Hogyan lehet újat kezdeni? - 2Kir 23:1-6. 21-25.

Hogyan lehet újat kezdeni?

(2Kir 22:8-13) 23:1-6. 21-25

n  Jósiás 8 évesen került a trónra. 31 évig uralkodott. 39 évesen elesett a Nékó fáraó elleni harcban.

v  Ősei pogány útra tértek, elfordultak az Úrtól.

I. Isten Igéje szerint

n  Ahhoz, hogy újat lehessen kezdeni, meg kellett találni a Törvénykönyvet, az akkori Bibliát.

v  A király megszaggatta ruháját. Megkérdezte az Urat.

v  Meglágyult a szíve. Megalázta magát és sírt – 19. v.

n  Fontos olvasni, hallgatni, ismerni az Igét.

v  Ez a „használati utasítás”, ami nélkül életünk elromlik.

n  A király és a nép elkötelezte magát az Ige megtartására. „Kötést tett az Úr előtt”. A nép ráállt a kötésre.

v Kérdés lehet sokaknak, teológiai körökben, hogy a megtérés isteni, vagy emberi cselekedet-e? A Biblia azt mondja, hogy mindkettő. Néha isteni, néha emberi. Kijelentjük a Szentírás alapján, hogy minden az isteni kegyelemtől függ. Isten előtt nincsen dicsekvés. Ám az Ige azt is mondja, hogy Isten parancsolja mindenkinek, mindenütt, hogy térjenek meg! Márpedig a parancs teljesítése teljes egészében az ember akaratán múlik. Mindkét állítás egyezik. A megtérés telje­sen Isten műve s teljesen az ember műve! Isten munkálja bennünk mind az akarást, mind a véghezvitelt. De parancsolja, hogy „félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket.” – Fil 2:12-13. 

v Próbáljuk meg ezt illusztrálni.

v Képzeljük el, hogy a bűnös ember ahhoz a gyermekhez hasonlít, aki a szakadék felé fut, a vesztébe rohan, de apja megmenti.

v  Azok, akik azt mondják, hogy a megtérés csak az ember műve, (mint Pelagius és társai), azok úgy vélik, hogy a gyermek, amikor meglátja a szakadékot, magától vissza fog térni. Így megmen­tését a saját belátásának és szabad elhatározásának köszönheti.

v Azok, akik a megtérést teljesen is­teni műnek tartják, (mint Augustinus és társai), úgy vélik, hogy az apa követi a gyermeket anél­kül, hogy ez észrevenné vagy foglalkozna vele. A megfelelő pillanatban viszont hátulról megragadja, és elviszi a szakadéktól az apai házba, még akkor is, ha a gyermek ellenkezne.

v Azok, akik a megtérést részben isteni, ré­szben emberi műnek tartják (szemi-pelagianusok), úgy vélik, hogy a gyermeket részben az apa hívó szava tartotta vissza a szaka­déktól, részben pedig a gyermeknek apjához való ragaszkodása, közeledése.

v Ám a megtérés, ahogyan azt a Szentírás képviseli, teljesen az Isten- és teljesen az ember műve. Így a képet úgy írhatjuk le, hogy mialatt a gyer­mek a szakadék felé halad, anélkül, hogy sej­tené, milyen veszély fenyegeti ott, felhangzik az apa hívó szava: „Gyere fiam, adok va­lamit!” Ez a hívó szó a gyermeket visszatérésre bírja, irányt változtat, megtér, és az apa karjaiba fut.

v Nos, a gyermek nem jött rá magától arra a gon­dolatra, hogy visszatérjen. Visszatérése nem az ö érdeme. Az apa hívó szava, ígé­rete, jósága volt a gyermek megmentője.

v De az apa a gyermek tudatosan hallgatott a hívó szóra. Nem kényszerítette senki. Ha nem akart volna visszafordulni, nem hitt volna apja ígéretének, úgy nem lehetett volna megmenteni. A hite mentette meg.

v A megtérés cselekedete nem valami mágikus erőnek eredménye. Isten Igéjének hirdetése során hit születik, és ez a hit cselekedetre készteti, amely a megmentését eredményezi. Mindezt tehát, Isten az Ő Igéje által végzi.

II. Eltüntetve a régit (4-15. v.)

n  Rengeteg sokminden felgfyűlt az évszázadok alatt, amit el kellett tüntetni.

v   „Ti többé ne!...” – Ef 4:17. 1Pt 4:2-5.

n   Júda királyai hordták be ezeket a bálványokat: Manasse, Akház, Salamon, Jeroboám…

v  „A régiek elmúltak…” – 2Kor 5:17.

v  Megváltozik a ruházatod, a szokásod, a beszéded. Lezárod a régit. A tékozló fiú nem a régi ruhájára öltözte fel az újat.

v  Fel kell égetni a hidakat, amelyek vissza vezetnének. „Nincs visszaút!”

v  Az őszi levelek lehullnak. De néha marad egy-két száraz levél a fán, ami kibírja a hideget, fagyot, szelet, havat… De ha jön a tavasz, az új rügyek ha megjelennek, azok ledobják magukról. A régiek elmúlnak.

III. Visszatérve az eredetihez

n  A húsvét ünnepet aszerint ünnepelték meg, ahogy meg van írva az Isten Igéjében. Nem volt elég pár száz évvel visszatérni. Az eredetihez kellett visszatérni!

v  Isten eredeti tervéhez: „lesztek nékem papok birodalma és szent nép” – 2Móz 19:6.

v  eredeti istentisztelethez – nem Béthel. Nem Baál.

v  az eredeti közösséghez Istennel Isten eredeti tervéhez. „De kezdettől fogva nem így volt” – mondta Jézus. Mt 19:8. Még Mózesig sem volt elég visszatérni! Manapság pedig nem elég a reformációig visszatérni. Pünkösdig kell!

v  Olyan ez, mint amikor a gyermek tanulja a betűket írni, és a sor végére már nem hasonlít ahhoz, amit a tanító írt a sor elején. Vissza kell térni az eredteihez!

III. Gyakorlatba ültetni az elméletet

n  Nem elég mindezeket tudni. Nem elég az elhatározás, a felbuzdulás, a múló szalmaláng.

v  Lásd: Orpa viszafordulását. Démás elfordulását. Lót feleségét.

n  Nem elég az Ige olvasása, hallgatása, ismerete. Cselekedni kell.

v  Miként Nehémiás cselekedett – Neh 2:17.

v  A szerecsen komornyik megállította a szekeret. ApCsel 8:37-38.

Célozz messzire! - 2Kir 13:1-25

Célozz messzire!

2Kir 13:1-25 (1Kor 9:26) - Bibliaóra

n Ennek az igerész megértéséhez fontos ismerni a történelmi, vallási és politikai hátteret.

n A kiegyezés és megalkuvás ideje után, az északi és déli országrész között újra az ellenségeskedés ideje következett. Jéhúnak, az Istentől rendelt „forgószél” két utódjának az uralkodása van leírva az északi országrészben.

n Összesen négy nemzedéket ígért Isten Jéhúnak. Ebből kettő található a 13. részben: 2Kir 10:30 – „És monda az Úr Jéhúnak: Amiért szorgalmatosan megcselekedted azt, ami nékem tetszett, és az én szívem kívánsága szerint cselekedtél az Akháb házával: azért a te fiaid negyedízig ülnek az Izráel királyi székiben.” A másik kettő II. Jeroboám és Zakariás.

n Joás, Jéhú fia, nem tévesztendő össze a Júda trónján uralkodó Joással, aki Dávid leszármazottja volt.

I. A megtérésre hívó szabadítás – 1-9. v.

 ¹ Joásnak, az Akházia fiának, Júda királyának huszonharmadik esztendejében lett király Joákház, a Jéhu fia Izráelen Samariában tizenhét esztendeig.

 ² És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, és követé Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneit, aki bűnbe ejté az Izráelt, és nem szakadt el azoktól.

 ³ És felgerjedt az Úr haragja Izráel ellen, és adá őket Hazáelnek, a Siria királyának kezébe, és Benhadádnak, a Hazáel fiának kezébe, az ő életének minden idejében.

 ⁴ De könyörgött Joákház az Úrnak, és meghallgatá őt az Úr; mert megtekintette az Izráel nyomorúságát, hogy miképp nyomorgatja őket Siria királya.

 ⁵ És az Isten szabadítót küldött Izráelnek, aki megmentette őket a Siriabeliek hatalmától, hogy az Izráel fiai lakhassanak az ő sátoraikban, mint azelőtt.

 ⁶ De mégsem távoztak el a Jeroboám házának bűneitől, aki bűnbe ejté az Izráelt, hanem azokban jártak; sőt az Asera is helyén maradt Samariában;

 ⁷ Pedig nem hagyattatott meg Joákháznak több nép, mint ötven lovag, tíz szekér és tízezer gyalogos; a többit mind megölte Siria királya, és olyanná tette, mint a cséplő pora.

 ⁸ Joákház egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei és az ő ereje vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?

 ⁹ És elaluvék Joákház az ő atyáival, és eltemették őt Samariában; és az ő fia, Joás, uralkodék ő helyette.

n Joákház a Jeroboám bűneit követte, és ez nem meglepő. Az se, hogy emiatt Isten a szíriai Hazáelnek és (fiának) Benhadádnak kezébe adta az országot, és nem maradt meg csak „ötven lovag, tíz szekér és tízezer gyalogos; a többit mind megölte Siria királya, és olyanná tette, mint a cséplő pora”, mint a törek a cséplőgép alatt.

n De az meglepő, hogy amikor Joákház könyörgött az Úrhoz, az Úr meghallgatta őt és szabadítót küldött neki. A borjúimádó Joákház könyörgött az Úrhoz!

v  Pedig idézhetnénk Péld 28:9-et: – „Valaki elfordítja az ő fülét a törvénynek hallásától, annak könyörgése is útálatos.” Azonban Isten másképp gondolta: a bálványimádó, de szenvedő népnek szabadítót küldött.

v  Miért? Mert „megtekintette az Izráel nyomorúságát, hogy miképp nyomorgatja őket Siria királya”, ahogyan 2Móz 3:9-ben is: „Mivel hát íme, feljutott hozzám az Izráel fiainak kiáltása és láttam is a nyomorgatást, a mellyel nyomorgatják őket az Egyiptombeliek”.

n A szabadító némelyek szerint (Kaiser, Hoerth), III. Adad-nirari asszír király volt, aki megtámadta nemcsak Damaszkuszt, hanem Tírust, Szidónt, a médeket és edomitákat, és Egyiptomot is. Így Hazáel és Benhadád nem Izráellel foglalkozott már, hanem a saját megmaradásával.

n Mások szerint Elizeus volt a szabadító, vagy talán Jóás és II. Jeroboám (lásd 17. v. [szabadítás nyila], és 14:27).

n Azonban Izráel hálátlan maradt: „mégsem távoztak el a Jeroboám házának bűneitől” – 6. v.

II. Az elszalasztott lehetőség és ígéret – 10-19. v.

¹⁰ Joásnak, a Júda királyának harminczhetedik esztendejében lett a király Joás, a Joákház fia, Izráelen Samariában, tizenhat esztendeig.

 ¹¹ És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, és nem távozék el Jeroboámnak, a Nébát fiának semmi bűnétől, a ki az Izráelt bűnbe ejté, hanem azokban járt.

 ¹² Joásnak egyéb dolgai pedig és valamit cselekedett és az ő erőssége, a mellyel Amásia, a Júda királya ellen harczolt, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?

 ¹³ És elaluvék Joás az ő atyáival, és Jeroboám ült az ő királyi székibe; és eltemetteték Joás Samariában, az Izráel királyai mellé.

 ¹⁴ És megbetegedett Elizeus olyan betegséggel, a melybe bele is halt, és lement hozzá Joás, az Izráel királya, és arczára borulván sírt és monda: Édes atyám, édes atyám! Izráel szekerei és lovagjai!

 ¹⁵ És monda néki Elizeus: Végy kézívet és nyilakat. És ő kézívet és nyilakat vett kezébe.

 ¹⁶ Akkor monda az Izráel királyának: Fogd meg kezeddel a kézívet. És ő megfogván azt kezével, Elizeus is rátette kezeit a király kezeire;

 ¹⁷ És monda: Nyisd ki az ablakot napkelet felől. És mikor kinyitotta, monda Elizeus: Lőjj! És lőtt. Akkor monda: Az Úrnak győzedelmes nyila ez, győzedelmes nyíl a Siriabeliek ellen; mert megvered a Siriabelieket Afekben a megsemmisülésig.

 ¹⁸ Monda azután: Vedd fel a nyilakat. És felvette. Ő pedig monda az Izráel királyának: Lőjj a földbe, és bele lőtt a földbe háromszor; azután abbahagyta.

 ¹⁹ Akkor megharaguvék reá az Isten embere, és monda: Ötször vagy hatszor kellett volna lőnöd, akkor megverted volna a Siriabelieket a megsemmisülésig; de így már csak háromszor vered meg a Siriabelieket.

n A 10-13 versekben találjuk Jóás uralkodásának rövid összefoglalóját. Azonban, nem úgy, ahogy lenni szokott, a szent író visszatér a személyére, és két eseményt feljegyez róla. Mintha azt mondaná: „nem érdemes reá sok szót pazarolni, de ha már szó esett róla, hadd jegyezzek meg két dolgot, amiből tanulhatunk”.

v  Mint ahogyan mi is a végére hagyjuk a fagylaltot…

n Az, hogy valaki hogyan válaszol Isten hívására, fontosabb, mint az egész biográfiája!

v  Az első megjegyzés az, hogy Jóás meglátogatta a beteg Elizeust és sírt halálos betegsége miatt (14. v.). Vajon őszinte sírás volt ez? Nem tudhatjuk. Minden esetre azt tudhatta, hogy Elizeus halálával eltűnik a védőpajzs, amit Elizeus jelentett Izráel számra (lásd: 6:8-23).

n Látogatásakor a próféta parancsot ad, hogy nyilazzon a földbe, a nyitott ablakon keresztül.

v  Isten adott neki egy nyitott csekket: 17. v. – „Az Úrnak győzedelmes nyila ez, győzedelmes nyíl a Siriabeliek ellen; mert megvered a Siriabelieket Afekben a megsemmisülésig.” De ő úgy döntött, hogy csak felét váltja be magának az ígéretet… Nem buzdította őt fel az Isten ígérete eléggé. Elszalasztotta a lehetőséget.

v  Van, amikor sírás is van, bűnvallás is van, de a teljes szabadulásig még kellene valami…

III. Három gondoskodása Istennek – 20-25. v.

 ²⁰ Azután meghalt Elizeus, és eltemették. A moábita portyázó csapatok pedig az országba törtek a következő esztendőben.

 ²¹ És történt, hogy egy embert temettek, és mikor meglátták a csapatokat, gyorsan odatették azt az embert az Elizeus sírjába; de a mint odajutott és hozzáért az Elizeus tetemeihez, megelevenedett és lábaira állott.

 ²² Hazáel pedig, a Siria királya nyomorgatá az Izráelt Joákház minden napjaiban.

 ²³ De megkegyelmezett az Úr nékik, és megkönyörült rajtok, és hozzájok tért az ő szövetségéért, amelyet kötött volt Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal, és nem akarta őket elveszíteni, sem el nem vetette őket az ő orczája elől mind ez ideig.

 ²⁴ És meghalt Hazáel, Siria királya, és az ő fia, Benhadád lett helyette a király.

 ²⁵ És visszavevé Joás, a Joákház fia Benhadádnak, a Hazáel fiának kezéből a városokat, amelyeket erővel elvett volt Joákháznak, az ő atyjának kezéből. Háromszor veré meg őt Joás, és visszaszerezte Izráel városait.

n Elizeus holttestének csodája nem igazolja a mai relikviákban való tévhitet. Illés távozása is csodálatos volt, Elizeus halála is különleges. Valószínű, hogy azt jelzi, hogy az az erő, mely Elizeusban működött, az nem halt meg. Isten ugyanaz maradt. Lásd: Ez 37.

v  Az, hogy egy névtelen idegen kapott ilyen csodálatos segítséget Elizeus holttestétől, nem kell meglepjen minket: mindenki, aki segítséget kapott Elizeustól, névtelen (kivéve a szíriai Naámánt).

v  A 14-19. v. a nemzeti szempontból kapott segítséget mutatja (a legnagyobb nemzeti ellenség, Szíria fölött), a 20-21 pedig az egyéni szempontból kapott segítséget jelzi (a legnagyobb egyéni ellenség, a halál fölött).

v  Ez a feltámadás jelezte a II. Jeroboám ideje alatti megújhodást (14:25), és jelezte azt a napot, amikor a holtak feltámadnak egy olyan országra, ahol nem lesz többé halál (Jel 21:4). Jézus halálakor is megnyíltak a sírok (Mt 27:51b-53).

v  ApCsel 26:8 – „Micsoda? Hihetetlen dolognak tetszik néktek, hogy Isten halottakat támaszt fel?”

n A 22-23. v. Joákház idejéről szól: elmondja, hogy miért létezik még Izráel: „az Úr megkegyelmezett nekik.”mégpedig „a szövetségért”…

n Joás visszavette a városokat Benhadádtól, amelyeket Hazáel elvett Joákháztól. Háromszor verte meg Szíriát, mert Isten valóra váltotta a szavát. Isten nem hazudik, mint néha a gyógyszeres dobozokon a címke… 

Mózes, az Úr szolgája - 4Móz 12:1-15

Mózes, az Úr szolgája

4Móz 12:1-15

n  Mírjámról három fontos epizód van feljegyezve a Bibliában:

n  Az ŐRÁLLÓ Mírjám, amikor még egészen kislány.

v  Nehéz idők voltak akkor... az egyiptomiak halálra ítélték a zsidó fiúgyermekeket.

v  Mózest 3 hónapig rejtegették.

<   Kicsiny gyékényládácskába tették, a Nilus vizére, a sás közé...

v  „Az ő nénje” megállt távol, hogy lássa, mi történik a gyermekkel...

v  A síró gyermeket a fáraó leánya találja meg.

<   Mírjám azonnal ott van, és kérdez: hívjak-e egy szoptatós asszonyt...

<   Vajon Mírjám volt-e ez a leányzó? Vagy Mózesnek egy idősebb nőtestvére?

v  A Szentírás csak Mírjámot és Áront említi, Mózes mellett (4Móz 12).

v  Ha Mírjám volt, akkor a kivoulás idején már legalább 90 éves lehetett... 90 évesen táncolhatott a Veres tenger mellett?

<   Nehéz és kritikus időkben is tud egy kisgyermek segíteni. Őrállóvá teszik. Az anya nem állhatott ott. De a gyermek is feltűnő, hogy ott álldogál, ahelyett, hogy játszana...

v  Így őrködhetünk egymás élete felett. Gyermekeink felett! Egyedül is.

v  Testvérnek tekintjük egymást? Érdekel a másiknak a sorsa?

v  Nagy feladat: őrködni mások felett! Még azt sem tudhatjuk, milyen eszköze lesz az Úrnak, az, aki felett őrködünk.

n  A DICSŐÍTŐ Mírjám a Veres tenger túoldalán. 80 évvel később olvasunk Mírjámról megint.

v  Sokféleképpen lehet Isten szabadítását kommentálni: ezt jól megúsztuk... nekem köszönhetitek (önmagát dicséri)... ihatunk egyet ennek örömére...

n  Mózes Istent magasztalja. Isten a Szabadító.

v   Mikor Mózes abbahagyja, valaki folytatja: Mírjám. „Mírjám prófétaasszony, Áron nénje dobot vett kezébe és kimentek utána mind az asszonyok dobokkal és táncolva. És ezt mondta nekik Mírjám: Énekeljetek az Úrnak, mert felséges Ő. Lovat lovasával tengerbe vetett.”

n  Istenre mutat, és mások is csatlakoznak.

v  Mírjám idősen is örülni tud a szabadításnak. Nem a testvérét dicséri, hanem Istent.

v  Megtanít másokat is dicsérni az Istent.

n  A hívő ember szégyene, amikor nem tudja kimondani Isten nevét, és neki adni a dicsőséget.

v  „Hát, szerencsére meggyógyult...” – akiért annyit imádkozott, titokban...

v  Mírjám is egyedül kezdte, de nem maradt egyedül a dicsőítésben!

v  Azok között érzi jól magát, akik Istent dicsőítik.

n  Igénkben azonban a VERSENGŐ Mírjámot látjuk. „Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” – 1Kor 10:12.

v  Mindenkit fenyeget a veszély, hogy elbuktat az ördög... Hogy többet képzeljünk magunkról, mint amennyik vagyunk.

n  Mírjám a nyilvánosság előtt botránkoztatott másokat, Áronnal együtt, amikor irigykedett Mózesre.

v  Versengett, a maga dicsőségét keresve... Csorbította vele Mózes dicsőségét: „mert kúsita asszonyt vett feleségül”. Keserűség, elégedetlenség, dicsőségvágy, nagyravágyás, versengés van a szavak mögött.

n  Ez alkalmatlanná tesz a szolgálatra.

v  Cippóráról sok szépet tanulhatunk: azonosul azzal a szolgálattal, ami Mózesnek adatott.

v  Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül – Mt 24:13. Neki növekednie kell, nékem pedig alább szállanom – Jn 3:3

n   A szív teljességéből szól a száj. Ef 4:29 – „semmi rothadt beszéd...”

v  Isten megvédi szolgáját. Mírjám leprássá lesz. „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” – Jel 3:1

I. Az istentől rendelt tekintély

n  A tekintély Istentől származik. Csak Istennek van abszolút tekintélye.

v  Mózes az Úr akaratából lett a nép vezetője, nem azért, mert ő akarta. Sőt! Egyáltalán nem akarta, de az Úr őt választotta ki.

n  Isten úgy döntött, hogy tekintélyéből, hatalmából delegál/átad embereknek bizonyos mértékű tekintélyt/hatalmat. Ez főképp három intézményben van így: az államhatalom, a család és a gyülekezet intézményében.

n  Az Istentől rendelt tekintély mindig korlátozott: a házasságban/családban, gyülekezetben és társadalomban csak az Istennek alárendelt tekintély működik helyesen

v  Az ember nem bitorolhatja sokáig az abszolút tekintélyt (diktátorok), mert abszolút tekintélye csak Istennek van.

II. Lázadás a tekintély ellen

n  A tekintély elleni lázadásnak lehetünk a tanúi. Ez a lázadás már Mózes idejében megnyilvánult, sőt, Édenben.

n  A tekintélynek való alárendeltség isteni parancs.

v  Nem attól függ, hogy nekünk mi tetszik. A lázadás az Istentől rendelt tekintély ellen büszkeségből, elégedetlenségből, irigységből , féltékenységből fakadt.

v  Lásd: *Dán 3:14-18. 6:10. ApCsel 5:29. *Márdokeus – Eszt 3:2. *Pilátus - Jn 19:11.

n  Mírjám és Áron panasza végül is nem a kúsita asszony miatt volt… az csak az ürügy volt! Ők Mózes pozíciójára, tekintélyére áhítoztak! „Csak őáltala szólott az Isten?” = „Mi nem vagyunk éppolyan fontosak, mint ő?”

v  Még Józsuénál is megnyilvánult a féltékenység: Eldád és Médád esetében. De ő Mózes tekintélyét féltette.

v  Mózest nem azért támadták, mert valamit rosszul tett. (Habár, szerintünk a házassága talán jobban is történhetett volna, viszont az Ige ezt sehol sem marasztalja el.)

III. A támadásban való viselkedés

n  Itt mutatkozik meg Mózes valódi jelleme.

n  Fontos, hogy az ilyen támadásokra hogyan válaszolunk?

v  Mózes szelíd és alázatos volt: nem veszekedett velük. Nem panaszkodott még Istennek sem.

v  3. v. – (Az az ember pedig, Mózes, igen szelíd volt, minden embernél inkább, akik e föld színén vannak.)

IV. A támadásban való védelem

n  Isten megvédi szolgáját a Vele való különleges kapcsolat miatt.

v  Mert amikor Mózest bántják, Istent bántják.

v  Lásd: ApCsel 9:4-5. Zak 2:8.

n  Isten igazolja Mózest, és ítél a rágalmazók/lázadók felett.

Befejezés:

n  Van szabadulás ebből a bűnből is!

v  Aki áll, meglássa, hogy el ne essék!

n  Isten szelídségre hív és tanít: Mt 11:29. Ef 4:2 – „Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben.” Fil 4:5 – „A ti szelídlelküségetek…”

Eszter küldetése - Eszt 4:14

Eszter küldetése - Eszt 4:14

Szöveg: Eszter 4:14