Páros szükségek Salamon imájában - 1Kir 8:31-43. 54-61.

Páros szükségek Salamon imájában

1Kir 8:31-43. 54-61.

 ³¹ Mikor vétkezik valaki felebarátja ellen, és esküre köteleztetik, hogy megesküdjék, és ő ide jön, megesküszik az oltár előtt ebben a házban: ³² Te hallgasd meg a mennyekből, és vidd véghez, és tégy igazat a te szolgáid között, kárhoztatván az istentelent, hogy fején teljék, amit keresett; és megigazítván az igazat, megfizetvén néki az ő igazsága szerint.

³³ Mikor megverettetik a te néped, az Izráel, az ő ellenségeitől, mivel ellened vétkeztek, és hozzád megtérnek, és vallást tesznek a te nevedről, és néked imádkoznak és könyörögnek e házban: ³⁴ Te hallgasd meg a mennyekből, és bocsásd meg az Izráelnek, a te népednek vétkét; és hozd vissza őket arra a földre, amelyet adtál az ő atyáiknak.

³⁵ Mikor berekesztetik az ég, és nem lesz eső, mert ellened vétkeztek; és imádkoznak e helyen, és vallást tesznek a te nevedről, és megtérnek az ő bűnükből, mert te szorongatod őket: ³⁶ Te hallgasd meg őket a mennyekből, és légy kegyelmes a te szolgáidnak és az Izráelnek, a te népednek vétke iránt, tanítsd meg őket a jó útra, amelyen járjanak; és adj esőt a te földedre, a melyet örökségül adtál a te népednek.

³⁷ Éhség ha lesz e földön, ha döghalál, aszály, ragya, sáska, cserebogár; ha ellenség szállja meg kapuit; vagy más csapás és nyavalya jön reájuk: ³⁸ Aki akkor könyörög és imádkozik, legyen az bárki; vagy a te egész néped, az Izráel, ha elismeri ki-ki az ő szívére [mért] csapást, és kiterjeszti kezeit e ház felé: ³⁹ Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből és légy kegyelmes, és cselekedd azt, hogy kinek-kinek fizess az ő útjai szerint, amint megismerted az ő szívét, mert egyedül csak te ismered minden embernek szívét. ⁴⁰ Hogy féljenek téged mind éltig, míg e földnek színén lakoznak, amelyet adtál a mi atyáinknak.

⁴¹ Sőt még az idegen is, aki nem a te néped, az Izráel közül való, ha eljön messze földről a te nevedért; ⁴² (Mert meghallják a te nagyságos nevedet és a te hatalmas kezedet és kinyújtott karodat), és eljőve imádkozik e házban: ⁴³ Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, amiért könyörög néked, hogy mind az egész földön való népek megismerjék a te nevedet, és féljenek úgy téged, miképpen a te néped az Izráel; és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik ez a ház, amelyet én építettem.

⁵⁴ És mikor elvégezte Salamon az Úr előtt való minden imádságát és könyörgését, felkelt az Úr oltára elől, és megszűnt az ő térdein való állástól, és kezeinek az égbe felemelésétől. ⁵⁵ És felállván megáldotta az Izráel egész gyülekezetét, fennszóval ezt mondván: ⁵⁶ Áldott legyen az Úr, aki nyugodalmat adott az ő népének, az Izráelnek, minden ő beszéde szerint, csak egy beszéde is hiábavaló nem volt minden ő jó beszédei közül, amelyeket szólott Mózes, az ő szolgája által. ⁵⁷ Az Úr, a mi Istenünk, legyen velünk, amiképpen volt a mi atyáinkkal, ne hagyjon el minket, el se távozzék tőlünk, ⁵⁸ Hanem hajtsa magához a mi szívünket, hogy járjunk minden ő útjaiban, és őrizzük meg az ő parancsolatit, rendeléseit és végzésit, amelyeket a mi atyáinknak parancsolt. ⁵⁹ És ezek a szavak, amelyekkel imádkoztam az Úr előtt, legyenek jelen az Úr előtt a mi Istenünk előtt éjjel és nappal, hogy ítéletet tegyen az ő szolgájának és az ő népének, az Izráelnek, minden időben, ⁶⁰ Hogy megismerjék a földön minden népek, hogy [csak] az Úr az Isten, és hogy ő kívüle nincsen [más]. ⁶¹ És a ti szívetek legyen tökéletes az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, hogy járjatok az ő rendeléseiben, és őrizzétek meg az ő parancsolatit, miképpen e mai napon.

Salamon imádságát tanulmányozva további ellentéteket találunk: ezúttal olyan ellentéteket, amelyeket Isten egybeszerkesztett, egyesített, hogy két véglet együttesen jelen legyen. Három ilyen egybeszerkesztett ellentétet szeretnék felemlíteni az igék alapján.

Salamon imája hét lehetséges forgatókönyvet tár elénk, amelyben Izráel népe szükséghelyzetbe kerül, és olyankor Istenhez kiált, Istenhez fordul. Mindegyik ilyen állapot a bűn miatt van. Izráel népe vétkezni fog, és a bűn miatt kerül ilyen helyzetbe. Ezek a lehetséges forgatókönyvek a 3Móz 26-ból vagy 5Móz 28-ból vannak merítve, azokból az áldásokból és átkokból, amiket Izráel népe elmondott az Ebál és a Garizim hegyén. Az ott felsorolt helyzeteket Salamon az ő imádságában megismétli, mint olyan lehetséges szükséghelyzeteket, amelyek bekövetkezhetnek Izráel népén. Sajnos, hogy ezek mind, egytől egyig be is következtek.

Beszél először arról, (1) ha valaki az ő felebarátja ellen vétkezik (31kk. v.) és esküre kényszerül az Úr házában, majd arról, (2) amikor az Izráel népét ellenség fogja szorongatni (33kk. v.). Harmadszor, (3) arról szól, amikor nem lesz eső és a nép az Úrhoz fordul esőért (35kk. v.). A 37. verstől (4) összefoglalt bajokat említ: éhség, jégeső, sáskák, cserebogár, ostrom, különböző betegségek, csapások érik a népet. Ám a 41. igeverstől (5) arról az idegenről beszél, aki ellátogat az Úr házába messze földről, mert hallotta az Úr nevét, és vágya odavonta az Úrhoz, és imádkozni fog ebben a házban, hallgassa meg az Úr őt is. Beszél arról is, (6) amikor Izráel háborúba megy, és ellenségeivel harcol, végül a legrosszabb forgatókönyvet említi, (7) amikor a bűn miatt az Úr népe fogságba megy. Akkor majd messze földön fog imádkozni, e hajlék felé fordulva, emlékezve az Úrról, ahogyan a 137. zsoltár is bemutatja: „Babilon folyóvizeinél ott ültünk és sírtunk, amikor a Sionról megemlékeztünk.”

Figyeljük meg az összekapcsolt szükségeket, mintegy ellentéteket Salamon imájában: (1) a fenyíték és a bocsánat, vagyis az ítélet és a kegyelem szükségét, (2) az egyén és a nép, vagyis a részletes és az általános szükségeit és (3) a jelen és a jövő szükségeit.

I. A fenyíték és a bocsánat (az ítélet és a kegyelem)

Az első összekapcsolt szükség, amit maga Isten szerkesztett egybe, a fenyíték és a bocsánat, a büntetés és a kegyelem. Szó van előbb Isten keménységéről, de azután Isten kegyelméről és irgalmáról is. Salamon mind a kettőt reálisan látja, mert tudja, hogy Izráel népe mindkettőben részesülhet. Ha Izráel vétkezni fog, akkor azt ítélet fogja követni; ha Izráel megtér, és kegyelemért könyörög, akkor bocsánatot nyer. Isten népe állandó szükséghelyzetben, bűnhelyzetben van!

Erről szól ez a felsorolás: mikor vétkezik valaki felebarátja ellen (31. v.), mikor megverettetik a Te néped, az Izráel az ő ellenségeitől, mivel ellened vétkeztek (33. v.)… Vagy, mikor berekesztetik az ég és nem lesz eső, mert ellened vétkeztek (35. v.)… aztán az éhség, a ragya, a sáska, a döghalál, a cserebogár, az ellenség megszállása vagy más csapás ha jön, mind-mind a bűn miatt következik be, és Salamon ezt nagyon jól tudja. Isten népe folytonos szükségállapotban van! Izráelnek állandó bocsánatra, kegyelemre van szüksége!

De amikor a templomba jön, akkor itt nem igazként járul Isten színe elé, hanem úgy, mint bűnös. Úgy jön, mint aki Isten irgalmáért esd! Isten erre lehetőséget biztosított az áldozati rendszerben: rendelt vétekért való áldozatot, bűnért való áldozatot, hálaáldozatot, égőáldozatot, engesztelő áldozatot… Az áldozatok főképp a bűn elfedezésére adattak: valakinek meg kellett halnia a bűnért! Az Úr háza épp azért építtetett, hogy közbenjárás történhessen a bűnösért. Isten ott jelen van. Dicsősége betöltötte azt. Ez az a hely, ahol Isten kegyelmet gyakorol az Ő népe felé, mert az Ő népe valahányszor közeledni fog Hozzá, menekülni fog az ítéletből, keresni fogja Isten arcát bűnei miatt, itt könyöröghet Isten irgalmáért, kérheti Isten bocsánatát.

Nem úgy van-e hogy ez az imádsága Salamonnak, valamiképpen szöges ellentéte annak, amit sokszor hallunk manapság? Salamon nem Izráel érdemeit sorolja, hogy milyen hűséges az Úrhoz, hogyan tartja meg a parancsolatokat, feljárva az ünnepekre, vagy, ahogy a farizeus mondta, hogy böjtölve kétszer egy héten és tízedet adva mindenből, amit szerez… Salamon nem az érdemeket sorolja, hanem azokat a bűnhelyzeteket, azokat a szükséghelyzeteket, amelyekbe belekerül majd Izráel népe, és azok miatt jön majd az Úrhoz, megalázkodva, kegyelmet kérve.

Figyeljük meg, például, egy iskolai tanévnyitón, vagy tanévzárón, amikor az élet kandidátusait szárnyukra bocsátják és sorra kerül a jutalmak kiosztása. Miket szoktak emlegetni? A sérelmeket és hiányosságokat? Ó, dehogy! Az érdemeket! „Ezek azok, akik majd megváltoztatják a világot!” – miközben mindenki tudja, a diákok is, a szülők is, és főleg a tanárok is tudják, hogy ez nem így van, ez csak szóvirág.

Egy-egy temetésen is megtörténik, hogy ehhez hasonlóan sorolják a megholt érdemeit, amikor jobb lenne inkább bűnbánattal az Úr elé állni, azok miatt a bűnhelyzetek miatt, szükséghelyzetek miatt, amelyek a kegyelem trónjához terelnek bennünket. Könyörögjünk inkább bocsánatért, esedezzünk inkább irgalomért! Mert erre van nekünk is szükségünk!

A Zsidókhoz írt levél 4. részének utolsó verse erre biztat: „Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk alkalmas időben való segítségül.” (Zsid 4:16)

Csodálatos az, hogy még a legrosszabb forgatókönyv szerint is, amikor Izráel népe majd a fogságba megy, és onnan fog kiáltani az Úrhoz: onnan is van kiút, van kegyelem. Még abból a helyzetből is van helyreállás, Isten kegyelméből.

Salamon tehát ebben az imádságában összekapcsolja az ítéletet a kegyelemmel, egymás mellé teszi, és tudja, hogy mind a kettő egyaránt aktuális. Ő egyszerűen csak a Mózes törvényét imádkozza, amit a 3Móz és az 5Móz könyvében találunk. A 3Móz 26-ban ezt olvashatjuk: „⁴⁰ Akkor megvallják az ő hamisságukat, és atyáiknak hamisságát az ő hűtlenségükben, amellyel hűtlenkedtek ellenem, és hogy mivel ellenemre jártak. ⁴¹ Bizony én is ellenükre járok, és beviszem őket az ő ellenségeik földjére; akkor talán megalázódik az ő körülmetéletlen szívük, és akkor az ő bűnüknek büntetését békével szenvedik: ⁴² Én pedig megemlékezem Jákóbbal kötött szövetségemről, Izsákkal kötött szövetségemről is, Ábrahámmal kötött szövetségemről is megemlékezem, és e földről is megemlékezem. ⁴³ A föld tehát pusztán hagyatik tőlük, és örül az ő szombatjainak, amíg pusztán marad tőlük, ők pedig békével szenvedik bűnöknek büntetését, azért, mert megvetették az én ítéleteimet, és megutálta lelkük az én rendeléseimet. ⁴⁴ De mindamellett is, ha az ő ellenségeik földjén lesznek is, akkor sem vetem meg őket, és nem utálom meg őket annyira, hogy mindenestől elveszítsem őket, felbontván velük való szövetségemet, mert én, az Úr, az ő Istenük vagyok. ⁴⁵ Sőt megemlékezem érettük az elődökkel kötött szövetségről, akiket kihoztam Egyiptom földéről, a pogány népek láttára, hogy Istenük legyek nékik. Én vagyok az Úr.” Salamon ugyanezt említi imádságában. Ugyanezt megtaláljuk az 5Móz 30-ban is. A bíztatás, a felszólítás, maga Isten részéről így szól: „Te azért térj meg, és hallgass az Úr szavára, és teljesítsd minden parancsolatát, amelyeket én e mai napon parancsolok néked. És bővelkedővé tesz téged az Úr, a te Istened kezeidnek minden munkájában.” (5Móz 30:8-9)

Az irgalom lehetőségét nemcsak Salamon ismerte fel, hanem Dániel és Nehémiás is, akik hasonlóképpen imádkoztak (Lásd Dán 9:1-19 és Neh 1:5-11). Dániel ablakai nyitva voltak Jeruzsálem felé, és így imádkozott: „⁴ És imádkoztam az Úrhoz, az én Istenemhez, és vallást tettem, és az mondtam: Kérlek, ó, Uram, nagy és rettenetes Isten, aki megtartja a szövetséget és a kegyességet azoknak, akik őt szeretik és teljesítik az ő parancsolatait. ⁵ Vétkeztünk és gonoszságot műveltünk, hitetlenül cselekedtünk és pártot ütöttünk ellened, és eltávoztunk a te parancsolataidtól és ítéleteidtől. ⁶ És nem hallgattunk a te szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak a mi királyainknak, fejedelmeinknek, atyáinknak és az ország egész népének. ⁷ Tied Uram az igazság, mienk pedig orcánk pirulása, amint ez ma van Júda férfijain, Jeruzsálem lakosain és az egész Izráelen, a közel és távol valókon, mind ama földeken, amelyekre kivetetted őket az ő gonoszságuk miatt, a mellyel vétkeztek ellened. ⁸ Miénk, ó, Uram, orcánk pirulása.” (Dán 9:4-8)

De ugyanígy imádkozott Nehémiás is: „⁴ Hogy pedig meghallotta e beszédeket, leültem és sírtam és keseregtem napokon át, s böjtöltem és imádkoztam a mennynek Istene előtt; ⁵ És azt mondtam: Kérlek Uram, mennynek Istene, nagy és rettenetes Isten! Ki megtartja a szövetséget és irgalmasságot az őt szeretőknek és az ő parancsolatait megtartóknak; ⁶ Ó, legyen figyelmetes a te füled, és szemeid legyenek nyitva, hogy meghallgassad a te szolgádnak könyörgését, mellyel én könyörgök most előtted nappal és éjjel Izráel fiaiért, szolgáidért, és vallást teszek az Izráel fiainak bűneiről, melyekkel vétkeztünk te ellened, én is s az én atyámnak háza vétkeztünk! ⁷ Felette igen vétkeztünk ellened, és nem tartottuk meg a parancsolatokat, és a rendeléseket és a törvényeket, melyeket parancsoltál volt Mózesnek a te szolgádnak. ⁸ Ó, emlékezzél meg arról a beszédről, melyet parancsoltál Mózesnek, a te szolgádnak, mondván: [Ha] ti vétkeztek, én [meg] elszélesztelek titeket a népek között; ⁹ Ha pedig megtértek hozzám és megtartjátok parancsolataimat és cselekszitek azokat: még ha az égnek utolsó szélén volnának is szétszórt [gyermekeitek,] onnan is összegyűjtöm őket és beviszem arra a helyre, melyet választottam, hogy lakozzék ott az én nevem!” (Neh 1:4-9)

Az ítélet és az irgalom a 23. zsoltárban is össze van kapcsolva, ahol Dávid azt mondja, hogy „a te vessződ és botod azok vigasztalnak engem” (Zsolt 23:4). A vigasztalás benne van a büntetésben. Habakkuk pedig így imádkozik: „Haragban emlékezzél meg kegyelmességről” (Hab 3:2). Az ítélet is kegyelemből fakad, mert Isten összeszerkesztette ezt a kettőt.

II. Az egyén és a nép (a részletes és az általános) – 41-43. 59-60. v.

Salamon összekapcsolja imádságában a személyes szükséget az Izráel népének szükségével, az egyéni szükséget az általános nemzeti szükséggel.

A sokféle szükségek és bajok között megemlíti azt az idegent, azt a pogányt, aki messze földről jön, mint jövevény. Ezt nem a „gér”, aki ott lakik Izráel népe között, hanem a „nokri”, vagyis olyan idegen, aki nem lakik Izráel népe között, nem tartozik Izráel népe közé, hanem „messziről jött idegen”, aki azért jött oda az Úr házához, mert hallott az Úr nevéről és tetteiről. Salamon így imádkozik: „⁴¹ Sőt még az idegen is, aki nem a te néped, az Izráel közül való, ha eljön messze földről a te nevedért; ⁴² (Mert meghallják a te nagyságos nevedet és a te hatalmas kezedet és kinyújtott karodat), és eljőve imádkozik e házban: ⁴³ Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből…” (41-43. v.)

Ez helyénvaló kérés, mert a templom – akár Salamon temploma, akár az újszövetségi gyülekezeti hely –, nem egy titkos épület, hanem egy missziós központ. Ide jönnek majd messze földről a pogányok, az idegenek. Eljönnek mindazok, akik hallottak az Úrról, akiknek a szívét odavonta Isten munkája. Ide vágyakoznak jönni az idegenek is, és Izráel Isten felé fordulnak imádságban. Salamon azt kéri, hogy az Úr hallgassa meg az idegent is, mert neki is helye és lehetősége van arra, hogy ezen a helyen imádkozzon.

Különben Ézsaiás próféta beszél arról, hogy ez így lesz főképp az utolsó időkben: „Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok; És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útjaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jön, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde…” (Ézs 2:2-3) Az Úr házának épp ez a rendeltetése, hogy tanítást, üzenetet küldjön a pogányok felé is. Nemcsak egy zártkörű közösségnek kell meghallania az Úr szavát, hanem minden népnek, minden pogánynak is. „És ezek a szavak, amelyekkel imádkoztam az Úr előtt, legyenek jelen az Úr előtt a mi Istenünk előtt éjjel és nappal, hogy ítéletet tegyen az ő szolgájának és az ő népének, az Izráelnek, minden időben, hogy megismerjék a földön minden népek, hogy [csak] az Úr az Isten, és hogy ő kívüle nincsen [más].” (59-60. v.) Erről szól a legrövidebb zsoltár, a 117. zsoltár is: „Dicsérjétek az Urat mind ti pogányok; magasztalják őt mind a népek! Mert nagy az ő kegyelmessége mi hozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt 117)

Ezt a részletes és általános munkáját, egyéni és nemzeti munkáját ma is végzi Isten. Van, amikor egy személlyel kezdi, azért, hogy általa megnyerje az egész családot. Van, amikor a gyermekkel kezdi, hogy magához vonja a szülőket is. És van, hogy egy egész családdal kezdi, hogy azok által az egész falu felé, vagy az egész vidék felé áradjon az ő kegyelme. És van, amikor egy tartomány nagy hatással van az egész nemzetre. Hallják azt meg minden népek!

Az Ószövetségben inkább a népről van szó, míg az Újszövetségben Isten inkább személyesen, az egyénnel foglalkozik. Mindkettő szükséges. A te személyes hited, szolgálatod kihat a környezetedre, családodra, az egész vidékre. Isten felhasználhat arra, hogy áldás légy sokak számára. Ezért imádkozik Salamon is: bárcsak áldás lenne a Templom úgy az egyszál idegen életében, mint az egész nép életében egyaránt.

III. A jelen és a jövő szükségei - 56-61. v.

Végül, Salamon összekapcsolja a távoli szükséget és a mostani szükséget, egybeszerkeszti az azonnali és a jövőbeli állapotot. Van egy eszkatológiai kiterjedése ennek az imádságnak, amely a távoli jövőre, az utolsó időkre vonatkozik, de úgy, hogy továbbra is gyakorlatias marad, és nem szakad el a mai helyzettől. Ez a kettős hangnem, fellelhető az igében főleg az 58. verstől: „Hanem hajtsa magához a mi szívünket, hogy járjunk minden ő útjaiban, és őrizzük meg az ő parancsolatit, rendeléseit és végzésit, amelyeket a mi atyáinknak parancsolt. És ezek a szavak, amelyekkel imádkoztam az Úr előtt, legyenek jelen az Úr előtt a mi Istenünk előtt éjjel és nappal.” (58-59. v.) Isten népének nemcsak most van szüksége segítségre, hanem a közeli és a távoli jövőben is, amikor már csak az utódaink élnek, hogy ők is megismerjék, hogy az Úr az Isten. Más szóval, van egy mostani szükség, hogy az Úr legyen velünk, szenteljen meg minket, áldjon meg minket, de van egy ugyanilyen szükség a távoli jövőre nézve, hogy ezek a kérések legyenek ott az Úr előtt éjjel és nappal.

Viszont a végső cél még ennél is több. A végső cél az, hogy minden nép megismerje, hogy az Úr az Isten, és Isten népének küldetése van, ahogyan most elindulunk erről a helyről. Most felszenteljük a templomot, most megnyíttatik a nép előtt és a pogány előtt, de ez csak a kezdet. Ez az azonnali szükségre ad választ. De Isten nemcsak a mának az Ura, hanem jövőnek is, Ő tegnap, ma és mindörökké, ugyanaz. Nincs a ma elválasztva a jövőtől. Mindenütt Ő az Úr.

Az Úr Jézus azt mondja Mt 19:6-ban, hogy amit Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. Ott a házasságról beszél, de az alkalmazható ezekre az igazságokra is: ne válasszuk el egymástól, de ne is hangsúlyozzuk túl az egyiket a másik ellenében.

Például a hívők biztonsága Jézus Krisztusban össze van kapcsolva az ember felelősségével. Isten egybeszerkesztette ezt az igazságot az ember felelősségének igazságával: ahhoz, hogy elnyerjük az örök életet, kitartással, állhatatossággal, hűséggel kell megfutnunk a hit versenypályáját. Másképp hiába lettünk hívőkké, csakugyan minden elveszíthető. Minket Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, de nekünk meg kell maradnunk a hitben! Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék! Minden nap vizsgálja meg magát és legyen hűséges az Úrhoz, tagadja meg a bűnt, a testet ne táplálja a kívánságokra. Ragaszkodjunk Jézus Krisztushoz, hogy elnyerjük az élet koronáját.

Ne hangsúlyozzuk túl az egyik igazságot a másik ellen, mert abból tévtanítás lesz. De ne is választjuk el egymástól őket, ne tegyük félre egyiket vagy másikat, hanem úgy együtt, higgyük és valljuk. A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra és az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jócselekedetre felkészített. Legyen ez így a mi életünkben is!