„És bocsásd meg!...” - Mt 6,12

„És bocsásd meg!...”

Mt 6,12

Bűneink kérdését a halál után senkinek sem lesz lehetősége megoldani. A purgatóriumról szóló tanítás emberi kitaláció: ilyet a Biblia nem tanít. Azok találták ki, akik szeretnének még egy lehetőséget kapni a halál után. Az biztos, hogy odaát mindenki megtér, de az a megtérés már késő lesz, mivel a megtérésnek ideje van: „ma van a kellemetes idő, most van az üdvösség napja” (2Kor 6,2) - mondja Isten igéje. Semmiképpen nem a halál után tehát.
A Miatyánk kérései közül e mostani immár az ötödik, melyben a bűneinkről van szó. Bűneink kérdésével most kell foglalkoznunk. Azt mondhatjuk, hogy ez az Úrtól tanult imádság központi gondolata, amely az imádság szerkezetéből is látható, mert itt van a kellős közepén, de látható abból is, hogy ez az egyetlen kérés, amelyre az Úr később visszatér a 14-15. igeversben.
Találóan jegyezte meg valaki, hogy nem hiába kezdődik kötőszóval. Idáig mondatonként következtek az Úr Jézus szavai: Szenteltessék meg a te neved. Pont. Jöjjön el a Te országod. Pont. Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. Pont. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma... No, itt nem pont következik, hanem vessző és kötőszó. „A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Ez első kötőszó az Úrtól tanult imádságban összekapcsolja a mindennapi kenyeret a mindennapi bocsánattal. Ahogy szükségünk van a mindennapi kenyérre, úgy van szükségünk a mindennapi bocsánatra is Istentől.
Ennek a kérésnek két része van. Az első részében Isten bocsánatáért kiáltunk, a második részében a mi bocsánatunkat ajánlunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek. Az a bocsánat amit mi adunk a mércéje, mintája és feltétele az Istentől kért bocsánatnak.

I.
Kezdjük azzal a bocsánattal, amit Istentől kérünk.
„És bocsásd meg a mi vétkeinket” - tanít bennünket Jézus imádkozni. Vajon miért? Azért, mert a bűnre az egyetlen megoldás a bocsánat. Bűneink nagy részét nem lehet jóvátenni, sem meg nem történtté tenni. Azzal, hogy a bűnöst börtönbe zárják valahány évre, vagy akár életfogytiglanra, azzal nincs jóvátéve az a bűn, amit elkövetett, mivel az életével kellene fizetnie. A bűn zsoldja a halál. Többszörösen bűnösen többszörösen halált érdemelnénk. Ezt semmiképp sem tudjuk megfizetni, vagy levezekelni. A bűnt csak megbocsátani lehet.
Az Úrtól tanult imádság ötödik kérését az imádkozhatja, akinek megszólalt a lelkiismerete, bűntudata lett és nem bírja tovább hordozni bűneinek terhét. Ilyenkor felkiálthat azokkal a szavakkal, amelyekre Jézus Krisztus tanított: „bocsásd meg!...” Azért tehetjük ezt, mert Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért a kereszten. Ő az Isten Báránya, aki elvette a világ bűnét (Jn 1,29). Őt Jézusnak nevezték, mert Ő szabadította meg az Ő népét bűneiből (Mt 1,21). Van bocsánat Jézus Krisztus által! Halott emberre tehetsz bármilyen nagy terhet, úgysem érzi. Az ember akkor kezd élni Isten szerint, amikor kezdi érezni bűneinek terhét, és elkezd ezért könyörögni.
Az előbbi kérés, melyhez kötőszóval csatlakozik e mostani, azt is megmutatja, milyen gyakran kell imádkoznunk ezt az imádságot. Ha mindennapi kenyerünket minden nap kérnünk kell, akkor ugyanígy, bűneinkre is kérnünk kell minden nap a bocsánatot. Erre még a kenyérnél is nagyobb szükségünk van.
„És bocsásd meg...” Mit? A mi vétkeinket. A Biblia többféle szót használ a bűnre, az Ószövetségben is, és az Újszövetségben is. Máté az ofeilema - a „vétek” kifejezést használja, Lukács a hamartia - a „bűn” szót. Árnyalati különbség lehet a kettő között, de mindkettő Isten ellen van. Tudatosan vagy tudatlanul, minden bűn Isten ellen irányul. Fordíthatjuk „tartozásnak” is. Eszerint azt kérjük, hogy Isten engedje el tartozásunkat, miképpen mi is elengedjük azt, amivel nekünk tartoznak.
Az Úr Jézus az adós szolgáról szóló példázatában tízezer talentum adósságról beszél. Ez óriási nagy összeg. Izrael évi nemzeti jövedelme mindenestől nem haladta meg a hétezer talentumot akkor, amikor a gazdasága a legjobban működött, Salamon idejében. Az, aki tízezerrel adós, és azt hajtogatja, hogy csupán haladékra van szüksége, különben mindent megfizet, az nem tudja mit beszél. Valójában elengedésre, bocsánatra, irgalomra van szüksége! Ha ezer élete lenne, akkor sem tudná megfizetni. Bűn-tarozásunk olyan nagy, hogy csak a kegyelem segíthet. Csak megbocsátani lehet, megfizetni nem. Erről a bocsánatról szól ez a kérés.
Vannak, akik nagy kölcsönöket vesznek fel a banktól, nagy kamattal. Ha azonban nem tudja kifizetni, mindjobban eladósodik, és a végén minden vagyona rámehet, mégsem tudja kifizetni. De ha ilyenkor valaki azt mondaná, nézd, én kifizetem helyetted, te újra szabad lehetsz – micsoda öröm lenne az! Nos, ez történt a kereszten. Isten kifizette bűneink adósságát. „Bűneink büntetése rajta van” – mondja Ézsaiás (Ézs 53,5). Van bocsánat! Van kegyelem! Mint a mindennapi kenyeret, úgy kérhetjük: „és bocsásd meg a mi vétkeinket!...” Erre máris ott van a válasz: „elvégeztetett!” (Jn 19,30) Beszennyezett lelki ruhád újra tiszta lehet. Adósleveled ki van fizetve. Tartozásod el van törölve. Szabad vagy!
Az Isten ellen elkövetett bűnt egyedül Isten bocsáthatja meg. Mi nem oldozhatunk fel senkit Isten helyett. De amikor Isten feloldoz, megbocsát, akkor azt azonnal megérzed. Lesz egy belső bizonyosságod, hogy Isten megbocsátott. „Megmosattattatok, megszenteltettetek, megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk lelke által.” (1Kor 6:11)
Emlékezzünk arra, hogy ez a kérés is Isten gyermekeinek imádsága. Kérdezhetnénk: hát a fiaknak is kérni kell? Amikor megtértek, újjászülettek, akkor nem igazította meg őket az Isten? De igen. Azonban azóta újabb tisztulásra van szükségünk. Mindennapi tisztulásra. János evangéliuma 13. részében az Úr Jézus megmosta a tanítványok lábát. „Az én lábaimat nem mosod meg soha!” - tiltakozott Péter. Erre az Úr ezt válaszolta: „Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs énhozzám”. Erre Péter újabb túlzásba esett: „Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is” - mondta. De Jézus így szólt: „Aki megfürdött, annak nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta.” Ezeknek a szavaknak átvitt jelentőségük van. Azt jelenti, hogy aki megfürdött, vagyis megigazult Jézus Krisztus által, az már egészen tiszta, de szüksége van a rendszeres lábmosásra, vagyis a napi tisztulásra. Ezt a tisztulást kérjük ebben az imádságban, melyet Jézus Krisztus érdeme által ad a mi Istenünk. A fiak kiváltsága, hogy kérhetik a napi bocsánatot, mint a mindennapi kenyeret.

II.
Ez volt az első része az ötödik kérésnek. A második része a mi bocsánatunkról szól, amit készségesen felajánlunk azoknak, akik nekünk tartoznak. Ez feltétele, mércéje és tükörképe annak, amit Istentől kérünk.
Isten bocsánata ingyenes. „Ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, hogy megbocsásson, és megtisztítson minden hamisságtól” (1Jn 1,9). Ezt minden megtérőnek felkínálja Isten. Azonban ebben a kérésben az is nyilvánvaló, hogy az Istentől jövő bocsánat feltételhez van kötve: a mi megbocsátásunkhoz.
Az itt található feltétel tehát a mi megbocsátó szívünk. Ha mi nem tudunk megbocsátani, akkor az egy sorompó lesz a számunkra kért bocsánatban. Nekünk sem lehet bocsánat, ha mi nem adunk bocsánatot. Csak az irgalmasok nyernek irgalmasságot. (Mt 5,7) „Amiképpen mi is” - ez alól nincs kibúvó! Ha meg tudsz bocsátani, csak akkor kérheted a bocsánatot te is. Ha azonban a szíved kemény, és nem akarsz megbocsátani, akkor neked sincs bocsánat. Kemény beszéd ez. Félek, hogy ezzel a kéréssel némelyek átkot hoznak magukra, nem pedig feloldozást. „Amiképpen mi is megbocsátunk…!”
Lehet erre azt válaszolod, hogy te szeretnél megbocsátani, de nem tudsz. Ez nem igaz. A bocsánat nem érzelem kérdése, hanem akarat kérdése. Akarod-e? A szeretet nem rója fel a gonoszt. Vagyis kész elfelejteni. Nem emlegeti, nem veti a szemére újra meg újra. Megbocsátotta, vagyis úgy veszi, mintha meg sem történt volna.
Egy szilágysági faluban lakott egy ember, akinek szomszédságában egy egyszerű szalmafedeles házban egy öreg néni élt beteg lányával. A kerítés nem volt épp a legjobb rendben. Ha a néni majorsága átjött az ő udvarára, abból mindig nagy csetepaté lett. A harag általában mindig semmiségből született, és a tyúkok nagy rikácsolással kerültek vissza a szomszéd udvarára, ha egyáltalán visszakerültek. Ez így ment hónapról hónapra, évről évre. Valaki aztán megkérdezte: mondja kérem, jól van ez így? A Miatyánkot nem szokta imádkozni? – „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk?...” Erre aztán egyszerűen azt válaszolta: én azt ki szoktam hagyni!
No, hát ilyen is van. Az legalább őszinte volt. Nem akart átkot kérni magára. Mások nem ennyire érzékenyek, ha az Úrtól tanult imádságot mondják. Nagyon sokan vannak akiknek ez a kérés mégsem áldást jelent, mert ha Isten úgy bocsát meg nekik ahogyan ők is megbocsátottak, akkor az nem jelent semmilyen bocsánatot. Ők lehet azt mondják, hogy nem tudnak megbocsátani. Annyira megsértett, úgy megbántott, a szavával is, tettével is... letiport, megrövidített, megalázott, kisemmizett, hogyan bocsáthassak meg neki? Nos, ha így gondolkozol, ne számíts arra, hogy Isten neked megbocsásson. Csak ha te kész vagy az ellened vétkezőknek megbocsátani, akkor kérheted Atyádtól a bocsánatot, miképpen te is megbocsátottál.
Nagy hógolyócsatát rendeztek egyszer az iskolában. Egy gyermeknek aztán csúnyán betörték a fejét. Hogyan? Hiszen a hógolyó nem üthet akkorát! Igen ám, de a hógolyóba valaki beletett egy követ, és úgy dobta el. Így teszünk mi is, amikor visszaütünk. Még bíztatjuk is egymást: ne hagyd magad! Azt gondoljuk, hogy abban van a talpraesettség, a gerincesség, ha visszaütünk. Ez nem igaz, ez állati reakció: ha a másik megharapott, én is visszaharapok... Az isteni reakció az, amikor el tudod szenvedni a bántalmakat is. Amikor szelídnek maradsz akkor is, ha jogod lenne visszaütni.
Az sem megoldás, ha nem ütsz vissza, de felírod magadnak. Elraktározod, nyilván tartod összes sérelmeidet. Az ilyen ember mondja, hogy megbocsát, de nem felejt. Még dicsekszik is, hogy ő „nem bosszúálló fajta”. Már tele a raktár mindenféle nyilvántartott sérelmekkel... s aztán egy napon kirobban, mint egy tűzhányó, és elborít mindent az évtizedek során felgyűlt sok meg nem bocsátott bűn.
Simon farizeus házában az Úr Jézus azt mondta: akinek sok bocsáttatott meg, az nagyon szeret. (Lk 7,47) Nem tudom, neked mennyit kell megbocsátani? Isten kész a bocsánatra, sőt, „bővelkedik a megbocsátásban”! (Ézs 55,7) A tenger mélységébe veti minden bűnödet (Mik 7,19), és kiírja, hogy halászni tilos. Amit Ő megbocsát, az meg van bocsátva. De gondoljuk meg, hogy ez csak tükörképe lehet annak a bocsánatnak, amelyre mi készek vagyunk. Határozzuk el, hogy előre megbocsátunk mindazoknak, akik ellenünk vétkeznek. Legyen az bármi, soha ne hordozzuk magunkban a sérelmet. Bármivel tartoznak nekünk, engedjük el nekik. A megbocsátó szív számíthat Isten bocsánatára. Azt mondja majd neked: „Eredj el békességgel!”

Népszámlálás - igeiglenes adatok

Tegnapelőtt megjelent az első ideiglenes „eredményhirdetés” a romániai népszámlálásról (lásd: www.recensamantromania.ro). Az ideiglenes eredményeket később követi majd az előzetes, végül a végleges statisztika (provizorii, preliminare şi definitive). Az első, ideiglenes eredmények szerint Románia stabil lakossága 19.042.936 személy. Ehhez hozzászámítható még 1 millió személy, akik a népszámlálás idején külföldön tartózkodtak, és nem volt, aki nyilatkozzon a nevükben. Akiket nyilvántartásba vettek, azok közül 18.384.049 volt jelen, és 658.887 ideiglenesen hiányzott. 10.054.000 városon lakik, 8.989.000 pedig falun. Szilágy megye továbbra is a legkisebb, a 300.000-nél is kevesebb lakossal rendelkező megyék között van. Azok a megyék, amelyekben nagyvárosok vannak, jóval több lakossal rendelkeznek.
Etnikai szempontból 16.870.000 románnak (88,6%), 1.238.000 magyarnak (6,5%), és 619.000 rromának [cigánynak] (3,2%) nevezte magát. Ukránok, németek, törökök, orosz-lipovánok és tatárok vannak még, akik egyenként 20.000-nél nagyobb létszámban élnek Romániában.
A magyarok aránya számottevőbb Hargita megyében (84,8%), Háromszéken [Kovászna megyében] (73,6%), ugyanakkor Maros megyében (37,8%), Szatmár megyében (34,5%), Bihar megyében (25,2%) és Szilágy megyében (23,2%).
A romák aránya Maros megyében a legnagyobb: 8,8%, valamint Szilágy (6,9%) és Bihar megyében (6,1%).
A legtöbb magyarlakta megyében az utóbbi népszámlálások szerint folyamatosan fogyott a magyarok száma.

Az alábbi térképen látható a lakosság sűrűsége, megyénként:

Mindennapi kenyerünk

Mindennapi kenyerünk

Mt 6:11

A mai kéréssel az Úrtól tanult imádság második csoportjához érkeztünk. A negyedik kérés nyitja meg a második szakaszt, amely egészen más dolgokkal foglalkozik, mint az előbbi. Itt rólunk van szó. Nem magunkkal kezdtük ez imádságot, és nem is magunkkal fogjuk befejezni, de a többiek mellett testi és lelki szükségleteinket sem hagyhatjuk ki, még akkor sem, ha másodrendűek az első három kéréssel szemben.
Az Úrtól tanult imádság fentről indul, és alászáll a földre, ami azt érzékelteti velünk, hogy nemcsak lelkünk van, hanem testünk is. Isten azt akarja, hogy lelki és testi szükségeinkkel egyaránt foglalkozzunk. A negyedik kérés mindennapi táplálékunkra vonatkozik, amelyből három dolgot szeretnék kiemelni: először a kenyeret, azt, amit kérünk. Azután a mi kenyerünket, vagyis azt, hogy ez többes számban van, mások kenyerét is kérem a magaméval együtt, mivel nemcsak én vagyok a világon. Végül a mindennapi kenyeret, vagyis a kenyér mennyiségét. A görög epiuszion szó értelme bizonytalan, de Károli valószínű nem járt messze az igazságtól amikor „mindennapi”-nak fordította.

I.
Először tehát a kenyér.
Nem szükséges spiritualizálnunk, lelki értelmet tulajdonítanunk ennek a kérésnek. Jóllehet lelki szükségleteink fontosabbak a testieknél, és „nemcsak kenyérrel él az ember” - az Úr Jézus szavai szerint (Mt 4,4), itt mégis nyilvánvaló, hogy testi táplálékunkat kérjük, a megélhetésünkhöz szükséges mindennapi kenyeret. Arról a napi adagról van tehát szó, amellyel éhségünket csillapítjuk, mikor elfogyasztjuk.
A személyazonossági igazolványomba annak idején sok utánajárás után beütöttek egy pecsétet, amellyel kolozsvári lakos lettem, és élelem-porciót kaphattam. Lehet sokan elfelejtették már, hogy nehezebb idők is voltak... Az olaj, a cukor, a kenyér szűkös rációja épphogy biztosította a túlélést annakidején. Talán feleslegesnek is tűnik a mindennapi kenyérért imádkozni most, amikor mindenki vásárolhat szükségei szerint eleget. Azt hiszem hamar rá fogunk jönni arra, hogy Jézus nem tanított felesleges kéréseket ebben az imádságban.
Luther helyesen állapította meg, hogy az élethez nemcsak kenyér szükséges. Ő a mindennapi kenyér mellé odatette a mindennapi rózsát is. Beletartozik a negyedik kérésbe a házfedél, a család, a feleség és a gyermekek ruházata és biztonsága. Jézus arra tanít minket, hogy ezt kérni kell. Isten felhozza a napját mind az igazakra, mind a gonoszokra, és eledelt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak, mégis, emlékezzünk arra, hogy a Miatyánk a fiak kiváltsága. A fiak kérik Atyjuktól a mindennapi kenyeret. A rabszolgáknak annak idején porcióra adták az eledelt, míg a fiak az atya asztalánál ehettek. A fiaknak olyan előjoguk van, hogy az Atya asztalához ülhetnek.
Ez a kenyér amit itt kérünk, nem egy olyan dolog, amit azért érdemlünk meg, mivel megdolgoztunk érte. Akik így gondolkoznak, azok nem kérik, hanem követelik, mint kijáró jussukat. A földművelő ember látja talán leginkább mennyire rá van szorulva Isten kegyelmére, aki korai és késői esőt ad, napsugarat, hideget és meleget, és mindazt ami kell a jó terméshez. Ha pedig az Úr nem ad, akkor nincs! Falun, sok szántóvető embert látni, amint a barázda szélén levett kalappal imádkoznak. Ők tudják azt, hogy a magot elvetni nem elég, és megművelni a földet sem elég. Isten áldása kell hozzá, mivel a kenyeret Ő adja. „Szerelmesének álmában ád eleget” - mondja az egyik zsoltár. (Zsolt 127,2) Isten eteti az égi madarakat és a ragadozókat is, az emberre pedig különösképpen gondja van. Kérjük tehát Tőle: mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma!

II.
Említettem azonban, hogy itt nem az én kenyeremről, hanem a mi kenyerünkről van szó. Ezért nem mondhatjuk azt, hogy ha van kenyerünk ezt a kérést már nem szükséges imádkoznunk, mivel sokan maradtak még kenyér nélkül. Nemcsak azok kell kérjék, akiknek nincs, Etiópiában, Indiában, vagy Dél-Amerikában, hanem a fiak közössége mind, többes számban.
A világ hat milliárd emberének egyharmada - tehát kétmilliárd ember -, éhezik. A második harmad része - újabb kétmilliárd ember -, a létminimum alatt él. Ettől nem tekinthetünk el, még akkor sem ha nekünk az asztalunkon megvan a mindennapi kenyér. „Szegények mindenkor lesznek veletek” - mondta az Úr Jézus (Mt 26,9). A szegénység bonyolult gazdasági, társadalmi, politikai kérdés. De mindenekelőtt mégis lelki kérdés. Miért?
Azért, mert ott ahol a keresztyénség utat tört magának, ott a testi jólétet is megalapozta. Ott pedig ahol pogány vallások uralkodtak, ott elhatalmasodott a szegénység. Ott van például India vallása, a hinduizmus, amely a véget nem érő reinkarnáció-láncolatot tanítja. Szegény embert segíteni ott annyit jelent, mint beleavatkozni annak karmájába, vagyis fátumába, mellyel rosszat teszünk neki. De az állatok sorsába sem avatkozhatunk bele. A tehenek például az istenek földi inkarnációi. Mivel senki sem bánthatja őket, ezért a mezőgazdasági termelés húsz százaléka a teheneké. Aztán az egerek és patkányok is ilyen helyzetben vannak, hindu felfogás szerint nem bánthatjuk őket, mivel meglehet valamelyik rokonunk. Ezek kapják a termelés további tizenöt százalékát. A közel egymilliárd embernek pedig marad a termelés fele. Csoda-e, hogy éheznek?
Európában és Amerikában a keresztyén értékeket lassan-lassan lábbal tiporják, legális és illegális eszközökkel az istentelenséget emelik vallássá, az abortuszt, az eutanáziát, a homoszexualitást, és egyéb Bibliaellenes gyakorlatokat törvényesítenek. Mégis, itt tört először utat magának a keresztyénség, és vele együtt a fejlődés és a jólét. Ahol a pogány gyakorlatok gyökeresen megmaradtak, ott a szegénység, a nyomorúság uralkodott el, mind a mai napig. A népességrobbanás csupán tetőzte a már meglévő állapotot.
Amíg éhező ember van a világon, addig imádkoznunk kell ezt a kérést. Ezzel az Úr arra tanít, hogy mások sorsát is vállaljuk fel, tegyük magunkévá. Az én kenyerem csak akkor eshet jól nekem, ha mások kenyeréért is imádkoztam.
A probléma mindenképpen nálunk van, nem Istennél. A világ termelőképességének negyedrésze sincs kihasználva, és ez a 25% is csak fél éven át van használatba véve, a másik félévben nincs. Megfelelő technológiával és megfelelő módon, mindenkit többszörösen el lehetne látni. „Vetett Izsák és lett neki száz annyija abban az évben, mivel megáldotta őt az Úr” (1Móz 26,12). Neki kellett vetnie, de Isten áldotta meg. A pusztai vándorlás alatt is hullott a manna, de nekik kellett felszedegetni, lehajolni, talán letérdelni érte minden nap. Így kell tennünk mi is, a mindennapi kenyeret kérve Istentől, és neki adva hálát érte.

III.
Végül, itt a napi kenyéradagról van szó, az egy napra valót kérjük, a „mindennapi kenyeret”. A görög epiuszion szó, aminek jelentése bizonytalan, valószínű arra az adagra utal, amit a római katonák kaptak a következő napra. Este mindenkinek kiosztották az ennivalót, a másnapra való kenyeret. De mindig csak az egy napra valót. Az Úrtól tanult imádságban sem egy hétre valót, vagy egy hónapra- egy évre valót kérünk, hanem csak az egy napra valót! A gyermek bizalma éppen az, hogy hiszi azt, hogy Aki adott a múltban, adni fog ezután is.
Az ember aggodalma és kételkedése miatt hajlamos arra, hogy halmozzon. Mi lesz ha?... - kérdezi. Sokat mondogatják, hogy fogytán van az olaj, a szén, és egyéb természeti kincsek. Mások azt mondják, hogy egyelőre nem kell aggódni. Minket azonban elkezd nyugtalanítani az, hogy „egyelőre”. Mi az, hogy egyelőre? Hirtelen lázas gyűjtögetésbe, halmozásba kezd az ember, mivel attól fél, hogy ha kifogy, akkor szűkölködnie kell. A halmozás pedig épp a szükséget idézi elő, éppen azt amitől fél. Mások mindennapi kenyere ott lesz felhalmozva az ő raktárában, esetleg bankjában. A baj tehát akkor kezdődik, amikor azzal az egy nappal nem elégszünk meg, amennyit az Úrtól tanult imádságban kérünk.
Ábrahám nehéz leckével tanulta meg azt, hogy Isten gondot visel. Fiát kellett áldozatul vinnie az egyik hegyen. Miközben megvolt a tűz, a fa, talán titokban megnézte a kés élét is, fia felteszi a kérdést: hol van az áldozatra való bárány? Erre Ábrahám azt mondta, hogy az Úr majd gondot visel róla. Még nem tudta hogyan, nem volt kész magyarázata reá, csak hite volt. Abban az Istenben hitt, aki Izsák születésekor ígéretet tett. Utólag bebizonyosodott az, hogy Isten csakugyan gondot viselt. Elnevezte annak a helynek nevét Jáhve-Jírének, a gondviselő Istenről.
Mi is kérdezhetjük: honnan fog adni Isten nekünk eledelt? Ha 70 vagy 80 évet fogunk élni e földön, még nagyon sok eledelre lesz szükségünk. De nem kell kérnünk az egészet, csupán az egy napra valót! A „mindennapi kenyeret”.
Igehirdetőként is gondolhatnánk arra, hogy évente két-háromszáz prédikációt kell mondani, harminc-negyven éven át. De nem szükséges az egészet kérni! A manna is megférgesedett másnapra. Minden reggel új hullott Istentől, egy egész ómerrel, 3,7 literrel szedhettek. Eleget és újat szedhettek! Ne kérdezd tehát, „honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?” (Jn 6,5) A matematikádhoz add hozzá Isten hatalmát, akkor kapsz helyes eredményt. A bebiztosítás hitetlenségről tanúskodik, a mindennapi kenyér kérése pedig bizalomról és háláról.
Az elégedetlenség ördöge kísért minket. Közben pazarolunk és tékozlunk. Hogy mások éheznek? Az minket nem érdekel. Nos, ebből akar kigyógyítani minket a negyedik kérés. Pál apostol tanítja: „Nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel. Semmit sem hoztunk a világra, ki sem vihetünk semmit. Ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.” (1Tim 6,6)
„Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma!” De mi megadjuk-e Istennek a Neki járó tiszteletet és figyelmességet? Vagy csak a magunkéval vagyunk elfoglalva? Álljon itt befejezésül Jézus tanítása: „Azért mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől, mit egyetek és mit igyatok, sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-e az élet, hogy nem az eledel és a test hogy nem az öltözet? Ne aggodalmaskodjatok tehát és ne mondjátok, mit együnk vagy mit igyunk vagy mibe ruházkodjunk. Mindezeket a pogányok kérdezik. Jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát és az Ő igazságát és ezek mind magadatnak néktek” (Mt 6,25-31)

„Legyen meg a Te akaratod!”

„Legyen meg a Te akaratod!”
Mt 6,10/b

Az Úrtól tanult imádság első három kérése annyira össze van fonódva egymással, hogy egyik sem valósulhat meg a másik megvalósulása nélkül. Vagyis ahol megszenteltetik az Ő neve, ott eljön az Ő országa és megvalósul az Ő akarata. Hasonlóképpen, a párhuzamos sorok szabálya szerint a zárómondat is mindháromra vonatkoztatható. A mennyben megszenteltetik az Ő neve, eljött az Ő országa és megvan az Ő akarata, és ugyanilyen módon kérjük, hogy mindez legyen így ezen a földön is.
A három kérésnek szinte koronája ez a harmadik, amely most előttünk van: „Legyen meg a Te akaratod!” Ez talán a legnagyobb és a legnehezebb kérés az összes közül.
Jegyezzük meg: ezekben a kérésekben nem valami utópiára vágyunk, nem olyasmit kérünk, ami nem valósulhat meg, amit sohasem érhetünk el, ami valahol nagyon távol van, amit csupán a magunk vigasztalására mondogatunk, de nem gondolunk komolyan. No, nem! Jézus Krisztus nem tanított volna bennünket így imádkozni, ha mindez csupán fikció vagy pszichológiai ámítás lenne. Mindezeknek reális alapjuk van. Nemcsak majd, sokára várhatjuk megvalósulását, hanem most, ma, egyenként mindannyiunk életében. Az Ő nevének most kell megszenteltetnie, országának most kell eljönnie, és akaratának most kell megvalósulnia! Átléphetsz a Siralom Völgyéből a Paradicsomba! De tudnod kell, hogy ez a saját birodalmad romba dőlését jelenti. Két országhoz nem tartozhatsz, két Úrnak szolgálni nem lehet! Az Ő neve úgy szenteltetik meg, ha Ő lesz számodra az első. Országa úgy jön el, ha énedet alárendeled az Ő tekintélyének. Akarata pedig úgy valósul meg, ha saját akaratodról lemondasz.
Az Úrtól tanult imádság eredetileg valószínű arám nyelven, vers formájában volt elmondva. Innen van a gondolatok párhuzamossága, ami a héber és arám verselésre jellemző. A sorok egymásnak megfelelő párhuzamos gondolatokat közölnek, ahol a második sor kiegészíti, megismétli vagy ellentétbe állítja az elsőt. A mi esetünkben az első három kérés egyenértékű, egymással párhuzamos kérések, melyeket a záró mondat egészít ki.
Vegyük tehát a harmadik kérést: „Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.” Ennek a kérésnek nehézségét, szemléltetését és boldogságát szeretném bemutatni.

I.
Kezdjük a harmadik kérés nehézségével.
Annak, aki bennünket erre a kérésre tanított, annak az életébe került az, hogy „legyen meg a Te akaratod!” Éppen ebben van ennek a kérésnek a nehézsége, hogy ha valaki komolyan gondolja ezt, akkor annak is az életébe - a régi életébe, az óemberébe - kerül. Ha Isten akarata megvalósul, abba belehal régi éned, bűnös természeted. Másképp nem lehet. Ez az, éppen ez, amit nem akar az ember vállalni. Mindent hajlandó odaadni, de az akaratáról nem hajlandó lemondani. Adsz az idődből, a pénzedből, a tehetségedből, az erődből, értelmedből és érzelmeidből, de nem rendeled alá akaratodat Isten akaratának. Kívánni, hogy „legyen meg a Te akaratod” - ez nagyon nehéz.
Vannak, akik kérik ezt, de rosszul. Azért, mert nem szerető Atyának, hanem vaskezű diktátornak képzelik Istent, akinek hatalmától úgysem menekülhetnek meg. Imádkozzák a Miatyánkot, mivel úgy gondolják úgysem történhet másképp. Ezért összeszorítják a fogaikat, keserűségükben feladják a harcot, belenyugodnak abba, hogy ennek már így kell lennie, és kimondják: „legyen meg a Te akaratod!” Azonban ez már nem a gyermek imája Atyjához, hanem az Isten ellen lázadó ember keserű belenyugvása abba, hogy saját akaratát nem vitelezhette ki! Jézus nem így tanította imádkozni tanítványait. Ezt a kérést nem akkor kell kimondani, amikor minden dőlni látszik, hanem akkor, amikor még neki sem fogtál saját akaratod megvalósításába.
Itt a földön nincs meg Isten akarata mindig. Éppen ezt kérjük: legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. Ez nem hiábavaló kérés: Isten akaratának a megvalósulása a mi imádságunktól is függ. Kérnünk kell, akarnunk kell, hogy az Ő akarata legyen meg!
Úgy kell kérnünk, hogy elvárjuk utána azt, hogy történjen valami. Nem hitetlenül, mint a jeruzsálemi gyülekezet, amely imádkozott Péter szabadulásáért, buzgón, szüntelen, és egyszer csak Péter zörgetett az ajtón... Egy szolgálóleány, Rhodé odament hallgatózni. Majd gyorsan bement és újságolta a hírt: Péter a kapu előtt áll! Az imádkozók azt mondták, hogy Rhodénak valószínű elment az esze. Vagy Péter angyala áll odakünn... Nem jött, hogy higgyék. Később beengedték, és látniuk kellett, hogy imádságuk csakugyan meghallgattatott: Péter kiszabadult! (ApCsel 12,13-16) Nos, így történik sokakkal, akik ezt a kérést imádkozzák: valójában nem gondolják komolyan azt, hogy „legyen meg a Te akaratod!” Mi lenne, ha Isten téged meghallgatna? Mi lenne!? Jó lenne! Hiszen Isten akarata jó, kedves és tökéletes. (Róm 12,2) Mi nem tudjuk igazán mi az, ami számunkra valóban jó. Isten tudja, és az Ő akarata tökéletes.
Nem egy parancsuralomnak kell alávetned magad. Ha Isten országa eljött, akkor csak természetes, hogy Isten akaratának megvalósulását kéred. Nem belenyugvással, mintha mindent megpróbáltál volna már, és nem sikerült elérned elképzelésed megvalósulását, és így, nahát, akkor „legyen meg a Te akaratod”... Ezt úgy kell kérned és akkor, amikor még semminek sem fogtál neki. Ez legyen az első! Kívánnod kell azt, hogy ne a saját akaratod valósuljon meg, hanem az Övé. Nem harcolva többé ellene, hanem elfogadva azt, és kívánva azt. Ez a legjobb, ami veled valaha is történhet, ami igazán javadra válik.

II.
A harmadik kérésnek illusztrációja is van. Mintha azt mondaná nekünk Isten ennél a kérésnél, hogy „lásd a mellékelt ábrát”. A mellékelt ábra pedig Isten Fiának imádsága halála előtti éjszakán, egy Jeruzsálem melletti kertben.
Ő volt az, aki nemcsak tanított minket erre az imádságra, hanem be is mutatta, hogy mit jelent ez a kérés. Máté evangéliumában a 26. részben olvasunk részletesen arról, mi történt a Gecsemáné kertben nagycsütörtök éjszakáján. Márk elmondja, hogy az utolsó vacsora színhelyéről dicséretet énekelve kimentek az Olajfák hegyére. (Mk 14,26) Ezen a hegyen volt egy kert, mely Jézusnak és tanítványainak nagyon ismerős volt. Mikor odaértek, már nagyon késő lehetett, Jézus arra bíztatta tanítványait, hogy maradjanak Vele, vigyázzanak és imádkozzanak, hogy kísértésbe ne essenek. Maga mellé vette Pétert, és Zebedeus két fiát, kezdett szomorkodni és gyötrődni. „Felette szomorú az én lelkem mindhalálig - mondta, vagyis halálos szomorúság, halálos félelem fogta el - maradjatok itt és virrasszatok én velem. Egy kissé továbbment, arcra borult és így könyörgött: Atyám, ha lehetséges múljék el tőlem e pohár. Mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te.” Ez volt az első kérés, melyet Atyjához intézett.
Mikor tanítványaihoz visszatért, aludva találta őket. Pétert meg is dorgálta ezért: „Nem bírtatok velem egy órát sem vigyázni?” Ez azt jelenti, hogy az első imádsága Jézusnak körülbelül egy órát tartott. Másodszor kissé változott a helyzet. Először azt mondta: „ha lehetséges Atyám, múljék el...”. Másodszor már így szólt: „Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod”. (Mt 26,42) Majd harmadszor is visszatért imádkozni, ugyanazon szavakkal.
Mit láthatunk mindebben? Azt, hogy Jézus kérte az Atya akaratának megvalósulását, pontosabban, hogy ne úgy legyen ahogy ő akarja, hanem ahogy az Atya. Azonban imádkozás közben mindinkább bizonyossá vált előtte az, hogy az Atya akarata ellenkezik az övével, és nem távozhat el tőle az a pohár, hanem ki kell innia. Ezért másodszor már nem is kéri, hogy múljék, hanem csupán azt kéri, hogy legyen meg az Atya akarata.
Jézus őszintén imádkozott. Elmondta a tanítványoknak, hogy halálfélelemben van. Elmondta Atyának, többórás imádságban, hogy azt szeretné, ha nem kellene a keresztre menni. De imádság közben rájött arra, hogy az Atya akarata az, hogy a halálba menjen. Imádságról imádságra mindjobban megerősödik ebben. Erőt kér az Atya akaratának megvalósítására. Önmagát is bíztatja, majd angyal jön erősítni őt. Nem volt könnyű dolog. Majd visszatér, és azt mondja: legyen meg a Te akaratod! Kimondta ezt, és indult az áruló Júdás elé, indult a keresztre, meghalni.
Ugyanilyen nehéz minden embernek kimondani e harmadik kérést az Úrtól tanult imádságból, mivel ez óemberünk halálába kerül. Ha kimondtad, akkor te is a keresztet vállalod vele, Jézus keresztjét, melyen régi életed megfeszíttetik.

III.
De szólnom kell a harmadik kérés boldogságáról is.
Akkor leszünk igazán boldogok, ha e harmadik kérés megvalósul. Azért, mert a legszeretettebb, a legnagyobb áldozatot hozó személy, az Atya akaratának megvalósulását kéred. Nem egy ismeretlen, megbízhatatlan, rosszindulatú vagy erőszakos személy akarata megvalósulását kéred aki felől kétségeid lehetnének. Isten akarata felől semmi kétséged nem lehet: Ő a legjobbat akarja.
Továbbá, azért tesz boldoggá e kérés megvalósulása, mert Isten végtelenül bölcs. Ő sohasem téved, Ő semmit sem ront el, sohasem hibázik. Ő mindent tud, és tökéletes. Ezért akarata is tökéletes. Ha az megvalósul, annál jobb nem is történhetne veled. Még akkor sem, ha a keresztre kellene menned, Isten akaratából. Ugyanis a kereszt nagysága meghatározza a dicsőséget is.
Képzeljünk el két embert, Mindegyik balesetet szenvedett. Az egyik azt mondja: Sajnos, ez is megesett. De hát, senki sem kerülheti ki a fátumát. Benne volt a fazékban, el kellett fogadnunk. Belenyugszunk, mert nincs más megoldásunk. A másik azonban így szól: Igen, ez történt velem, de a kérdés számomra most az, hogy mit akar ezzel az Úr mondani nekem? Hallani szeretném Isten szavát, látni az Ő akaratát. Kutatok valamit, amit még nem értek, de elfogadom, bármit hozna is magával, mert tudom, hogy ez javamra válik, így leszek boldog. Legyen meg a Te akaratod! Jelentsd ki nekem azt, mutasd meg nekem azt!
Most hadd kérdezzem, melyik emberhez hasonlítasz? Valószínű te is mondod az Úrtól tanult imát. Gondolkoztál-e azon, mi lenne, ha Isten téged meghallgatna? Legyen meg a Te akaratod! Kérd ezt hittel, tiszta szívvel és őszintén. Ha megvalósul, az hozza magával a legnagyobb áldást.

„Jöjjön el a Te országod!”

„Jöjjön el a Te országod!”

Mt 6:10a

Az Úrtól tanult imádság tanulmányozása során a második kéréshez érkeztünk, mely szorosan kapcsolódik az előzőhöz és a következőhöz. Az első három kéréscsoportban, a Te-kérésekben, ahogyan valaki után mi is neveztük, Isten áll a központban, az Ő neve, országa és akarata. Isten országa összekapcsolja tehát az előbbit az utóbbival, mivel Isten országa ott jön el, ahol az Ő akarata megvalósul. Ha pedig megvalósul az Ő akarata, és eljön az Ő országa, ezáltal megszentelődik az Ő neve. Egyik kérés sem valósulhat meg a három közül úgy, hogy a többi kettő ne teljesülne.
Két-három nyilvánvaló igazságra esetleg látszólagos ellentmondásra szeretnék rámutatni e második kérés alapján: először arra, hogy Isten országának, királyságának eljövetelét kérjük, miközben tudjuk, hogy Ő már most Király, a Királyok Királya és Uraknak Ura. Tudjuk tehát, hogy országa elkezdődött - mégis azt kérjük, hogy jöjjön el. Másodszor, tisztáznunk kell ennek a kérésnek jelentését, tudnunk kell, hogy mire vonatkozik: szó szerinti vagy lelki értelemben kell eljönnie az Ő országának? Végül, azt is tudomásul kell vennünk, hogy országának eljövetele az én uralmam végét jelenti.

I.
„Jöjjön el a Te országod!” Teljes határozottsággal kijelenthetjük, hogy Isten uralkodik, mégis azt kérjük, hogy jöjjön el az Ő országa. Ebben nincs ellentmondás. Ugyanis, attól kezdve, mikortól betört e világba a bűn, Isten uralmát megrontotta a gonosz. Valamikor Éden kertjében Isten tökéletes harmóniában uralkodott, de ezt a harmóniát megrontotta a bűn, az ördög, és így uralmának csupán töredékét láthatjuk körülöttünk. A teremtett világ Isten dicsőségét hirdeti, de sajnos a teremtettségben is megromlott Isten uralma, mivel a bűneset a teremtett világra is kihatott. Környezetünk azóta is folytonosan romlik. Valahogy úgy történt ez, mint az Úr Jézus példázatában, ahol éjjel eljött az ellenség és bevetette a búzaföldet konkollyal. Együtt növekszik a jó vetés a gonosz vetéssel, az aratásig. Most a tudatlanság, a tisztátalanság, a lázadás, a hitetlenség sötétsége uralkodik ebben a világban, vagyis épp az ellenkezője annak, amit Isten országának nevezhetnénk.
Valami történt azonban a történelem folyamán. Azért jött az Embernek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa, hogy helyreállítsa Isten uralmát. Jézus Krisztussal elkezdődött el az az ország, az az uralom, amit ebben a kérésben kérünk. Minek alapján mondhatjuk ezt? Annak alapján, hogy már az Ószövetségből tudjuk, hogy Isten országa örökké fennálló ország. (Zsolt 145,13) Jézus pedig ezzel kezdte nyilvános szolgálatát az emberek között: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban, mert elközelített hozzátok az Istennek országa!” (Mk 1,15) A farizeusoknak, akik azzal vádolták, hogy Belzebúb által, az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket, azt válaszolta, hogy ez ellentmond önmagának, hiszen ha az ördögök fejedelme saját uralma ellen harcol, nem állhat fenn az Ő országa! „Ha pedig Isten ujja által űzöm ki az ördögöket - mondta -, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa.” (Lk 11,20) Igenis, már eljött. Jézussal elkezdődött, itt van.
János evangéliumában Pilátus előtt az Úr Jézus megpróbálja megmagyarázni azt, hogy az Ő országa nem e világból való. „Ha e világból való volna az én országom - mondja -, az én szolgáim vitézkednének, vagyis harcolnának hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.” (Jn 19,36) Nem volt tévedés az, amit Pilátus három nyelven is megírt Jézus feje fölé a keresztfára: a zsidók királya. (Jn 19,19-22) Ő valóban király. Nemcsak a zsidóké, hanem mindazoké akik Isten országához tartoznak.
Tanítványainak azt mondta, hogy „az Isten országa nem szemmel láthatóan jön el. Sem azt nem mondják: íme itt, vagy íme amott van, mert íme az Isten országa ti bennetek van. (Lk 17,20-21) Míg közöttük járt, addig Isten országa közöttük volt. Mikortól eltávozott, attól kezdve bennünk van. „Isten megszabadított bennünket a sötétség hatalmától, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába” - mondja Pál apostol. (Kol 1,16). „Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szentlélek által való öröm.” (Róm 14,17)
Ha viszont mindezt összehasonlítjuk azzal, ami körülöttünk van, egészen más képet kapunk. Igazság - nincs. Békesség - az sincs. Szentlélek által való öröm helyett csak a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűsége van. Isten országa jóllehet elkezdődött némelyek szívében, még nem jött el teljes egészében erre a világra. Bátran imádkozhatjuk tehát: „Jöjjön el a Te országod!” Ugyanis amíg némelyek életében ez valósággá vált, addig mások még mindig a gonosz hatalma alatt vannak. Ha számunkra már elkezdődött, akkor e kérés alatt azt értjük, hogy ennek az országnak ki kell teljesednie, meg kell hódítania másokat is. Ha pedig még számodra nem érkezett el Isten országa, akkor itt az idő, hogy e második kérést a Miatyánkból komolyan vedd és önmagadra értelmezd!

II.
Próbáljuk megvilágítani ennek a kérésnek az értelmét, is Isten országának jelentését, hiszen tudnunk kell, hogy mire vonatkozik.
Sokan hivatkoznak ennél a kérésnél a Jelenések könyve 20. részére, ahol a milléniumról van szó. Arról, hogy a Sátán megkötöztetik ezer esztendőre egy lánccal, és a föld népei nem lehetnek többé elhitetve a Sátán által, ezer évig. Arról is szó van ebben a részben, hogy akik megtagadták a Sátán imádását az üldöztetések alatt, azok uralkodni fognak Jézussal ezer évig, amikor a törvényt és a rendet maga az Úr tartja fenn, az övéit használva a világ adminisztrálására. Akik hitetlenül haltak meg, azok nem vesznek részt e milléniumban, de akik részt vesznek, azokon nincs hatalma a második halálnak. A millénium után a Sátán visszakapja az addig korlátozott hatalmát még egy időre. Ez az országlás nem örökkön örökké tartana, csupán ezer évig. A Bibliának ez egyetlen részében talált információ fontos, de ne tulajdonítsunk neki nagyobb figyelmet, mint amennyit megérdemel. A kérdés a körül forog, hogy mindezt szó szerint kell-e értelmezni, van nem?
A válasz nem könnyű, és minkét vélemény mögé igéket sorakoztathatnánk fel. A legjobb válasz az, amit Jézus mondott tanítványainak, amikor ugyanezt megkérdezték: „Uram, avagy nem ez időben állítod-e helyre az országot Izraelnek? Monda nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket és alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyeztetett. (ApCs 1,6-7)
Hinnünk kell azoknak a próféciáknak, amelyek örökkévaló országról és örökkévaló országlásról beszélnek. (Zsolt 145,13. Ézs 34,10. Dán 7,18) Hinnünk kell annak az ígéretnek, hogy Isten új eget és új földet fog teremteni, és a régiek elmúlnak (Ézs 65,17. 66,22. 2Pt 3,13) Hasonlóképpen, hinnünk kell az Úr Jézus szavainak, Aki az utolsó időkről szóló beszédeiben eljövetelét mindig az utolsó ítélettel kötötte egybe, anélkül, hogy a lehetőségét is meghagyta volna ezer éves béke-ország közbeiktatásának (Mt 24, Mk 13, Lk 21). Jézus Krisztus nem tanította a milléniumot. Ezt bizonyítja a tálentumokról és a tíz szűzról szóló példázata (Mt 25,1-30), a konkolyról és a tengerbe vetett hálóról szóló tanítása (Mt 13,24-43, 47-52), valamint a gírák példázata (Mt 19,11-27), ahol az ítélet közvetlenül követi a király vagy a vőlegény érkezését, vagyis Isten országát, amely örökkön örökké tart.
Ahhoz, hogy szó szerinti ezer éves országról beszéljünk, a kétrészes feltámadás elméletét kellene elfogadnunk. Tudnunk kell, hogy feltámadásnak említi az Úr Jézus azt is, amikor azok akik az Ő szavát hallják élnek, vagyis általmennek a halálból az életre, újjászületnek. Ugyanott azt is említi, hogy a koporsókban lévők is feltámadnak, az élet- vagy a kárhozat feltámadására, egyszerre, az utolsó napon (Jn 5,28-30). Az elragadtatás is nyilvános lesz, mindenki által észrevehetően és váratlan történik majd. Az Ő örökkévaló országa nem titkos uralom lesz, mivel mindenki hallani fogja: „Gyertek Atyámnak áldottai, örököljétek az országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta” (Mt 25,34).
Tudomásul kell vennünk azt is, hogy Istennek kedves gyermekei közül sokan a szó szerinti milléniumot hiszik és tanítják. Ők komolyan gondolják a Sátán megkötöztetését, az Új Jeruzsálem, egy 1500 négyzetmérföld alapterületű lakható város alászállását Izrael földjére az égből, és az ezer évig tartó szó szerinti országot, Jézus Krisztussal. Azonban, amíg azok ragaszkodását a Bibliához értékeljük, az evangéliumért végzett buzgó munkájukat is, mi úgy gondoljuk, hogy az ezer évnek nem tulajdoníthatunk szó szerinti jelentést. A Jelenések könyvében ez a kép lelki ábrázolása egy átfogó tervnek. Az ezer évnek az lehet a jelentése, hogy hosszú időnek kell eltelnie Krisztus születésétől az ő második visszajöveteléig, amíg a Gyülekezet e földön van. Az ígéretek alapján a hívőknek adatott az ítélettétel és az uralkodás már most, mivel az Aki bennük lakozik nagyobb, mint a Sátán (Róm 8,11. 1Jn 4,4).
Mindezeket elmondva, hadd mondhassak még néhány tanácsot is. Ne gúnyold ki mások véleményét csak azért mert azok nem egyeznek a tieddel. Lehet, hogy ők is komolyan veszik a Bibliát. Ne kapcsold össze a véleményezőt a véleményével, és ne kövesd vakon legkedveltebb teológusodat sem, mivel ő is tévedhet. Ne engedd, hogy Jézus második visszajöveteléről és uralkodásáról alkotott véleményed keresztyén életed sarokkövévé váljon. Nem ez a legfontosabb tétel ami üdvösségünket illeti.
Az Úrtól tanult imádságban tehát nem egy fizikai országlást kérünk erre a földre. Isten országa akkor valósul meg valakinek életében, amikor Jézus Krisztust Urává fogadja, amikor Királlyá koronázza a maga számára. Ekkor benne elkezdődik Isten országa. Általment a sötétség birodalmából Isten szerelmes Fiának országába. Ezzel megszenteltetik az Ő neve és megvalósul az Ő akarata, mint a mennyben, úgy a őbenne is a földön. Azt pedig, hogy a jövőben, az Ő eljövetele után Isten mit tartogat az övéi számára, azt nem tárta fel számunkra teljesen. Tudjuk, hogy Vele fogunk uralkodni is. Hogy mikor jön el, azt nem tudja senki. (Mt 24,36). Mint ahogy a világ kezdetéről rengeteg megválaszolatlan kérdésünk van, éppúgy a világ végéről sem tudhatunk mindent. De tudjuk, hogy az Ő eljövetele uralmának győzelmét, tökéletes megvalósulását tartogatja, hiszen Isten országát fogjuk örökölni megdicsőült testtel, romolhatatlanságban. (1Kor 15,50) Már most királyokká és papokká tett minket, az Ő Istenének és Atyjának (Jel 1,10). Bárcsak eljönne az az ország! Jövel Uram Jézus! (Jel 22,20)

III.
Mindezek után, tudomásul kell vennünk azt is, hogy Isten országának eljövetele a mi uralmunk végét jelenti. E második kérés még inkább önmagunk ellen irányul, mint az Ő nevének megszentelése. „Jöjjön el a Te országod!” - ezzel valójában azt kérjük, hogy ne az én uralmam, ne az én basáskodásom érvényesüljön, hanem Isten korlátlan uralma, Isten királysága valósuljon meg, jöjjön el az Ő királysága személyes életemben!
Nagyon hajlamosak vagyunk arra, hogy mindenütt saját birodalmunkat építsük. Például a családban kérdés lehet, hogy ki uralkodik. Szülő és gyermek között is sokszor vita tárgyát képezi... Társadalmi és politikai síkon is ez a baj: mindenki a saját birodalmát építi, saját hírnevét keresi, saját akaratát kívánja megvalósítani. Ez imádság azonban épp az ellenkezőjére tanít. Ezekkel a szavakkal mintha azt mondanánk: „Uram, lemondok minden jogomról, és átadom az uralmat Neked. Ne az enyém legyen az utolsó szó, hanem a Tied. Ne az énem uralkodjék, hanem Te uralkodj bennem. „Jöjjön el a Te országod!”
Ezt nem lehet megvalósítani egy jobb politikával, vagy a gazdaság fellendítésével. Nem elég a jó nevelés és a kultúrált viselkedés. Ide Isten Lelkére van szükség, Aki az igazság, a békesség és az igazi öröm forrása. A hamis teokráciák és államvallások ezt próbálták helyettesíteni, eredménytelenül. Isten országának karikatúrái voltak csupán. Istentől kell kérnünk ezt, a mi Atyánktól, mivel egyedül Ő hozhatja el számunkra. Ő kell legyen „minden mindenekben.” (1Kor 15,28) „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak és íme újjá lett minden.” (2Kor 5,17) Tedd fel azt a kérdést önvizsgálattal, amit Pilátus kérdezett Jézustól: király vagy-e hát Te csakugyan? (Jn 19,37) Kapitulálnod kell! Add át az uralmat! Az övé kell legyen az ország, a hatalom és a dicsőség!