Az Úr Jézus első tanítványai - János és András

Az Úr Jézus első tanítványai - János és András
János 1,35-40


Az Úr Jézus első követőiről, tanítványairól, Jánosról és Andrásról van szó az igében. Nincs megírva sehol, hogy az egyik János volt, ugyanis a János evangéliumában nincsenek név szerint említve János és Jakab, a Zebedeus fiai. Most két tanítványról van szó, akik közül András volt az egyik, aki követte Jézust. Hogy a másik ki volt, nincs megírva… Valószínű, János volt, de nevezzük inkább „Névtelennek”.
Nem másról olvastunk, mint a keresztyén gyülekezet kezdetéről, az Úr Jézus első követőiről. Ezek voltak azok, akik először hittek Jézusban, és elindultak követni Őt.
Előttünk van újból Baptista Jánosnak az önzetlensége és a bizonyságtétele, ahogy újból kinyújtja a kezét Jézus Krisztus felé: „Ímé, az Istennek Báránya!” Keresztelő Jánosnak ez a bizonyságtétele, hogy újból megismétli ugyanazt, amit már előtte való nap mondott, céllal történt, mivel mellette voltak az ő tanítványai. Mintha magától eltávolítani akarta volna az ő tanítványait, hogy Jézushoz közelítse őket. Ez egy tanítótól nagy dolog: elismeri, hogy a másik nagyobb. Kimondhatta azt, hogy: „Neki növekedni kell, nékem pedig alább szállanom.” Ő a küldetését bevégezettnek látta azzal, amikor rámutathatott Jézusra. Tanítványainak újból elmondja: „Ímé, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét.”
Van ebben az igében egy általános kérdés Jézus részéről. Azért általános, mert az egész világhoz szól: „Kit kerestek?” Aztán van egy általános meghívás, ami szintén az egész világnak szól: „jöjjetek és lássátok meg”. Utána van egy személyes megtapasztalás, közösség, amire ez a két tanítvány eljutott: „Vele maradának azon a napon”.

I.
Az Úr Jézus talán továbbhaladt és kettő a János tanítványai közül, az ő bizonyságtétele alapján elindult Őt követni. Valószínű, volt egy bizonyos távolság volt kettejük között, de ha távolról is, úgy félszegen és bátortalanul, mégis elindultak követni Jézust. Mikor az Úr ilyet lát, akkor Ő azoknak segít. Megfordult és ez általános kérdést szegezte nekik: „Mit kerestek?” Most kellene tudjuk, hogy milyen hangnemben, milyen szavakkal mondta ezt az Úr Jézus. Ha tudnánk legalább, hogy milyen tekintete volt, amikor rájuk tekintett, akkor jobban megértenénk, mit takar ez a kérdés.
De ez az általános kérdés most nekünk van szegezve. Ezt kérdezi az Úr mindenkitől. Egyszer az életben már ismerjük el, valljuk meg, tegyünk bizonyságot, mi az életünknek igazi célja, igazi értelme. Mit keresünk mi a világban? Tudunk-e mondani egy mondatot, ami meghatározza életünk célját, hogy „mi ezt keressük”, s azt ne kelljen szégyellnünk se magunk előtt, se mások előtt? „Mit kerestek?”
Sajnos, nagyon sokan soha nem válaszolnak erre a kérdésre. A körülmények, a balesetek, az emberek, az események, vagy a kívánságok sodorják tovább, vezetik és irányítják, és valójában soha nem tudják, hogy mit keresnek ez életben, miért vannak a földön, mi után futnak, mi a céljuk, hova akarnak eljutni. Válaszolnunk kell erre a kérdésre. Az Úr Jézus tőlünk is megkérdezi. Mit kerestek? Miért élsz?
Mit keres az ember? Békét a szívének, otthont a lelkének! Keresi a tökéletes igazságot az értelme számára. A tökéletes szépséget az érzelmei számára. A tökéletes jót a lelkiismerete számára. Mert ez hiányzik neki. Ezt nem tudja magától elérni. Nem tudja megszerezni magától, és ezért keres, futkos. Sokszor nem tudja ő maga sem, hogy mit. Mert nem akar szembesülni a kérdéssel, hogy mielőtt megtenne egy lépést, először tisztázza az irányt. Ne induljunk addig útnak, míg nem tudjuk, hogy hova akarunk megérkezni… Ne induljunk addig bevásárolni, míg nem tudjuk, hogy mit akarunk megvenni… Mit kerestek?
Ez a kérdés, ahogy itt áll előttünk, mintha egy nyitott, fehér csekk lenne, amit a kezünkbe nyom az Úr Jézus. „Írd rá, amit te most keresel!” Aki keres, az talál, a zörgetőnek megnyittatik, aki kér, az kap. - Mit keresel? - Írd ide! Válaszolnod kell erre a kérdésre. „Ha valamit kértek az én nevemben, megadja néktek az én mennyei Atyám” - mondta az Úr Jézus.

II.
Mit mondanak a tanítványok? Most lehet találgatni, hogy milyen válaszokat adhattak volna még, mit mondhattak volna? János és András azt kérdezte: „Mester, hol lakol?” – Vagyis, „ha nincs most időd beszélgetni, felkeresünk egy másik alkalommal. Majd szeretnénk elmenni Hozzád, hogy egy néhány kérdést együtt megbeszéljünk. Találkozni szeretnénk Veled. Mester, hol lakol? Nem szeretnénk most zavarni…” Erre jön az Úr Jézus válasza, ami egy általános meghívás: „Jöjjetek és lássátok meg!”
Én szerettem volna látni azt a helyet, ahol az Úr Jézus lakott. Nem tudom, hogy milyen hely volt. Valószínű, hogy csak a folyópart mellett, a bokrok között egy kiválasztott hely. Mert Neki nem volt fejét hová lehajtania. Odavezette a két tanítványt. Meglátták, hol lakik. Nem írja az ige, hogy hová mentek, de meglátták, hogy hol lakik.
Mennyi melegség, mennyi szeretet, mennyi közvetlenség van ebben a mondatban: „jöjjetek és lássátok meg!” Pedig addig még nem is találkoztak, nem beszéltek egymással. „Mester, hol lakol?” – „Jöjjetek és lássátok meg!” Mert az Úr Jézus mindig örül annak, ha érdeklődőkre talál. Ha van egy ember, akinek végre annyira megnyílott az elméje, a szíve, hogy érdeklődik Jézus után. Akkor az Úr Jézus azt mondja: „gyere és lásd meg”. „Győződj meg magad!”
Nincs olyan elfoglalt órája Jézusnak, hogy ne legyen ideje a keresők számára. Nem volt soha annyira éhes vagy szomjas, hogy ne tudjon elcsendesedni és elbeszélgetni bűnösökkel és kivetettekkel. Nem volt soha olyan fáradt, olyan elfoglalt, hogy ne lett volna ideje a keresők számára. Ez az óra sem olyan kellemetlen neki, mint ahogy gondolták volna a tanítványok. Nem volt türelmetlen velük szemben. „Gyertek, lássátok meg.”

III.
Ezek után következik egy személyes megtapasztalás, a Vele való közösség: „Vele maradának azon a napon. Vala pedig körülbelül 10 óra” Azt is jó lenne tudni, hogy hogyan értette János apostol a tíz órát? Római vagy a zsidó időszámítás szerint említette az időt? Vagyis reggel volt, vagy délelőtt négy óra?
„Vele maradának azon a napon.” Ez egy napi beszélgetés, egy napi meghitt közösség. Ez a meghívás arra utal, hogy Jézus azt akarja, hogy mi első kézből értesüljünk Róla, hogy személyesen éljük át, tapasztaljuk meg igazságát. Más szóval, ha te már hallottál Jézusról Keresztelő Jánostól vagy mások bizonyságtételéből, az nem hasonlítható ahhoz, amit személyesen átélhetsz Vele. „Gyere, győződj meg magad!”
Ha bejönne valaki hozzád, s meglátná az asztalon a tálcát a süteményekkel és azt mondaná: „az a sütemény nem is olyan finom”. Erre valószínű azt válaszolnád: „Ezt honnan tudod? Kóstold meg, azután beszélj…” Vagy ha valaki megjegyezné, hogy „az a tea, amit iszol nincs megédesítve…” Honnan tudod? Kóstold meg, győződj meg magad, utána tegyél róla bizonyságot! Sokan vannak, akik a Bibliáról beszélnek, hogy az nem is igaz… De hát honnan tudod? Előbb olvasd el! Hasonlítsd össze a valósággal, utána beszélj! A 34. zsoltár mondja: „Érezzétek – vagyis kóstoljátok meg - és lássátok meg, hogy jó az Úr .” „Boldog az az ember, aki Őbenne bízik.”
Az Úr Jézus nem akarja, hogy a tizedik embertől hallj az igazságról. Személyesen jöhetsz Jézushoz. „Gyere és lásd meg!” Ez a meghívás mindenkinek szól. Meglátni Jézus azt jelenti: hinni Benne. Hozzá jönni azt jelenti: hinni Benne. Azt mondja Tamásnak is feltámadása után: „gyere Tamás, győződj meg magad! Ne légy hitetlen, hanem hívő”.
Mi történik ezután? Nem lehet pontosan visszaadni az eredeti szöveget. „Elmentek, meglátták, hol lakik. Nála maradának azon a napon.”
A „lakik” és „maradának” szó egy, csak kétféleképpen van fordítva. Talán így mondhatnánk szó szerint: „meglátták hol lakik, és nála laktak azon a napon.” Most gondoljunk arra az igeversre, amit a Jelenések könyvében mond az Úr: „Bemegyek ahhoz, vele vacsorálok és ő énvelem.”
Egy meghitt közösségről van szó, amit soha nem lehetett többet elfelejteni. Amiről András és János meggyőződött, személyesen átélt, mert Vele maradtak, azt senki nem törölhette ki az ő szívükből. Meggyőződtek róla. Átélték. Ők látták és hallották. „Vele maradának.” Ha valaki egyszer közösségbe került Jézussal, nem fogja elfelejti azt a pillanatot, mert az olyan változást eredményez.
Igaz, hogy vannak, akik találkoztak az Úr Jézussal és a változás negatív irányban történt: még keményebbek lettek. De vannak, akik találkoztak Vele és megnyílott a szívük, befogadták az Urat és új életet kezdhettek.
Péter prédikált Pünkösdkor és 3000-en megkeseredtek és megtértek. István vértanú is prédikált még hatalmasabb prédikációt, de annak az eredménye az lett, hogy megkeményedett a szívük és fogukat csikorgatva reárohantak és megkövezték. A Jézussal való találkozás mindig eredményt hoz.
Olyan jó érzés tudni azt, hogy volt találkozásom Jézussal! „Ó boldog nap, amelyen én Megváltóm elfogadtalak! Örvend szívem, mondja zeném, akkor nyertem irgalmadat.” Nem lehet elfelejteni. Évtizedek múltán János még az órát is pontosan tudta, mikor találkozott először Jézussal. Azok, akik találkoztak Vele, szeretnének mindig Vele maradni, mint Péter a hegyen. „Jó nékünk itt lenni.”
Te találkoztál-e már Jézussal? Vele laksz-e azóta? Mit keresel? Gyere és lásd meg! Győződj meg magad! Hozzon olyan változást, ami van egész életedre.

Szójátékok

Bibliai nevek ilyenszerű magyarázatát olvastam valahol:

Hívom a hangszerem (Jeroboám)
Hézagkészítő famunkás (Lukács)
Téli csapadék nem művel kertet (Hóseás)

A többire nem emlékszem. Ezért, ki kellett találnom őket.

Ehetetlen karalábéleves (Kajafás)
Román ló, magyar kutya (Káleb)
Nem is olyan nagy! (Ákis)
Mennyire ibolyaszínű! (Delila)
Csodálkozom, hogy ruhát tisztít (Ámos)
Szemléltetése: kötőfék (Ábrahám)
Bekapcsolt suszterszerszám (Áron)
Megöregedett-e Amerika? (Aggeus)
i-szatyor (Izsák)
Csúnya! (Ruth)
Micsoda mongol hadvezér! (Ákán)
Bujócskázik a tortadíszítés (Habakuk)
A java kilépett (Jóel)
A megfelelő helyen kutat (Jónás)
Szalmaboglyám bekötve (Bálám)

Helynevek:
Ez aztán katedrális! (Edom)
A babám lovagol (Babilón)
Jóváhagyta (Engedi)

Lehet folytatni...

Evangelizacio

Az elmúlt héten Varsolcon evangélizáltunk. Azelőtt Maros megyében voltunk, azelőtt meg Perecsenben evangélizáltunk. Ezen a héten Ipp következik.

Közben, persze, voltam Magyarlónán, Zilahon, Sarmaságon, Szalárdon, Erkeden, Magyarlapádon, ma pedig egy temetésen, Pusztaújlakon. A héten Ippon leszek, csupán péntek kivétel, amikor Ballán prédikálok. Még a következő hét lesz zsúfoltabb, aztán hátha lesz időm bloggolni is.

A tiszta szívűek és a boldogság

A tiszta szívűek és a boldogság

Máté 5,8

Kezdjem mindenekelőtt egy kérdéssel: El tudod-e mondani magadról, hogy tiszta a szíved? Igen? Nem? Mostani igénkben Jézus Krisztus jelenti ki: "Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják."
Ez a boldogmondás éppolyan fontos, mint a többi. Valami olyasmiről van szó, ami minket nagyon érzékenyen érint. Mert az ahogyan kívülről kinézünk, és az emberek előtt kik vagyunk, vagy hogy a gyülekezetben, a társadalomban, a munkahelyen, a tömbházban, ahol élünk - a családban -, kiknek látnak minket: ez az egyik oldala a dolgoknak. A másik az, hogy kik vagyunk mi belülről, a szívünk mélyén? A szívünkről van itt szó: amiről talán nem tud senki, s annak legmélyét nem látja senki, csak Isten! Arról van szó, hogy akinek a szíve tiszta, az meglátja az Istent. Ebből következik, az, hogy akiknek a szívük nem tiszta, azok nem boldogok, és azok nem látják is meg az Istent. Már olyan értelemben, hogy szemtől-szembe, úgy ahogy van, az Ő országában.
Az Úr Jézus azt mondta, hogy „aki nem születik újjá, nem láthatja az Istennek országát” és abban nem láthatja Istent. Hogy tiszta a szívünk, vagy nem tiszta, ezen az üdvösségünk forog kockán, az örök életünk dől el.
Három dolgot találok ez igében. Egyik ami mondva van: a tiszta szív; a másik ami nincs mondva, de magától érthető, a tisztátalan szív, vagyis hogy vannak emberek akiknek a szívük nem tiszta; és harmadszor ott van, hogy „akik meglátják az Istent.” Erről a három tényezőről: a tisztátalan szívről, a tiszta szívről, és az Isten meglátásáról hadd mondhassak egy néhány szót.

I.
Ez nem úgy van, hogy elmegyünk a szívorvoshoz és megkérjük, hogy hajtson végre egy szívműtétet: cserélje ki tisztátalan szívünket. Rájöttünk, hogy nem tiszta a szívünk, és alávetjük inkább magunkat egy ilyen veszélyes műtétnek, csak tisztuljon meg... Ige, de akkor honnan lehet kapni tiszta szívet? Honnan lehet kapni boldogságot? Ismerjük a történetet, hogy valakinek azt mondták, hogy menjen és keressen egy boldog embert, és vegye magára az ingét. és akkor ő is boldog lesz. Mikor végre talált egy boldog embert, annak nem volt inge, s így nem vehette magára... Hasonlóképpen ha mi találnánk is egy tiszta szívű embert, hiába cserélnénk ki a szívünket annak szívével. Nem lenne tisztább a szívünk. Így nem lehet tiszta szívet nyerni. Nem szó szerinti, hanem jelképes értelme van itt a szívnek.
Jeremiás próféta könyvében azt olvassuk a 17. részben: „Csalárdabb a szív mindennél és gonosz az. Ki ismerhetné azt?” Az Úr Jézus is beszélt erről, hogy mennyi gonoszság származhat a szívből, mert a szív az érzésvilágunkat, az akaratunkat, a cselekvési készségeinket, indulatainkat jelképezi. Mikor a szívről beszélünk, akkor azokról a jellemzőkről beszélünk, amelyek jellemünket formálják. Ha az van megromolva, csalárd, akkor nagy baj van. Márk evangéliuma szerint „az emberek szívéből származnak a gonosz gondolatok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, telhetetlenségek, gonoszságok, álnokságok, szemérmetlenség, gonosz szem, káromlás, kevélység, bolondság. Mindezek a gonoszságok belülről jönnek ki és megfertőztetik az embert.” Hasonlóképpen írja Máté is: „Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások. Ezek fertőztetik meg az embert.” Figyeljük meg ezeket egy kicsit közelebbről.
Amikor ezeket olvassuk lehet, hogy felujjongsz: „No, ez nem tartozik reám, úgyhogy az én szívem tiszta!” Ez a felületes áttekintés eredménye, de ha egy kicsit a mélyére látunk a dolgoknak, mindjárt másképpen áll össze a kép.
Az Úr először a gonosz gondolatokat említi, ami a gonosz dolgok összességét jelentheti, és azután kezdi részletezni: gyilkosságok.
Gyilkosságok?
Hát nem öltünk mi meg egy embert sem - ez sem tartozik reánk... Ez igaz lehet. De az ige azt mondja: „Ha valaki gyűlöli az ő atyjafiát, az embergyilkos...” Ez igét tehát nem lehet csak azokra értelmezni, akik most háborúban vannak és gépfegyverrel lövik egymást: azok gyilkosok, mert eltették a másikat láb alól. Ha rátámadt orvul a másik emberre és megölte őt: az a gyilkosság. Hát az csakugyan az, de nemcsak az.
Nemrégen olvastam egy cikket egy édesanyáról aki arról vall, hogyan ölte meg gyermekét mielőtt megszületett volna. Ez is gyilkosság, és ez is megfertőzi a szívet, tisztátalanná teszi.
Tovább: a szívből származnak a házasságtörések és paráznaságok. E két meghatározás erkölcstelen életre vonatkozik, egyik a házaséleten belül, a másik a házasság előtt.
Az Újszövetség és az Ószövetség két külön szót használ ezekre a bűnökre. Gondolom nem kevesen vagyunk olyanok, akik kimondhatjuk: „Semmi közöm hozzá. Hála Istennek, és ezektől tiszta vagyok.”
Csakugyan? Mit mond az Úr Jézus a hegyi beszédben: „Megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál. De én azt mondom néktek: ha valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében...” Újra a szívről van szó. A szívében született meg a vágy, a gondolat. Lehet, hogy nem tett egy lépést sem, nem szólt egy szót sem, meg sem érintette, de az Úr Jézus mégis azt mondja: „immár paráználkodott azzal az ő szívében.” Elkövette a bűnt. Megfertőzte a szívét. Nem mondható el többé róla, hogy tiszta szíve van.
Aztán, hogyan állunk a lopással? Az is a szívből származik, Nem arról van szó, hogy a bankból sikkasztasz több millió lejt, és így lopsz. Lehet, hogy csak az irodából vagy a munkahelyről vittél haza egy darab valamit, ami nem a tiéd. Lehet megegyeztél az őrrel is, hogy forduljon el, amikor a zsákot viszed... Ezek fertőztetik meg az embert, mondja az Úr!
Hamis tanúbizonyságok. Nem arról van itt szó csak, hogy törvényszéken tanúnak állítottak, és hamis tanúbizonyságot tettél, pedig megesküdtél, hogy az igazat mondod. Akkor, amikor a szomszédodról volt szó, vagy a munkatársadról, vagy a másik testvéredről, te kimondtad az igazat, de csak félig. Az igazság másik felét elhallgattad. A rágalom, a pletyka, a különböző szóbeszédek, valakiknek a szemébe vagy hát mögött - ez mind ide tartozik. Hamis tanúbizonyság. Hamis tanúbizonyság. Hazugság!
Lehet erre azt mondod, hogy „volt olyan helyzet, hogy muszáj volt hazudni.” Olyan helyzet nincs. Nincs. Igazat mondani egy hívő embernek alapvető követelmény. Még akkor is, ha például a határnál megkérdezik, hogy „ebben a táskában mi van?” A hazugságok megfertőztetik az ember szívét.
Következnek a káromlások. Ebből sajnos elég sokat hallunk. Magyar népünk egyik alapvető bűne, hogy csúnyán tud káromkodni. De lehet a te beszéded nem épp ilyen csúnya. De zúgolódás, panaszkodás, Isten nevének hiábavaló emlegetése, ez mind idetartozik! Azt mondja az Úr Jézus Máté evangéliumában: „Mérges kígyóknak fajzatai! Mi módon szólhattok jókat, holott gonoszok vagytok. Mert a szívnek teljességéből szól a száj. A jó ember az ő szívének kincseiből hozza elő a jókat, s a gonosz ember az ő szívének gonosz kincsiből hozza elő a gonoszokat. De mondom néktek, minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.”
Folytathatnánk azzal, ami a Márk evangéliumában van, de inkább most tovább megyünk.

II.
S akkor hogyan lesz a tiszta szívvel? Boldogok a tiszta szívűek, mert ők az Istent meglátják. Mi pedig azt kell mondanunk magunkról, hogy a szívünk tisztátalan, megfertőzött, különböző bűnök, mulasztások terhelik. Kemény, képmutató, megjobbíthatatlan szívük van. Mit lehet tenni?
Dávid így imádkozik: „Tiszta szívet teremts bennem!” Jeremiásnak és Ezékielnek az Úr ilyen ígéretet ad: „Elveszem a kőszívüket és adok nekik új szívet. Új szívet és új lelket adok belétek, és azt művelem, hogy az én útjaimban járjatok és az én akaratomat cselekedjétek.” A kérdésre az a válasz tehát, hogy tisztátalan szívedet add oda Istennek, hogy kicserélhesse azt! Ne testileg, hanem jelképes módon, igenis szükséges, hogy Isten szívet cseréljen. Senki sem mondhatja, hogy szíve csak épp egy kicsit romlott el, de alapjában véve jó. A szív mindenestől csalárd. (Jer 17) Isten ezért azt mondja, hogy „nem javítunk rajta semmit, hanem kicseréljük.” Imádkozz Dáviddal együtt: „Tiszta szívet teremts bennem, ő Isten! Az erős lelket újítsd meg bennem!” (Zsolt 51) szívünk tisztasága belső tisztaság, ezt nem a környezet hozza magával. Ézsaiás azt mondja, hogy „tisztátalan ajkú nép között lakom, és tisztátalan ajkú vagyok”, de nemcsak azért volt tisztátalan ajkú, mert olyan nép között lakott: ha nem lakott volna ott, akkor is ugyanezt mondhatta volna magáról. Isten meg kellett őt tisztítsa!
A gondolataink mindaddig nem tisztulnak meg, míg szívünk nem tisztul meg. A Filippi levél 4. Részében azt olvassuk: „Továbbá atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek, ha van valami erény és ha van valami dicséret - ezekről gondolkodjatok. És az Isten békessége... megőrzi a ti szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”
Mi lehet a megoldás? Újjá kell születni!
Azt olvassuk Naámánról, hogy mikor engedelmeskedett, Elizeus tanácsára elment a Jordánhoz és bemerült hétszer a Jordán vizébe, megújult az ő teste, és olyanná lett, mint egy kisgyermek teste. Meggyógyult. Megtisztult.
Ez jelképesen mutatja nekünk azt, hogy az ember így születik újjá: víztől és Lélektől. És ha valaki nem születik újjá, nem láthatja meg az Isten országát, nem láthatja meg Istent. Boldogok a tiszta szívűk, mert ők az Istent meglátják.

III.
Azok az Istent meglátják: ezért boldogok.
János azt írja: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá, mert megfogjuk Őt látni, amint van.”
Meglátni Istent olyan nagy dolog, hogy Filep egy alkalommal azt mondta az Úr Jézusnak: „Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nekünk!” Erre vágyott... Mózes, hosszú életútja, működése során egy alkalommal azt mondta Istennek: „Uram, mutasd meg nékem a te dicsőségedet.” - Szeretnélek téged látni. - S az Úr azt mondta, hogy „nem láthat engem ember élve. Csak hátulról, az Úrnak hasonlatosságát láthatod meg.” De mi megfogjuk Őt látni amint van - mondja János apostol. „Most tükör által homályosan látunk, de akkor majd színről színre.”
Biztosan te is megszeretnéd látni az Istent. Ehhez azonban tiszta szívre van szükséged. Csak a tiszta szívűek látják meg az Istent. Ez pedig nem lehetséges semmilyen más módszer által, csak ha újjászületsz.! Ha új életet nyersz benne!
Ha gyermekei vagyunk - örökösei vagyunk Istennek, örököstársai Krisztusnak az Ő országában. Ez csak az újjászületés által lehetséges.
Az újjászületés nem egy olyan dolog, amihez nagy felkészülés kell. Nem is az ember végzi el önmagán, hanem Isten ereje, Isten hatalma viszi véghez ezt.
Felteszem a kérdést. Benned elvégezte-e? Van-e neked új természeted új életed Jézus Krisztus által? Tiszta-e már a szíved? Nem azért, mintha te mindig tisztán éltél volna: nem paráználkodtál, nem loptál, nem gyűlölködtél, nem gyilkoltál, nem tettél hamis tanúbizonyságot - és így tovább. Nem azért. Ha nem is látod most, ezek a bűnök, tisztátalanságok ott vannak a szívedben. Tiszta-e a szíved úgy, hogy Isten tisztította meg, cserélte ki? Újjászült-e téged? Van-e új életed? Akkor meglátod az Istent.
Ha nincs új életed, bármennyire vigyáztál is, hogy tisztán élj ezen a földön, nem fogod meglátni az Istent. Csak azok látják meg, akik abszolút módon tiszta szívűek. A Jelenések könyve szerint oda nem megy be semmi tisztátalan. Te be fogsz-e menni?
„Jézus dicső művében olyan csodálatos, / Mikor egy ó-emberből egy újat létrehoz. / Elveszve voltam én is, meghalva lelkileg, / De ím újjászülettem, s nyertem új életet.” Ez tehát lehetséges. „Higgy az Úr Jézus Krisztusban!... Térjetek meg és keresztelkedjetek meg!” Ez az, amit neked tenned kell! Ha engedelmeskedsz annak, amit az Ige mond, akkor Isten kész elvégezni azt, ami Őrá tartozik: megtisztít Jézus vére által. Újjászületésed után már nem a te tisztátalanságodat látja Isten, hanem Jézus tisztaságát. Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, mondja az írás. A régiek elmúltak és íme, újjá lett minden.
„Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem öröklik Istennek országát? - mondja Pál apostol a korinthusi levélben. Ne tévelyegjetek! Se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők..., se tolvajok, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók... nem örökölhetik Istennek országát! Ilyenek voltatok pedig némelyek. De megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünknek lelke által.” Ha beletartozol ebbe a csoportba, akkor az ígéret reád is vonatkozik: meglátod az Istent. Boldog leszel már itt e földön, mert látod azt, hogy „az egek beszélik Isten dicsőségét”. Maga körül, mindenütt Isten munkáját, Isten hatalmát, Isten csodálatos jelenlété, szeretetét látod, érzed. Mindenütt meglátod az Istent. De egy napon majd meglátod Őt színről színre.

Igazságra éhezők és szomjazók

Igazságra éhezők és szomjazók

Máté 5:6

Egy igevers áll előttünk, amit talán már sokszor hallottunk és kívülről is tudunk. „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” A nyolc boldogmondás közül ez a negyedik. Szeretném, ha Isten feltárná számunkra ez ige mélységeit, hogy megértsük belőle a lényeget, mindazt, amit az Úr mondani akar.
Vajon beletartozunk-e mi ebbe a csoportba: akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot? Láttunk már éhes embereket. Mi is voltunk talán olyan állapotban, hogy kívántunk bár egy darab kenyeret, és inni rá egy pohár vizet... Gondolom hallottuk azt az esetet, mikor a szegény ember bekopogott valahova és azt mondta: „Kérem adjanak egy pohár vizet, mert olyan éhes vagyok, hogy azt sem tudom hol alszom az éjjel”...
Éhezőkről és szomjazókról van szó, de nem olyanokról, akik egy darab kenyérre vagy egy pohár vízre éheznek és szomjúhoznak. Az éhezők és szomjazó egy bizonyos kategóriájáról beszél Jézus, akiknek ez az ígéret szól. A többi igék is egy bizonyos csoportról beszélnek: a sírók, a szelídek, a tiszta szívűek, a lelki szegények az emberek egy bizonyos csoportját jelölik, akiknek ez ígéret szól. Ez esetben azokról beszél az Úr, akik nemcsak egyszerűen szomjasak és éhesek, hanem akik az igazság után éheznek és szomjúhoznak.
Talán volt már, amikor énekelhetted volna azt az éneket, hogy „ne kutassad szenvedésem, ne kérdezd, hogy mi bajom, Istenemhez vágyik lelkem, Ő utána szomjazom”. Vagy, a 42. zsoltár szerint Dáviddal együtt mondhattuk volna: „Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem Tehozzád, óh Isten!”
Ágoston azt mondta: „Nyugtalan az ember szíve mindaddig, míg Tebenned meg nem nyugszik.” Éhes, szomjas, üres, tartalmatlan, valami után vágyik, kívánkozik, és mindaddig nincs beteljesedve míg Istentől meg nem kapja.
Erről a belső éhségről és szomjúságról szeretnék szólni.

I.
Ennek az állapotnak mindenekelőtt feltételei vannak: csak az élő emberek éheznek és szomjúhoznak. Az éhség és a szomjúság az életnek a jele. Ha a gyermek megszületett és sír - mert éhes - az jó. Azért kívánja az ételt, mert él. Lelki értelemben is, csak az élők szomjúhozzák és éhezik az igazságot, azok akik lelkileg élnek, vagy élni vágynak.
Az éhséget és szomjúságot az idézi elő, hogy nem juthatott táplálékhoz. Egy nagy ürességet érez magában az éhes ember. Valami lényeges hiányzik a testéből és az életéből, és azt kívánja, az kell neki. Ezt nem tudja kielégíteni semmi más.
Hiába adunk pénzt az éhes embernek, neki kenyér kell. Hiába kínálunk házat és ágyat annak, aki szomjas. Neki nem az kell! Hiába adunk könyvet a kezébe, mikor éhes! Neki eledel kell... Lelki éhes és szomjas embernek pedig igazság kell. Aki az igazságot éhezi és szomjúhozza, azt csakis az igazság fogja kielégíteni.
Az ilyen éhség, ilyen szomjúság fájdalommal jár, és nagy étvággyal is. Az éhes ember nem teszi félre az eledelt, hogy „hozzál valami jobbat”, nem válogat, nem várakozik vele, nem utasítja el. A igazságot éhezők és szomjazók alig várják, hogy igényük kielégítve legyen, és nagy étvággyal látnak hozzá.
Az éhes ember nagy áldozat meghozatalára képes, csakhogy jóllakhasson. Minden gazdagságát kész odaadni az ember, ha az éhhalállal küzd. De ha magunkat nézzük, vágyunk-e, éhezünk-e, szomjazunk-e az igazság után ennyire? Itt nem testi éhezőkről van szó, hanem az igazság után éhezőkről és szomjazókról.

II.
De épp ez az, amit másodsorban szeretnék kiemelni: milyen igazság után?
Éhezni és szomjúhozni az igazságot nem azt jelenti, hogy egy olyan igazság birtokába szeretnék jutni, amit nem ismerek. Nem arról van szó, hogy valami titokban van, és napfényt szeretnék deríteni rá. Derüljön már ki egyszer s mindenkorra az igazság! Hadd állhassak bosszút! Legyen igazság! Igazságtételre vágyom! No, nem erről van szó. Ez inkább bosszúszomj és vérszomj, mind az igazság éhezése és szomjúsága! Amiről Jézus beszél az egy olyan vágy, amikor valaki vágyik igazzá válni, megigazulni bűnös állapotából.
Van amikor egy bűnös ember oda érkezik, hogy megtudja azt, hogy „igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát...” (1Kor 6,9), és felkiált: jaj, én épp ezek közé tartozom! Nem örökölhetem Isten országát! De ugyanakkor vágyik Isten igazsága után, hogy Isten Őt megigazítsa, igazzá tegye. Az ilyen ember éhezi és szomjúhozza az igazságot.
A római levél 5. részében ezt olvassuk: „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által.” Ez az, amit Isten felkínál minden embernek, aki az igazság után éhezik és szomjúhozik. Az Úr Jézus mondja: „... azok megelégíttetnek”. Azoknak van lehetőségük az éhségük és szomjúságuk kielégítésére. Megigazulnak, megelégíttetnek, megkapják azt, ami után éheznek és szomjúhoznak. Ez az, amit nem elégíthet ki semmi más!
Ha bűnösnek érzi az ember magát, akár 10 évet is ülhet a börtönben - még mindig bűnösnek fogja érezni magát. Nem tudja magát igazzá tenni, nem tudja lemosni magáról a bűnt. Képtelen reá. Vágyódik az igazság után: ó, bárcsak tiszta lehetne még egyszer! Akkor lenne boldog, ha valaki lemosná róla a bűnének szennyét, pecsétjét és új életet kezdhetne, igaz életet! Bűne, mint Dávid mondja, szüntelen előtte forog. Egyedül van, nem tud szabadulni, de látja tisztátalanságát, bűnét, igazságtalanságát. Ez persze, nagy lelki fájdalommal jár, szomjúsággal, éhséggel jár... Ezekről az emberekről beszél Jézus.

III.
Figyeljük meg, harmadszor, hogy az Úr Jézus erre azt mondja, hogy ezek megelégíttetnek. Itt van az ígéret vagy a következmény. Az éhség és a szomjúság „következménye”. Akik ezt kívánják, azok megelégíttetnek. Megvan a lehetőség. „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel.” Jézus Krisztus azt mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”.
Jézus Krisztus a teljes igazság, aki megigazíthat, aki maga az igazság. Ő nem írt könyvet, hogy azt mondja: „Amit leírtam, abban van az igazság.” Sokat prédikált - de nem mondta, hogy a prédikációiban van az igazság. Azt mondta: „Én vagyok az igazság!”
Az Úr Jézusnak legalább hét ilyen kijelentése van, amelyek görög nyelven maradtak fenn számunkra. Olyan kijelentések, mint amit az Úr mondott Mózesnek és aztán Izráel népének a pusztában, amikor azt mondta: „Én vagyok az Úr!” Mikor az Úr Jézus azt mondta a farizeusoknak: „mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok”, egy olyan kifejezést használt - arám nyelven - amit a zsidók szerint csak Isten használhatott az Ószövetségben. Különben, Őt ezért ítélték el: „egyenlővé tette magát az Istennel!” Azt merte kijelenteni, hogy „én vagyok”! Igen, Jézus isteni hatalommal azt mondja most nekünk: „Én vagyok az igazság”.
Nem a „fél-igazság”, hanem a teljes igazság, a teljes valóság. Minden amire egy szomjas léleknek, embernek szüksége van.
Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek! Bocsánatot nyerhetnek Jézus Krisztusban! Ő az, aki eltörli a bűnt, megigazítja a bűnös embert, és megszenteli azt. Tökéletesen helyreállítja és megelégíti. „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék” mondja az Úr. Vagy ahogy Ézsaiás könyvének 55. részében olvashatjuk: „Ó mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre; ti is, akiknek nincs pénzetek, jöjjetek, vegyetek pénz nélkül és ingyen bort és tejet. Miért adnátok pénzt azért, ami meg nem elégíthet? Gyűjtött kincseket azért, ami nem kenyér” - ami az éhséget nem csillapítja. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek!
Gyakran énekeljük, hogy: „teljesen elég, elég nékem Jézus vére!” Ezt elénekelni nagyon könnyű. De látszik-e az életünkben, hogy nekünk elég Jézus? Megnyertük Őt, semmi sem kell több. Ő elég.
És egyáltalán éhezünk-e mi? Szomjúhozunk-e mi az igazságosság után? Vagy úgy gondoljuk, hogy nekünk így jó, ahogy van? Minden jól van. Ez nem az életnek a jele. Az életnek a jele az éhség és a szomjúság. A vágy, a sírás, a fájdalom, a kívánság az igazságosság után.
„Nem szégyellem a Krisztus evangéliumát - mondja Pál apostol - mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére. Mert Isten igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe.” Isten igazsága adatik mindazoknak, akik éhezik azt, szomjúhozzák azt, és Hozzá jönnek, hogy megelégedjenek, hogy mindenük legyen. Azért jönnek, hogy elég legyen nékik Jézus. Mert Ő azért jött, hogy életünk legyen és bővelkedjünk.