Térjetek meg, hogy életetek legyen! - Ez 33:10-20

Térjetek meg, hogy életetek legyen!

Ez 33:10-20

n  Júda népe továbbra is félrevezető közmondásokat gyártott… Ezúttal ezt mondják: „Ránk nehezednek bűneink és vétkeink, elsorvadunk miattuk. Hogyan maradhatnánk életben?” (10. v.)

v Ehhez hazonlít a 37:11 – „Elszáradtak a mi csontjaink és elveszett a mi reménységünk; kivágattunk!”

v Korábban a fiak nyomorúságát az apák bűneinek tulajdonították. (Ez 18:2 – „Az apák ettek egrest, és a fiak foga vásott el tőle.”)

v Vagy: „Nem igazságos az Úrnak útja!” (18:29), miként ebben a részben is (33:17).

v Máskor „A látás, melyet ez lát, sok napra való, és messze időkre prófétál ő.” (Ez 12:27)

n  Az előbbi versekben Ezékiel újra őrállói megbízatást kap, de ezúttal nem az ítéletet, hanem egy reményteljes üzenetet kell továbbítania, Izráel helyreállásáról.

v A helyreállásnak azonban a megtérés a feltétele.

I. A megtérés egy személyes döntés következménye – 12-16. v.

¹² Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz: Az igaznak igazsága meg nem menti őt a napon, amelyen vétkezik, és a hitetlen hitetlensége által el nem esik a napon, melyen megtér hitetlenségéből, és az igaz nem élhet az ő igazsága által a napon, melyen vétkezik. ¹³ Mikor ezt mondom az igazról: Élvén éljen; és ő bízván igazságában, gonoszságot cselekszik: semmi igazsága emlékezetbe nem jő, és gonoszsága miatt, melyet cselekedett, meghal. ¹⁴ S ha mondom a hitetlennek: halállal halsz meg; és ő megtér bűnéből és törvény szerint s igazságot cselekszik; ¹⁵ Zálogot visszaad a hitetlen, rablottat megtérít, az életnek parancsolatiban jár, többé nem cselekedvén gonoszságot: élvén él, és meg nem hal. ¹⁶ Semmi ő vétke, mellyel vétkezett, emlékezetbe nem jön néki; törvény szerint és igazságot cselekedett, élvén él.

n Amikor Károly király és Luther egymással szemben álltak a wormsi birodalmi gyűlésen, akkor két gondolatvilág találkozott: Luther a Bibliára és a lelkiismeretére hivatkozott. Azt mondta, hogy amíg őt meg nem győzik a szentírásbeli bizonyságokkal, addig ő megmarad az Ige tanúsága mellett, mert lelkiismerete Isten Igéjének a foglya, és soha nem fog a lelkiismerete ellen cselekedni.

v Károly erre válaszában a történelemre hivatkozott, hogy a Habsburgok mindig ragaszkodtak Rómához, mindig védték a római katolikus hitet. Mert ha egy testvér téved, az az egész keresztyénséggel szemben áll… De az „egész keresztyénség” neki Rómát jelentette, nem pedig a Bibliát.

n Itt látszik, hogy miről is volt szó a reformációban: a reformátorok szerint mindenki személyesen felelős Isten színe előtt, ezért csak Istenre szabad hallgatnia, úgy, ahogy a Bibliából hallható Isten szava. Ha az ember másképp cselekedne, akkor a saját lelkiismerete ellen tenne. A katolikus egyház viszont a tradícióra és az egyház tekintélyére hivatkozott.

n A saját személyes felelősségét hitte és vallotta, de amikor az egyház tagjairól volt szó, ott mégis megalkuvásra került sor.

v Ez a megalkuvás a gyermekkeresztségben nyilvánult meg.

n  Azt hirdette, hogy az anyák is idegen hittel, a saját hitükkel vitték a gyermekeket Jézushoz. A négy barát is így vitte a bénát Jézushoz, leeresztve az ágyat Jézus lába elé, és Jézus látta a hitüket, megbocsátotta bűneit és meggyógyította! (Lk 5:17kk) Úgy gondolta, hogy a gyermekkeresztség mögött ott áll a gyülekezet hite és az elég.

v Luther tehát összekapcsolta a keresztséget a hittel. A római katolikusok szétválasztották a sákramentumot a hittől.

v De Luther és társai nem ismerték fel azt a veszélyt, hogy a hit és a keresztség igy hamarosan különválik egymástól! 

v A gyermekkeresztség miatt az a veszély fenyegeti az embert, hogy mivel megvan keresztelve ezért már keresztyén is! Pedig ez nem így van.

n Valljuk, hogy csak az az Ábrahám gyermeke, akinek öntudatos hite van. Csak azok szabadulhatnak meg bűneiktől, akik Krisztusban hisznek, mert csak hit által lehet részesülni a kegyelemben. A kegyelmet nem a keresztség adja, hanem Jézus Krisztus.

v A katolikus egyház úgy hiszi, hogy a sákramentumok kegyelmet közvetítenek. A szentek, a papság, stb. hasonlóképpen.

v A sákramentumok kérdésében a protestáns egyházak meghagyták a gyermekkeresztséget, mert szerintük ez Isten kegyelmének pecsétje és jele, nem pedig az ember belső döntésének a kinyilvánítása. Ezért, elég, ha a szülő hisz, és ezzel a gyermek is a szövetség része lesz, és részesülhet a szövetség jeléből.

v Figyelmen kívül hagyták, hogy a keresztyénség a megtérésnek, az ember belső döntésének a kinyilvánítása. Ezért nem beszél

n Pedig a keresztséghez a Krisztus melletti öntudatos és világos döntésre van szükség, és az erről szóló vallástétel. A gyülekezet ennek alapján veheti fel a tagok sorába.  

v Összetévesztették az ÓSz gyakorlatát az ÚSz gyakorlatával. Ott Izráel, a születés jogán része volt a szövetségnek, de az ÚSz-ben csak az újjászületés jogán lehet valaki részes a szövetségnek!

v Pedig a helyes sorrend ez: igehirdetés, hit, keresztség (lásd: Mt 28:19; Mk 16:16. Lk 3:8. ApCsel 2:38).

n A tanítványság mindig megelőzi a keresztséget.

n  A személyes felelősséget világosan mutatja az, ahogyan a protestáns egyházak megkülönböztették a két sákramentumot: a keresztséget kiszolgáltatták a gyermeknek, de az úrvacsorát nem. Pedig mindkettő ugyanazt mutatja: Meghaltam, eltemettettem, feltámadtam Krisztussal, és – Krisztus az életem, mindnyájan egy kenyérből részesedünk.

v A gyermek nem azért nem kaphat úrvacsorát, mert nem tudja megemészteni a bort, és megrágni a kenyeret, hanem azért, mert még nem hisz, nem tud vallást tenni megtéréséről, és nem tudja felfogni, hogy az úrvacsora mit is jelent.

n  Az anabaptisták és a mai baptisták ragaszkodnak a szabad akarathoz! Mindenki maga dönti el, hogy örök sorsáról milyen döntést hoz.

v A keresztség pedig nemcsak Isten kegyelmének pecsétje és jele, hanem az ember belső döntésének kinyilvánítása. Ezért, ezt meg kell, hogy előzze a megtérés és a hit, és az erről szóló bizonyságtétel. Mert az Isten ígérete feltételes: az ember döntésétől függ.

v Nem(csak) a Krisztus engedelmességéről van szó, hanem főleg a mi engedelmességünkről.

II. A bizonyosság feltétele a megtérés, nem (csak) a predesztináció – 17-20. v.

¹⁷ És ezt mondják néped fiai: Nem igazságos az Úrnak útja; holott az ő útjuk nem igazságos. ¹⁸ Mikor az igaz elfordul az ő igazságától s gonoszságot cselekszik, meghal a miatt. ¹⁹ És mikor a hitetlen elfordul az ő hitetlenségétől és törvény szerint s igazságot cselekszik, él a miatt. ²⁰ És azt mondjátok: Nem igazságos az Úrnak útja! Mindeniteket az ő útja szerint ítélem meg, Izráel háza.

n  Vannak, akik úgy vélik, hogy a felelősség Istené, mivel Ő döntötte el, hogy ki üdvözüljön és ki nem. Predesztinálta az embereket…

n  Mások az ősöket hibáztatták.

n  Ez a másokat hibáztató, magát kimagyarázó magatartás Édentől kezdve megvan.

v  Az asszony a hibás, a kígyó a hibás, Isten a hibás…

n  Kit hibáztatsz? A genetikát? Neveltetésed/családod? A kormányt? Az iskolát? Az anyagiakat? Istent?

v A lényeges kérdés: hogyan részesülhetünk kegyelemben?

v Szüleink által? Nem. A sákramentumok által? Nem. Közvetítők (papok, szentek) által? Nem. Csak személyes döntés, megtérés és hit által részesülhetsz kegyelemben!

n  Az Ige világos: mindenki önmagáért felel. A szülők bűne miatt nem szenvednek a fiak. De a szülők kegyessége miatt nem üdvözülhetnek a fiak!

v Izráel esetében: Manasse vagy Ámon a hibás? Vagy Sédékiás? Ez 18:2. Mindenki önmagáért felel!

n  De ne mondj le senkiről könnyen! A bűnösök is megtérhetnek!

v Isten vissza tudja fordítani még azt az ítéletet is, amit már kihirdetett.

v Lásd: Ninive. Lásd: Jósafát.