1Móz 50:15-26 - József nagylelkűsége és koporsója

József nagylelkűsége és koporsója - 1Móz 50:15-26

József nagylelkűsége és koporsója

1Móz 50:15-26

 

n  Ez az igeszakasz bizonyos mértékig párhuzamos a 45:1-7-ben leírtakkal, ahol József megismertette magát testvéreivel és rámutatott Isten útjainak csodálatos voltára.  

 

I. József testvéreinek félelme és kérelme

n  József testvéreinek megalázkodása, leborulása József előtt, ismét a 37. rész álmaira emlékeztet: ezzel keretbe van helyezve az egész történet. József álmai beteljesedtek.

n  József testvérei ott is először megijedtek, mert féltek József bosszújától.

v  Úgy tűnik, hogy a félelemérzés nem oldódott fel bennük, sőt kiújult apjuk halála után, mert arra gondoltak, hogy József csak apjukra való tekintettel bánt irgalmasan velük (vö. 27:41.) Rossz lelkiismeretüknek hangját nem tudták elhallgattatni. Vádolta őket a múltban elkövetett bűn.

n  Vádolják magukat. Nem tudják maguknak megbocsátani, amit elkövettek József ellen.

v  Van ez így. Az ördög előbb azzal kísért, hogy „te nem is vagy bűnös”, „mások bűnösebbek”, stb.

v  Azután meg azzal kísért, hogy „akkora a bűnöd, hogy azt nem is lehet megbocsátani”. Bizonyára így gondolta Júdás, amikor véget vetett az életének. De nem így gondolta Sámson (aki kegyelmet nyert halála előtt), Dávid (lásd: 51. zsoltár). Lásd még: Nehémiás, Dániel bűnbánó imáját, és Péter helyreállítását tagadása után.

n  József testvérei úgy gondolták, hogy József bizonyára jobban szerette apjukat, mint őket, úgyhogy legjobb lesz arra hivatkozni, hogy az apjuk utolsó kívánsága volt az, hogy József bocsásson meg nekik… Nagyon apokrif történet ez, és mutatja szívük romlottságát: azt hiszik, hogy József is ugyanúgy gondolkozik, mint ők: bosszút forral, nem tud megbocsátani, nem tudja elfelejteni a gonoszságot.

n  Követet küldtek maguk helyett: már ez is sértő lehetett József számára. Hamar átlátott a hazugságon. Hiszen ha apja csakugyan mondott volna ilyet, akkor megmondta volna szerető fiának szemtől szembe, nem váratott volna halála utáni időre, hogy egy idegen által üzengessen! Jákób jól ismerte a fiát, jobban, mint a testvérek.

n  Mi több, a megbocsátás kérését a közös hit tényével támasztják alá: ők József atyjának Istenét szolgálják, a József Istenét (nem nevezik a magukénak). József sírt, mert látta, hogy félnek és nem bíznak benne. „Íme, mi a te szolgáid vagyunk.” – 18. v.

 

II. József nagylelekűsége

n  József újra Isten csodálatos terveire és tetteire mutat rá, aki a rosszat jóra tudja fordítani, „hogy sok nép életét megtartsa” (20. v.).

v  Isten tervei magasabbak a mieinknél. Azokat nem lehet meghiúsítani. Isten gondolatai nem a mi gondolataink. Néha érthetetlenek számunkra. Ember tervez, Isten végez. Isten sok nép életét mentette meg József által (amelyek Egyiptomba jöttek az éhínség idején gabonát venni).

n  József háromirányú válasza az Ó és ÚSz hitének csúcspontja:

v  A bosszúállás Istené. A gonoszságok rendezését nem emberre bízta az Úr. Azt Isten kezében kell hagyni (19. v. Róm 12:19. 1Thessz 5:15. 1Pt 4:19).

v  Isten a rosszat is jóra tudja fordítani. Az emberi rosszakarat ellenére látni kell az Úr gondviselését, aki az eseményeket beépíti saját tervébe. (20. v. 45:5).

v  A rosszat jóval kell legyőzni. A gonoszt nemcsak bocsánattal, hanem szeretettel kell viszonozni (21. v. Lk 6:27kk). Ilyen a krisztusi magatartás. „Eltartalak én titeket és a ti gyermekeiteket. És megvigasztalta őket és szívükre beszélt.” – 21. v.

v  Lásd: a kereszthalál (a legnagyobb rossz, amit Isten a legnagyobb jóra fordított), Ruth története (ahol a gyászt Isten örömre fordította), babiloni fogság (ahol Isten kigyógyította népét a bálványimádásból).

n  József ezzel újra Jézus Krisztusra utal: Ő az igazi Megtartó, sok nép számára. Ő az, aki megvigasztal.

n  Kiderül, hogy Józsefben nincs keserűség a múlt szenvedései miatt. A bosszú nem az ő feladata, hanem Istené. Aki látja Isten kezét életének eseményeiben az nem rója fel a gonoszt.

 

III. József koporsója

n  Mákir a Manasse nemzetségében a legnagyobb család – Józs 17:1 – „Lett sors által való része Manassé nemzetségének is, mert ő volt elsőszülöttje Józsefnek, Mákirnak, a Manassé elsőszülöttének, Gileád atyjának, mivelhogy hadakozó férfiú volt, jutott néki Gileád és Básán.” Bír 5:14 – „Efraimból, kiknek gyökere Amálekben, Utánad Benjámin, a te néped közé; Mákirból jöttek le vezérek, És Zebulonból, kik a vezéri pálcát tartják.”

n  Úgy 300-400 évig tehát egy múmiával maradtak Izráel fiai. Mit prédikál az a doboz?

n  Hangtalanul prédikál mindenekelőtt az ember halandóságáról. Egyiptom tele volt sírhelyekkel, de József egyikben sem akarta, hogy csontjait elhelyezzék. Valahol, Izráel számára látható helyen, közszemlére volt kitéve, 400 évet. Így ér véget az ember dicsősége, még akkor is, ha második ember volt a fáraó után.  A halál angyala ellen nincs fegyver. Elragadja még a királyi család tagjait is.

n  De József koporsója a reménységről is prédikált. „És koporsóba tették Egyiptomban” – így fejeződik be a Kezdetek könyve. József múmia-tartó ládája összegzi a pátriárkáknak adott ígéreteket. Egyelőre egy koporsóba van zárva az ígéretek dicsőséges beteljesülése... Egyelőre sötét a jelen…

v  De nemsokára hajnalodni fog. Még akkor is, ha arra a „nemsokára” 430 évet kellet t várni! (Mózes 1. és 2. könyve között annyi idő telik el, megközelítőleg, mint Malakiástól Máté evangéliumáig.)

v  A koporsók és fejfák üzenete nemcsak az, hogy „ez is, az is meghalt”, hanem az is, hogy Isten él! Soha ne felejtsétek ki a fejfáról, hogy „a boldog feltámadás reménységében” tartjuk meg a temetést.

n  „És meghalt József és minden ő atyjafia és az az egész nemzedék.” – 2Móz 1:6. No, csak semmi pánik! Az emberek halála nem hiúsítja meg Isten terveit. Száz József meghalhat, de az ígéretek nem tartoznak a halandók sorába!

v  Isten szava nem hagyul meg és nem hervad el. „Megszáradt a fű, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!” – Ézs 40:8. Péter apostol hozzáteszi: „Ez pedig az a beszéd, a mely néktek hirdettetett.” (1Pt 1:25)

n  Igen, az ősök meghaltak, de Izráel fiai egyre inkább sokasodtak Egyiptom földjén! „Elhatalmasodtak és megtelt velük az ország” (2Móz 1:7).

v  Vedd észre a bölcsőket a sírok mellett! A lehulló levelek mögött lásd meg a rügyeket! József koporsója a remény hírnöke volt évszázadokon keresztül az egyiptomi szolgaság alatt.

n  Izráel népe túléli a legbölcsebb és legerősebb fiának halálát is. A kivonuláskor a szarkofágot vivő férfiak bizonyára érezték a pillanat nagyságát: ez az, amiről Jákób és József prófétáltak: „Isten bizonnyal meglátogat titeket és felvisz titeket e földről arra a földre, melyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak”. A komor felhőket nemsokára elfújja a szél.

n  József egyiptomi volt fogságában, felmagasztalásában, kinézetében, a királyi udvarban, házasságában, egyiptomi nevében, de halálos ágyán mondott szavai elárulják, hogy szívében idegennek érzete magát abban az országban: „Hit által emlékezett meg élete végén József az Izráel fiainak kimeneteléről, és az ő tetemeiről rendelkezett.” (Zsid 11:22). Ősei sátorokban laktak, és neki sem volt Egyiptomban „maradandó városa”. (Zsid 13:14)

v  Jákób: „És mondá Izráel Józsefnek: Íme, én meghalok, de az Isten veletek lesz és vissza visz titeket a ti atyáitok földére. Én pedig adok néked egy osztályrészt a te atyádfiainak része felett, melyet az Emoreustól vettem fegyveremmel és kézívemmel.” – 1Móz 48:21-22.

v  József: „Én meghalok, de Isten bizonnyal meglátogat titeket és felvisz titeket e földről arra a földre, melyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.” (50:24) – József örökségül hagyja reménységét utódaira: ez nem a ti nyugalmatok helye! Ki kell innen mennetek!

n  Az ilyen reménység jelentéktelenné teszi a halál óráját. Mi meghalunk, de Isten ígéretei megmaradnak és teljesülnek. Az ígérettel a szívében még hűségesebben szolgálta az egyiptomi érdekeket. De mindig tudta, hogy ő nem egyiptomi, mint ahogyan Mózes sem volt az.

n  A József koporsója a türelemről prédikált.

n  Ahogy az évtizedek és évszázadok teltek, egyre valószínűtlenebbnek tűnt, hogy onnan valamikor is ki fognak szabadulni. Kánaán elérhetetlenül messze volt számukra. Új dinasztiák támadtak Egyiptomban, és Izráel megszaporodott népe egyre sanyarúbb körülmények között raboskodott Gósen földjén. De ott volt József koporsója! A hitük záloga!

v  A hosszú várakozás bizonyára kikezdte a hitüket és széttépte a reménységüket. De a koporsó ott állott, emlékeztetve őket Isten ígéreteire. „Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet, és meg nem csal. Ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jönni, nem marad el!” – Hab 2:3.

v  A mi élő reménységünket nem egy meghalt ősünk csontjai jelzik, hanem a Feltámadott Úr Jézus Krisztus üres sírja. - „Az előttünk levő reménység… lelkünknek bátorságos és erős horgonya, és beljebb hatol a kárpitnál, ahová útnyitóul bement érettünk Jézus.” (Zsid 6:18-20) „Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok!” (Jn 14:19) „Én meghalok, de Isten bizonnyal meglátogat titeket és felvisz titeket e földről…”

n  Advent következik. Jézus visszajön. Formálja-e mindennapjainkat ez a reménység? Vagy belefáradtunk a várakozásba? – „Az utolsó időben csúfolkodók támadnak, akik saját kívánságaik szerint járnak, és ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert a mióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva…  …Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap. Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarva, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” (2Pt 3:3-4. 8-9) „Nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük!” (Zsid 13:14)

v  „Mert reménységben tartatunk meg; a reménység pedig, ha láttatik, nem reménység; mert amit lát valaki, miért reményli is azt? Ha pedig, amit nem látunk, azt reméljük, békességes tűréssel várjuk (Róm 8:24-25).

v  „A békességes tűrés próbatételt szül, a próbatétel pedig reménységet, a reménység pedig nem szégyenít meg.” (Róm 5:4-5)

 

Befejezés:

<  Ahogyan Józsefet Egyiptom kormányzójává formálta a 13 éves börtön, ugyanúgy Izráel népét is a nyomorúság érlelte meg a kivonulásra. (Még úgy is visszavágytak a húsos fazekak mellé!)

v Így formál Isten minket is, hogy készen legyünk, amikor majd menni kell.

2Tim 4:9-22 - Pál apostol magányossága

2012. november 18 d.e., Bibliaóra a Szilágyperecseni Magyar Baptista Gyülekezetben. 

Pál apostol magányossága - 2Tim 4:9-22

Pál apostol magányossága

2Tim 4:9-22

n  Pál apostol utolsó fennmaradt sorai sokat beszélnek magányosságáról.

v  Lottie Moon, Georg Frederick Händel, Ludwig von Beethoven, Corrie ten Boom és Pál apostol között az volt a közös: hogy mindnyájan egyedül éltek.

I. A magányosság céltáblái

n  Manapság is sokan élnek egyedül.

v  Vannak, akik egyedül élnek, mert így döntöttek: elhalasztották a házasságot a tanulmányaik vagy karrierjük miatt.

v  Mások azért élnek egyedül, mert félnek a házasságtól.

v  Mások a körülmények miatt élnek egyedül: még nem találták meg az igazit.

v  Újra mások azért élnek egyedül, mert már egyedül maradtak: a férjük, feleségük vagy gyermekük útlevelet kapott az örök hazába. Vagy talán csak külföldre!...

n  Van, amikor az ige azt tanácsolja, hogy „Nem jó az embernek egyedül lenni…” (1Móz 2:18)

v  Máskor meg azt, hogy „Jó a férfiúnak asszonyt nem illetni…” (1Kor 7:1)

n  Persze, nincs abban semmi rossz, ha valaki azt választja, hogy nem köt házasságot, és egyedül marad.

v  Ugyanis azok, akik megházasodnak éppúgy boldogtalanok lehetnek, mint azok, akik nem mennek férjhez, vagy nem nősülnek meg. Végigmenni a templom középső folyosóján, valakivel a karodon, még nem garantálja a boldogságot.

v  A boldogság forrása nem az, hogy Isten megváltoztatja a körülményeidet, hanem az, hogy megváltoztat téged!

n  Ne mondd, hogy azért vagy boldogtalan, mert nem élsz házasságban! Egy boldogtalan egyedüli személyből a házasság után is csak egy boldogtalan házas személy lehet!

v  Egy keserű, haragos, egyedüli személyből csak keserű, haragos házasfél válhat. Sőt, az, amit a házasság után kapsz, néha rosszabb, mint ami a házasság előtt volt!

n  Továbbá, az „Igen” nem garantálja a magány megszűntét sem.

v  A párok látása a tévében, a kocsiban, a repülőgépen, az vendéglőben mindegyre arra emlékeztethet, hogy milyen magányos vagy. De megoszthatsz egy házat, asztalt, vagy akár ágyat valakivel, és mégis magányos maradsz! Az „Igen” nem garantálja a magány megszűntét.

n  Isten kétféle kapcsolatot rendelt az egyedüllét és magány megszüntetésére: a házastárssal való kapcsolatot és az Istennel való kapcsolatot.

v  A házastárs megszünteti az egyedüllétet.

v  Isten megszünteti a magányt.

v  Az egyedüllétet megszüntetheti egy barát vagy munkatárs is. A magányt viszont nem szüntetheti meg csak Isten. Csak az Úrral való személyes kapcsolat adhatja a megelégedés és teljesség érzését.

n  Pál apostol, a világ leghíresebb egyedül élő embere, de nem volt boldogtalan vagy hiányos életű. Ő nem kapta a házasság ajándékát, (mert a házasság Isten ajándéka), de kapta az egyedül való élet ajándékát Istentől.

n  Amit nekünk meg kell tanulnunk, az az egy-célú gondolkozás: meg kell tanulnunk Istenért élni. A kétszínű ember „minden útjában állhatatlan” (Jak 1:8).

v  Pál apostol azt mondja, hogy ő egyet cselekszik.

v  Jézus arra bíztat, hogy keressük először Istennek országát. Nem kell szétszórtan ide-oda futkosnod... Egyet kell cselekedni: az Istennel való kapcsolatra kell koncentrálni!

n  Háromféleképpen tekintheted egyedüllétedet:

v  Az első a türelmetlen panaszkodás: „Uram, belefáradtam abba, hogy várjam, mikor küldesz nekem egy házastársat!…”

v  A második a türelmetlen engedetlenség: „Uram, nem várok tovább, az első, akivel megtehetem, házasságot kötök!…”

v  És végül az engedelmes szolgálatkészség: „Uram, taníts meg, hogyan használjam fel ezt a rendkívüli, drága időt, amíg egyedül vagyok!”

n  Ha Pál apostol házas ember lett volna, mennyivel többet kellett volna szenvednie misszióútjai során a megverettetések, börtönök, hajótörések és megkövezés miatt, miközben feleségére és gyermekeire gondolt volna!

v  (Pál apostol beszél „a jelenvaló szükségről” (1Kor 7:25-35), amikor a házasság nem ajánlatos. Korinthusban bizonyára változó idők jártak, de annak részleteiről nem sok tudomásunk van. Továbbá, az Úr Jeremiásnak is hasonlót parancsol: Jer 16:1-4. Néha az üldözések, máskor a kapott küldetés kívánja meg, hogy egyedül maradj. De a házasság nem börtön, hanem vár.)

n  Tegyük fe a kérdést mégis, hogy kik azok, akiket sújt a magány, és mikor sújtja őket?

n  Erre nyugodtan válaszolhatjuk azt, hogy azokat, akik Krisztus nélkül élnek, mivel az ő életük valóban üres.

v  Isten nélkül bárki is legyen, csak átmeneti kapcsolatokat tud kialakítani.

n  A magány sújtja a gazdagokat és szegényeket, időseket és fiatalokat, egyedülieket és családosokat, egyedül valókat vagy tömegben élőket, betegeket és egészségeseket, munkásokat és nyugdíjasokat, hívőket és hitetleneket, egyaránt. Mindenkit.

v  Ezt a Bibliában is megfigyelhetjük például József vagy Illés életét, akik hívő emberek voltak, mégis magányosak.

v  A magány miatt panaszkodott a bethesdai 38 évig fekvő beteg is...

n  Mindannyian céltáblák lehetünk az elmagányosodás világában. És tudnunk kell, hogy amikor sújt a magány, akkor hogyan védekezhetünk ellene.

II. A magányosság időszaka

n  Lássuk, hogy mikor támad a magány?

v  Az Igéből azt láthatjuk, hogy a magány általában akkor támad, amikor azok, akikhez közel voltál, már távol vannak. Ezt olvashatjuk az igében: „Mert Démás engem elhagyott, e jelen való világhoz ragaszkodván, és elment Thesszalónikába; Krescens Galáciába, Titus Dalmáciába. Egyedül Lukács van velem.” (9-11 v.)  Vagy a 19-20. versben: „Erástus Korinthusban maradt; Trófimust pedig Milétumban hagytam betegen.”

v  Démás megalkudott, és elhagyta Pált és az Úr szolgálatát a jelenvaló világért. Kreszcensz elment Galáciába. Titusz elment Dalmáciába. Priszka és Akvila saját missziójukat folytatják már. Erásztusz Korinthusban van. Trofimus Milétusban maradt betegen. Lukács kivételével mind szétszóródtak, akik valamikor mellette szolgáltak, szeretetben.... Sürgősen szüksége lett volna közeli barátokra! Ezért írja kedves fogadott fiának, hogy igyekezzen hozzá jönni hamar... Még a tél beállta előtt!

n  Továbbá, a magány akkor támad, amikor a nosztalgikus emlékek visszatérnek.

v  Figyeljük meg: „Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, sőt mindnyájan elhagytak; ne számíttassék be nékik. De az Úr mellettem állott, és megerősített engem; hogy teljesen bevégezzem az igehirdetést, és hallják meg azt az összes pogányok: és megszabadultam az oroszlán szájából.” (16-17. v.) Pál itt áttekinti eltelt éveit, átgondolja, hogyan volt az, amikor egyedül maradt, és megszabadult az oroszlán szájából… De amikor visszatekint, látja, hogy Isten mellette állott! Megemlékezik a sokféle oltalomról és szabadulásról, amelyben része volt! Nem keseredik el, hanem hálát ad.

n  A magány támad, amikor az év bizonyos szaka elérkezik.

v  A 9. versben így ír: „Igyekezzél hozzám jönni hamar.” A 21. igeversben pedig: „Igyekezzél tél előtt eljönni.” Ugyanis a tél közeledett, és ez érezhető volt a hideg római börtönben. Egy-egy évszak magányosabb lehet némelyeknek, mint a másik. Néha azért, mert az az időszak szomorú emlékeket ébreszt, és az emlékeken nehéz túllépni.

n  A magány támad, ha a jövő sötétnek látszik. Korábban azt írta, hogy „Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott.” (6. v.)

v  Pál tudta, hogy halála közel van, és nem éri meg a tavaszt... Eddig a pogányok közötti teljes keresztyén misszió az ő személye körül forgott, most pedig be van zárva, és nem reméli, hogy még egyszer kiszabadul... Ez elkeserítő lehetett.

III. A magányosság pozitív hatásai

n  Figyeljük meg azt is, hogy milyen pozitív eredményei lehetnek a magánynak.

n  Ebben az állapotban jobban tudunk értékelni másokat.

v  Pál talán sohasem értékelte Lukácsot annyira, mint éppen itt a börtönben, a magányban.

v  Mivel csak Lukács volt mellette, aki testi szükségeiben segíthetett, most János-Márkot is másképp látta. Annak idején, azt olvashatjuk Pál második missziói útja előtt, hogy „Barnabás azt tanácsolta, hogy vegyék maguk mellé Jánost, ki Márknak hívatik. Pál azonban azt tartotta méltónak, hogy a ki elszakadt tőlük Pamfiliától fogva, és nem ment velük a munkára, ne vegyék maguk mellé azt. Meghasonlás támadt azért, úgyhogy elszakadtak egymástól, és Barnabás maga mellé vette Márkot, elhajózott Ciprusba; Pál pedig Silást választván maga mellé, elment, az Isten kegyelmére bízatván az atyafiaktól.” (ApCsel 15,37-40). Akkor Márkot nem találta alkalmasnak, most pedig „alkalmas, hasznos” a szolgálatra...

n  A magány segít Istenre koncentrálni, inkább mint önmagunkra vagy az emberekre.

v  Alexander rosszat cselekedett, de Pál nincs abban a helyzetben, hogy válaszoljon (14-15. v.). Figyelmezteti Timótheust, hogy őrizkedjen tőle. Mivel egyedül volt, Istenre kellett támaszkodnia.

IV. A magányosság ellenszere

n  Befejezésül, lássuk, mi a magányosság ellenszere? A válasz egyszerű: a társaság (9-11).

v  Pál nem embereket kér, hanem barátokat. A barátok közül is főképp hármat kér: Lukácsot, János-Márkot és főképp Timótheust. A jóbarát az, akinek elmondhatod, ami szíved legmélyén van, és ő mégis barátod marad.

n  A magány ellenszere lehet, ha valaki gondoskodik testi szükségeidről: „A felsőruhámat, melyet Troásban Kárpusnál hagytam, jöttödben hozd el, a könyveket is, kiváltképpen a hártyákat.” (13. v.)

v  Aki nem olvas, semmivel sem különbözik attól, aki nem tud olvasni. Még egy apostolnak is olvasnia kell! Pedig, ahogy Spurgeon mondja, Pál egy Istentől ihletett ember – mégis, könyveket akar! Vagy 40 évet prédikált már  – mégis, könyveket akar! Látta a feltámadott Úr Jézust  – mégis, könyveket akar! Több tapasztalata van, mint a legtöbb embernek  – mégis, könyveket akar! Elragadtatott a harmadik égig, ahol kimondhatatlan beszédeket hallott, és amelyeket nem mondhat ki halandó ember – mégis, könyveket akar! Az ÚSz nagy részét ő írta, – mégis, könyveket akar!

v  Arra bíztatta Timótheust, hogy olvasson: „Amíg megérkezem, legyen gondod az Írás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra.” (1Tim 4:13)

v  Az olvasás segít elúzni a magányt. Az az ember, aki nem olvas, azt sohasem fogják olvasni. Aki nem idéz másokat, azt nem fogják idézni.

n  Két dolgot tehetsz magányodban: olvashatsz és imádkozhatsz. Az apostol nem szégyelli megvallani, hogy könyvekre van szüksége. Ő olvas. Nem szégyelli megmondani Timótheusnak, hogy még mindig könyvekre van szüksége.

v  Most láncokban van, fogságban. Nincs mellette senki. Mit tehet egy rab? Nem prédikálhat, de olvashat. Tanulhat.

n  Különösen a pergameneket kéri, a bőrből készült „hártyákat”. A könyvek között különbség van! A pergamenek bizonyára a Biblia kéziratai voltak. Főképp a Bibliát kell olvasni! Ez szükséges a lelki egészséged megőrzéséhez.

n  Aztán, igyekezz megőrizni testi egészségedet is! A beteg egyre inkább csak önmagával tud foglalkozni!

v  Sokan siránkoznak magányosságuk miatt: „szegény fejem, senkinek se volt ilyen nehéz!” Ez egyáltalán nem megoldás. Emeld fel a fejed! Gondolj Pál apostolra, és tanuld meg tőle, hogyan győzte le magányosságát!

Jákób halála és temetése - 1Móz 49:29-50:14 - 2012. nov. 14. Szerda