Az Úr mennybemenetelének jelentősége - ApCsel 1:9-11

Az Úr mennybemenetelének jelentősége

ApCsel 1:9-11

⁹ És mikor ezeket mondotta, az ő láttukra felemeltetett, és felhő fogta el őt szemeik elől. ¹⁰ És amint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elment, íme, két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában. ¹¹ Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit álltok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.

<   A mennybemenetel is örömre ad okot: „Míg áldotta őket, tőlük elszakadván, felvitetett a mennybe. Ők pedig imádván őt, visszatértek nagy örömmel Jeruzsálembe; És mindenkor a templomban voltak, dicsérvén és áldván az Istent. Ámen.” (Lk 24:51-53)

v Mint a Lázár halála, amelyben az Úr megdicsőült – „És örülök, hogy nem voltam ott, ti érettetek, hogy higgyetek” - Jn 11:15.

v Mint a különféle kísértések – „Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek” - Jak 1:2.

v Mint az üldöztetés Jézus nevéért – „Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, akik előttetek voltak.” – Mt 5:12.

I. Mutatja, hogy küldetését teljesítette. Megdicsőült.

<  Jn 17:4-5 – „Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt. És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, a mellyel bírtam te nálad a világ létele előtt.”

<  Fil 2:9-11 – „Annak okáért az Isten is felmagasztalta őt, és ajándékozott néki oly nevet, amely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.”

<  Jel 5:11-14 – „És láttam, és hallottam a királyiszék, a lelkes állatok, és a Vének körül sok angyalnak szavát; és az ő számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; ¹² Nagy szóval ezt mondván: Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmasságot és tisztességet és dicsőséget és áldást. ¹³ Sőt hallottam, hogy minden teremtett állat, a mely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, a mi ezekben van, ezt mondta: A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké. ¹⁴ És a négy lelkes állat ezt mondta: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádta az örökkön örökké élőt.”

II. Mutatja, hogy közbenjárónk lett

<  Főpapi szolgálata ebben folytatódik.

<  „A Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek.”

v Zsid 9:24 – „24 Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk.”

<  Földi életében beszélt az emberekhez, Isten nevében. Most közbenjár az Atyánál, a mi nevünkben.

v Krisztus teljességgel helyettesítette Áron papságát.

v Gal 3:19-20 – „Mi tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód, akinek az ígéret szól. A törvényt angyalok közölték közbenjáró által. 20 Közbenjáróra nincs szükség, ahol nincs két fél. Isten pedig egy.”

III. Mutatja, hogy helyet készít övéinek

<  Ő lett az út az Atyához.

<  Biztosítja a feltámadás és az örökélet reménységét.

v  Zsid 7:26 – „Mert ilyen főpap illetett minket, szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott, és aki az egeknél magasságosabb lett.”

v  Zsid 10:19-21 – „Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, ²⁰ Azon az úton, amelyet ő szentelt nekünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által, ²¹ És lévén nagy papunk az Isten háza felett…”

<  Helyet készít övéinek.

v Jn 14:2-3 – „² Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. ³ És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”

IV. Mutatja, hogy elküldi a Szentlelket

<  A Szentháromság misztériumát hinni kell, nem megmagyarázni.

v ApCsel 1:8 - „Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljön reátok…”

<  Jn 16:7-11 – „De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló; ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok. ⁸ És az, mikor eljön, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: ⁹ Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; ¹⁰ És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; ¹¹ Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett.”

v Testünk a Szentlélek temploma. (1Kor 3:16-17. 6:19-20)

V. Mutatja, hogy így fog visszajönni

<  Visszajön, hogy bebizonyítsa létezését, és az örökélet valóságát. 

v Hitben járunk, nem látásban.

<  Beváltja ígéretét.

v  Megígérte, hogy visszajön. Úgy jön vissza, amint eltávozott. A felhőkön (Jel 1:7).

<  Elhozza a jutalmat.

v  Mindnyájunknak meg kell jelennünk az Ő ítélőszéke előtt. (1Thessz 5:10)

<  Helyreállítja a bukott világot.

v Új eget és új földet várunk…

VI. Mutatja, hogy nekünk kell folytatnunk az evangélium munkáját

<  Átadta a megbízatást tanítványainak.

v „Ti vagytok ezeknek bizonyságai” (Lk 24:48)

v Lesztek nékem tanúim (ApCsel 1:8)

<  Elsőrendű feladatunk a ránk bízott küldetés teljesítése. Jn 21:22.

v  Mondjuk ezt, Ézsaiással: „Ímhol vagyok, küldj el engemet!” – Ézs 6:8.

Az imádság fegyvere - Ef 6:18-20

Az imádság fegyvere

Ef 6:18-20

“¹⁸ Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért, ¹⁹ Én érettem is, hogy adassék nékem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ismertessem meg az evangélium titkát, ²⁰ Amelyért követséget viselek láncok között; hogy bátran szóljak arról, amiképpen kell szólanom.”

Jóllehet a fegyverzet leírása megtörtént, de az imádsággal való folytatás arra utal, hogy ez is hozzá tartozik a lelki harchoz. A Lélek által mondott imádság kiegészíti a Lélek kardját, az Isten beszédét. Mindkettő fegyver, melyeket a Lélek ad a kezünkbe: az egyik által Ő üzen, a másik által mi szólíthatjuk meg. Az imádsággal is lelki harcot harcolunk, és a csata legtöbbször a térdeinken dől el.

Az imádság tehát nemcsak a napi áhítatunk része, nemcsak hasznos időtöltés, nemcsak a lelkipásztor feladata, vagy némelyeknek adatott kiváltság, hanem olyan fegyver, amellyel minden hívő rendelkezhet.

Persze, ennek használata nem könnyű, mert fegyelmezettség és elkötelezettség kell hozzá. Imátlanságunkat szégyelljük ugyan megvallani, pedig az ott lappanghat az intenzív lelki aktivitás mögött is. Még ha van is imaéletünk, meglehet, hogy hiányos, felszínes, vagy szegény: talán a látszat azt mutatja, hogy minden rendben van, de a valóság mégis egészen más. Vizsgáljuk meg, hogy milyen imaéletünk van!

Személyesen szeretném mindezt elkerülni, amiről beszélek, de sajnos, én is része vagyok mindennek, amit most elítélek… Ha ezt nem vallanám meg, akkor nem lennék őszinte. Ha pedig nem ítélném el, akkor nem lennék becsületes Istennel szemben. Tehát, az Ige kétélű kardja újra először az igehirdetőt vágja, de azután a hallgatókat is.

Figyeljük meg azokat az imádság-módokat, amelyeket Pál apostol itt felsorol: először az imádság formáját említi, majd annak idejét: „minden időben”, erejét: „a Lélek által”, vigyázását: „állhatatossággal”, és tárgyát: „minden szentekért”, ezek között különösen Pál apostolért.

I. Az imádság formája - „minden imádsággal és könyörgéssel”

A „minden imádsággal és könyörgéssel” arra utal, hogy az imádságnak többféle fajtája van. Pál apostol azt írja Timótheusnak: „Intelek azért mindenekelőtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért.” (1Tim 2:1). Egy felosztás szerint az imádság lehet hálaadó, dicsőítő, kérő, bűnbánó és közbenjáró jellegű.

Mindenekelőtt, hálát kell adni mindenért, hiszen mindent Istentől kaptál. „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt” (Fil 4:6).

A dicsőítés ezzel rokon, de különbözik abban, hogy nem azért magasztalja Istent, amit kapott, sem nem annak reményében, amit kapni szeretne, hanem szabadon és érdek nélkül dicsőíti az Urat.

A kérő imádság talán a leggyakoribb. Habár bizalommal fordulunk bármilyen kérésünkkel a szerető Urunkhoz, mégis, a dicsőítés és magasztalás ennél fontosabb. Legalábbis, az Úr Jézus így tanított a Miatyánkban.

A bűnbánó imádság legyen őszinte és rendszeres. Ahhoz, hogy hiteles legyen, a jóvátétel szándékának is ott kell lennie.

A közbenjáró imádságot az önzés miatt felejtik el sokan. Emberek térnének meg Istenhez, gyógyulnának meg (Jak 5:15), szabadulnának meg, ha a közbenjárást komolyabban gyakorolnák a hívők.

Helye van a közös imádságnak is. Jézus mennybemenetele után a tanítványok „egy szívvel-lélekkel foglalatosak voltak az imádkozásban és a könyörgésben” (ApCsel 1:14. 2:42).

Mindezek az imafajták legyenek jelen az imaéletünkben. (A kérő, közbenjáró, és dicsőítő imádságok inkább reggel, a hálaadó, bűnbánó imák pedig inkább este.)

II. Az imádság ideje – „minden időben”

Mi a legnagyobb szükség jelenleg a gyülekezetben? Az erkölcsi élet tisztasága? Családi harmónia? Hálás és adakozó szív? Jobb evangélizálás? Bibliai gondolkozás? Tanítványság? Komolyabb imádat és dicsőítés? Nem. A legnagyobb szükségünk, hogy jobban és személyesen ismerjük az Urat: ez magával hozza az erkölcsi tisztaságot, a családi harmóniát, a hálás és adakozó szívet, az odaszántabb evangélizálást, a bibliai gondolkozást, és a komolyabb dicsőítést. Az Isten megismerésének folyamatában pedig az imádság a legfontosabb tényező. Ezzel kezdődik, és ezzel folytatódik az Úrral való közösség. Lelki, mély, állhatatos, bibliai imádságra van szükség.

Megtanultunk szervezkedni, építkezni, könyveket írni, rádiózni, adminisztrálni, de nem találjuk gyönyörűségünket az imádságban! HA nem hiszünk igazán az imádság erejében, akkor gyenge lesz az imaéletünk, vagy teljesen kihal. De ha hisszük, hogy az imádságot Isten meghallgatja, akkor hajlandóak leszünk időt szánni rá. Az imádság azért marad el, mert nem jut rá idő.

Az imádságra vonatkozó egyik parancs ez: „szüntelen imádkozzatok” (1Thessz 5:17). De ez nem arra vonatkozik, hogy állandóan térden állva, összekulcsolt kézzel, behunyt szemmel imádkozzunk, hanem arra, hogy a szívünk ilyen állapotban legyen: állandó kapcsolatban legyen az Úrral. Ez akkor is lehetséges, ha másokkal beszélgetünk, dolgozunk vagy utazunk. A szív dicséretet énekelhet, hálát adhat, vagy épp bűnöket vallhat és könyöröghet. Imádkozni lehet az imádságtalanság ellen is: imádkozz, hogy megtanulj imádkozni!

Imádkozni annyit jelent, hogy Istennel közösségben vagyok, és bármikor Hozzá fordulhatok. Ha ott vagyok a közelében szüntelen, akkor nem nehéz hozzá fordulnom, ha bajban vagyok. Ilyen értelemben nem lehet egy kézzel Istenbe kapaszkodni, és a másik kézzel a világba. Így szétszakadunk! Az imádság két kézzel való kapaszkodást jelent, ahogyan a gyermek kapaszkodik apja kezébe.

III. Az imádság ereje – „a Lélek által”

A „Lélek által” imádkozni azt jelenti, hogy a Lélek segítsége által. Erről szól a Róm 8:26b-27: „Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.”

Ha a Lélek segítségével imádkozunk, akkor a Szentlélek közli velünk, hogy miért és hogyan imádkozzunk. Így nem lesz az imádságunk száraz és monoton, hanem élő és hatékony. Ha a Lélek által imádkozunk, akkor nem kérünk önző, testi dolgokat, hanem összhangban leszünk Isten akaratával. „Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért” (Róm 8:27).

A Lélek által imádkozni azt is jelenti, hogy a Szentlélek erőt ad az imádkozásra olyankor, mikor fáradtak, leterheltek, kedvtelenek vagyunk imádkozni. Ez gyakran megtörténik. De az imádságban nem kifárad az ember, hanem felfrissül, megerősödik, ha a Lélek által imádkozik.

Az Úr Jézus szerint „Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják” (Jn 4:24). Az imádság tehát nem arra való, hogy te jól érezd magad. A „lélekben” való imádság azt jelenti, hogy a testiességtől elhatárolva kell, hogy történjék, a Lélek erejében! Az „igazságban” pedig azt jelenti, hogy hazudva Istennek az imádsággal. Nem monoton ismételgetések, nem illetlen öltözetben vagy testtartással, nem érzékiséggel ésd testiességgel, hanem a Lélek által.

IV. Az imádság vigyázása – „állhatatossággal”

Pál apostol éberségre szólít fel: „ugyanezen dologban vigyázván” (18. v.). Ebben a felszólításban az Úr Jézus tanítása visszhangzik, Aki éberségre, vigyázásra szólított fel, mivel nem lehet tudni, mikor fog visszatérni (Mk 13:33; Lk 12:37), vagy mikor támad a Kísértő (Mk 14:34-38). Vigyázni kell, mert az ördög ordító oroszlánként szerte jár (lPt 5:8), és a hamis tanítók is farkasként garázdálkodnak (ApCsel 20:29).

Az állhatatos, kitartó imádságról az Úr Jézus példázatot is mondott Lk 18:2-5-ben. A példázatban a hamis bíró az özvegyasszony kitartásáért teljesítette annak kérését. Más helyen az Úr Jézus azt mondja: „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.” (Mt 7:7) Nem hagyhatjuk abba az imádkozást, amíg választ nem kapunk. „Ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok! És ne hagyjatok nyugtot néki, míg megújítja és dicsőségessé teszi Jeruzsálemet e földön.” (Ézs 62:6-7)

„Az imádságban állhatatosak legyetek, vigyázván abban hálaadással.” (Kol 4:2)

V. Az imádság tárgya: „minden szentekért”, és Pál apostolért

Pál apostol maga mutatta be, hogy mit ért ezalatt. A Fil 1:3-4-ben így ír önmagáról: „Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben, mindenkor minden én könyörgésemben mindenitekért nagy örömmel könyörögvén.”

De most, a „minden szentek” közé oda sorolja magát is. Neki is szüksége van arra, hogy imádkozzanak érette: „Én érettem is, hogy adassék nékem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ismertessem meg az evangélium titkát, Amelyért követséget viselek láncok között; hogy bátran szóljak arról, amiképpen kell szólanom.” (19-20. v.)

Kétszer használja a „bátorsággal” kifejezést (παρρησία, parrésia). Ez eredetileg a görög polgárok demokratikus szólásszabadságát jelentet­te, majd olyan beszédet, amely őszinte, nyílt, világos, semmit sem titkol el, semmit sem hagy ki, hanem bátorsággal, magabiztossággal, merészséggel, rettenthetetlenséggel hangzik, különö­sen magas rangú emberek jelenlétében. Erre a bátorságra van szüksége Pál apostolnak.

Két dologért kéri, hogy imádkozzanak érette: azért, hogy világos igehirdetése legyen, „adassék nékem szó”, és azért, hogy azt bátran, félelem nélkül, adhassa tovább, „amiképpen kell szólanom”. Vannak, akik világosan beszélnek, de nem merik kimondani, amit kell, mások meg félelem nélkül prédikálnak ugyan, de üzenetük zavaros. Mindkét dolog Isten adománya, ezért Istenhez kell imádkozni. Szoktál-e imádkozni az igehirdetőkért? „Legyetek erősek az Úrban!” Az üzenet ereje, és az igehirdető bátorsága Istentől jövő adomány.

A közbenjáró imádság mások érdekében történik. Maga Pál apostol is úgy véli, hogy mások imádsága nélkül ő nem tud világosan prédikálni, és nem lesz elég bátor kimondani, amit ki kell mondania. Az érthetőségnek és bátorságnak együtt kell járnia a prédikációban. Pál nem azt kéri, hogy az efézusiak azért imádkozzanak, hogy kezéről lehulljon a bilincs, hanem hogy az Ige ne legyen bilincsbe verve. Nem azt kéri, hogy őt bocsássák szabadon, hanem hogy az evangélium terjedhessen szabadon.

Készítsünk imalistát, és imádkozzunk „minden szentekért”, kiváltképpen az igehirdetőkért. Minden imádsággal, minden időben, minden szentekért, a Lélek által... Harcoljuk meg a hitnek szép harcát az imádság fegyverével!

A Lélek kardja - Ef 6:17b

A Lélek kardja

Ef 6:17b

„(Az üdvösség sisakját is fölvegyétek,) és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde.”

Tudjuk, hogy a lelki fegyverzetet Isten az övéinek, a hozzá közel valóknak ajándékozza. Már említettük, hogy aki Isten közelében akar maradni, annak számítania kell a Sátán erőteljes támadására. A Sátán mindent elkövet majd, hogy hitedet megingassa, hogy Istentől elszakítson, hogy testvéreiddel szembe állítson, hogy visszatérítsen abba a rabságba, ahonnan kiszabadultál: a hitetlenségnek, a bizonytalanságnak, a bűnnek mélységébe. Ezért fel kell öltöznöd az Isten minden fegyverét, hogy ezt a harcot megharcolhasd.

Pál apostol hét fegyvert említ: az igazság derékszíját, a megigazultság páncélját, az evangélium hirdetésének saruját, a hit pajzsát, az üdvösség sisakját, a Lélek kardját és végül, az imádságot. A lelki fegyverzet leírásában az apostol elérkezett a Lélek kardjához, amely nemcsak védekező fegyver, hanem az egyetlen támadó fegyver is.

Ennek a kardnak a két élét és a nyelét, a fogantyúját fogjuk közelebbről megvizsgálni. Ugyanis, a Lélek kardja kétélű: (1) először önmagam számára, és csak (2) a másik éle való mások számára. A fogantyúja pedig arról beszél, hogy (3) ez a kard nem a miénk, hanem a Lélek kardja.

I. A Lélek kardjának egyik éle: önmagad számára

Isten kezében a leghatékonyabb eszköz az ő beszéde, amelyet Igének, cselekvésnek, történésnek, tettnek nevez a Szentírás. Héberül a szót és a tettet ugyanazzal a kifejezéssel mondják. Ha Isten szól, ott mindig történik valami.

Isten szólott kezdetben, és szavára előállt a mindenség. Ezzel a mindenható hatalommal szól bele Isten az életünkbe, és az Szava, Igéje által újjáteremti azt. Újjászült minket „nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek Igéje által, amely él és megmarad örökké” (1P1 1:23). Isten igéje hatalom, erő (δύναμις - Róm 1,16). Azzal, aki fogadja az Igét, mindig történik valami: az mindinkább éhezni és szomjúhozni fogja azt, és életét gyökeresen átformálja. De azzal is történik valami, aki elutasítja az Igét: az mindinkább megkeményedik, és az az Ige, amely az üdvösségét eredményezte volna, az lesz az ítélete (lásd: Jn 12:37-41).

Isten reánk bízta az Igét, hogy az hatékony fegyver legyen a kezünkben. Ahhoz, hogy a lelki harcban használhassuk, előbb nekünk kell befogadnunk azt. Ha előbb kenyered lett az ige, akkor utána fegyvereddé is válhat. Ez a kard mindenekelőtt a bennünk levő bűnt támadja, ezért mondható, hogy kétélű fegyver, és az egyik éle velünk szemben fegyver. „Az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és a léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.” (Zsid 4:12) Az Ige néha belénk hasít, vág, felszínre hoz, megítél, elhat a mélységekig. Mindez csupa kellemetlen és fájdalmas dolog! Olyan, mint az orvos műtőkése. Ám a fájdalomból fel is gyógyít. „Megsebez, de be is kötöz” (Jób 5:18).

Figyeljük meg például hogyan történt ez Nehémiás idejében: „sírt az egész nép, mikor a törvény beszédeit hallotta.”(Neh 8:9) De azután örültek is, egy teljes hétig. Amikor Péter megismerte Jézus hatalmát és meglátta önmaga bűnösségét is, felkiáltott: „Uram, eredj el éntőlem, mert én bűnös ember vagyok” (Lk 5:8) De azután emberhalásszá tette Őt az Úr. Dávid, amikor megértette Nátán példázatát, magába roskadva mondta: „Vétkeztem!” (2Sám 12:13) Utána visszakapta a szabadítás örömét. Pünkösdkor a Péter prédikációjára mintegy három ezren voltak azok, akik „szívükben megkeseredtek” (ApCsel 2:37), akik azután meg is keresztelkedtek. Mindez azért történt, mert megértették, és jól értették az Igét. Az Ige ilyen fájdalmat okoz: kivágja a fertőzött, beteg részt, de azután meggyógyít és megvigasztal.

Tegyük fel a kérdést magunknak: hogyan olvassuk és hallgatjuk mi Isten Igéjét? Kiszolgáltatjuk-e magunkat az Orvosnak, aki az Igével fájdalmas műtétet hajt végre bennünk, hogy azzal megmenthessen? Engedjük-e, hogy Isten az ő kétélű kardjával belevágjon életünkbe? Szelídséggel fogadjuk-e az Igét, vagy az útfélre, tövisek közé, köves talajba hull az igemag?

Az igehirdetők is megkérdezhetik maguktól, hogy mi hogyan hirdetjük Isten igéjét? Példák vagyunk-e a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban? Alkalmazzuk-e az igét mindenekelőtt a magunk számára? Nemet mondunk-e a kísértésnek, még mielőtt elkezdődne? „Vigyázz a szolgálatod mélységére, és Isten majd gondoskodni fog annak szélességéről!” (Warren Wiersbe) (1Kor 4:16. 11:1. Fil 3:17. 2Thessz 3:7. 9.)

Szomorú, amikor azt kell látni az Ige kardját forgatóknál, hogy hirdetik, de nem élik a hirdetett Igét, amikor a hirdetett igei mérce nem azonos a mindennapi életben mutatott mércével. Tudnunk kell, hogy a tettek hangosabban prédikálnak, mind a szavak. Egy szent ember kezében rettenetes fegyver a Lélek kardja. Robert McCheyne mondta: „Gyülekezetemnek legnagyobb szüksége az én személyes megszentelődésem.”

Spurgeon azt mondta diákjainak: „Milyen szörnyű az evangélium hirdetőjének lenni, és megtéretlennek lenni! Mindegyik súgja lelkének mélyén: milyen borzasztó lenne számomra, ha én nem ismerném az igazság igéjét és annak erejét, amelynek hirdetésére készülök. Egy kegyelem nélküli igehirdető olyan, mint egy vak, aki az optikai katedrán a világosságról és látásról filozofál, konferenciát tart a félárnyékokról és a prizmai színfelbontásról, mialatt ő teljesen sötétségben él! Olyan, mint egy süketnéma, aki a zenei tanszéken szimfóniákról és harmóniákról értekezik.”

Ha szentebb leszel, akkor jobban tudod majd prédikálni Isten igéjét. Ha letérdelsz a haldokló ágya mellett, vagy ha felmész a szószék lépcsőin, akkor minden önmegtagadás, a bűnnek minden elutasítása, és a kísértésekben való kitartásod visszaköszön reád, hogy megerősítse kezeidet és meggyőzővé tegye a hangodat. Hasonlóképpen, minden megalkuvás a bűnnel, minden méltatlan gondolat, szó, vagy cselekedet, ugyanúgy visszaköszön reád, mielőtt a szószék lépcsőjére lépnél, hogy elvegye a csillogást a szemeidből, megfosszon szavaid erejétől és határozottságától, és a szívedben levő örömtől. Épp ezért, alkalmazd a Lélek kardját mindenekelőtt önmagad számára!

II. A Lélek kardjának másik éle: mások számára

Ha előbb magadra megfelelően alkalmaztad a Lélek kardját, e kétélű fegyvert, akkor következik, hogy a másik élét alkalmazd másokra. Mert az Ige olyan fegyver, amely mások felé is irányul: Isten gyermekei ezzel támadják a körülöttük levő bűnt és hamisságot.

Nagy kiváltság, ha Isten Igéjének hirdetésére igénybe vesz téged. Felveheted magadra a Lélek kardját, és az általad hirdetett szó Isten Igéjévé válik a te szádban. Ez ugyanaz, amit Isten Jeremiásra bízott: „az én igéimet adom a te szádba” (Jer 1:9). Ezzel mehetett végezni bűnt megítélő, romboló, irtó, pusztító szolgálatát, de ugyancsak ezzel építhetett és plántált is.

Isten bizonyára választhatott volna más módszert is, mint például egy óriási magnetofont, vagy kiáltó angyalokat, akik időnként hirdetnék az Igét, az evangéliumot. Ezzel ki lenne zárva a téves értelmezés, az erőtlen hirdetés, vagy az igehirdetők méltatlan volta... De Isten nem ezt tette. Minket, embereket bízott meg a Lélek kardjának forgatásával.

Kiderül erről a fegyverről, hogy a hívőnek nemcsak védekeznie kell a hit nemes harcában, hanem támadni is lehet. De csakis ezzel az egyetlen támadófegyverrel, az Igével: semmilyen más trükk, fogás, módszer nem felel meg, csak az Ige. És az Ige elég. Jézus is ezt használta megkísértetése idején a Sátán elleni harcban.

Az Igével önmagadat és másokat erősíthetsz. Nehezek a terheid? – Isten „senkit sem kísért feljebb, minthogy elszenvedheti” (1Kor 10:13). Magadra maradtál? – „Íme, én veletek vagyok minden napon!” (Mt 28:20) Barát is cserbenhagyott? – „Ti az én barátaim vagytok” – mondja az Úr Jézus (Jn 15:14). Bűneiddel viaskodsz? – „Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől” (1Jn 1:7). Félelmek gyötörnek? – „Ne félj!” (Lk 8:50) Az ige fegyver, amellyel magadat és másokat erősíthetsz, az ellenséget pedig elkergetheted. „Álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.” (Jak 4:7)

Isten fegyverré teheti az Igét mások megszabadítására is. Hatalmas fegyver az Ige. Nagyon fél tőle a Sátán. De a használatához alapos ismeretre van szükség: tanuld meg a Lélek kardjának forgatását! Képezd magad! Légy hűséges annak hirdetésében! Amíg az Igét idézed, addig nem tévedsz. Pál apostol így utasítja Timótheust: „ints, feddj, buzdíts, teljes béketűréssel és tanítással” (2Tim 4:2). Egy-két embernek talán még megtudnád mondani, hogy intésre, feddésre, buzdításra vagy egyébre van-e szüksége, de ha több százan hallgatják a prédikációt, akkor már nemigen. „Hirdesd az igét!” – mondja Pál apostol. Az Ige a Szentlélek kétélű kardja! Száddal tégy vallást, és szívedben hidd! (Róm 10:9) Isten igéje olyan hatalmas, hogy ugyanabban az időben összetörheti a keményszívűt, megvigasztalhatja az összetörtet, megfeddheti a tévedezőt és felbuzdítja a tétovázót. Isten igéje hatalom!

Ezt a hatalmat próbálja a Sátán megakadályozni. A magvető példázatában például azt olvassuk, hogy már-már belehullott az igemag valaki szívébe már-már gyökeret vert, de a gonosz még akkor is megpróbálja onnan kikapni azt, nehogy higgyen és üdvözüljön. Amikor az Ige valakinek a szívében megfogan, az ördög tudja, hogy ezen múlik minden. Ezért harcol ellene sokféle ravaszsággal.

III. A Lélek kardjának fogantyúja: Isten kezében

Végül, meg kell figyelnünk a Lélek kardjának a markolatát is, amely arról szól, hogy ennek Isten a tulajdonosa, ez a Szentlélek kezében van, ez a Lélek Kardja.

A Lélek kardja helyes használatának mintapéldáját maga az Úr Jézus szolgáltatja. Amikor a Sátán megkísértette az Urat és azt mondta: „ha Isten fia vagy, mond ezeknek a köveknek, hogy változzanak kenyerekké”, akkor az Úr Jézus Igével, Isten beszédével válaszolt, idézve 5Móz 8:3-at: „nem csak kenyérrel él az ember”. Mikor a Sátán észrevette, hogy az Úr Jézus a Lélek kardját használja, akkor ő is előrántott egy Igét, hogy tovább kísértse: vesd alá magad, mert meg van írva: „az Ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden utadban. Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.” (Zsolt 91:11-12). Az Úr Jézus újra Igével válaszolt: „ne kísértsd az Urat, a te Istenedet” (5Móz 6:16). Ezzel kijelentette, hogy itt most nem Isten kísértetik, hanem én vagyok kísértve általad. Nem teszem próbára az Atyát, hanem bízom Benne. A harmadik támadás egy ajánlat volt az ördög részéről: Neked adom az egész földet, ha leborulva imádsz engem. Az Úr Jézus kitartóan a Lélek kardjával vágott vissza: „az Urat a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj” (5Móz 6:13). Íme, így kell forgatni a Lélek kardját a kísértések közepette!

A hirdetett Igével kapcsolatban két dolgot is meg kell jegyezni. Az emberi bizonyságtételt csak a Szentlélek teheti Isten beszédévé. Így válhat az ember által hirdetett Ige teremtő szóvá, teremtő Igévé. De a szívünket is csak Isten teheti Igét befogadó szívvé! Születésünk szerint képtelenek vagyunk csak úgy, saját magunktól befogadni Isten Igéjét. „Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait, mert bolondságok néki. Meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg.” (1Kor 2:14) Mi a láthatatlanokra nézünk, amelyek örökkévalók (2Kor 4:18). Aki olvassa az Igét, még nem biztos, hogy érti is, mert ahhoz Isten segítségére van szüksége. Mi nem vagyunk fogékonyak az Ige iránt, csak ha az Úr fogékonyakká tesz bennünket. „Isten élő Lelke jöjj, áldva szállj le rám, égi lángod járja át szívem és a szám!” (Hith. 304) Pünkösdkor sokan voltak, akik csak csodálkoztak, miközben hallgatták Péter prédikációját. Csak háromezren voltak azok, akik nemcsak csodálkoztak, hanem meg is keserednek. Ők engedték, hogy Isten megnyissa a szívüket.

Mivel ez a Lélek kardja és Isten használja, ez azt is jelenti, hogy nem szabad hadonásznod vele össze-vissza. Ne vagdalkozz az igeversekkel, mert bajtársaidat is megsebesítheted vele! Engedd, hogy a Lélek alkalmazza az Igét, igazsága és szeretete szerint. Isten az ő Igéje által munkálkodik, nem pedig attól függetlenül. Tehát, nem az Őrtorony által, nem a pápa tekintélye által, nem a szertartások által, még akkor sem, ha azok igeiek és szükségesek. Az Ige által munkálkodik az Isten! „Amint leszáll az eső és a hó és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé és gyümölcsözővé teszi azt, és magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem!” (Ézs 55:10-11)

„A Te Igéd igazság” (Jn 17:17). A Lélek elvezet minden igazságra. Eszünkbe juttatja az Igét. Az ige örök. Az Ige nem változik, és nem múlik el. Aki befogadja az Igét, azt az Ige felmenti, megmenti, és aki elutasítja az Igét, azt elítéli: „Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van aki vádol titeket, Mózes, akiben ti reménykedtetek.” (Jn 5:45) „A te szádból ítéllek meg téged, gonosz szolga” (Lk 19:22).

Vajon kegyelmet, vagy ítéletet jelent majd számodra Isten hirdetett Igéje? Nehogy nehezebbé váljon a sorsod az ítélet napján amiatt, hogy még egy prédikációt végighallgattál, és nem tértél meg! „Az Igének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat.” (Jak 1:22)

Az üdvösség sisakja - Ef 6:17a

Az üdvösség sisakja

Ef 6:17a

„Az üdvösség sisakját is fölvegyétek!”

Már említve volt, hogy attól kezdve, hogy elindultunk Jézust követni, hadat üzentünk az ördögnek és a sötétség birodalmának, és ezzel elkezdődött egy harc, amely nem test és vér ellen folyik, hanem lelki téren. Ez a hitnek szép harca. Akik kaptuk a hit ajándékát, azok harcoljuk a hit harcát. A hitünk nem fog magától növekedni, mondjuk, csak úgy, az éjszaka folyamán, hogy este lefekszünk és reggelre erős hitű követői leszünk Jézusnak… A hitért harcolni kell! Ezt üzeni Júdás apostol is: „tusakodjatok a hitért, amely egyszer a szenteknek adatott” (Júd 1:3). Hogy ezt megtehessük, ehhez szükséges felvenni az Isten által biztosított lelki fegyverzetet, amelynek soron következő darabja az üdvösség sisakja.

Az üdvösség sisakja az üdvbizonyosságnak, vagy az üdvösség reménységének a sisakja. „Mi azonban, akik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe.” (1Thessz 5:8) Az üdvbizonyosság az a biztos tudat, hogy üdvösségem van. Ez a tudat, mint védő fegyver oltalmaz a kísértés és próbák között, a halál árnyékának völgyében, és úgy általában, az ellenség földjén. „Az üdvösség sisakját is felvegyétek!” Ezt a képet is Ézsaiástól kölcsönözte az apostol: „Felöltötte az igazságot, mint páncélt, és a szabadítás sisakja van fején.” (Ézs 59:17).

Az üdvösség (szoterion) szabadítást, megtartást, feloldozást, megváltást jelent. Az üdvösséget Jézus adja, aki az Üdvözítő, a Szabadító, a Megváltó. Így mondta karácsonykor az angyal: „született néktek ma a megtartó”, vagyis, az Üdvözítő, a Megváltó (Lk 2:11).

Az üdvösség a bűntől, az óemberi természetünktől való szabadulást jelenti, és a bűn átkától, az örök haláltól, a pokolból, a kárhozatból való szabadulást.

I. Az üdvösség

A sisak a fejet védi, az elmét, a gondolkozást. „Megújuljatok az elméteknek szelleme szerint” (Ef 4:23) – mondja Pál apostol. Ezt a megújulást az apostol a tanulással kapcsolja össze: „Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust. Ha ugyan Őt megértettétek és Ő benne megtaníttattatok, úgy amint az igazság a Jézusban” (Ef 4:20-21). Elménket tehát úgy kell megújítani, hogy meg kell tanítani, tudatosítani kell az elménkben, a gondolkodásmódunkban, hogy miből váltott meg bennünket az Úr Jézus Krisztus. A világnézetünk ilyenszerű megújítása, kialakítása, egy egész életre szóló feladat. Egész életünkben tanulni kell: tudatosan rombolni kell a régit, az örököltet, és fejleszteni az újat, a krisztusit. „És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata.” (Róm 12:2)

Amikor feltesszük a kérdést, hogy mi történne veled, ha az éjjel elkérnék a lelkedet, vannak, akik tétovázva felelnek: „nem lehet azt tudni”, akkor látjuk majd meg”, stb. Az ilyenektől azt szoktam kérdeni: meg tudod-e mondani, hogy van-e a zsebedben 100 euró? Persze, hogy meg tudja mondani, hogy nincs. Ugyanis, 100 euró nem olyan kicsi összeg, hogy valaki ne tudná, hogy melyik zsebébe tette… Nos, az üdvösség mindennél drágább dolog! Nem történhet meg, hogy valakinek adatott, és nem tud róla. Akinek üdvössége van, annak üdvbizonyossága is van, mert felvette az üdvösség reménységének sisakját. „Oly drága kincsem itt nekem: A szép s igaz remény, / Hogy nyitva számomra a menny, Örökké élek én” - mondja egyik kedves énekünk (Hith. 568).

Vannak, akik testük ápolásával, díszítésével vannak elfoglalva, miközben lelkük a pokolra jut. Nem rendelkeznek az üdvösség sisakjával. Olyan ez, mintha valaki a házát festené, miközben az lángokban áll.

A sisak felségjel: felhívja az ellenség figyelmét, és jelzi, hogy Jézus csapatához tartozunk. Nem azt mondja, hogy gyártsatok magatoknak valami védelmet, esetleg húzzátok be jól a fejeteket, hanem azt mondja, hogy vegyétek fel az üdvösség sisakját. Az üdvösség ajándék, amit fel kell venni, át kell venni. Isten elkészítette ezt Jézus Krisztus által.

A bűn megkötöz bennünket, a tekintetünket, a gondolatainkat, a szándékainkat. Elragadnak az indulataink. A bűn nagyobb hatalom, mint mi. Ebből a rabságból szabadított ki Jézus. Ha a Fiú megszabadított, akkor valósággal szabadokká lettetek. Hozzá tartozunk. Azt, amivel csak Krisztus rendelkezett, most felkínálja minden katonájának. Ezt a messiási felszerelést, a saját győzelmét, önmagát kínálja nekünk. „Vegyétek fel a sisakot” azt jelenti, hogy öltözzétek fel Jézus Krisztust. Ő a teljes védelem, Ő az üdvösség záloga.

Kikkel kel a hívő ember közösségben legyen? Azokkal, akik ugyanolyan reménységnek részesei. Ábrahámról ezt olvassuk: „Hit által lakott az ígéret földjén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákobbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival.” (Zsid 11:9)

Ha valaki a lelki harcban elveszíti az üdvösség reménységét, az olyan, mintha a fejét veszítette volna el. Annak vége van, számára minden elveszett. Az ilyennek minden fegyver kihullik a kezéből és nem fog küzdeni többé a bűn ellen. Nincs többé semmi ereje: „Elveszett az én erőm és az én reménységem az Úrban.” (JSír 3:18)

II. Az üdvösség, mint sisak

A sisak a fejet védi. Ez is védőfegyver, miként a fegyverezet nagyobb része az. Úgy győzedelmeskedünk a küzdelemben, ha védekezünk. Többek között a gondolatainkat fontos védenünk. Erre való a sisak. Ha gondolatban eltávolodtunk az Úrtól, akkor ez hamarosan a gyakorlatban is meg fog nyilvánulni.

A reménység annak a rendkívüli jónak a megelőlegezése, amelyet Isten megígért, de még nem adta meg. A reménységet a hajó horgonyához hasonlítja az Ige: „mint akik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet, mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpitnál” (Zsid 6:18b-19) Isten ígéretei jelentik azt a szilárd talajt, amibe reménységünk horgonya kapaszkodik, és szilárdan tartja lelkünk hajóját. Ha nem lennének ott az Isten ígéretei, akkor olyanok lennénk, mint a talaj nélküli hajó, amely csak sodródik, és nem tud kikötni soha, mert horgonyát nem tudja levetni.

Krisztus nélküli állapot egy reménytelen állapot. „ti, mondom, abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izráel társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távolvalók, reménységetek nem volt.” (Ef 2:12 ) A hit visszafele néz, amit Isten tett értünk a múltban, a reménység pedig előre néz, arra, amit Isten tenni fog értünk a jövőben.

Az üdvösség már most a miénk lehet. Már most győztesek vagyunk. „Hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (1Kor 15:57) Ha felvetted az üdvösség sisakját, akkor ezt senki el nem veheti tőled. A Sátán bűnbe hajszol, aztán azzal ijesztget, hogy elveszítetted üdvösségedet: „hogyan is gondolod te azt, hogy neked üdvösséged van? Neked nincs többé bocsánat!” Nos, ott van a sisak, amely állandó védelmet jelent akkor is, ha megsebesültél. „Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít. Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk” (Róm 8:33-34)

Az üdvösség reménysége megmenti a hívő embert a félelemtől is és a szégyentől is, mindattól, ami miatt az emberek le szokták horgasztani a fejüket. Emelt fővel járhatsz! „Megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit akik várnak, meg nem szégyenülnek.” (Ézs 49:23) „Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám, mégis őbenne bízom én.” (Zsolt 27:3) Senki sem fulladhat addig a vízbe, amíg a feje kint van a vízből. Minket „Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen” (1Pt 1:5). Amíg reménység van, addig biztonságban vagy.

III. Az üdvösség sisakjának fölvevése

A sisak akkor használ, ha fölvesszük – nem pedig felakasztva tartjuk a kandalló mellett. A sisak fölvevése és viselése azt jelenti, hogy folyamatosan önvizsgálatot tartasz.

Három területen kell önvizsgálatot tartanunk, hogy biztosak lehessünk üdvösségünkben.

Mindenekelőtt erkölcsi téren, azt kell vizsgálnunk, hogy nincs-e megalkuvásunk valahol a bűnnel? Nem élünk-e bűnben? Nem tűrtük-e meg a sötétség cselekedeteit valahol? Más szóval, van-e bűnbánó és megtérő szívünk?

Másodszor, a kapcsolataink terén vizsgálnunk kell a szívünket: minden emberrel békességben élek, amennyiben rajtam áll? Nincs-e bennem harag, bosszúvágy, rosszindulat, szeretetlenség? Szeretni tudom-e ellenségeimet úgy, hogy imádkozom értük és áldást mondok reájuk?

Harmadszor pedig a hitelveink terén kell vizsgálatot tartanunk: a kijelentett igazságot hiszem és vallom? Kész vagyok arról bizonyságot tenni, azt terjeszteni, azért áldozatot vállalni?

Valahányszor szól az Ige, alkalom van arra, hogy belenézzek a szabadság tökéletes törvényébe, mintegy tükörbe. Az Isten Igéjének kijelentéseit hittel elfogadva, és magunkat rendszeresen megvizsgálva, valósággá válik számunkra az, hogy „a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk” (Róm 8:16). Így kell fölvenni és hordani az üdvösség sisakját. „Ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.” (1Jn 5:11-12)

Ez egy élő reménység: „az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre” (1Pt 1:3). Ez a reménység megtisztulásra késztet: „„Akiben megvan ez a reménység ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen ő is tiszta” (1Jn 3:3). A rendszeres Bibliaolvasás erősít ebben a reménységben: „Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen” (Róm 15:4).

Befejezésül, hadd említsem egy igehirdető magyarázatát az üdvbizonyosságra: Ha egyik reggel arra ébrednél, hogy a háztetőn emberek forgolódnak, zajt csapnak, kalapácsokkal és baltákkal, és bontanák a tetőt, arra gondolnál azonnal, hogy gonosztevők áldozata lettél, akik megszálltak, hogy elpusztítsák a házat. De ha megérted, hogy ezeket az embereket édesapád küldte, hogy javítsák ki a tetőt, akkor könnyebben elviseled a zajt és kellemetlenséget is, sőt, meg is köszönöd édesapádnak, hogy odaküldte azokat az embereket és kifizette a munkabérüket. Így segít a reménység elviselni a próbákat. Mert „tudjuk, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak.” (Róm 8:28)

A sisak kemény acélból készül. Nem egy műanyag sisakot kell hordani, egy papír sisakot, vagy szalmakalapot… Az nem nyújthat védelmet. Szükséges, hogy a reménységben erősek legyünk: „(Az üdvözítő kegyelem) arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon, várván ama boldog reménységet” (Tit 2:12-13).

A hit pajzsa - Ef 6:16

A hit pajzsa

Ef 6:16

„Mindezekhez fölvevén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok.”

A lelki fegyverzetet az Úr fegyvereinek nevezi az Ige, mert ezeket Isten biztosítja számunkra a lelki harcban. Mindazok, akik közel kerülnek Jézushoz, azokhoz közel kerül az ellenség is, amely ellen harcolniuk kell.

A felsorolás közepén találjuk a hit pajzsát. Bizonyára nem másféle hit, hanem az üdvözítő hit pajzsáról van szó. Ugyanis, nem minden hit üdvözít. Sokféle hit van, de csak az üdvözítő hit által lehet legyőzni a világot és a Sátánt.

Már a zsoltárok könyve is pajzshoz hasonlítja a hitet (Zsolt 18:2. 28:7. 91:4. 115:9-11).

Ez a mondat azzal a szóval kezdődik, hogy „mindezekhez”, vagyis „mindezek fölé”. Azért van a pajzs a középen említve, mert a hit a lelki fegyverzet központi alkotóeleme. „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni.”(Zsid 11:6) Az összes fegyverek közül a hitnek mindenképpen ott kell lennie, mint legfontosabb védőfegyvernek. Az öv, a páncél és a sisak nincs részletezve, hogy hogyan véd, de a pajzsról kijelenti, hogy ezzel „ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok.” Ez nem azt jelenti, hogy a többi védőfegyver fölösleges, hanem azt, hogy azok csak a hittel együttműködve érvényesülhetnek.

I. A hit – „fölvevén a hitnek pajzsát”

Először is, tegyük fel a kérdést, hogy mi a hit? Mire való a hit? Az ige így határozza meg a hitet: „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” – Zsid 11:1.

Szemléltetésként, olyan ez, mint amikor a virágkertészek gyönyörködnek a virágokban télnek idején, amikor azok még ki sem látszanak a hó alól. De ők tudják, hogy azok a szép virágok már léteznek, ott vannak valahol a hó alatt, és nemsokára mások is látni fogják azt. Mivel ők túllátnak a télen, át a tavaszba, ezért már tél idején is gyönyörködni tudnak a virágokban.

Tudnunk kell, hogy a valóság és a valóság észlelése között mindig feszültség van. Nem észleljük mindig a teljes valóságot. A valóság több annál, mint amennyit mi észlelünk. Ezért ha valamit még nem észleltünk, az még nem bizonyítja azt, hogy nincs. Van egy szellemi része is a valóságnak, amit csak hitünk által észlelhetünk. Így a hit a megismerés egyik formája lesz, mert a szellemi valóságot csak hitünk által ismerhetjük meg.

A tények önmagukban érvényesek, attól függetlenül, hogy észlelik-e azokat vagy sem. Ha valaki tagad egy tényt, az még nem jelenti azt, hogy az nem létezik. A tényeket néha jól észlelhető dolgok jelzik, de azok a jelek nélkül is éppannyira érvényesek. Nem azért pirkad, mert szól a kakas, és nem azért fúj a szél, mert mozognak a falevelek.

A szellemi valóságot, mint láthatatlan tényt csak úgy észlelhetjük, ha olyanok leszünk, mint egy kisgyermek: ha leszállunk az alázat és engedelmesség legalsó lépcsőjére. Az alázatosoknak Isten kegyelmet ad, és valósággá válik számukra a láthatatlan. Isten kijelentéséből értesülnek a láthatatlanok felől, azokat elhiszik, és alázatban maradva meg is tapasztalják. „Te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj!” (Róm 11:20)

Hit által lehet komolyan venni azt, ami érzékszerveinkkel még nem észlelhetünk. A hit ismeret, bizalom, és engedelmesség együttvéve. Elmémmel megismerem és elfogadom a Biblia kijelentéseit, majd erre az ismeretre rábízom magam, amelyből engedelmesség fakad. Engedelmesség nélkül a hitem nincs kipróbálva: e nélkül a hit nem hiteles. „A hit a remélt dolgoknak valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés.”

II. A pajzs – „fölvevén a hitnek pajzsát”

A római katonák kétféle pajzsot használtak: egy kisebb átmérőjű, kör alakú pajzsot, és egy nagyméretű, ajtó nagyságú pajzsot, amelynek tartásához nagyobb erő kellett, de az megvédte a katonát, tetőtől talpig. Itt az utóbbi, nagyméretű pajzsról van szó: „Mindezekhez fölvevén a hitnek nagyméretű pajzsát”… Ez a pajzs az egész testet védte. A lelki fegyverzet többi összetevői csak egy-egy testrészt védtek: a sisak a fejet, a saru a lábat, a mellvért a mellkast, de a pajzs az egész test védelmére szolgált. Ilyen szerepet tölt be a hit is lelkünk számára: általa mindenestől védve vagyunk: „Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed a te jó voltoddal, mint egy pajzzsal.” (Zsolt 5:13) A test minden testrésze élvezi a hit pajzsa által nyújtott védelmet.

Az Úr Jézus földi élete során többször azt kérdezte: „Hiszel-e te az Isten Fiában?” (Jn 9:35) „Hiszed-e ezt?” (Jn 11:26) Volt, akinek megdicsérte a hitét: „asszony, nagy a te hited!” – mondta a kánaánita asszonynak (Mt 15:28), „a te hited megtartott téged” – mondta a bűnös asszonynak (Lk 7:50), „ilyen hitet még az Izráelben sem találtam” – mondta egy római századosról (Lk 7:9). A Zsid 11-ben a hit hősei vannak felsorolva, akik mind olyan emberek voltak, akik a hitet első helyre tették. „Mindezek fölé fölvegyétek a hit pajzsát!”

Azért tartotta ilyen fontosnak a hitet, mert csak ez által vagyunk képesek használni a fegyverzetünk többi részeit. Hit nélkül egyik sem ér semmit. Higgy!

A hitre azért van szükség, mert a kísértő arra akar rávenni, hogy kételkedj. A kételkedés ellen pedig védekezni kell. A védelmet a hit pajzsa biztosítja. Ha nincs ott a hit, akkor kételkedni kezdesz Isten ígéreteiben, szeretetében, létezésében… Hit nélkül a kételkedés kérdései kicsíráznak: „csakugyan azt mondta az Isten?” A hit pajzsának védelme nélkül a hívő elbizonytalanodik. Az ellenség ilyenkor a hiúságodra apellál: csak te vagy képes kételkedni. Kérdőjelezz meg mindent! Bizonyos vagy abban, hogy Isten igéje a Biblia? Bizonyos vagy abban, hogy Isten szólott hozzád az ige által? Bizonyos vagy abban, hogy Ő jót akar neked? Bizonyos vagy abban, hogy van értelme az imádságnak? Bizonyos vagy abban, hogy megbocsáttattak a bűneid? Bizonyos vagy abban, hogy örök életed van? Amikor a kételkedés kérdései megrohannak, olyankor használd a hit pajzsát! Tartsd magad elé, és ragaszkodj ahhoz, amit, és Akit igaznak ismertél meg! Igaz, hogy a kételkedés a megismerés egyik rugója, de a hit meg a másik rugója! A hit az Isten kijelentéseit igaznak tartó ismeret.

Lássunk egy néhány igét, amely erről szól: „A mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek erősségek lerontására, lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtve minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak!” (2Kor 10:4-5)

„Meg van írva: elvesztem a bölcsek bölcsességét és az értelmesek értelmét elvetem. Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol van e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-e Isten e világának bölcsességét? Mert minekutána az Isten bölcsessége által nem ismerte meg a világ a bölcsesség által az Istent, tetszett az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket.” (1Kor 1:19-21)

Okos ember is lehet hívő, de gőgös ember sajnos, nem lehet. Addig, amíg nem képes meghajolni Isten igazsága előtt, nem képes Jézus Krisztus által látni a világot. Alázat nélkül nem lehet megismerni a titkokat, mert a bölcsek és értelmesek elől el van rejtve, és csak a kisdedeknek jelentetik ki (Lk 10:21).

III. A pajzs használata – „amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok”

A nem látott dolgokról való meggyőződés a hívők számára nagyon sokat jelent. A hívők nem álmodoznak, nem tétlenek, hanem komolyan veszik a láthatatlan világot! Ezért tudnak a látható világban is jobban helytállni. De hogyan teszik ezt? Hogyan használják a hit pajzsát?

A Bibliában találunk néhány példát erre. Ezékiás idejében, Kr.e. 700 körül, körülvette az asszír sereg Jeruzsálemet. Ézsaiás odament Ezékiás királyhoz, és közölte vele, hogy kétség nélkül megszabadítja őket az Úr. Persze, ez akkor képtelenségnek tűnt. De Ezékiás készpénznek vette az Úr üzenetét, és néhány nap múlva eltűnt az ellenséges csapat a falak alól. Így kell használni a hit pajzsát!

Pál apostolnak az mondta az Úr Korintusban, hogy „én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson; mert nékem sok népem van ebben a városban” (ApCsel 18:10). Persze, a sok nép még nem volt sehol, csupán üldözés és kudarc. De az apostol hitt Istennek, és ott maradt másfél évet prédikálni – és Isten ígérete valóra vált. A hit komolyan veszi Isten kijelentéseit és engedelmeskedik azoknak.

Nóé építette a bárkát – egyedül Isten szavára támaszkodva (1Móz 6:22).

Jósafát így imádkozott: „Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak te reád néznek a mi szemeink.” (2Krón 20:12) Nagy szabadulásban volt részük.

Nos, így véd meg a hit pajzsa a lelki harcban, a gonosz nyilainak záporában. Mikor hittel elfogadtad Isten kijelentett igazságait, azok valósággá válnak számodra. Az Isten igéjébe vetett hit olyan védelem, mintha egy óriási pajzs fedezékében lennél: a gonosznak minden tüzes nyilát kioltja. Énekeljük vágyakozva: „Hinni taníts Uram, kérni taníts!” (Hith. 275)

A hit drága kincs. Vigyázni kell rá, mert elveszíthető. „Én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited” (Lk 22:32) Vannak, akik hit dolgában hajótörést szenvedtek (1Tim 1:19).

A hitet Isten Igéje szüli és táplálja. „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.” (Róm 10:17) Erősítsük a hitünket naponta tanulmányozva Isten Igéjét! Növekedjünk a hitben! Hitük növekedésére még a tanítványok is vágytak (Lk 17:5). Ez azért szükséges, mert ha a pajzsod gyenge, akkor az öved is, a páncélod is, a sarud is, a sisakod is, a kardod is gyenge!

Sokan érzésikre támaszkodnak, és megtapasztalásokra van szükségük ahhoz, hogy higgyenek. A megtapasztalások olyanok, mint a mankó a sántának: az nem teszi sem erősebbé, sem egészségesebbé, mert ahhoz ennie és mozognia kellene! Ha megerősödik, akkor járni fog mankó nélkül is. „Hitben járunk, nem látásban.” (1Kor 5:7) „Boldogok, akik nem látnak és hisznek!” (Jn 20:29) Egy gyenge hit össze akarja egyeztetni Isten ígéreteit az emberi logikával. A gyenge hit sokat kérdez, mint a tanítványok, amikor az Úr Jézus azt mondta nekik, hogy „adjatok nekik ti enni” (Mk 6:37).

Az ördög az ő nyilaival kitűnő pontossággal céloz. A kételkedés és kísértés nyilai ezek. A nyilak gyorsak: idejében kell felkészülni a hit pajzsával! A nyilak kiszámíthatatlanok és észrevehetetlenek: nem lehet előre tudni, honnan érkeznek. A nyilak súlyosan sebző, gyilkos természetűek. Sault is a nyilasok sebesítették meg, és azt sem tudta, honnan érkezett (1Krón 10:3). Akhábot is egy titkos nyílvessző terítette le (1Kir 22:34)

Sokan elcsüggednek, amikor látják, hogy hitük milyen gyenge. De a gyenge hit is elégséges, ha valódi! Jézus Krisztusban kell hinni! A zsidók azt kérdezték: „Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük? Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.” (Jn 6:28-29)