Isten országának biztonsága - 1Kir 2:1-12

Isten országának biztonsága

1Kir 2:1-12

 ¹ Mikor pedig elközelgetett Dávidnak ideje, hogy meghaljon, parancsot adott Salamonnak az ő fiának, ezt mondván:

 ² Én elmegyek az egész földnek útján; erősítsd meg magad és légy férfiú.

 ³ És őrizd meg az Úrnak a te Istenednek őrizetit, hogy az ő útjain járj, és megőrizzed az ő rendeléseit, parancsolatit, és ítéleteit, és bizonyságtételeit, amint meg van írva a Mózes törvényében: hogy előmented legyen mindenekben, amelyeket cselekszel, és mindenütt, valamerre fordulsz;

 ⁴ Hogy megteljesítse az Úr az ő beszédét, melyet szólott nékem, mondván: Ha megőrzik a te fiaid az ő útjukat, járván én előttem tökéletességgel, teljes szívük és teljes lelkük szerint; ezt mondván, mondom: Soha el nem fogy a férfiú te közüled az Izráelnek királyi székiből.

 ⁵ Azt is jól tudod, mit cselekedett én velem Jóáb, a Céruja fia, mit cselekedett az Izráel seregeinek két fővezérével, Abnerrel, a Nér fiával, és Amaszával, a Jéter fiával, akiket megölt, harci vért ontván békességnek idején, és hintett harci vért az ő derekának övére és az ő lábának saruira.

 ⁶ Cselekedjél a te bölcsességed szerint, és ne engedd, hogy megőszülvén, békességgel menjen a koporsóba.

 ⁷ De a gileádbeli Barzillajnak fiaival cselekedjél irgalmasságot, és legyenek a te asztalod vendégei, mert így közeledtek ők is hozzám, mikor Absolon, a te testvéred elől menekültem.

 ⁸ És íme, veled van Sémei, Gérának fia, a bahurimbeli benjáminita, aki gyalázatosan szidalmazott akkor, mikor Mahanáimba mentem; de aztán, mikor elém alájött a Jordánhoz, megesküdtem néki az Úrra, és azt mondtam: Nem öllek meg téged fegyverrel;

 ⁹ Te azonban ne hagyd őt büntetés nélkül, és mivel eszes férfiú vagy, tudod, mit kelljen cselekedned vele, hogy az ő vénségét vérrel bocsássad a koporsóba.

 ¹⁰ Azután elaludt Dávid az ő atyáival, és eltemettetett a Dávid városában.

 ¹¹ Az idő pedig, a melyben uralkodott Dávid Izráelen, negyven esztendő. Hebronban uralkodott hét esztendeig, Jeruzsálemben pedig uralkodott harminchárom esztendeig.

 ¹² Azután Salamon ült Dávidnak, az ő atyjának királyi székibe, és megerősödött az ő királyi birodalma felette igen.

Ez az igeszakasz a Salamon országának, a megerősítéséről, bebiztosításáról van szó, és ezzel egy időben beszélhetünk úgy általában az Isten országának biztonságáról és megerősödéséről. A Salamon királyságát tehát alkalmazhatjuk Isten országára.

Az Úr Jézus úgy kezdte prédikálását, hogy „Elközelített az Istennek országa, elközelített a mennyeknek országa, térjetek meg és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1:15). Ahhoz, hogy Isten országa biztos legyen a számunkra, hogy erős legyen számunkra az Isten országában való polgárjogunk, néhány feltételnek teljesednie kell.

Főképp két dologról van szó az Igében. Az egyik az Úr törvényének a megtartása, a másik pedig Isten országa ellenségeinek eltávolítása az útból, ezek megsemmisítése és eltüntetése.

A fő gondolat ebben a részben a kûn szó, amely héberül a megalapozni, erőssé tenni, bebiztosítani jelentéssel bír, és az ország, a királyság bebiztosítására, megerősítésére, megalapozására vonatkozik. A 12. vers így fejeződik be: „uralma nagyon megerősödött.” Erről szól a 24. vers is: „Most pedig él az Úr, aki megerősített engem, és ültetett az én atyámnak, Dávidnak királyi székébe”, majd a részt záró 46. igevers is: „és megerősödött a királyi hatalom Salamon kezében.”

Itt most már nem az utódlás kérdése merül fel, hanem az, hogy sikerül-e a királyságot megszilárdítani Salamon kezében. Az utódlás kérdése már eldőlt. De kérdéses még, hogy ennek az utódnak erőssé válik-e a királysága? Miként lehet az ország megalapozott, erős és állandó? Erre a kérdésre két választ találunk: (1) úgy, ha a király komolyan veszi az Isten igéjét és az Úrral való kapcsolatot, és (2) úgy ha az ország ellenségeit félreállítja az útból. Ezek között van Adónia, Abjátár, Jóáb és Sémei.

I. Az első feltétel az Isten Igéje iránti engedelmesség – 1-4. v.

Először tehát azt találjuk, hogy az ország úgy lesz megalapozott és erős Salamon kezében, ha komolyan veszi Isten igéjét és az Úrral való kapcsolatot (1-4. v.).

Dávid érezte halálának közeledtét, arról beszél, hogy elmegy minden földinek útján, ezért most rendeleteket ad a fiatal Salamonnak. Meghagyta utolsó beszédében, hogy mi a király elsődleges tennivalója. Jákób, Mózes, Józsué ugyanígy cselekedtek annak idején. Dávid szavai még hasonlítanak is azok szavaihoz, útmutatásaihoz.

Az utasítás mindenek előtt Isten igéjére vonatkozott: „Légy erős, légy férfi! ³Tartsd meg, amit elrendelt Istened, az Ur! Járj az ő útján, tartsd meg rendelkezéseit, parancsolatait, törvényeit és intelmeit, ahogyan meg vannak írva Mózes törvényében. Akkor boldogulsz mindenben, amit teszel, és mindenütt, amerre fordulsz.” (2b-3. v.) Isten Igéje világos és érthető, hasznos rendeletek, parancsok, ítéletek, bizonyságtételek, amelyek áldást hoznak arra, aki megtartja őket.

Ebben az időben, Salamonnak már kezében lehetett az ige: forgathatta, olvashatta, tanulmányozhatta, magáévá tehette. Dávid azt mondja, hogy nemcsak egy részét kell megtartani, és nemcsak részben, hanem teljes szívéből és teljes lelkéből, a teljes Szentírást. „Ahogyan meg vannak írva a Mózes törvényében”. Az ige szerint kell élnie a királynak!

Nem valamilyen különleges, parlamenti határozat dönti el, hogy mi lenne a helyes. Azt már eldöntötte az Isten. Az Ige abszolút igazságát semmi és senki sem bírálhatja felül. A királynak, és nekünk, csak alkalmazkodnunk kell, csak engedelmeskednünk kell.

Ezek hasznos igék, mert „akkor boldogulsz mindenben, amit teszel, és mindenütt, amerre fordulsz.” Szinte ugyanezeket a szavakat olvashatjuk Józsué könyvének elején, ahol Mózes bíztatja Józsuét hasonló módon: „akkor leszel jó szerencsés, és akkor boldogulsz”. Aztán ugyanez megtalálható az első zsoltárban is, hogy a boldog emberről mondja az Ige, hogy mivel az Úr törvényében gyönyörködik, és arról elmélkedik éjjel és nappal, olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa. Minden munkájában jó szerencsés lesz, sikerrel jár.

A következőkben Dávid arra az ígéretre utal, amit az Úr neki adott, amikor szövetséget kötött vele. Ennek az ígéretnek a beteljesedése feltételes. Azt mondja a 4. vers: „Akkor beteljesíti az Ur a nekem adott ígéretét, amikor ezt mondta: Ha vigyáznak fiaid útjukra, és állhatatosan előttem járnak teljes szívvel és teljes lélekkel, akkor nem vesznek ki utódaid Izráel trónjáról.” Akkor beteljesíti az Úr… Az Úr ígéretei igazak és ámenek, de mégis megtörténhet, hogy te nem részesülhetsz belőle, ha engedetlen leszel! Akkor a te számodra nem fogja beteljesíteni ígéretét és te kimaradsz belőle. Isten valóra váltja, beteljesíti azt, de a te életedben, akkor fogja beteljesíteni, ha engedelmeskedni fogsz.

Ezt a feltételes ígéretet ott találjuk kezdettől fogva. Láthatjuk például Ábrahám életében, abban, hogy az ígéretek és maga a szövetség is, az Ábrahám hitétől és engedelmességétől függött. Dávid ugyanúgy világossá teszi fia előtt, hogy az ország csak úgy lehet bebiztosítva, úgy lesz állandó és erős az ő kezében, ha engedelmeskedik Isten igéjének!

De viszont nemcsak egy ószövetségi alapelv, hanem megtalálható az Újszövetségben is. Mert az Úr Jézus, amikor Isten országáról prédikált a hegyi beszéd végén világossá tette hallgatói számára, hogy „csak az a bölcs ember, aki hallja és megcselekszi az én beszédemet.” Nem elég tudni, nem elég hallani, nem elég olvasni, ismerni, vagy kívülről idézni, hanem cselekedni kell. Csak aki megcselekszi, aki aszerint él, az a bölcs ember. Az építette sziklára a házát, aki nemcsak hallja, de meg is cselekszi az Igét. Ennek háza állandó és szilárd marad, mint a Salamon királysága is, ha engedelmeskedik az Úrnak. Ugyanígy, a hívők élete akkor van bebiztosítva, ha engedelmeskednek az Igének. Nekik akkor semmi és senki sem árthat. Életül ítélet-biztos lesz: „nem mennek a kárhozatra, hanem általmentek a halálból az életre” (Jn 5:24).

A kérdés tehát az, hogy mi engedelmeskedünk-e Isten igéjének? Komolyan vesszük-e? Tanulmányozzuk-e minden nap? Gondolkodunk-e arról éjjel és nappal, és gyönyörködünk az Úr beszédében, mint aki nagy nyereséget talált? Mert ezt olvassuk a 119. zsoltár 162. versében: „Gyönyörködöm a te beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.” Boldog ember az, akinek az élete így be van biztosítva!

II. A második feltétel az ellenséggel való leszámolás – 5-9. v.

A történet második fele, az ellenségekről szól, arról, hogy a királyság megerősítése érdekében az ellenséget félre kell állítani az útból. Főképp Adóniáról, Abjátárról, Jóábról és Sémeiről van szó.

Dávid nem akarta átadni a királyság bajait is a fiának, de el kellett mondania, hogy mi az, ami még hátramaradt, amit még meg kell tenni ahhoz, hogy biztos legyen a királyság a Salamon kezében. Elmondja, hogy ott vannak az ellenségei, akik sok kárt tettek Isten országában, és azokat félre kell tenni az útból, hogy ne tegyenek több kárt. Ezek el kell vegyék méltó büntetésüket.

Az előbbi rész végén arról olvastunk, hogy amikor Adónia meghallotta a beszámolót Jónathán részéről, hogy Dávid király Salamont ültette a királyi székbe, hogy uralkodjon helyette a trónon, mai kifejezéssel élve, egyszerre vége lett a bulinak a dáridónak, és hazamentek mindannyian, alárendelve magukat Salamon tekintélyének, királyságának.

Csakhogy ez az alárendeltség nem mindig jön szívből! Például, nem is olyan régen, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom közepette, az egyik pártkongresszuson, az elnök többórás expozéja után, a jelenlévők állva, 67-szer kiáltották, hogy „Hurrá!”. Hatvanhét ováció kérdésessé teszi magát a jelenséget, hogy vajon szívből fakad-e? Az, hogy alárendelték magukat valamilyen tekintélynek, az nyilvánvaló volt. De vajon szívből fakadó volt-e ez az alárendeltség? Mert azt látjuk, hogy Adónia alárendelte magát Salamont tekintélyének, de az ő alárendeltsége kényszerből fakadt, nem őszinte szívből. Szívében nem volt hűséges, lojális Salamon iránt, Isten pedig a szívet nézi, nem a külsőségeket.

A részletek arról szólnak, hogy Adónia megkérte Betsabét, hogy beszéljen Salamonnal annak érdekében, hogy feleségül vehesse Abiságot, Dávid fiatal özvegyét. Ezzel viszont a halálát pecsételte meg, mivel ez a hűtlenségéről árulkodott. Ezt Salamon legalábbis így értelmezte, hogy Adónia újra a királyságra tör, és bizonyára így is volt, főképp ha figyelembe vesszük az akkori politikai és kulturális jellegzetességeket.

Figyeljük meg például Absolont, aki Akitófel tanácsára bement a Dávid ágyasaihoz, a nép szeme láttára. Tanácsadója ezt azért tanácsolta így, hogy megértse az egész Izráel, hogy az ő atyja előtt gyűlöltté tette magát, és annál inkább megerősödjenek mindazok kezei, akik mellette voltak (2Sám 16:21).

Ugyanezt látjuk Isbaál, vagyis Isbóset esetében, aki azzal gyanúsította meg Abnert, a sereg fővezérét, hogy bement Ricpához, Saul egyik ágyasához (2Sám 3:7). Ez ugyanis azt jelentette, hogy Abner jogot formál a királyi trónra, mert a Saul feleségével együtt követelheti magának a Saul királyságát is.

Ilyen indítékai lehettek Amnonnak is, amikor megszeplősítette Támárt (2Sám 13:11-13).

Adónia tehát ilyen szándékkal kérte Abiság kezét, amelyre viszont Salamon azt válaszolta, hogy ugyanúgy kérhetné magát a királyságot is (22. v.)! Abiság ugyanis Dávid egyik feleségének számított, még akkor is, ha nem élt vele. Az akkori gondolkozás szerint pedig az özveggyel együtt járt a királyság is. Ezért az alattomos cselszövésért Adóniának meg kell halnia!

Adóniától csak annyit kért Salamon, hogy adja jelét lojalitásának, ne kezdeményezzen megint valami butaságot. De ő nem nyughatott, belefogott egy ilyen kezdeményezésbe, és most viselnie kell annak következményeit. Ne gondoljuk, hogy Salamon túlságosan keményen és önkényesen kezdte uralkodását, hanem inkább azt kell gondolnunk, hogy szükséges volt elhárítani a veszélyeztető tényezőket. Adónia ugyanis bármikor újrakezdhette alattomos lázadását a királyság ellen.

Abjátár papot Salamon hazaküldi saját falujába. Ő is az ellenszegülők táborához tartozott, Joábbal együtt. De Salamon tekintettel volt arra, hogy ő hordozta a frigyládát, ezért nem ölette meg, hanem hazaküldte a saját birtokára, hogy kezével munkálkodva keresse meg a kenyerét.

Joábnak viszont meg kellett halnia. Ő ugyanis ártatlan vért ontott, két alkalommal is. Saját kezével ölte meg Abnert a Nér fiát, és Amaszát, a Jéter fiát. Mindketten sokkal tekintélyesebbek és becsületesebbek voltak, főképp az északi tíz törzs szeme előtt, mint Jóáb. Dávid ki is békült velük, és ezzel együtt magához próbálta közelíteni a lázadó törzseket, de nem sikerült, mert Joáb meggyilkolta őket: Abnert, amikor visszahívatta Hebrónba, és a kapu alatt galádul leszúrta őt (2Sám 3:27), Amaszát pedig a Séba lázadása után, amikor az arra gondolt, hogy Jóáb csak megcsókolni akarja, és nem vigyázott a fegyverre, amely az ő balkezében volt (2Sám 20:9-10). Most viszont eljött a számadás órája: Jóábnak meg kellett halnia gyilkosságaiért.

Sémei, a negyedik személy, akiről ebben a sorban szó esik. Ő gyalázta az Úrnak felkentjét, Dávidot, amikor Absolon elől menekült. Salamon házi őrizetbe helyezte őt, ám amikor nem engedelmeskedett a parancsnak, hanem elment Gátba, hogy elszökött rabszolgáit megkeresse, és onnan hazahozza, Salamon megölette őt engedetlenségéért.

Ebből a véres és kemény történetből megjegyezhetjük maguknak azt, hogy vannak időszakok, amikor Isten országáért nagyon keményen kell kiállni, radikális eszközökkel, megalkuvás nélkül. Az alapelvekben nem lehet egy fikarcnyi megalkuvás sem. Salamon így cselekszik, mert tudja, hogy csakis akkor lehet biztonságban a királysága, ha leszámol az ellenséggel, ahogyan Dávid tanácsolta őt.

Az újszövetségi hívőknek Isten nem adta meg azt a jogot, hogy ilyenképpen bosszút álljanak magunkért. „Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.” (Mt 5:44) A szeretet Isten gyülekezetének az ismertető jegye. Arról ismerik meg, hogy Jézus tanítványai vagyunk, ha egymást szeretni fogjuk. Ennek ellenére tudnunk kell, hogy eljön az a nap, amikor Isten maga le fog számolni az Ő országának ellenségeivel: lesz büntetés, lesz ítélet, lesz kárhozat – amit Isten maga fog kimérni az Ő ellenségeinek.

Ezt így tanítja nekünk az Újszövetség, például Mt 13:40-42-ben: „akképpen lesz a világnak végén. Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, akik gonoszságot cselekszenek, és bevetik őket a tüzes kemencébe: ott lesz sírás és fogcsikorgatás.”. Ugyanezt olvashatjuk, a 2Thessz 1:9-10-ben: „Akik meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úr ábrázatától, és az ő hatalmának dicsőségétől, amikor eljön majd, hogy megdicsőíttessék az ő szentjeiben, és csodáltassék mindazokban, akik hisznek.”

A lényeges kérdés az, hogy mi melyik táborhoz tartozunk. Isten országának biztonságát, előmenetelét, fejlődését, erősítését szolgálod-e, vagy életeddel, magaviseleteddel veszélyezteted azt? Bárcsak mindannyian az Atya áldottai lennénk, akik örökölni fogják az Ő országát!