2014. november 24., hétfő

Hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott - Mt 1:1-25


"Hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott..."
Jézus születése és istensége
Lk 1:26-38Mt 18:18-25.

<  A liberális teológia elveti Jézus szűztől való születését, és legendának tartja… (Érvelve, hogy Pál apostol nem említi…) De a liberálisok elvetik feltámadását és istenségét is! Pál viszont nem. Nincs említve Jánosnál sem: de van említve istensége!!!
<  A bűnös embert csak Isten válthatta meg. Bűnös ember csak önmagáért halhat meg. Ártatlan ember csak egy másvalakiért halhat meg. Isten halhat meg az egész világért. Az Isten Báránya elveheti a világ bűnét.
<  A megváltás terve magába foglalta azt, hogy Isten emberré legyen. Ez a karácsony. Erre a célra Isten megkerülve a természetes emberi fogantatást, egy szűz méhébe ültette a születendő Isten-embert. Így lett Jézus Isten és ember egy személyben.

I. Fogantatása
<  A Biblia szerint Jézus szűztől született. A katolikus egyház úgy véli, hogy Mária Jézuson kívül nem is szült senki mást. Ennek ellentmond az evangélium, amely Jézus testvéreiről beszél, legalább négy fiútestvérről és két leánytestvérről (akik nem féltestvérei, vagy unokatestvérei voltak). A RKE úgy véli, hogy már Mária is bűntelen volt… („Szeplőtlen fogantatás”) Erről a Biblia nem beszél. Mennybemeneteléről sem.
<  A Biblia nem mond ellent a szűztől való születésnek. Jézus maga Isten.
v Leginkább Ézs 7:14-et idézik ellenérvként… „Almah” és „Betulah”
<  Istenségét a Biblia igazolja.
v Létezett születése előtt
v Neve és munkája bizonyítja. Alfa és Omega, Kezdet és Vég, a Teremtő
v Messiásnak született, és annak vallotta magát: bölcsek, samáriai asszony, Péter…
v Megbocsátotta a bűnt
v Elfogadta az imádatot
v Tamás Istennek nevezte
v Keresztelő János és az ÓSz bizonyságot tesz róla (Mózes)
v Ő lesz a Bíró. Neki adatott minden hatalom

II. Családja (testvérei)
<  ApCsel 1:14 - Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt.
<  1Kor 9:5 - Nincs-e szabadságunk arra, hogy keresztyén feleségünket magunkkal vigyük, mint a többi apostol, meg az Úr testvérei és Kéfás?
<  Mk 3,20-22 - Ismét egybegyűlt a sokaság, annyira, hogy még nem is ehettek. Amint az övéi ezt meghallották, eljöttek, hogy megfogják őt; mert azt mondták, hogy magán kívül van. Az írástudók pedig, a kik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondák, hogy: Belzebúb van vele, és: Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.
<  Mk 3,31-35 - És megérkeztek az ő testvérei és az ő anyja, és kívül megállva, beküldtek hozzá, hivatván őt. Körülötte pedig sokaság ült; és mondának néki: Íme, a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged. Ő pedig felelt nékik, mondván: Ki az én anyám vagy kik az én testvéreim? Azután elnézvén köröskörül a körülötte ülőkön, monda: Íme, az én anyám és az én testvéreim. Mert a ki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám.
<  Mk 6,2-3 - És a mint eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában; és sokan, a kik őt hallották, elálmélkodtak, mondván: Honnét vannak ennél ezek? És mely bölcsesség az, a mi néki adatott, hogy ily csodadolgok is történnek általa? Avagy nem ez-e az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoztak ő benne.
<  Júd 1:1 - Júdás, Jézus Krisztusnak szolgája, Jakabnak pedig atyafia, az elhívottaknak a kik az Atya Istentől megszenteltettek és Jézus Krisztustól megtartattak.
<  Gal 1:19 - Az apostolok közül pedig mást nem láttam, hanem csak Jakabot, az Úr atyjafiát.
<  Jn 7:5 - Mert az ő atyjafiai sem hívének benne.
<  Lk 11:27-28 - Lőn pedig mikor ezeket mondta, fölemelvén szavát egy asszony a sokaság közül, monda néki: Boldog méh, a mely téged hordozott, és az emlők, melyeket szoptál. Ő pedig monda: Sőt inkább boldogok a kik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt.

III. Természete (istensége)
<  Sajnos, az Újfordítású Bibliában több mindent hiányosan fordítottak, ami Jézus Krisztus istenségére vonatkozik:


Károli
Magyar Biblia Tanács
Jn 1:18
Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, a ki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt.
Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.
Jn 8:58
Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.
Mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok.
Róm 9:5
A kiké az atyák, és a kik közül való test szerint a Krisztus, a ki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen.
akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen.
Fil 2:6
Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő
ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel
Kol 1:15
A ki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született.
Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül.
Kol 2:9
Mert Ő benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg
Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg
1Tim 3:16
És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe.
Valóban nagy a kegyességnek a titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.
2Pt 1:1
Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában
Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, mindazoknak, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által
Zsid 13:8
Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.
Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.
Ézs 7:14
Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Íme, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek.
Ezért maga az ÚR fog nektek jelt adni: Íme egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.
Jn 8:24
Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben.
Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.
Lk 23:42
És monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljössz a te országodban!
Majd így szólt: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba
Róm 14:10-12
Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? avagy te is miért veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélőszéke elé.
Mert meg van írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv Istent magasztalja.
Azért hát mindenikünk maga ad számot magáról az Istennek.
Akkor te miért ítéled el testvéredet? Vagy te is, miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélőszéke elé. Mert meg van írva: „Élek én, így szól az Úr, bizony előttem fog meghajolni minden térd, és minden nyelv magasztalni fogja Istent.”
Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek.



Nincsenek megjegyzések: