Ábrahám hitpróbája - 1Móz 22:1-14

Ábrahám hitpróbája

1Móz 22:1-14

n Ezt az eseményt Ábrahám legnagyobb hitélményeként tartják számon. Ez hitéletének a csúcsa. Jellemző módon, erre a csúcsra éppen egy rettenetes megpróbáltatás során jutott el. Nem a nyugalomban, az ígéret beteljesedésekor, amikor Isten áldása körülvette, amikor jól ment minden, – hanem akkor, amikor Isten a legnagyobb áldozatot kívánta tőle!

n Így kezdődik: „És lőn ezeknek utána, az Isten megkísérté Áb­rahámot!” (1. v.) Fontos megfigyelni, hogy „ezeknek utána”, miknek utána? Ábrahám élete nem mondható nyugalmas, zavartalan, sima és napfényes életnek! Sok küzdelem, külső és belső nehézségek, megpróbáltatások színezték eddig is. Mióta elindult, sok bajon, nehézségen kellett átmennie.

n El kellett szakadnia régi hazájától.

n Ott kellett hagynia otthonát, rokonságát és elindulni egy teljesen ismeretlen jövendő felé, azt sem tudván, hol fog majd kikötni.

n Megérkezve egy teljesen idegen, pogány környezetbe, egy rettentő éhín­ség elől továbbmenekül Egyiptomba. Ott bajba jut. Feleségét elszakítják tőle, majd megszégyenülten, pirulva, mint egy erkölcsi hajótörött tér vissza a csak ígéretben bírt földre.

n Újabb harcok, küzdelmek következnek, saját szívével és pogány fejedelmekkel, saját feleségével és Hágártól született fiával.

n Soha nincs meg­állás, mindig újabb akadályok tornyosulnak, melyekkel meg kell küzdenie.

n Egyetlen egyszer sem olvassuk róla, hogy panaszkodott volna, hogy a kedvét veszítette volna, hogy megbánta volna, hogy Istennek adta át sorsa irányítását.

n Isten gyereket ígér neki, – de ő már 80 éves, felesége meddő…

n Végül 100 éves korára beteljesedett a régen várt ígéret, megszületett Izsák.

n Aztán Izmáelt kellett elker­getnie a háztól.

n Nem derűs öregkor következik, hanem: „És lőn ezeknek utána, az Isten megkísérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: ímhol vagyok. És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közül egyen, a melyet mondandók néked.” (22:1-2) Mindezek után egy minden eddigit föl­ülmúló, nagy megpróbáltatás következik!

n Nem azért íratta meg Isten Szentlelke a Bibliában, hogy elcsodálkozzunk raj­ta: Ó, de borzasztó, Ó, de csodálatos hite van ennek az embernek, hogy ezt mind kibírta és végigharcolta. Milyen kitűnő ember lehetett! Hanem azért, hogy meg­mutassa nekünk, ilyen az a keskeny út, amelyikről Isten azt mondja, hogy ez az örök életre vezet.

n Ilyen az a bizonyos keskeny út, amelyről Jézus azt mondja, hogy az életre visz!

n Ez a sok baj és küzdelem a bizonysága annak, hogy mennyire kézbe vette Isten, formálja, alakítja, törődik vele, különös mértékben gondja van rá!

n Hát így bánik Isten az Ő legkedvesebb gyermekeivel? Igen így!

n Ne legyünk túl érzékenyek, ne sokalljuk a terheket!

n Csen­des alázattal mondjuk, amit Ábrahám: ímhol vagyok Uram!

n Mennél előbbre halad valaki a hit útján, annál súlyosabb próbáknak van kitéve!

n Az öregkatona is többet bír el, mint az újonc.

n A legdrágábbat kéri: „Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el … és áldozd meg …” (2.)

n „Most már tudom, hogy istenfélő vagy és nem ked­vezel a te fiadnak, a te egyetlenednek én érettem!” (12. vers) A szívét tette próbára az Úr.

n A legmegtisztelőbb helyzet, ha maga az Úr próbál meg. Másféle próba is van: a Sátán is megpróbálhat valakit, a külső körülmények is eredményezhetnek próbákat, bűneink, engedetlenségünk sokféle következménye is nehéz próbák elé állíthatnak…

n Ilyen próbák alatt derül ki, mennyi bizal­matlanság, önzés, kishitűség, félelem, képmutatás van bent a szívünk fenekén.

n A Példabeszédek könyvében mondja Isten „Adjad fiam a te szívedet nékem!” (23:26) Tehát nem azt mondja, hogy add nekem a fejedet, az érzelmedet, a tehetségedet, a pénzedet, hanem a szívedet. Az a teljes odaadás, amikor a szívét adja valaki az Úrnak.

n „Mindenem az Úrnak adom…” Hith. „Vedd a … te egyetlenegyedet, akit szeretsz … és áldozd meg…” (22:2)

n Isten a bizonyságát kéri annak, hogy igaz-e a szeretetünk Őiránta. Tudjuk-e Őt szeretni akkor is, amikor áldozatot kér, és nemcsak akkor, amikor ad?

n Tedd föl az oltárra akit vagy amit szeretsz: az otthonodat, vagy a gyermekedet, vagy a boldogságodat, a dé­delgetett reménységedet, az egész szívedet. Ő maga, megmarad számodra a legfőbb Valóságnak.

n Ábrahám most is engedelmeskedett. Bizonyára nem könnyű szívvel és mo­solyogva.

n Sohasem próbál az Úr senkit erején felül. Lépés­ről lépésre adja meg mindig a szükséges erőt hozzá. „Boldog ember az, a ki a kísértésekben kitart.” (Jak 1:12).

n Mi már tudjuk, hogy volt egy másik hegy, a Golgota, ahová Atya és Fiú együtt mentek, nagy fájdalmas, véres áldozatot bemutatni a bűnért! Ott is a Fiú vitte azt a fát, amire azután felszögezték! Mit érezhetett az Atya?

n Az Atya hagyta! Nem oldozta le, maga adta saját Fiát a halálba! „A ki az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta!” (Róma 8:32) Feláldozta Egyszülött Fiát a Golgotán. Értünk!   (J.S. után szabadon)