2008. április 21., hétfő

Rómában

Az elmúlt napokban az Európai Baptista Misszió (EBM) tanácsülésén vettem részt, Pardi Félixszel együtt, Rómában. Az Il Carmelo Intézetben voltunk elszállásolva, és a gyűléseket is ennek egyik dísztermében tartottuk. Az Il Carmelo valamikor egy karmelita rendhez tartozó kolostor lehetett, a Ciampino repülőtér mellett. Nem bánnám, ha az az épület valahol Sólyomkőváron, vagy Kolozsváron lenne... Meg lennénk elégedve vele. :)

Szombaton az "örök" város biblai nevezetességeit is elmentünk megnézni. Számomra ezek nem voltak teljesen újak, mert már jártam Rómában a 90-es évek elején, és akkor egy teljes napot szántunk látogatásra. Most csak egy pár óra állt a rendelkezésünkre.

A pápa - valószínű megneszelte, hogy mi jövünk - elutazott Amerikába, úgyhogy, nem találkoztunk vele... :) A Szent Péter Bazilikában tehát nem fogadott senki. De ez nem is baj.

Az EBM három fontos vezetője helyett választottunk újakat. A leköszönők között volt Hans Guderian főtitkár, Helmut Rabenau elnök, és Dietrich Weiland MASA felelős (MASA = Mission Actions in South America). Íme, a három leköszönő EBM vezető:
- Az új főtitkár, Christoph Haus, három nyelven beszél (németül, angolul és franciául), 1986-ban végzett az Elstal-i Baptista Teológián. Január elsejétől veszi át az új tisztségét. Vele is készítettünk egy fényképet:
- Az EBM Végrahajtó Bizottságába ezúttal bekerült egy magyar is, Papp János testvér, a MBE missziói igazgatója. Itt látható az EBM teljes Végrehajtó Bizottsága:

Amint említettem, szombat délután városnézni voltunk.
- Ez például a Mamertino Börtön, ahol Pál apostolt bezárva tartották, kivégzése előtt. Megvan az az oszlop is, ahová oda volt láncolva. (A hagyomány szerint Péter is ide volt bezárva - de én ezt nem nagyon hiszem. Szerintem még az is erősen megkérdőjelezhető, hogy Péter járt-e egyáltalán Rómában...)
- Ez pedig Pardi Félix barátom, a Colosseum előtt! Ezt az épületet 8 évig építette 11.000 rabszolga. A nézük 20 perc alatt megtölthették (50.000 ülőhely), a köröskörül elhelyezett bejáratokat használva. Persze, a helyek már akkor számozva voltak, amit egy pálcikán közölték a résztvevővel: rajta egyik végén a bejárat száma, a másik végén az ülőhely száma. http://translate.google.com/translate?u=http%3A%2F%2Fwww.il-colosseo.it&langpair=it%7Cen&hl=it&ie=UTF-8
- Városnéző csoportunk (az angolul beszélők), a Római Fórumon. Ennek közelében gyűlésezett a Szenátus, annak idején. A lépcsővel átellenben épp a római farkas szobra található, Remulus-szal és Romus-szal...

Hálásak vagyunk az Úrnak, aki megőrzött bennünket ezen a hosszú úton, és a Szabó családnak Bécsben, akik vendégül láttak, menet is, jövet is. Az Úr áldja meg őket!

Most már csak az következik, hogy mi is kivegyük a részünket a külmisszióból. Másképp, hiába újítottuk meg tagságunkat az EBM-ben. Önkéntesek és hosszútávú misszionáriusok jelentkezését várjuk! Talán az angolul beszélő afrikai országokba könnyebb jelentkezni: Malawi, Közép-Afrikai Köztársaság, Sierra Leone és Dél-Afrikai Köztársaság. Esetleg Kenya!!!

Ha érzed, hogy küld az Úr, ne várj tovább, jelentkezz!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem szép, hogy egész idő alatt, amig Rómában jártunk, engedted, hogy egy ilyen rövidre kötött nyakkendővel járjak, és még ráadásul lencsevégre is kaptál egy jó párszor, anélkül, hogy szóltál volna egy szót is!! Szóval ez volt a cél: - hogy ország világ lássa meg ezen a blogon, hogy ez az ember hogy nézett ki... :)
No de sebaj, rugok én is egy gólt. Hadd tudja meg ország világ (ha esetleg nem tudná), hogy Borzási testvérem autóvezetési stilusa mellett nem nagyon lehet aludni. Magas vérnyomásuaknak nem ajánlott vele utazni hosszútávon!
Enyhitő körülmények léteznek, hála az Úrnak, ami a mérleget a másik irányba billenti. Ha aludni nem is lehet mellette, az ember biztos megtanul imádkozni még nyitott szemmel is!.... Na félre a tréfával!
Hálás vagyok, hogy az Úr kegyelméből ezen az úton együtt lehettünk, egy újabb barátra találhattam, és jobban megismerhettelek.
"Szeretett barátom, kivánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek." 3 Ján 1:2

Pardi Félix