Az Úr harca és a szövetség - Józs 8:1-22

Az Úr harca és a szövetség

Józs 8:1-22

A 7. rész ismerete fontos, hogy megértsük a 8. részt: Izráel fiai hűtlenül bántak az Istennek szentelt dolgokkal, ezért felgerjedt az Úr haragja Izráel ellen… vereséget szenvedtek Ainál. Józsué imádkozott az Úr előtt. A válasz: vétkezett Izráel, mert loptak is, csaltak is, hazudtak is, edényeik közé is dugdostak, és az Úr nem lesz többé velük, hacsak meg nem tisztulnak.

Kiderül, hogy Ákán a bűnös, aki egy babiloni köntöst, két és fél kiló ezüstöt és egy aranyrudat elvett abból, ami az Úrnak volta szentelve.

Minden arany, ezüst, réz és vas az Úrnak volt szentelve.

Azzal fejeződik be a történet, hogy Isten sújtja Ákánt és az ő háznépét, és meg szűnt az Úr haragjának gerjedezése Izráel ellen, nem haragudott többé Isten, velük volt az Úr.

Ekkor jön a bíztatás, kellj, fel indulj Ai ellen még egyszer, mert kezedben lesz adva.

Biztos, hogy van ebben az ige szakaszban néhány kétséges, bizonytalan dolog, mert még mindig nem tudták meg állapítani az archeológusok, hogy hol van ennek a városnak a földrajzi helye, pedig már Mózes első könyvétől kezdve, Ábrahám idejétől kezdve, tudunk arról, hogy itt állította fel Ábrahám az ő sátorát és itt épített oltárt az Úrnak. Azt olvassuk, hogy amikor szövetséget kötött az Úr Ábrahámmal, a hegység felé ment Bételtől keletre, és felütötte sátorát, Bétel volt nyugatra, Ai pedig keletre. Ebből világosan kitűnik, hogy Bétel és Ai egy vonalban voltak egyik nyugatra, másik keletre, és ott volt Ábrahámnak oltára valahol középen.

A másik kérdéses dolog itt ebben a részben az, hogy hányan voltak lesben: harmincezer vagy ötezer ember? Ha csak egy csoport volt lesben, akkor ott hányan voltak? Úgy gondolom, hogy ezeken a részleteken nem kell fennakadni, mert mind a kettő igaz lehet: az egyik helyen harminc ezren voltak, a másik helyre pedig ötezret állított másnap Józsué, azokon kívül, akiket elküldött a város háta mögé. Egyik ment éjjel, a másik meg ment reggel az Ige szerint. A többi nép arra maradt, hogy a völgy túl oldaláról Ai ellen harcoljon.

Olyan szemléletesen írja le az Ige, ezt az egész akciót, ahogyan elfoglalják a várost, azt a katonai műveletet, szinte magunk előtt látjuk, ahogy a hadtestek mozognak, cselekednek, felgyújtják a várost, Józsué felemeli a kopját a kezébe, visszafordul a nép és két csapat közé, szorítják Ai népét és győzelmet aratnak.

I. Isten határozott segítsége – 1-2. v.

Az első dolog, amit meg kell jegyeznünk az Igéből az, hogy Isten határozott segítségről biztosítja Józsuét és az ő népét, mert azt mondja: „Ne félj és ne rettegj, vedd magadhoz mind a fegyver fogható népet és meglásd kezedbe adom Ai királyát, népét és városát.”

Hasonlóan olvashatunk arról, hogy támadjanak elő a leshelyből – mert az Úr maga, adja a kezükbe őket. Bármilyenféleképpen fogják végezni ezt a harcot, Isten fogja adni a győzelmet. Nem az Ő katonai haderejük, nem az Ő harci képességük, hanem Isten segítsége adja a győzelmet.

Isten segítségéről beszél az is, hogy az Úr megmondja nekik, hogy hogyan kell harcolni, hiszen nem tanultak ezek ostrom munkát, meg harci dolgokat, a pusztában nem volt ilye kiképzés. Isten megmondja, hogyan kell elfoglalni a várost, még a két seregnek az elrejtése sem a Józsué ötlete volt, nem ők találták, ki hanem Isten mondta meg azt nekik. Vess lest a város háta mögött, mondta az Úr. Tehát először jön a bíztatás, majd a tanács, hogy mit kell cselekedniük utána.

Ha magunk elé képzeljük ezt a történetet, Isten megmondja, hogy mikor történjék a támadás (a támadás idejét), aztán, hogy vessen lest a város ellen (hogyan?), és forduljanak a város ellen, ha az ott lakók kijöttek a városból. Isten mindent megmagyaráz Józsuénak. Előírja részletről részletre Józsuénak, hogy milyen parancsokat adjon és a népnek, hogy a hogyan engedelmeskedjenek a parancsoknak.

Miért van ez így? Azért, hogy nyilvánvalóvá legyen az, hogy Isten adja a győzelmet, hogy a siker Isten kezében van. Isten nekik adja az egész várost, az egész országot, ahogyan azt meg ígérte.

Pál apostol mond valamit a 2Kor levélben, amikor, a lelki munkáról, azt mondja, hogy ez a kincsünk cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen és nem magunktól való (2Kor 4:7). Ez az Istennek a módszere: lecsökkenti a Gedeon seregét is addig, amíg alig voltak vagy háromszázan a harminckétezerből, nehogy dicsekedjenek Isten ellen, hogy az ő karjuk és kézívük szerezte a győzelmet. Legyen gyenge, legyen kicsi a sereg, hogy nyilvánvalóvá legyen általa Isten ereje, segítsége, győzelme.

Van az úgy velünk is, hogy akkor menekülünk Istenhez, amikor már nincs kiút, amikor már mindent megpróbáltunk saját erőnkből és semmi sem sikerült… Pedig az Úrhoz előbb kellene jönnünk, tanácsot kérni, mit kellene cselekednünk. És azután is neki kellene adnunk a dicsőséget, hogy az erőnek nagy volta övé legyen.

Senki se dicsekedjen a saját erejével, a szépségével, az egészségével, az ifjúságával, hanem aki dicsekedik, az dicsekedjék az Úrban.

A 115. zsoltár így kezdődik: Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget!

Mi olyanok vagyunk mind Józsué: teljesen rá vagyunk szorulva az ő segítségére, az ő támogatására, útmutatására, minden nap. Kérjük ezt reggel, kérjük délben, és köszönjük meg este, amikor oltalmát kérjük az éjszakára.

II. Isten nagylelkű ajándéka – 2. 27. v.

A második dolog az a megjegyzés, hogy a zsákmányolni valót, a barmokat is maguknak zsákmányolhatják. Részesedhetnek a zsákmányban.

Milyen nagylelkű Isten ajándéka! Nekik adja a zsákmányt teljes egészében. Ebből következik, hogy milyen hiábavaló zsugoriság, harácsolás, rabló munka volt az, amit Ákán elkövetett. Csak egy kicsit kellett volna várnia, és meggazdagodhatott volna becsületes módon, hiszen Isten megadta volna neki azt, hogy magának zsákmányolja Ai teljes gazdagságát. Csupán Istennek kellett volna adnia először azt, ami az Úré! (Józs 6:18-19)

Isten elvárja az ő népétől, hogy bízzon benne, és hogy Istent első helyre tegye.

Az a baj viszont, hogy az ördög minket mindig becsap, saját kígyó teológiájával, mint az Éden kertben, hogy Isten téged meg akar rövidíteni, nem akarja, hogy gazdag légy… „Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kertnek egyetlen fájáról sem nem ehettek?” Elveszi előletek, ami jó, ami nektek hasznos lenne, nem akarja nektek adni! Tudja az Isten, hogy olyanok lesztek, mint ő, ezért nem engedi, hogy egyetek róla! Micsoda hamis teológia ez!

Amikor az ember nézte a fát, látta, hogy kedves a szemnek, kívánatos az eledelre, és szakított belőle. Kiderült azonban, hogy pont ezzel fosztotta meg magát attól, amit ajándékba kaphatott volna Istentől! Isten nem elvenni akar tőlünk, hanem ajándékozni akar, megáldani akar, de csak, úgy ha Őt tesszük az első helyre, ha ő van, a központban. Ami az Úré az legyen az Úré!

Malakiás könyvében ígérettel egybekötött parancs van a tizedről „próbáljatok meg engem, ha nem dorgálom meg értetek a kártevőt, ha nem áldalak meg titeket…” Ki lehet ezt próbálni: tedd első helyre Istent, legyen ő a központban, keresd először Isten országát és az Ő igazságát, és azután Isten majd gondot visel a többiről. „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van reátok.”

Ez a gyakorlat, hogy elvehették a zsákmányt (2. v.), ez Isten módszere volt. Erről Mózes könyvében is olvashatunk, amikor elfoglalták a Jordánon túl levő emoreusok földjét: ott ugyanezt cselekedte Isten, hogy nekik adta a zsákmányt.

III. Krisztus átokká lett értünk

A főembereket felakasztották haláluk után, közszemlére tették a város kapujánál. Ez egy ókori gyakorlat volt, mint elrettentő példa. Amikor később az északi koalíció királyait legyőzte, velük is így cselekedett (Józs 10:26-27).

De csak estig maradtak ott! Azért, mert a Mózes törvényében meg van ez parancsolva, hogy átkozott mindaz, aki fán függ (5Móz 21:22-23).

Pál apostol is erre utal, amikor azt írja a Galáciai levélben, hogy Jézus Krisztus fára szegeztetvén átokká lett érettünk, mert meg van írva, hogy átkozott minden, aki fán függ (Gal 3:13). Emlékezhetünk tehát Jézus Krisztusra, aki vállalta azt, hogy a mi bűneinkért magára vegye a halált, mert a bűn zsoldja a halál. A mi békességünk büntetése rajta van, és a ő sebeivel gyógyultunk meg! Átokká lett érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.

Később beszél az ige arról is, hogy összegyűltek oltárt építeni az Úrnak: felállították a csapatokat az Ebál és a Garizim hegyére, hogy elmondják az áldást és az átkot. Így erősítették meg a szövetséget.

Az nyolcadik rész nagyon szemléletesen, érdekesen, világosan van megírva, felkelti az ember érdeklődését, hogy tovább olvassa, vajon mi is történt utána… Magunk előtt látjuk az egész harcot, ennek lezajlását, a lesben levőket, a hátba támadókat, a füstöt, amelyek mind később vannak elmondva. Ez a mozgalmas történet nem folytatódik többé, mint ahogyan a tévében a legizgalmasabb résznél megszakítják a filmet mert valami fontosat akarnak közölni.

Amit az Úr mond, az fontosabb! Meg kell újítani a szövetséget Istennel, amit megrontottak. Ákán bűne miatt megromlott a viszony Istennel. Kérdésessé vált, hogy ők Isten népe maradtak-e? Ezért kell újra fogadalmat tenniük az Ebál és Garizim hegyén, Sikemben, Jeruzsálemtől közel ötven kilométerre.