2014. november 9., vasárnap

Hogyan szólott az Isten? - Zsid 1:1-6


Hogyan szólott az Isten?
Zsid 1:1-6

1 Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, 2 Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette, 3 Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, ült a Felségnek jobbjára a magasságban, 4 Annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál. 5 Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szültelek téged? és ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam? 6 Viszont mikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: És imádják őt az Istennek minden angyalai.

n  Sokszor feltett kérdés, hogy hogyan szól az Isten? Hogyan hallhatom meg a hangját?
v   Néha „süketszolgálatra” lenne szükség…

I. „Sok rendben”
n  Ezt azt jelenti, hogy „egymás után sokszor”.
v  Minden este.
v  Minden korban – gyermekkorban, - ifjúkorban, - felnőtt korban, - öregkorban.  
v  „Egy ifjú gyermekhez Isten szent Lelke jött, szelíden, esdve kérte őt…”
n  A történelem során minden időben
v   Édenben
v  A pátriárkák idejében: Nóé, Énók, Ábrahám, Mózes.
v  A Sinai hegyen. Kőtáblák által. A teljes Írás által – Róm 15:4 – „4 Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen.”
v  A bírák, királyok idejében. „Próféták által.” A Kármelen. A babiloni fogságban. A hazatéréskor.

II. „Sokféleképpen”
n  Ezt azt jelenti, hogy „többféle módon”.
n  Lelkiismeret által - r
v  Zsid 8:10 – „10 Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek nékik Istenük és ők lesznek nekem népem.” Jer 31:33.
v  1Jn 3:21 – „21 Szeretteim, ha szívünk nem vádol minket, bizodalmunk van az Istenhez.”
n  Urimmal és Thummimmal
v  2Móz 28:30 – „30 Azután tedd az ítéletnek hósenébe az Urimot és Thummimot, hogy legyenek azok az Áron szíve felett, a mikor bemegy az Úr eleibe, és hordozza Áron az Izráel fiainak ítéletét az ő szívén az Úr színe előtt szüntelen.” (4Móz 27:21)
n  Álom által
v  Jób 33:14-15. 29-30. – „14 Hiszen szól az Isten egyszer vagy kétszer is, de nem ügyelnek rá! 15 Álomban, éjjeli látomásban, mikor mély álom száll az emberre, és mikor ágyasházukban szenderegnek.” “29 Íme, mindezt kétszer, háromszor cselekszi Isten az emberrel, 30 Hogy megmentse lelkét a sírtól, hogy világoljon az élet világosságával.”
n  Próféták által. Nehéz tehet volt „az Úr terhe”.
v  Jer 20:7-9. – „7 Rávettél Uram engem és rávétettem, megragadtál engem és legyőztél! Nevetségessé lettem minden időre, mindenki csúfol engemet; 8 Mert a hányszor csak szólok, kiáltozom; így kiáltok: erőszak és romlás! Mert az Úr szava mindenkori gyalázatomra és csúfságomra lett nékem. 9 Azért azt mondom: Nem emlékezem róla, sem az ő nevében többé nem szólok; de mintha égő tűz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztetve, és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem.”
v  Ez 2:3-7 – „3 És mondta nékem: Embernek fia! küldelek én téged Izráel fiaihoz, a pártos nemzetségekhez, a kik pártot ütöttek ellenem; ők és atyáik vétkeztek ellenem mind e mai napig, 4 A kemény orcájú fiakhoz és makacs szívűekhez küldelek téged, és ezt mondjad nékik: Így szól az Úr Isten! 5 Ők pedig vagy hallják, vagy nem hallják, mivelhogy pártos ház, hadd tudják meg, hogy próféta volt köztük. 6 Te pedig, embernek fia, ne félj tőlük, és az ő beszédüktől se félj; ha bogácsok és tövisek vannak is veled, és ha skorpiókkal lakol is együtt; beszédüktől ne félj, orcájuktól ne rettegj, mert ők pártos ház. 7 És szóljad az én beszédimet nékik, vagy hallják, vagy nem, mert pártos ház.”
n  Szerelmesek nyelvén
v   Ez 33:30-33 – „30 És te, embernek fia, néped fiai beszélgetnek felőled a falak mellett s a házaknak ajtaiban; és egyik a másikkal szól, ki-ki az ő atyjafiával, mondván: Jertek, kérlek, és halljátok: micsoda beszéd az, a mely az Úrtól jő ki? 31 És eljönnek hozzád, a hogy a nép össze szokott jönni, s oda ülnek elődbe, mint az én népem, és hallgatják beszédidet, de nem cselekszik, hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkukra, szívük pedig nyereség után jár. 32 És íme, te olyan vagy nékik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs; csak hallják beszédidet, de nem cselekszik azokat. 33 De ha beteljesednek, mert íme, beteljesednek, megtudják, hogy próféta volt közöttük.”
n  Ítéletek által
v   Ám 4:6-12 – fogak tisztasága… megvontam tőletek az esőt… megvertelek szárazsággal és ragyával… döghalált bocsátottam rátok… felforgattam közületek többeket, mint Sodomát… „12 Azért hát ekképpen cselekszem veled Izráel! Minthogy pedig ekképpen cselekszem veled, készülj Istened elé, oh Izráel!”
v  2Krón 36:11-21 – „11 Huszonegy esztendős korában kezdett uralkodni Sédékiás, és uralkodott tizenegy esztendeig Jeruzsálemben.  12 És gonoszul cselekedett az Úr előtt, az ő Istene előtt, és nem alázta meg magát Jeremiás próféta előtt, a ki az Úr képében szólt néki. 13 Sőt még Nabukodonozor király ellen is pártot ütött, a ki őt az Isten nevére megesküdtette, s makaccsá és önfejűvé lett, a helyett, hogy megtért volna az Úrhoz, Izráel Istenéhez. 14 Sőt még a papok fejedelmei és a nép is, mindnyájan szaporították a bűnt a pogányok minden undokságai szerint, és megfertőztették az Úr házát, a melyet megszentelt Jeruzsálemben. 15 És az Úr, az ő atyáiknak Istene elküldte hozzájuk követeit jó idején, mert kedvezett az ő népének és az ő lakhelyének. 16 De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjedt az ő népe ellen, s többé nem volt segítség. 17 És reájuk hozta a Káldeusok királyát, a ki fegyverrel ölé meg ifjaikat az ő szent hajlékukban, s nem kedvezett sem az ifjaknak és szüzeknek, sem a vén és elaggott embereknek, mindnyájukat kezébe adta. 18 És az Isten házának mindenféle edényeit, nagyokat, kicsinyeket, és az Úr házának kincseit, s a királynak és az ő vezéreinek kincseit, mindezeket Babilóniában vitette. 19 Az Isten házát meggyújtották, Jeruzsálem kőfalait lerontották, palotáit mind elégették tűzzel, és minden drágaságait elpusztították. 20 És a kik a fegyver elől megmenekültek, azokat elhurcolta Babilóniába, és néki és fiainak szolgáivá lettek mindaddig, míg a perzsiai birodalom fel nem támadott; 21 Hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás szája által mondott beszéde…”
v  Balesetek (Varga Gyula. Gongola Mihai. id. Monár István. * Bányában.)
n  Hallgatással
v  1Sám 28:15-16 – „15 Sámuel pedig monda Saulnak: Miért háborgattál, hogy felidéztettél engemet? És felele Saul: Igen nagy szorultságban vagyok; a Filiszteusok hadakoznak ellenem, az Isten pedig eltávozott tőlem, és nem felel már nékem sem próféták által, sem álomlátás által; azért hívtalak téged, hogy megmondjad nékem, mit kelljen cselekednem? 16 És monda Sámuel: Ugyan miért kérdezel engemet, ha az Úr eltávozott tőled és ellenségeddé lett?! 17 És a szerint cselekedett az Úr, amint általam megmondta: elvette az Úr a királyságot a te kezedből, és adta azt a te társadnak, Dávidnak. 18 Mivel nem hallgattál az Úrnak szavára, és nem hajtottad végre az ő felgerjedt haragját az Amálekitákon: azért cselekszik most így veled az Úr. 19 És az Úr Izráelt is veled együtt a Filiszteusok kezébe adja, te pedig holnap fiaiddal együtt velem leszel. Izráelnek táborát is a Filiszteusok kezébe adja az Úr.”

III. Fia által
n  Mint utolsó kijelentés
v   Mt 21:37
n  Mint legnagyobb kijelentés
v   Ennél nagyobbat, többet nem szólhat. Önmagát adta – Tit 2:14.
n  Mint elutasított kijelentés
v   ApCsel 7:51-57. (ApCsel 2:37)
n  A keresztről való beszéd bolondság, botránkozás… 1Kor 1.

Befejezés:
n  Hozzád hányszor szólott már?
v   Zsolt 1:1-6 – „az Ő törvényében gyönyörködik…”
v  Lásd: Félix.
v  Lásd: Jn 12:37-kk. – megkeményedett a szívük. Ézs 6.
v  Lásd: a fáraó. 
v  Zsolt 119:11 – „Szívembe rejtettem a Te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.”
n  „Ma, ha az Ő szavát halljátok…” Zsid 3:7-8.

v   „Szól, Uram, mert hallja a Te szolgád…” – 1Sám 3:9.

Nincsenek megjegyzések: