Az új parancsolat - Jn 13:34-35

Az új parancsolat

Jn 13:34-35

„³⁴ Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. ³⁵ Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”

Mindenkinek kell a szeretet. Ami van az kevés. Nem szeret igazán, s talán mi sem szeretünk senkit igazán, csak önmagunkat. Mert önmagunkat nem nehéz szeretni. Ez nem kér erőfeszítést, áldozatot, nem okoz szenvedést, ez nagyon könnyű.

De az a másik szeretet, az igazi, amelyet nem lehet kifejezni úgy, hogy „szeretlek, mert...”, sem folytatni nem lehet úgy, hogy „szeretlek amíg...” -, ez a fentről való szeretet, - ez hiányzik.

Hiányzik a házastársak között, testvérek között, munkatársak között, felebarátok között, ellenségek között.

Kár, hogy nem lehet venni pénzért. Pénzért vehetsz szép ruhákat, szép virágcsokrot, irtó nagy koszorút, méregdrága ajándékot, de szeretetet nem.  Fizethetsz gondozót, takarítót, szakácsot, munkatársat, de szeretetüket nem vásárolhatod meg. Ezért hiányzik.

Nem éretlen, romantizáló, idealizáló önző szeretet kell. Nem olyan, amilyen szeretettel szeretjük a házakat, ruhákat, autókat, kedvenc frizurákat... A „teljes szeretet” (1Jn 4:18), „soha el nem fogy”.  Szeretni nem csak szép szó. Nem csak sajnálat. Az a szeretet, amely szolgál, és na kiszolgáltat, amely ad, a legdrágábbat adja, és nem követel. Az önző szeretetnek le vannak törve a karjai, minta milói Vénusznak. Az igazi szeretet érez sohasem mondja, hogy „nem érdekel”.

I. A szeretet tárgya (Kit?)

n Kiket kell szeretnünk? – Mindenekelőtt az Urat. De azután ellenségeinket, felebarátunkat, testvéreinket és házatársunkat is.

v  Azokkal kell kezdenünk, akikkel az Úr Jézus kezdi.

n 1. Szeretnünk kell ellenségeinket

v  Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet - így értelmezték az írástudók.

v  Az Úr Jézus viszont azt parancsolja, hogy szered ellenségedet is (Mt 5:43-45)! Ez azt jelenti, hogy (1) = imádkozz értük! (2) = Jót tegyél velük! (3) = Áldjad őket!

v  “⁴³ Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. ⁴⁴ Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket; ⁴⁵ Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” (Mt 5:43-45)

Az ellenség szeretése egy isteni tulajdonság: „hogy a magasságos Isten fiai legyetek”!

v  Nem jelenti azt, hogy ez által üdvösséged lesz, vagy hogy ez által keresztyénné leszel… Nem ontológiai szempontból, hanem mintegy funkcionális kategóriaként leszel Isten gyermeke!

v  Mert a fiú azt teszi, amit az apja. Ha azt teszed, amit Isten tesz, hasonlítani fogsz Hozzá. (Jn 8:44. Mt 5:9).

v  Kis ellenségeket (akik nem bírnak elviselni). Ilyenkor nem mész át az utca túloldalára, nem foglalkozol egyébbel, tüntetően, hogy az imaházban valakit nem kedvelsz…

v  Üldöző ellenségeket – akik sértegetnek, bántanak, nehéz napokat okoznak neked. Megölnek.

v  Másféle embereket.

n 2. Szeretnünk kell felebarátjainkat

v  Erről szól a második legnagyobb parancsolat. Az irgalmaz samaritánus története (Lk 10:29-37).

n 3. Szeretnünk kell testvéreinket

v  Gal 6:10 – „míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen pedig a mi hitünknek cselédeivel.”

v  1Thessz 3:12 – „Titeket pedig gyarapítson az Úr és tegyen bőségesekké az egymás iránt és mindenki iránt való szeretetben.”

v  Zsid 13:1 – „Az atyafiúi szeretet maradjon meg.”

v  2Pt 1:7 – „A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet.”

n 4. Szeretnünk kell házastársunkat

v  Ezt az Ige a legsúlyosabb szavakkal parancsolja.

v  Ef 5:25 – „Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat.”

v  Mindkettőnek szól, mert az engedelmesség is a szeretet kifejezője. „Meglássa, hogy félje a férjét” – Ef 5:32.

II. A szeretet mércéje (Hogyan?)

n  „Új parancsolat” – miért? Hiszen ez meg volt parancsolva az Ószövetségben is.

v  Azért új, mert más a mérce. Eddig a mérce az volt, „mint magadat”. Most a mérce az, „amint én szerettelek”.

v  Erről beszél az apostol Ef 5:25-ben: „miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért.”

n  A szeretetben vannak fokozatok. Ebben a sorban ez a legnagyobb fokozat.

v  Jn 15:12 – „Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket.”

n  Hogyan szeretett Isten? Hogyan szeretett az Úr Jézus?

v  Az Ő szeretete tökéletes, a Szentháromságon belül. Megmutatkozik a gondviselésben (Mt 5:45), szabadító munkájában (Ez 33:11)

n  A szeretet abban mutatkozik meg, hogy megtartjuk az Úr parancsolatait.

v  Júd 21 – „Tartsátok meg magatokat Isten szeretetében!”

v  Jn 15:10 – „Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben!” 

v  2Móz 19:6 – „De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és parancsolataimat megtartják.”

v  Jn 14:15 – „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.”

v  Jn 14:21 – „Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem.”

n A szeretet fokozatait mutatja a kifejezés is.

v  avgaph, filew, eroj, – Csak három? Agapé, fileó és erosz? Nem. Van még storgh – sztorgé (tárgyak vagy állatok szeretését), van „önszeretetet” – de a Biblia sehol sem parancsolja (vagy tanácsolja) önmagunk szeretését… Nem mondható, hogy „ötféle szeretet van”…

v  Nem lehet így becsomagolni a szeretetet, különböző kifejezésekbe: Lásd: Démás „agapé” szeretettel szerette a jelenvaló világot (2Tim 4:10), Amnon agapé-val szerette Támárt (2Sám 13:1-LXX)… Ha például a leves szeretését szeretnénk kifejezni, akkor azt az erósz szóval tennénk. Ez az ún. kívánság-szeretet – ami nemcsak a szexualitásra vonatkozik. Ez nincs benne a Bibliában.

n A fileó – rokonszenv-szeretet, ami adok-kapok alapon működik.

v  Innen ered a filantrópia, filozófia…

n Aztán van az agapé – a független szeretet.

v  Ami nem a másik emberből indul ki, hanem belülről fakad, és független attól, hogy a szeretet tárgya milyen. Isten ilyen szeretettel szeretett minket. Az agapé asztalközösség és életközösség – Jel 3:20.

n Az 1Kor 13 az Isten szeretetéről szól. Soha el nem múlik. A Szeretet Piramisa/Kolosszusa a kereszt. Az Isten szeretet.

v  A szeretet mindennél többet tehet.

v  Összeköti a távolságokat.

v  Lerontja a társadalmi osztályok falait.

v  Áthidalja az ellenségek érveit, kibékíti a feleket. Egyesíti a szemben álló pártokat.

v  Megbocsátja és elfelejti a múltat.

v  Tud engedelmeskedni.

v  Félreteszi a kifogásokat. 

v  Oda tudja adni az utolsó falatot. 

v  Megtanít héberül ragozni a személyes névmásokat: első személy, ő; második személy, te; harmadik személy, én.

v  „Türelmes, jóságos, nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül (illetlenül, bántóan), nem keresi a maga hasznát, nem háborodik fel, nem rója fel a rosszat, nem örül a hamisságnak, együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.” A szeretet mindennél többet tehet.

III. A szeretet célja (Miért?)

n Az emberek az évszázadok folyamán sokféle jelképet használtak, hogy megmutassák vele kereszténységüket.

v  Jelvényt hordtak a kabátjuk hajtókáján,

v  Láncot akasztottak a nyakukba,

v  Sőt, voltak, akik jellegzetes módon nyírták a hajukat…

v  Önmagában nincs semmi rossz ezekben, ha valaki úgy érzi, hogy ezt így kell tennie…

n De van egy sokkal jobb jel, az Úr Jézus által parancsolt ismertetőjel, egy egyetemes jel, amelyről könnyen fel lehet ismerni a hívőket. Ez a jel a szeretet.

n Persze, anélkül is lehet valaki keresztyén, hogy nem látszik rajta ez a jel – de így a világ nem ismeri fel rólunk, hogy Krisztushoz tartozunk.

v  35. v. – „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok”

n  És azt sem fogja elhinni, hogy Jézust az Atya küldte a világba:

v  Jn 17:21-ben így szól az Úr Jézus: „amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17:21)

n  A házastársak egymás iránti szeretete valójában bizonyságtétel Jézus Krisztus szeretetéről: úgy szerette Krisztus az egyházat.

v  Minden házasságnak ilyen célja is van: Krisztusról szóló bizonyságtétel.

n  Egyszer majd elmúlik a gyermekkor,

v  elmúlik az ifjúság,

v  elszáll az élet,

v  odalesz az egészség,

v  az erő,

v  a tehetség,

v  a bölcsesség. Elmúlik minden, de a szeretet megmarad.

n  Egykor majd hited beteljesedik,

v  a reménylett dolgok körülvesznek,

v  a nem látott dolgokat színről színre szemléled. Akkor véget ér a hit és értelmét veszti a remény.

v  De a szeretet az megmarad. A szeretetre még a mennyországban is szükség lesz.

n  A szeretet soha el nem fogy. Olyan hosszú, olyan tartós, olyan erős, olyan bővelkedő. A sír és a halál sem győzi le. Sok vizek nem olthatják ki. A tökéletesség kötele, a Szentlélek gyümölcse.

v  Ó, Istenünk, taníts meg minket szeretni! „Szűkölködünk nagy mértékben, szereteted nélkül!”

Az ítélet árnyéka Júda házán - 1Kir 14:21-31

Az ítélet árnyéka Júda házán

1Kir 14:21-31

²¹Roboám pedig, a Salamon fia Júdában uralkodott: Negyvenegy esztendős volt Roboám, mikor uralkodni kezdett, és tizenhét esztendeig uralkodott Jeruzsálemben, abban a városban, amelyet az Úr választott volt [magának] az Izráelnek minden nemzetségei közül, hogy ott helyeztesse az ő nevét; és az ő anyjának Naama volt a neve, aki az Ammon nemzetségéből való volt.

²²Júda is gonoszul cselekedett az Úr szemei előtt, és sokkal nagyobb haragra indították őt az ő vétkeikkel, amelyekkel vétkeztek, mint atyáik azokkal, amelyeket ők cselekedtek volt. ²³Mert ők is építettek maguknak magaslatokat, és faragott képeket és Aserákat minden magas halmon, és minden zöldellő fa alatt. ²⁴És voltak férfi paráznák is az országban, és cselekedtek a pogányok minden utálatos vétkei szerint, akiket az Úr kiűzött volt az Izráel fiai előtt.

²⁵És történt Roboám király ötödik esztendejében, feljött Sisák, az Egyiptombeli király Jeruzsálem ellen. ²⁶És elvitte az Úr házának kincseit, és a király házának kincseit, és mindent, ami csak elvihető volt; elvitte mind az arany pajzsokat is, amelyeket Salamon csináltatott, ²⁷Amelyek helyett Roboám király azután rézpajzsokat csináltatott, és adta azokat a testőrök fejedelmeinek kezébe, akik a király házának kapuállói voltak. ²⁸És valahányszor a király bement az Úr házába, bevitték azokat a testőrök, és ismét visszahozták a testőrök házába. ²⁹Roboámnak pedig több dolgai és minden cselekedetei, nemde nem meg vannak-e írva a Júda királyainak krónika-könyvében? ³⁰És folyton hadakozás volt Roboám és Jeroboám között.

³¹És elaludt Roboám az ő atyáival, és eltemettetett az ő atyáival a Dávid városában; és az ő anyjának Naama volt a neve, az Ammoniták nemzetségéből való; és Abija, az ő fia, lett a király ő helyette.

Eddig az északi országrésszel, Izráellel foglalkozott a Királyok első könyve, amelyben főleg Jeroboám bűnös uralkodását, bálványimádását kellett bemutatni. Egy idő után, szinte fárasztóvá vált olvasni és hallani, hogy mennyi gonoszság, bűn, istentelenség férhetett abba bele, a Jeroboám istentelenségébe.  

De úgy van ez, mint ahogy a rádióban vagy televízióban hallható futballmérkőzések közvetítésénél szokott lenni, egy-egy unalmas beszámolónál a moderátor hirtelen átkapcsol egy másik közvetítésre, egy másik városból, hátha az valami érdekesebbet tud mondani. Így változik itt is a színtér, Izárelből Júdába, hátha ott jobb dolgokról hallhatunk. Kiderül azonban hamarosan, hogy ott csak más dolgok történnek, de azok sem jobbak.

A következő három király: Roboám, Abija és Asa teológiai szemszögből van bemutatva. A Krónikák könyve a királyok krónikája, ahol pozitívabban tüntetik fel az eseményeket. A Királyok könyve viszont a próféták szemszögéből, vagyis Isten szemszögéből mutatja be, sokkal reálisabban azt, ami történt. Ilyen szemszögből láthatjuk Roboám királyt is.

Tizenhét évig uralkodott Roboám, és 41 éves volt amikor uralkodását elkezdte. Erre az uralkodásra azonban már rávetült az ítélet árnyéka.

Egyféle programbeszéd az, amit elébünk tár a bibliai író. Korábban Jeroboámról és Izráelről hirdette a 15-16. versben, hogy „megveri az Úr Izráelt, mint ahogyan a nád a vízben ide s tova hányattatik, és elszakasztja az Izráelt erről a jó földről, amelyet adott az ő atyáiknak és szétszórja a folyóvízen túl, mivelhogy Aserákat csináltak maguknak hogy az Urat ingereljék, és kézbe adja az Izráelt a Jeroboám bűneiért, aki maga is vétkezett és az Izráelt bűnbe ejtette.” Most ugyanilyen programbeszéd található itt Júdáról, a 22. verstől: „Júda is gonoszul cselekedett az Úr szemei előtt, sokkal nagyobb haragra indították Őt az ő vétkeikkel mint az ő atyáik azokkal amelyeket ők cselekedtek, mert ők is építettek maguknak faragott szobrokat, Aserákat és a férfi paráznák is ott voltak és gonoszabbul cselekedtek mint az a nép akiket az Úr kiűzött Kánaán földéről, Izráel előtt”. Márpedig aki a kánaániták bűnébe esik, a kánaániták paráznaságát és bálványimádását folytatja, az előbb vagy utóbb a kánaániták sorsára jut! Úgyhogy az ítéletnek ugyanazon árnyéka vetődik rá Roboám uralkodására is.

Ennek a kijelentett ítéletnek legalább három oka van megnevezve az igében. Az első Roboám származása, pontosabban édesanyja, amely az elbeszélés keretét adja. A második a bálványimádás elterjedése, a harmadik pedig a képmutatás, amely a Sisák hadjáratát követően mutatkozott meg.

I. Roboám édesanyja – 21. 31. v.

Először, figyeljük meg a keretet: így szokták nevezni, amikor egy irodalmi műben ugyanazzal kezdenek és ugyanazzal fejezik be a történelemben. Ennek a híradásnak is van egy kerete, mégpedig a Roboám édesanyjának a megnevezése. Vannak bibliamagyarázók, akik úgy vélik, hogy a 31. versben található megismétlése ugyanannak az információnak, hogy Roboámnam Naamah, egy ammoni származású nő volt az édesanyja, egy hiábavaló ismétlés. Ám sokkal inkább gondolhatjuk azt, hogy ez szándékos. Egyáltalán nem elírásról van szó, nem véletlenül került ismétlésre, hanem nyomatékosítani szeretné, hogy Roboám kitől származik: „s az ő anyjának Naamah volt a neve, az ammoniták nemzetségéből való.”

Ezzel bizonyára azt akarja közölni velünk a szent író, hogy nem várhatunk semmi jót, egy olyan embertől, akinek az édesanyja ammonita volt. Az ilyentől csak további Aserákat, Baálokat, faragott képeket, magaslatokat, meg férfi paráznákat várhatunk csak, mindenféle istentelenséget és fajtalanságot. Mert ugyebár az alma nem esik messze a fájától, és erre Roboám is bizonyíték, akinek az édesanyja ammonita volt.

Mekkora felelősségük van az édesanyáknak!

Persze, Salamon is felelős volt ezért, mert kiderül innen, hogy ő nemcsak a Fáraó leányát vette feleségül, hanem azelőtt már egy ammonitával is házasságot kötött.  Roboám ugyanis 41 éves volt, amikor uralkodni kezdett, ami azt jelenti, hogy még Salamon uralkodása előtt egy évvel megszületett. Hiába volt rokonság Salamon és a fáraó között, hiába vett feleséget az ammonitáktól is, amelyekkel bűnbe ejtette Izráelt, mindez nem áldást meg békességet hozott a Roboám házára, hanem ez hozza el a veszedelmet. Roboámot már megtámadta a következő fáraó, ez a Sisák - aki talán Sosenk lehetett, a XXII. dinasztia alapítója (de van más vélemény is).

Ez az Istentől való elhajlás nem történt azonnal, hanem csak úgy lassacskán. Először a Salamon házában kezdődött, aki élete végén elfordult az Úrtól, aztán folytatódott a fia életében, aki teljesen elfordult az Úrtól. „És gonoszabbul cselekedett, mint az ő atyái, és azon népek minden utálatos vétkei szerint, akiket az Úr kiűzött előlük.” A jebuzeusok, a girgazeusok, az ammonitok, moábiták mindenféle istenségeiről van szó, akikről később olvasunk, hogy Jósiás király ezektől tisztította meg a templomot, Júdát és Izráelt.

Cselekedeteinknek nagy hatása van. Nemcsak önmagunkért vagyunk felelősek, hanem egyfajta környezetet teremtünk és terjesztünk magunk körül mindazzal, amit cselekszünk. Vagy a szentség árad belőlünk, vagy annak ellenkezője. Ez már a megjelenésünkből, az öltözetünkből, tekintetünkből, viselkedésünkből leolvasható, anélkül hogy egy szót szólnánk. Szó nélkül is rá lehet érezni arra, ha valaki szent életet él. Az így teremtett környezet aztán hatással van gyermekeinkre, unokáinkra, másokra. A Salamon házassága kihatott fiára, és fiának, Roboámnak istentelensége veszedelembe sodorta Júdát. Ahogyan a Jeroboám elfordulása az Úrtól jelezte az ítélet közeledtét Izráel számára, ugyanúgy a Roboám elfordulása meghatározta az ítélet közeledtét, a déli országrész számára.

II. A bálványimádás elterjedése – 22-24. v.

A második ok, a bálványimádás elterjedése. A 22-24-ben le van írva, hogy mi történt az országban. Szó van magaslatokról, akik nem kötelezően mind dombra épültek, hanem készítettek ilyen magaslatokat zöldellő fa alá is. Megtöltötték vele az országot.

Jeremiás könyvében ezt találjuk: „És felépítették a Tófet magaslatait, amely a Ben-Hinnom völgyében van, hogy megégessék fiaikat és leányaikat tűzben, amit nem parancsoltam, és ami gondolatomban sem volt. Azért íme, eljönnek a napok, azt mondja az Úr, amikor nem beszélnek többé a Tófetről, sem a Ben-Hinnom völgyéről, hanem az öldöklés völgyéről; [és] temetkezni fognak Tófetben, és hely sem lesz elég.” (Jer 7:31-32) Mint ahogy ez be is következett: nincs hely a temetkezésre abban a völgyben.

A völgyekben épített bálványhelyek kőből faragott szobrok, vagy fából készült istenségek voltak, amelyek az ellentétei voltak az úgynevezett magaslatoknak, oszlopoknak. Az egyik a hímnemű istenséget, a másik a nőnemű istenséget jelképezte. Baált és Astoretet vagy Astarótot. Ez az istenpáros volt a kánaániak istensége.

A férfi paráznák jelenléte arra utal, hogy a termékenység imádatával kapcsolatosan erkölcstelenséggel fertőzték meg az Izráelt.

Itt már nemcsak Roboámról van szó: mindezeket már nemcsak Roboám cselekedte. Ő volt mindenekelőtt a felelős, akinek édesanyja egy ammonita volt, de a 22. igevers azzal kezdődik, hogy „Júda is gonoszul cselekedett”. Ezt már Júda cselekedte, az egész nép. Ezért már nemcsak Roboám a felelős. Miután bűnbe ejtették őket, az egész nép a pogányok útjára tért, ugyanúgy, mint az északi országrészben. Elfordultak az Úrtól.

Aki a kánaániták vallását gyakorolja, az a kánaániták sorsára jut – ezért az ítélet mindezek miatt hamar bekövetkezik. Ez a történet előrevetíti a déli országrész pusztulását.

Mindez azért van megörökítve, hogy mi ne járjunk ilyen úton, hanem tanuljunk az ő bukásukból. „Mindezek pedig példaképen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, a kikhez az időknek vége elérkezett.” (1Kor 10:11)

Sőt, Isten még azt is megpróbálja, hogy Roboámot jobb belátásra kényszerítse, és vele együtt az országot is jobb belátásra térítse.

III. A képmutatás – 25-30. v.

Ez a próba Roboám és az ország számára a Sisák hadjáratát jelentette. Ez csak egy kis ízelítő abból az ítéletből, ami következni fog, ha így folytatják.

Isten hozta fel a fáraót Júda és Jeruzsálem ellen, mint ahogyan eszközül használta később az asszírokat vagy babilóniaiakat. Ezt a büntetést azért adta Isten, hátha megtér Roboám és az ő népe. Sajnos, nem így történt.

Eljött tehát Jeruzsálem ellen az Egyiptomi király, és elvitte az Úr házának kincseit és a király házának összes kincseit, mindent, ami csak elvihető volt. Külön fel van jegyezve, hogy elvitte az aranypajzsokat, amelyeket Salamon készített, és ki voltak függesztve a királyi palota falára.

Ézsaiás könyve beszél arról, hogy Istennek szokatlan munkája az ítélet (Ézs 28:21). Ezékiel könyvében azt mondja az Úr, hogy nem gyönyörködik a bűnös halálában, hanem hogy a bűnös inkább megtérjen és éljen. A 116. zsoltár meg arról beszél, hogy az Úr előtt kedves az Ő kegyeseinek halála. Tehát, az Úr követőinek halála kedves előtte, nem pedig a bűnösök halála. Az ítéletet nem örömmel hajtja végre az Isten, mert nem az ítéletben gyönyörködik, hanem az irgalmasságban (Ez 33:11. Mik 7:18).

Mégis, Isten végrehajtja szokatlan munkáját Roboám ellen, hátha megtér az ő gonosz útjáról. S ehelyett mi történik? A fáraó elvitte a kincseket, és ami elvihető volt az Úr házából és a király házából. Roboám az edényeket nem nagyon sajnálta, ami a templomban volt, de a pajzsokat, jaj, azokat úgy gondolta, hogy nem lehet nélkülözni! Készített helyettük rézpajzsokat, bronzból készült pajzsokat (27b. v.). A testőrök fejedelme aztán felsorakoztatta őket minden alkalommal, amikor a király az Úr házába ment… Díszes menet lehetett, azzal a sok pajzzsal! Bizonyára szépen kifényezték őket, hogy úgy nézzenek ki, mintha aranyból lennének.

Az egyik végzős teológus csoport egyik alkalommal misszió útról tértek haza, amikor megálltak egy parkolóban, és hozzájuk jött egy nagykalapos bácsi, felkínálva nekik egy nagy, sárga gyűrűt. A bácsi azt mondta nekik, hogy az nagyon sokat ér, mert az arany drága, de neki most nagy szüksége van a pénzre, és eladja értékének tizedrészéért – ha a fiúk megveszik… Bele volt ütve a vizsgálat pecsétje, és egyáltalán nem úgy tűnt, mintha hamis lenne. A fogához ütögette, megvillogtatta előttük - úgy nézett ki, mint az arany. Meg is vették, és a következő héten mégis úgy gondolták, hogy elviszik az ékszerészhez vizsgálatra. Ott azonban kiderült, hogy rézből van. Tiszta az aranytól…

Ilyenek voltak a Roboám pajzsai is. A dicsőség már elhalványult, de a játéknak folytatódnia kell. Az istentisztelet nincs többé a helyén: bálványokat imádnak, Baált, Astarótot, faragott képeket, magaslatokat építette, pogány módra. Nem kellett többé nekik az Úr. De a pajzsok, a díszek, a kép, a látszat – hát az számít, az maradjon meg! A hagyományunkat nem hagyjuk! Igaz, hogy nincs már semmi lényeg benne, de mutassuk úgy, mintha csakugyan lenne, mintha valódi lenne, úgy, mint a régi időkben! Milyen szomorú! „Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét.” (2Tim 3:5)

Istennek nem a látszatra van szüksége, mert Ő a szívet nézi. Ha Roboámnak a szíve nem igaz, és ha a népnek a szíve nem igaz Isten iránt, akkor mit sem érnek a rézpajzsok kifényesítve és felsorakoztatva! Hiábavaló mutatvány az, amikor a szív nem becsületes az Úr előtt! „Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.” (Mk 12:30)

Roboám negatív példája arra tanít minket, hogy az ítéletet azzal lehet elkerülni, ha az Úrhoz térünk, és csak Neki szolgálunk. Kérjünk az Úrtól tiszta szívet, odaszánt szívet, hűséges szívet, amely meghallja és cselekszi Isten akaratát.

Anyák napi énekszolgálatok - 2014.

A szilágyperecseni magyar baptista vasárnapi iskolások kis csoportja szolgál az imaházban 2014. május 4-én, anyák napján, délután.

A szilágyperecseni magyar baptista ifjúság (PERIFI) énekel 2014. május 4-én, anyák napján, délután.

Elégtelen hitélet - 1Kir 14:1-20

Elégtelen hitélet

1Kir 14:1-20

¹Ebben az időben megbetegedett Abija, a Jeroboám fia. ²És monda Jeroboám az ő feleségének: Kelj fel most, és változtasd meg öltözetedet, hogy meg ne ismerjék, hogy te vagy Jeroboám felesége, és menj el Silóba: Íme, ott van Ahija próféta, aki nékem megmondta volt, hogy királlyá leszek e népen. ³És végy magadhoz tíz kenyeret és pogácsát, és egy edényben mézet, és menj el hozzá; ő majd megmondja néked, mi történik a gyermekkel. ⁴És ekképpen cselekedett a Jeroboám felesége; és felkészülve, elment Silóba, és bement az Ahija házába. Ahija azonban már nem látott; mert meghomályosodtak az ő szemei a vénség miatt. ⁵És az Úr monda Ahijának: Íme, a Jeroboám felesége jött [hozzád,] hogy valamit kérdjen tőled az ő fia felől, mert beteg; te azért így s így szólj néki. És mikor bement, másnak tettette magát. ⁶De mikor meghallotta Ahija az ő lábainak zörejét, amint az ajtóhoz közelgetett, monda: Jöjj be Jeroboám felesége; miért tetteted magadat másnak? Én te hozzád kemény [követséggel] küldettem. ⁷Menj el, mondd meg Jeroboámnak: Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Mivelhogy én téged e nép közül felmagasztaltalak, és téged fejedelemmé tettelek az én népemen, az Izráelen; ⁸És elszakasztottam az országot a Dávid házától, és azt néked adtam; te azonban nem voltál olyan, mint az én szolgám, Dávid, aki megőrizte az én parancsolatimat, és aki engem követett teljes szívéből, csak azt cselekedve, ami kedves az én szemeim előtt; ⁹Hanem gonoszabbul cselekedtél mindazoknál, akik te előtted voltak; mert elmentél és idegen isteneket csináltál magadnak, és öntött bálványokat, hogy engem haragra ingerelj, és engem hátad mögé vetettél: ¹⁰Azért íme, én veszedelmet hozok a Jeroboám házára, és kiirtom Jeroboámnak még az ebét is, és mind a berekesztettet, mind az elhagyottat Izráelben, és kihányom a Jeroboám háza maradékait, miképpen a ganéjt kihányják, mígnem vége lesz. ¹¹ Aki meghal a Jeroboám [maradékai] közül a városban, azt az ebek eszik meg; aki pedig a mezőn hal meg, az égi madarak eszik meg; mert az Úr szólott. ¹² Te pedig kelj fel, és menj haza, mert amint belépsz a városba, meghal a gyermek; ¹³ És az egész Izráel siratja őt, és eltemeti őt, mert a Jeroboám magvából csak egyedül ő temettetik el sírba, mivel a Jeroboám háznépe közül az Úr iránt, Izráel Istene iránt csak ő benne találtatott valami jó. ¹⁴ És támaszt az Úr magának királyt Izráelben, aki kigyomlálja a Jeroboám házát egy napon. De mit [mondok?] Már [is támasztott]! ¹⁵ És megveri az Úr az Izráelt, mint a hogy a nád a vízben ide s tova hányattatik, és elszakasztja az Izráelt erről a jó földről, amelyet adott az ő atyáiknak, és szétszórja őket a folyóvizen túl, mivelhogy Aserákat csináltak maguknak, hogy az Urat ingereljék. ¹⁶ És kézbe adja az Izráelt a Jeroboám bűneiért, aki [maga is] vétkezett és az Izráelt is bűnbe ejtette. ¹⁷ És felkészült a Jeroboám felesége, elment és juta Thirsába. És mikor a ház küszöbén belépett, meghalt a gyermek. ¹⁸ És eltemették őt, és siratta őt az egész Izráel, az Úrnak beszéde szerint, amelyet szólott az ő szolgája, Ahija próféta által. ¹⁹ Jeroboámnak pedig egyéb cselekedetei, mi módon hadakozott és uralkodott, íme, meg vannak írva az Izráel királyainak krónika-könyvében. ²⁰ És az idő, amelyben uralkodott Jeroboám, huszonkét esztendő, és elaludt az ő atyáival, és uralkodott Nádáb, az ő fia, ő helyette.

Ez az igeszakasz akár az édesanyák felelősségéről is szól, mert érdekes módon Jeroboám nem önmaga ment a prófétához, hanem a feleségét küldte el. Pedig ő szerette volna tudni az igazságot, hogy mi lesz a gyermekkel. Feleségét is titokban, álruhában küldte, mint egy olyan édesanyát, aki gyermekéért aggódik. Azt hitte, hogy be lehet csapni Ahiját! Mert hát ugye, Ahija már öreg volt, és nem látott: „Ahija azonban már nem látott; mert meghomályosodtak az ő szemei a vénség miatt” (4b. v.) Nem gondolt bele abba, hogy Isten az, aki a prófétának kijelentést ad, és az Isten nemcsak azt tudta, hogy ki jön hozzá, hanem azt is tudta, hogy miért jön és mit fog kérdezni! Kemény üzenetet tartalmazott a válasz, amit a próféta átadott.

Azonban a fő üzenet nem épp az édesanyákkal kapcsolatos, hanem azt az elégtelen hitéletet mutatja be, amely csak külsőségekben, és önző magaviseletben nyilvánult meg. Kiderül ezekből az igékből, hogy (1) nem elég gyógyulásért imádkozni: megszentelődésért is kell, (2) nem elég a ruházatot megváltoztatni: a szívet is kell, (3) nem elég a figyelmeztetést meghallani: cselekedni is kell, és végül, (4) nem elég tudni az Úrról: Őt imádni is kell.

Vegyük sorra ezeket az igazságokat.  

I. Nem elég gyógyulásért imádkozni: megszentelődésért is imádkozni kell

Az első megállapítás, amely az igéből nyilvánvaló, az, hogy nem elég gyógyulásért imádkozni: sokkal fontosabb megszentelődésért és lelki dolgokért megváltozott életért könyörögni, folyamodni az Úrhoz.

Ma is vannak, akik szívesebben hirdetnék azt, hogy „Isten azt akarja, hogy minden beteg meggyógyuljon”! Márpedig ez nem így van. Isten inkább „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson” (1Tim 2:4).

Jeroboám már átélte az imádság erejét. Az Úr kijelentése szólott hozzá, amikor Ahija próféta megmondta, hogy király lesz. A júdabeli próféta, aki az Úr küldetésében jött, szólott hozzá az Úr nevében, és imádkozott érte, hogy megmerevedett kezét újra visszahajlíthassa magához. Most, amikor a gyermeke beteg, úgy gondolta, hogy a próféta, aki akkor királyságot ígért neki, talán segíthet a gyermekén is. Mindenképp, megmondhatja, hogy mi lesz a gyermekkel.

A gyógyulás bizonyára nagy áldás, azonban a testi gyógyulásnál, testi egészségnél sokkal fontosabb a lelki gyógyulás, a lelki egészség. Meghosszabbítani az életet néhány évvel, nem elég, ha valakinek nincs örök élete. Attól még mindig elkárhozik! Mit ér valaki a hosszú élettel, ha utána kárhozatba jut? És „mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?” (Mt 16:26)

Isten nem büntetésből vette el ennek a gyermeknek az életét, hanem kegyelemből: hogy ne lássa meg azt az ítéletet, amit Isten végrehajt majd Jeroboám házán. Őt legalább királyfihoz illő módon temették a sírba, és egész Izráel siratta őt, míg azok, akik életben maradtak, azok nem fognak részesülni majd ebben a kiváltságban.

Megállapíthatjuk tehát, hogy nem elég gyógyulásért, testi áldásokért imádkozni, lelki dolgokért sokkal inkább kell, mert azok fontosabbak.

De azt is megállapíthatjuk, hogy még a testi dolgokért sem csak akkor kell az Úrhoz fordulni tanácsért, amikor bajba jutottunk. Mert Jeroboám így cselekedett: akkor fordult az Úrhoz, amikor gyermeke megbetegedett. Addig járta a maga bálványimádó útját, készítette az öntött isteneket. Ám ha a gyermeke beteg lett… jaj, akkor hamar érdeklődik az Úr szava iránt! Szoktak ilyet tenni ma is: bajban vagyok, most segítség kell, imádkozom, böjtölök, elmegyek a lelkipásztorhoz, vajon mit szól az Úr… Az Urat nemcsak akkor kell keresni, amikor valaki bajba jut! „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok Őt segítségül, amíg közel van!” (Ézs 55:6)

A Bírák könyvében olvashatunk arról, amikor Izráel népe újra gonoszul cselekedett az Úr előtt, és az Úrhoz kiáltottak az ő nyomorúságukban: „Felgerjedett azért az Úrnak haragja Izráel ellen, és adta őket a Filiszteusoknak és az Ammon fiainak kezébe. És [ezek] szorongatták és nyomorgatták az Izráel fiait attól az évtől [fogva] tizennyolc esztendőn keresztül […] Akkor az Úrhoz kiáltottak az Izráel fiai, mondván: Vétkeztünk te ellened, mert elhagytuk a mi Istenünket, és szolgáltunk a Baáloknak. Az Úr pedig monda az Izráel fiainak: Nemde én szabadítottalak-e meg benneteket az Egyiptombeliektől, az Emoreusoktól, az Ammon fiaitól, a Filiszteusoktól, és a Sidonbeliektől, az Amálekitáktól és a Maonitáktól, mikor titeket szorongattak, és ti én hozzám kiáltottatok, megszabadítottalak titeket az ő kezükből? És ti [mégis] elhagytatok engem, és idegen isteneknek szolgáltatok; annak okáért többé nem szabadítlak meg titeket ezután.” (Bír 10:8-13) Ez volt az Isten véleménye. Megszabadította őket egyszer, kétszer, háromszor, s most újra gonoszul cselekedtek – és az Úr emlékezteti őket arra, hogy csak akkor kiáltanak Hozzá, ha bajba jutottak. Nincs a szabadítás azok számára, akik játszanak a kegyelemmel! „Nem szabadítlak meg titeket ezután!” – mondja az Úr.

Így imádkozni nem érdemes, mert nem talál meghallgattatásra. Jeroboám keresi az Úr akaratát – de nem azért, hogy Hozzá térjen. Úgyhogy, csak az ítéletet hallhatja már. Nincs kegyelem a Jeroboámok számára, akik nem akarnak megtérni!

Az imádság tehát nem arra való, hogy csak a bajban használjuk. „Keressétek először Istennek országát és az Ő igazságát, a többiek megadatnak néktek” (Mt 6:33). Nemcsak testi jólétért kell imádkozni az Úrhoz, hanem sokkal inkább megszentelődésért.

II. Nem elég a ruházatot megváltoztatni: a szívet is kell

A második megállapítás az, hogy nem elég a ruházatot megváltoztatni, mint Jeroboám felesége, hanem a szívet is kellett volna.

Jeroboám ilyen tanácsot adott: változtasd meg a te öltözetedet, hogy meg ne ismerjenek… Tettesd magad másnak! Nem gondolt arra, hogy ezzel nincs megoldva semmi: a ruházattal az embereket talán be lehet csapni, de Istent nem!

Jeroboám azt hitte, hogy egy öreg, rosszul látó emberrel van dolga, akit félrevezethet. Pedig Ahija is mindentudóvá válik, amikor Isten kijelentését hordozza. Nem lehet becsapni! Jegyezzük meg: valahányszor Isten igéjével szembesülünk, akkor mi is mindig magával a mindentudó Istennel szembesülünk, Akit nem lehet becsapni. Ő mindent tud. Átlát az álruhán is, az álarcokon is, olvas a sorok között is. Emberek előtt kimagyarázhatjuk, kisminkelhetjük magunkat, mutathatunk szépeket, de Istent nem lehet becsapni. „És nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk.” (Zsid 4:13)

Ahija nem csak azt tudta, hogy kicsoda az az asszony, aki hozzá jött, hanem még azt is, hogy miért jött hozzá. „Jöjj be Jeroboám felesége; miért tetteted magadat másnak?” (6. v.) A kijelentett üzenet pedig élő és ható, Isten szava, mert „az Úr szája szólt”, mondja Ahija (11b. v.) „Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak.” (Ám 3:7)

Jeroboámot az ő büszkesége gátolta meg abban, hogy személyesen menjen Ahijához. Talán sejtette, hogy ha személyesen menne, akkor milyen üzenetet kapna Isten részéről… Ezért küldte a feleségét, és őt is álruhában. Sejtette, hogy addigi életével talán veszedelmet hozna a fiára. „Végy magadhoz tíz kenyeret és pogácsát, és egy edényben mézet, és menj el hozzá” – (3. v.) Vagyis: vigyél egy kis ajándékot, fizessük meg neki a szolgálatát… Az ajándék megközelítőleg egy napszámnak az ára volt. A szándék ez: megfizetjük az Isten emberének, csak mondjon valami jót, mint korábban tette!... De hát, ő nem mondhat mást, mint amit Isten a szájába ad!

Figyeljük meg az Úr üzenetét Jeroboám számára: először felsorolja Isten kegyelmét, amelyben eddig részesítette Jeroboámot. „Én téged e nép közül felmagasztaltalak, és téged fejedelemmé tettelek az én népemen, az Izráelen; és elszakasztottam az országot Dávid házától és azt néked adtam; te azonban nem voltál olyan, mint az én szolgám, Dávid.” (7-8. v.) Ezt tette Isten: kegyelmes volt Jeroboámhoz. És ezt tette Jeroboám: elfordult az Úrtól és bűnbe ejtette az Izráelt. Amilyen mértékben Dávid mérce, minta volt az istenfélelemben, annyira lett Jeroboám a mérce az istentelenségben és a bűnben. „Gonoszabbul cselekedtél mindazoknál, akik te előtted voltak; mert elmentél és idegen isteneket csináltál magadnak, és öntött bálványokat, hogy engem haragra ingerelj, és engem hátad mögé vetettél.” (9. v.) E megállapítás után aztán következett az ítélet kihirdetése a Jeroboám háza ellen: „Azért, íme, én veszedelmet hozok a Jeroboám házára”, (10. v.), „kiirtom”, „az ebek eszik meg”, „az égi madarak eszik meg”, „kelj fel, menj haza, meghal a gyermek”. Súlyos szavak hangzanak el az országra nézve is: „megveri az Úr az Izráelt, mint ahogy a nád a vízben ide s tova hányattatik, és elszakasztja az Izráelt erről a jó földről, amelyet adott az ő atyáiknak, és szétszórja őket a folyóvízen túl, mivelhogy Aserákat csináltak maguknak, hogy az Urat ingereljék. És kézbe adja az Izráelt a Jeroboám bűneiért, aki [maga is] vétkezett és az Izráelt is bűnbe ejtette.” (15-16. v.) Jön az ítélet!

Először Nádábot, a Jeroboám fiát látja maga előtt, aki alig két évet uralkodott Jeroboám után, akit végül megölt Baása, egy Izsakhár nemzetségéből való ember. Majd Baását is látja, ahogyan kiirtja Jeroboám háznépét mind, még az ebet is. Felsorolja, hogy akár a városban, akár a mezőn halnak meg, nem lesznek tisztességesen eltemetve. Ezt jelenti a kifejezés, hogy testüket „az égi madarak eszik meg”. Ennél szörnyűbb büntetés egy zsidó számára nem is létezett. Mindez bekövetkezik Jeroboám házára.

Ezt az álruhás módszert Akháb is megpróbálta alkalmazni, amikor Jósafáttal együtt Rámóth-Gileád ellen mentek harcolni (2Krón 18:29. 33). Akháb álruhába öltözött, és biztos, ami biztos alapon, az alá páncélját is felvette. Csupán Jósafát maradt királyi ruhában. Hamarosan keresték a királyt, de mást nem találnak, csak Jósafátot. Hát akkor, biztosan őt kell megölni! Ugyanis, kiadták a parancsot, hogy ne harcoljanak senki ellen, se kicsi se nagy ellen, hanem csak Izráel királya ellen. Körülvették Jósafátot, aki felismerte a veszedelmet, és felkiáltott az Úrhoz. Isten még ilyen helyzetből is ki tudja szabadítani azokat, akik Hozzá kiáltanak, és Jósafát is megmenekülhetett! Hazamehetett Jeruzsálembe békével. De Akháb nem menekült meg. A páncélon is van egy kicsi rés valahol, és amikor valaki csak úgy találomra kilőtte a nyilat, eltalálta a királyt épp ott, ahol a páncélján egy kis rés volt. Mikorra lement a nap, akkor Akháb számára örökre lement. Hiába öltözött álruhába: mert Isten átlátott még a páncélján is! Nem a ruhát kell megváltoztatni, hanem a szívet.  

Jóel próféta így szól: „szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat” (Jóel 2:13). Nem a külsőségekben kell megmutatkoznia az istentiszteletünknek, hanem a szívünkben, ott belül. Az Úr Jézus azért sírt Jeruzsálem felett virágvasárnapon, mert látta a veszedelmet, amit a képmutató életvitel hoz magára. Krisztus után 70-ben, amikor bekövetkezett az ítélet, nem maradt ott kő kövön.

III. Nem elég a figyelmeztetést meghallani: azt cselekedni is kell

A harmadik megállapítás így szól: nem elég a figyelmeztetést végighallgatni, vagy ismerni, annak érdekében cselekedni is kell.

Jeroboám nem először hallotta a próféta tanácsát, utasítását, tanácsát, és az ítélet kihirdetését. Megtérhetett volna már korábban is. Fordulhatott volna az Úrhoz, szolgálhatott volna Neki, ahogyan Dávid tette, már ezelőtt is. De nem tette. Most is végighallgatta a figyelmeztetetést, mert Jeroboám felesége hazavitte a hírt, de nem történt semmi, nem változott meg semmi.

Nem elég tudni az igét, ismerni azt, végighallgatni a prédikációt és megállapítani, hogy jól beszélt, igaza van, stb. és hagyni mindent a régiben! Cselekedni kellett volna, megváltozni, főképp, ha a veszedelem már ennyire közel volt. Ha lett volna hajlandóság Jeroboámban a megtérésre, akkor bizonyára Isten kegyelmi üzenetét hallhatta volna, mint ahogyan Manasséval történt később. Ez a gonosz király megtért, amikor fogságba került, és ezt olvassuk róla: „És könyörögvén hozzá, megkegyelmezett néki, és meghallgatván könyörgését, visszahozta őt Jeruzsálembe, az ő országába. Akkor ismerte meg Manasse, hogy az Úr az igaz Isten.” (2Krón 33:13).

Sajnos Jeroboám kezdettől fogva a maga útját járta, és egyetlen figyelmeztetésre sem volt hajlandó visszafordulni. Úgy tűnik, számára ez volt az utolsó alkalom, amikor Isten még szólott hozzá. Sajnos, most sem változott meg. Ó, mihozzánk hányszor szólott az Isten! „Sok rendben és sokféleképpen” (Zsid 1:1). Vigyázzunk, mert nem elég ismerni az Igét, azt cselekedni is kell!

Az is megtörténhet, hogy az a szív, amely sorozatosan elutasítja az engedelmességet, az előbb-utóbb megkeményedik. „Megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” (Mt 13:15) Engedd, hogy az Ige a szívedig hasson, és ha meghallottad Isten megtérésre hívó szavát, akkor légy annak megtartója is, ne csak hallgatója!

IV. Nem elég tudni az Úrról: Őt imádni is kell

Végül, megjegyezhetjük azt is, hogy nem elég tudni az Úrról: Őt imádni is kell.

Jeroboám még sok mindent cselekedett, ami nincs leírva itt az igében. A 19. vers szerint „Jeroboámnak pedig egyéb cselekedetei, mi módon hadakozott és uralkodott, íme, meg vannak írva az Izráel királyainak krónika-könyvében.” (19. v.) Itt még csak nem is foglalkozik ezekkel. Mert ugye, uralkodhatott csodálatos módon, nagy hatalommal, és hadakozhatott győzelmesen, megszervezve a hadsereget, sajátos taktikával és stratégiával… De mit használt az? A lelke számára bizonyára semmit. Itt még csak foglalkozni sem érdemes vele.

Ami lényeges, az az, hogy bálványokat imádott és hamis istentisztelete volt. A többi mellékes. Lehet, hogy feljegyzik majd a krónikákban, kőbe vésik, könyvbe írják, de a lényeg az marad, ami Istennél van felírva, az Élet könyvében. Ja, persze, „volt egyéb is”… amelyekről olvashattok itt és ott… mert 22 éven át sok minden történhetett, de ami igazán fontos az, hogy tudott az Urról, és mégis bálványokat imádott.

Mi kinek szolgálunk mi valójában? Ez az ige arra késztet minket, hogy vizsgáljuk meg magunkat és istentiszteletünket. Imádkozunk-e megszentelődésért, megváltozott életért, tiszta szívért? „Boldogok, akiknek a szívük tiszta” (Mt 5:8) „Ó, de remeg a szívem: / Vajon Jézus, Mesterem, / Hogy lesz vélem megelégedve?” – Hith. 547. Szolgáljunk az Úrnak teljes szívünkből, teljes lelkünkből, és teljes erőnkből!