2011. május 29., vasárnap

Helyzetelemzés – 2011. pünkösd nagyhetében

Helyzetelemzés – 2011. pünkösd nagyhetében

Olvasva néhány írást, ami Krisztus gyülekezetének helyzetét elemzi, engem is, másokat is önvizsgálatra késztetett, hogy mérlegre tegye magát és szolgálatát a gyülekezetben. Nemrég Sípos Ete Álmos (a magyarországi Bibliaszövetség főtitkára) a reformátusok helyzetét értelmezte a „Miért hagyják el ma emberek az egyházat?” című írásában. Mészáros Kálmán egyházelnök nemrég a baptisták részéről próbált hasonló elemzést adni a „Ne látszatra szolgáljatok!” című beszámolójában, a MBE közgyűlésén. Újabban pedig Paul Negruţ (a román testvérek oktatási alelnöke) is erre vállalkozott a román Unió kongresszusán, Temesváron. Csatlakozom hozzájuk, és az általuk elmondottakhoz megpróbálom hozzáadni magam látását a jelenlegi helyzetről, a világon, Amerikában, Magyarországon és nálunk.  

Általános megjegyzések
Arra jöttem rá (de nem az említett írásokból), hogy testvéreink közül többen nem látják a fától az erdőt. Vagyis, felettébb lokálpatrióták, helyi aktivisták, beszűkült látókörű hazafiak, és szem elől tévesztik, hogy Isten ügye átível nemzeti, felekezeti, földrajzi határok fölött, és főképp a fölött, amit ők, egy emberként tesznek a világ valamelyik sarkában. Vagy abban a téves megváltói szerepben tetszelegnek, amely csak saját óemberi természetüket abrakolja. Pedig az, amennyit mi végzünk, és amiben mi szolgálunk, az nagyon parányi része annak, amit Isten végez a világon! De annyira el lehet veszni a saját részleteinkben, hogy az igazi ellenséget észre sem vesszük, amikor beoson a hátsó ajtón! Nem ártana nevén nevezni azt, akit képviselünk, akinek az oldalán állunk, amit védelmezünk, és amiért tesszük mindazt, amit teszünk.

A teológiai iskolák helyzete
Amerikában a 186 teljesen akkreditált (baptista) teológiai iskola mostanra már a túléléssel küszködik mindegyik. Egyre kevesebb a diák, és egyre nehezebb finanszírozni az oktatási folyamatot. Miért jutottunk ide?
Egyik okát a gyülekezetek helyzetében kell keresni: a gyülekezetek meggyengültek, elöregedettek, nem vonzzák már eléggé a fiatalabb nemzedéket.
Az igehirdetésekből is eltűnt a szolgálatra való felhívás, és annak részletes bemutatása. Hiányos igehirdetés hiányos eredményeket produkál.
A hívőknek és lelkipásztoroknak tekintélyét megtépázták az erkölcstelenségek. A morális válság behullámzott a gyülekezetekbe. Egy-egy bukás mindig sebet ejt a gyülekezet testén, és amikor már több sebből vérzik, egyre gyengébbé válik.
Miközben egyre szaporodtak a gyülekezetplántáló kezdeményezések, egyre nyilvánvalóbbá vált a lelkimunkáshiány. Megsokasodtak a gyülekezetek, amelyek még láthatóbbá tették a hiányt.
A lelkipásztorokat sem kezelték/értékelték a gyülekezetek megfelelő módon. Minden évben a lelkipásztorok 16%-át elbocsátják. Főképp a fiatal családok látnak ebben kockázatot: nem akarnak olyan munkahelyet, ahonnan rövidesen elbocsátanák őket...
Ennek ellenére a Déli Baptista Szövetség (SBC) hat fő szemináriuma (egyeteme) közül rangsorban négy az első tíz között van, és az első tizenötben ott van mindegyik.

A teológiai irányzat helyzete
Az 50-es, 60-as években elburjánzott a liberális teológia a SBC egyetemein is. A 70-es, 80-as évek kijózanították őket, és a 90-es évektől kezdve nagyban sikerült visszatérni az alapokhoz. Azonban jelenleg is rombol három irányvonal: az új ökumenizmus, a karizmatikus mozgalom és a női lelkipásztorság hangsúlyozása. A konzervatív visszatérés komoly harcokba került, és mint minden háborúnak, ennek a harcnak is vannak járulékos áldozatai. Különben is, mondják, legfeljebb tíz évet lehet sikeresen háborúban lenni, mert ilyen hosszú idő után a nép belefárad, és mindenáron békét akar. A SBC már húsz éve harcban van! És még mindig nem biztos a visszafordíthatatlan győzelem.

A gyülekezetek helyzete
Az utóbbi időben kialakult helyzet oda vezetett, hogy a baptista nevet mindenféle negatív dologgal azonosítják. Főleg marketink szempontok miatt törlik a nevünket, úgy gondolva, hogy ez elijeszti a látogatókat. Nem veszik észre, hogy az evangélizálás nem a névvel kapcsolatos, hanem az ember szívével. A baptista név lerázásával a gyülekezetek eldobják történelmi hátterüket, jellegzetességüket és identitásukat is. A sokféle néven nevezett (új) gyülekezetek így felettébb sokszínűbbé válnak. A sokszínűség magával hozta, hogy a meglévő ferdeségek újabb ferdeségeket szültek hitelvi és gyakorlati téren. A politikai és társadalmi életet behálózó erkölcstelen és elvtelen viselkedés behullámzott a gyülekezetbe, és elszaporodtak az előbbiekhez hasonló erkölcstelen és gerinctelen "hívők". Hozzá kell még tennünk, hogy mindezt elárasztja a világszerte divatos karizmatikus hullám.

Az okok megértése
De hogyan juthattak az evangéliumi gyülekezetek ilyen helyzetbe ilyen rövid idő alatt? Hogyan változott meg a teológiai irányzat ilyen gyorsan, míg évszázadokon át ellene álltak a hasonló támadásoknak?
Az első válasz megdöbbentő: a kortárs keresztyén zene (KKZ) által. A Sátán nem tudott bejutni az evangéliumi gyülekezetekbe a főajtón (a tanítás és hitvallás elhiteltelenítésével), de bejutott a hátsó ajtón (az éneklés megváltozatásával). Pogány zenét hozott, vallásos szöveggel! A KKZ aztán megtette, hogy hamarosan a tanítás és hitvallás is megváltozzon. Sok helyen a dicsőítés dicsőítése folyik, nem pedig az Isten tisztelete. Különben a pop pszichológiának alap-jellegzetessége, hogy előbb-utóbb az előadók és a ritmus+hangerő kerül az előtérbe, és ezzel együtt minden egyéb mellékes marad. A karizmatikus „istentiszteletek” elvétve a célt, szórakoztató műsorokká váltak. Arra megy ki a dolog, hogy a hallgató jól érezze magát, nem pedig arra, hogy Istennek tetsző legyen. Egyre terjedőben van, de ez nem jelenti azt, hogy egyre helyesebb…
A másik ok a posztmodern filozófia. Persze, vannak a posztmodern gondolkozásnak pozitív hatásai is, de lényegében mégis istentelen és világi. Hála Istennek, ez a filozófia elvérzett a pólyájában. „Semmit sem tudhatsz biztosan” – hirdették. De hogyan lehetsz biztos abban, hogy semmit sem tudhatsz biztosan, ha ezt sem tudhatod biztosan? Úgyhogy, ennek az ellentmondásnak természetes módon fel kellett oldódnia, és mint gondolkozás nem állhatott fenn. Azonban a posztmodernizmus korai halálakor annak vére nemcsak a pólyát festette pirosra, hanem kifolyt az utcára, és befolyt a házakba és kultúrházakba is! Vérezve ugyan, de megfertőzte a művészetet, az irodalmat, a házasságot és családi életet, az istentiszteletet és igehirdetést. Mindent. Fertőzött lett az egész társadalom!

Tévtanítások és téves gyakorlatok
Egyre terjed a bibliai analfabetizmus. Egyre többen vannak, akik nem ismerik a baptista hitelveket, vagy ismerik ugyan, de eltértek tőle. Milyen tévtanításokról és téves gyakorlatokról van szó? Olyanokról, például, akik a Szentháromságról terjesztenek hamis tanításokat (branhamisták), vagy akik a Szentlélek munkájával és ajándékaival kapcsolatban tértek el hitükben és gyakorlatukban a Szentírástól (karizmatikusok). Továbbá, vannak, akik az evangélium és törvény kapcsolatát értelmezik tévesen (zsidó messiáshívők), vagy akiknek a gyülekezet és a világ kapcsolatáról van téves látásuk (emergens gyülekezetek). Aztán egyre többen vannak, akiknek a gyülekezeti éneklés természetéről, helyéről és szerepéről van téves felfogásuk („kortárs” gyülekezetek). Másoknak téves felfogásuk van a házasságról és elválásról, a menyegzőkről, az állami támogatásokról, a lelkimunkások felavatásáról (amikor azok nem felelnek meg a bibliai követelménynek), az (új) ökumenizmusról, az olajjal való megkenetésről, az alkoholhasználatról, és az ún. „keresztyén” rock koncertekről és diszkó zenéhez hasonló szórakoztatásokról, főképp ifjúsági összejöveteleken. Sipos Ete Álmos azt sérelmezi, hogy azoknak, akik reformátusoknak vallották magukat, csak egyharmadát tartja nyílván az Egyház. De ennek is alig negyedrésze jár templomba. És ennek a negyedrésznek kétharmada 75 éven felüli!
Az istentiszteletek emberközpontúsága egy új keletű jelenség. Nagyon könnyen elcsúszhat a gyülekezet ebbe az irányba, ha emberi erővel próbálja megtölteni az imaházat, ún. gyülekezetnövesztő liturgiai újítást alkalmazva, amellyel látványos eredményként számos látványhívőt szerezhet a közösségnek. Persze, nem sokáig, mert az élményhajhászat, vagy a szükségképpen bekövetkező kiábrándulás hamarosan tovább sodorja őket. A manapság látható fluktuáció egyes gyülekezetek tagnyilvántartásában (ha egyáltalán van nyilvántartás), nem bibliai jelenség. A bibliai gyülekezeteket a tagok pontos számbavétele, nyilvántartása jellemezte. Az ennyire felhígított istentisztelet, igehirdetés és gyülekezeti tagság bizonyára nem tetszik Istennek.

Elemző kérdések lelkimunkásoknak
Mivel olvasóim közül feltehetően sokan valamilyen szolgálatot végeznek a gyülekezetben, gondoltam, hogy néhány önvizsgáló kérdést teszek fel.
Milyen az igehirdetésem? Bibliai? Rendszerezett? Élő és mozgalmas? Leköti a hallgatókat? Igaz? Istennek tetsző? Szentlélekkel teljes?
Milyen az életem? Van-e élő közösségem az Úrral? Imaéletem? Bibliatanulmányozásom? Erkölcsi tisztaságom? Vannak-e titkos bűneim?
Milyen a családom? Házasságom? Gyermekeim? Példaadásom? Hány gyermeket vállaltunk? Tudunk-e összetartó csapatban szolgálni az Úrnak?
Milyen a szolgálatom? Van-e lelki látásom? Érzékeny vagyok-e a szükségekre? Látom-e azokat? Értékelem-e a szolgatársaimat? Van-e missziós kezdeményezésem?
Milyen a gyülekezetem? Szeretik egymást? Segítik egymást? Látogatják egymást? Részt vesznek-e az istentiszteleten, főképp az áhítaton? Szolgálnak rendszeresen? Vonzó-e az istentiszteleti légkör?

15 megjegyzés:

Efraim írta...

Ezt az írást jó lett volna 10 évvel ezelőtt vagy még korábban olvasni... Talán még ha az utolsó pillanatban is de jó hogy ovasható és remélhetőleg nem csak egy szöveg marad, hanem a változást eszközli jó irányba!
Ámen! Úgy legyen!

Névtelen írta...

Véleményem szerint a kapitalizmus illetve az iparosodás volt az, ami komoly változásokat eredményezett közvetlenül illetve közvetve. A kortárs keresztyén zene csak utána következik.
Az iparosodás miatt van az, hogy "csak" nyolc órás munkaidő van, és nem reggeltől estig tart. Aztán a városiasodás (meg az erre való törekvés) is emiatt következett be világszerte: a gyárak munkahelyeket biztosítottak a földművelők számára (is). A munkakörülmények elszakították az embert a természettől, és már nem Isten művét, hanem az ember műveit vagyunk kénytelenek szemlélni (és elszenvedni).
A legtöbb esetben monoton munkakörülmények lélekölő hatása nyilvánul meg abban, hogy 8 óra után legtöbben embert sem akarnak látni, illetve nincs kedvük beszélgetni, közösséget ápolni. Ez a faluközösségek életében elképzelhetetlennek számított, amíg ott is be nem jöttek a GÉPEK...
A szórakozás is ennek következtében nagyobb tért nyert az emberek (magán)életében. "8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás" - ez viszont mára oda fajult, hogy "nem kell a munka, nem kell a pihenés, kell csak a szórakozás".
A városi(as) élet(szemlélet) hozta magával azt is, hogy nem vállalnak annyi gyereket (a hivők sem). Hiszen a tömbházban nehéz a gyerekes családnak. A városi életmód eleve kizárja az idillt, a szabadságot. A közösségi lét mint szükség és életstílus nem létezik, hiszen pillanatnyilag az van előnyben, aki egyéni érdekeit hajszolja.

A zene tehát csak ezután következik.
Érdekes, hogy hivő körökben erről még kevesebbet beszélnek, mint egyéb másodlagos dolgokról. Talán mert túl nagy hatással van / volt ránk. Illetve: azokat, akik erre rájöttek, manapság nemigen követik (vagyis az ámisokat-mennonitákat).

Szűcs Benjámin Ottó

deakzsolt írta...

Szerintem ez egy nagyon jó írás az István testvér részéről. Kivéve egy dolgot, egyet értek azzal, amit olvastam.

Szerintem sem a keresztyén kortárs zene az elsődleges és a legnagyobb gondunk (ezzel nem akarom védeni ezt az irányzatot).
Viszont, a legnagyobb gond, (véleményem szerint) a hívő családokkal van. Sajnos ott történtek számtalan negatív változások olyannyira, hogy amikor a hívő családokból származó fiatalok összegyülnek táborozni, szilveszterezni, mintha hitetlenekkel lennénk körülvéve. Hiányzik a család és a gyülekezet nevelése. Hiányoznak az édesapák és az édesanyák a gyerekek életéből. Hiányzik a szülők példája, amely megtérésre készteti a fiatalt. Hála az Úrnak, hogy vannak kivételek is... Vannak, komoly hívő családok, ez a pozitív hatás pedig látható a gyermekeik életében is.
Viszont, ameddig a fiatalok azt látják, hogy a szüleik kettős életet élnek, többnyire a világnak, addig nem lesz változás.

Egy ilyen szülő csak annyit kér a gyermekétől, hogy merítkezzen alá, a megtérést már nem követeli - mert sajnos több esetben a szülők sem élték át. Egy ilyen szülő csak annyit kér a gyermekétől, hogy járogasson az imaházba, de mit énekel és hogyan él - az már nem számít, a lényeg, hogy ott van.

Valóban, itt lenne az ideje, hogy foglalkozzunk ezekkel az égető kérdésekkel is, mert rövid idő és mi is kiöregedünk.

A fiatalok irányt kell mutatni, de ehhez nem elég csupán egy néhány ember, ehhez szükségünk van a családokra, a gyülekezetekre, a lelkipásztorokra. És ennél több, szükségünk van az Úr kegyelmére, Lelkének kiáradására! Ez a legfontosabb!

Simon András írta...

Ezeket a sorokat olvasva, úgy gondolom, hogy az első pünkösdkor kiáradó Szentszellem teljesen átformáló, megújító erejére van szükségünk ismét.
"Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám,
Égi lángod járja át, szívem és a szám!
Oldj fel, küldj el,
Tölts el tűzzel!
Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám."

Erre vágyom én és akkor lesz erő, tartás, áldás a szoldálataim(ink)on.
szolgatársad Simon András

Névtelen írta...

Helyzetelemzesre bizonyos rendszerességgel mindig szükség van (ld. 2Kor 13,5). Adjon az Úr folytatást.
ifj. Chiciudean Miklós

iri írta...

En az Ur egy szereny kis szolgalolanya nagyon orvendek ennek a bejegyzesnek, foleg az onvizsgalatnak!Koszonom!

tjanos írta...

"Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentoma"

A harc nemes, erős és végig tart.

Sok erőt neked a nemes harcban!

zsoltáros írta...

Egy s más az amerikai baptizmusról(pontosabban az evangélikál közösségekben zajló folyamatokról), és a magyarországi Református Egyházról. Ezt tanultuk a Bibliából? Másokból kiindulva készüljünk az önvizsgálatra?

Borzási István írta...

Miért lenne bűn a mások hibájából tanulni? Másokat is, magunkat is az Ige mérlegén kell lemérni. Te nem így tanultad?

zsoltáros írta...

Nem, és főleg, nem így. Egyébként sem azt írtam, hogy "bűn mások hibájából tanulni".

Többek között, nagyon túl lőttél a célon ezzel a talán(y)osan fogalmazott konklúzióddal:„Talán az egyetlen dolog, ami mégis egy csoportba sorolja őket, az a hangsúlyosan karizmatikus irányvonal!” Sajnálom. Jobb dolgom is volna, de átfésülöm még néhányszor, amit válaszként írtam, és majd feltöltöm valahova. Nem lenne tisztességes a te blogodon foglalni a helyet annyira más meggyőződésemmel ezekről.

Jóska

Borzási István írta...

Sokan vannak még hozzád hasonlóak, akiknek meggyőződésük ugyanúgy meredeken különbözik a mi meggyőződésünktől, ami a karizmatikus tévelygést illeti. Biztosan jobban teszed, ha ezzel nem itt és nem így próbálsz meg vitába szállni.
Ami az önvizsgálatot illeti, továbbra is mondom, hogy a felvázolt helyzetelemzést követően az bibliai. Mi ezt így tanultuk. Pál apostol is önvizsgálatot kér a korinthusiaktól, mások bűnös életmódja miatt (1Kor 5:2. 10:6). De ahogyan én érzem, neked egyáltalán nem azzal van bajod, hogy mások nyomorult helyzete minket önvizsgálatra késztet!

zsoltáros írta...

Az 1Kor 5:2-ben egy konkrét, nyílvánosan bűnben élő esetére utal Pál apostol, amin a helyi gyülekezet nem tudott segítőképpen szomorkodni. A 10:1-11(!) pedig az ósz-i történetek helyes értelmezéséről tanít (tipológia), nemde? Mivel ráérzéses kompetenciáddal mások helyzetét meghökkentő pontossággal vagy képes diagnosztizálni (t.i., hogy az általad tévtanítóknak minősítettek és a homoszexuálisok hangsúlyosan karizmatikus vonal követői), gondolhattam volna, hogy az én bajomról is hasonló éleslátásra tettél szert. Mindenesetre, jó hogy megírtad.

Borzási István írta...

Hm. Nem reád gondoltam, amikor "a mások nyomorult helyzeté"-t említettem. De nyugodtan belesorolhatom akár magamat is, miképp Pál apostol tette (1Kor 15:19). Az ilyen fogalmazásnak is meglehet a maga hasznos célja. A jóindulatú barátaim jól értik, még ha valamit tévesen mondanék is. A rosszindúlatú ellenségeim ott is hibát keresnek, ahol nincs.

zsoltáros írta...

Én olyan barátod vagyok, akit nem lepne meg ha hibát követnél el. Nem keresem, de ha ráakadok, megmondom. Ez a cikked nagyon nem tetszik, és az idézett mondatod rosszul sikerült. Mivel velem gyakrabban fordul elő az ilyesmi (a fogalmazásban elkövetett hiba, főleg, ha vesszőparipámról van szó), ha a barátaim felhívják rá a figyelmemet vagy megmagyarázom, vagy kijavítom. A döntés a tiéd. Egy kalap alá venni a leszbikus és homoszexuális egyházi szervezkedéseket az általad tévtanítóknak minősített lelkipásztorokkal, és mindezt karizmatikus túlkapásnak bélyegezni - ez túl erős, és ártó.

Borzási István írta...

Kösz, zsoltáros. Ez utóbbi megjegyzésedből megértettem végre. Javítottam rajta.