Az ítélet árnyéka Júda házán - 1Kir 14:21-31

Az ítélet árnyéka Júda házán

1Kir 14:21-31

²¹Roboám pedig, a Salamon fia Júdában uralkodott: Negyvenegy esztendős volt Roboám, mikor uralkodni kezdett, és tizenhét esztendeig uralkodott Jeruzsálemben, abban a városban, amelyet az Úr választott volt [magának] az Izráelnek minden nemzetségei közül, hogy ott helyeztesse az ő nevét; és az ő anyjának Naama volt a neve, aki az Ammon nemzetségéből való volt.

²²Júda is gonoszul cselekedett az Úr szemei előtt, és sokkal nagyobb haragra indították őt az ő vétkeikkel, amelyekkel vétkeztek, mint atyáik azokkal, amelyeket ők cselekedtek volt. ²³Mert ők is építettek maguknak magaslatokat, és faragott képeket és Aserákat minden magas halmon, és minden zöldellő fa alatt. ²⁴És voltak férfi paráznák is az országban, és cselekedtek a pogányok minden utálatos vétkei szerint, akiket az Úr kiűzött volt az Izráel fiai előtt.

²⁵És történt Roboám király ötödik esztendejében, feljött Sisák, az Egyiptombeli király Jeruzsálem ellen. ²⁶És elvitte az Úr házának kincseit, és a király házának kincseit, és mindent, ami csak elvihető volt; elvitte mind az arany pajzsokat is, amelyeket Salamon csináltatott, ²⁷Amelyek helyett Roboám király azután rézpajzsokat csináltatott, és adta azokat a testőrök fejedelmeinek kezébe, akik a király házának kapuállói voltak. ²⁸És valahányszor a király bement az Úr házába, bevitték azokat a testőrök, és ismét visszahozták a testőrök házába. ²⁹Roboámnak pedig több dolgai és minden cselekedetei, nemde nem meg vannak-e írva a Júda királyainak krónika-könyvében? ³⁰És folyton hadakozás volt Roboám és Jeroboám között.

³¹És elaludt Roboám az ő atyáival, és eltemettetett az ő atyáival a Dávid városában; és az ő anyjának Naama volt a neve, az Ammoniták nemzetségéből való; és Abija, az ő fia, lett a király ő helyette.

Eddig az északi országrésszel, Izráellel foglalkozott a Királyok első könyve, amelyben főleg Jeroboám bűnös uralkodását, bálványimádását kellett bemutatni. Egy idő után, szinte fárasztóvá vált olvasni és hallani, hogy mennyi gonoszság, bűn, istentelenség férhetett abba bele, a Jeroboám istentelenségébe.  

De úgy van ez, mint ahogy a rádióban vagy televízióban hallható futballmérkőzések közvetítésénél szokott lenni, egy-egy unalmas beszámolónál a moderátor hirtelen átkapcsol egy másik közvetítésre, egy másik városból, hátha az valami érdekesebbet tud mondani. Így változik itt is a színtér, Izárelből Júdába, hátha ott jobb dolgokról hallhatunk. Kiderül azonban hamarosan, hogy ott csak más dolgok történnek, de azok sem jobbak.

A következő három király: Roboám, Abija és Asa teológiai szemszögből van bemutatva. A Krónikák könyve a királyok krónikája, ahol pozitívabban tüntetik fel az eseményeket. A Királyok könyve viszont a próféták szemszögéből, vagyis Isten szemszögéből mutatja be, sokkal reálisabban azt, ami történt. Ilyen szemszögből láthatjuk Roboám királyt is.

Tizenhét évig uralkodott Roboám, és 41 éves volt amikor uralkodását elkezdte. Erre az uralkodásra azonban már rávetült az ítélet árnyéka.

Egyféle programbeszéd az, amit elébünk tár a bibliai író. Korábban Jeroboámról és Izráelről hirdette a 15-16. versben, hogy „megveri az Úr Izráelt, mint ahogyan a nád a vízben ide s tova hányattatik, és elszakasztja az Izráelt erről a jó földről, amelyet adott az ő atyáiknak és szétszórja a folyóvízen túl, mivelhogy Aserákat csináltak maguknak hogy az Urat ingereljék, és kézbe adja az Izráelt a Jeroboám bűneiért, aki maga is vétkezett és az Izráelt bűnbe ejtette.” Most ugyanilyen programbeszéd található itt Júdáról, a 22. verstől: „Júda is gonoszul cselekedett az Úr szemei előtt, sokkal nagyobb haragra indították Őt az ő vétkeikkel mint az ő atyáik azokkal amelyeket ők cselekedtek, mert ők is építettek maguknak faragott szobrokat, Aserákat és a férfi paráznák is ott voltak és gonoszabbul cselekedtek mint az a nép akiket az Úr kiűzött Kánaán földéről, Izráel előtt”. Márpedig aki a kánaániták bűnébe esik, a kánaániták paráznaságát és bálványimádását folytatja, az előbb vagy utóbb a kánaániták sorsára jut! Úgyhogy az ítéletnek ugyanazon árnyéka vetődik rá Roboám uralkodására is.

Ennek a kijelentett ítéletnek legalább három oka van megnevezve az igében. Az első Roboám származása, pontosabban édesanyja, amely az elbeszélés keretét adja. A második a bálványimádás elterjedése, a harmadik pedig a képmutatás, amely a Sisák hadjáratát követően mutatkozott meg.

I. Roboám édesanyja – 21. 31. v.

Először, figyeljük meg a keretet: így szokták nevezni, amikor egy irodalmi műben ugyanazzal kezdenek és ugyanazzal fejezik be a történelemben. Ennek a híradásnak is van egy kerete, mégpedig a Roboám édesanyjának a megnevezése. Vannak bibliamagyarázók, akik úgy vélik, hogy a 31. versben található megismétlése ugyanannak az információnak, hogy Roboámnam Naamah, egy ammoni származású nő volt az édesanyja, egy hiábavaló ismétlés. Ám sokkal inkább gondolhatjuk azt, hogy ez szándékos. Egyáltalán nem elírásról van szó, nem véletlenül került ismétlésre, hanem nyomatékosítani szeretné, hogy Roboám kitől származik: „s az ő anyjának Naamah volt a neve, az ammoniták nemzetségéből való.”

Ezzel bizonyára azt akarja közölni velünk a szent író, hogy nem várhatunk semmi jót, egy olyan embertől, akinek az édesanyja ammonita volt. Az ilyentől csak további Aserákat, Baálokat, faragott képeket, magaslatokat, meg férfi paráznákat várhatunk csak, mindenféle istentelenséget és fajtalanságot. Mert ugyebár az alma nem esik messze a fájától, és erre Roboám is bizonyíték, akinek az édesanyja ammonita volt.

Mekkora felelősségük van az édesanyáknak!

Persze, Salamon is felelős volt ezért, mert kiderül innen, hogy ő nemcsak a Fáraó leányát vette feleségül, hanem azelőtt már egy ammonitával is házasságot kötött.  Roboám ugyanis 41 éves volt, amikor uralkodni kezdett, ami azt jelenti, hogy még Salamon uralkodása előtt egy évvel megszületett. Hiába volt rokonság Salamon és a fáraó között, hiába vett feleséget az ammonitáktól is, amelyekkel bűnbe ejtette Izráelt, mindez nem áldást meg békességet hozott a Roboám házára, hanem ez hozza el a veszedelmet. Roboámot már megtámadta a következő fáraó, ez a Sisák - aki talán Sosenk lehetett, a XXII. dinasztia alapítója (de van más vélemény is).

Ez az Istentől való elhajlás nem történt azonnal, hanem csak úgy lassacskán. Először a Salamon házában kezdődött, aki élete végén elfordult az Úrtól, aztán folytatódott a fia életében, aki teljesen elfordult az Úrtól. „És gonoszabbul cselekedett, mint az ő atyái, és azon népek minden utálatos vétkei szerint, akiket az Úr kiűzött előlük.” A jebuzeusok, a girgazeusok, az ammonitok, moábiták mindenféle istenségeiről van szó, akikről később olvasunk, hogy Jósiás király ezektől tisztította meg a templomot, Júdát és Izráelt.

Cselekedeteinknek nagy hatása van. Nemcsak önmagunkért vagyunk felelősek, hanem egyfajta környezetet teremtünk és terjesztünk magunk körül mindazzal, amit cselekszünk. Vagy a szentség árad belőlünk, vagy annak ellenkezője. Ez már a megjelenésünkből, az öltözetünkből, tekintetünkből, viselkedésünkből leolvasható, anélkül hogy egy szót szólnánk. Szó nélkül is rá lehet érezni arra, ha valaki szent életet él. Az így teremtett környezet aztán hatással van gyermekeinkre, unokáinkra, másokra. A Salamon házassága kihatott fiára, és fiának, Roboámnak istentelensége veszedelembe sodorta Júdát. Ahogyan a Jeroboám elfordulása az Úrtól jelezte az ítélet közeledtét Izráel számára, ugyanúgy a Roboám elfordulása meghatározta az ítélet közeledtét, a déli országrész számára.

II. A bálványimádás elterjedése – 22-24. v.

A második ok, a bálványimádás elterjedése. A 22-24-ben le van írva, hogy mi történt az országban. Szó van magaslatokról, akik nem kötelezően mind dombra épültek, hanem készítettek ilyen magaslatokat zöldellő fa alá is. Megtöltötték vele az országot.

Jeremiás könyvében ezt találjuk: „És felépítették a Tófet magaslatait, amely a Ben-Hinnom völgyében van, hogy megégessék fiaikat és leányaikat tűzben, amit nem parancsoltam, és ami gondolatomban sem volt. Azért íme, eljönnek a napok, azt mondja az Úr, amikor nem beszélnek többé a Tófetről, sem a Ben-Hinnom völgyéről, hanem az öldöklés völgyéről; [és] temetkezni fognak Tófetben, és hely sem lesz elég.” (Jer 7:31-32) Mint ahogy ez be is következett: nincs hely a temetkezésre abban a völgyben.

A völgyekben épített bálványhelyek kőből faragott szobrok, vagy fából készült istenségek voltak, amelyek az ellentétei voltak az úgynevezett magaslatoknak, oszlopoknak. Az egyik a hímnemű istenséget, a másik a nőnemű istenséget jelképezte. Baált és Astoretet vagy Astarótot. Ez az istenpáros volt a kánaániak istensége.

A férfi paráznák jelenléte arra utal, hogy a termékenység imádatával kapcsolatosan erkölcstelenséggel fertőzték meg az Izráelt.

Itt már nemcsak Roboámról van szó: mindezeket már nemcsak Roboám cselekedte. Ő volt mindenekelőtt a felelős, akinek édesanyja egy ammonita volt, de a 22. igevers azzal kezdődik, hogy „Júda is gonoszul cselekedett”. Ezt már Júda cselekedte, az egész nép. Ezért már nemcsak Roboám a felelős. Miután bűnbe ejtették őket, az egész nép a pogányok útjára tért, ugyanúgy, mint az északi országrészben. Elfordultak az Úrtól.

Aki a kánaániták vallását gyakorolja, az a kánaániták sorsára jut – ezért az ítélet mindezek miatt hamar bekövetkezik. Ez a történet előrevetíti a déli országrész pusztulását.

Mindez azért van megörökítve, hogy mi ne járjunk ilyen úton, hanem tanuljunk az ő bukásukból. „Mindezek pedig példaképen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, a kikhez az időknek vége elérkezett.” (1Kor 10:11)

Sőt, Isten még azt is megpróbálja, hogy Roboámot jobb belátásra kényszerítse, és vele együtt az országot is jobb belátásra térítse.

III. A képmutatás – 25-30. v.

Ez a próba Roboám és az ország számára a Sisák hadjáratát jelentette. Ez csak egy kis ízelítő abból az ítéletből, ami következni fog, ha így folytatják.

Isten hozta fel a fáraót Júda és Jeruzsálem ellen, mint ahogyan eszközül használta később az asszírokat vagy babilóniaiakat. Ezt a büntetést azért adta Isten, hátha megtér Roboám és az ő népe. Sajnos, nem így történt.

Eljött tehát Jeruzsálem ellen az Egyiptomi király, és elvitte az Úr házának kincseit és a király házának összes kincseit, mindent, ami csak elvihető volt. Külön fel van jegyezve, hogy elvitte az aranypajzsokat, amelyeket Salamon készített, és ki voltak függesztve a királyi palota falára.

Ézsaiás könyve beszél arról, hogy Istennek szokatlan munkája az ítélet (Ézs 28:21). Ezékiel könyvében azt mondja az Úr, hogy nem gyönyörködik a bűnös halálában, hanem hogy a bűnös inkább megtérjen és éljen. A 116. zsoltár meg arról beszél, hogy az Úr előtt kedves az Ő kegyeseinek halála. Tehát, az Úr követőinek halála kedves előtte, nem pedig a bűnösök halála. Az ítéletet nem örömmel hajtja végre az Isten, mert nem az ítéletben gyönyörködik, hanem az irgalmasságban (Ez 33:11. Mik 7:18).

Mégis, Isten végrehajtja szokatlan munkáját Roboám ellen, hátha megtér az ő gonosz útjáról. S ehelyett mi történik? A fáraó elvitte a kincseket, és ami elvihető volt az Úr házából és a király házából. Roboám az edényeket nem nagyon sajnálta, ami a templomban volt, de a pajzsokat, jaj, azokat úgy gondolta, hogy nem lehet nélkülözni! Készített helyettük rézpajzsokat, bronzból készült pajzsokat (27b. v.). A testőrök fejedelme aztán felsorakoztatta őket minden alkalommal, amikor a király az Úr házába ment… Díszes menet lehetett, azzal a sok pajzzsal! Bizonyára szépen kifényezték őket, hogy úgy nézzenek ki, mintha aranyból lennének.

Az egyik végzős teológus csoport egyik alkalommal misszió útról tértek haza, amikor megálltak egy parkolóban, és hozzájuk jött egy nagykalapos bácsi, felkínálva nekik egy nagy, sárga gyűrűt. A bácsi azt mondta nekik, hogy az nagyon sokat ér, mert az arany drága, de neki most nagy szüksége van a pénzre, és eladja értékének tizedrészéért – ha a fiúk megveszik… Bele volt ütve a vizsgálat pecsétje, és egyáltalán nem úgy tűnt, mintha hamis lenne. A fogához ütögette, megvillogtatta előttük - úgy nézett ki, mint az arany. Meg is vették, és a következő héten mégis úgy gondolták, hogy elviszik az ékszerészhez vizsgálatra. Ott azonban kiderült, hogy rézből van. Tiszta az aranytól…

Ilyenek voltak a Roboám pajzsai is. A dicsőség már elhalványult, de a játéknak folytatódnia kell. Az istentisztelet nincs többé a helyén: bálványokat imádnak, Baált, Astarótot, faragott képeket, magaslatokat építette, pogány módra. Nem kellett többé nekik az Úr. De a pajzsok, a díszek, a kép, a látszat – hát az számít, az maradjon meg! A hagyományunkat nem hagyjuk! Igaz, hogy nincs már semmi lényeg benne, de mutassuk úgy, mintha csakugyan lenne, mintha valódi lenne, úgy, mint a régi időkben! Milyen szomorú! „Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét.” (2Tim 3:5)

Istennek nem a látszatra van szüksége, mert Ő a szívet nézi. Ha Roboámnak a szíve nem igaz, és ha a népnek a szíve nem igaz Isten iránt, akkor mit sem érnek a rézpajzsok kifényesítve és felsorakoztatva! Hiábavaló mutatvány az, amikor a szív nem becsületes az Úr előtt! „Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.” (Mk 12:30)

Roboám negatív példája arra tanít minket, hogy az ítéletet azzal lehet elkerülni, ha az Úrhoz térünk, és csak Neki szolgálunk. Kérjünk az Úrtól tiszta szívet, odaszánt szívet, hűséges szívet, amely meghallja és cselekszi Isten akaratát.