Elsőbbrendű tennivalók - Józs 5:1-15

Elsőbbrendű tennivalók

Józs 5:1-12

¹ Lőn pedig, amint meghallották az Emoreusok minden királyai, akik a Jordánon túl laknak napnyugat felé, és a Kananeusok minden királyai, akik a tenger mellett laktak, hogy kiszárította az Úr a Jordánnak vizét az Izráel fiai előtt, amíg általjöttünk; megolvadt az ő szívük, és nem volt többé bátorság bennük Izráel fiai miatt.

² Ez időben monda az Úr Józsuénak: Csinálj magadnak kőkéseket, és másodszor is metéld körül az Izráel fiait. ³ És csináltJózsué magának kőkéseket, és körülmetélte Izráel fiait a körülmetéletlenség halmán. ⁴ Az ok pedig, amiért körülmetélte őket Józsué, ez: Mindaz a nép, amely kijött Egyiptomból; a férfiak, a hadakozó emberek mindnyájan meghaltak a pusztában, útközben, amíg jöttek Egyiptomból. ⁵ Mert körül volt ugyan metélve mindaz a nép, amely kijött; de azt a népet, amely a pusztában született, útközben, amíg jöttek Egyiptomból, nem metélték körül; ⁶ Mert negyven esztendeig jártak Izráel fiai a pusztában, mialatt elemésztetett a hadakozó férfiak egész népsége, akik Egyiptomból jöttek ki, mivelhogy nem hallgattak az Úr szavára; akiknek megesküdt az Úr, hogy nem láttatja meg velük a földet, amely felől megesküdt az Úr az ő atyáiknak, hogy nékünk adja azt a tejjel és mézzel folyó földet. ⁷ Fiaikat állította azért helyükbe, ezeket metélte körül Józsué, mert körülmetéletlenek voltak, mivelhogy nem metélték körül őket az útban.

 ⁸ Miután pedig mind az egész nép körülmetéltetett, veszteg lőnek az ő helyükön a táborban, míglen meggyógyultak. ⁹ És monda az Úr Józsuénak: Ma fordítottam el rólatok Egyiptom gyalázatát; ezért hívják e hely nevét Gilgálnak mind a mai napig.

 ¹⁰ És Gilgálban táboroztak Izráel fiai, és megkészítették a páskhát a hónapnak tizennegyedik napján, este, Jerikónak mezején. ¹¹ És ettek a föld terméséből a páskhának másodnapján kovásztalan kenyeret és pörkölt gabonát, ugyanezen a napon. ¹² És másnaptól kezdve, hogy ettek a föld terméséből, megszűnt a manna, és nem volt többé mannájuk az Izráel fiainak; hanem Kánaán földjének gyümölcséből ettek abban az esztendőben.

¹³ Lőn pedig, a mikor Józsué Jérikhónál volt, felemelte az ő szemeit, és látta, hogy íme, egy férfiú állt előtte meztelen karddal kezében. És hozzá ment Józsué, és monda néki: Közülünk való vagy-e te, vagy ellenségeink közül? ¹⁴ Az pedig monda: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem. És leborult Józsué a földre arccal, és meghajtotta magát, és monda néki: Mit szól az én Uram az ő szolgájának? ¹⁵ És monda az Úr seregének fejedelme Józsuénak: Oldd le a te saruidat lábaidról, mert szent a hely, a melyen állasz. És úgy cselekedett Józsué.

n Amikor Izráel népe bejött az ígéret földjére, a Jordánon átkelve szembe találták magukat az ígéret földjével, amit el kellett foglalniuk, birtokba kellett venniük. Isten megígérte, hogy „³ minden helyet, amelyet talpatok érint, néktek adtam, a miképpen szólottam Mózesnek. ⁴ A pusztától és a Libánontól fogva a nagy folyóvízig, az Eufrátesz folyóvízig, a Khittheusoknak egész földe és a nagy tengerig napnyugat felé lesz a ti határotok. ⁵ Meg nem áll senki előtted életednek minden idejében; a miképpen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled. ⁶ Légy bátor és erős, mert te teszed majd e népet annak a földnek örökösévé.” (Józs 1:3-6) Mindezt következett, hogy elfoglalják.

n Az első nagy, erődített város, Jerikó volt, a földön lévő legrégibb városok közül az egyik. De mielőtt Jerikó ellen mentek volna, letáboroztak egy helyen, Gilgálban.

n Csodálatos módon jöttek át a Jordánon szárazlábbal. Vezette őket az Úr negyven éven át, és íme, most már az ígéret földjén voltak. Az valóra váltotta ígéretét. Ahogy megérkeztek, az emoreusok és kananeusok királyai megijedtek, megrettentek, „megolvadt a szívük és nem volt többé bátorság bennük Izráel fiai miatt.” (1. v.) Az emberi ész azt diktálná, hogy itt van a legkedvezőbb pillanat, azonnal támadni kell! Ám Isten nem így látta. Volt egy néhány dolog, ami elsőbbséget élvezett, ami előbb meg kellett tenniük Gilgálban. A harc megkezdése előtt előbb (1) meg kell újítani a szövetséget Istennel, felvéve a szövetség jegyét, (2) magukévá kellett tenniük Isten ígéreteit, és (3) át kellett élniük Isten újfajta gondviselését az ígéret földjén.

I. A szövetség megújítása

n A szövetséges népnek fel kellett venniük a szövetség jelét. Elmondja, az ige, hogy az előbbi nemzedék, akik kijöttek Egyiptomból mind kihaltak, kivéve két embert, Józsué és Káleb az összes fegyvert forgató nép meghalt. Egy újabb nemzedék jött birtokba venni a megígért földet. Ám ezek nem voltak még körülmetélve, mivel útközben senkit sem metéltek körül! Nem tudjuk, hogy miért. Ábrahám leszármazottai voltak, az ígéret gyermekei, de nem volt rajtuk a szövetség jegye.

n Két nemzedékről beszél az Ige: azokról, akik kihaltak, és a fiaikról, akik éltek.

n A kihalt nemzedékről elmondhatjuk, hogy rajtuk volt a szövetség jegye. De engedetlenek voltak az Úr szavának! „⁵ Mert körül volt ugyan metélve mindaz a nép, amely kijött; de azt a népet, amely a pusztában született, útközben, amíg jöttek Egyiptomból, nem metélték körül; ⁶ Mert negyven esztendeig jártak Izráel fiai a pusztában, mialatt elemésztetett a hadakozó férfiak egész népsége, akik Egyiptomból jöttek ki, mivelhogy nem hallgattak vala az Úr szavára…” (5-6. v.)

n Engedetlenségük miatt mindnyájan elhullottak a pusztában, kivéve Józsué és Káleb.

n Pedig rajtuk volt a szövetség jegye! Ők Isten választott népéhez tartoztak! Örökölhették volna az ígéreteket, de mégsem örökölték, mert engedetlenek voltak az Úr szavának. „¹¹ Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.” (1Kor 10:11)

n Aztán itt van ez új nemzedék, a lázadók utódai, akik átjöttek a Jordánon. Ők azok, akik csakugyan örökölni szeretnék az ígéreteket. De örökölhetik-e? Nem örökölhetik, mivel nincs rajtuk a szövetség jegye. Nincsenek körülmetélve.

n Ők azonnal szívesen elkezdenék a harcot – de az Úr azt mondja, hogy nem lehet, mert előbb fel kell venniük a szövetség jegyét! Őket épp ez a jegy különbözteti meg az emoreusoktól és kananeusoktól. Meg kell tehát állni, meg kell újítani a szövetséget Istennel, és fel kell venni a szövetség jegyét.

n Nem elég, ha a választott néphez tartoztok, ha engedelmeskedni akartok az Úrnak, nem úgy, mint atyáitok… Úgyhogy, Gilgálban körülmetélte őket Józsué „másodszorra” is.

n Manapság is fellelhető ez a kétfajta nép. Az egyik, amely hordozza testén a jegyet. Ők azok, akik szövetséget kötöttek Istennel, és be is merítkeztek: de nem élnek a szövetséghez méltó életet! Nem engedelmeskednek az Úr szavának. Nem követik Jézust. A nyájhoz tartoznak, de nem követik a pásztort. Bemerítkeztek, úrvacsorához is járulnak – de méltatlanul eszik az Úr testét, és isszák az Úrnak poharát! Ezek azok, akiknek többségét nem kedvei az Isten. Ezek NEM fogják örökölni Isten országát. Hiába volt rajtuk a jegy, az nem jelent semmit.

n Aztán van egy másik csoport, akik követik az Urat, harcolni is akarnak Isten országáért, de nincs rajtuk a jegy. Sajnos, így nem lehet örökölni Kánaánt - mondja az Úr. Fel kell vennetek a szövetség jegyét magatokra! Ez az, ami megkülönböztet a világtól.

n Van tehát két lehetőség, amelyről az 1Kor 10 beszél: „Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, Atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által; 2 És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben; 3 És mindnyájan egy lelki eledelt ettek; 4 És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követte őket: e kőszikla pedig a Krisztus volt. 5 De azoknak többségét nem kedvelte az Isten, mert elhullottak a pusztában. 6 Ezek pedig példáink lettek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat 7 Se bálványimádók ne legyetek… 8 Se pedig ne paráználkodjunk... 9 Se a Krisztust ne kísértsük… 10 Se pedig ne zúgolódjatok…” (1Kor 10:1-10)

n Lehetséges tehát, hogy valaki Isten népéhez tartozik, még sincs közösségben a gyülekezet Urával.

n Lehetséges, hogy valaki idejár, szívesen hallgatja az Igét, de nem akarja felvenni a szövetség jegyét! Nem akar részesülni belőle.

n Jegyezzük meg: ha komolyan veszed Isten igéjét, ha engedelmeskedni akarsz Isten szavának, ha részese akarsz lenni az új szövetségnek, akkor engedelmeskedned kell a keresztség parancsának is. Nem gyermekkeresztségről beszélek, mert a Biblia olyanról nem tud. A Bibliában csak olyanokról van szó, akik hitük és vallástételük alapján keresztelkedtek meg, és örvendezni tudtak annak, hogy hittek az Istennek.

n Márk evangéliumának első részében az újfordítású Bibliában van egy lábjegyzet, amely megmagyarázza, hogy mit kell érteni keresztség alatt. Bemerítést, alámerítést kell érteni, mert ezt jelenti a szó, ez ábrázolja ki azt, hogy meghaltam, eltemettettem, feltámadtam Krisztussal. A szövetség jegye az, amit Isten parancsolt, nem pedig az, amit az emberek kitaláltak.

n Amint az izráeliták beleszülettek a testi Izráelbe, és felvették az Izráellel kötött szövetség jegyét, ugyanúgy, az újjászületés folytán mindazok, akik beleszülettek Isten családjába, felveszik ennek a jegyét. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül.

n Izráel népe is el kellett jegyezze magát Istennek. Ők nem Baálnak, nem Astarótnak, nem Moloknak, nem Dágonnak, nem Kámósnak szolgálnak, hanem az Úrnak! Ezt hamarosan az emoreusok és nananeusok is meg fogják tudni.

n Ha az Úrnak szolgálsz, az hamar kiderül. Maros megyében volt olyan falu, hogy még haza sem mentek, már tudták róluk a faluban, hogy ők Marosvásárhelyen bemerítkeztek. Várta őket a pecsétes levél…

n Nem, ezt nem lehet és nem kell letagadni! Ez világosan bizonyítja, hogy előtte vagy, vagy utána…

n Persze, a hit a fontosabb, az Úr szavának való engedelmeskedjenek a fontosabb, mert a nélkül a jegy sem ér semmit. Igen ám, de jegy nélkül az engedelmesség hiteltelen!

n Hadd kérdezzem meg: te melyik táborhoz tartozol?

II. Az ígéretek átvétele

n A második feladat, ami a szövetség jegyének felvétele után következik az ígéretek átvétele.

n Kétféle esköről tesz említést az Ige. Úgy tűnik, mintha a második érvénytelenítené az elsőt.

n Ó, nem, az ígéret nincs érvénytelenítve, de a hitetlenség késlelteti annak beteljesülését.

n Elhullottak a pusztában, mert nem hallgattak az Úrnak, az Istenüknek szavára, de az ígéret fennáll. Hogy ők nem jutottak mind be engedetlenségük miatt, bejutnak az unokáik, a fiaik, akik, öröklik az ígéreteket.

n Isten ígérete megmarad még akkor is, ha ők hitetlenek és engedetlenek voltak. Igaz, hogy késleltetve volt, mert ezelőtt 40 évvel kellett volna bejutniuk, de nem jutottak be még 40 év után sem… Az ígéret azonban érvényes marad. Amit az Úr megígért az ő atyáiknak, az megmarad.

n Olyan ez, mint a Dávid házában való ígéret, hogy azok a királyok, akik engedetlenek voltak nem örökölhették azokat az ígéreteket, amiket Isten Dávidnak ígért, fogságba mentek Babilonba… De visszajöttek Babilonból, és az ígéretek, azok ígéretek maradtak!

n Az elődök hűtlensége nem érvénytelenítheti Isten ígéreteit.

n Így olvassuk az ApCsel második részben, „Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek eltörlésére és veszitek a Szent Szellem ajándékát.”

n Az igaz, hogy nem mindenki részesedik belőle, mert ez is feltételhez van kötve. Istennek minden ígérete feltételes.

n Ha méltatlanul élsz, hűtlen vagy hozzá, akkor nem öröklöd az ígéreteket. De Istennek gondja lesz rá, hogy más örökölje! Nem lesz üres az Isten országa! Csupán csak az történhet meg, hogy engedetlenséged miatt te lehet, hogy nem leszel ott…

n „Jertek, Atyámnak áldottai, örököljétek az országot…” – mondta az Úr Jézus egyik példázatában. Isten esküje megmarad. Az ígéreteket valóra váltja.

III. Isten gondviselésének másféle megtapasztalása

n Itt azonban arról is van szó, hogy Isten népe át kellett, élje Isten gondviselő kegyelmét ilyen módon is nem csak úgy, ahogy eddig tapasztalták.

n Az úton tapasztalhatták az Isten gondviselését a minden reggel hulló mannából. Így táplálta őket 40 éven át. A menyből hullatta a mennyei kenyeret, csodálatos gondviselés volt.

n Amikor bementek Kánaán földjére megünnepelték ezt a hónap minden 14-ik napján kovásztalan kenyeret, ettek, most már esznek a föld gyümölcséből.

n Voltak talán akik megijedtek, mi történik most megszűnt talán Isten gondviselése?

n Nem csak a rendkívüli gondviselése helyett most már a természetes gondviselése következik Istennek.

n A pusztában nem kellett állatgondozással foglalkozzanak sem fölműveléssel, ezentúl ezt is tenniük kell.

IV. Az igazi parancsnok elismerése

n Józsué nem habozott megkérdezni szinte kihívóan, kicsoda ez az idegen: jó barát, vagy ellenség? Előtte csupán e két tábor létezett, mint ahogy nem létezik középút Jézus követésében sem. „Aki velem nincs, ellenem van” (Mt 12:30) Az idegen megismerése szerint következett volna Józsué állásfoglalása: vagy kezet nyújtott volna barátjának, vagy kardot rántott volna, hogy megvívjon ellenfelével. Várta tehát a választ a kérdésre: „Közülünk való vagy-e te, vagy ellenségeink közül?”

n Az idegen váratlan, sőt meglepő válasza valójában ez volt: „Egyik sem. Nem vagyok sem a te pártodon, sem az ellenségén. Neked kell az én pártomra állnod! Azért jöttem, hogy átvegyem a parancsnokságot, mint az Úr seregének fejedelme. Vagyis itt az Úr én vagyok, te csupán az alattvaló, Isten szolgája lehetsz, aki engedelmességgel tartozol parancsnokodnak.”

n Józsué ismerte az Urat, mint aki a törvényt adta. Megismerte Őt dicsőségesnek és hatalmasnak amikor átkeltek a Jordánon. Gondviselőnek ismerte meg, amikor a manna hullott és a víz fakadt. De nem ismerte Őt kivont, meztelen karddal, mint hadseregparancsnokot, aki népének országot foglal, miközben ítéletét végrehajtja a bűnösökön.

n Ne legyen téves, vagy egyoldalú az ismeretünk Istenről. Ő nemcsak szeret, hanem igaz is. Nemcsak kegyelmes, hanem ítélő Isten is (És 30:18). Legyünk készek az áldozatra is, hogy jobban megismerjük Őt. Ahogy Pál apostol vallja: „mindent kárba veszni hagytam…, hogy megismerjem Őt” (Fil 3:8-10). Az Isten ismeretét jobban kívánja az Úr, mint az áldozatot (Hós 6:6), és e nélkül könnyen tévelygés szelleme sodorhat el (Mk 12:24). Megismerni, felismerni Istent, mint parancsoló Urat, nagy dolog. A helyes Istenismeret felmérhetetlen nagy érték.  De ez nem elég.

n Az elismerés több az megismerésnél. Sőt elismerés nélkül az ismeretünk mit sem ér! Úgy vagyunk, mint Péter, aki a tagadás tüzében önmagát cáfolta meg: „nem ismerem ezt az embert”. Pedig ismerte Őt, csak nem ismerte el az emberek előtt. Íme, Józsué nemcsak megismerte az Úr seregének fejedelmét, hanem el is ismerte őt parancsoló Urának, saját fejedelmének: „És leborult Józsué arccal, és meghajtotta magát…” Hódolt előtte, és engedelmeskedni akart néki.

n „Mit szól az én Uram a szolgájának?” Az engedelmesség több az áldozatnál. (1Sám 15:22) Akkor ismerjük el az Urat parancsnokunknak, ha készek vagyunk engedelmeskedni neki. Ehhez szükségünk van alázatra, lemondásra, hűségre, hogy többet jelentsen számunkra az Ő akarata, mint a mi elgondolásunk. Valóban ez nem könnyű dolog, de csak akkor mehetünk Jerikó alá, ha először leborulva önmagunkat már megadtuk neki.