Istenítélet a Kármel-hegyen - 1Kir 18:20-40

Istenítélet a Kármel-hegyen

1Kir 18:20-40

²⁰ És elküldte Akháb mind az egész Izráel fiaihoz, és egybegyűjtötte a prófétákat a Kármel hegyre. ²¹ És odamenvén Illés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt. És nem felelt néki a nép csak egy szót sem.

²² Akkor monda Illés a népnek: Én maradtam meg csak egyedül az Úr prófétái közül; míg a Baál prófétái négyszázötvenen vannak; ²³ Adjatok azért nékünk két tulkot, és [ők] válasszák magoknak az egyik tulkot, a melyet vagdaljanak darabokra, és rakják a fákra; de tüzet ne tegyenek alája; én pedig a másikat készítem el, amelyet a fákra rakok, de tüzet én sem teszek alája. ²⁴ Akkor hívjátok segítségül a ti isteneteknek nevét, és én is segítségül hívom az Úrnak nevét; és amely isten tűz által felel, az az Isten. És felelvén az egész sokaság, monda: Jó lesz! ²⁵ És monda Illés a Baál prófétáinak: Válasszátok el magatoknak az egyik tulkot, és készítsétek el ti először; mert ti többen [vagytok,] és hívjátok segítségül a ti isteneteknek nevét, de tüzet ne tegyetek alája. ²⁶ És vették a tulkot, amelyet nékik adott, és azt elkészítették, és segítségül hívták a Baálnak nevét reggeltől fogva délig, mondván: Baál! hallgass meg minket! De nem jött szó, sem felelet. És ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek. ²⁷ Mikor pedig már dél lett, elkezdte őket gúnyolni Illés, azt mondván: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán aluszik, és felserken. ²⁸ És [elkezdtek] hangosan kiabálni és az ő szokásuk szerint késekkel és borotvákkal metélték magokat, míg csak ki nem csordult a vérük. ²⁹ Mikor pedig a dél elmúlt, prófétálni [kezdtek] egész az esteli áldozatig; de akkor sem lett se szó, se felelet, se meghallgattatás. ³⁰ Akkor monda Illés az egész sokaságnak: Jöjjetek én hozzám. És hozzá ment az egész sokaság, és megépítette az Úr oltárát, amely leromboltatott volt. ³¹ És vett Illés tizenkét követ, a Jákób fiai nemzetségeinek száma szerint, akiknek az Isten azt mondotta volt: Izráel legyen a te neved; ³² És oltárt épített a kövekből az Úr nevében, és egy árkot húzott az oltár körül, a melybe két véka vetni való mag férne. ³³ És oda készítette a fát, és felvagdalta a tulkot, és felrakta azt a fára; ³⁴ És monda: Töltsetek meg négy vedret vízzel, és öntsétek az égőáldozatra és a fára. Monda ismét: Tegyétek ezt még egyszer! És másodszor is azt tették. Monda mégis: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is azt művelték; ³⁵ Úgy, hogy a víz lecsurgott az oltárról, és még az árok is tele lett vízzel. ³⁶ És amikor eljött az esteli áldozás ideje, oda lépett Illés próféta, és monda: Ó, Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy az Isten az Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem. ³⁷ Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza az ő szívüket! ³⁸ Akkor alászállt az Úr tüze, és megemésztette az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, amely az árokban volt. ³⁹ Mikor ezt látta az egész sokaság, arcra borult, és azt mondta: Az Úr az Isten! az Úr az Isten!

⁴⁰ És azt mondta Illés nékik: Fogjátok meg a Baál prófétáit; senki el ne szaladjon közülük! És megfogták őket, és alávitte őket Illés a Kison patakja mellé, és megölte ott őket.

Omri után fia, Akháb került a trónra. Már apja is „gonoszul cselekedett az Úr szemei előtt, és gonoszságával meghaladta mind az őelőtte valókat”. (1Kir 16:25) Nevéhez fűződik Samária, a főváros megalapítása. Ahkáb apja nyomdokaiban járt, és feleségül vette Etbaál leányát, Jézabelt, a főniciai Szidonból, amely a baáltisztelet központjának számított. Így sikerült aprját is túlhaladnia a gonoszságában: „jobban haragra indította Akháb az Urat, Izráel Istenét, mint az Izráel valamennyi királya, a kik ő előtte voltak” (1Kir 16:33).

Az előbbi részben Illés, akinek neve azt jelenti, hogy „az én Istenem az Úr”, szembeszállt Akhábbal és szárazságot prófétált, ami három és fél évig tartott. A szárazság a baálkultusz szívét célozta meg, mivel Baált a termékenység és eső istenének tartották. Ezzel együtt Akháb irányvonalára is csapást mért.

A három és féléves szárazság után Illés az Isten parancsából a Kármel hegyre gyűjtötte össze a Baál és Astarót prófétáit a néppel együtt. (Később nem olvasunk többé Astarót négyszáz prófétájáról, csak a Baáléról.) A Kármel hegy tetején a királlyal az élen nagyon sokan összegyűltek: ott tartott nyilvános istenítéletet Illés. Odaállott elébük és bátran azt kérdezte: „Meddig sántikáltok kétfelé?”

Bátorság kellett ehhez, mert tudta, hogy a bálványimádók többségben vannak. Ha kudarcot vall, bizonyára a fejével játszik! De van ilyen időszak, amikor le kell leplezni a képmutatást. A „ne szólj szám, nem fáj fejem” közmondás nem megoldás, és nem is jellemzi az Illéseket. Ők bátran vállalják a szembesítést a bűnnel, főképp, ha Isten ezt kéri tőlük. Meg vannak győződve arról, hogy a Baál társasága fog csődbe jutni, és mindenestől vereségre van ítélve. És biztosan tudja, hogy az Úr győzni fog.

I. Az igazi Isten felismerése (20-21)

²⁰ És elküldte Akháb mind az egész Izráel fiaihoz, és egybegyűjtötte a prófétákat a Kármel hegyre. ²¹ És odamenvén Illés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt. És nem felelt néki a nép csak egy szót sem.

A Baál tisztelete vonzotta az izráelitákat: ez volt a „királyi” vallás, az államilag finanszírozott vallás, ennek voltak hagyományai. Gyakorlatiasnak vélték, mert úgy vélték, hogy Baál, eső és a vihar istene, termékennyé teszi a földet és az embert, és az érzékiségre is kívánatosan hatott, mivel kultikus prostituáltak álltak a Baál-szentély szolgálatában.

Szükséges volt tehát felismerni, hogy ki az igazi Isten: a Baál, vagy az Úr. Nem az a lényeg, hogy ki mennyire tudja megvédeni bálványimádását, hanem az, hogy igazi-e az az isten, akit imádni kell? Ebben az igeszakaszban tehát ez a fő kérdés: „Ha az Úr az Isten, kövessétek Őt” (21. v.); „Amely isten tűz által felel, az az Isten” (24. v.); „hogy te vagy az Isten Izráelben, ismerjék meg e mai napon. Te az Úr vagy az Isten, te fordítod vissza az ő szívüket” (36. v.). Aztán a nép leborult és azt kiáltotta, hogy „Az Úr az Isten, az Úr az Isten!” (39. v.)

Ahhoz, hogy erre a kérdésre mindenki megérthesse a helyes választ, Isten kénytelen (néha) extrém eszközökhöz folyamodni. A hosszú szárazság után újra esőt szándékszik küldeni Izráel földjére. De előbb radikális leszámolásra van szükség Baállal! Baált hitelteleníteni kell, nyilvánosan, világosan, egyértelműen, véglegesen, nehogy azt gondolja valaki, hogy az esőt mégis csak Baál adta.

„Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt.” (21. v.) Ez nem csupán akadémiai kérdés. A teológia tanítványsághoz vezet, amit hiszel, azt követned kell! A felismerés elkötelezettséget eredményez. Illés nem engedi meg, hogy Izráel népe részt vegyen ezen az istenítéleten csak úgy közömbösen, hogy a végén kimondják, hogy „Na, végre, tudjuk, hogy ki az igazi Isten!”, és onnan elsétáljanak szántani, vetni, halászni, ki hova akar, futballmeccset nézni, vagy kártyázni… No, nem! Ha az Úr az Isten, akkor kövessétek Őt! Ő nem egy eszme, hanem a Király, akinek engedelmeskedned kell! Egy bálványt oda tehetsz, ahova akarsz, és bármikor hátat fordíthatsz neki. A bálvánnyal megteheted, hogy csak akkor fordulsz hozzá, amikor bajban vagy. Éppen ez a különbség Isten és a bálványok között. A bálványra rázárhatod az ajtót, és nem fogja számon kérni, hogy hol jártál. De az igazi Isten nem ilyen, Vele nem lehet játszadozni. Ha felismerted Őt, akkor követned kell! Másképp a felismerés nem a megmentésedet eredményezi, hanem az ítéletedet. Az lesz a veszted: „Tudtad, gonosz szolga!” (Lk 19:22) Tehát értelmetlen dolog azt mondani, hogy valakinek Jézus a Megváltója, de nem az Ura. Nem lehet senkinek Megváltója, ha nem engedelmeskedik, mint Urának.

II. Az igazi Isten egyedisége (19-39)

Az ige több szempontból világítja meg Isten tulajdonságait.

Ő az az Isten, aki számára nincsenek földrajzi akadályok (v. 19-20). Kármelt nem ok nélkül választotta Illés erre a szembesítésre. (Kármel a Földközi-tenger partján, Haifa mellett, egy 535 m magas mészkő hegygerinc, 17-18 km hosszan vonul dél-kelet felé.) Kr. e. már a második évezredben egyiptomi iratok szent helyként emlegették, III. Salmanasszár, asszír király feljegyzéseiben (Kr. e. 841) pedig Baál hegyének van nevezve. A Kármel hegyén Baál élvezhette a hazai pálya előnyeit. Ha a lerombolt oltárú Jáhve (30. v.) itt győzi le Baált, akkor ez még világosabbá teszi tehetetlenségét és az Úr egyedüli istenségét.

Isten számára a létszám nem jelent akadályt (v. 22. 25.) Baál prófétái 450-en vannak, (Asera prófétái pedig 400-an), míg Illés egyes-egyedül. Bíztatja őket, hogy induljanak elsőként, mert ők sokan vannak (v. 25). De hát, a számbeli fölény Istennél nem akadály. A valóságot nem a népszerűség, a létszám, a divat határozza meg. Az igazság akkor is igazság, ha senki sem képviseli, vagy csak egyedül Illés. „Az Úr előtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást” (1Sám 14:6).

Isten számára a buzgóságot nem decibelben és mozgalmasságban mérik (v. 26-29. 36-38.) A Baál tisztelői nagyon hangoskodtak és mozgolódtak (v. 26). Nagy buzgóságot tanúsítottak: egész estig ugrándoztak, kiáltoztak, vagdalták magukat, révületbe estek az oltár körül… „Ott sántikáltak az oltár körül, a melyet készítettek” (26. v.) Korábban a kétfelé sántikálás a határozatlanságot jelentette, itt pedig a hatékonyságtalanságot. Hiábavaló sántikálás volt ez! De nem mondhatjuk, hogy félvállról vették feladatukat! Csakhogy nem mindegy, hogy kiért buzgólkodunk! Az Úr Jézus a hegyi beszédben említi, hogy az utolsó napon lesznek, akik azt mondják: „Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben?” (Mt 7:22) És ezekről az Úr vallást tesz: „Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” Azok bizonyára buzgó emberek voltak, a maguk módján. Talán televízióban is prédikáltak, és szenzációs műsorokat tartottak, mint a Baál prófétái. Illésnek nem volt ilyesmire szüksége. Illés gúnyolódott velük (v. 27), ugyanis a pogány felfogás szerint az istenek emberi tevékenységeket folytatnak… Innen van, hogy „elmélkedik”, „félrement” (- a WC-re!), „úton van” (és nem vitte a mobiltelefonját), vagy „alszik”. Micsoda irónia! A bálványimádás csakugyan nevetséges. Baállal szemben az Úrról az van megírva: „Nem szunnyad el a te őriződ, íme, nem szunnyad, és nem alszik az Izráelnek őrizője!” (Zsolt 121:3-4) Nem volt „se szó, se felelet, se meghallgattatás” – v. 29.

Illés egyszerű imájára viszont „leszállott az Úr tüze” – v. 38. Illés is buzgó, de nem kapkod, nem próbál erőszakoskodni az Úrral. A mi Istenünknek nincs szüksége ilyen modern, „evangélikál” baálizmusra! Nem a mi sürgölődésünk miatt fog meghallgatni. Mt 6:7-9 szerint a pogányok sokbeszédűek, másként imádkoznak! A mi imánk legyen rövid, egyszerű és átfogó (Mt 6:9b-13). Imádságod tartalmazzon inkább teológiát, nem pedig pszichológiát (v. 36-37)!

Isten számára a fogyatékosság sem jelent akadályt (v. 32-35). Emberileg úgy tűnik, hogy Illés a vízzel lehetetlenné tette Isten győzelmét. Négy veder víz, háromszor ismételve – az izráeliek tudták, hogy a vizes dolgok nem gyúlnak meg!… (Voltak források a hegyen, és a Földközi-tenger sem volt távol.) Illés meg volt győződve, hogy az Úr tüzet fog adni. A nép pedig meg fogja érteni, hogy a vizes áldozat meggyúl és elég, akkor arra nem lesz más magyarázat, minthogy azt Isten cselekedte. „Avagy az Úrnak lehetetlen-e valami?” (1Móz 18:14)

III. Az igazi Isten gondviselése (30-38)

³⁰ Akkor monda Illés az egész sokaságnak: Jöjjetek én hozzám. És hozzá ment az egész sokaság, és megépítette az Úr oltárát, a mely leromboltatott volt. ³¹ És vőn Illés tizenkét követ, a Jákób fiai nemzetségeinek száma szerint, a kiknek az Isten azt mondotta volt: Izráel legyen a te neved; ³² És oltárt épített a kövekből az Úr nevében, és egy árkot húzott az oltár körül, a melybe két véka vetni való mag férne. ³³ És oda készítette a fát, és felvagdalta a tulkot, és felrakta azt a fára; ³⁴ És monda: Töltsetek meg négy vedret vízzel, és öntsétek az égőáldozatra és a fára. Monda ismét: Tegyétek ezt még egyszer! És másodszor is azt tevék. Monda még is: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is azt művelték; ³⁵ Úgy, hogy a víz lecsurgott az oltárról, és még az árok is tele lett vízzel. ³⁶ És a mikor eljött az esteli áldozás ideje, oda lépett Illés próféta, és monda: Ó, Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy az Isten az Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem. ³⁷ Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza az ő szívüket! ³⁸ Akkor alászállt az Úr tüze, és megemésztette az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, a mely az árokban volt. ³⁹ Mikor ezt látta az egész sokaság, arcra borult, és monda: Az Úr az Isten! az Úr az Isten!

Illés nemcsak ítél, hanem evangélizál is! Itt nemcsak büntetés történik, hanem meghívás is az Istennel való szövetségbe! Illés újra megépítette a lerontott oltárt: 12 kőből építette, vagyis nem vette tudomásul az ország kettészakadását (v. 31. 2Móz 24:4. Józs 4:1-10). Az északi országrész létének sajátos elítélése ez. Az oltárt az Úr nevében építette (32. v.), majd imádkozott. Rövid, konkrét, hittel és meggyőződéssel teljes imát mondott. Imádságában nem önmagát sajnáltatta, sem nem a maga dicsőségét kereste, hanem inkább az Istenét. Három dolgot kér: hogy a nép megtudja „hogy te vagy az Isten az Izráelben”, „hogy én a te szolgád vagyok”, és „hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem”.

Bárcsak megépülnének a lerombolt oltárok: a személyes csendesség oltárai, családi oltárok, a gyülekezeti imaórák romló oltárai, a nemzetünk hitéletének oltára!

Tűz szállott alá, mint az első áldozatkor (3Móz 9:24), vagy Dávid idejében (1Krón 21:26), vagy Salamonnál (2Krón 7:1). A tűz alászállása azt jelentette, hogy Isten elfogadta Illés áldozatát! Mutatta, hogy van visszafelé vezető út Izráelnek, van lehetőség a helyreállásra! Ez a helyreállás az oltáron keresztül lehetséges. Az áldozat miatt van kegyelem, feloldozás, engesztelés.

Talán szebb lett volna befejezni a 39. igeverssel, ahol a nép leborul és kiáltja, hogy „az Úr az Isten, az Úr az Isten”. Ámde itt van a 40. igevers is, amely a Baál prófétáinak ítéletéről szól. Isten az ítélet Istene is (Ézs 30:18). Illés Istene ma is ugyanaz: kegyelmet kínál, de ítélni is fog. „Mert nekünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.” (2Kor 5:10)

Kicsoda az Isten embere? - 1Kir 17:1-16

Kicsoda az Isten embere?

1Kir 17:1-16

 ¹ És szóla Thesbites Illés, a Gileád lakói közül, Akhábnak: Él az Úr, az Izráel Istene, aki előtt állok, hogy ez esztendőkben sem harmat, sem eső nem lészen; hanem csak az én beszédem szerint.

 ² És lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, mondván:  ³ Menj el innét, és menj napkelet felé, és rejtezzél el a Kérith patakja mellett, mely a Jordán felé folyik.  ⁴ És a patakból lesz néked italod; a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy tápláljanak téged ott. ⁵ Elméne azért, és az Úrnak beszéde szerint cselekedék; és elméne és leüle a Kérith patakja mellett, amely a Jordán felé folyik.  ⁶ És a hollók hoztak néki kenyeret és húst reggel és este, és a patakból ivott.

⁷ És lőn néhány nap mulva, hogy kiszáradt a patak; mert nem volt eső a földre. ⁸ És lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, mondván: ⁹ Kelj fel, és menj el Sareptába, a mely Sídonhoz tartozik, és légy ott; ímé megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.

¹⁰ És felkelvén, elméne Sareptába, és mikor a város kapujához érkezett, íme, egy özvegyasszony volt ott, a ki fát szedegetett, és megszólítván azt, monda néki: Hozz, kérlek, egy kevés vizet nékem valami edényben, hogy igyam. ¹¹ De mikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és monda néki: Hozz, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben. ¹² Az pedig monda: Él az Úr, a te Istened, hogy nincs semmi sült kenyerem, csak egy marok lisztecském van a vékában, és egy kevés olajom a korsóban, és most egy kis fát szedegetek, és haza megyek, és megkészítem azt magamnak és az én fiamnak, hogy megegyük és azután meghaljunk. ¹³ Monda pedig néki Illés: Ne félj, menj el, cselekedjél a te beszéded szerint; de mindazáltal nékem süss abból először egy kis pogácsát, és hozd ide; magadnak és a te fiadnak pedig azután süss; ¹⁴ Mert azt mondja az Úr, Izráel Istene, hogy sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli olaj meg nem kevesül addig, míg az Úr esőt ád a földnek színére. ¹⁵ És elméne, és az Illés beszéde szerint cselekedék, és evék mind ő, mind amaz, mind annak háznépe, naponként. ¹⁶ A vékabeli liszt nem fogyott el, sem pedig a korsóbeli olaj nem kevesült meg, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott Illés által.

<  Többféle megközelítésünk lehet az Igéhez, de most összpontosítsunk inkább csak az Isten emberére, Illésre.

v Illés példát ad nekünk engedelmességből, bizalomból, bátorságból. Így kell szolgálnunk az Urat.

I. Aki engedelmes Isten szavának (Engedelmessége)

<  A főtéma Isten szava: csak az Illés, vagyis az Úr szava szerint lesz eső vagy harmat.

v Az Úr szava irányítja Illést (2-4 v.), amelynek Illés szó nélkül engedelmeskedik (5. v.). Később ugyanaz a szó továbbküldi (8.-9. v.), majd biztosítja az özvegyet (14. v.). Az özvegy felismeri: az Úr szava igazság (24. v.).

v Ez az, amihez az Isten emberének szabnia kell magát. Főképp neki. Az ige kell legyen a mérce.

<  Miért kellett Illésnek elrejtenie magát?

v Sokan úgy vélik, hogy nyilvánvaló, hogy miért: halálra keresték (18:4.,10.). De ez csak a részleges igazság, és nem biztos, hogy az elsődleges. Amikor újra megmutatja magát Akhábnak, nem úgy tűnik, mintha élete veszélyben forognak.

v Illés egy lelki vezető. Szellemi fejedelem. Isten igéjének a hordozója, képviselője. Ha ő eltűnik, az többet jelent, mintha Azáriás tűnne el. Ez maga az ítélet része: egyrészt a szárazság, másrészt az ige hiánya. Nincs próféta, nincs ige.

<  Az Istentől jött ige hiánya egy rettenetes ítélet:

v 1Sám 28:6., 15.: „És megkérdezte Saul az Urat, de az Úr nem felelt néki sem álomlátás, sem az Urim, sem a próféták által.”

v Zsolt. 74:9: „Jeleinket nem látjuk, próféta nincs többé, és nincs közöttünk aki tudná: meddig tart ez?”

v Ám. 8:11: „Íme, napok jönnek, azt mondja az úr Isten, és éhséget bocsátok a földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után!”

v A poszt-gutenbergi korszakban talán nem így tapasztaljuk, de mégis megtörténhet. (Walter Kaiser egy keleti tengerparti egyetemen tanult, amikor a Róm. 1-5. sziporkázó magyarázatát hallotta egy professzortól, akiről kiderült, hogy nem hitt benne egyáltalán...)

<  Fontos, hogy a lelkipásztorok az ige által és az ige vezetése alatt éljenek.

v Az Isten embere képviselője az igének, akár kegyelmet, akár ítéletet közvetít - az ige jelenléte vagy megvonása által. (Lásd Elizeus elhívását.)

<  Velünk is megtörténhet, hogy valamilyen ok miatt az Úr megvonja tőlünk az igét: annak ellenére, hogy a prédikálást folytatjuk... Csak az már nem az Úr igéje lesz! (2 Krón. 18.)

II. Akiről Isten visel gondot (Gondviselése)

<  „Menj el innét, és menj napkelet felé, és rejtezzél el a Kérith patakja mellett, mely a Jordán felé folyik.” – 3. v.

v Nem egy folyó mellé, hanem egy patak mellé küldte az Úr Illést! Egy folyó bőséges vizet szolgáltatna, de egy patak bármikor kiszáradhat, és ki is száradt. Ez azt tanítja nekünk, hogy Isten nem akar minket luxus körülmények közé helyezni. E jelenvaló világ ideiglenes lakhely: a világ bősége elfogyhat, értékelése megszűnhet. Nem folyó mellé helyez minket Isten, hanem csak patak mellé, hogy vágyjunk és sóvárogjunk az örökkévaló után. A patak folyhat ma, és elapadhat holnapra.

<  Épp ezért, nem a patakban kell bízni, hanem Istenben. Ne vegye át a víz az Isten helyét, az ajándék az Ajándékozó helyét. Ne tévesszük szem elől igazi célunkat! Egyedül Isten az, aki nem változik, akiben bízni lehet akkor is, ha a patak kiszáradt. Ha a hollók nem hozzák többé a pecsenyét és a cipót, akkor majd gondoskodni fog az Úr egy Baál-tisztelő sareptai özvegy által, aki megismeri az Úr hatalmát, miután engedelmeskedni tud az Ő parancsának: „nékem süss abból először” (1Kir 17:13) „Keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek” (Mt 6:33). A gondviselés az engedelmesség folyamán adatik.

v Isten gyermekei e világ egyik országában sem kívánnak örökké ott lakni, mert még a saját országunkban is annyi a bűn, a korrupció és törvénytelenség, a részegség, az erkölcstelenség, és a kapzsiság, hogy egy jobb ország után vágyakoznak, mint Ábrahám (Zsid 11:10). Sok szívfájdalmat okoz a háború, a nélkülözés, a betegség és a halál, és mindez arra jó, hogy idegen maradjon számunkra ez a hely, ahol csak „jövevények és idegenek” vagyunk (1Pt 2:11). Szülőföldünkön is külföldieknek érezzük magunkat, mivel a mi országunk az az ország, ahol nincs többé könny, fájdalom, vérontás, nélkülözés, betegség, gyógyszer vagy műtét, nincs csalódás és elválás, nincsenek balesetek és temetők, gyász és börtön, részegség és erkölcstelenség, adó és tartozás, javítóintézet és rendőrség, mivel mindezek elmúlnak. Mi a láthatatlanokra nézünk, amelyek örökkévalók. „Megmutatta nékem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály… És semmi elátkozott nem lesz többé.” (Jel 22:1. 3.) Addig is, hála Istennek azokért a patakokért és özvegyekért, akikben gondviselése megmutatkozik!

<  A szárazság rettenetes volt: de Illésnek nem volt gondja vele. A „hollók” táplálták.

v Dehát a hollók nem hozni, hanem vinni szokták a húst! Ne törődj vele, ez nem a te dolgod, hanem Istené. Hidd el, hogy a hollók hozni fogják!

v Dehát a hollók tisztátalan állatok! (3 Móz. 11:15. 5 Móz. 14:14.) - már ami az izráeli menüt illeti. Ne törődj vele, fogadd el, és ne kérdezősködj semmit a lelkiismeret miatt... Süssed a húst, pirítsad a kenyeret, és lakj jól!

<  A hollók kitartanak, de a patak feladja... Sebaj, egy sareptai özvegy majd folytatja. A módszer változik, a gondviselés marad.

v Innen ered a gond: úgy véljük, hogy ez egy az egyben alkalmazható reánk: mi is hívők vagyunk, mint Illés. Mi is az Úr emberei vagyunk, mint Illés. Úgyhogy az Úr rólunk is hasonlóképpen gondot fog viselni! Na, ha nem is ugyanúgy (a hollók által hozott hús magas koleszterin szintje miatt), valami hasonló módon...  Lásd: Mt 6:25-34. és Lk 12:22-34.

<  Van, aki nem találja ebben Isten ígéretét a gondviselésre. Nem baj, ott van más helyen, és az Illés esetét pedig vehetjük illusztrációnak!

v Azonban tudnunk kell, hogy Illésen kívül volt még az Úrnak 7000 embere, akik együtt szenvedték a szárazságot és éhséget a többi Baál-csókolgató, hitehagyott izráelitával!

v De miért visel az Úr gondot Illésről? Azért, mert Illést életben kellett tartani. Szükség volt még rá. De az Urat akkor is szolgálni kell, ha az életben sosem látsz húshozó hollókat!!

v Addig halhatatlanok vagyunk, amíg a munkánkat el nem végezzük. Némelyek többet is szeretnének, de az általában nem vezet jóra. (Lásd pl. Ezékiás és Manasse). Mikor a munkánk véget ért, Isten hazahív betegség, baleset vagy éhhalál által. Hogy a halál hogyan érkezik, mindegy, ha felismered, hogy ez is Isten eszköze! A halálnak nincs fullánkja. • Félsz-e a méhektől? Csak a fullánkjától!

<  Sokan több apologetikát és teológiát ismerünk, mint a sareptai özvegy, mégis nehezen fogadjuk el, hogy hinni azt jelenti, hogy mindenestől rábízzuk magunkat az Úrra, aki gondot visel.

III. Akinek a főcélja a misszió (Missziója)

<  A sareptai özvegy még megbízhatatlanabb, mint a hollók. Az „özvegy” és a „gondoskodás” általában ellentétes fogalmak voltak.

v Egy özvegy a szegénységgel és szükséggel kapcsolatos. Abban az időben az özvegyek nem jártak esti líceumba és nem kaptak számítógépképzést, hogy a szomszédos kórházban munkahelyet kapjanak. Az özvegység zsákutca volt.

<  De ki vagyok én, hogy megmondjam Istennek, milyen eszközöket használjon? Isten útjai gyakran meghökkentők és szokatlanok.

<  Ki ez az özvegy? Sareptai, Szidon mellett. (12 km Szidóntól, 20 km Tírustól, 120 km Samáriától). Etbaál hazája, Baálfalván, Pogánytelkén...

v De íme, egy Baál követője bízni fog az Úr szavában! Ő is átéli Isten gondviselését! Habár csak a címét ismerjük, a nevét nem, csatlakozik a megváltottak seregéhez: Melkisédek, Jetró, Ruth, Maámán és Ebed Melek csapatához. (Misszió!)

v A pogányoknak is adatott a megtérés az életre! (ApCel. 11:18.)

<  Sareptába menni azt jelenti, hogy Izráelt elhagyni: ez is ítélet Izráelen. De egyúttal a kegyelem kiterjesztése is a pogányok felé. Megelőlegezi ez az ApCsel könyvét. (Ítélet, ahonnan elmész, - áldás, ahová mész.)

v „Illyés idejében sok özvegyasszony volt Izráelben, mikor az ég három esztendeig és hat hónapig be volt zárva, úgy hogy az egész tartományban nagy éhség volt; mégis azok közül senkihez nem küldetett Illyés, hanem csak Szidónnak Sareptájába az özvegyasszonyhoz.” (Lk. 4:25-26.)

<  A sareptai megtérő párhuzama Mt. 15:21-28 és Mk. 7:27-30-ban a szíro-főníciai asszony, aki a farizeusokkal ellentétben hisz Jézusban.

Befejezés:

<  Az Isten embere az imádság és a hit embere.

v Robert Bruce megreggelizett (egy tojást), de éhesnek érezte még magát, és kért még egy tojást, azonban azonnal gyengeség fogta el. Bibliát kért, de nem tudta már olvasni. Azt kérte, hogy nyissák ki Róm 8:38-39-nél, hogy rátehesse az ujját. Rátette, és azt mondta: megreggeliztem, és este az én Megváltómmal fogok vacsorázni. Isten veletek, gyermekeim! Ezzel meghalt, ujjával a Róm 8:38-39-en.

Értékeljük helyesen a szolgálatot! - 2Kor 10:1-18

Az apostoli tekintély védelmében

(Értékeljük helyesen a szolgálatot!)

2Kor 10:1-18

■       Ahogyan a 8-9 rész a megtértekre alkalmazza Pál védelmét (apológiáját), ugyanúgy a 10-13 rész alkalmazza ugyanazt a megtéretlenekre, akik még lázadnak Pál apostoli tekintélye ellen.

v  Van egy kronológiai előrehaladás a 2Kor-ban: az 1-7 részek a múltban történt eseményekre utalnak, a 8-9 rész a jelenben történő közös gyűjtés befejezéséről szólnak, míg a 10-13 részek Pálnak a jövőbeni látogatását készítik elő.

I. Az apostoli tekintélyért való harc – 1-6. v.

■       Pál apostol bejelenti a harmadik látogatását, amikor Isten ítélete fogja sújtani az ellenszegülőket.

v  Arra kéri őket, „a Krisztus szelídségére és engedelmességére”, hogy ne kelljen bátornak lennie, ha majd megérkezik.

v Ellenfelei „úgy gondolkodtak felőlük, mintha test szerint élnének”, mivel nem rendelkeztek ajánló levelekkel, extázissal, csodatevéssel és retorikai/értelmezői képességekkel…

v Manapság a reputációt másképpen mérik (pl. a szenvedés nem jelenti, hogy nincs tekintélyed).

v Manapság a hirdetett Ige és a megélt élet összhangja adja a tekintélyt. (De vannak, akik másképp gondolják.) - „Ha beteg vagy: nincs hited.” „Ha nincsenek csodák: nincs veled a Szentlélek…”

■       Az apostol elleni vád egyrészt az, hogy „szemtől szemben ugyan alázatos, de távolról bátor”.

v Természetesen, ezt ironikusan jegyzi meg az apostol az 1. versben… Az igazság az, hogy alázatos volt második látogatásakor, és bátor, amikor írta azt a kemény levelet… (1:13. 2:3-4. 9. 7:8. 12)

■       Az az alázat a Krisztus alázata volt, amelyre nézve most kéri őket!

v Nem mond ítéletet azonnal. De ha megérkezik, akkor ki kell mondania! Addig viszont felszólítja őket, hogy térjenek meg.

■       Nem világ szerint és nem test szerint harcol (mivel nem válaszol haraggal), hanem más fegyvereket használ.

v Pál fegyvere az evangélium sokféle hirdetése, a Szentlélek erejében.

v Ez lerontja az „erősségeket”: okoskodások, magaslatot Isten ismerete ellen (önbizalom, öndicsőítés), foglyul ejti az ellenkező gondolatokat.

v Számára nem a retorikai fordulatok jelentik a lényeget, hanem a tartalom.

■       A baj az, hogy ellenfelei egy „másféle” evangéliumot hirdetnek! Más a tartalom!

v Hamis evangéliumot bármilyen pátosszal adnak elő, akkor is hamis!

v Ezért, Pál arra is készen áll, hogy megbüntessen minden engedetlenséget, ahogyan nyilvánvalóvá válik, hogy kik azok, akik egyáltalán nem karnak megtérni.

II. Az apostoli tekintély fontossága – 7-11. v.

■       Nézzétek, mi van a szemetek előtt! (A szem előtt valókra néztek?)

■       Pál legitimitása össze van kapcsolva az evangélium legitimitásával. Pál elvetése az evangélium elvetését jelenti (amit hirdetett).

v Aki Pál apostoli tekintélyét kétségbe vonja, azzal kétségbe vonja Pál hívőségét is! A kettő össze van kapcsolva, mert amikor ő megtért, akkor kapta az elhívást is.

■       Apostoli hatalmával viszont nem élt vissza: nem a megrontásukra használta azt, hanem az építésükre.

v Ezért nem vall szégyent, mert nem fog úgy tűnni, minta csak ijesztgetne a leveleivel, mivel igenis, ítéletet hirdet, amikor majd megérkezik. Addig viszont kéri, hogy térjenek jobb belátásra.

III. Az apostoli tekintély igazolása, alapja – 12-18. v.

■       Mi igazolja azt, hogy Pálnak van igazi apostoli tekintélye? Ellenfelei egyáltalán apostoloknak nevezhetők-e? (11:1-12:13)

v Meg kell pontosan állapítani azokat a feltételeket, amelyek alapján valaki apostolnak nevezhető, hogy nyilvánvalóvá legyen, hogy a Pál „dicsekvése” (igénye) nem jogtalan.

■       - Azok „magukat ajánlják” és „magukhoz hasonlítják magukat” – 12. v., de így „nem okosan cselekszenek”.

v  Ezért nem hasonlítgatja magát azokhoz.

v Jer 9:23-24 – az Úrban dicsekedni – „Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcsességével, az erős se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával; Hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr.”

■       - Pál nem mértéktelenül dicsekszik, hanem a szerint a mérce szerint, amelyet Isten adott. Melyik ez a mérce?

v - Korinthusba is eljutott

v - nem a mások munkájával dicsekszik, a késszel, hanem a korinthusi gyülekezet születésével.

v - az Úrban dicsekszik, vagyis azzal, amit az Úr végzett általa. Ez az egyetlen igazi alap a dicsekvésre. Ellenfelei a mások munkájával dicsekszenek (i.e. a Páléval).

v - nem ajánlólevelekkel igazolja magát, nincs azokra szüksége… (2Kor 3:1 – „Elkezdjük-e ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tőletek? 2 A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, a melyet ismer és olvas minden ember.”)

■       Az Isten ajánlására van szükség. Ha valaki azért dicsekszik apostolságával, mert képességei vannak, megtapasztalásai és retorikai abilitása, az egyszerűen nem jelent semmit ebben a kérdésben.

v  Az ajánlásnak Istentől kell jönnie! „Mert nem az a kipróbált, aki magát ajánlja, hanem a kit az Úr ajánl.”

■       Az apostol nem mehet tovább az evangélium terjesztésével nyugat felé, míg itt keleten nem szilárdult meg a munkája. De tervezi, „hogy rajtatok túl is hirdessük az evangéliumot”…

Bőkezűek az adakozásban - 2Kor 8:1-8

Bőkezűek az adakozásban

2Kor 8:1-8

2Kor 8:¹ Tudtotokra adjuk pedig, atyámfiai, Istennek azt a kegyelmét, a melyet Macedónia gyülekezeteivel közölt,

 ² Hogy a nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett.

 ³ Mert, bizonyság vagyok rá, erejük szerint, sőt erejük felett is adakoznak,

 ⁴ Sok könyörgéssel kérvén minket, hogy a szentek iránt való szolgálat jótéteményébe és közösségébe fogadjuk be őket.

 ⁵ És nem amiképpen reméltük, hanem önmagukat adták először az Úrnak, és nékünk is az Isten akaratából.

 ⁶ Hogy kérnünk kellett Titust, hogy amiképpen elkezdette, azonképpen végezze is be nálatok ezt a jótéteményt is.

 ⁷ Azért, miképpen mindenben bővölködtök, hitben, beszédben, ismeretben és minden buzgóságban és hozzánk való szeretetben, úgy e jótéteményben is bővölködjetek.

 ⁸ Nem parancsképen mondom, hanem hogy a mások buzgósága által a ti szeretetetek valódiságát is kipróbáljam.

 ⁹ Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.

 ¹⁰ Tanácsot is adok e dologban; mert hasznos az néktek, akik nemcsak a cselekvést, hanem az akarást is elkezdtétek tavaly óta.

 ¹¹ Most hát a cselekvést is vigyétek végbe; hogy amiképpen az akarás készsége, azonképpen a végrehajtás is ahhoz képest legyen, amitek van.

 ¹² Mert ha a készség megvan, a szerint kedves az, a mije kinek-kinek van, és nem a szerint, a mije nincs.

 ¹³ Mert nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, néktek pedig nyomorúságtok legyen, hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségetek pótolja amazoknak fogyatkozását;

 ¹⁴ Hogy amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozásotokat, hogy így egyenlőség legyen;

 ¹⁵ Amint megvan írva: Aki sokat szedett, nem volt többje; és aki keveset, nem volt kevesebbje.

n Pál apostol itt az adakozás kegyelméről beszél. Az adakozásban 10% volt a norma.

v Tized a termésből, a fizetésből… A farizeusok: a mentából, kaporból, köményből…

v Pál tudatosan adakozásra serkenti a korinthusiakat. Úgy tárgyalja ezt, mint akinek semmilyen érdeke nem fűződött hozzá: nem önmagáért jár közben, hanem a Júdeaiakért.

I. A macedóniaiak példája

n „¹ Tudtotokra adjuk pedig, atyámfiai, Istennek azt a kegyelmét, a melyet Macedónia gyülekezeteivel közlött” – Filippi, Thesszalonika, Bérea… Lásd: Fil 4:10-19.

v Pál apostol az adakozást nevezi kegyelemnek! Többször is így nevezi ebben a szakaszban.

v Az első levél 16 részében már említette az adakozást: ott az akkori hívők anyagi támogatásáról van szó, a gyülekezet költségeinek vagy missziójának fenntartásához, a lelki munka segítéséhez, a (jeruzsálemi) szegények segítéséről.

v Nem tudjuk, hogy mi idézte elő a szükséget Jeruzsálemben?

n Hittestvéreikről volt szó. A szolgálat tettekben kell megnyilvánulnia. A szolgálat: kegyelem.

n Jézus mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” – ApCsel 20:35.

n Adakozásul felülmúlta Pál várakozását is. Nem a fölöslegükből adtak. Mi volt ennek a titka?

v Az, hogy előbb önmagukat adták az Úrnak. Aki magát az Úrnak adta, annak nem nehéz adni. Aki nem adja önmagát előbb az Úrnak, akkor minden adakozás csak pazarlás!

v Az Úré s föld, és ami betölti (Zsolt 50:12). Az Úré minden. A végtelenségig adakozhatsz, mert Istent nem tudod „elkölteni”. Isten kiapadhatatlan. Csak abból adsz vissza, amit Tőle kaptál.

n A jó példa követőket szül. A korinthusiak követték a macedóniaiak példáját.

v A felebarát felé való jótéteménynek is van létjogosultsága, de itt főképp a testvéreink felé van felelősségünk.

v „Akinek pedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete?” – 1Jn 3:17. Lásd még Mt 24:31-46.

v Isten népe között ne legye szűkölködő senki.

n Láthatatlan szeretet-kötelék kötötte össze őket a júdeai hittestvéreikkel.

II. Az Úr Jézus szegénysége

n A macedóniakon kívül Pál apostol az Úr Jézus példáját említi: gazdag volt, de szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodhassunk.

v Sok bőkezű ember létezett, de senki nem adott annyit, mint „a mi Urunk, Jézus Krisztus”. Ő valóban gazdag volt.

n Mennyire volt gazdag?

v Övé a földkerekség, és ami betölti (Zsolt 50:12).

v Övé a menny. Ott számtalan angyal szolgál Neki, és azt teszik, amit rájuk bíz (Zsolt 103:20).

v Bölcsessége felmérhetetlen (Kol 2:3). Hatalma szavával hordozza a mindenséget (Zsid 1:3).

n Szegénnyé lett.

v Mennyire? Bepólyálták és jászolba fektették. Akkor semmi sem látszott gazdagságából és hatalmából.

n Izráel leglenézettebb vidékén nőtt fel, Názáretben.

v „Származhat-e valami jó Názáretből?” – Jn 1:46

v Nem volt hely, hová fejét lehajtsa (Mt 8:20)

v Nem volt pénze a templomadóra (Mt 17:24-27)

v Csónakot és szamarat – kölcsönkért. – Lk 5:3. Mt 21:2-3.

v Egész vagyona egy ruhadarab volt, amire halálakor sorsot vetettek. Ezt a ruhát is bizonyára ajándékba kapta (Jn 19:23-24. Lk 8:2-3).

v A sír is másé volt, amelybe fektették: „És magához vévén József a testet, begöngyölte azt tiszta gyolcsba, és elhelyezte azt a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott;” – Mt 27:59-60

v Mikor a barátokra szüksége lett volna, azok is cserbenhagyták – Mk 14:50.

v Az egyetlen, ami megmaradt neki, és ez megmarad minden embernek: Isten. Jézus valódi és rettenetes szegénysége abban mutatkozott meg, hogy az Isten is elhagyta!

n Mi hihetetlenül szegények voltunk a bűneink miatt.

v Most pedig „megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával” – Ef 1:3

v Lettünk örökösei Istennek és örökös társai Krisztusnak – Róm 8:17

v Hajlékunk lehet az atyai házban – Jn 14:1-3

n Ennek a gazdagságnak fényében már egyáltalán nem nehéz az adakozás!

III. Az Ószövetség példája

n Az ÚSz-ben nem az összeg volt a fontos, hanem az indíték: az, hogy miért és milyen érzülettel adakozol. Az indíték, a szándék a fontos!

v Pál nem azt mondja, hogy adjanak, mert nekik van miből… Jól megy soruk… Példaként állítja a macedóniakat, akik erejükön, lehetőségeiken felül adakoztak, az üldözéseik között ők nem magukra gondoltak.

v A kegyelem indította őket az adakozásra. Ők kérték, hogy adakozhassanak. 

n Mt 23:23 – Jézus nem mondja, hogy nem kell adni tizedet, hanem azt mondja, hogy van annál fontosabb is. De azt sem kell elhagyni.

n Az Ószövetségi mintánál az ÚSz nem kér kevesebbet.

Befejezés

n A földi dolgokkal is úgy van, mint a mannával: 2Móz 16. Amit megtartottak másnapra, megkukacosodott! 15. v. – „¹⁵ Amint megvan írva: Aki sokat szedett, nem volt többje; és aki keveset, nem volt kevesebbje.”

v  „Aki nem akar dolgozni, az ne is egyék!” – 2Thessz 3:10