Helységnevek helyesírása

A "helység" települést jelent, a "helyiség" pedig termet vagy szobát jelöl. Most a helységek, vagyis települések neveiről szándékszom egy kis felvilágosítást adni, hátha segít valakiknek. Zavarnak a helytelenül írt helységnevek, de zavarnak a helytelen ragozások is - főképp szülőfalum esetében... :(

Kezdem az elején. Leginkább a cz végződésű germánizmusok azok, amelyek leghamarabb szembetűnnek és gyanúsak lesznek: Magyarkécz (Magyarkéc helyett), Homoróddarócz (Homoróddaróc helyett), Pürkerecz (Pürkerec helyett), Ferencz (Ferenc helyett), és lehetne tovább sorolni... Akik ezeket így írják, arra hivatkoznak, hogy ez áll a falu bejáratát jelző táblán (Magyarkéc és Pürkerec esetében), vagy arra, hogy a helységnevek nem mindig követik a hivatalos helyesírási szabályokat, mint például: Érszőllős és Ipp...

A magyar helységnevek helyesírását figyelemmel lehet kísérni 1873-tól 2003-ig, mely idő alatt a hivatalos helységnév-jegyzék összesen 26 kiadást ért meg! Helyesírás szempontjából több helyen eltérnek egymástól a helységek nevei, mert követik a fejlődést és a helyesírást. Bárki, aki egy kicsit is foglalkozott néprajzzal, tudja, hogy egy település neve többféle változáson ment át az évszázadok során. Senki sem írja már, hogy Hypp vagy Prcsen, mivel ma az a helyes névhasználat (és helyesírás!), ami a 2003-as névjegyzékben jelent meg.
Lásd: http://hu.wikipedia.org/wiki/Helys%C3%A9gn%C3%A9vt%C3%A1r

A mai helyesírást tehát törvény szabályozza (Erdélyben nemcsak a magyar hanem a román megnevezéseket is). Az Interneten is utána lehet nézni:
http://sebok2.adatbank.transindex.ro/index.php?action=keres
vagy:
http://szabo.adatbank.transindex.ro/index.php3?action=keres1

Ennek ellenére több helység megtartotta a nyelvtanilag helytelennek és történelmileg régiesnek számító nevét vagy ragját, például a -szereda (szerda helyett), -magyarós (a burgonyára utaló név, és megkülönböztetendő a "Mogyorós" [Aluniş] névtől), Ipp (ennek a ragja maradt régies), -karácson (karácsony helyett), -szőllős (a szőlő csak egy l-lel írandó), és persze Perecsen (Perecseny helyett)!... :)

A cz-vel végződő nevek mind megváltoztak az utóbbi évszázadban, követve az aktuális helyesírást.

A [cz] a magyar nyelvben valamikor a [c] hang jele volt.

A [c] betű az ómagyar korban jelölhetett mai [c], [k] vagy [cs] hangot egyaránt. A [cz] ekkor még egyáltalán nem fordult elő. (Lásd: Magyar nyelvtörténet [szerk. Kiss Jenő – Pusztai Ferenc], Osiris, 2003, 285., 290. old.)

A középmagyar korban többnyire [cz]-vel jelölték a [c] hangot, de előfordult a [ch] is. (Magyar nyelvtörténet, 580. old.). Ám a cz és a ch (több más betűkapcsolat mellett) a [cs] hangot is jelölhette, a cseh, lengyel és angol nyelvek mintájára!

A korai magyar nyomtatványokban azonban már megpróbálják külön jelölni [c] és [cs] hangokat, előbb mint ćz-cz, c-cż, tz-ts, majd mint tz-cz - Heltai Gáspárnál, és cz-cs - Pázmány Péternél. (Magyar nyelvtörténet, 580-587. old. ).

A XIX. század elejétől kezdve már használatos volt a mai c-cs jelölés, de hivatalosan csak az 1922-es szabályzattal vezették be. Még akkor is voltak, akik a hagyományhoz ragaszkodtak (ma is vannak!), akik úgy vélték, hogy a [c] hangot kétjegyű betűvel kell jelölni, a többi kétjegyű betűk mintájára... A [c] betű jogos kifejlődését késleltette az is, hogy németül a [z] betűt olvassák c-nek, és így a [cz] az akkori (német közegben élő) embereknek félreérthetetlenül a [c] hangot jelölte. Vagyis, a [z]-vel csak megerősítették a [c]-t, és így lett [cz]. Ez azonban már a múltté, éppúgy mint Ferenc Jóska birodalma...

Mondjuk és írjuk tehát helyesen: Magyarkéc, Homoróddaróc, Pürkerec, stb. Nyugodtan el lehet felejteni az összes -cz végződéseket. A magyar helyesírás felülírta a régit.

Azonban megmaradt egy néhány más név, ami úgy tűnik, hogy nem felel meg a mai helyesírásnak. Például: Ipp. Mert ugye, ennek ragozása így helyes: Ippon, Ippra, Ippról, ippiak, Ippnak, stb. Miért? Valószínű azért, mert az [i] betű a magyar nyelvben kétféle volt: mélyhangrendű és magashangrendű. Idővel csak a magashangredű [i] hang maradt meg. Némely szavunk azonban őrzi a nyelvtörténelmet. Legismertebb a "férfi" szó, ami régiesen: "férfiu". Helyes ragozása: férfival, férfiak, férfinak, férfira, stb. Tehát mélyhangrendű ragokat kap. De ugyanígy ragozható a "híd" vagy "nyíl" szavunk is (hidak, hídra, híddal, nyilak, nyilat, nyíllal, nyílból). Mindezt a makacsul visszaütő mélyhangrendű [i] betű okozza, amely nem fogadja a magas hangrendű toldalékot. Namármost, kérem szépen mindezt így alkalmazni az Ipp helységnévre is! Mert ugyebár, jó ha tudjuk, hogy helyesen ez is mélyhangrendű toldalékokat kap. (Egyelőre...)

Na, de akkor mi is van Perecsennel? Nem úgy ejtik, hogy Perecseny? De igen... A (mai) magyar gyomor nehezen fogadja a száraznak és nehézkesnek tűnő "Perecsen" kiejtést, mint ahogy a régi "karácson" helyett is következetesen "karácsony"-t ejt. Az élő nyelv (és ezzel együtt a helyesírás) felülírta a régit, és a karácsony esetében követte a kiejtést. De nem így a helységneveknél! Ott még megmaradt a régi. Maradt tehát: Nyárádkarácson és Szilágyperecsen...

Annyit teszek még hozzá, hogy felettébb zavaró az is, ha csak félig írjuk ki a helység nevét, miközben ugyanazon néven még szerepel egy két település Edély térképén! Például: Szentgyörgy - nem jelölve meg, hogy Sepsiszentgyörgy, Erdőszentgyörgy vagy Marosszentgyörgy? Ugyanígy: Remete (Magyarremete vagy Kőszegremete?), Szentkirály (Szilágyszentkirály, Kalotaszentkirály vagy Marosszentkirály?), Udvarhely (Vámosudvarhely vagy Székelyudvarhely), Szentmárton (Kóródszentmárton vagy Homoródszentmárton), stb.

Valamikor gúny tárgyává tették a kolozsvári városháza pecsétjét, amelyen csak annyi volt írva (valószínű helyszűke miatt), hogy "Cluj-N". A román újságok arról cikkeztek, hogy mi lenne, ha egy másik nagyváros (!) bélyegzőjére csak annyit írnának, hogy "New-Y"!...

Írjuk ki tehát türelmesen a helységek össze nem téveszthető neveit: Gyergyószentmiklós, Homoródalmás, Vámosgálfalva, Csíkszentdomokos, Érmihályfalva, Biharszentjános, Szilágyfőkeresztúr, Aranyosgerend, Barcaújfalu, és így tovább. És ez nemcsak türelemünket mutatja, hanem nyelvünk iránti tiszteletünket is.

Köszönöm, hogy meghallgattak.