Bőkezűek az adakozásban - 2Kor 8:1-8

Bőkezűek az adakozásban

2Kor 8:1-8

2Kor 8:¹ Tudtotokra adjuk pedig, atyámfiai, Istennek azt a kegyelmét, a melyet Macedónia gyülekezeteivel közölt,

 ² Hogy a nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett.

 ³ Mert, bizonyság vagyok rá, erejük szerint, sőt erejük felett is adakoznak,

 ⁴ Sok könyörgéssel kérvén minket, hogy a szentek iránt való szolgálat jótéteményébe és közösségébe fogadjuk be őket.

 ⁵ És nem amiképpen reméltük, hanem önmagukat adták először az Úrnak, és nékünk is az Isten akaratából.

 ⁶ Hogy kérnünk kellett Titust, hogy amiképpen elkezdette, azonképpen végezze is be nálatok ezt a jótéteményt is.

 ⁷ Azért, miképpen mindenben bővölködtök, hitben, beszédben, ismeretben és minden buzgóságban és hozzánk való szeretetben, úgy e jótéteményben is bővölködjetek.

 ⁸ Nem parancsképen mondom, hanem hogy a mások buzgósága által a ti szeretetetek valódiságát is kipróbáljam.

 ⁹ Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.

 ¹⁰ Tanácsot is adok e dologban; mert hasznos az néktek, akik nemcsak a cselekvést, hanem az akarást is elkezdtétek tavaly óta.

 ¹¹ Most hát a cselekvést is vigyétek végbe; hogy amiképpen az akarás készsége, azonképpen a végrehajtás is ahhoz képest legyen, amitek van.

 ¹² Mert ha a készség megvan, a szerint kedves az, a mije kinek-kinek van, és nem a szerint, a mije nincs.

 ¹³ Mert nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, néktek pedig nyomorúságtok legyen, hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségetek pótolja amazoknak fogyatkozását;

 ¹⁴ Hogy amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozásotokat, hogy így egyenlőség legyen;

 ¹⁵ Amint megvan írva: Aki sokat szedett, nem volt többje; és aki keveset, nem volt kevesebbje.

n Pál apostol itt az adakozás kegyelméről beszél. Az adakozásban 10% volt a norma.

v Tized a termésből, a fizetésből… A farizeusok: a mentából, kaporból, köményből…

v Pál tudatosan adakozásra serkenti a korinthusiakat. Úgy tárgyalja ezt, mint akinek semmilyen érdeke nem fűződött hozzá: nem önmagáért jár közben, hanem a Júdeaiakért.

I. A macedóniaiak példája

n „¹ Tudtotokra adjuk pedig, atyámfiai, Istennek azt a kegyelmét, a melyet Macedónia gyülekezeteivel közlött” – Filippi, Thesszalonika, Bérea… Lásd: Fil 4:10-19.

v Pál apostol az adakozást nevezi kegyelemnek! Többször is így nevezi ebben a szakaszban.

v Az első levél 16 részében már említette az adakozást: ott az akkori hívők anyagi támogatásáról van szó, a gyülekezet költségeinek vagy missziójának fenntartásához, a lelki munka segítéséhez, a (jeruzsálemi) szegények segítéséről.

v Nem tudjuk, hogy mi idézte elő a szükséget Jeruzsálemben?

n Hittestvéreikről volt szó. A szolgálat tettekben kell megnyilvánulnia. A szolgálat: kegyelem.

n Jézus mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” – ApCsel 20:35.

n Adakozásul felülmúlta Pál várakozását is. Nem a fölöslegükből adtak. Mi volt ennek a titka?

v Az, hogy előbb önmagukat adták az Úrnak. Aki magát az Úrnak adta, annak nem nehéz adni. Aki nem adja önmagát előbb az Úrnak, akkor minden adakozás csak pazarlás!

v Az Úré s föld, és ami betölti (Zsolt 50:12). Az Úré minden. A végtelenségig adakozhatsz, mert Istent nem tudod „elkölteni”. Isten kiapadhatatlan. Csak abból adsz vissza, amit Tőle kaptál.

n A jó példa követőket szül. A korinthusiak követték a macedóniaiak példáját.

v A felebarát felé való jótéteménynek is van létjogosultsága, de itt főképp a testvéreink felé van felelősségünk.

v „Akinek pedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete?” – 1Jn 3:17. Lásd még Mt 24:31-46.

v Isten népe között ne legye szűkölködő senki.

n Láthatatlan szeretet-kötelék kötötte össze őket a júdeai hittestvéreikkel.

II. Az Úr Jézus szegénysége

n A macedóniakon kívül Pál apostol az Úr Jézus példáját említi: gazdag volt, de szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodhassunk.

v Sok bőkezű ember létezett, de senki nem adott annyit, mint „a mi Urunk, Jézus Krisztus”. Ő valóban gazdag volt.

n Mennyire volt gazdag?

v Övé a földkerekség, és ami betölti (Zsolt 50:12).

v Övé a menny. Ott számtalan angyal szolgál Neki, és azt teszik, amit rájuk bíz (Zsolt 103:20).

v Bölcsessége felmérhetetlen (Kol 2:3). Hatalma szavával hordozza a mindenséget (Zsid 1:3).

n Szegénnyé lett.

v Mennyire? Bepólyálták és jászolba fektették. Akkor semmi sem látszott gazdagságából és hatalmából.

n Izráel leglenézettebb vidékén nőtt fel, Názáretben.

v „Származhat-e valami jó Názáretből?” – Jn 1:46

v Nem volt hely, hová fejét lehajtsa (Mt 8:20)

v Nem volt pénze a templomadóra (Mt 17:24-27)

v Csónakot és szamarat – kölcsönkért. – Lk 5:3. Mt 21:2-3.

v Egész vagyona egy ruhadarab volt, amire halálakor sorsot vetettek. Ezt a ruhát is bizonyára ajándékba kapta (Jn 19:23-24. Lk 8:2-3).

v A sír is másé volt, amelybe fektették: „És magához vévén József a testet, begöngyölte azt tiszta gyolcsba, és elhelyezte azt a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott;” – Mt 27:59-60

v Mikor a barátokra szüksége lett volna, azok is cserbenhagyták – Mk 14:50.

v Az egyetlen, ami megmaradt neki, és ez megmarad minden embernek: Isten. Jézus valódi és rettenetes szegénysége abban mutatkozott meg, hogy az Isten is elhagyta!

n Mi hihetetlenül szegények voltunk a bűneink miatt.

v Most pedig „megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával” – Ef 1:3

v Lettünk örökösei Istennek és örökös társai Krisztusnak – Róm 8:17

v Hajlékunk lehet az atyai házban – Jn 14:1-3

n Ennek a gazdagságnak fényében már egyáltalán nem nehéz az adakozás!

III. Az Ószövetség példája

n Az ÚSz-ben nem az összeg volt a fontos, hanem az indíték: az, hogy miért és milyen érzülettel adakozol. Az indíték, a szándék a fontos!

v Pál nem azt mondja, hogy adjanak, mert nekik van miből… Jól megy soruk… Példaként állítja a macedóniakat, akik erejükön, lehetőségeiken felül adakoztak, az üldözéseik között ők nem magukra gondoltak.

v A kegyelem indította őket az adakozásra. Ők kérték, hogy adakozhassanak. 

n Mt 23:23 – Jézus nem mondja, hogy nem kell adni tizedet, hanem azt mondja, hogy van annál fontosabb is. De azt sem kell elhagyni.

n Az Ószövetségi mintánál az ÚSz nem kér kevesebbet.

Befejezés

n A földi dolgokkal is úgy van, mint a mannával: 2Móz 16. Amit megtartottak másnapra, megkukacosodott! 15. v. – „¹⁵ Amint megvan írva: Aki sokat szedett, nem volt többje; és aki keveset, nem volt kevesebbje.”

v  „Aki nem akar dolgozni, az ne is egyék!” – 2Thessz 3:10

Az Úr Jézusról szóló bizonyságtételek - Jn 5:30-47

Az Úr Jézusról szóló bizonyságtételek

Jn 5:30-47

n  A teljes Írás Jézusról tesz bizonyságot. Bárhol olvassuk, mindenütt Róla van szó.

v  Az evangéliumok tanúskodnak Róla, de itt más bizonyságtételekről van szó.

v A Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke – Jel 19:10. Bizonyságtételünkben visszatekintünk a keresztre.

I. A Keresztelő János bizonyságtétele – 30-35. v.

n  János először is kijelentette, hogy Őt kinek nem szabad tekinteni:

v Jn 1:19-23 – „19 És ez a János bizonyságtétele, a mikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? 20 És megvallotta, és nem tagadta; és megvallotta, hogy: Nem én vagyok a Krisztus. 21 És kérdezték őt: Micsoda tehát? Illyés vagy-e te? És monda: Nem vagyok. A próféta vagy-e te? És ő felelt: Nem. 22 Mondának azért néki: Kicsoda vagy? Hogy megfelelhessünk azoknak, a kik minket elküldöttek: Mit mondasz magad felől? 23 Monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, amint megmondta Ézsaiás próféta.”

n  Keresztelő János üzenete Jézusról: egy különleges név: „az Isten Báránya”, és két különleges munka: „aki elveszi a világ bűnét”, és „aki keresztel Szentlélekkel”.

v  Nemcsak azt jelenti, hogy Jézusnak a jelleme olyan, mint a bárányé: szelíd, kedves, alázatos, hanem arra, hogy az bárányt áldozatul hozták. Jézus Isten tökéletes áldozata a világ bűnéért.

n  Az ÓSz-ben ötféle áldozatot mutattak be (3Móz szerint). Mindegyik Jézus áldozatát mutatja be.

v  Az engesztelő áldozat is Róla beszél. A Engesztelés Nagy Napján a főpap bement a Szentek Szentjébe az áldozat vérével, hogy engesztelést végezzen a saját és a nép bűneiért. Minden áldozat arra tanította Izráel népét, hogy valakinek meg kell halni a bűnért. „Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsid 9:22)

n  A zsidók jól tudták János mit ért az alatt, hogy Jézus az Isten Báránya. Ismerték Ézsaiás 53. részét: „Kínoztatott, pedig alázatos volt, mint bárány, nem nyitotta fel az ő száját...” „Megsebesíttetett a mi bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg”. Ismerték Izsák kérdését is, amikor az áldozásra mentek: „Ímhol a tűz, ímhol a kés, hol van az áldozati Bárány? Az Úr majd gondot visel, fiam...” de főképpen ismerték Mózes törvényéből a reggeli és esti áldozásra parancsolt hibátlan bárányt, valamint a bűnért és engesztelésért végzett bárányáladozatokat is.

v Íme, az Isten Báránya! Ő a Király, akinek szolgálunk. Ő a Mester, aki tanít minket. Ő a Próféta, a Pap, aki közbenjár értünk. Ő a Szabadító, a Megváltó, az Istennek Fia, az Embernek Fia... Ő a Júda nemzetségéből való oroszlán. Az Uraknak Ura és Királyok Királya, a Kezdet és a Vég. De mindenek felett Ő az Áldozat, az Isten Báránya. „Egyetlenegy áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket” (Zsidók 10:14). Erről szól Keresztelő János bizonyságtétele.

n  János beszél arról a különleges munkáról is, amelyet ezzel Jézus elvégez: „elveszi a világ bűnét”, vagy pontosabban: „hordozza a világ bűnét”.

v Az Úr Jézus nem úgy jött, mint hadvezér vagy filozófus, erkölcsi normák tanítója... Nem épített műemlékeket, nem harcolt háborúkat, nem írt vaskos könyveket... Azt a néhány sort, amit a porba írt egy alkalommal, másnapra elfújta a szél. Jézus azért jött, hogy hordozza a világ bűnét. A bűn zsoldja a halál. Az Isten Báránya viszont elveszi a te és az én bűneimet,  a világ bűnét!- és annak büntetését. Odaáll Isten és én közém így szólva: Én elvállalom a büntetést. Én kifizetem az árat! Engesztelő áldozat lett a mi bűneinkért.

v Nem volt túlzás az, amit Péter prédikált Pünkösd után: „Ti pedig a szentet és igazat megtagadtátok, és kívántátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek, az életnek fejedelmét pedig megöltétek...” Ezek épp olyan érvényesek reánk is, mint akkor Péter hallgatóira. Azok sem segédkeztek mind a megfeszítésben... de bűneikkel hozzájárultak Jézus halálához. „Meghalt a mi bűneinkért az írások szerint” (1Kor 15:3). Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!

n  Végül, János beszél az Úr Jézus különleges tisztségéről is: „Aki keresztel Szent Lélekkel”. Ő nemcsak megszabadít a bűntől, hanem azután képesít szentül élni is. Az övéit elpecsételi az ígéretnek ama Szent Lelkével.

v „Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem láthatja az Isten országát”. E nélkül csupán izzadságszagú erőlködés az, amit teszel, és megmarad a bűntudat és a vád. A Szent Lélek újjáteremtő munkájára van szükséged!

II. Az Úr Jézus cselekedeteinek bizonysága – 36. v.

n  Miket cselekedett Jézus? Csodálatos dolgokat.

n  Nikodémus is elismeri, hogy ezeket a csodákat nem teheti senki, csak ha az Isten van vele.

v Jn 3:2  - „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, a melyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.„

v Isten nem közönséges csodákat cselekedett a Pál apostol keze által. A Jézus neve által.

v Péter meggyógyította az Ékes kapu sántáját.

v Jézus ördögöket űzött (légiót!), tengert lecsendesített, kenyeret megsokasított, leprásokat, vakokat, bénákat meggyógyított…

n  A meggyógyultak bizonyságtétele ellen nem bírtak szólni semmit: a vakon született, az Ékes kapu sántája.

n  János apostol megválogatja Jézus csodáit.

v  Csak hét csodát írt le részletesen.

III. Az Atya bizonyságtétele – 37-38. v.

n  Született és jött – Jn 18:37.

v  Ézs 9 – született és adatott

n  Bemerítésekor szózat lett a mennyből. Rászállott a Szentlélek, mintegy galamb.

v  Jn 12-ben görögök jelenlétében újra szólott az Atya, hogy megdicsőíti az Ő nevét.

n  A megdicsőülés hegyén, Mózes és Illés jelenlétében szólott az Atya.

v  Nikodémus ezt felismerte: „…hanem ha az Isten van vele”.

IV. Az Írások (és Mózes) bizonyságtétele  – 39-46. v.

n  Ne tévesszük szem elől az Írások fő mondanivalóját.

v  1Móz 3:15 – az asszony magva a Kígyó fejére tapos. Ábrahámnak: tebenned áldatnak meg a föld minden nemzetsége. Jákób: eljön Siló (1Móz 49). Mikeás: Hol fog születni? Zakariás: Hogy fog bevonulni? Ézsaiás: Hogy fog meghalni? Dávid: Hogy fog feltámadni? - „Az írások szerint” – 1Kor 15:1-3.

n  Péter Pünkösdkor hivatkozik a 16. zsoltárra, mely Dávid Fiának feltámadásáról szól.

v „Ha hinnétek Mózesnek…” - Mózes: prófétát támaszt az Isten, olyat, mint én – 5Móz 18.  

n  Lk 24 – emmausi tanítványoknak magyarázza Mózestól, a prófétáktól és minden írásokban, amik róla megírattak.

v  Érted-e amit olvasol – kérdezte Filep a szerecsen komornyikról. Hirdette neki a Jézust.

Befejezés:

v „Ti vagytok ezeknek bizonyságai” – Lk 24:48. A mi életünk is legyen bizonyság. 

A megváltás előkészítője - Mt 12:22-32

A megváltás előkészítője

Mt 12:22-32

 ²² Akkor egy vak és néma ördöngöst hoztak ő eléje; és meggyógyította azt, annyira, hogy a vak és néma mind beszélt, mind látott.

 ²³ És elálmélkodott az egész sokaság, és azt monda: Vajon nem ez-e Dávidnak ama Fia?

 ²⁴ A farizeusok pedig ezt hallván, mondának: Ez nem űzi ki az ördögöket, hanemha Belzebubbal, az ördögök fejedelmével.

 ²⁵ Jézus pedig, tudva az ő gondolataikat, monda nékik: Minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, a mely meghasonlik magával.

 ²⁶ Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; mi módon állhat meg tehát az ő országa?

 ²⁷ És ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Azért ők magok lesznek a ti bíráitok.

 ²⁸ Ha pedig én Istennek Lelke által űzöm ki az ördögöket, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa.

 ²⁹ Avagy mi módon mehet be valaki a hatalmasnak házába és rabolhatja el annak kincseit, hanemha megkötözi előbb a hatalmast és akkor rabolja ki annak házát?

 ³⁰ Aki velem nincsen, ellenem van; és a ki velem nem gyűjt, tékozol.

 ³¹ Azt mondom azért néktek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek.

 ³² Még a ki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de aki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.

Az Úr Jézus gyógyít, ördögöket űz, erre fel a nép csodálkozik és a farizeusok gonoszt forralnak.

I. Az Úr Jézus gyógyításainak célja – 22-23. v.

 ²² Akkor egy vak és néma ördöngöst hoztak ő eléje; és meggyógyította azt, annyira, hogy a vak és néma mind beszélt, mind látott.

 ²³ És elálmélkodott az egész sokaság, és azt monda: Vajon nem ez-e Dávidnak ama Fia?

n A gyógyítások célja MINDIG az volt, hogy Isten kijelentését igazolja: 2Móz 4:15-17.

v  Jn 5:36. 6:14. 7:31. 10:24-26. 37-38.

n Elsődlegesen: nem evangélizáló eszköz volt, nem szeretetszolgálat (enyhíteni az emberi szenvedést).

n Hanem a bizonyságtételt igazoló eszköz. Az apostoloknál is: ApCsel 2:22. Zsid 2:3-4.

II. A Szentlélek elleni bűn -24-28. 31-32. v.

 ²⁴ A farizeusok pedig ezt hallván, mondának: Ez nem űzi ki az ördögöket, hanemha Belzebubbal, az ördögök fejedelmével.

 ²⁵ Jézus pedig, tudva az ő gondolataikat, monda nékik: Minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, a mely meghasonlik magával.

 ²⁶ Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; mi módon állhat meg tehát az ő országa?

 ²⁷ És ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Azért ők magok lesznek a ti bíráitok.

 ²⁸ Ha pedig én Istennek Lelke által űzöm ki az ördögöket, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa.

 ³¹ Azt mondom azért néktek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek.

 ³² Még a ki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de aki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.

<  Egyes karizmatikus tanítók és "próféták" ezzel az igével fenyegetőzve teszik lehetetlenné a szolgálatukat kísérő jelenségek megvizsgálását. Ezért van, aki azért aggódik, hogy vajon elkövette-e a Szentlélek káromlását, mivel megkérdőjelezi a karizmatikus jelenségek isteni eredetét.

<  Látnunk kell, hogy mi történt előtte: Mt 12,9-től egy megszáradt kezű embert gyógyított meg, szombatnapon. Azért kérdezték meg, hogy „Szabad-e szombaton gyógyítani?” - hogy vádat emeljenek ellene. A gyógyítás után a farizeusok kimentek, és elhatározták, hogy végeznek vele.

<  Mt 12:22-től egy vak és néma megszállottat hoztak hozzá, és ő meggyógyította. Az egész sokaság elcsodálkozott, és úgy vélték, hogy Jézus a Messiás... A farizeusok azonban kijelentették: „Ez nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével.” De Ő ismerte gondolataikat és bebizonyította, hogy Isten Lelkével űzi ki az ördögöket, és bizonnyal elérkezett hozzájuk az Isten országa. Erre mondta: „Ezért mondom nektek: minden bűn és káromlás meg fog bocsáttatni az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg...”

<  Adva van tehát egy-két csodálatos gyógyulás, és néhány "szakértő", aki a csodát nem a Szent Léleknek, hanem tisztátalan léleknek, az ördögnek tulajdonítja. Miért?

v A farizeusok nem pusztán tévedtek, nem csak félreértettek valamit, hanem Jézus egyértelműen pozitív tettét tulajdonították az ördögnek (12:23,33).

v Jézus tettét eleve el akarták utasítani, és bármit is tett, azt az ördögnek akarták tulajdonítani. Számukra ezért elég volt pusztán hallomás alapján ítélni, még önellentmondás árán is (12:25-27).

v Jézust ugyanis addigra már eleve be akarták vádolni (12:10), sőt, végezni akartak vele (12:14).

v Jézus szerint őt félre lehet érteni, róla lehet rosszat mondani (12:32), de amit tett, azt bárkinek helyesen kellett volna megítélni, akinek helyesek az indítékai (12:33-37).

<  Egy mai hívő, aki Jézust Uraként szereti és követi, eleve nem követheti el ezt a bűnt, mivel

v Jézus az ellenségeit figyelmezteti, és nem a hívőket.

v Jézus nem arról beszél, hogy a hívők megítélhetik-e és hogyan ítéljék meg egymás szolgálatát, hanem arról van szó, hogy Jézus ellenségei hogyan és miért ítélték el az ő szolgálatát.

<  Ami bizonyos Szentléleknek tulajdonított jelenségek megítélését illeti,

v egyfelől valóban tanácsos az óvatos megfogalmazás (de nem a Mt 12:31 miatt),

v másfelől pedig igenis jogos a megvizsgálás igénye, éppen Krisztus Testének védelmében (de más igék miatt, pl. Mt 7:15-23, 1Kor 11:4, 1Thessz 5:19-21, 1Jn 4:1).

III. A Sátán megkötöztetése (29-30. v. vö. Jel 20:1-2)

²⁹ Avagy mi módon mehet be valaki a hatalmasnak házába és rabolhatja el annak kincseit, hanemha megkötözi előbb a hatalmast és akkor rabolja ki annak házát?

 ³⁰ A ki velem nincsen, ellenem van; és a ki velem nem gyűjt, tékozol.

<  Abban az időben élünk, amikor a Sátán meg van kötözve.

v ahogyan leszúrják a disznót, de még elszaladhat, egy darabig...

v ahogyan levághatják a kígyó fejét, de még vergődik. A Sátán is az utolsókar rúgja. Tudja, hogy kevés ideje van.

<  Maga az Úr Jézus kötözte meg. Azért jött, hogy az ördög munkáit lerontsa – 1Jn 3:8.

v 1Móz 3:15 – a Kígyó fejére tapos.

<  Mi a Sátán munkája?

v Isten detronálása – (Ézs 14. Ez 28 ??)

v Kísértés (1Móz 3:1-7)

v Vádolás (Jób 1-3. Jel 13.)

v Emberekben lakozás – Mk 5:1-20.

<  Hogyan rontotta le az Úr Jézus a Sátán munkáját?

v Elutasította a kísértést – Mt 4. Lk 4. Zsid 4:15

v Kiűzte őket – Lk 17:21. Mt 12,28. Lk 7:21. Tanítványait is felhatalmazta erre – Lk 7:21. 10:17-20.

v Győzedelmeskedett rajta Gecsemánéban (Mt 26:38-46)

v Halála által – 4. szó. 6. szó. - Mk 15:34. Jn 19:30 – Elvégeztetett!

v Feltámadása által – 1Kor 15:55-57.

v Gyülekezetének építése által – Mt 16:18. A Pokol kapui sem... A jövőben? Jel 20:1-3. 10-14. ?

Az elsőrendű tennivaló - Hagg 1:1-15

Az elsőrendű tennivaló

Hagg 1:1-15

¹ Dárius király második esztendejének hatodik hónapjában, a hónapnak első napján szólott az Úr Aggeus próféta által Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, Júda fejedelmének, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak, mondván: ² Így szól a Seregek Ura, mondván: Ezt mondja e nép: Nem jött még el az idő, az Úr háza építésének ideje! ³ Az Úr pedig így szól Aggeus próféta által, mondván: ⁴ Ideje-e néktek, hogy ti mennyezetes házakban lakozzatok, holott ez a ház romban áll?

⁵ Most azért ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útjaitokat! ⁶ Sokat vetettetek, de keveset takartok; esztek, de meg nem elégedtek; isztok, de meg nem részegedtek; ruházkodtok, de meg nem melegedtek, a bérlő is lyukas zacskóra bérel. ⁷ Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útjaitokat! ⁸ Menjetek fel a hegyre, és hordjatok fát, és építsétek e házat, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőíttessem, azt mondja az Úr. ⁹ Sokat vártatok, de íme, kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra! Mi okért? azt mondja a Seregeknek Ura. Az én házamért, amely íme, romban áll, ti pedig siettek, ki-ki a maga házához. ¹⁰ Azért vonták meg tőletek az egek a harmatot, vonta meg a föld az ő termését. ¹¹ És pusztulást rendeltem a sík földre és a hegyekre, a búzára és a borra, az olajra és mindarra, a mit a föld terem; sőt az emberre és a baromra és minden kézimunkára is.

¹² És meghallotta Zorobábel, a Sealtiél fia, és Jósua, a Jehosadák fia, a főpap, és a nép minden többi tagja az Úrnak, az ő Istenüknek szavát és Aggeus próféta beszédeit, amiként elküldte őt az Úr, az ő Istenük, és megfélemlett a nép az Úr előtt. ¹³ És szólott Aggeus, az Úr követe, az Úr küldetésében, mondván a népnek: Én veletek vagyok, azt mondja az Úr. ¹⁴ És felindította az Úr Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, a Júda fejedelmének lelkét, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak lelkét, és a nép minden többi tagjának lelkét is, és bementek és munkálkodtak a Seregek Urának, az ő Istenüknek házában. ¹⁵ A hatodik hónapnak huszonnegyedik napján, Dárius királynak második esztendejében.

Jules Verne a „Rejtelmes sziget” című regénye azzal kezdődik, hogy öt fogoly úgy szökik meg a börtönből, hogy felszáll egy légballonra. Ahogy a ballon felröppent, a szél az óceán fölé röpíti őket. Ahogy az órák telnek, a gondolában lévők látják, hogy az óceán felszíne egyre közelebb kerül. Rájönnek, hogy ha nem sikerül följebb emelni a ballont, akkor soha nem jutnak ki a szárazföldre. Úgyhogy, elkezdték kidobni a fölösleges dolgokat: cipőket, ruhákat, fegyvereket... Kissé följebb emelkedtek, de egy újabb süllyedéskor kidobták az élelmet is: jobb éhesen megmenekülni, mint jóllakottan megfulladni. Aztán, amikor újra veszedelmes közelségbe került a víz felszíne, és már nem volt egyéb, amit kidobhattak volna, elhatározták, hogy levágják a gondolát, és megkapaszkodnak a kötelekben. Úgy is tettek, és a ballon újra a magasba lendült. Így értek ki a szárazra a rejtelmes szigeten...

Ez az ige a prioritásainkról, az elsőrendű tennivalóinkról szól. Mi az, ami számunkra mindennél fontosabb? Ha életünk a mélybe süllyed, mi az, amit a legfontosabb feladatunknak tekintünk, amiért érdemes mindent kárba veszni hagyni?

Jeremiás megprófétálta, hogy a babiloni fogság 70 évig fog tartani. Dániel ezt megértette, és imádkozott a szabadulásért (Dán 9:2). A 70 év letelte után Círus perzsa király engedélyt adott a foglyoknak a hazatérésre atyáik földjére, hogy megépítsék a lerombolt templomot Jeruzsálemben.

Mintegy ötvenezren tértek vissza. El is kezdték a templomépítést, de a kör­nyező népek irigysége miatt abbahagyták. 16 év elteltével, Kr.e. 520-ban előállt Haggeus próféta és felrázta a saját munkájába merült népet, hogy folytassák az Úr házának építését.

A hazatért nép nagy áldozatot vállalt azzal, hogy hazatért. Ezek nagy része Babilóniában született, ahol bizonyára szép házuk, menő kereskedésük, vagy jól jövedelmező állásuk volt. Mikor Megérkeztek Jeruzsálembe, ott kormos köveket, elégett kapukat találtak. Az oltár megépítésekor „erős fundamentumra állították föl az oltárt, mert féltek a föld népétől.” (Ezsd 3:3). Ez a maroknyi nép, egy elpusztult vidéken, ellenségekkel körülvéve, jöttek, hogy újat kezdjenek Istennel.

A próféta először rámutat a templom építésének mellőzésére (1-4. v.), majd ennek következményeire (5-11. v.), végül a megoldásra (12-15. v.)

I. A mellőzött feladat – 1-4. v.

Látjuk mindenekelőtt, ahogyan mellőzték, halasztgatták az Úr házának építését. Bizonyára megvoltak a kifogásaik. Milyen kifogásokat hozhattak fel? A maguk háza fontosabb. Ez túlságosan nagy feladat számunkra. Mi kevesen vagyunk. Nem vagyunk rá képesek. Nincs rá elég pénzünk. Többet kell imádkoznunk érte. Nekünk a családunkra kell gondot viselnünk. Nem a mi hibánk, hogy ide jutottunk. Valaki más majd elvégzi ezt is, de reánk ne számítsanak. Nekünk nem erre van szükségünk. Nincs időnk rá. Nem jött még el az ideje. Ismerősek ezek a szólamok?

Az abbahagyott buzgósággal főképp azok kell szembenézzenek, akiknek megtérése 10-20, 40-50 évvel ezelőtt történt. Izráel népe is jól kezdte: letették a fundamentumot. De az első szeretet tüze alábbhagyott. Az „első szeretet” jelentheti időrendi sorrendben az elsőt, de jelentheti minőségi sorrendben az elsőt, amikor Isten van az első helyen. Az az első szeretet, amikor teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből szeretet az Istent, és nálánál senkit sem szeretsz jobban.

Tehát, a sorrenddel, a prioritásokkal van gond. Ki van az első helyen? Számíthat-e rád az Isten, minden körülmények között, minden időben? Megbízhat-e benned, hogy teljes bevetéssel Neki szolgálsz, akár az életed árán is? Vannak, akik úgy vélik, hogy a család mindenképp az első helyen kell legyen, pedig az Úr Jézus világosan megmondta, hogy „aki jobban szereti apját, anyját, fiát vagy leányát, mint Őt, nem méltó Őhozzá” (Mt 10:37).

A hazatért zsidók bizonyára bemutatták az áldozatokat rendszeresen, és igyekeztek megtartani a törvényt. Imádkoztak otthon is, és a mezőn is, ha eljött az ideje. Nem az egyéni kegyesség gyakorlásával volt a baj, hanem a sorrenddel. Az nem baj, ha gyomlálták elgazosodott földjüket, szőlőt ültettek, házakat építettek, kutakat ástak... A kérdés az, hogy mi a sorrend? Az Úr háza az első, vagy a magad munkája? Mi az elsődleges? Meg tud akadályozni, hogy imaházba jöjj, ha van egy jó film? Ha vendégségbe érkeztek a rokonok? Ha labdarugó világbajnokság van?

Lehet, hogy amit végzel, nélkülözhetetlen családi, társadalmi szempontból, mégsem lesz rajta áldás, ha az Úr ügyére nincs se időd, se pénzed. „Gondoljátok meg jól a ti útjaitokat!” (5b. v.)

Ha nem az Úr van az első helyen, akkor semmivel sem vagyunk különbek a világnál – és a samaritánusoknál. Ők is szolgáltak az Úrnak is, áldoztak az Úrnak is, imádták az Urat is... Hogy is mondta az Úr Jézus: „Keressétek először...” (Mt 6:33) Ezt az elsőt kérte Ábrahámtól, amikor vitte Izsákot megáldozni, ezt kérte a sareptai özvegytől, amikor csak egy marok lisztecskéje maradt a vékában, és egy kevés olaja a korsóban...

Abbahagyást, az első szeretetet elhagyását többször láthatjuk: aki elkezdi egy idegen nyelv megtanulását, de abbahagyja... aki elkezdi egy hangszer tanulását, de abbahagyja... aki elindul Krisztust követni – de abbahagyja. Volt ilyen Jn 6-ban. Az Úr Jézus azt kérdezte a 12-től: „Vajon ti is el akartok-e menni?” (Jn 6:67) Így cselekedett Orpa, aki „visszatért az ő népéhez és az ő isteneihez” (Ruth 1:15), és Démás, aki a „jelenvaló világhoz ragaszkodott (2Tim 4:10).

Isten senkitől sem kéri azt, amije nincs, de amije van, teljes életével együtt, azt kéri mind.

II. A mellőzés következményei – 5-11. v.

Az Úr rámutat prófétája által mindarra, amit a kibillent sorrend okozott: „Sokat vetettetek, de keveset takartok; esztek, de meg nem elégedtek; isztok, de meg nem részegedtek; ruházkodtok, de meg nem melegedtek, a bérlő is lyukas zacskóra bérel.” (6. v.) „Sokat vártatok, de íme, kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra!” (9a. v.) Egy szóval: elmaradt az áldás. Munka az volt sok. Éjt nappallá téve dolgoztak, de nem volt rajta Isten áldása.

Az áldás attól függ, hogy ki van az első helyen. Általában úgy van, hogy nem tesszük az első, legfontosabb helyre az Urat, akkor a sürgős dolgok kiszorítják a fontos dolgokat az életünkből. Ez érvényes a személyes csendességre, a bibliaolvasására, az istentiszteleteken való részvételre, az imádkozásra, stb. Egy befőttes üvegbe ha nem tesszük bele a nagyobb darabokat először, akkor azok többé nem fognak beleférni: a kisebbek kiszorítják azt.

Tedd az első helyre Istent, és Isten majd gondoskodni fog a sikereidről. Ne az elkeserítő tényezőkre nézz: az öregekre, akik sírva panaszolják, hogy milyen volt a Salamon templom,a bezzeg, az ő idejükben... a samaritánusokra, akik árulkodnak, ellenőriznek és támadnak... Bízz az Úrban! Ha Isten azt mondta, hogy „Én veletek leszek!” (13. v.) – ez elég, még akkor is, ha nagyon rövid prédikáció. Nekünk áldásra van szükségünk! Ismerős a történet a boldog ember ingéről: nem az ing a lényeg, hanem a boldogság. Isten áldása akkor is megadatik, ha a körülmények teljesen mást mondanak.

A kifogás, hogy „még nem jött el az ideje”, abból fakadt, hogy „siettek ki-ki a maga házához” (9b. v.) El voltak foglalva. Nem értek rá meghalni se. A „nincs időm” azóta is kedvenc csalása az ördögnek. Az Úr azt kérdezi: „Ideje-e nektek, hogy ti mennyezetes házakban lakjatok?” (4a. v.) A helyzet, a kultúra, a divat olyan volt, hogy ők sem maradhattak le... És igyekezve lépést tartani a világgal, nem maradt idejük az Úr számára... Nem „maradt”, mert a maradékot akarták adni.

Ne értsen senki félre: nem arról van szó, hogy maradjunk a tapasztott padló és a petróleumlámpa mellett, hanem arról, hogy melyik a sorrend? „Az Uré a föld és annak teljessége”, és mi csak sáfárai vagyunk a vagyonunknak. Hogy bánunk a ránk bízott vagyonnal, tehetséggel, idővel, pénzzel? Nagy baj, ha úgy kezeljük, mintha a miénk volna.

De add oda Istennek először azt, ami Őt illeti, és átélheted az Ő áldását. Ellenkező esetben pedig átélheted az áldás hiányát: „Sokat vetettetek, de keveset takartok; esztek, de meg nem elégedtek; isztok, de meg nem részegedtek; ruházkodtok, de meg nem melegedtek, a bérlő is lyukas zacskóra bérel.” (6. v.) „Sokat vártatok, de íme, kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra!” (9a. v.)

III. A mellőzés kijavítása – 12-15. v.

A prófétai üzenetre „megfélemlett a nép az Úr előtt” (12. v.).

Isten szavát meghallani már önmagában nagy előrelépés. Csoda az, amikor hallod az Isten figyelmeztetését! Innen már csak egy lépés az Ige teremtő és újjáteremtő erejének megtapasztalása.

Az Ige félelmet támaszt az ember szívében. Ádám is megijedt, amikor meghallotta az Úr szavát. De az engedelmességre Isten válasza ez: Ne féljetek! „Én veletek vagyok!” (13b. v.) Eddig ráfuvallt a munkájukra, és az elszáradt, semmivé lett (9. v.). Ám ha velük van, akkor a kőből is víz fakad, a mennyből manna hull. „Áldást parancsol melléd az Úr, a te csűreidben és mindenben, a mire ráteszed kezedet; és megáld téged azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ad néked” (5Móz 28:8). Első osztályosként nem féltem senkitől, mert a negyedik osztályban ott volt a nagyobbik testvérem. Ha az Úr velünk van, senki sem lehet ellenünk (Róm 8:31).

A 8. versben így hangzott a felszólítás: „Menjetek fel a hegyre, és hordjatok fát, és építsétek e házat, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőíttessem”, majd a 14. versben olvassuk, hogy „bementek és munkálkodtak a Seregek Urának, az ő Istenüknek házában”. Ez áldozatba került. Belefájdulhatott a derekuk is. Úgy tűnt, veszteséggel és veszedelemmel jár, de végül mégis megérte. Így történt Mózessel is: Egyiptom minden kincsénél nagyobb gazdagságnak tartotta a Krisztus gyalázatát, inkább választotta az Isten népével való együtt nyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét. Sokat vállalt, míg a pusztán vándorolt a lázadó néppel. De végül együtt látták Jézussal a megdicsőülés hegyén, az ígéret földjén! Megérte!