Az Úr Jézus első tanítványai - János és András
Az Úr Jézus első tanítványai - János és András
János 1,35-40
Az Úr Jézus első követőiről, tanítványairól, Jánosról és Andrásról van szó az igében. Nincs megírva sehol, hogy az egyik János volt, ugyanis a János evangéliumában nincsenek név szerint említve János és Jakab, a Zebedeus fiai. Most két tanítványról van szó, akik közül András volt az egyik, aki követte Jézust. Hogy a másik ki volt, nincs megírva… Valószínű, János volt, de nevezzük inkább „Névtelennek”.
Nem másról olvastunk, mint a keresztyén gyülekezet kezdetéről, az Úr Jézus első követőiről. Ezek voltak azok, akik először hittek Jézusban, és elindultak követni Őt.
Előttünk van újból Baptista Jánosnak az önzetlensége és a bizonyságtétele, ahogy újból kinyújtja a kezét Jézus Krisztus felé: „Ímé, az Istennek Báránya!” Keresztelő Jánosnak ez a bizonyságtétele, hogy újból megismétli ugyanazt, amit már előtte való nap mondott, céllal történt, mivel mellette voltak az ő tanítványai. Mintha magától eltávolítani akarta volna az ő tanítványait, hogy Jézushoz közelítse őket. Ez egy tanítótól nagy dolog: elismeri, hogy a másik nagyobb. Kimondhatta azt, hogy: „Neki növekedni kell, nékem pedig alább szállanom.” Ő a küldetését bevégezettnek látta azzal, amikor rámutathatott Jézusra. Tanítványainak újból elmondja: „Ímé, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét.”
Van ebben az igében egy általános kérdés Jézus részéről. Azért általános, mert az egész világhoz szól: „Kit kerestek?” Aztán van egy általános meghívás, ami szintén az egész világnak szól: „jöjjetek és lássátok meg”. Utána van egy személyes megtapasztalás, közösség, amire ez a két tanítvány eljutott: „Vele maradának azon a napon”.
I.
Az Úr Jézus talán továbbhaladt és kettő a János tanítványai közül, az ő bizonyságtétele alapján elindult Őt követni. Valószínű, volt egy bizonyos távolság volt kettejük között, de ha távolról is, úgy félszegen és bátortalanul, mégis elindultak követni Jézust. Mikor az Úr ilyet lát, akkor Ő azoknak segít. Megfordult és ez általános kérdést szegezte nekik: „Mit kerestek?” Most kellene tudjuk, hogy milyen hangnemben, milyen szavakkal mondta ezt az Úr Jézus. Ha tudnánk legalább, hogy milyen tekintete volt, amikor rájuk tekintett, akkor jobban megértenénk, mit takar ez a kérdés.
De ez az általános kérdés most nekünk van szegezve. Ezt kérdezi az Úr mindenkitől. Egyszer az életben már ismerjük el, valljuk meg, tegyünk bizonyságot, mi az életünknek igazi célja, igazi értelme. Mit keresünk mi a világban? Tudunk-e mondani egy mondatot, ami meghatározza életünk célját, hogy „mi ezt keressük”, s azt ne kelljen szégyellnünk se magunk előtt, se mások előtt? „Mit kerestek?”
Sajnos, nagyon sokan soha nem válaszolnak erre a kérdésre. A körülmények, a balesetek, az emberek, az események, vagy a kívánságok sodorják tovább, vezetik és irányítják, és valójában soha nem tudják, hogy mit keresnek ez életben, miért vannak a földön, mi után futnak, mi a céljuk, hova akarnak eljutni. Válaszolnunk kell erre a kérdésre. Az Úr Jézus tőlünk is megkérdezi. Mit kerestek? Miért élsz?
Mit keres az ember? Békét a szívének, otthont a lelkének! Keresi a tökéletes igazságot az értelme számára. A tökéletes szépséget az érzelmei számára. A tökéletes jót a lelkiismerete számára. Mert ez hiányzik neki. Ezt nem tudja magától elérni. Nem tudja megszerezni magától, és ezért keres, futkos. Sokszor nem tudja ő maga sem, hogy mit. Mert nem akar szembesülni a kérdéssel, hogy mielőtt megtenne egy lépést, először tisztázza az irányt. Ne induljunk addig útnak, míg nem tudjuk, hogy hova akarunk megérkezni… Ne induljunk addig bevásárolni, míg nem tudjuk, hogy mit akarunk megvenni… Mit kerestek?
Ez a kérdés, ahogy itt áll előttünk, mintha egy nyitott, fehér csekk lenne, amit a kezünkbe nyom az Úr Jézus. „Írd rá, amit te most keresel!” Aki keres, az talál, a zörgetőnek megnyittatik, aki kér, az kap. - Mit keresel? - Írd ide! Válaszolnod kell erre a kérdésre. „Ha valamit kértek az én nevemben, megadja néktek az én mennyei Atyám” - mondta az Úr Jézus.
II.
Mit mondanak a tanítványok? Most lehet találgatni, hogy milyen válaszokat adhattak volna még, mit mondhattak volna? János és András azt kérdezte: „Mester, hol lakol?” – Vagyis, „ha nincs most időd beszélgetni, felkeresünk egy másik alkalommal. Majd szeretnénk elmenni Hozzád, hogy egy néhány kérdést együtt megbeszéljünk. Találkozni szeretnénk Veled. Mester, hol lakol? Nem szeretnénk most zavarni…” Erre jön az Úr Jézus válasza, ami egy általános meghívás: „Jöjjetek és lássátok meg!”
Én szerettem volna látni azt a helyet, ahol az Úr Jézus lakott. Nem tudom, hogy milyen hely volt. Valószínű, hogy csak a folyópart mellett, a bokrok között egy kiválasztott hely. Mert Neki nem volt fejét hová lehajtania. Odavezette a két tanítványt. Meglátták, hol lakik. Nem írja az ige, hogy hová mentek, de meglátták, hogy hol lakik.
Mennyi melegség, mennyi szeretet, mennyi közvetlenség van ebben a mondatban: „jöjjetek és lássátok meg!” Pedig addig még nem is találkoztak, nem beszéltek egymással. „Mester, hol lakol?” – „Jöjjetek és lássátok meg!” Mert az Úr Jézus mindig örül annak, ha érdeklődőkre talál. Ha van egy ember, akinek végre annyira megnyílott az elméje, a szíve, hogy érdeklődik Jézus után. Akkor az Úr Jézus azt mondja: „gyere és lásd meg”. „Győződj meg magad!”
Nincs olyan elfoglalt órája Jézusnak, hogy ne legyen ideje a keresők számára. Nem volt soha annyira éhes vagy szomjas, hogy ne tudjon elcsendesedni és elbeszélgetni bűnösökkel és kivetettekkel. Nem volt soha olyan fáradt, olyan elfoglalt, hogy ne lett volna ideje a keresők számára. Ez az óra sem olyan kellemetlen neki, mint ahogy gondolták volna a tanítványok. Nem volt türelmetlen velük szemben. „Gyertek, lássátok meg.”
III.
Ezek után következik egy személyes megtapasztalás, a Vele való közösség: „Vele maradának azon a napon. Vala pedig körülbelül 10 óra” Azt is jó lenne tudni, hogy hogyan értette János apostol a tíz órát? Római vagy a zsidó időszámítás szerint említette az időt? Vagyis reggel volt, vagy délelőtt négy óra?
„Vele maradának azon a napon.” Ez egy napi beszélgetés, egy napi meghitt közösség. Ez a meghívás arra utal, hogy Jézus azt akarja, hogy mi első kézből értesüljünk Róla, hogy személyesen éljük át, tapasztaljuk meg igazságát. Más szóval, ha te már hallottál Jézusról Keresztelő Jánostól vagy mások bizonyságtételéből, az nem hasonlítható ahhoz, amit személyesen átélhetsz Vele. „Gyere, győződj meg magad!”
Ha bejönne valaki hozzád, s meglátná az asztalon a tálcát a süteményekkel és azt mondaná: „az a sütemény nem is olyan finom”. Erre valószínű azt válaszolnád: „Ezt honnan tudod? Kóstold meg, azután beszélj…” Vagy ha valaki megjegyezné, hogy „az a tea, amit iszol nincs megédesítve…” Honnan tudod? Kóstold meg, győződj meg magad, utána tegyél róla bizonyságot! Sokan vannak, akik a Bibliáról beszélnek, hogy az nem is igaz… De hát honnan tudod? Előbb olvasd el! Hasonlítsd össze a valósággal, utána beszélj! A 34. zsoltár mondja: „Érezzétek – vagyis kóstoljátok meg - és lássátok meg, hogy jó az Úr .” „Boldog az az ember, aki Őbenne bízik.”
Az Úr Jézus nem akarja, hogy a tizedik embertől hallj az igazságról. Személyesen jöhetsz Jézushoz. „Gyere és lásd meg!” Ez a meghívás mindenkinek szól. Meglátni Jézus azt jelenti: hinni Benne. Hozzá jönni azt jelenti: hinni Benne. Azt mondja Tamásnak is feltámadása után: „gyere Tamás, győződj meg magad! Ne légy hitetlen, hanem hívő”.
Mi történik ezután? Nem lehet pontosan visszaadni az eredeti szöveget. „Elmentek, meglátták, hol lakik. Nála maradának azon a napon.”
A „lakik” és „maradának” szó egy, csak kétféleképpen van fordítva. Talán így mondhatnánk szó szerint: „meglátták hol lakik, és nála laktak azon a napon.” Most gondoljunk arra az igeversre, amit a Jelenések könyvében mond az Úr: „Bemegyek ahhoz, vele vacsorálok és ő énvelem.”
Egy meghitt közösségről van szó, amit soha nem lehetett többet elfelejteni. Amiről András és János meggyőződött, személyesen átélt, mert Vele maradtak, azt senki nem törölhette ki az ő szívükből. Meggyőződtek róla. Átélték. Ők látták és hallották. „Vele maradának.” Ha valaki egyszer közösségbe került Jézussal, nem fogja elfelejti azt a pillanatot, mert az olyan változást eredményez.
Igaz, hogy vannak, akik találkoztak az Úr Jézussal és a változás negatív irányban történt: még keményebbek lettek. De vannak, akik találkoztak Vele és megnyílott a szívük, befogadták az Urat és új életet kezdhettek.
Péter prédikált Pünkösdkor és 3000-en megkeseredtek és megtértek. István vértanú is prédikált még hatalmasabb prédikációt, de annak az eredménye az lett, hogy megkeményedett a szívük és fogukat csikorgatva reárohantak és megkövezték. A Jézussal való találkozás mindig eredményt hoz.
Olyan jó érzés tudni azt, hogy volt találkozásom Jézussal! „Ó boldog nap, amelyen én Megváltóm elfogadtalak! Örvend szívem, mondja zeném, akkor nyertem irgalmadat.” Nem lehet elfelejteni. Évtizedek múltán János még az órát is pontosan tudta, mikor találkozott először Jézussal. Azok, akik találkoztak Vele, szeretnének mindig Vele maradni, mint Péter a hegyen. „Jó nékünk itt lenni.”
Te találkoztál-e már Jézussal? Vele laksz-e azóta? Mit keresel? Gyere és lásd meg! Győződj meg magad! Hozzon olyan változást, ami van egész életedre.
2 megjegyzés:
Kedves Borzási Testvér!
Épp János életét tanulmányozom, így találtam rá erre a bejegyzésre. :) Az lenne a kérdésem, hogy ez a szakasz Jézus első tanítványairól hogyan egyeztethető össze a szinoptikus evangéliumokban található elhívással. Mt 4:18-22, Mk 1:16-20 Kik voltak az első tanítványok, András és János vagy Péter és András? :-)
Köszönöm!
Rákossy Mónika
Péter és András nem akkor találkoztak először Jézussal, amikor Mt 4-ben és Mk 1-ben (és Lk 5-ben) elhívta őket, hogy emberhalászok legyenek. Ők már korábban követői lettek Jézusnak, ahogyan a János evangéliumából ezt megtudjuk. Ekkor kapta Simon a Péter nevet Jézustól.
Azonban időközben ezek a tanítványok folytatták halász foglalkozásukat is! A Mt 4-ben, Mk 1-ben és Lk 5-ben való "második" elhívás már konkrétan arra szól, hogy főfoglalkozásban legyenek Jézus tanítványai.
Más szóval, a János 1-ben leírt találkozás megelőzi a szinoptikus evangéliumokban olvasható elhívást.
Megjegyzés küldése