Akik a csillagot látták

Kárász Izabella:
AKIK A CSILLAGOT LÁTTÁK

Mentek. Csillagba veszve mentek...
Elhagytak álmot, meg keresztet...
Elmaradtak a nagy hegyormok,
Puszta terek, a templomtornyok,
Messzi városok, tengerek,
Mosolyok, könnyek, emberek,
S úgy mentek a nagy éjszakán át
Akik a csillagot látták.

Nem álltak meg a határkőnél,
A völgykatlannál, hegytetőnél,
Nem kellett nekik többet semmi
Kívánság, csak egy: menni, menni!
Csillag után, a csillagért.
Nem kérdezték azt sem: miért?
Csak mentek a nagy éjszakán át,
Akik a csillagot látták.

A fényre néztek, semmi másra.
Reájuk hullt az Úr világa.
Ragyogó, tiszta lett a lelkük,
Nem volt a földről semmi bennük,
Nem is voltak már emberek
Mikor az égi Kisdedet
Csillag alatt áldón imádták
Akik a csillagot látták.

Karácsonyeste - s mindig, máskor:
Csillagtűnéskor, lehulláskor
Egy örök csillag fénye csábít,
Útvesztőkön utat világít,
S mennek úton százak, ezrek,
Maradnak álmok meg keresztek,
Úgy mennek a nagy éjszakán át
Akik a Csillagot látják.