Emlékezem

Az elmúlt napokban a kolozsvári missziókerületben jártam: csütörtökön Szamosújváron evangélizáltunk, tegnap pedig a tordai új lelkipásztor iktattuk be, Aranyosgyéresen. Mindkét körzetben a gyülekezetek a kilencvenes években születtek.

De főképp arra emlékezem, hogy 18 évvel ezelőtt egy különleges bemerítésen vettem részt. Vasárnap reggel 8 órakor, Kolozsváron kopogtattak a házunk bejáratán. Két idegen nő akart velem beszélni. Látszott rajtuk, hogy testvérek. Az egyik röviden elmondta, hogy a rádióistentiszteleteket hallgatva megtért, és egész éjjel utazott a vonattal (Gyulafehérvérról), hogy ideérjen, és bemerítkezzen. Azt is közölte, hogy ő addig haza nem megy, míg ez meg nem történik!

Hűha, gondoltam, ez aztán erős elhatározás! - Kérem, menjenek be az Imaházba, és azonnal jövök, hogy a kérdést megbeszélhessük.

Az imaáhítat plusz a bibliaóra egész ideje alatt beszélgettünk... A megtéréssel kapcsolatban nem merültek fel kérdések. Próbáltam azonban megmagyarázni, hogy a bemerítésről a gyülekezet fog dönteni. - Miért? - kérdezte. Ez én már eldöntöttem! - Hát azért, - próbáltam megmagyarázni, mert a gyülekezet tagja lesz azután. Hozzánk fog tartozni.

Bementünk, és a prédikáció után a gyülekezet visszamaradt. Úgy emlékszem, hogy 135 tag volt jelen. A gyűlés a bizonyságtétellel kezdődött, amelynek második felét csak sírva tudta elmondani. Persze, a hallgatók közül is sokan törölgették a szemüket...

Kérdések hangzottak el (például, hogy "van-e fehér fuhája"?), majd hozzászólások következtek, nagyon sok hozzászólás, pro- és kontra. Például, megemlítették, hogy a megtérésnek gyümölcseit látni kell. Nekünk nem szokásunk felkészítő nélkül bemerítést tartani. Katekézist kell kezdeni. Nem is láttuk eddig! Hogyan fogja látogatni a gyülekezetet? Mások: mit mond a Biblia? Hogyan merítkeztek be Pünkösdkor? Hogyan merítkezett be a szerecsen komornyik? Nem a szokás kell meghatározza, hogy mi a helyes, hanem a Szentírás! Megközelítőleg úgy harmican is hozzászóltak! Végül azt kérdezték, hogy én, a lelkipásztor mit szólok hozzá. Azt mondtam, hogy technikailag megoldható: fűtés még van az épületben, és percek alatt feltölthető a medence melegvízzel. Mivel bizonyságtétele alapján a megtérése vitán felül áll, a gyülekezet eldöntheti, hogy felveszi tagjai sorába. És azután felelősséget vállal érte! (Más szóval, javasoltam felvételre.)

A szavazás eredménye: 130 igen, 5 tartózkodás.

1992. március 22-én, délután tehát bemerítési ünnepünk volt. Lk 15-ból, az elveszett 100. juhról prédikáltam.

Az akkori egyetlen keresztelendő neve: Costea Irén, Gyulafehérvárról.

Blogja: http://iri-aldasszomj.blogspot.com/ Itt láthatjátok a képet is.

Azóta fiai is megtértek, Raul és Alex. Raul missziós lelkipásztor Olténiában.

Egy évet jártam Gyulafehérvérra: szombatonként blokklakásukban összejövetelt tartottunk, de a zilahi tanulmányok miatt ezt félbe kellett hagyni. (A zilahi Central Baptist Seminary master kurzusára utalok.) Gyulafehérvéron nem alakult gyülekezet, de azoknak az összejöveteleknek mégis megvolt a gyümölcsük. (Páldául, a sóváradi Szőcs Melinda, aki ott hallotta az evangéliumot először, de csak később merítkezett be Marosvásárhelyen, férjével együtt. Négy gyermekük van.)

Irénke bemerítkezése különleges volt, de szeretnék még ilyen bemerítéseket látni!

Irénke bizonyságtételét a Szeretet 1992. szeptemberi számában olvashatjátok (100. old.).