Salamon uralkodása - 1Kir 9:10-28

Salamon uralkodása

1Kir 9:10-28

¹⁰ És történt a húsz esztendő végén, amialatt Salamon a két házat, az Úr házát és a király házát megépítette, ¹¹ Amelyekhez Hírám, Tírus királya adott volt ajándékba Salamonnak cédrusfákat, fenyőfákat, aranyat egész kívánsága szerint: adott Salamon király Hírámnak húsz várost Galileának földén. ¹² És kiment Hírám Tírusból, hogy megnézze azokat a városokat, amelyeket Salamon néki adott, de nem tetszettek azok néki. ¹³ És monda: Miféle városok ezek, atyámfia, amelyeket nékem adtál? És Kábul földnek nevezte azokat mind e mai napig. ¹⁴ Küldött pedig Hírám a királynak százhúsz talentum aranyat.

¹⁵ És ez az összege annak az adónak is, amelyet kivetett volt Salamon király, hogy megépíthesse az Úr házát, és a maga házát, és Millót, és Jeruzsálem kőfalait, és Kháczort, Megiddót és Gézert. ¹⁶ Mert a Faraó, Égyiptom királya, feljött volt, és meghódította Gézert, és felégette tűzzel, és a Kananeusokat, akik a városban laktak, megölte, és adta azt ajándékban az ő leányának, a Salamon feleségének. ¹⁷ És megépítette Salamon Gézert és az alsó Bethoront; ¹⁸ Bahalátot és Thadmort a pusztában, azon a földön; ¹⁹ És a tárházak minden városait, amelyek a Salamonéi voltak, a szekerek városait, és a lovagok városait, és mindeneket, amelyeknek építéséhez Salamonnak kedve volt Jeruzsálemben és a Libánonon, és az ő birodalmának egész földén. ²⁰ És mindazt a népet, amely megmaradt volt az Emoreusoktól, Hitteusoktól, Perizeusoktól, Hivveusoktól, Jebuzeusoktól, akik nem voltak az Izráel fiai közül. ²¹ Azoknak fiait, akik ő utánuk azon a földön maradtak volt, akiket az Izráeliták ki nem irthattak, Salamon jobbágyokká tette mind e mai napig. ²² De az Izráel fiai közül senkit nem vetett Salamon szolgálat alá, hanem ezek hadakozó férfiak voltak és ő szolgái és főemberei és hadnagyai és az ő szekereinek és lovagjainak fejei. ²³ És a hivatalnokoknak, akik Salamon munkáinak élén állottak, száma ötszázötven volt, akik igazgatták a népet, amely dolgozott a munkán. ²⁴ És a Faraó leánya felment a Dávid városából a maga házába, amelyet [Salamon] épített néki. Akkor építette meg Millót is.

²⁵ És áldozott Salamon minden esztendőben háromszor, égő és hálaáldozatot azon az oltáron, amelyet épített az Úrnak, és áldozott jóillattal azon, amely az Úr előtt volt. És elvégezte a házat.

²⁶ És hajókat is csináltatott Salamon király Esiongáberben, amely Elót mellett van a Veres tenger partján, az Edom földén. ²⁷ És elküldte Hírám az ő szolgáit a hajókon, akik jó hajósok és a tengeren jártasak [voltak], a Salamon szolgáival. ²⁸ És egész Ofirig mentek, és hoztak onnét négyszázhúsz talentum aranyat, és vitték azt Salamon királyhoz.

Salamon életét tanulmányozva, elérkeztünk ebben a részben most uralkodásának összefoglalásához, általános áttekintéséhez, leírásához. Főképp azután, miután a templomot megépítették és felszentelték, és miután az Úr dicsősége betöltötte azt, most már úgy tekint vissza ezekre az építményekre, mint olyan megvalósításokra, amelyekben az Úr vezette őt, bölcsességet adott neki, és megáldotta abban, amit tett.

Valahogy úgy képzelhetjük el ezt a szakaszt, mint egy építkezést: megássák a fundamentumot, bezsaluzzák az alagsort, felhúzzák a falakat, bevasazzák és megöntik a betongerendákat és a födémeket. Aztán, ahogy az utolsó emelet is elkészül, rá a tetőszerkezet, számba lehet venni, hogy kik dolgoztak, kik járultak hozzá egyik vagy másik szakasz építéséhez, kik fizették a költségeket. Mindegyik résznek külön története van, és itt a királyok első könyvének kilencedik részében ezeket a kisebb történeteket sorolja fel az ige, a Salamon uralkodása idejéből.

Salamonnak a vérében volt az építkezés: nemcsak a templomot építette hét évig, hanem az ő házát is, tizenhárom évig! Tehát húsz éven át építkezett, csak Jeruzsálemben. Ezen kívül erődített városokat, kereskedelmi csomópontokat, honvédelmi támaszpontokat, tárházakat, különböző fontosságú építményeket épített a birodalom egész területén. Újra meg újra építeni kellett, és az építést folytatni és befejezni. Lényegében az van itt leírva, amit a királyok tenni szoktak. Nem csodálkozhatunk ezen. Van itt külpolitika, önkény, elnyomás, kereskedelem, istentisztelet, katonai műveletek, hajóflotta, és van sok építkezés. Salamon bölcsen vezette az országot.

Négy fő területet vizsgálhatunk meg: a politikát, a honvédelmet, a vallást és a kereskedelmet.

I. Politika: Salamon kapcsolatai szomszédjaival – 10-14. v.

Azzal kezdődik a történet, hogy milyen kapcsolata volt Salamonnak Hírámmal, északi szomszédjával. Majd szó van arról, hogy milyen kapcsolata volt a szidoniakkal és tírosziakkal – Főnícia fontos kereskedelmi központjaival. Hírám annak idején már Dáviddal is nagyon jó barát volt. Dávid rendelkezett a templom építése felől, amit nem ő, hanem csak a fia valósíthatott meg. De elképzelte és összegyűjtötte a hozzávalókat, és rendelkezett, hogy Hírám küldjön a Libánonról ehhez megfelelő épületfákat. Főleg az 5. rész számol be erről: „Elküldött Hírám Salamonhoz ezt üzenve: Megértettem, ami felől küldtél hozzám. Én megteszem minden kívánságodat, mind a cédrusfákra, mind a fenyőfákra nézve. Az én szolgáim a Libánonról aláviszik a tengerre a fákat, én pedig azokat tutajokon, a tengeren addig a helyig vitetem, amelyet te megüzensz nékem, és te onnan vitesd el. Te pedig abban teljesítsd kívánságomat, hogy adj eledelt az én háznépemnek. Adott azért Hírám Salamonnak cédrusfákat és fenyőfákat minden kívánsága szerint, Salamon pedig adott Hírámnak húszezer véka búzát az ő háznépének táplálására, és húszezer kórus sajtolt olajt és adta Salamon ezt Hírámnak esztendőről esztendőre.” (1Kir 5:1-3)

Szó van ezek után arról, hogy hányan voltak a robotosok, akik három hónaponként felmentek dolgozni a Libánonra, fát vágni és köveket faragni. A kőfaragókat Salamon biztosította (1Kir 5:13-18). Hírám adta a favágókat, cédrusfákat és a fenyőfákat, és a tutajok vezetőit. Nemcsak a templom építéséhez volt szükség gerendákra, hanem a palota építéséhez is.

Nagyon meglepő viszont, hogy Hírám küldött 120 talentum aranyat is! Azért meglepő, mert Dávid már összegyűjtötte az aranyat, ami a templomhoz szükséges volt, éspedig, 100.000 talentum aranyat, és 1 millió talentum ezüstöt. Erről a Krónikák könyvében olvashatunk (1Krón 22:14-16. 28-29). Mai szóval élve, 3.750 tonna arany, ami, szó köztünk maradjon, elég kellett legyen a templom építéséhez… De akkor miért kellett kölcsönözni még négy és fél tonna aranyat, Hírámtól? Feltételezhető, hogy azért, mert a templom építésére összegyűjtött arany és ezüst, a többi hozzávalókkal együtt az Úrnak volt szentelve. Salamon ahhoz nem nyúlhatott, de a maga palotáját mégis arannyal kívánta díszíteni!

Ugyanis, luxus palotája volt Salamonnak. Azt olvassuk, például, hogy a palotában arannyal boríttatta be azokat a pajzsokat, amiket a falra függesztettek: százával voltak ott kiaggatva arannyal borított pajzsok! A 10. rész 12. versétől ezt olvashatjuk: „És csinált a király ébenfából oszlopokat az Úr házába és a király házába, és az éneklőknek hegedűket és lantokat; nem hoztak soha többé olyan ébenfákat, és nem is láttak olyanokat mind e mai napig.” Aztán szó van tiszta aranyból készült pajzsokról is: „És csináltatott Salamon király kétszáz pajzsot tiszta vert aranyból; mindenik pajzsra hatszáz aranyat adott. És háromszáz kerek pajzsot vert aranyból, három font aranyat adott mindenik pajzsra: és azokat a király helyeztette a Libánon erdő házába. És készített a király elefántcsontból egy nagy királyi széket és beborította azt finom arannyal. Hat grádicsa volt e királyi széknek és e szék teteje kerekded volt hátul, és karjai voltak mindkétfelől az ülés mellett, és két oroszlán állott ott a karoknál. És tizenkét oroszlán állott ott kétfelől a grádics hat lépésén. Senki soha olyant nem csinált egyetlen országban sem.” (1Kir 10:16-20) Az Ige megemlíti az ivóedényeket, az evőedényeket, az asztali felszereléseket, és egyéb felszereléseket. Egyáltalán nem volt szűkmarkú az arannyal, amikor ezeket a munkálatokat végeztette Jeruzsálemben!…

Úgyhogy, Hírám adott 120 talentum aranyat, és cserébe, hogy Salamon azt kifizethesse, – mivel valószínű nem volt már a királyi kincstárban semmi, amivel fizetni lehetett volna, – Salamon adott Hírámnak 20 határ menti várost. Ezzel kapcsolatban először azt kell megjegyeznünk, hogy Salamonnak nem volt arra joga, hogy eltulajdonítsa az Úr örökségét! A föld az Úré. Még az Izráel fiai sem tulajdoníthatták azt el, adhatták el örökre. A jubileumi év, az ötvenedik esztendő épp azt a célt szolgálta, hogy minden föld visszakerülhessen eredeti tulajdonosához. Úgyhogy, Salamon egy talpalatnyi földet sem adhatott Hírámnak!

Még szerencse, hogy Hírámnak nem tetszettek azok, mert megnézte őket, és azt mondta az ő föníciai nyelvén: „Kábul földek” azok, semmirevaló telkek, nullafalvák, zéró tartomány. Nem kellettek neki. Úgyhogy, Salamon végül mégis vissza kellett fizesse a 120 talentum aranyat. De honnan? Nem tudjuk. De hogy visszafizette, az biztos, mert jó barát maradt Hírámmal azután is. Később olvasunk arról, hogy Séba királynője éppen ennyi aranyat hozott Salamonnak ajándékba… A Hírámmal való barátságban bizonyára beállott egy mosolyszünet akkor, amikor Hírám megnézte azokat a városokat, és az aranyát meg nem kapta vissza!

Ugye, nem így szoktak bánni a barátokkal? Salamon beszél a barátokról a Példabeszédek könyvében: „Mint a kenet és jó illat megvidámítja a szívet: úgy az ő barátjának édes szavai is, melyek lelke tanácsából valók. A te barátodat, és a te atyádnak barátját el ne hagyd, és a te atyádfiának házába be ne menj nyomorúságodnak idején. Jobb a közel való szomszéd a messze való atyafinál.” (Péld 27:9-10)

Salamon nagyon jól járt Hírámmal, akivel Dávid barátságot ápolt. Valójában nem is épülhetett volna fel a palota és az Úr háza, ha nem lett volna ott Hírám, hogy segítse őt cédrusfákkal és fenyőfákkal. Szomszéd-ország lévén, nagy szükség volt rá, a kereskedelmi útvonalak és határok békés védelmében is.

Megjegyezhetjük, hogy Salamon hozzáállását nem az alázat, és nem a szerénység jellemezte. Márpedig az Úr Jézus minket erre tanított: „Tanuljátok meg éntőlem, hogy szelíd és alázatos szívű vagyok” (Mt 11:29) Az alázatnak és a szerénységnek az ellentéte a büszkeség, a felfuvalkodás, a gőg, a nagyravágyás – és sajnos, hogy épp ezeket láthatjuk Salamonnál. Pedig az apjától nem ezt tanulta! Dávid alázatos szívű volt: „Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra, és nem jártam nagy dolgok után, erőmet haladó csodadolgok után; Sőt lecsendesítettem és elnémítottam lelkemet. A milyen az elválasztott gyermek az anyjánál; mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem.” (Zsolt 131:1-3) Milyen jó lett volna, ha Salamon is követte volna példáját, és alázatban maradt volna!

II. Honvédelem: Salamon katonai felkészültsége – 15-24. v.

A 15. verstől az ország védelméről van szó. Hogyan építkezett Salamon, és hogyan erősítette meg a városokat. Megépítette Millót a Dávid városban: „milló” egy védőfal volt töltéssel. Azután megépítette a maga házát is, és Khácort, Megiddót és Gézert. Khácor, a Galileai-tenger északi részénél határ menti város volt, ahol a fő kereskedelmi útvonal áthaladt. Erre szükség volt. De ugyanúgy szükséges volt megerősíteni Megiddót is, mert Megiddó őrizte a Kármel hegyénél a szoros bejáratát. Aki át akart menni Izráel földén, annak át kellett utaznia Megiddón. Ezek a kereskedelmi útvonalak a kapcsolattartás miatt is fontosak voltak: Egyiptommal és a távolabbi országokkal. A király útjának nevezett főúton vámot szedtek: Hírámmal és a föníciaiakkal nem a kereskedelem, meg a hajózás mutatta a jó viszonyt, hanem az utak közös ellenőrzése: senki nem vonulhatott át az országukon, hogy ne tudtak volna róla.

Megépítette tehát ezeket a tárházak városait, a szekerek városait, a lovagok városait, Gézert, Bethoront, Bahalátot és Thadmort vagy Thámort, ami pálmát jelent. Ez utóbbit ma is úgy hívják, hogy Palmira. Az építkezés át meg átszövi ezt az egész igeszakaszt. Feltevődik a kérdés, vajon miért volt erre szükség békeidőben? Nem támadta őket az ellenség! Azért volt szükség az erődített városokra, mert jóllehet most békeidő van, de előbb utóbb háború lesz. Békeidőben kell felkészülni a háborúra! Nem a hegy alatt abrakolják a lovat. Tartalékokat gyűjteni a nehéz napokra a szép napokon kell.

Ennek a lelki alkalmazását keresve, azt találtam, hogy vannak az életünkben olyan időszakok, amikor mi is megtölthetjük a tárházakat: akkor kell olvasnod a Bibliát, amikor megteheted! Akkor gyakorold a testvéri közösséget, amikor megteheted! Járj az imaházba, amíg tudsz! „Szeress és szolgálj, amíg lehet, kit tudja, meddig tart életed!” É nem tudhatod, hogy meddig tart a kegyelem. Mindennek rendelt ideje van. Ragadjuk meg a nekünk adott ajándékokat, használjuk fel a kellemetes időt az Úr dicsőségére!

III. Vallás: Salamon istentisztelete – 25. v.

A 25. vers Salamon vallásáról, istentiszteletéről szól. Három ünnepre kellett feljárniuk a férfiaknak Jeruzsálembe: a Húsvétra, ez az Egyiptomból való kivonulásról beszélt, a Hetek ünnepére, a mi Pünkösd ünnepének felel meg, és a Sátorok ünnepére. Mi az Úr Jézus halálát, feltámadását és a Szentlélek kitöltetését ünnepeljük ezeken az alkalmakon.

Azt olvassuk, hogy Salamon égőáldozatot, vagy békeáldozatot mutatott be, jó illattételt tett azon az oltáron, amelyet épített, és előírás szerint gyakorolta az istentiszteletet minden évben. Példát adott a népnek. Jóllehet Jeruzsálemben lakott, nem messze volt a palotája, de minden évben háromszor, úgy ahogy azt Mózes törvénye előírta, feljött az Úr házába és bemutatta az áldozatokat.

Nem is volt bálványimádás addig, amíg Ő ezt így tette, amíg ebben élen járt, amíg példát mutatott. A baj akkor kezdődött, amikor ő már nemcsak az Úrnak áldozott, amikor eltért az Úrtól, és a szíve nem volt tökéletes az Úrhoz. Izráel népe hamarosan követte királyát a bálványozásban. A királyok ejtették bűnbe az Izráelt! Ne feledjük, hogy mi is példát adunk minden nap, ha akarjuk, ha nem, példát mutatunk az embereknek, és azok nem azt követik, amit mondunk, hanem azt, amit életünkkel bemutatunk.

Az égőáldozat a teljes odaszánást jelképezte. A békeáldozat a testvéri közösségről szólt. A jó illattétel az imaélet szimbóluma. Nálunk megvannak-e ezek? Odaszántuk-e magunkat az Úrnak? Gyakoroljuk-e a testvéri közösséget? Van-e élő imaéletünk?

„Megjelent az Úr Salamonnak másodszor is” (1Kir 9:2), és figyelmeztette: „Hogyha elszakadtok ti és a ti fiaitok én tőlem, és meg nem őrizitek az én parancsolatimat és végzéseimet, melyeket elétek adtam; hanem elmentek, és idegen isteneknek szolgáltok, és meghajoltok azok előtt: Kigyomlálom az Izráelt e föld színéről, amelyet nékik adtam; e házat, melyet az én nevemnek szenteltem, elvetem szemeim elől, és az Izráel példabeszédül és meséül lesz minden nép előtt. És bár e ház felséges, mégis akik elmennek mellette, elcsodálkoznak, felkiáltanak, és azt mondják: Miért cselekedett így az Úr ezzel a földdel és ezzel a házzal? És azt felelik: Azért, mert elhagyták az Urat az ő Istenüket, aki az ő atyáikat kihozta volt Egyiptom földéből, és idegen istenekhez ragaszkodtak, és azokat imádták, és azoknak szolgáltak: ezért bocsátotta őreájuk az Úr mind ezt a nyomorúságot.” (1Kir 9:6-9)

Sajnos, mindez be is következett. Salamon életének befejezése nem olyan volt, mint uralkodásának kezdete.

IV. Kereskedelem: Salamon hajóflottája – 26-28. v.

Az igeszakasz utolsó verseiben szó van Salamon flottájáról. Nem tudjuk, hány hajója volt Salamonnak Esiongáberben, az Edom földén, a Vörös-tenger kikötőjében. Legalább egy hajó a Hírám embereivel, - mert a föniciaiak értettek a hajózáshoz, az izráeliek nem -, kihajóztak az Indiai-óceánra, hoztak aranyat. 420 (vagy 450) talentum aranyat, Ofirból.

A következő részben szó van egy másik flottáról, amely Társisba hajózott, háromévenként (1Kir 10:22). Azok aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, majmokat és pávákat hoztak Salamonnak. Egyfajta állatkertet létesíthetett Jeruzsálemben. Íme, már Salamon nem mondhatja, hogy „nem járt az erejét meghaladó csodadolgok után”… A majmok és pávák nem sorolhatók a boldoguláshoz abszolút szükséges dolgok közé…

A két útvonalon rendszeresen mentek és jöttek a hajók. Újra meg újra kihajóztak a hajósok a Hírám embereivel. Mert van mit tanulni a világ fiaitól is! Maga az Úr Jézus mondta, vannak dolgok, amiket tőlük kell eltanulni, hogyan alkalmazzuk azokat az Úr dicsőségére.

Egyik gyermekének azt mondja, hogy „ha szeretetet adsz, szeretetet kapsz”. Ez is egyfajta kereskedelem, csak nincs benne veszteség, sem kockázat. Vizsgáljuk meg, hogy milyen kapcsolataink vannak a körülöttünk élő emberekkel, hogyan szolgáljuk mi az Urat, hogyan tiszteljük mi Őt, és miben mutatkozik az meg. Éljünk szentül a jelenvaló világon!