2013. október 28., hétfő

Hogyan teheted tönkre a gyülekezetet 5 lépésben

Hogyan teheted tönkre a gyülekezetet (és a szövetséget), öt lépésben
- szatíra -


Több mint 20 éves szolgálatom során rájöttem, hogy kidolgozott patológiánk van arra nézve, amellyel a hanyatlást felgyorsíthatjuk. Esetleg előidézhetjük vele a helyi gyülekezet teljes megsemmisülését is. Lehet használni különböző sorrendben, különböző hangsúllyal, de az eredmény garantáltan nem marad el.

1. Gondoskodj arról, hogy a kürtzengés folyamatosan bizonytalan legyen!
A kulcsvezetők legyenek megosztottak azonosságukat, céljukat, látásukat, irányukat illetően, és fogalmuk se legyen arról, hogy milyen irányba kell haladni. Prédikálj általánosságokat, amelyek bibliai üzenetnek tűnnek ugyan, de mellőzik a sajátos alkalmazást. Így hallgatóid egyetértenek majd veled, de sohasem fogják tudni, hogy mit vár tőlük az Isten.

2. Fektess be többet a szükségben lévőkbe, nem pedig a vezetőkbe!
Ismered a mondást: a nyikorgó kereket kell kenni a legtöbbet! A gyülekezetben is így van: aki a legtöbbet nyikorog, az kapja a legtöbb zsírt. Alakíts ki olyan környezetet, ahol a legnagyobb panaszosok vannak leginkább figyelembe véve. Ez majd elszívja az erőt a vezetőktől, a szolgálattevőktől, mindenkitől.

3. Próbálj meg kedvében járni mindenkinek!
Ne ragaszkodj elveidhez, hanem a döntéseket aszerint hozd meg, hogy kik azok, akiknek az nem fog tetszeni. Mivel nem létezik olyan fontos döntés, ami mindenkinek egyformán tetszene, ezért ne hozz fontos döntéseket, és nem szabj világos irányvonalat. Ez tetszeni fogsz mindenkinek. Csak Istennek nem.

4. Soha ne szállj szembe a bajkeverőkkel!
A szabotálók hadd garázdálkodjanak szabadon: mobiltelefonnal, emaillel, pletykával, bármivel, szervezkedjenek és ássák alá a vezetők és a gyülekezet tekintélyét, és ne intsd meg őket se személyesen, se nyilvánosan. Így a bajkeverők kidobhatják horgonyaikat minden irányba, és bebiztosítják a gyülekezet hajóját arra nézve, hogy ne haladjon semerre.

5. Maradj az emlékekkel!
Ezt sokféle módon megteheted, de a legfontosabb, hogy semmilyen változás ne történjen: se a fiatalok, se a szolgálattevők ne tudjanak változtatni az múlt században meghonosodott szokásokon. Így a lényeg elvész majd azokban a kulturális megrögzöttségekben, amelyek nem felelnek meg az evangélium átadására a mai korban. Ha a gyülekezet folyton a múlttal foglalkozik, ez biztosíték arra nézve, hogy jövője sem lesz.

Nincsenek megjegyzések: