2007. november 8., csütörtök

Régi szép idők

Azokra az időkre emlékszem vissza, amikor még otthon laktunk a szülői háznál, szüleinkkel és nagyszüleinkkel együtt. Édesapám minden vasárnap el volt foglalva az énekkarral (vagy zenekarral), tartotta az énekórákat, kottázott rendületlenül. Abban az időben minden éneket kézzel írtak. Nálunk az volt a gyakorlat, hogy minden szólam négyhangra kottázott példányból énekelt. Úgyhogy volt kottáznivaló elég... Aztán egyéb gyűlések is rendre sorra kerültek vasárnaponként, az istentiszteletek előtt vagy után. Így történt, hogy a vasárnapi ebédhez édesapám általában késve érkezett haza az imaházból, gyorsan felhörpintette a levest, bevágta a második fogást, és mindjárt ment is vissza, énekórára. A megszokott vasárnapi programra édesanyám csak azt szokta mondani: "apátoknak hosszabban prédikálnak!"
Ez visszahagzik előbbi bejegyzésemben, amikor a radnótra ment misszióscsapatról megjegyeztem: "hosszan prédikáltak nekik". Vagyis, szent dolgokkal voltak elfoglalva és a hálaadó ünnepen több mindenre sor kerülhetett, ami időigényes volt. Hiszem, hogy mindaz Isten dicsőségét szolgálta.
Áldott legyen érte az Úr!

2007. november 5., hétfő

Itthon

Vasárnap (tegnap) itthon szolgáltam. Délelőtt Sándor is itthon volt, aki az Úrvacsoránál szolgált. Délutánra a fiatalok Sándorral elmentek Radnótra a Hálaadó napra. A délutáni igéből prédikáltam, majd Fintaházán megismételtem :), természetesen, kissé javítva rajta... A radnóti missziósok csak azután értek haza, miután én is megérkeztem Fintaházáról. (Jó hosszan prédikáltak nekik!) A déli órákban két betegnek vittem Úrvacsorát a Kórházban. A képen látható a radnóti Imaház.

Ma itthoni intézkedések lesznek. Holnap utazás Nagyváradra az Elnökség és a Tanács gyűlésére. Csütörtök este vizsgám lesz (huh!) Kolozsváron: két referátumomat fogom megvédeni a díszes tanártestület előtt. Ha ezt is túlélem, akkor jelezni fogom... Közben persze, már dolgozom az utolsó nagy munkán: a 2Sámuel szövegkritikáján és teológiai elemzésén.

Beosztottam a Kolozsvári Rádió rádióistentiszteleteit a 2008-as évre, az Evangélikus, Unitárius, Katolikus, Református, Adventista és Baptista atyafiaknak. A vasárnapi adásokon csak öt egyház osztozik, a szerdaiakon pedig hat: az adventisták csak itt vannak jelen, mert nekik a vasárnap nem ünnep... Közben arra gondolok, hogy újabb rádióistentiszteleteket kellene beindítani - a Szilágyságban... Szerintem erre van is lehetőség, csak meg kellene ragadni! A kazettamissziót is újra-tuningoltuk, és sokszorosítunk néhány példányt a 60-70 kazettából álló sorozatból, még ezen a héten.

A hét végén, szombaton és vasárnap Lupényban fogok szolgálni, miközben a fiatalok Sepsiszentgyörgyre mennek az Ifjúsági Találkozóra.

Nagyjából ez van, amiért a héten imádkozni kell!

2007. november 4., vasárnap

Teaching and preaching

Last Sunday morning I preached at the Romanian Baptist Church, because the pastor asked me to take his place, while he is not at home. In the afternoon I was in Reghin and Apalina. In Reghin Brother Cammid preached, with my "interruption", but in Apalina I had an evangelistic sermon. Several people confessed the Lord to become their Saviour.

On Monday we went to Borsec (130 km), to visit the little congregation there, delivering the Lord's Supper to them as well. Borsec will belong to Gheorgheni, a new area, where we pray for a new minister. Brother Veress Ernő, sn. is living there, and the new Chapel will be dedicated next Sunday. To Borsec Attila Tóth, Elek and Éva Győrfi and Cammid Arrendell came with me.

On Tuesday we visited the Harghita Christian Camp. I had a chat with my brother, Gyula. Coming home I prepared two radio programs: one of them will be broadcasted on Sunday afternoon at Radio Cluj, Middle Wave, 909 m, 1404 m, and 1593 m, and on FM 95,6 MHz.

On the second part of the week I went to Oradea to teach: especially the students engaged in "Distant Learning" were scheduled this week to meet with the professors. A boy from our church, Péter Zöld came with me, because we didn't find a better time for discussion. We had a good time together, for two days. Please, pray for him, especially because he had difficult time with his coleagues at the School. He decided to follow Christ, and not the world.

My fellow pastor, John Tőtős wrote a poem (he has many poems...), which is a wordplay with the word "sixties". (He was 60 years old last week.) But in the "sixties" we had a revival in the area where he was born (and me too!). So, in his poem (sorry, it is in Hungarian!), he is making a skilled use of the word "sixties", being happy and blessed that he was allowed to live in this. Who knows Hungarian, at this time is lucky:


A HATVANAS ÉVEK

Sietséggel jönnek a „hatvanas évek“
Vajon lesznek újból lelki ébredések?
Immár a hatvanas éveimben járok
Az Úr szent színétől felüdülést várok.

Ezerszerte több, mint szép, boldog emlékek
…Nem számított idő, pénz, ott volt a Lélek!
Ilyenek voltak a szép hatvanas évek-
Ránk ragyogtatta az Úr a dicsőséget.

Újat kezdett Isten a fiatalsággal:
Önkéntes és könnyes, igaz bűnvallással,
Megindultak mélyen a gyermeki lelkek,
És a bűneikre bocsánatot nyertek

A nők az ékszert könnyezve lerakták
Amikor szívüket Jézusnak átadták
A férfiak sírtak és megalázkodtak,
Boros pohár helyett élő vizet kaptak.

Ébredések között kitartó imával,
Templomépítéssel, igetanulmánnyal
Tanulva szorgosan, s tanítva az Igét
Megáldotta az Úr hű, megváltott népét.

Most a Székelyföldön csendben utolértek
Őszrehajlóan, a hatvanas évek.
Nem a dicső múltnak fénykorából élek,
Megváltómmal tartok szoros közösséget.

Hű Uram színétől nagy ébredést várok,
…Őszrehajló csendben alább-alább szállok,
Krisztus növekedjék bennem, körülöttem,
Ott van áldó keze szüntelen fölöttem.

Szívből köszöntelek szép hatvanas évek,
Jönnek, újra jönnek lelki ébredések!
Könnyes vetés után, fehér mezőkön át
Kévékkel köszöntöm az Aratás Urát!

Tőtős János, 2007. október

2007. november 1., csütörtök

Prédikációk

Ma bibliaóránk volt, az Ézs 17. és 18. részéből. Öt év után hazalátogatott Molnár Berci és Éva...
Egész nap prédikációkon dolgoztam. Késő estére két rádióistentisztelet is elkészült a Kolozsvári Rádiónak, november 4-re és 25-re. Mindkettő félórás adás: Isten országának alapelvei (2Sám 1,1-16) és "Úgy fussatok!" (1Kor 9,24-27).
Az Úr áldja meg a hirdetett Igét!
Holnap (ma!) reggel Nagyváradra utazom (újra!), hogy a levelező tanfolyam hallgatóival találkozzam, és az Ószövetség teológiáját valamint a Gyakorlati liturgiát leadjam. Azért, hogy legyen mit számonkérni februárban!

2007. október 30., kedd

A Hargitán

Ma a Hargitai Keresztyén Táborba utaztam, ahol a Tábor igazgatójával volt egy rövid megbeszélésem. Menet közben megálltunk egy két helyen, és telefonon is beszéltem a vidék lelkipásztoraival. Az egész Kis-Küküllő völgyben még eléggé foghíjas a missziómunka: imaház csak Erdőszentgyörgyön és Kibéden van, vagyis a két körzetközpontban. Meg persze, Héderfáján, de azt egy harmadik körzetként kellene emlegetni... Szóval, az erdőszentgyörgyi körzetben Balavásárán, Gyulakután, Kelementelkén és Havadtőn kellene imaházat építeni, a már megszületett gyülekezeteknek. (Meg Bözödön is később, ha a gyülekezet megszületik.) A kibédi körzetben pedig Hármasfaluban, Makfalván, Sóváradon, Alsó- és Felsősófalván kellene imaházat építeni. Mindegyik faluban vannak már tagjaink. Közben Székelyvajára is gondolni kell (Valenii), de annak a marosvásárhelyi körzethez kellene tartoznia. Egyszóval, "még igen sok föld maradt elfoglalni való". (Józs 13:1) Legalább tíz imaházra lenne szükség csak ezen a vidéken!
Marosvásárhely túloldalán, a Maros és Nyárád mentén pedig további hét-nyolc új imaház kellene, a nyárádmagyarósi, szászrégeni, radnóti és marosvásárhelyi körzetben.
"Ó, Uram, segíts most!..." (Zsolt 118:25)