Salamon, a király - 1Kir 1:5-10. 24-35.

Salamon, a király

1Kir 1:5-10. 24-35.

⁵ Adónia pedig, Haggitnak fia, felfuvalkodott, ezt mondván: Én fogok uralkodni! És szerzett magának szekereket, lovagokat és ötven előtte járó férfiakat.

 ⁶ Kit az ő atyja soha meg nem szomorított, ezt mondván: Miért cselekszel így?! Ez is pedig igen szép férfi volt, és őt Haggit szülte volt Dávidnak Absolon után.

 ⁷ És tanácskozott Joábbal, Séruja fiával és Abjátár pappal, kik az Adónia párján voltak.

 ⁸ De Sádók pap, meg Benája, a Jójada fia, és Nátán próféta, és Sémei, és Réhi, és a Dávid erős vitézei nem állottak Adónia mellé.

 ⁹ Mikor pedig Adónia áldozatot mutatott be juhokból, ökrökből és egyéb kövér barmokból a Zohélet kősziklánál, amely a Rógel forrása mellett volt: meghívta egész rokonságát, a király fiait, Júda minden férfiait, a király szolgáit;

 ¹⁰ De Nátán prófétát és Benáját, és amaz erős vitézeket és Salamont, az ő atyjafiát, nem hívta el.

 ²⁴ És monda Nátán: Uram, király, te mondtad-e: Adónia legyen én utánam a király, és ő üljön az én királyi székembe?

 ²⁵ Mert ma aláment, és áldozott ökrökkel és kövér barmokkal bőségesen, és vendégekké hívta a királynak minden fiait és a seregnek hadnagyait és Abjátár papot: és íme, ők esznek és isznak ő előtte, és immár azt kiáltották: Éljen Adónia király!

 ²⁶ Engem pedig, aki a te szolgád vagyok, és Sádók papot és Benáját, a Jójada fiát, és Salamont, a te szolgádat nem hívta meg.

 ²⁷ Avagy az én uramtól, a királytól lett-e ez a dolog, hogy nem adtad tudtára a te szolgádnak, kicsoda fogna ülni az én uramnak, a királynak székiben az ő holta után?

 ²⁸ És felelvén Dávid király, monda: Hívjátok hozzám Bethsabét, aki bement a király eleibe, és megállott a király előtt.

 ²⁹ És megesküdött a király, mondván: Él az Úr, aki megszabadította az én lelkemet minden nyomorúságból,

 ³⁰ Hogy amiképpen megesküdtem néked az Úrra, Izráel Istenére, ezt mondván: A te fiad Salamon uralkodik én utánam, és ő ül az én királyi székembe én helyettem: ezt ma így meg is teszem.

 ³¹ És fejet hajtott Bethsabé, arccal a földre leborulván, és magát meghajtván a király előtt, monda: Éljen az én uram, Dávid király, mindörökké!

 ³² Azután monda Dávid király: Hívjátok hozzám Sádók papot és Nátán prófétát és Benáját, Jójadának fiát. És ezek bementek a király eleibe.

 ³³ És monda nékik a király: Vegyétek mellétek a ti uratoknak szolgáit, és ültessétek Salamont, az én fiamat az én öszvéremre, és vigyétek alá őt Gihonba;

 ³⁴ És kenje őt ott Sádók pap és Nátán próféta Izráelnek királyává; és fújjátok meg a harsonákat, és kiáltsátok: Éljen Salamon király!

 ³⁵ És jöjjetek fel onnét ő utána; és eljövén, üljön az én királyi székembe, és ő uralkodjék én helyettem; mert immár meghagytam néki, hogy ő legyen fejedelme mind Izráelnek, mind Júdának.

A Királyok első könyvét kezdjük tanulmányozni, amelyben ez első igeszakasz a Dávid királyságának, trónjának utódlásáról szól. Ki lesz a következő király?

Némelyek úgy gondolják, hogy a trón utódlásáról szóló történet sokkal hosszabb, és egyebet is magába foglal, Sámuel második könyvéből, vagy éppen innen, a Királyok könyvéből. Azonban ez a rész kimondottan erről beszél.

Összehasonlítva a Királyok két könyvet a Krónikák két könyvével, azt találjuk, hogy a Királyok könyve közel négyszáz éves történelmet ölel fel, Izráel és Júda királyainak idejéből. Ez a történet prófétai szemmel van leírva. Ám a Krónikák könyve csak Júdával foglalkozik, és papi szemszögből írja le az eseményeket. Úgy a Királyok könyvei, mint a Krónikák könyvei ugyanazt az üzenetet továbbítják: Isten hűséges Isten, és nem mondott le az Ő népéről. Megtartja a szövetséget, amelyet kötött az ő atyáikkal és terve van népével. De az is benne van ezekben a történetekben, hogy Isten szuverén Isten, a világmindenség uralkodója, vezetője, irányítója, fenntartója, és Ő az, Aki tesz királyokat és dönt királyokat, úgy az ő népe életében, mint a világi nagyhatalmak esetében.

Dávid megöregedett, de az utódlás kérdése még nem volt meghatározva. Dávid fiai közül a legidősebbiket, Amnont megölte Absolon, mivel megszeplősítette az ő testvérét, Támárt. Kileábról, az Abigailtól született fiúról nem sokat tudunk: valószínű, hogy még gyermekkorban meghalt. Absolon tragikus véget ért, miután fellázadt apja ellen: Jóáb nem kímélte meg, hanem szándékosan megölte, gondolva, hogy ezzel jót tesz Dávid uralkodásának. Maradt tehát a negyedik fiú, Adónia, Haggitnak fia, akiről ez a történet szól. (Utánuk következett még Sefátia és Ithreám (2Sám 3:2-5), majd Salamon (2Sám 12:24), akiről Isten megígérte, hogy Dávid utódja lesz a trónon.)

Szó van itt Isten munkájáról, és szó van az ördög munkájáról is. Úgy van ez, ahogyan valaki mondta, hogy az Isten vetésébe az ördög mindig beleveti az ő ellenvetéseit. Az Úr pozíciói ellen a gonosz felállítja az ő ellenpozícióját. Megfertőzni, megrontani, elrontani akarja azt, amit Isten cselekszik. Valaki azt kérdezte: hát az Úr szőlőskertjében már semmi sem megy simán? Nem. Nem számíthatunk arra, hogy könnyen menjenek a dolgok, ellenkezőleg, arra számíthatunk, hogy harcaink lesznek lelkünk ellenségével. Ott lehet viszont a reménység bennünk, hogy az Úr végül győzelemre viszi az Ő akaratát.

Olvasunk először arról meg azokról, akik veszélybe sodorják, veszélyeztetik Isten országát. Utána olvasunk azokról, akik szolgái, segítői, védelmezői Isten országának, és végül Salamonról, aki képviselője, felhatalmazottja, felkent királya lesz az Isten népének, Izráelnek. Mindez alkalmazható a gyülekezetre, a lelki Izráelre, amelyben ugyanúgy vannak, akik veszélyeztetik, és vannak, akik szolgálják, majd vannak, akik képviselik. Remélem, hogy képesek leszünk levonni a következtetéseket a magunk és gyülekezetünk számára, mikor e régi történetet halljuk Isten királyságáról.

I. Akik veszélyeztetik Isten országát – 5-10. v.

Azzal kezdődik az Ige, hogy Dávid, az egykor erős és hős hadvezér, egy meggyengült, megöregedett, ágyhoz kötött beteg lett. Talán túl korán megöregedett… Mozgalmas élete rányomta pecsétjét testi egészségére.

Ebben az időben történt, hogy Adónia felfuvalkodott és kevélységében azt mondta: „én fogok uralkodni”! Úgy is fordíthatjuk, hogy „nekem uralkodnom kell!” Igen ám, de erről nem beszélt semmit az apjával! Nem kérdezte meg a vezéreket, hogy azok mit szólnak hozzá? És főleg nem kérdezte meg az Urat, hogy vajon az Úrnak mi a véleménye? Meg sem fordult a fejében, hogy vajon ez jó lesz-e a népnek? Vajon alkalmas ő erre a feladatra? Kiválasztotta-e őt Isten erre? Nem, nem, ő nem foglalkozott ilyen kérdésekkel. Ő uralkodni akart, és kész!

Ő az opportunista, aki megragadja az alkalmat, hogy az apja most beteg és nem tud gyorsan cselekedni. Most kell megragadni a lehetőséget, gondolta! Áruló embereket is talált a vezetők között és a papságban, mert melléállt Joáb, a hadvezér, és Abjátár, a főpap. Úgyhogy, nekifoghat az akciónak.

Lehet, megfordul bennünk a kérdés, hogy vajon tudta-e Adónia, hogy Isten Salamont választotta királlyá? Vajon tudott-e Adónia Dávid esküjéről, hogy Isten akarata szerint Salamont fogja kinevezni utódjául? Hát persze tudott volna! Másképp nincs magyarázat arra, hogy mért nem hívta meg a többieket az ünnepségre. Ha meghívta a király fiait mind, miért hagyta ki Salamont, meg Benáját, Nátánt, meg Sádók papot? Azért, mert tudta, hogy mi az Isten akarata, és ő szándékosan lázadt Isten akarata ellen! Az ilyen lázadás kudarccal végződik. Az ilyen akciónak nem lehet sikere, mert Isten maga fogja leállítani és megsemmisíteni.

Adónia tehát gyorsított eljárással megpróbálja magát királlyá kenetni. Persze áldozatot is mutat be, mert ha nem is veszi komolyan Isten akaratát – azért mégis, vallásos ember –, az áldozatot be kell mutatni. A látszatra adni kell! Ezt így szokás tenni, ez hozzátartozik a ceremóniához. Ezért kell Abjátár papnak ott lenni. Közben, sem előtte sem utána nem kérdezik, hogy Isten mit szól mindehhez? Intrika, hazugság, alattomosság, titkos, gyors cselekvés jellemzi azokat, akik Isten országának ellenségei.

Azt olvassuk róla, hogy „Ez is pedig igen szép férfi volt, és őt Haggit szülte volt Dávidnak Absolon után.” „Ez is” – hát még ki? Hát a testvére, Absolon, akinek a haja majdnem három kilót nyomott évente, amikor megnyírta! A mai fiatalok hálószobája tele lenne Absolon és Adónia posztereivel… Ők voltak az akkori szupersztárok! És az apja „soha meg nem szomorította, ezt mondván: Miért cselekszel így?!” Nagy figyelmeztetés ez a szülőknek. Még csak lágyan figyelmeztetni sem elég, ahogyan Éli tett a fiaival, hanem megakadályozni kellett volna! A szülőknek ebben nagy felelősségük van. Miután a fa felnőtt, és törzse erős lett, hiába ütik mellé a karót, mert az már nem tudják hajlítani sehova. Addig kellett volna, amíg csemete volt! „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól.” (Péld 22:6) Lássanak jó példát, formálódjon jellemük Isten igéje szerint!

Adóniára reávetül Saul árnyéka is, aki egy fejjel kimagaslott a tömegből. Amikor Dávidot királlyá kente Sámuel, a nagyobbik testvérét, Eliábot gondolta, hogy Isten kiválasztotta… „Bizonyára az Úr előtt van az ő felkentje!” (1Sám 16:6) De az Úr figyelmeztette: ne nézd az ő külsejét, nem róla van szó. „Az ember azt nézi ami a szeme előtt van, de Isten azt nézi ami a szívben van.” (1Sám 16:7) Adónia külseje csodálatos, de a szíve gonosz. Márpedig, azok a boldogok, akiknek a szívük tiszta (Mt 5:8).

A vezetésben, kormányzásban elengedhetetlenül szükséges a szolgálat. Adónia viszont felfuvalkodott, és azt mondta „én fogok uralkodni”! Én, én, én! Ez a mozgatórugója tetteinek. Az Úr Jézus viszont azt mondta tanítványainak, hogy ha valaki első akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája (Mk 10:44)! És erről a szolgáló elsőségről példát adott, amikor megmosta a tanítványok lábait! A tekintély a szolgálatban nyilvánul meg. Az Adónia lelkülete épp az ellenkezője annak, amit az Úr Jézus tanított.

Az ilyen Adónia-lelkület veszélyezteti Isten országát. Minden nagyravágyás veszélyes Isten országára nézve. Tanuljuk meg szolgálni Istennek, otthon a családban, a házasságban, a gyülekezetben, és kinn a társadalomban, mert aki Diotrefesz módjára elsőbbséget kíván, az veszélyezteti Isten országát (3Jn 9-10)! Az ilyen gonosz indulatot ítélje el az Úr bennünk, és adjon helyette szolgálatkészséget és alázatot!

II. Akik szolgálják Isten országát – 24-31. v.

De nemcsak Adóniáról van viszont itt szó, hanem azokról is, akik segítői, védelmezői, szolgái Isten országának.

Három párbeszédet olvashatunk: először Nátán próféta beszél Betsabéval, azután Betsabé Dávid királlyal, ezután Nátán próféta is bejön és beszél Dáviddal. Ebből a három párbeszédből megismerhetjük ezeket az embereket, mint akik védelmezik, segítik, szolgálják Isten országát. Ilyenek kellegyünk mindannyian.

Például Nátán, hamar rájön, hogy itt baj van. Igaz hogy a király öreg és beteg, és igaz hogy ő is már régen nyugalomba vonulhatott volna, és hagyhatná másokra ezeket az ügyeket, de itt Isten országáról van szó! Itt nem lehet hallgatni és félreállni! Neki intézkednie kell.

A próféták nem csak lelki kérdésekkel foglalkoztak, hanem felelősséget éreztek a politikai ügyekben is. Nátán valamikor Dáviddal szemben képviselte Isten akaratát. Milyen szép az, hogy jóllehet hosszú évek és évtizedek teltek el, Nátánt Dávid nem tekintette ellenségnek. Dávid kereste az Úr akaratát, és szüksége volt a prófétára, hogy kijelentse számára azt. Nátán tehát jön, és éberséggel, józansággal, lelki látással kezdeményez. Azt mondja, hogy most van az ideje: ha most nem lépünk, elszalasztjuk a lehetőséget. A király még él, Betsabé, tessék bemenni és jelenteni neki hogy mi a helyzet. Tájékoztatni kell a királyt, és emlékeztetni őt az esküjére.

Az Isten akaratának a képviselete ebben a világban, bármilyen szinten, rendkívülien hálátlan feladat. Ennek nem örülnek az emberek. De ez nem jelenti azt, hogy akkor ezt nem kell tenni! Sőt! Akkor is mondani kell, ha nem akarják hallani! Ezékielnek is ezt mondta az Úr: „A kemény orcájú fiakhoz és makacs szívűekhez küldelek téged, és ezt mondjad nékik: így szól az Úr Isten! Ők pedig vagy hallják, vagy nem hallják, mivelhogy pártos ház, hadd tudják meg, hogy próféta volt köztük.” (Ez 2:4-5)

Reánk alkalmazva: nekünk is feladatunk van a magunk helyén. Milyen fontos itt Nátán szerepe: szinte tőle függ a királyság sorsa! Persze, nem tőle függ, hanem Istentől, de azért Nátánnak tennivalója van! Ilyen felelős hozzáállást vár el mitőlünk is az Úr. „Szólj és ne hallgass”, mondja az Úr Pál apostolnak (ApCsel 18:9). Képviseld te is Isten akaratát, kezdeményezz, menj, szólj, cselekedj! Isten országa legyen a te személyes ügyed!

III. Aki képviseli Isten országát – 32-36. v.

Nátán akkor lép be a királyhoz, amikor már jelentheti is, hogy Adónia nemcsak készül király lenni, hanem ez meg is történt: szerén-szerte kiáltják, hogy éjen Adónija király! Ez Dávidot kijózanítja. A krízishelyzet megértette vele, hogy sürgősen cselekednie kell. A király megesküdött: „él az Úr, aki megszabadította az én lelkemet minden nyomorúságból”; ó, mennyi mindenre emlékezhet most a király! Emlékezik Isten ígéreteire, a szövetségre, és a saját esküre is. De szüksége volt Bethsabé gyöngéd emlékeztetésére és Nátán közbelépésére ahhoz, hogy idejében cselekedjen.

Kiderült aztán, hogy nem az dönti el az események kimenetelét, hogy ki az erőszakosabb, ki mellé áll az erősebbik hadvezér, ki az ügyesebb, vagy ki kezdte el előbb... hanem az, hogy hogyan gondolta Isten. Salamont szabályosan, legitim módon királlyá teszik: hívatják Sádók papot, Benáját, az erős vitézeket, végigvonultatják a főutcán, a király szamarán, és kihirdetik ország-világ előtt, hogy Salamon a király! Éljen a király!

Így lesz Salamon, Isten országának a képviselője. A beiktatási ceremóniához hozzátartozott a felkenetés, amikor olajt öntöttek a fejére. Az olaj az egyik legdrágább árucikk volt, de ilyenkor pazarul, bőségesen használták, míg az lecsorgott a földre. Ez azt jelentette: ilyen túláradó gazdagsággal ajándékozzon meg téged az Isten ésszel, egészséggel, hittel, tiszta látással, józansággal, éberséggel, jó munkatársakkal, mindazzal, amire szükséged van. Legyen áldás az életeden!

A gyülekezetben is így van: Isten rendelt némelyeket, hogy a gyülekezet élén legyenek, hogy az evangélium hirdetésében tevékenykedjenek. Érettük imádkozni kell, őket támogatni, segíteni kell, mert ők Isten országának a képviselői. Tágabb értelemben viszont mindannyian azok kell legyünk ebben a világban.

Tudnunk kell, hogy a háttérben hatalmas erők mozgatják az eseményeket. A mi ősi ellenségünk Isten országa ellen támad. De azért jött az embernek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa (1Jn 3:8). Még ha a sötétség teljes hada összefog is, az Úr győzelemre tudja vinni az Ő akaratát. „Bölcs terveit megérleli, s rügyet fakaszt az ág, / Bár mit sem ígér bimbaja, / pompás lesz a virág.” (Hith. 67.) Az Úrnál nincsenek meglepetések. Ő az erősebb fegyveres (Lk 11:22). Harcoljunk az Ő oldalán! Bízzunk Benne, hogy minden az Ő akarata szerint fog történni!