Az Úr Jézusról szóló bizonyságtételek - Jn 5:30-47

Az Úr Jézusról szóló bizonyságtételek

Jn 5:30-47

n  A teljes Írás Jézusról tesz bizonyságot. Bárhol olvassuk, mindenütt Róla van szó.

v  Az evangéliumok tanúskodnak Róla, de itt más bizonyságtételekről van szó.

v A Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke – Jel 19:10. Bizonyságtételünkben visszatekintünk a keresztre.

I. A Keresztelő János bizonyságtétele – 30-35. v.

n  János először is kijelentette, hogy Őt kinek nem szabad tekinteni:

v Jn 1:19-23 – „19 És ez a János bizonyságtétele, a mikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? 20 És megvallotta, és nem tagadta; és megvallotta, hogy: Nem én vagyok a Krisztus. 21 És kérdezték őt: Micsoda tehát? Illyés vagy-e te? És monda: Nem vagyok. A próféta vagy-e te? És ő felelt: Nem. 22 Mondának azért néki: Kicsoda vagy? Hogy megfelelhessünk azoknak, a kik minket elküldöttek: Mit mondasz magad felől? 23 Monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, amint megmondta Ézsaiás próféta.”

n  Keresztelő János üzenete Jézusról: egy különleges név: „az Isten Báránya”, és két különleges munka: „aki elveszi a világ bűnét”, és „aki keresztel Szentlélekkel”.

v  Nemcsak azt jelenti, hogy Jézusnak a jelleme olyan, mint a bárányé: szelíd, kedves, alázatos, hanem arra, hogy az bárányt áldozatul hozták. Jézus Isten tökéletes áldozata a világ bűnéért.

n  Az ÓSz-ben ötféle áldozatot mutattak be (3Móz szerint). Mindegyik Jézus áldozatát mutatja be.

v  Az engesztelő áldozat is Róla beszél. A Engesztelés Nagy Napján a főpap bement a Szentek Szentjébe az áldozat vérével, hogy engesztelést végezzen a saját és a nép bűneiért. Minden áldozat arra tanította Izráel népét, hogy valakinek meg kell halni a bűnért. „Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsid 9:22)

n  A zsidók jól tudták János mit ért az alatt, hogy Jézus az Isten Báránya. Ismerték Ézsaiás 53. részét: „Kínoztatott, pedig alázatos volt, mint bárány, nem nyitotta fel az ő száját...” „Megsebesíttetett a mi bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg”. Ismerték Izsák kérdését is, amikor az áldozásra mentek: „Ímhol a tűz, ímhol a kés, hol van az áldozati Bárány? Az Úr majd gondot visel, fiam...” de főképpen ismerték Mózes törvényéből a reggeli és esti áldozásra parancsolt hibátlan bárányt, valamint a bűnért és engesztelésért végzett bárányáladozatokat is.

v Íme, az Isten Báránya! Ő a Király, akinek szolgálunk. Ő a Mester, aki tanít minket. Ő a Próféta, a Pap, aki közbenjár értünk. Ő a Szabadító, a Megváltó, az Istennek Fia, az Embernek Fia... Ő a Júda nemzetségéből való oroszlán. Az Uraknak Ura és Királyok Királya, a Kezdet és a Vég. De mindenek felett Ő az Áldozat, az Isten Báránya. „Egyetlenegy áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket” (Zsidók 10:14). Erről szól Keresztelő János bizonyságtétele.

n  János beszél arról a különleges munkáról is, amelyet ezzel Jézus elvégez: „elveszi a világ bűnét”, vagy pontosabban: „hordozza a világ bűnét”.

v Az Úr Jézus nem úgy jött, mint hadvezér vagy filozófus, erkölcsi normák tanítója... Nem épített műemlékeket, nem harcolt háborúkat, nem írt vaskos könyveket... Azt a néhány sort, amit a porba írt egy alkalommal, másnapra elfújta a szél. Jézus azért jött, hogy hordozza a világ bűnét. A bűn zsoldja a halál. Az Isten Báránya viszont elveszi a te és az én bűneimet,  a világ bűnét!- és annak büntetését. Odaáll Isten és én közém így szólva: Én elvállalom a büntetést. Én kifizetem az árat! Engesztelő áldozat lett a mi bűneinkért.

v Nem volt túlzás az, amit Péter prédikált Pünkösd után: „Ti pedig a szentet és igazat megtagadtátok, és kívántátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek, az életnek fejedelmét pedig megöltétek...” Ezek épp olyan érvényesek reánk is, mint akkor Péter hallgatóira. Azok sem segédkeztek mind a megfeszítésben... de bűneikkel hozzájárultak Jézus halálához. „Meghalt a mi bűneinkért az írások szerint” (1Kor 15:3). Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!

n  Végül, János beszél az Úr Jézus különleges tisztségéről is: „Aki keresztel Szent Lélekkel”. Ő nemcsak megszabadít a bűntől, hanem azután képesít szentül élni is. Az övéit elpecsételi az ígéretnek ama Szent Lelkével.

v „Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem láthatja az Isten országát”. E nélkül csupán izzadságszagú erőlködés az, amit teszel, és megmarad a bűntudat és a vád. A Szent Lélek újjáteremtő munkájára van szükséged!

II. Az Úr Jézus cselekedeteinek bizonysága – 36. v.

n  Miket cselekedett Jézus? Csodálatos dolgokat.

n  Nikodémus is elismeri, hogy ezeket a csodákat nem teheti senki, csak ha az Isten van vele.

v Jn 3:2  - „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, a melyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.„

v Isten nem közönséges csodákat cselekedett a Pál apostol keze által. A Jézus neve által.

v Péter meggyógyította az Ékes kapu sántáját.

v Jézus ördögöket űzött (légiót!), tengert lecsendesített, kenyeret megsokasított, leprásokat, vakokat, bénákat meggyógyított…

n  A meggyógyultak bizonyságtétele ellen nem bírtak szólni semmit: a vakon született, az Ékes kapu sántája.

n  János apostol megválogatja Jézus csodáit.

v  Csak hét csodát írt le részletesen.

III. Az Atya bizonyságtétele – 37-38. v.

n  Született és jött – Jn 18:37.

v  Ézs 9 – született és adatott

n  Bemerítésekor szózat lett a mennyből. Rászállott a Szentlélek, mintegy galamb.

v  Jn 12-ben görögök jelenlétében újra szólott az Atya, hogy megdicsőíti az Ő nevét.

n  A megdicsőülés hegyén, Mózes és Illés jelenlétében szólott az Atya.

v  Nikodémus ezt felismerte: „…hanem ha az Isten van vele”.

IV. Az Írások (és Mózes) bizonyságtétele  – 39-46. v.

n  Ne tévesszük szem elől az Írások fő mondanivalóját.

v  1Móz 3:15 – az asszony magva a Kígyó fejére tapos. Ábrahámnak: tebenned áldatnak meg a föld minden nemzetsége. Jákób: eljön Siló (1Móz 49). Mikeás: Hol fog születni? Zakariás: Hogy fog bevonulni? Ézsaiás: Hogy fog meghalni? Dávid: Hogy fog feltámadni? - „Az írások szerint” – 1Kor 15:1-3.

n  Péter Pünkösdkor hivatkozik a 16. zsoltárra, mely Dávid Fiának feltámadásáról szól.

v „Ha hinnétek Mózesnek…” - Mózes: prófétát támaszt az Isten, olyat, mint én – 5Móz 18.  

n  Lk 24 – emmausi tanítványoknak magyarázza Mózestól, a prófétáktól és minden írásokban, amik róla megírattak.

v  Érted-e amit olvasol – kérdezte Filep a szerecsen komornyikról. Hirdette neki a Jézust.

Befejezés:

v „Ti vagytok ezeknek bizonyságai” – Lk 24:48. A mi életünk is legyen bizonyság. 

A megváltás előkészítője - Mt 12:22-32

A megváltás előkészítője

Mt 12:22-32

 ²² Akkor egy vak és néma ördöngöst hoztak ő eléje; és meggyógyította azt, annyira, hogy a vak és néma mind beszélt, mind látott.

 ²³ És elálmélkodott az egész sokaság, és azt monda: Vajon nem ez-e Dávidnak ama Fia?

 ²⁴ A farizeusok pedig ezt hallván, mondának: Ez nem űzi ki az ördögöket, hanemha Belzebubbal, az ördögök fejedelmével.

 ²⁵ Jézus pedig, tudva az ő gondolataikat, monda nékik: Minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, a mely meghasonlik magával.

 ²⁶ Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; mi módon állhat meg tehát az ő országa?

 ²⁷ És ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Azért ők magok lesznek a ti bíráitok.

 ²⁸ Ha pedig én Istennek Lelke által űzöm ki az ördögöket, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa.

 ²⁹ Avagy mi módon mehet be valaki a hatalmasnak házába és rabolhatja el annak kincseit, hanemha megkötözi előbb a hatalmast és akkor rabolja ki annak házát?

 ³⁰ Aki velem nincsen, ellenem van; és a ki velem nem gyűjt, tékozol.

 ³¹ Azt mondom azért néktek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek.

 ³² Még a ki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de aki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.

Az Úr Jézus gyógyít, ördögöket űz, erre fel a nép csodálkozik és a farizeusok gonoszt forralnak.

I. Az Úr Jézus gyógyításainak célja – 22-23. v.

 ²² Akkor egy vak és néma ördöngöst hoztak ő eléje; és meggyógyította azt, annyira, hogy a vak és néma mind beszélt, mind látott.

 ²³ És elálmélkodott az egész sokaság, és azt monda: Vajon nem ez-e Dávidnak ama Fia?

n A gyógyítások célja MINDIG az volt, hogy Isten kijelentését igazolja: 2Móz 4:15-17.

v  Jn 5:36. 6:14. 7:31. 10:24-26. 37-38.

n Elsődlegesen: nem evangélizáló eszköz volt, nem szeretetszolgálat (enyhíteni az emberi szenvedést).

n Hanem a bizonyságtételt igazoló eszköz. Az apostoloknál is: ApCsel 2:22. Zsid 2:3-4.

II. A Szentlélek elleni bűn -24-28. 31-32. v.

 ²⁴ A farizeusok pedig ezt hallván, mondának: Ez nem űzi ki az ördögöket, hanemha Belzebubbal, az ördögök fejedelmével.

 ²⁵ Jézus pedig, tudva az ő gondolataikat, monda nékik: Minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, a mely meghasonlik magával.

 ²⁶ Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; mi módon állhat meg tehát az ő országa?

 ²⁷ És ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Azért ők magok lesznek a ti bíráitok.

 ²⁸ Ha pedig én Istennek Lelke által űzöm ki az ördögöket, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa.

 ³¹ Azt mondom azért néktek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek.

 ³² Még a ki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de aki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.

<  Egyes karizmatikus tanítók és "próféták" ezzel az igével fenyegetőzve teszik lehetetlenné a szolgálatukat kísérő jelenségek megvizsgálását. Ezért van, aki azért aggódik, hogy vajon elkövette-e a Szentlélek káromlását, mivel megkérdőjelezi a karizmatikus jelenségek isteni eredetét.

<  Látnunk kell, hogy mi történt előtte: Mt 12,9-től egy megszáradt kezű embert gyógyított meg, szombatnapon. Azért kérdezték meg, hogy „Szabad-e szombaton gyógyítani?” - hogy vádat emeljenek ellene. A gyógyítás után a farizeusok kimentek, és elhatározták, hogy végeznek vele.

<  Mt 12:22-től egy vak és néma megszállottat hoztak hozzá, és ő meggyógyította. Az egész sokaság elcsodálkozott, és úgy vélték, hogy Jézus a Messiás... A farizeusok azonban kijelentették: „Ez nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével.” De Ő ismerte gondolataikat és bebizonyította, hogy Isten Lelkével űzi ki az ördögöket, és bizonnyal elérkezett hozzájuk az Isten országa. Erre mondta: „Ezért mondom nektek: minden bűn és káromlás meg fog bocsáttatni az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg...”

<  Adva van tehát egy-két csodálatos gyógyulás, és néhány "szakértő", aki a csodát nem a Szent Léleknek, hanem tisztátalan léleknek, az ördögnek tulajdonítja. Miért?

v A farizeusok nem pusztán tévedtek, nem csak félreértettek valamit, hanem Jézus egyértelműen pozitív tettét tulajdonították az ördögnek (12:23,33).

v Jézus tettét eleve el akarták utasítani, és bármit is tett, azt az ördögnek akarták tulajdonítani. Számukra ezért elég volt pusztán hallomás alapján ítélni, még önellentmondás árán is (12:25-27).

v Jézust ugyanis addigra már eleve be akarták vádolni (12:10), sőt, végezni akartak vele (12:14).

v Jézus szerint őt félre lehet érteni, róla lehet rosszat mondani (12:32), de amit tett, azt bárkinek helyesen kellett volna megítélni, akinek helyesek az indítékai (12:33-37).

<  Egy mai hívő, aki Jézust Uraként szereti és követi, eleve nem követheti el ezt a bűnt, mivel

v Jézus az ellenségeit figyelmezteti, és nem a hívőket.

v Jézus nem arról beszél, hogy a hívők megítélhetik-e és hogyan ítéljék meg egymás szolgálatát, hanem arról van szó, hogy Jézus ellenségei hogyan és miért ítélték el az ő szolgálatát.

<  Ami bizonyos Szentléleknek tulajdonított jelenségek megítélését illeti,

v egyfelől valóban tanácsos az óvatos megfogalmazás (de nem a Mt 12:31 miatt),

v másfelől pedig igenis jogos a megvizsgálás igénye, éppen Krisztus Testének védelmében (de más igék miatt, pl. Mt 7:15-23, 1Kor 11:4, 1Thessz 5:19-21, 1Jn 4:1).

III. A Sátán megkötöztetése (29-30. v. vö. Jel 20:1-2)

²⁹ Avagy mi módon mehet be valaki a hatalmasnak házába és rabolhatja el annak kincseit, hanemha megkötözi előbb a hatalmast és akkor rabolja ki annak házát?

 ³⁰ A ki velem nincsen, ellenem van; és a ki velem nem gyűjt, tékozol.

<  Abban az időben élünk, amikor a Sátán meg van kötözve.

v ahogyan leszúrják a disznót, de még elszaladhat, egy darabig...

v ahogyan levághatják a kígyó fejét, de még vergődik. A Sátán is az utolsókar rúgja. Tudja, hogy kevés ideje van.

<  Maga az Úr Jézus kötözte meg. Azért jött, hogy az ördög munkáit lerontsa – 1Jn 3:8.

v 1Móz 3:15 – a Kígyó fejére tapos.

<  Mi a Sátán munkája?

v Isten detronálása – (Ézs 14. Ez 28 ??)

v Kísértés (1Móz 3:1-7)

v Vádolás (Jób 1-3. Jel 13.)

v Emberekben lakozás – Mk 5:1-20.

<  Hogyan rontotta le az Úr Jézus a Sátán munkáját?

v Elutasította a kísértést – Mt 4. Lk 4. Zsid 4:15

v Kiűzte őket – Lk 17:21. Mt 12,28. Lk 7:21. Tanítványait is felhatalmazta erre – Lk 7:21. 10:17-20.

v Győzedelmeskedett rajta Gecsemánéban (Mt 26:38-46)

v Halála által – 4. szó. 6. szó. - Mk 15:34. Jn 19:30 – Elvégeztetett!

v Feltámadása által – 1Kor 15:55-57.

v Gyülekezetének építése által – Mt 16:18. A Pokol kapui sem... A jövőben? Jel 20:1-3. 10-14. ?

Az elsőrendű tennivaló - Hagg 1:1-15

Az elsőrendű tennivaló

Hagg 1:1-15

¹ Dárius király második esztendejének hatodik hónapjában, a hónapnak első napján szólott az Úr Aggeus próféta által Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, Júda fejedelmének, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak, mondván: ² Így szól a Seregek Ura, mondván: Ezt mondja e nép: Nem jött még el az idő, az Úr háza építésének ideje! ³ Az Úr pedig így szól Aggeus próféta által, mondván: ⁴ Ideje-e néktek, hogy ti mennyezetes házakban lakozzatok, holott ez a ház romban áll?

⁵ Most azért ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útjaitokat! ⁶ Sokat vetettetek, de keveset takartok; esztek, de meg nem elégedtek; isztok, de meg nem részegedtek; ruházkodtok, de meg nem melegedtek, a bérlő is lyukas zacskóra bérel. ⁷ Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útjaitokat! ⁸ Menjetek fel a hegyre, és hordjatok fát, és építsétek e házat, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőíttessem, azt mondja az Úr. ⁹ Sokat vártatok, de íme, kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra! Mi okért? azt mondja a Seregeknek Ura. Az én házamért, amely íme, romban áll, ti pedig siettek, ki-ki a maga házához. ¹⁰ Azért vonták meg tőletek az egek a harmatot, vonta meg a föld az ő termését. ¹¹ És pusztulást rendeltem a sík földre és a hegyekre, a búzára és a borra, az olajra és mindarra, a mit a föld terem; sőt az emberre és a baromra és minden kézimunkára is.

¹² És meghallotta Zorobábel, a Sealtiél fia, és Jósua, a Jehosadák fia, a főpap, és a nép minden többi tagja az Úrnak, az ő Istenüknek szavát és Aggeus próféta beszédeit, amiként elküldte őt az Úr, az ő Istenük, és megfélemlett a nép az Úr előtt. ¹³ És szólott Aggeus, az Úr követe, az Úr küldetésében, mondván a népnek: Én veletek vagyok, azt mondja az Úr. ¹⁴ És felindította az Úr Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, a Júda fejedelmének lelkét, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak lelkét, és a nép minden többi tagjának lelkét is, és bementek és munkálkodtak a Seregek Urának, az ő Istenüknek házában. ¹⁵ A hatodik hónapnak huszonnegyedik napján, Dárius királynak második esztendejében.

Jules Verne a „Rejtelmes sziget” című regénye azzal kezdődik, hogy öt fogoly úgy szökik meg a börtönből, hogy felszáll egy légballonra. Ahogy a ballon felröppent, a szél az óceán fölé röpíti őket. Ahogy az órák telnek, a gondolában lévők látják, hogy az óceán felszíne egyre közelebb kerül. Rájönnek, hogy ha nem sikerül följebb emelni a ballont, akkor soha nem jutnak ki a szárazföldre. Úgyhogy, elkezdték kidobni a fölösleges dolgokat: cipőket, ruhákat, fegyvereket... Kissé följebb emelkedtek, de egy újabb süllyedéskor kidobták az élelmet is: jobb éhesen megmenekülni, mint jóllakottan megfulladni. Aztán, amikor újra veszedelmes közelségbe került a víz felszíne, és már nem volt egyéb, amit kidobhattak volna, elhatározták, hogy levágják a gondolát, és megkapaszkodnak a kötelekben. Úgy is tettek, és a ballon újra a magasba lendült. Így értek ki a szárazra a rejtelmes szigeten...

Ez az ige a prioritásainkról, az elsőrendű tennivalóinkról szól. Mi az, ami számunkra mindennél fontosabb? Ha életünk a mélybe süllyed, mi az, amit a legfontosabb feladatunknak tekintünk, amiért érdemes mindent kárba veszni hagyni?

Jeremiás megprófétálta, hogy a babiloni fogság 70 évig fog tartani. Dániel ezt megértette, és imádkozott a szabadulásért (Dán 9:2). A 70 év letelte után Círus perzsa király engedélyt adott a foglyoknak a hazatérésre atyáik földjére, hogy megépítsék a lerombolt templomot Jeruzsálemben.

Mintegy ötvenezren tértek vissza. El is kezdték a templomépítést, de a kör­nyező népek irigysége miatt abbahagyták. 16 év elteltével, Kr.e. 520-ban előállt Haggeus próféta és felrázta a saját munkájába merült népet, hogy folytassák az Úr házának építését.

A hazatért nép nagy áldozatot vállalt azzal, hogy hazatért. Ezek nagy része Babilóniában született, ahol bizonyára szép házuk, menő kereskedésük, vagy jól jövedelmező állásuk volt. Mikor Megérkeztek Jeruzsálembe, ott kormos köveket, elégett kapukat találtak. Az oltár megépítésekor „erős fundamentumra állították föl az oltárt, mert féltek a föld népétől.” (Ezsd 3:3). Ez a maroknyi nép, egy elpusztult vidéken, ellenségekkel körülvéve, jöttek, hogy újat kezdjenek Istennel.

A próféta először rámutat a templom építésének mellőzésére (1-4. v.), majd ennek következményeire (5-11. v.), végül a megoldásra (12-15. v.)

I. A mellőzött feladat – 1-4. v.

Látjuk mindenekelőtt, ahogyan mellőzték, halasztgatták az Úr házának építését. Bizonyára megvoltak a kifogásaik. Milyen kifogásokat hozhattak fel? A maguk háza fontosabb. Ez túlságosan nagy feladat számunkra. Mi kevesen vagyunk. Nem vagyunk rá képesek. Nincs rá elég pénzünk. Többet kell imádkoznunk érte. Nekünk a családunkra kell gondot viselnünk. Nem a mi hibánk, hogy ide jutottunk. Valaki más majd elvégzi ezt is, de reánk ne számítsanak. Nekünk nem erre van szükségünk. Nincs időnk rá. Nem jött még el az ideje. Ismerősek ezek a szólamok?

Az abbahagyott buzgósággal főképp azok kell szembenézzenek, akiknek megtérése 10-20, 40-50 évvel ezelőtt történt. Izráel népe is jól kezdte: letették a fundamentumot. De az első szeretet tüze alábbhagyott. Az „első szeretet” jelentheti időrendi sorrendben az elsőt, de jelentheti minőségi sorrendben az elsőt, amikor Isten van az első helyen. Az az első szeretet, amikor teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből szeretet az Istent, és nálánál senkit sem szeretsz jobban.

Tehát, a sorrenddel, a prioritásokkal van gond. Ki van az első helyen? Számíthat-e rád az Isten, minden körülmények között, minden időben? Megbízhat-e benned, hogy teljes bevetéssel Neki szolgálsz, akár az életed árán is? Vannak, akik úgy vélik, hogy a család mindenképp az első helyen kell legyen, pedig az Úr Jézus világosan megmondta, hogy „aki jobban szereti apját, anyját, fiát vagy leányát, mint Őt, nem méltó Őhozzá” (Mt 10:37).

A hazatért zsidók bizonyára bemutatták az áldozatokat rendszeresen, és igyekeztek megtartani a törvényt. Imádkoztak otthon is, és a mezőn is, ha eljött az ideje. Nem az egyéni kegyesség gyakorlásával volt a baj, hanem a sorrenddel. Az nem baj, ha gyomlálták elgazosodott földjüket, szőlőt ültettek, házakat építettek, kutakat ástak... A kérdés az, hogy mi a sorrend? Az Úr háza az első, vagy a magad munkája? Mi az elsődleges? Meg tud akadályozni, hogy imaházba jöjj, ha van egy jó film? Ha vendégségbe érkeztek a rokonok? Ha labdarugó világbajnokság van?

Lehet, hogy amit végzel, nélkülözhetetlen családi, társadalmi szempontból, mégsem lesz rajta áldás, ha az Úr ügyére nincs se időd, se pénzed. „Gondoljátok meg jól a ti útjaitokat!” (5b. v.)

Ha nem az Úr van az első helyen, akkor semmivel sem vagyunk különbek a világnál – és a samaritánusoknál. Ők is szolgáltak az Úrnak is, áldoztak az Úrnak is, imádták az Urat is... Hogy is mondta az Úr Jézus: „Keressétek először...” (Mt 6:33) Ezt az elsőt kérte Ábrahámtól, amikor vitte Izsákot megáldozni, ezt kérte a sareptai özvegytől, amikor csak egy marok lisztecskéje maradt a vékában, és egy kevés olaja a korsóban...

Abbahagyást, az első szeretetet elhagyását többször láthatjuk: aki elkezdi egy idegen nyelv megtanulását, de abbahagyja... aki elkezdi egy hangszer tanulását, de abbahagyja... aki elindul Krisztust követni – de abbahagyja. Volt ilyen Jn 6-ban. Az Úr Jézus azt kérdezte a 12-től: „Vajon ti is el akartok-e menni?” (Jn 6:67) Így cselekedett Orpa, aki „visszatért az ő népéhez és az ő isteneihez” (Ruth 1:15), és Démás, aki a „jelenvaló világhoz ragaszkodott (2Tim 4:10).

Isten senkitől sem kéri azt, amije nincs, de amije van, teljes életével együtt, azt kéri mind.

II. A mellőzés következményei – 5-11. v.

Az Úr rámutat prófétája által mindarra, amit a kibillent sorrend okozott: „Sokat vetettetek, de keveset takartok; esztek, de meg nem elégedtek; isztok, de meg nem részegedtek; ruházkodtok, de meg nem melegedtek, a bérlő is lyukas zacskóra bérel.” (6. v.) „Sokat vártatok, de íme, kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra!” (9a. v.) Egy szóval: elmaradt az áldás. Munka az volt sok. Éjt nappallá téve dolgoztak, de nem volt rajta Isten áldása.

Az áldás attól függ, hogy ki van az első helyen. Általában úgy van, hogy nem tesszük az első, legfontosabb helyre az Urat, akkor a sürgős dolgok kiszorítják a fontos dolgokat az életünkből. Ez érvényes a személyes csendességre, a bibliaolvasására, az istentiszteleteken való részvételre, az imádkozásra, stb. Egy befőttes üvegbe ha nem tesszük bele a nagyobb darabokat először, akkor azok többé nem fognak beleférni: a kisebbek kiszorítják azt.

Tedd az első helyre Istent, és Isten majd gondoskodni fog a sikereidről. Ne az elkeserítő tényezőkre nézz: az öregekre, akik sírva panaszolják, hogy milyen volt a Salamon templom,a bezzeg, az ő idejükben... a samaritánusokra, akik árulkodnak, ellenőriznek és támadnak... Bízz az Úrban! Ha Isten azt mondta, hogy „Én veletek leszek!” (13. v.) – ez elég, még akkor is, ha nagyon rövid prédikáció. Nekünk áldásra van szükségünk! Ismerős a történet a boldog ember ingéről: nem az ing a lényeg, hanem a boldogság. Isten áldása akkor is megadatik, ha a körülmények teljesen mást mondanak.

A kifogás, hogy „még nem jött el az ideje”, abból fakadt, hogy „siettek ki-ki a maga házához” (9b. v.) El voltak foglalva. Nem értek rá meghalni se. A „nincs időm” azóta is kedvenc csalása az ördögnek. Az Úr azt kérdezi: „Ideje-e nektek, hogy ti mennyezetes házakban lakjatok?” (4a. v.) A helyzet, a kultúra, a divat olyan volt, hogy ők sem maradhattak le... És igyekezve lépést tartani a világgal, nem maradt idejük az Úr számára... Nem „maradt”, mert a maradékot akarták adni.

Ne értsen senki félre: nem arról van szó, hogy maradjunk a tapasztott padló és a petróleumlámpa mellett, hanem arról, hogy melyik a sorrend? „Az Uré a föld és annak teljessége”, és mi csak sáfárai vagyunk a vagyonunknak. Hogy bánunk a ránk bízott vagyonnal, tehetséggel, idővel, pénzzel? Nagy baj, ha úgy kezeljük, mintha a miénk volna.

De add oda Istennek először azt, ami Őt illeti, és átélheted az Ő áldását. Ellenkező esetben pedig átélheted az áldás hiányát: „Sokat vetettetek, de keveset takartok; esztek, de meg nem elégedtek; isztok, de meg nem részegedtek; ruházkodtok, de meg nem melegedtek, a bérlő is lyukas zacskóra bérel.” (6. v.) „Sokat vártatok, de íme, kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra!” (9a. v.)

III. A mellőzés kijavítása – 12-15. v.

A prófétai üzenetre „megfélemlett a nép az Úr előtt” (12. v.).

Isten szavát meghallani már önmagában nagy előrelépés. Csoda az, amikor hallod az Isten figyelmeztetését! Innen már csak egy lépés az Ige teremtő és újjáteremtő erejének megtapasztalása.

Az Ige félelmet támaszt az ember szívében. Ádám is megijedt, amikor meghallotta az Úr szavát. De az engedelmességre Isten válasza ez: Ne féljetek! „Én veletek vagyok!” (13b. v.) Eddig ráfuvallt a munkájukra, és az elszáradt, semmivé lett (9. v.). Ám ha velük van, akkor a kőből is víz fakad, a mennyből manna hull. „Áldást parancsol melléd az Úr, a te csűreidben és mindenben, a mire ráteszed kezedet; és megáld téged azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ad néked” (5Móz 28:8). Első osztályosként nem féltem senkitől, mert a negyedik osztályban ott volt a nagyobbik testvérem. Ha az Úr velünk van, senki sem lehet ellenünk (Róm 8:31).

A 8. versben így hangzott a felszólítás: „Menjetek fel a hegyre, és hordjatok fát, és építsétek e házat, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőíttessem”, majd a 14. versben olvassuk, hogy „bementek és munkálkodtak a Seregek Urának, az ő Istenüknek házában”. Ez áldozatba került. Belefájdulhatott a derekuk is. Úgy tűnt, veszteséggel és veszedelemmel jár, de végül mégis megérte. Így történt Mózessel is: Egyiptom minden kincsénél nagyobb gazdagságnak tartotta a Krisztus gyalázatát, inkább választotta az Isten népével való együtt nyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét. Sokat vállalt, míg a pusztán vándorolt a lázadó néppel. De végül együtt látták Jézussal a megdicsőülés hegyén, az ígéret földjén! Megérte!

A fertőzött és a megszentelt - Hagg 2:10-19

A fertőzött és a megszentelt

Hagg 2:10-19

¹⁰ A kilencedik hónap huszonnegyedikén, Dáriusnak második esztendejében szólott az Úr Aggeus próféta által, mondván: ¹¹ Ezt mondja a Seregeknek Ura: Kérdezd meg csak a papokat a törvény felől, mondván: ¹² Ha szentelt húst visz valaki az ő köntösének szárnyában, és illeti annak szárnyával a kenyeret vagy a főzeléket, vagy a bort, vagy az olajt, vagy bármi más eleséget: vajon szent-e az? És feleltek a papok, és mondák: Nem.

¹³ Aggeus pedig azt mondta: Ha hulla által fertőzött illeti mindezeket, tisztátalanná lesz-e? És feleltek a papok, és mondák: Tisztátalanná!

¹⁴ Aggeus pedig felelt, és azt mondta: Épp így e nép és épp így e nemzet én előttem, azt mondja az Úr, és épp így kezüknek minden munkája, és amit ide felhoznak: tisztátalan az.

¹⁵ Most azért jól gondoljátok meg e naptól fogva az elmúltakat is, mielőtt még követ kőre tettek volna az Úr hajlékában! ¹⁶ Azelőtt elmentek a húszas garmadához, és tíz lett; elmentek a sajtóhoz, hogy ötven vederrel merítsenek, és húsz lett. ¹⁷ Megvertelek titeket üszöggel, ragyával, és kezetek minden munkáját kőesővel, és még sem hajoltatok hozzám, azt mondja az Úr. ¹⁸ Jól gondoljátok hát meg e naptól fogva az elmúltakat is! A kilencedik hónap huszonnegyedik napjától, attól a naptól fogva, a melyen letétetett az Úr hajlékának alapja. Jól meggondoljátok! ¹⁹ Van-e még mag a csűrben? És bizony, a szőlő, a füge, a gránátalma és az olajfa sem termett! E naptól fogva megáldalak.

²⁰ Másodszor is szólott az Úr Aggeusnak a hónap huszonnegyedik napján, mondván: ²¹ Mondd meg Zorobábelnek, Júda fejedelmének: Én megindítom az eget és a földet. ²² És felforgatom az országok királyi székét, és elfogyasztom a pogány országok erejét, és felforgatom a szekeret és a benne ülőket, és lehullnak a lovak és a rajtok ülők: ki-ki az ő atyjafiának fegyvere által. ²³ Azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, felveszlek téged Zorobábel, Sealtiélnek fia én szolgám, azt mondja az Úr, és olyanná teszlek, mint egy pecsétgyűrű, mert téged választottalak el, azt mondja a Seregeknek Ura.

Ez Haggeus harmadik próféciája. Ennek mondanivalója abban áll, hogy az áldozat engedelmesség nélkül (ami a templom építését illeti) nem szentelhet meg. Most azonban, hogy engedelmesek lettek és elkezdték építeni az Úr házát, átélhetik azt is, hogy Isten megáldja őket, még akkor is, ha ennek jelei még nem látszanak. Amíg az Úr háza romokban áll, addig tisztátalan marad bármi, amit végeznek. A maguk házának építése és az áldozatok bemutatása sem lesz szent, csak ha első helyre teszik az Úr ügyét.

I. A szentség és a tisztátalanság terjedése

Az Úr a papokhoz küldte Haggeust, hogy a tiszta és tisztátalan kérdésében véleményt mondjanak. Az Ósz-ben a papoknak kellett érteni és tanítani a törvényt. A Nádáb és Abihú esete után az Úr kijelentette, hogy bort és szeszes italt ne igyanak, „Hogy különbséget tehessetek a szent és közönséges között, a tiszta és tisztátalan között, és hogy taníthassátok Izráel fiait mindazokra a rendelésekre, amelyeket az Úr szólott nekik Mózes által.” (3Móz 10:11. Ez 44:23) Malakiás próféta azt mondja, hogy „a papnak ajkai őrzik a tudományt, és az ő szájából törvényt várnak, mivel a Seregek Urának követe ő.” (Mal 2:7) A kérdés és a válasz így hangzott: „Ha szentelt húst visz valaki az ő köntösének szárnyában, és illeti annak szárnyával a kenyeret vagy a főzeléket, vagy a bort, vagy az olajt, vagy bármi más eleséget: vajon szent-e az? És feleltek a papok, és mondák: Nem.” (12. v.) 3Móz 6:27 szerint a köntösre átterjedt a szentelt hús jellege, és nem lehetett egyébre használni, míg ki nem mosták. Ám maga a köntös, amely nem volt félretéve szent használatra (mint a hús), az nem közvetíthetett szentséget. Olyan ez, mintha azt kérdeznénk, hogy ha egy szent ember kabátját felveszem, akkor én is szent leszek? Nem. Engem is csak az engedelmesség szentelhet meg.

Még a jó cselekedeteink is olyanok, mint a vérbe mártott ruha. „És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink” (Ézs 64:6a) Ha a szívünk tisztátalan, akkor az általunk végzett munka is tisztátalanná lesz.

A másik kérdés: „Ha hulla által fertőzött illeti mindezeket, tisztátalanná lesz-e? És feleltek a papok, és mondák: Tisztátalanná!” (13. v.). A holttest a legmélyebb ceremoniális tisztátalanságot okozta, amely hét napig tartott, és a fertőzött csak egy sor szertartás által lehetett újra tisztává (4Móz 19:11-22). A tisztátalanság gyorsabban terjed. Egy ruhát be lehet szennyezni azzal, hogy egy másik sáros ruhához ér, de nem lehet megtisztítni azzal, hogy egy tiszta ruhához ér. A szenny terjed, a tisztaság nem annyira. A bűnnek sok útja van, míg a tisztaságnak csak egy útja.

Ennek alkalmazása valahogy így hangzik: szentté válik-e valaki azzal, hogy a gyülekezet tagja lesz? Hát azzal, hogy verset mond, vagy bizonyságot tesz, vagy énekel az énekkarban, zenél a zenekarban, eljár az imaházba, adakozik, stb? A válasz egyértelmű: nem. Sem az imaház, sem az énekkar vagy zenekar, de még a szószék sem szentel meg! A szentséghez mindenekelőtt engedelmeskedni kell az Istennek. A hazatért népet nem szenteli meg a szentföld vagy az oltár (Ezsd 3:3).

„Tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között la­kom” – mondja Ézsaiás. De az Úr megtisztította, és szolgálatba állította. Pál apostol is megállapítja: „Megtalálom magamban, aki a jót akarom cselekedni, hogy a bűn megvan bennem.” Igen, de a Jézus vére eltörli a bűnt és megszentel.

Az nem megoldás, hogy alkalmatlan, tisztátalan voltunkat látva mentegetőzünk, hogy mi nem vagyunk alkalmasak az Úrnak való szolgálatra! Csak akkor nem vagyunk alkalmasak, ha nem engedjük, hogy Isten alkalmassá tegyen, vagy ha beképzelten úgy gondoljuk, hogy mi alkalmasak vagyunk... Egy igehirdetőhöz oda ment valaki az igehirdetés után, hogy elsőként szeretne gratulálni a szép igehirdetéshez. Erre az így válaszolt: „Elkésett. Az ördög már gratulált.”. Áldássá csak úgy lehetünk, ha Isten azzá tesz. Ehhez látnunk kell a magunk tisztátalanságát és hitványságát. Az Úr szolgái, Mózes, Gedeon, Ézsaiás, Jeremiás, stb. mind látták alkalmatlan voltukat. De azt is tudták, hogy az alkalmatos voltuk az Istentől van (2Kor 3:5).

II. Az áldás feltétele

A nép már három hónapja kezdett el újra dolgozni az Úr házának építésén. Közben Zakariás is prófétált (Zak 1:2-6). „Most azért jól gondoljátok meg e naptól fogva az elmúltakat is, mielőtt még követ kőre tettek volna az Úr hajlékában!” (15. v.) Az elmúlt tizenvalahány évet (14-16 év) kéri, hogy gondolják át. Milyen volt az az időszak, amikor a háttérbe szorították az Úr ügyét? Ennek leírása nagyon szemléletes: „Azelőtt elmentek a húszas garmadához, és tíz lett; elmentek a sajtóhoz, hogy ötven vederrel merítsenek, és húsz lett. Megvertelek titeket üszöggel, ragyával, és kezetek minden munkáját kőesővel, és még sem hajoltatok hozzám, azt mondja az Úr.” (16-17. v.). Erről már az első részben is beszélt az Úr: „Sokat vártatok, de íme, kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra! Mi okért? azt mondja a Seregeknek Ura. Az én házamért, a mely íme, romban áll, ti pedig siettek, ki-ki a maga házához. Azért vonták meg tőletek az egek a harmatot, vonta meg a föld az ő termését. És pusztulást rendeltem a sík földre és a hegyekre, a búzára és a borra, az olajra és mindarra, a mit a föld terem; sőt az emberre és a baromra és minden kézimunkára is.” (Hagg 1:9-11) A lényeg az, hogy hiába siettek minden nap a mezőre, vetettek, kapáltak, gyomláltak, az Isten iránti engedetlenség hiánya miatt elmaradt az áldás. Munka volt, de áldás nem volt.

A 17. v. hasonlít ahhoz, amit az Úr Ámós próféta által is üzen (Ám 4:6-12): minden féle csapás érte őket, mégsem tértek vissza Hozzá, azt mondja az Úr. Pedig az áldás megvonása épp azért történt, hátha felébreszti őket, hogy Istent tegyék az első helyre.

„Van-e még mag a csűrben?” A válasz nem lehetett pozitív. A kilencedik hónapban, Kiszlév havában (ez november-december) már befejezték a magvetést. Nem volt mag a csűrben, mert el lett vetve. A magvetés Tisri második felében, Marchesvan havában és Kiszlév első felében történt. Úgyhogy december közepén, ha maradt volna is egy kevés mag, az legfeljebb arra volt elég, hogy ne haljanak éhen az aratásig.

Ebben a helyzetben ígért az Úr áldást az Ő népének: „Bizony, a szőlő, a füge, a gránátalma és az olajfa sem termett! E naptól fogva megáldalak.” (19. v.) „A szőlő, a füge, a gránátalma és az olajfa nem termett”, és ha termett volna, már az is elfogyott volna... Az áldás, amit meg fognak tapasztalni olyan lesz, hogy látni fogják a különbséget a korábbi helyzethez képest. A vetésből aratás lesz, a gyümölcsfák termékenyek lesznek. Mindezeket Isten áldása fogja cselekedni.

A 3Móz 26-ban és 5Móz 28-ban Isten feltárja népének az áldást és az átkot. Mózes később kijelenti: „Bizonyságúl hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod; Hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, és hogy hallgass az ő szavára, és ragaszkodjál hozzá; mert ô a te életed és a te életednek hosszúsága.” (5Móz 30:19-20)

III. Az Isten kiválasztott szolgája

Haggeus negyedik próféciája azokról az áldásokról szólnak, amelyeket Isten Zorobábel által közvetít Izráel számára. Az Úr megőrzi az ő népét az ellenség közepette. Újra utal arra korszakra, amikor az Úr megindítja az eget és a földet, és a népeket, ahogyan az 1:6-ban már említette, hogy minden népből csatlakozzanak a gyülekezethez.

Zorobábel a Messiás előképe (és elődje), aki előre mutat arra a Fejedelemre, aki uralkodni fog a Dávid trónján mindörökké. Ő nem egy politikai uralmat valósít meg, földrajzi határokkal, hanem a szívekbe hozza el az Isten országát.

„Felforgatom az országok királyi székét, és elfogyasztom a pogány országok erejét, és felforgatom a szekeret és a benne ülőket, és lehullnak a lovak és a rajtok ülők: ki-ki az ő atyjafiának fegyvere által.” Nagy változások fognak jönni. Forradalmak és háborúk: a perzsákat legyőzik a görögök, a görögöket a rómaiak, a rómaiakat a gótok, hunok és vandálok, és a Krisztus ellen lázadó államok, ateisták és iszlámisták még ha támadják is Isten népét, nem győzedelmezkedhetnek felette, mert azok Isten védelmét élvezik. Csak a Messiás országán, a gyülekezeten a pokol kapui sem vehetnek diadalmat. „És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át, hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké.” (Dán 2:44)

Végül ilyen szépet mond az Úr Zorobábelről: „Azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, felveszlek téged Zorobábel, Sealtiélnek fia én szolgám, azt mondja az Úr, és olyanná teszlek, mint egy pecsétgyűrű, mert téged választottalak el, azt mondja a Seregeknek Ura.” (23. v.) Zorobábel mutatja, hogy mit tehet Isten egy olyan emberrel, aki teljesen odaszánja magát a neki való engedelmességre: hordozni fogja az Ő nevét, igazolja vele az Ő tervét. Mi is hordozhatjuk Isten képét és hasonlatosságát, ha újjászülettünk.