A hívők házassága I. - 1Kor 7:1-7

A hívők házassága I.

1Kor 7:1-7

¹ Amik felől pedig írtatok nékem, jó a férfiúnak asszonyt nem illetni. ² De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje.

³ A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének. ⁴ A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.

⁵ Ne fosszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a böjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok. ⁶ Ezt pedig kedvezésképen mondom, nem parancsolat szerint.

⁷ Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; de kinek-kinek tulajdon kegyelmi ajándéka vagyon Istentől, egynek így, másnak pedig úgy.

n A korinthusi gyülekezet három küldöttet menesztett Pál apostolhoz, akik átadták azt a levelet, amelyben kérdések voltak megfogalmazva a gyülekezet részéről. A 16:17-ben ezt írja az apostol: „Örvendezek pedig a Stefanás, Fortunátus és Akhaikus eljövetelének; mert a bennetek való fogyatkozást ezek betöltötték.” Ezzel a résszel kezdődően az apostol erre a levélre válaszol (ahogyan még a 8. 12. és 16. részben is teszi).

n „Amiről pedig írtatok” – sajnos, nem lehet pontosan megállapítani, hogy milyen hosszú levélről van szó, és részleteiben mit tartalmazott. Az azonban bizonyos, hogy egyik kérdés a férfi és nő viszonyára vonatkozott, házasságon kívül és házasságon belül.

n A felvetett problémák az emberiséggel egyidejűek, és akkor érnek véget, amikor az emberek majd „sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben” (Mt 22:30).

n Az 5. és 6. rész előzményei a 7. résznek. A házasság és erkölcstelenség kérdéseit sokféleképpen próbálták megoldani, különböző szokások és erkölcsi törvények által.

I. Asszonyt érinteni vagy nem (házasodni, vagy nem házasodni) – 1-2. v.

n A korinthusi pártoskodó gyülekezetben különböző vélekedések voltak a nemi életről. Feltételezhetően egyesek azt állították, hogy Pál ellenzi a házasságot, vagyis, szerinte nem szabad megházasodni. Mások egy szükséges rosszat láttak benne, amely nem jó ugyan, de jobb, mint nélküle. Újra mások bizonyára elítélték a házasság nélküliséget és a házasságot, mint egyedüli lehetőséget éltették. Mindenképp, a korinthusiak számára kérdés volt, hogy mi történjen a lányokkal, az ifjakkal, a házasokkal, a vegyes házasokkal, az elváltakkal, a nőtlenekkel és a megözvegyültekkel?

n Voltak olyan Istentől rendelt idők, mikor az emberiség addigi rendje szétmállott és merőben új szabályozás vette kezdetét. Egyik ilyen fordulatot az evangélium hozott, amikor az antik világ erkölcsisége ütközött azzal, amit az evangélium tanított.

n Utoljára a reformáció emelte az őt megillető magasságba a házasságot és a nemiséget, amikor az evangélium üzenetét helyreállította. Akkor a cölibátus hazug dicsőítése miatt volt erre szükség.

n A nemi érintkezéstől való tudatos távolmaradás, a házasságban, isten országáért, kezdettől fogva témája volt nemcsak a korinthusi gyülekezetnek, hanem a keresztyén egyháznak mindenestől. Maga az Úr Jézus is megemlítette, hogy vannak heréltek, „akik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért” (Mt 19:12), és Ő ezt különleges módon jónak látta: „aki beveheti, vegye be”.

n Bizonytára Pál apostolnak a példája is erős hatással lehetett a pogány gyülekezetekre, aki sohasem vitte magával „keresztyén feleségét”, mint a többi apostol (1Kor 9:5).

n János apostol a 144.000-ről azt írja, hogy „Ezek azok, akik asszonyokkal nem fertőztették meg magukat; mert szüzek. Ezek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül. És az ő szájukban nem találtatott álnokság; mert az Istennek királyi széke előtt feddhetetlenek.” (Jel 14:4-5)

n Megállapíthatjuk tehát, hogy a szüzességre való törekvés, férfiaknál és nőknél, nagy közkedveltségre talált Korinthusban. Erről kérdezték az apostolt, levélben: „amik felől pedig írtatok nékem”. Az apostol válasza röviden úgy foglalható össze, hogy: „jó a férfiúnak asszonyt nem illetni”, de megházasodni, az adott körülményekben, még jobb.

n Pál apostol érvelésének az alapját nem ismerjük. A 7:25-38 (főleg a 26. és 29. v.) olyan helyzetre utalhat, amilyen Jeremiás korában volt (Jer 16:2).

n A szüzesség felvállalásához nem elég a hősiesség. A nőtlenségre való elhívás Isteni kegyelem. Itt is érvényes: „ha valaki közületek tornyot akar építeni, nemde először leülvén, felszámítja a költséget...?” (Lk 14:28-30)

n Mikor azt írja, hogy „jó az embernek asszonyt nem érinteni”, nem tudjuk, hogy ezzel egy újabb korinthusi szólásmondást idéz-e, mint korábban? Mindenképpen, ez egy meghökkentő állítás, mert ellene mond az 1Móz 2:18-nak: „nem jó az embernek egyedül lenni”. Most akkor mi az, ami jó, és mi az, ami nem jó?

n Fontos, hogy ne álljunk meg ennél a bevezető mondatnál, mert az apostol általában Isten akarata szerinti létformának tekinti a házas- és családi életet. Ebben a részben is említi, hogy aki férjhez adja leányát, „jól” cselekszik (1Kor 7:38). A jelen összefüggésben a „jó” nem a rossz ellentétjeként szerepel. Inkább arra ural, hogy az adott helyzetben Korinthusban csendesebben és nyugodtabban élhet az, akinek nincs felesége, mint az, akinek van. Tehát, senki sem róható meg azért, ha nem házasodik meg.

n A következő igevers kijelenti, mi az, ami a nőtlenségnél is jobb: „de a paráznaság miatt minden férfinak saját felesége legyen, és minden asszonynak saját férje”. Ezzel lényegében azt mondja, még ha jó dolog is férfinak asszonyt nem illetni, vegyétek tudomásul, hogy Istennek az a rendelése, hogy a férfiak megházasodjanak, a nők pedig férjhez menjenek!

n A szabály nem a nőtlenség, hanem a házasság. A szabály alóli kivételek akkor lehetségesek, ha a korábban részletezett erkölcsi mérce nem csorbul.

n A házasság az a szent meder, mely a nemi vágy elvadultságától, pusztító határtalanságától megvéd. Orvosság a lelki és testi kicsapongások ellen (II. Helv. Hitv.).

n Ebből az is kitűnik, hogy Pál a monogám házasságot tartja helyesnek. Nem hagy lehetőséget arra, hogy valaki több feleségre, vagy férjre gondoljon, hanem csak a „saját feleségre”, a „saját férjére”.  

II. A köteles jóakarat (a házastársak nemi élete) – 3-4. v.

n A következő igevers a házasélet nemi vonatkozásával foglalkozik „eufemisztikusan”, botránkoztatást kerülő fogalmazással. „A feleségnek adja meg a férj a köteles tartozást, hasonlóképp a feleség is a férjnek”. Az apostol kerüli a trágár kifejezéseket, de az ál-szemérem is távol áll tőle. Ennélfogva, ne botránkozzunk meg, ha ez ige kapcsán most arról is szó lesz, amiről általában nem szoktunk prédikálni…

n Jellemző az apostolra, hogy a nemiséget a férfi és a nő kölcsönös engedelmességének mondja. Nem az én-ből, hanem a te-ből indul ki! A házasságban sem az egyik, sem a másik testileg, vagyis nemileg, nem rendelkezik önmaga felett.

n Az Úr Jézus mondása szerinti „jobb adni, mint venni” elv érvényesül. Ezzel megszűnik az önző élvhajhászat, a másik kizsákmányolása.

n A házasság a kölcsönös alárendeltség viszonya – ahol sem az egyik, sem a másik nem lesz rabszolga, sem pedig úr a másik felett. Ez teszi lehetővé az igazi szabadság megélését a házasságban.

n Gyakran halljuk, hogy a keresztyén házasságban a nemi élet egyetlen indoka és célja a nemzés. Pál azonban még csak nem is utal erre. A gyermekeket csak a 14. igeversben említi. Ez azt jelenti, hogy a házasság értéke nem a fogamzásban, szülésben, gyermekáldásban és gyermeknevelésben van, hanem megvan a maga méltósága ezek nélkül is. A házasság gyermek nélkül is bizonyságtétel Krisztusról és egyházáról.

n A „köteles jóakarat” (ofeilē = tartozás, adósság, kötelesség), egy eufemisztikus körülírása a nemi életnek.

n A történelemből ismeretesek olyan esetek, amilyenek bizonyára Korinthusban is lehettek, hogy ti. az egyik házasfél akár hitbeli megfontolásból, akár egyéb indoklással nem akart nemi viszonyt ápolni házastársával. Ezt az apostol megengedhetetlennek tartja: a házastársak kötelesek megadni egymásnak a „tartozást”. Ez nemcsak hogy nem bűn, hanem egy kötelesség, egy tartozás.

n A Zsid 13:4 visszhangzik ebben: „Tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtlen házaságy; a paráznákat pedig és a házasságrontókat megítéli az Isten.” Tudni kell azonban, hogy az apostol ezzel nem az élvezetek hajhászására késztet.

n A „köteles jóakarat” abból fakad, hogy „a feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóan a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége”. A házassági kötelékben élő feleség nem mondhatja férjének (és férj sem a feleségének), hogy testével egyedül ő rendelkezik, mert teste a társáé is, és nincs joga önhatalmúlag dönteni a nemi élet kérdéseiben.

III. A házassági fegyelem (önmegtartóztatás a házasságban) – 5-6. v.

n Az 5. vers szerint, az ideiglenes önmegtartóztatás csak „kölcsönös megegyezéssel” történhet (ek symphonou). A házassági böjt, a házassági fegyelem hozzá tartozik a lelki élet közös megéléséhez.

n Úgy tűnik, hogy a böjt része lehet a házastársi érintkezés elmaradása (2Móz 19:15). Különleges odaszánás jele ez (ahogyan annak idején Uriás is cselekedett – 2Sám 11:11).

n Ez azonban nem történhet egyoldalú döntésként, csak kölcsönös megegyezés szerint. „Ne fosszátok meg egymást”, ne raboljátok el jogtalanul a másiktól, ami őt megilleti. Nem tekinthetik testüket csak önmagukénak!

n Mindennek rendelt ideje van: „Ideje van az ölelgetésnek, és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak” (Préd 3:5). A házastársak életében vannak idők, amikor kölcsönösen ellenállnak nemi kívánságaiknak, „közös megegyezéssel”, „konszenzussal” (Vulgata). Megfékezik indulataikat, megsanyargatják testüket, nem hosszú ideig, hanem egy bizonyos időre. Csodálatra méltó az a józanság, mellyel a nőtlen apostol tanácsot ad a házas embereknek.

n Mi a célja az önmegtartóztatásnak? Az, hogy „az imádságnak szenteljétek magatokat”! Persze, nem arról van szó, hogy máskor nincs imádság. Nem azért gyakorolnak önmegtartóztatást, hogy imádkozhassanak, hanem azért imádkoznak, hogy a szóban forgó idő alatt a kísértésektől megóvják magukat.

n Erre szükség van, mert a nemi élet, nem bűn ugyan, de magában hordozza a veszedelmet, hogy úrrá legyen, és akadályozzon a hívő életben: „Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de én nem adatom valakinek hatalma alá.” (1Kor 6:12)

n „Azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok” (5. v.) Nincs helye semmilyen idealista képzelgésnek, sem kegyes önámításnak: e testben nincs elég erőnk, uralmunk önmagunk felett. Számoljunk erőtlenségünkkel, hogy képtelenek vagyunk huzamos ideig ellenállani nemi ösztöneinknek. Megkísért a Sátán. A házasság „szeplőtelen házaságya” óv meg a kísértéssel szemben.

n Az „ismét együvé térjetek” kifejezés egy engedmény, nem pedig parancs. „Ezt pedig kedvezésképen mondom, nem parancsolat szerint.” (6. v.)

Befejezés:

n  „Kívánnám pedig, hogy minden ember úgy legyen, mint én magam is.” (7. v.) Kétségtelen, hogy Pál nőtlenségére és önmegtartóztató céloz. Isten szolgálatában az önmegtartóztató nőtlenség egy kivételes és kívánatos dolog. „Aki házasság nélkül van, arra visel gondot, ami az Úré, mi módon kedveskedhessék az Úrnak” (1Kor 7:32). A korinthusiak közül mindenkinek kívánja ezt az állapotot. Miközben azonban dicséri a nőtlenséget, ugyanakkor azt kívánja, hogy minden férfiúnak saját felesége legyen (7:2), és a házasságot jó dolognak tartja (7:38). De szeretné, ha minden ember úgy lenne, mint ő maga!

n „Azonban kinek-kinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől, egyiknek így, másiknak úgy”. A nőtlenség nem egyéni elhatározás, nem vallásos nekibuzdulás kérdése. A döntés Istennél van. A kegyelmi ajándékot nem év választom ki magamnak. Az ajándékot csak elfogadni vagy elutasítani lehet. Nem mindenki nőtlen, nem mindenki szól nyelveken, nem mindenki gyógyít, hanem ki-ki azt teszi, amire „kegyelmi ajándéka” van.