A hívők házassága II. - 1Kor 7:8-28

A hívők házassága II.

1Kor 7:8-28

⁸ Mondom pedig a nem házasoknak és az özvegyasszonyoknak, hogy jó nékik, ha úgy maradhatnak, mint én is. ⁹ De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni.

¹⁰ Azoknak pedig, akik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljék. ¹¹ Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét.

¹² Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. ¹³ És amely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. ¹⁴ Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. ¹⁵ Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten. ¹⁶ Mert mit tudod, te asszony, ha megmentheted-e a férjedet; vagy mit tudod, te férfiú, ha megmentheted-e a feleségedet?

¹⁷ Csak amint kinek-kinek adta az Isten, amint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon. És minden gyülekezetben ekképpen rendelkezem. ¹⁸ Körülmetélten hivatott el valaki? Ne fedezze el azt. Körülmetéletlenül hivatott el valaki? Ne metélkedjék körül. ¹⁹ A körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi; hanem Isten parancsolatainak megtartása. ²⁰ Ki-ki amely hivatásban hívatott el, abban maradjon.

²¹ Szolgai állapotban hívattattál el? Ne gondolj vele, sőt ha szabad lehetsz is, inkább élj azzal. ²² Mert az Úrban elhívott szolga az Úrnak szabadosa; hasonlóképpen, aki szabadságban hívatott el, Krisztusnak szolgája. ²³ Áron vétettetek meg, ne legyetek embereknek szolgái. ²⁴ Ki-ki amiben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt.

²⁵ A hajadonok felől nincs ugyan parancsolatom az Úrtól, de tanácsot adok úgy, mint aki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy hitelre méltó legyek. ²⁶ Úgy ítélem azért, hogy jó ez a jelenvaló szükség miatt, hogy tudniillik jó az embernek úgy maradni. ²⁷ Feleséghez köttettél? Ne keress elválást. Megszabadultál feleségedtől? Ne keress feleséget. ²⁸ De ha veszel is feleséget, nem vétkezel; és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik; de az ilyeneknek háborúságuk lesz a testben. Én pedig kedveznék néktek.

n A 7. résszel kezdődően kérdésekre válaszol az apostol. Az első kérdés a házasságra vonatkozott. Később a bálványoknak áldozott húsról (8. rész), a lelki ajándékokról (12. rész), a halottak feltámadásáról (15. rész), és szükségben levő zsidóknak gyűjtött támogatásról (16. rész) is ír.

n Ezek Istentől ihletett kijelentések (6. 10. 12. 25. v.). Az apostol tanítása összhangban van az Úr Jézus tanításával (Mt 5: 31-32. 19: 1-12. Mk 10:1 12. Lk 16:18).

n Az előbbi igeversekben Pál apostol olyan házasságról írt, melyben mindkét fél a gyülekezethez tartozott. Most azonban azokkal is foglalkozik, akiknek férjük vagy feleségük még nem tért meg. Három csoporttal foglalkozik, akik különböző társadalmi helyzetűek voltak: a nem-házasokkal (8-9. v.), a keresztyén házasokkal (10-11. v.), és a vegyes házasságban élőkkel (12-16. v.)

I. A nem-házasok – 8-9. v. 29-35. v.

n A nem-házasok közé vannak számítva az özvegyek is. Talán Pál apostol is özvegy volt, hiszen farizeus létére annak idején bizonyára megházasodott. „Jó, ha úgy maradnak, mint én is.” (8. v.) De példáját nem kívánja erőltetni: „Ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni.” (9. v.)

v  A test templom, a Szentlélek temploma - és ezt meg lehet őrizni szentül úgy a házasságban, mint azon kívül.

n Később, a 25. verstől a hajadonokról is rendelkezik (25-28. v.)

v  ²⁵ A hajadonok felől nincs ugyan parancsolatom az Úrtól, de tanácsot adok úgy, mint aki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy hitelre méltó legyek. ²⁶ Úgy ítélem azért, hogy jó ez a jelenvaló szükség miatt, hogy tudniillik jó az embernek úgy maradni. ²⁷ Feleséghez köttettél? Ne keress elválást. Megszabadultál feleségedtől? Ne keress feleséget. ²⁸ De ha veszel is feleséget, nem vétkezel; és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik; de az ilyeneknek háborúságuk lesz a testben. Én pedig kedveznék néktek.

n Nem tudjuk, mi volt az „a jelenvaló szükség”, amire Pál apostol utal. Valami hasonló dolog lehetett azzal, amit az Úr Jeremiásnak parancsolt (Jer 16:1-2).

v  Később visszatér még erre a kérdésre (36-40. v.): ³⁶ De ha valaki szégyennek tartja az ő hajadon leányára, ha virágzó idejét múlja, és úgy kell történnie, amit akar, azt cselekedje, nem vétkezik; menjenek férjhez. ³⁷ Aki pedig szilárdan áll a szívében és a szükség nem kényszeríti, hatalma pedig van a tulajdon akarata fölött, és azt végezte el szívében, hogy megtartja hajadon leányát, jól cselekszi. ³⁸ Azért, aki férjhez adja, az is jól cselekszi, de aki nem adja férjhez, még jobban cselekszi. ³⁹ Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az Úrban. ⁴⁰ De boldogabb, ha úgy marad, az én véleményem szerint; pedig hiszem, hogy bennem is Istennek lelke van.

n Az Újfordítás jegyesről és vőlegényről beszél... Nyelvtanilag lehetséges e kétféle jelentés, ám a közvetlen környezet teljesen egyértelművé teszi, hogy a kétféle jelentés közül melyik az a jelentés, amely lehetséges.

n A kérdés tehát az, hogy apa és leánya, vagy vőlegény és menyasszonya kapcsolatáról van szó?

v  A 38. vers tisztázza ezt, amelyben kétszer is előfordul a γαμίζω - gamidzō kifejezés, ami azt jelenti, hogy „feleségül adni”, nem pedig „feleségül venni” (a RUF tehát tévesen fordítja!). A téves fordításból eredő döbbenetes erkölcsi szabadosság teljesen idegen a Biblia szellemétől és tanításától.

n A nem-házasokra is vonatkozik az az igeszakasz, amelyet a 29. verstől olvashatunk: „²⁹ Ezt pedig azért mondom, atyámfiai, mert az idő rövidre van szabva ezentúl, azért akiknek van is feleségük, úgy legyenek, mintha nem volna. ³⁰ És akik sírnak, mintha nem sírnának; és akik vígadnak, mintha nem vigadnának; akik vesznek, mintha semmijük sem volna. ³¹ És akik élnek e világgal, mintha nem élnének: mert elmúlik e világnak ábrázatja. ³² Azt akarnám pedig, hogy ti gond nélkül legyetek. Aki házasság nélkül van, arra visel gondot, ami az Úré, mi módon kedveskedhessék az Úrnak; ³³ Aki pedig feleséget vett, a világiakra visel gondot, mi módon kedveskedhessék a feleségének. ³⁴ Különbözik egymástól az asszony és a hajadon. Aki nem ment férjhez, az Úr dolgaira visel gondot, hogy szent legyen mind testében, mind lelkében; aki pedig férjhez ment, a világiakra visel gondot, mi módon kedveskedhessék a férjének. ³⁵ Ezt pedig a ti hasznotokra mondom; nem hogy tőrt vessek néktek, hanem hogy illendőképen és állhatatosan ragaszkodjatok az Úrhoz háboríthatatlanul.”

II. A házasok – 10-16. v.

n A házasságban élőket zavarhatta a nőtlenségre való törekvés a korinthusi gyülekezetben. Pál apostol mindenekelőtt a keresztyén feleségekhez szól: a házasságot nem bonthatják fel. Visszhangzik az Úr Jézus tanítása: „Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki elbocsátott asszonyt vesz el, paráználkodik.” (Mt 5:32)

n Pál apostol sem ad semmilyen lehetőséget az elválás igazolására, még a korinthusi szabadelvűek számára sem, akik elutasították az apostoli tradíciókat. Pál nem engedte meg, hogy leértékeljék a házasságot.

v  Mégis, ezzel folytatja: „...de ha mégis elválik...” Miért? Azért, mert lelkigondozói tapasztalataiból tudta, hogy az egyoldalú vagy kölcsönös tiltakozás lehetetlenné teheti az életközösség fenntartását. Vallja a házasság felbonthatatlanságát, és hallani sem akar egy új élettárssal való újraházasodásról, mert a házasság még felbontva is köti mindkét felet!

n A vegyes házasságban élők (12-16. v.) külön csoportja feltette a kérdést, vajon rájuk is ugyanúgy vonatkozik-e a házasság felbonthatatlanságáról szóló kijelentés?  Meg nem tért házastársuk révén a gyülekezeten kívül ők a pogányok közé (is) tartoztak. Lehetséges ilyen házasság?

n Főképp, hogy ebben az esetben nem lehet hivatkozni az Úr Jézus tanítására, mert Ő erről nem tanított. Pál apostol az apostoli bölcsesség és tekintély alapján úgy döntött, hogy a házasság ebben az esetben is érvényes marad. Ezt tanította Péter is (1Pt 3:1). Vegyes házasság kötését nem tanácsolta Pál, de annak felbontását sem, ha a nem-keresztyén fél folytatni akarta azt.

v  Az apostol viszont számolt azzal, hogy a nem-keresztyén fél okot kereshet az elválásra. Vagyis, a megtért hívőnek azon elhatározására, hogy Jézus Krisztust kívánja szolgálni, a nem-keresztyén fél a házasság felbontásával felelhetett. Ilyenkor a hívőnek nincs más választása, minthogy elfogadja és vállalja a kialakult helyzetet.

n Valaki ahhoz hasonlította a házasságot, amikor útnak indulnak a gépkocsival: senki sem úgy indul útnak, hogy balesete lesz, karambolozni fog, felborul, összetörik a kocsi és ők is. De van, amikor ez mégis megtörténik… Olyankor felfüggesztik a forgalmi szabályokat, leáll mindegyik sáv és mentik, ami menthető.

n Korinthusban kérdés volt, hogy ha a vegyes házasság megmarad, nem hat-e szentségtelenítően, ha hiányzik a lelki közösség a házastársak között? Nem szenved kárt az újjászületett keresztyén, ha házastársa pogány, istentelen vagy bálványimádó?

v  Pál apostol a kérdést úgy közelíti meg, hogy Isten előtt melyik fél a döntő tényező a vegyes házasságban? Úgy véli, hogy az Istennel való kapcsolat minden esetben nagyobb súllyal esik a latba, mint az istentelenség. A szentségnek nagyobb hatása van, mint a szentségtelenségnek. A hitetlen házastársat megszenteli a hívő szentsége.

n Még ha a házastárs állhatatosan nemet mond is az evangéliumra, akkor sem ura többé annyira önmagának, mert házastársa szentsége hatással van rá. Hogy ez milyen következményekkel jár, az titok. De ez a felemás házasság nem érvényteleníti, sem nem értékteleníti magát a házasságot.

n A felemás házasság ilyen szemléletének egy sajátos látás az alapja: a helyettes elégtétel gondolata. A keresztyén házasfél Isten előtt áll, még hitetlen társa helyett is, úgy, ahogyan Ábrahám Isten előtt állott Lótért, majd Sodomáért és Gomoráért. A megszentelt keresztyén miatt Isten annak társát is különleges kegyelemben részesíti.

v  A szentség tehát nem az emberi erőveszítés eredménye, hanem az Istenhez való viszonyulás gyümölcse. Ez pedig kihat nemcsak a házastársra, hanem a gyermekekre is.

n A gyermekek épp a hívő szülő szentsége által kapcsolatban van a világ világosságával. Életüket más hatás éri, mint a világban lévőket. A hívő szülő, még ha csak az egyik hívő, akkor is, nagy áldást jelent. Nem valamilyen mágikus dolog ez, hanem ígéretes dolog.

v  A gyermekkeresztségre vonatkozóan ez az érvelés semmilyen formában nem vonatkoztatható. A hívő szülők gyermekeinek megígért szentség független attól, hogy meg vannak keresztelve vagy sem. (Nem úgy gyakorolják, de a gyermekkeresztelő egyház hitvallása szerint csak azokat a gyermekeket lehet megkeresztelni, akiknek legalább egyik szüleje megtért, újjászületett, hitvalló keresztyén.) Az apostol nem a keresztség vizétől teszi függővé a szentség ígéretét a gyermekeknek.

n Térjünk vissza a házasság kérdéséhez. Mi történik, ha a hitetlen házastárs fel kívánja bontani a házasságot?

n Épp a keresztyén fél szentsége, istennel való kapcsolata válhat gyötrelemmé a pogány fél számára. A kereszt bolondsága megköveteli a meghódolást vagy annak elutasítását a Megfeszített előtt. De ha nem akar meghódolni, akkor keresheti a válás lehetőségét.

n Pál azt tanácsolja, hogy ilyen esetben a keresztyén fél ezt engedje meg. A házassághoz való görcsös ragaszkodás nem vezet jóra. A vég nélküli békétlenség kárára lehet Krisztus ügyének.

v  Ha földi előnyökért a keresztyén fél továbbra is ragaszkodik egy olyan életközösséghez, amely már nem találkozik Isten jóváhagyásával, akkor bűnössé válik abban, hogy nem engedi az elválást.

n „Mert békességre hívott minket az Isten.” Senki sem ragaszkodhat a nem-hívővel való félhez, ha az nem akar többé vele maradni.

v  A szenvedő fél mindig a hívő, mert a nem-hívő számára rendelkezésre álltak azok az eszközök, amelyekkel kivitelezte, hogy a válásnak reánézve kedvező kimenetele legyen. A keresztyén nő a válási perben is jogtalanul vett részt. Számára a békesség mindennél drágább kincs. A hívő félnek szent feladata házastársát Istenhez vezérelni, amennyiben tőle függ, az 1Pt 3:1 szerint.

n A keresztyén fél tehát azért nem kezdeményezheti a házassági elválást, mert az ő hite által szenteltetik meg a másik fél. Ám aki a Léleknek engedelmeskedik, az nem ragaszkodik minden áron az elválás kiküszöböléséhez sem, ha a másik fél válásra törekszik.

III. A hivatás, amelyben elhívattunk – 17-24. v.

n A 17. igevers a hivatásról és elhívásról szól: „¹⁷ Csak amint kinek-kinek adta az Isten, amint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon. És minden gyülekezetben ekképpen rendelkezem.”

n Szociális és társadalmi téren milyennek kellett lennie a keresztyénnek? Forradalminak vagy konzervatívnak?

v  Az apostol válasza ez: senki se változtassa meg sorsának meglévő formáját, hanem mindenki helyezkedjen el abban, és úgy éljen tovább. Aki Krisztust követi, abban is követi, hogy meghajlik a „törvény” előtt (Gal 4:5). Isten elhívása nem kíván semmiféle hivatásbeli változást. Csak alázatosság szükséges annak elfogadásához.

n Előbb a nemzeti hovatartozást (18-20) említi az apostol: „¹⁸ Körülmetélten hivatott el valaki? ne fedezze el azt; körülmetéletlenül hivatott el valaki? ne metélkedjék körül. ¹⁹ A körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi; hanem Isten parancsolatainak megtartása. ²⁰ Ki-ki amely hivatásban hívatott el, abban maradjon.”

v  Egy népfajhoz való tartozás egy velünk született adottság. Ez Izráel népénél a legszembetűnőbb. Ha valaki zsidó, az vallási-politikai küldetést jelentett az egész világra nézve. amelynek az egész világ ellene mond.

v  Az akkori antiszemita hullám sokakat arra kényszerített, hogy próbáljanak megszabadulni zsidó jellemvonásaiktól, kötelékeiktől. Pál apostol nem kedvelte ezt a törekvést. Jézus Krisztus követői ne szégyelljék nemzeti hovatartozásukat.

n A Krisztus nevére való megkereszteltetés nem pótléka a körülmetélkedésnek, hanem annak beteljesedése. Nemzeti mivoltunkban meg kell maradni és meg kell megszenteltetni.

v  Ugyanez így érvényes a nem izráeli származású keresztyénre is. A pogánykeresztyén gyülekezetekben a zsidókeresztyének néha nagy tekintélynek örvendtek. Foglalkoztatta őket a kérdés: Nem kellene-e nekünk is előbb izráelieknek lennünk, hogy az ígéretek örökösei lehessünk?

n Pál kijelentése, hogy „a körülmetélkedés semmi” (19. v.) azt jelenti, hogy azért, mert valaki zsidó, az még Isten előtt senki. Ugyanilyen senki a nem-zsidó is, a nemes származás, a magyar, román, német származás, stb. Mindezek csak akkor kezdenek lenni valakik Isten szemében, mikor Isten parancsolatait komolyan veszik, és életük megszentelődik.

v  Feltűnő, hogy Pál, a törvény végének hirdetője, a szentség és kegyelembe kerülés egész lényegét törvényeskedőnek tűnő formulához köti: „Tartsd meg az összes parancsolatokat.” Az evangélium és hit üres és halott, ha nem tanúskodik a parancsolatok örvendező megtartásáról. Ugyanis, a parancsolatokat csak az tarthatja meg, aki elfogadta a parancsolót, Krisztust. Csak az, akinek szívébe lett beírva az Isten törvénye (Jer 31:33): „Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek.”

n A gyülekezetben tehát nem kell elmosni a népi-történeti sajátosságokat, de nem kell dicsőíteni sem a nemzeti különlegességeket. Az egyik a Krisztusban kapott szabadság, a másik a Krisztusban kapott egység ellen van.

n A 21-24 v. a szociális kérdésre ad választ: „²¹ Szolgai állapotban hívattattál el? Ne gondolj vele, sőt ha szabad lehetsz is, inkább élj azzal. ²² Mert az Úrban elhívott szolga az Úrnak szabadosa; hasonlóképpen, aki szabadságban hívatott el, Krisztusnak szolgája. ²³ Áron vétettetek meg, ne legyetek embereknek szolgái. ²⁴ Ki-ki amiben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt.”

n Eddigi tanítása az apostolnak a szabadok számára volt. A rabszolgák számára mindez csak a tehetetlenségüket tudatosította. Ők nem intézhették házassági kérdéseiket saját maguk. A rabszolga helyzete, hivatása az urától függött. Nekik az apostol azt kiáltja: „Ne gondolj vele!”

n Nem ezt mondja, hogy: „Örülj neki!” Nem állítja, hogy az egy ideális állapot. Nem teologizálta el ezt a súlyos fájdalmat és terhet.

n Jézus magára vette a szolgaság igáját. Pál is előszeretettel nevezi magát „Jézus Krisztus (rab)szolgájának”.

v  A rabszolgaságot egy hanyatló rendszernek tartotta, ami nem tartandó fenn minden áron, ahogyan a 21. vers mutatja: „ha szabad lehetsz is, inkább élj azzal” vagyis „készséggel élj az alkalommal”.

v  Konzervatív magatartásából nem csinál törvényt: senkinek sem parancsolja, hogy házasodjon meg, sem, hogy maradjon nőtlen, vagy özvegy. De a házassági közösséget sem kell minden körülmények között fenntartani. Ugyanígy, a rabszolgaságban sem kell megmaradni, ha megadatik valakinek, hogy szabaddá váljék.

n A földieknél fontosabbak a mennyeiek, a lelkiek. Mi nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra. Új eget és új földet várunk. Minket Isten hazavár egy olyan honba, ahol nem lesz többé sem házasság, sem elválás.