Mit nem kért Salamon? - 2Krón 1:11-12 (1Kir 3:11)

Mit nem kért Salamon?

2Krón 1:11-12 (1Kir 3:11)

¹¹ Monda azért az Isten néki: Mivelhogy ezt kérted tőlem, és nem kértél magadnak hosszú életet, sem nem kértél gazdagságot, sem pedig nem kérted a te ellenségidnek lelkét; hanem bölcsességet kértél az ítélettételre:

¹¹ Akkor monda az Isten Salamonnak: Minthogy ez volt a te szívedben, és nem kértél tőlem gazdagságot, kincset és tisztességet, avagy a téged gyűlölőknek lelkét, sem hosszú életet magadnak nem kértél, hanem kértél magadnak bölcsességet és tudományt, hogy kormányozhasd az én népemet, mely felett királlyá tettelek téged: ¹² A bölcsességet és a tudományt megadtam néked, sőt gazdagságot, kincset és tisztességet is olyat adok néked, amelyhez hasonló nem volt sem az előtted, sem az utánad való királyoknak.

Nemrégen Salamon kérésével foglalkoztunk, amikor álomban megjelent neki az Úr, Gibeonban. Salamon akkor bölcsességet kért az Úrtól, hogy kormányozhassa az Isten népét. Most azt vizsgáljuk meg közelebbről, amit Salamon nem kért, de kérhetett volna, amikor az Úr lehetővé tette számára, hogy kérhet, amit akar.

„Kérj, amit akarsz!” – mondta Isten Salamonnak. Olyan ez, mint az Úr Jézus kérdése Bartimeushoz: „Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?” (Mk 1:51) Bartimeus tudta, mit kell válaszolnia erre a kérdésre: Mester, hogy lássak. Ugyanígy, a szükségben lévők tudják, mit kell válaszoljanak. A betegek gyógyulást kérnének, a hontalanok otthont, a nyomorultak jólétet. Salamon is tudta, mit kell válaszolnia. Ha neked szegezné az Úr ezt az ajánlatot, te mit válaszolnál? A legfontosabb dolog, amire a filippi börtönőr kérdése vonatkozott, az üdvösség. „Mit cselekedjem, hogy üdvözüljek?” Erre Pál apostol válaszolt: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz”.

De mikor az üdvösséget ilyen fontosnak nevezzük, sokan legyintenek, és azt mondják „Ó, dehogy! Nekem nem üdvösségre van szükségem, hanem 100.000 dollárra!” Ez azért van így, mert nem látnak túl a jelenvaló világon, és azt hiszik, hogy a halállal mindennek vége. De mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, és üdvössége nincs? (Mt 16:26)

Az Úr felemlegeti Salamonnak azokat a dolgokat, amiket kérhetett volna, és nem kérte. Azért tesszük ezt, mert sokak szívében a sorrend nem az, ami Salamonnál volt: nem az Isten népét és az Úrtól kapott szolgálatot tartják elsőbbrendűnek, hanem e földi életet és az itteni jólétet. Salamon nem ezeket kérte, de ráadásul az Úr is megadta neki, amit nem kért.

A Királyok könyvében lévő igét kiegészíti a Krónikák könyve – ezért most a bővített változattal foglalkozunk. Négy dolgot sorolt fel az Úr a Krónikák könyvében, amit Salamon nem kért: (1) kincset, gazdagságot, vagyont, (2) tisztességet, vagyis hatalmat, megbecsülést, tiszteletet, (3) az őt gyűlölőinek lelkét, nem volt bosszúálló, és végül (4) nem kért magának hosszú életet.

I. Nem kért gazdagságot, kincset

Először tehát, nem kért magának kincset, gazdagságot. Pedig egy királynak, mint Salamon, jól állott volna a gazdagság. Ó, mennyi nézeteltérés van a vagyon miatt! Hányan viszik vásárra a lelküket, mert ráhajtanak a pénzre! „De szeretnék gazdag lenni”, mondta egyszer a költő… De mások szívében ott lehet ez a vágy, hogy gazdag legyen, ne kelljen egyik napról a másikra számolgatni, kuporgatni, minden garast a fogához verni, hogy valahogy kijöjjön egyik nyugdíjtól a másikig, kifizethesse a számláit... hogy legyen neki elég.

Igen ám, de éppen ez a kérdés, hogy mennyi is az az elég? Mert van, akiknek a sok sem elég! Salamon dicséretet nyert az Úrtól, mert nem a gazdagságot tette az első helyre. A világ leggazdagabb embereiről nem mondható el, hogy megelégedettek és boldogok. Szupersztárokról tudunk, akik boldogtalanul, fiatalon haltak meg, eldobva az életet maguktól, pedig sok pénzük volt: Marilyn Monroe, Elvis Presley, és mások.

Az Úr Jézus azt mondja: „Nem a vagyonnal való bővelkedésben van az embernek az ő élete.” (Lk 12:15) Más helyen arra szólít fel bennünket az ige, hogy „elégedjetek meg azzal, amitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.” (Zsid 13:5) A Timótheushoz írt első levélben Pál apostol azt írja, hogy „Valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel.” (1Tim 6:6) Jegyezzük meg ezt a szót, hogy „valóban”!

De miért is szeretnénk, ha gazdagok lennénk? Azért, hogy boldogok legyünk! Lényegében nem is a gazdagság kell nekünk, hanem a boldogság. És azt gondoljuk, hogy a boldogsághoz elengedhetetlen a gazdagság. Pedig bizonyára hallottuk azt a történetet, amely arról a boldogtalan emberről szól, akinek azt tanácsolták, hogy keressen egy boldog embert és vegye magára annak ingét, mert akkor ő is boldog lesz. Vándorútra kelt tehát, hogy keressen egy boldog embert. Nem talált a királyi palotában, a gazdagok között, és amikor már végre feladta, kinn a mezőn, hallott egy vidám, fütyörésző hangot, egy szántóvető ember részéről. Megkérdezte tőle: Mondja uram, maga boldog-e igazán? Én aztán igen! – mondta a szegény ember. Jaj, de jó, megkérem, adja ide nekem az ingét, hogy vegyem magamra! De az ember sajnálkozva válaszolta, hogy sajnos, neki még inge sincs! De ha lett volna, bizonyára nem attól lett volna boldog a másik, ha magára veszi, hanem attól, ha megelégedetté válik. Valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel. Salamon nem kért gazdagságot, és az Úr látta, hogy szíve nem a vagyon után vágyik, nem azt kívánja magának.

Az ige azt kérdezi egy helyen: „Te kívánsz-e magadnak nagyokat? Ne kívánj!” (Jer 45:5) Tedd első helyre Istent és az Ő országát, és a többiek megadatnak néked (Mt 6:33). Elégedj meg azzal, amit adott neked az Isten. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.” (Mt 6:19-21)

Ezzel az Úr Jézus azt kívánja tanítani, hogy az igazi kincs a mennyeknek országa. „Hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldbe elrejtett kincshez”, meg „a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres” (Mt 13:44-45), és amikor erre rátalál, akkor mindenét hajlandó odaadni, hogy azt megszerezze. Keressétek először Istennek országát!

II. Nem kért tisztességet

A következő megállapítás az Úr részéről az, hogy Salamon nem kért tisztességet.

Mi is szeretjük, ha az emberek tisztelnek, és megbecsülnek. Jobban szeretjük, hogyha kiszolgálnak, mintha nekünk kéne szolgálni. Jobban szeretjük, ha minket tisztelnek minket, mintha nekünk kellene tisztességet tenni valaki előtt. A tisztelet elvárása ellenszenves számunkra, még akkor is, ha valaki megérdemli azt.

A szívünkben nekünk is ott van egy emberi vágy, hogy bárcsak nagyobbak lennénk egy kicsit, tiszteletreméltóbbak, hatalmasak, hogy az emberek tiszteljenek, és az átlagból egy kicsit följebb emelkednénk, többek lennénk a többinél. Erre megy ki a politikusok harca, de sokszor a családban is, a társadalomban is, és jaj, talán a gyülekezetben is!

Az Úr értékeli azt, hogy Salamon nem kért tőle tisztességet. De elmarasztalja a farizeusokat, az írástudókat, akik elvárták, hogy az emberek előre köszönjenek a piacokon, hogy a lakomákon az első helyre ültessék őket, és hogy az emberek úgy szólítsák őket, hogy „mester”! (Mt 23:6-7) Az ilyen viselkedésre János evangéliumában ezt mondja az Úr: „Mi módon hihettek ti, akik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?” (Jn 5:44), és Jn 12:43 – „Mert inkább szerették az emberek dicséretét, mintsem az Istennek dicséretét.” Az Úr azokról beszél, akik a főemberek közül a farizeusok miatt nem vallották be, hogy hisznek Benne, nehogy kirekesztessenek a gyülekezetből, mert számukra az emberek dicsérete fontosabb lett az Isten dicséreténél.

Ma is van ilyen: akik a másoktól való félelem miatt nem vállalják a gúnyt, megvetést, csúfolkodást, az Úrért. Mert az emberektől való tisztességet keresik! Salamon nem kérte ezt. Tudta, hogy nem ez a legfontosabb kérdés. Az Úr Jézus sem ezt kereste, és ezzel példát adott nekünk, hogy mi az igazán fontos: az, hogy hogy hogyan vélekedik rólunk Isten. „Aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya”, mondja az Úr. A többi lényegtelen.

III. Nem kérte ellenségei lelkét

 „Nem kérted ellenségeidnek lelkét” – mondja az Úr Salamonnak.

Hogy Salamonnak voltak ellenségei, ezt már az előbbi igerészben olvashattuk. Voltak, akik veszélyeztették a királyságot, és félre kellett őket állítani. Volt olyan ellensége, akinek megbocsátott, és megszabta a keretet, amelyben békességben élhetett. Feltételesen engedte el számára a büntetést. Isten értékelte nála azt, hogy nem kérte tőle ellenségeinek lelkét.

Hosszú ideig úgy gondoltam, hogy nekem nincsenek ellenségeim… Aztán rá kellett jönnöm, mekkorát tévedtem. A kérdés viszont nem az, hogy vannak-e vagy nincsenek, hanem az, hogy hogyan viszonylunk ellenségeinkhez? Tudjuk-e szeretni őket? Őrzünk-e szívünkben haragot, gyűlöletet irántuk? „Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az”, mondja az ige (1Jn 3:15). „Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr” (Róm 12:19) „Ha lehetséges, amennyiben rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek” (Róm 12:18). „Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg” (Róm 12:21). Akár arculütést kell elszenvedni, akár megostorozást vagy börtönt, vagy éppen a halált, akkor sem állhatsz bosszút. Ha szeretteiddel teszik ugyanezt, akkor sem. Neked szeretned kell ellenségeidet! Ne kívánd ellenségeid lelkét!

Az újszövetségi parancs az ellenség szeretetéről magasabb mércét állít az Ószövetségnél. Az Úr Jézus azt mondta: „új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (Jn 13:34-35) Ezt csak lemondással, alázattal, áldozattal, krisztusi lelkülettel lehet megtenni. Ne kérd ellenségeid lelkét, hanem imádkozz érettük, ahogyan Jézus tette ezt!

IV. Nem kért hosszú életet

Végül azt mondja, „Nem kértél hosszú életet”.

Volt, amikor hallottam olyan imádságot, amelyben hosszú életet kértek az Úrtól… Talán másnak is van ilyen titkos kívánsága, ha nem is mondja ki: bárcsak hosszú életet élne, ne halna meg fiatalon. Pedig az életnek nem a hosszúsága a lényege, hanem a tartalma. Lehet tartalmas életed akkor is, ha rövid volt!

David Braynard 29 éves volt, amikor meghalt. De lángoló szívéből átterjedt a misszió tüze Robert McCheyne szívébe, majd William Carey, Edward Payson, Jonathan Edward, John Wesley szívébe, és még sok ismeretlen hívő szívébe! Pedig a David Braynard élete nagyon rövid volt, és szolgálata is csak három és fél évet tartott. De annyi elég volt! Halálos ágyán így szólt: „ha ezer életem lenne, mind Istennek adnám. De már nincs semmim, minden készen van. Nagy vigasztalás, hogy tehettem valamit Érette. De ez mind semmi az Ő áldozatához képest. Ó, bár többet tehettem volna!” Nem volt hosszú élete, de tartalmas élete volt!

Ézsaiás könyvében arról olvashatunk, hogy Ezékiás király a hír hallatára, hogy nem gyógyul meg a betegségéből, elkezdett imádkozni, sírva, a fal felé fordulva. Ézsaiás jóformán még haza sem ért, amikor az Úr visszaküldte a királyhoz: „Hallottam imádságodat, láttam könyeidet, íme, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok.” (Ézs 38:5) Ám ha közelebbről tanulmányozzuk életét, rájövünk arra, hogy az egyik legistentelenebb király, Manasse, ebben az időben született! Nem vált javáras Isten népének az, hogy Ezékiás 15 évvel hosszabb ideig élt.

Mi értelme annak, ha meghosszabbodik valakinek élete 10, 20, 30 vagy akár 50 évvel, de nincs örök élete! Mit használ ez embernek, ha 100 évig él is, de nincs üdvössége?

Az Úr azt mondja Salamonnak: „Nem kértél tőlem hosszú életet, hanem bölcsességet kértél az ítélettételre”. Sokszor nem tudunk helyesen kérni, vagy nem tudjuk azt kérni, amire szükségünk van. Tanuljunk Salamontól olyat kérni, amiben az Úr gyönyörködik! Így áldhat meg minket is az Úr, boldoggá teheti életünket, és teljesíthetjük a ránk bízott szolgálatot, áldássá, hasznossá válva mások számára. Ámen!