A fertőzött és a megszentelt - Hagg 2:10-19

A fertőzött és a megszentelt

Hagg 2:10-19

¹⁰ A kilencedik hónap huszonnegyedikén, Dáriusnak második esztendejében szólott az Úr Aggeus próféta által, mondván: ¹¹ Ezt mondja a Seregeknek Ura: Kérdezd meg csak a papokat a törvény felől, mondván: ¹² Ha szentelt húst visz valaki az ő köntösének szárnyában, és illeti annak szárnyával a kenyeret vagy a főzeléket, vagy a bort, vagy az olajt, vagy bármi más eleséget: vajon szent-e az? És feleltek a papok, és mondák: Nem.

¹³ Aggeus pedig azt mondta: Ha hulla által fertőzött illeti mindezeket, tisztátalanná lesz-e? És feleltek a papok, és mondák: Tisztátalanná!

¹⁴ Aggeus pedig felelt, és azt mondta: Épp így e nép és épp így e nemzet én előttem, azt mondja az Úr, és épp így kezüknek minden munkája, és amit ide felhoznak: tisztátalan az.

¹⁵ Most azért jól gondoljátok meg e naptól fogva az elmúltakat is, mielőtt még követ kőre tettek volna az Úr hajlékában! ¹⁶ Azelőtt elmentek a húszas garmadához, és tíz lett; elmentek a sajtóhoz, hogy ötven vederrel merítsenek, és húsz lett. ¹⁷ Megvertelek titeket üszöggel, ragyával, és kezetek minden munkáját kőesővel, és még sem hajoltatok hozzám, azt mondja az Úr. ¹⁸ Jól gondoljátok hát meg e naptól fogva az elmúltakat is! A kilencedik hónap huszonnegyedik napjától, attól a naptól fogva, a melyen letétetett az Úr hajlékának alapja. Jól meggondoljátok! ¹⁹ Van-e még mag a csűrben? És bizony, a szőlő, a füge, a gránátalma és az olajfa sem termett! E naptól fogva megáldalak.

²⁰ Másodszor is szólott az Úr Aggeusnak a hónap huszonnegyedik napján, mondván: ²¹ Mondd meg Zorobábelnek, Júda fejedelmének: Én megindítom az eget és a földet. ²² És felforgatom az országok királyi székét, és elfogyasztom a pogány országok erejét, és felforgatom a szekeret és a benne ülőket, és lehullnak a lovak és a rajtok ülők: ki-ki az ő atyjafiának fegyvere által. ²³ Azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, felveszlek téged Zorobábel, Sealtiélnek fia én szolgám, azt mondja az Úr, és olyanná teszlek, mint egy pecsétgyűrű, mert téged választottalak el, azt mondja a Seregeknek Ura.

Ez Haggeus harmadik próféciája. Ennek mondanivalója abban áll, hogy az áldozat engedelmesség nélkül (ami a templom építését illeti) nem szentelhet meg. Most azonban, hogy engedelmesek lettek és elkezdték építeni az Úr házát, átélhetik azt is, hogy Isten megáldja őket, még akkor is, ha ennek jelei még nem látszanak. Amíg az Úr háza romokban áll, addig tisztátalan marad bármi, amit végeznek. A maguk házának építése és az áldozatok bemutatása sem lesz szent, csak ha első helyre teszik az Úr ügyét.

I. A szentség és a tisztátalanság terjedése

Az Úr a papokhoz küldte Haggeust, hogy a tiszta és tisztátalan kérdésében véleményt mondjanak. Az Ósz-ben a papoknak kellett érteni és tanítani a törvényt. A Nádáb és Abihú esete után az Úr kijelentette, hogy bort és szeszes italt ne igyanak, „Hogy különbséget tehessetek a szent és közönséges között, a tiszta és tisztátalan között, és hogy taníthassátok Izráel fiait mindazokra a rendelésekre, amelyeket az Úr szólott nekik Mózes által.” (3Móz 10:11. Ez 44:23) Malakiás próféta azt mondja, hogy „a papnak ajkai őrzik a tudományt, és az ő szájából törvényt várnak, mivel a Seregek Urának követe ő.” (Mal 2:7) A kérdés és a válasz így hangzott: „Ha szentelt húst visz valaki az ő köntösének szárnyában, és illeti annak szárnyával a kenyeret vagy a főzeléket, vagy a bort, vagy az olajt, vagy bármi más eleséget: vajon szent-e az? És feleltek a papok, és mondák: Nem.” (12. v.) 3Móz 6:27 szerint a köntösre átterjedt a szentelt hús jellege, és nem lehetett egyébre használni, míg ki nem mosták. Ám maga a köntös, amely nem volt félretéve szent használatra (mint a hús), az nem közvetíthetett szentséget. Olyan ez, mintha azt kérdeznénk, hogy ha egy szent ember kabátját felveszem, akkor én is szent leszek? Nem. Engem is csak az engedelmesség szentelhet meg.

Még a jó cselekedeteink is olyanok, mint a vérbe mártott ruha. „És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink” (Ézs 64:6a) Ha a szívünk tisztátalan, akkor az általunk végzett munka is tisztátalanná lesz.

A másik kérdés: „Ha hulla által fertőzött illeti mindezeket, tisztátalanná lesz-e? És feleltek a papok, és mondák: Tisztátalanná!” (13. v.). A holttest a legmélyebb ceremoniális tisztátalanságot okozta, amely hét napig tartott, és a fertőzött csak egy sor szertartás által lehetett újra tisztává (4Móz 19:11-22). A tisztátalanság gyorsabban terjed. Egy ruhát be lehet szennyezni azzal, hogy egy másik sáros ruhához ér, de nem lehet megtisztítni azzal, hogy egy tiszta ruhához ér. A szenny terjed, a tisztaság nem annyira. A bűnnek sok útja van, míg a tisztaságnak csak egy útja.

Ennek alkalmazása valahogy így hangzik: szentté válik-e valaki azzal, hogy a gyülekezet tagja lesz? Hát azzal, hogy verset mond, vagy bizonyságot tesz, vagy énekel az énekkarban, zenél a zenekarban, eljár az imaházba, adakozik, stb? A válasz egyértelmű: nem. Sem az imaház, sem az énekkar vagy zenekar, de még a szószék sem szentel meg! A szentséghez mindenekelőtt engedelmeskedni kell az Istennek. A hazatért népet nem szenteli meg a szentföld vagy az oltár (Ezsd 3:3).

„Tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között la­kom” – mondja Ézsaiás. De az Úr megtisztította, és szolgálatba állította. Pál apostol is megállapítja: „Megtalálom magamban, aki a jót akarom cselekedni, hogy a bűn megvan bennem.” Igen, de a Jézus vére eltörli a bűnt és megszentel.

Az nem megoldás, hogy alkalmatlan, tisztátalan voltunkat látva mentegetőzünk, hogy mi nem vagyunk alkalmasak az Úrnak való szolgálatra! Csak akkor nem vagyunk alkalmasak, ha nem engedjük, hogy Isten alkalmassá tegyen, vagy ha beképzelten úgy gondoljuk, hogy mi alkalmasak vagyunk... Egy igehirdetőhöz oda ment valaki az igehirdetés után, hogy elsőként szeretne gratulálni a szép igehirdetéshez. Erre az így válaszolt: „Elkésett. Az ördög már gratulált.”. Áldássá csak úgy lehetünk, ha Isten azzá tesz. Ehhez látnunk kell a magunk tisztátalanságát és hitványságát. Az Úr szolgái, Mózes, Gedeon, Ézsaiás, Jeremiás, stb. mind látták alkalmatlan voltukat. De azt is tudták, hogy az alkalmatos voltuk az Istentől van (2Kor 3:5).

II. Az áldás feltétele

A nép már három hónapja kezdett el újra dolgozni az Úr házának építésén. Közben Zakariás is prófétált (Zak 1:2-6). „Most azért jól gondoljátok meg e naptól fogva az elmúltakat is, mielőtt még követ kőre tettek volna az Úr hajlékában!” (15. v.) Az elmúlt tizenvalahány évet (14-16 év) kéri, hogy gondolják át. Milyen volt az az időszak, amikor a háttérbe szorították az Úr ügyét? Ennek leírása nagyon szemléletes: „Azelőtt elmentek a húszas garmadához, és tíz lett; elmentek a sajtóhoz, hogy ötven vederrel merítsenek, és húsz lett. Megvertelek titeket üszöggel, ragyával, és kezetek minden munkáját kőesővel, és még sem hajoltatok hozzám, azt mondja az Úr.” (16-17. v.). Erről már az első részben is beszélt az Úr: „Sokat vártatok, de íme, kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra! Mi okért? azt mondja a Seregeknek Ura. Az én házamért, a mely íme, romban áll, ti pedig siettek, ki-ki a maga házához. Azért vonták meg tőletek az egek a harmatot, vonta meg a föld az ő termését. És pusztulást rendeltem a sík földre és a hegyekre, a búzára és a borra, az olajra és mindarra, a mit a föld terem; sőt az emberre és a baromra és minden kézimunkára is.” (Hagg 1:9-11) A lényeg az, hogy hiába siettek minden nap a mezőre, vetettek, kapáltak, gyomláltak, az Isten iránti engedetlenség hiánya miatt elmaradt az áldás. Munka volt, de áldás nem volt.

A 17. v. hasonlít ahhoz, amit az Úr Ámós próféta által is üzen (Ám 4:6-12): minden féle csapás érte őket, mégsem tértek vissza Hozzá, azt mondja az Úr. Pedig az áldás megvonása épp azért történt, hátha felébreszti őket, hogy Istent tegyék az első helyre.

„Van-e még mag a csűrben?” A válasz nem lehetett pozitív. A kilencedik hónapban, Kiszlév havában (ez november-december) már befejezték a magvetést. Nem volt mag a csűrben, mert el lett vetve. A magvetés Tisri második felében, Marchesvan havában és Kiszlév első felében történt. Úgyhogy december közepén, ha maradt volna is egy kevés mag, az legfeljebb arra volt elég, hogy ne haljanak éhen az aratásig.

Ebben a helyzetben ígért az Úr áldást az Ő népének: „Bizony, a szőlő, a füge, a gránátalma és az olajfa sem termett! E naptól fogva megáldalak.” (19. v.) „A szőlő, a füge, a gránátalma és az olajfa nem termett”, és ha termett volna, már az is elfogyott volna... Az áldás, amit meg fognak tapasztalni olyan lesz, hogy látni fogják a különbséget a korábbi helyzethez képest. A vetésből aratás lesz, a gyümölcsfák termékenyek lesznek. Mindezeket Isten áldása fogja cselekedni.

A 3Móz 26-ban és 5Móz 28-ban Isten feltárja népének az áldást és az átkot. Mózes később kijelenti: „Bizonyságúl hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod; Hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, és hogy hallgass az ő szavára, és ragaszkodjál hozzá; mert ô a te életed és a te életednek hosszúsága.” (5Móz 30:19-20)

III. Az Isten kiválasztott szolgája

Haggeus negyedik próféciája azokról az áldásokról szólnak, amelyeket Isten Zorobábel által közvetít Izráel számára. Az Úr megőrzi az ő népét az ellenség közepette. Újra utal arra korszakra, amikor az Úr megindítja az eget és a földet, és a népeket, ahogyan az 1:6-ban már említette, hogy minden népből csatlakozzanak a gyülekezethez.

Zorobábel a Messiás előképe (és elődje), aki előre mutat arra a Fejedelemre, aki uralkodni fog a Dávid trónján mindörökké. Ő nem egy politikai uralmat valósít meg, földrajzi határokkal, hanem a szívekbe hozza el az Isten országát.

„Felforgatom az országok királyi székét, és elfogyasztom a pogány országok erejét, és felforgatom a szekeret és a benne ülőket, és lehullnak a lovak és a rajtok ülők: ki-ki az ő atyjafiának fegyvere által.” Nagy változások fognak jönni. Forradalmak és háborúk: a perzsákat legyőzik a görögök, a görögöket a rómaiak, a rómaiakat a gótok, hunok és vandálok, és a Krisztus ellen lázadó államok, ateisták és iszlámisták még ha támadják is Isten népét, nem győzedelmezkedhetnek felette, mert azok Isten védelmét élvezik. Csak a Messiás országán, a gyülekezeten a pokol kapui sem vehetnek diadalmat. „És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át, hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké.” (Dán 2:44)

Végül ilyen szépet mond az Úr Zorobábelről: „Azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, felveszlek téged Zorobábel, Sealtiélnek fia én szolgám, azt mondja az Úr, és olyanná teszlek, mint egy pecsétgyűrű, mert téged választottalak el, azt mondja a Seregeknek Ura.” (23. v.) Zorobábel mutatja, hogy mit tehet Isten egy olyan emberrel, aki teljesen odaszánja magát a neki való engedelmességre: hordozni fogja az Ő nevét, igazolja vele az Ő tervét. Mi is hordozhatjuk Isten képét és hasonlatosságát, ha újjászülettünk.

Három lelki axióma - 4Móz 11:24-29

Három lelki axióma

4Móz 11:24-29

Egy Ószövetségi történet áll előttünk. Talán ismerős is valamennyire azok előtt, akik rendszeresen olvassák a Bibliát, és ebben az esetben az előzményeket is valószínű ismerjük. Egy gyülekezet, és annak vezetője mutatkozik be előttünk. A nép sír, és Mózes is nagyon el van keseredve. Így elkeseredve talán még nem is láthattuk ezt az embert: azt gondolja, hogy neki nem érdemes élni. „Vedd el az én életemet, haljak meg” - mondja az előbbi versekben. Az Úrnak nem tetszik a nép lázadása, Mózesnek nem tetszik Isten haragja. A megoldás nem hetven ítélet, nem hetven csapás, hanem az, amit nem érdemeltek meg: hetven áldás. Isten ad Mózes mellé még hetven embert, akiket olyan lélekkel ruház fel, hogy viselhessék a gyülekezetnek terhét és sorsát Mózessel együtt.

Hadd kérdezzem meg, vajon különbek vagyunk-e mi ennél a gyülekezetnél? Vagy különb lennék én ennél a vezetőnél? Azt hiszem, nem. A mi gyülekezetünk vegyes, a vezetők állapota is siralomra méltó. Szánalmas az akkori látvány, és szánalmas a mai is. De milyen jó, hogy a megoldásról is beszélhetek. Isten nem pusztította el a lázadó népet, és nem állította félre panaszkodó szolgáját. Istennél volt megoldás! Betöltötte őket az Ő Lelkével, Aki vihették az emberfeletti terhet is.

Állapítsunk meg két-három lelki axiómát az igék alapján. Ezek a következők: akik az összeírtak közé tartoznak, azok vették, kapták a Szentlélek ajándékát, ingyen kegyelemből. Másodszor, akiket Isten szólaltatott meg, azokat ember nem hallgattathatja el. Végül, akik nem az Úrért buzgólkodnak, azok célt tévesztettek.

I. Az összeírtak mindannyian kapták a Szentlélek ajándékát

Kezdjük tehát az első igazsággal: akik az összeírtak közé tartoznak, azok vették, kapták a Szentlélek ajándékát, ingyen kegyelemből.

Nem attól függött ez az ajándék, hogy ki mennyit tusakodott érte, hány éjszakán át imádkoztak, mennyire érdemelte ki... Azok mindannyian méltatlanok voltak. De akik az összeírtak közé tartoztak - akár ott volt a sátornál, akár nem, azok mind vették a Szentlélek ajándékát.

Tudjuk azt, hogy Izrael tábora elég nagy kiterjedésen feküdhetett. 600.000 fegyverfogható ember családostól, sátrakban letelepedve nagy helyet foglalhatott el. Istentől kapott parancs szerint ütött tábort a tizenkét nemzetség, és nem lehetett olyan gyorsan egyik végéből a másik végéig gyalogolni. Amikor azt olvassuk, hogy Mózes a sátor köré állította őket, akkor az összeírt hetven férfi közül kettő még valahol a tábor egyik negyedében volt. Valószínű ők is igyekeztek a nagy találkozóra, de nem értek oda idejében. Nos, ez nem lett akadálya annak, hogy amikor az Úr az Ő Lelkével mindegyik összeírt férfit betöltötte, akkor Eldád és Médád is ugyanazon ajándékban részesüljön, mint azok, akik idejében odaértek a sátorhoz. Ugyanis, akik az összeírtak közé tartoznak, azok mindannyian kapták a Szentlélek ajándékát. Ennek látható és hallható jele akkor az volt, hogy prófétáltak: hirdették Isten üzenetét.

Ebből az a tanulság vonható le, hogy a legfontosabb dolog a számunkra, hogy az összeírtak közé tartozzunk. Persze itt nem olyan listára gondolok, amilyet Mózes készített. Arra a névsorra gondolok, amit az élet könyvében az Úr készít. Ott van-e a neved? Ott vagy-e az összeírtak között?

Egy alkalommal a tanítványok azzal érkeznek vissza a misszióból, hogy újságolják nagy örömmel Jézusnak: „még az ördögök is engednek nékünk a Te nevedben”. De az Úr azt válaszolja, hogy ne azon örüljenek, hogy az ördögök is engedelmeskednek a Jézus nevére, hanem annak, hogy neveik fel vannak írva a mennyben. Ez sokkal nagyobb örömöt jelent, mert ez a Szentlélek ajándékának is az alapja. Akiknek neveik fel vannak írva a mennyben, azok vették a Szentlélek ajándékát is.

A 87. zsoltár arról beszél, hogy Isten nyilvántartja az ő népét, mégpedig születésük szerint. Akik a Sionhoz tartoznak, azok ott vannak Isten nyilvántartásában. Gyülekezeteink anyakönyve nem mindig egyezik azzal a nyilvántartással, amit Isten vezet. Mi tévedhetünk, de Isten nem téved. Ő aszerint ítél, ami a szívben van. „Ismeri az Úr az övéit, álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja!” Az utolsó napon könyvek nyittatnak majd meg, többek között az élet könyve, amelynek nyilvántartását maga Isten vezeti. Természetesen ezek jelképes beszédek, de azt nyilván jelentik, hogy Isten személyesen ismeri az övéit.

De ismer-e téged? Ott van-e a neved az élet könyvében? Akkor van ott, ha beleszülettél Isten családjába, ha Isten gyermeke lettél, ha újjászülettél. Ha ott a neved, akkor te is az összeírtak közé tartozol, akik vették a Lélek ajándékát. Legyen ott a neved az éle könyvében! Legyen ott a neved az összeírtak között!

Akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. (Róm 8, ) „Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” ( ) Nem kaptunk szolgaság lelkét a félelemre, hanem Istennek Lelkét kaptuk, aki által bizonyságot teszünk és kiáltjuk, hogy Abbá, vagyis: Atyám. S ez a Lélek együtt a mi lelkünkkel bizonyságot tesz arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is: örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak. (Róm 8,17)

II. Akiket Isten szólaltatott meg, nem lehet elhallgattatni

A második lelki axióma ebből az igéből az, hogy akiket Isten szólaltatott meg, azokat ember nem hallgattathatja el.

A Szentlélek ajándékának jele, amint említettem, az volt, hogy elkezdtek prófétálni. Hirdették Isten beszédét! Eldád és Médád is, akik elmaradtak a táborban, egyszer csak hirtelen megszólaltak, és a körülöttük levő emberek észrevették azt, hogy őket Isten szólaltatta meg. Mi történt? Elkezdtek prófétálni. Erre futott a hír Mózeshez, hogy Eldád és Médád prófétálnak a táborban. Józsué, aki Mózesnek szolgája, és később utódja lett, felbuzdulva azt mondja: „Uram, Mózes, tiltsd meg őket!” De mit mond rá Mózes? Azt, hogy nem teheti. Nem ő szólaltatta meg, és ezért ő nem hallgattathatja el őket.

Ugye te is látod, hogy nagyon sok minden szól amellett, hogy elhallgassunk. Akkor is, ha az összeírtak közé tartozol, és az Úr betöltött az Ő Lelkével. A körülmények és sokszor a mellettünk élő emberek, vagy épp a legközelebbi szolgatársak vagy rokonok el akarnak hallgattatni, tiltani minket. Tudsz hallgatni? Az nem lehet. Akiket Isten szólaltatott meg, azokat senki és semmi nem hallgattathatja el. Hadd mondjak erre egy néhány példát.

Illés az Ószövetségben szinte az ismeretlenből jelenik meg, és jön hirdetni az Isten beszédét a királynak. Kemény beszéd volt az. Azt kellett mondania, hogy az következő hónapokban, esztendőkben nem lesz sem eső, sem harmat, hanem csak az ő beszéde szerint. Illés aztán három és fél év múlva visszatér a királyhoz. Nem félt visszamenni. Azért ment, hogy a Kármel-hegyi istenítéletet bejelentse. Nem volt olyan királyi vagy más emberi hatalom, aki el tudta volna hallgattatni Illést. Ő Istent képviselte. Ő soha nem félt kimondani azt, amit Isten a szájába adott. Nem hallgathatott, mert Isten szólaltatta meg.

Ugyanígy volt Jeremiás, aki egy alkalommal a nép hitetlenségétől elgyötörve azt mondta az Úrnak, hogy „Rávettél Uram, és én rávétettem. Mindenki csúfol engemet amikor igéd hirdetem. A Te üzeneted mindennapi gyalázatomra és csúfságomra lett nékem. Ezért elhatároztam, hogy nem szólok többé az Úr nevében”. De nem tudott hallgatni. Erőlködött, hogy elviselje a hallgatást, de nem tehette. „Mintha tűz lenne csontjaimba rekesztve, erőlködöm, hogy elviseljem azt de nem tehetem” - mondta. Mondania kellett, prédikálnia kellett, mert az Úr szólaltatta meg.

Keresztelő János tudta, hogy a fejével játszik, amikor Heródes bűneit fejére olvasta. De ő nem félt a haláltól. Hallgatni pedig nem hallgathatott, mert Isten üzenetét hordozta.

Péter azt mondta a nagytanács előtt, hogy ők nem tehetik, hogy amiket láttak és hallottak, azokról ne szóljanak. Pál apostol így kiáltott fel: „Jaj nékem, ha az evangéliumot nem hirdetem”. Ezzel nem lehet hallgatni.

Hadd tegyem fel a kérdést: te tudsz-e hallgatni? Ha el tudod hallgatni az evangéliumot, az örömhírt, azt ami veled történt, akkor baj van. Akkor félő, hogy nem Isten szólaltatott meg. Akiket Isten szólaltatott meg, azokat nem lehet elhallgattatni. Sem a lánc, a börtön, sem az üldözés, sem a halálos veszedelem.

Evangelizálni annyit jelent, hogy az egyik koldus megmondja a másik koldusnak, hol található kenyér. Ha te tudod koldus létedre hol van az életnek kenyere: hallgatni tudsz vele az éhezők előtt? Akkor félő, hogy nem Isten szólaltatott meg. Ha hallgatni tudsz a benned végbement változásról, akkor valószínű, nem is történt semmi változás. Ha hallgatni tudsz a kincsedről, akkor ez azt jelenti, hogy már nincs is kincsed. Akiket Isten változtatott meg, Ő töltött be Lelkével, Ő szólaltatott meg, azok nem tudnak hallgatni, és azokat nem lehet elhallgattatni.

Az ünnep utolsó nagy napján - ez a sátrak ünnepe volt, és annak a nyolcadik napja volt az ünnep utolsó nagy nap - Jézus felállott Jeruzsálemben és azt kiáltotta: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék. S amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből”. Ezt a Szentlélek munkájáról mondta. Arról az erőről, Aki megszólaltatta a félő Pétert, az öldöklő Saulust. A mi erőnk erre nem elég, erre Isten ereje szükséges. És ha az ellenség meg is próbál elhallgattatni, gondolj arra, hogy az Úr mellette áll szolgáinak, hogy megsegítse őket, bármi jöjjön. Érdemes szolgálni az Úrnak!

III. Akik nem az Úrért buzgólkodnak, célt tévesztenek

Harmadjára egy másik lelki axiómát szeretném ha megjegyeznénk: akik nem az Úrért buzgólkodnak, azok célt tévesztettek.

Amikor Mózes Józsué felhívására válaszol, hogy „uram, Mózes tiltsd meg őket!”, erre Mózes azt felelte: „Avagy érettem buzgólkodol-é? Vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az Ő lelkét Ő beléjük.” Annak ellenére, hogy Mózes sokkal előtte élt az első pünkösdnek, itt olyan kívánságot fejezett ki, amely Pünkösdkor beteljesedett. Isten minden népe üzenetének hordozója lett, és a Szentlélek temploma. Nemcsak egy néhány kiválasztott személy a nép közül, hanem mind.

De Mózes azt is mondja: Józsué, ne érettem buzgólkodj! Nem ezt kell tenned! Buzgóságod az Úrért legyen, ne emberekért!

Vajon ha mi lettünk volna Mózes helyében, nem azt gondoltuk volna, hogy milyen rendes ember is ez a Józsué: félti az én tekintélyemet. Minden körülmények között mellém állt és most is mellém áll. Hát egy ilyen embert érdemes tartani magam mellett, érdemes nevelni, tanítani és így tovább... De Mózes nem így gondolkozott. Azonnal rájött arra, hogy valami itt nincs rendben. Most Józsué téved, azért, mert Mózesért buzgólkodik. Itt nem Mózes van a központban, hanem Isten! Ha emberekért buzgólkodunk, akkor célt tévesztettünk. Ha az Úrért buzgólkodunk, akkor a helyünkön vagyunk.

A szolgálatok között különbségek vannak, ezt az ige is mondja. De nagyon könnyen megtörténhet az, hogy valaki csak az Úr házáért buzgólkodik, és nem az Úrért. Valaki csak az éneklésben buzgólkodik nagyon, és nem az Úrért. Ugyanígy áldozni, szenvedni és szenvedélyesen dolgozni lehet valami egyébért, mint az Úrért. Ez mind céltévesztés. Olyan, mint amikor Izrael népe a törvény betűit próbálta betartani, megfeledkezve annak szellemiségéről. Folyt az áldozati vér, mint a patak. De az Úr azt mondta: „ez a nép szájával közelget hozzám, de a szíve távol van tőlem”. Ők buzgólkodtak - de nem az Úrért.

A farizeusok is így tettek. Szerfelett rajongtak atyáik hagyományaiért. De az üres vallásoskodás volt, a kegyesség látszata, erő nélkül. Buzgólkodtak ők, de nem az Úrért. Miközben megadták a tizedet, böjtöltek és imádkoztak, valami nagyon-nagyon lényeges dolog kimaradt. Nem arról van szó, hogy nem fontos adakozni, böjtölni és imádkozni, hanem arról, hogy mindazzal az Úrnak kell szolgálnunk, mindenek előtt.

Pál apostol azt mondta: „Most embereknek engedek-e avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekszem-e tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni Krisztus szolgája nem volnék.” (Gal 1,10) Máshelyen pedig így ír: „Isten méltatott minket arra, hogy reánk bízza az evangéliumot - más szóval, megszólaltatott minket - és ekképpen szólunk. Nem úgy, hogy embereknek tetsszünk, hanem az Istennek, Aki megvizsgálja a mi szívünket.” (2Thessz 2, )

Igen, mindenek előtt az Úrnak való szolgálat az, ami igazán fontos. Miközben az Ő házáért, az Ő népéért, az Ő igéjéért buzgólkodunk, ne tévesszük szem előtt, hogy Istennek szolgálunk, és érte ég a szívünk. Nehogy célt tévesszünk. A mi áldoztunk, a mi odaszánásunk, a mi lemondásunk legyen kedves Érte hozott áldozat, Neki adott szolgálat, amely kedves Előtte.

A második ház dicsősége - Hagg 2:1-9

A második ház dicsősége

Hagg 2:1-9

 ¹ A hetedik hónap huszonnegyedik napján szólott az Úr Aggeus próféta által, mondván: ² Szólj csak Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, Júda fejedelmének, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak, és a nép többi tagjainak, mondván: ³ Ki van még életben köztetek, a ki látta ezt a házat az ő első dicsőségében? És milyennek látjátok ti most ezt? Avagy nem olyan-e ez a ti szemetekben, mintha semmi volna?

⁴ De most légy bátor Zorobábel, azt mondja az Úr! Légy bátor te is, Jósua, Jehosadák fia, te főpap, és légy bátor e földnek minden népe, azt mondja az Úr, és cselekedjétek, mert én veletek vagyok, azt mondja a Seregeknek Ura, ⁵ Az igét, a mellyel szövetségre léptem veletek, mikor kijöttetek Egyiptomból, és az én lelkem köztetek marad. Ne féljetek!

⁶ Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Egy kevés idő van még, és én megindítom az eget és a földet, a tengert és a szárazt. ⁷ És megindítok minden népet, és eljön, a kit minden népek óhajtanak, és megtöltöm e házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek Ura. ⁸ Enyém az ezüst és enyém az arany, azt mondja a Seregeknek Ura: ⁹ Nagyobb lesz e második háznak dicsősége az elsőnél, azt mondja a Seregeknek Ura, és e helyen adok békességet, azt mondja a Seregeknek Ura.

Círus hazaengedte a zsidókat, akik közül közel ötvenezren hazatértek Kr. e. 538-ban, Zorobábel vezetésével. Majd 459-ben Ezsdrás, és 445-ben Nehémiás vezetésével is hazajött egy-egy csoport, és megépítették Jeruzsálem kőfalát is.

Azonban a hazatértek nem valami kívánatos helyzetet találtak itthon. Az élet nehéz volt, és elkeserítette őket mindaz, amit vállalniuk kellett. Hazaérkezésüket követően mindjárt a következő évben elkezdték építeni a templomot, legalábbis annak fundamentumát letették (Ezsd 3:8-13), azonban utána mindjárt meg is álltak vele közel 16-17 esztendeig.

I. Az elkeserítő tényezők – 1-3. v.

Dárius király uralkodásának második évében prófétált Haggeus. Összesen négy prédikációt tartott, Zakariás támogatásával. (Sofóniás, Náhum és Habakkuk a babiloni fogság előtt prédikáltak, Haggeus és Zakariás pedig azt követően.) Az elkészült templomot Kr. e. 516-ban szentelték fel. Haggeus üzenetének lényege, hogy a népet felbátorítsa a templom építésének folytatására.

Igen ám, de annak idején Salamon 7 évig építette a templomot, sok ezer szolgával és építővel! Ahhoz képest, a hazatértek száma nagyon csekély volt. A nép bizonyára nagyon el volt keseredve. Elkeseredésükben feltették a kérdést, hogy vajon megérte-e hazajönniük? Mi értelme volt a sok erőfeszítésnek, amikor annyi a rom, hogy nem bírnak vele? A város sakálok tanyájává vált (Jer 9:11). Házakat építettek maguknak, és az Úr házát is elkezdték újra építeni, Haggeus próféta bíztatására, és be is fejezték azt. De ez a templom egyáltalán nem volt mutatós, díszes, szép, mint amilyen annak idején a Salamon által építtetett templom volt. A nép el volt keseredve: hát ezért jöttünk haza? Megérte hazajönni Babilonból?

Azok, akik áldozatot hoztak az Úrért, talán jutottak ugyanilyen kísértésbe, és feltették a kérdést: Megérte? Érdemes volt? A válasz az, hogy amit az Úrért tettél, azt mindig érdemes volt megtenni.

De Zorobábelt is bíztatni kellett, amikor semminek, reménytelennek látta a munkáját, hogy nagy lesz annak dicsősége! Mi is azzal a bizonyossággal kell vé­geznünk munkánkat, hogy nem a mának, nem a jelenvaló világnak építünk, hanem a jövőnek, az örökkévalóságnak. „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk” — mondja Pál apos­tol (1Kor 15:19).

Ha az anyagiakra nézünk, arra, ami lehettünk volna a világban, arra, ami van, akkor talán azt mondjuk: nem volt érdemes. De mi nem a jelenvalókra, a láthatókra nézünk, hanem a „jövendőt keressük” (Zsid 13:14). Arra kell néznünk, ami lesz. „Még nem lett nyilvánvaló mivé leszünk” (1Jn 3:2).

II. A bátorító prófécia – 4-5. v.

Van úgy gyülekezetben is, hogy a lelki munka sok, mégis mindenki a saját munkája után fut... Először a családom a gyermekeim, a házam, a cégem... Ilyenkor jól jön egy kis bátorítás: „De most légy bátor Zorobbábel, azt mondja az Úr! Légy bátor te is, Jósua, Jehosadák fia, te főpap, és légy bátor e földnek minden népe!” (4. v.) Akkor mindenképp szükség volt erre, mert mindenütt ellenség vette körül őket!

Vannak időszakok, amikor nem értjük az Urat, nem értjük, hogy mi is miért történik velünk. Vannak napok, amikor minden rosszul megy. A hangulatunk hullámzik. A hitünk sem mindig egyformán szilárd. Isten pedig nem mindig mondja meg gyermekeinek, hogy mit miért tesz. Van, amikor még az események után sem értjük meg, hogy miért történt az, ami történt. Még az is meglehet, hogy a mennyben sem fogunk mindent megérteni: lesz abszolút vigasztalás, de az események mozgatórugóit nem biztos, hogy mind megismerjük. Nekünk is kell a bíztatás és bátorítás!

Isten támogatásának feltétele az Ige cselekvése (4-5. v.): „Cselekedjétek... az Igét, mellyel szövetségre léptem veletek.” Nem tétlenségre, hanem munkára, cselekvésre hívott el az Isten. Csak ha az Igét cselekedjük, akkor marad közöttünk a Szentlélek. „Az én lelkem köztetek marad. Ne féljetek!”

Manapság sokféle misztikus gyakorlatot ajánlanak. Larry Christenson például ezt mondja: „Miután ön Istenhez jön saját szavaival el­mondott imáival és könyörgéseivel, egyszerűen leomlik, csende­sen hallgatásba bocsátkozik és elhatározza, hogy egy szótagot sem ejt ki már semmilyen nyelven, melyet valaha is tanult. Gon­dolatait Krisztusra összpontosítja. Csak azután emeli fel egysze­rűen hangját és szól őszinte hittel, hogy Isten a hangot, melyet ön hallat, át akarja venni és egy nyelvvé akarja formálni.” És úgy véli, hogy aki ezt gyakorolja, az beteljesedik Szentlélek­kel. De hol van ez megírva az Igében? Nincs megírva. Ilyet ne is próbáljon ki senki, mert ez nem az Istentől parancsolt gyakorlat. Az ellenben meg van írva, hogy „cselekedjétek!”

III. Dicsőséges ígéretek – 6-9. v.

A szegénység nem gond: „Enyém az ezüst és enyém az arany” - mondja az Ur (8. v.) Isten gondot visel. Istené minden kincs és minden lehetőség. Maga az Úr rendelkezik a kincsekkel.

„Nagyobb lesz a második ház dicsősége” – ez nyílván arra utal, hogy e második házban jelent meg a Messiás és hirdette az Isten országát. Itt prédikált, gyógyított és kiűzte a kufárokat.

Azonban e kifejezés, hogy „nagyobb lesz a második ház dicsősége, mint az első házé volt”, ez vonatkozik az újszövetségi egyházra is. Az Ószövetség népe, az Izráel, csak kicsiny töredékére volt Isten igazi népének. Az Újszövetség a föld végső határáig terjed.

De az újszövetségi egyház is csak előkép. Pitvar. Amikor majd megnyílik a Szentek Szentje, amikor megjelenik a dicsőség Királya, az uraknak Ura, akkor lesz teljessé a második ház dicső­sége. Új eget és új földet várunk.

Isten megtöltötte azt a házat dicsőséggel, amikor az Isten Fia megjelent abban.

A fogságból visszatért zsidóság Zorobábelben látta az eljövendő Messiást. Ö előképe volt an­nak, Aki jönni fog.

De az igazi második templom az, amelyben nem lesz könny, gyász és fájdalom. Annak dicsősége valóban sokkal nagyobb! Micsoda dicsőséges ígéretek ezek!

A Lélek szerint éljetek! - Gal 5:16-26

A Lélek szerint éljetek!

Gal 5:16-26

I. A konfliktus részei – 16-18. v.

¹⁶ Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.  ¹⁷ Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok. ¹⁸ Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt.

n Nem a test és a lélek áll szemben egymással, mivel sehol sem mondja az Ige, hogy a lelkünk szerint kellene járnunk. Ellenkezőleg, azt parancsolja, hogy járjunk világosságban, Isten Lelke szerint, A Szentlélek által. 

n A szemben álló felek egyrészt a test, vagyis bűnre hajlamos természetünk, és az Isten Lelke, és az általa életre hívott új ember. „A testnek kívánságát véghez ne vigyétek!” – 16. v.

n A Lélek szerint járni (16. v.) ugyanaz, mint a Lélektől vezéreltetni (18. v.)

n Lélek szerint járni két dolgot jelent: (1) a Szentlélek vezetése alatt és (2) a Szentlélek erejével élni.

v  A Lélek szerint élni azt jelenti, hogy a Szentlélek vezetése alatt élünk, vagyis figyelünk a Lélek utasítására, irányítására, vezetésére. Ehhez szükséges a Szentírás naponkénti tanulmányozása, mivel a Lélek nem vezet az Írással ellentétesen. A Lélek sajátos kijelentése nem lehet följebbvaló, de még egyenértékű sem a Szentírás mindenkori kijelentésével. Nem kell a Lélek különleges belső ösztönzésére várni, ha az Ige világos útmutatást ad. Minél jobban ismered a Bibliát, annál jobban fogod tudni, hogy mit jelent a Lélek vezetése alatt élni.

v  Negatív szempontból ebben benne van, hogy elhallgattatjuk a testi indulatok szavát, pozitív szempontból pedig egyre jobban átadjuk magunkat az Úrnak, és engedjük, hogy Ő vezessen bennünket Igéje által. „Szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket, és ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el” (Róm 12:1-2). Ahogyan az iránytű mutatója észak felé fordul, ugyanúgy ráhangolódunk mi is az akaratunkkal a Lélek akaratára, és miután egyszer s mindenkorra odaszántuk magunkat Istennek, engedjük, hogy minden nap, egész életünkben formáljon bennünket a Lélek által.

v  Másodszor, a Lélek szerint járni azt jelenti, hogy a Lélek erejével, vagyis, Reá támaszkodunk a szükséges mindennapi erőért. Vagyis, el hisszük, hogy a Lélek minden szükségünkben elég erőt adhat. Imádságban kérjük is ezt az erőt, amire rendszeresen szükségünk van, és hit által használjuk azt a mindennapi életben. Csak úgy élhetünk Lélek szerint, ha állandó kapcsolatban vagyunk a Lélekkel. Egy rádió is csak úgy működik, ha áramot kap. Bennünk is csak úgy lehet erő, ha kapcsolatban vagyunk az erőforrással. „Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljön reátok” (ApCsel 1:8).

v  Akik Lélek szerint élnek, azok nem fogják véghezvinni a test cselekedeteit. Az igevers második fele nem egy parancs, hanem inkább egy ígéret. Könnyen el lehet csúszni a testi gondolkozás és életmód felé, de ígéretünk van arra, hogy ha Lélek szerint élünk, akkor ez nem történik meg. A Szentlélekkel való beteljesedés tehát nem egy egyszeri esemény, ami bekövetkezett mondjuk este 9 óra 45 perckor, hanem egy állandó, életre szóló program, amely a Lélek veszetése és ereje által valósul meg.

II. A test cselekedetei – 19-21. v.

¹⁹ A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, ²⁰ Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések, ²¹ Irigységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, amiképpen már ezelőtt is mondottam, hogy akik ilyeneket cselekszenek, Isten országának örökösei nem lesznek.

n Egyesek úgy érvelnek, hogy nem számít, mit gondol Istenről az ember, csak legyen őszinte. De ez igencsak távol áll az igazságtól! Az Istenről alkotott hamis felfogás hamis elképzelésekhez vezet az életről, erkölcsről, vallásról, és a halál utáni életről (Gal 5:19-21).

n Ha nem a Szentlélek vezetésére figyelünk, a felsorolt dolgok következhetnek be az életünkben.

n Tegyük mérlegre az életünket, és vizsgáljuk meg, fertőzöttei és áldozatai vagyunk-e az ilyen cselekedeteknek?

v  „Házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás” – Megtűröd-e az erkölcstelen gondolatokat, indulatokat, cselekedeteket az életedben?

v  „Bálványimádás, varázslás” – ez az ellenséggel való cimborálást jelent. Nem hiába tiltja az Isten!

v  „Ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések, irigységek, gyilkosságok” – Álnokul vádolsz, rossz hírét terjeszted bárkinek is? Irigy vagy? Haragszol? Van valaki, akit nem szeretsz? Talán ellensége vagy?

v  „Részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók” – ezek csakugyan a test cselekedetei.

n Ha a test cselekedeteit cselekszed, az olyan, mint a sakk-matt állapot: kárt okozol magadnak is, nemcsak másnak. „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” (2Kor 5:17)

III. A Lélek gyümölcse – 22-23. v.

²² De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. ²³ Az ilyenek ellen nincs törvény.

n Egy érdekes képen egyetlen szőlőfürtön, gyönyörű, duzzadt szőlőszemekkel, mindegyikre ráírva, hogy: „szeretet”, „öröm”, „béketűrés”, „szívesség”, „jóság”, „hűség”, „szelídség”, „mértékletesség”. Csodálatos és nagyszerű gyümölcs ez, egyetlenegy szőlőfürt az egész – micsoda zamatos, micsoda ízletes, micsoda vitamindús, tápláló gyümölcs lehet az!

n A gyümölcsöt nem az ember állítja elő: az terem. Minden fa a fajtája szerint terem. Az Istentől elidegenedett, megromlott természetünk nem teremhet jó gyümölcsöket. Romlott természetből csak romlott gyümölcsök teremhetnek. „Az ő neme szerint” (1Móz 1:11-12).

n Mivel Isten országát csak azok örökölhetik, akik termik a Lélek gyümölcsét, ezért minden embernek újjászületésre van szüksége: „ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát” (Jn 3:3). A Lélek gyümölcsét nem lehet sem neveléssel, sem tanítással, sem jutalmazással, sem fenyítéssel kikényszeríteni.

n A Lélek gyümölcse mindaz, amit az új természetünkből fakad: amit gondol, mond és cselekszik az újjászületett ember, amelyre Jézus képesíti a benne hívőket.

n Ezt nem lehet különböző technikákkal vagy tréningekkel elérni. Természetünket nem tudjuk megváltoztatni - mint ahogyan a párduc sem tud megszabadulni a foltjaitól.

n Amikortól Jézus átveszi az uralmat, attól kezdve a Lélek irányít. És termi a Lélek gyümölcsét.

n A gyümölcs egyes számban van: a Lélek gyümölcse, nem gyümölcsei.

n De akkor miért sorol fel kilencet? Azért, mert ez olyan, mint egy szőlőfürtön kilenc szem. Egy fürt egy gyümölcs, de több szem van rajta!

v  Az első a szeretet: „Az Isten szeretete kitöltetett a mi szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nekünk.” (Róm 5:5) Csak ez képes arra, hogy ellenségeit is szeresse.

v  Az öröm, a Jézus öröme: „hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék” (Jn 15:11). Ez nem elillanó, ideig-óráig tartó öröm, hanem teljes és maradandó. (Lásd: Polyanna)

v  A békesség is az, amit Jézus kínál az övéinek. „Az én békességemet adom nektek. Nem úgy adom nektek, mint a világ adja.” (Jn 14:27)

v  A türelem – tudjuk, hogy kire várunk! Az események irányítása Isten kezében van. Nincs miért türelmetlenkedni.

v  A szívesség több mint a kötelesség teljesítése. Ez a szeretetnek egyik válfaja.

v  A jóság isteni tulajdonság. „Senki sem jó, csak egy, az Isten” (Mt 19:17).

v  A hűség lojalitást jelent: amikor rendeltetésszerűen használom az időmet, a testemet, a képességeimet, mindent.

v  A szelídséget Jézustól tanulhatjuk meg (Mt 11:29).

v  A mértékletesség – egy kivételes erény, ha van. Mértékletes csak az tud lenni, aki ismeri a mértéket.

n Felismerhető a te életedben a Lélek gyümölcse? Látható-e benned Krisztus?Ott van-e benned a vágy az ilyen gyümölcsözésre? Ez nem úgy történik, hogy elhatározom, nekidurálom magamat, hanem úgy, hogy Isten kimunkálja benned. „Szükséges nektek újonnan születnetek!” (Jn 3:8)

n Nem (csak) a karácsony az ajándékozás ünnepe, hanem inkább a pünkösd. Isten ad: az Ő Lelkét adja. Nyissuk ki a kezünket és szívünket, és engedjük, hogy Isten megtöltse azt mennyei ajándékokkal.

Befejezés – 24-26. v.

²⁴ Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt. ²⁵ Ha lélek szerint élünk, lélek szerint is járjunk. ²⁶ Ne legyünk hiú dicsőség kívánók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.

Sámuel és Isten kijelentett igéje - 1Sám 3:1-21

Sámuel és Isten kijelentett igéje

1Sám 3:1-21

n Sámuel nem ismerte még az Urat, mert Éli nem ismertette meg vele. Megszokta, hogy Isten nem szól.  (2,27-36) Elüzemelget a kultusz Isten nélkül, és ige nélkül is… „Vakoknak vak vezetője”.

n Ismerjük-e a pásztor hangját?

I. Isten kijelentésének szükségessége (1. 19-21)

n Kijelentés. Isten keres valakit, akinek fontos lesz az ő Igéje.

n Veszedelmes nagy altatás folyik ezen a világon. Az emberek pedig beveszik az altatókat. Isten felébreszti Sámuelt!

n Milyen tragikus jelenet, hogy az egyház aludni küldi azt, akit az Isten felébresztett!

v  Élinek kellene hallania! De ő még a másikat sem segíti benne!

v  A szülők is altatják a gyermekeiket, ha rosszallják, hogy a gyermekük naponta olvassa a Bibliát és nem a diszkóban tölti a szombatjait! Visszaviszi az eltulajdonított dolgokat. Micsoda szégyen, hogy kiderült! Átment az utált szomszédhoz és bocsánatot kért! A szégyentelen!

n Ámós 8,11-12: éhség és szomjúság az ige után. Ami ritka, az drága. Így van-e?

n Isten arról beszélt Sámuelnek, amit Élinek akart volna megmondani. De majd Sámuel megmondja… De ez nagyon kényes feladat.  Íme, Isten a kicsiknek jelenti ki magát!

n De itt a Bibliánk! Nem lehet ritka Isten igéje! – Téves. Ritka lehet az ige akkor is, amikor a befogadásnál baj van.  (Ézs 6,9-10) (Mk 4,9. 10-12.)

II. Isten kijelentésének átvétele (2-10)

n amikor Éli szemei meghomályosodtak (2b), a gyertyatartó még égett (3a), Sámuel már a fekhelyén volt (3b), az Úr szólította Sámuelt! Olyan világosan és érthetően, hogy Sámuel azt gondolta, hogy Éli szólítja!

v  De mi ugye, nem kapunk direkt kijelentést az Úrtól!  Nem vagyunk ilyen próféták.

n Milyen kedvesen és szelíden hívogat az Úr! Még másodszor sem azt mondja, hogy „hogy tudsz ilyen érthetetlen lenni! Semmit sem fogsz fel helyesen!?” Isten tudja, hogy időbe telik, amíg megérted…

v  „Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok.” (Jn 16,12)

III. Isten kijelentésének továbbadása (11-18)

n  Maga az Úr mondja, hogy ez olyan dolog, ahogy aki ezt hallja, mindkét füle belecsendül! (11)

n  Olyan jó lenne hallgatni vele!  Még jó, hogy Éli megesketi Sámuelt, és ezzel megkíméli egy csomó vívódástól…

v  De a hallott ige iránt felelősek vagyunk! Mit fogsz válaszolni reá?

n  „Arra tekintek én, aki szegény és megtört lelkű, és aki az én beszédeimet rettegi!” (Ézs 66,2)

n  Milyen súlyos következményekkel jár, ha valaki megveti Isten igéjét!

n  Milyen nagy dolog az, ha valaki mégis meghallja, és képviseli Isten igéjét akkor is, ha sokan ne kívánják hallani.

v  Állt már Isten első kicsi kőtemploma Silóban. Ott Éli végezte az áldozást. „Ritkaság volt az Úr igéje.” Mert sorozatosan megvetették Isten igéjét, még a papi család tagjai is.

n Az Igében meg van írva, hogyan kell bemutatni az áldozatot és mennyi a papok része az áldozatból, és azt hogyan kaphatják meg. Éli fiai nem vették komolyan az igét, és erőszakoskodtak, sőt, paráználkodtak Isten jelenlétében. Apjuk: „Ejnye, ejnye, ne tegyétek fiaim!”

n Istennek egyik embere kijelenti az ítéletet. „Ha a fiaidat többre becsülöd, mint engemet, elvetlek téged.” – „Ejnye, ejnye, milyen kár!...”

v  Isten a maga részéről befejezte. Ahol nem hangzik Isten igéje, ott elvadul a nép.

v  Mennyire értékes nekünk Isten igéje? Hány családban kerül elő naponta a Szentírás? Hangzik-e az imádság, vagy az Istent dicsőítő ének?