A nemes harc megharcolása - Józs 10:1-15

A nemes harc megharcolása

Józs 10:1-15

¹ Lőn pedig, hogy amikor meghallotta Adonisédek, Jeruzsálemnek királya, hogy bevette Józsué Ait, és elpusztította azt, és hogy amint cselekedett Jerikóval és annak királyával, úgy cselekedett Aival és annak királyával, és hogy békességre léptek Gibeon lakói Izráellel, és közöttük vannak: ² Igen megijedtek, mivelhogy nagy város volt Gibeon, olyan, mint egy a királyi városok közül, sőt nagyobb volt az Ainál, férfiai pedig mind vitézek voltak.

³ Küldött azért Adonisédek, Jeruzsálemnek királya Hohámhoz, Hebronnak királyához és Pireámhoz Jármutnak királyához és Jáfiához, Lákisnak királyához és Debirhez, Eglonnak királyához, mondván: ⁴ Jöjjetek fel hozzám, és segéljetek meg engem, és verjük meg Gibeont, mert békességre lépett Józsuéval és Izráel fiaival! ⁵ Összegyűltek azért, és felment az Emoreusoknak öt királya: Jeruzsálemnek királya, Hebronnak királya, Jármutnak királya, Lákisnak királya, Eglonnak királya, ők magok és minden seregük, és tábort ütöttek Gibeonnál, és hadakoztak ellene.

⁶ Küldtek azért Gibeon férfiai Józsuéhoz a táborba, Gilgálba, mondván: Ne vond meg kezeidet a te szolgáidtól! Jöjj fel hozzánk hamar, és ments meg minket, és segíts rajtunk, mert mind felgyűltek ellenünk az Emoreusok királyai, akik a hegyen lakoznak. ⁷ Felment azért Józsué Gilgálból, ő maga és az egész hadakozó nép vele, és a seregnek minden vitéze.

⁸ Monda pedig az Úr Józsuénak: Ne félj tőlük, mert kezedbe adtam őket; senki sem áll meg közülük előtted. ⁹ És rájuk tört Józsué nagy hirtelen, miután egész éjszaka ment Gilgálból. ¹⁰ És megrettentette őket az Úr Izráel előtt, és megverte őket Gibeonnál nagy vereséggel, és űzte őket a Bethoronba vivő úton, és vágta őket egészen Azekáig és Makkedáig. ¹¹ Mikor pedig futottak ők Izráel előtt a bethoroni lejtőn, az Úr nagy köveket hullatott rájuk az égből egész Azekáig, és meghaltak. Többen voltak, akik a jégeső kövei miatt haltak meg, mint azok, akiket fegyverrel öltek meg Izráel fiai.

¹² Akkor szólott Józsué az Úrnak azon a napon, amelyen odavetette az Úr az Emoreust Izráel fiai elé; ezt mondotta pedig Izráel szemei előtt: Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében! ¹³ És megállott a nap, és vesztegelt a hold is, amíg bosszút állott a nép az ő ellenségein. Avagy nincsen-e ez megírva a Jásár könyvében? És megállott a nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig, ¹⁴ És nem volt olyan nap, mint ez, sem annak előtte, sem annak utána, hogy ember szavának engedett volna az Úr, mert az Úr hadakozott Izráelért. ¹⁵ Ezután visszatért Józsué és vele az egész Izráel a táborba, Gilgálba.

A Józsué könyvében a 10. és 11. részben azok a harcok vannak leírva, amelyekkel Izráel népe, Józsué vezetésével elfoglalta Kánaán földjét. Két különösebb koalíció vagy csoportosulás volt, akik harcoltak Józsué ellen: az egyik a déli vidéken, és egy másik az északi részen. Itt déli királyokról van szó, először. Ezt nevezhetjük a déli hadjáratnak.

Öt király van említve Adonisédek vezetésével. A 10. rész különben azzal kezdődik, hogy „Amikor meghallotta Adonisédek, Jeruzsálemnek királya, hogy bevette Józsué Ait, és elpusztította azt, [és] hogy amint cselekedett Jérikóval és annak királyával, úgy cselekedett Aival és annak királyával, és hogy békességre léptek Gibeon lakói Izráellel, és közöttük vannak: ² Igen megijedtek, mivelhogy nagy város volt Gibeon, olyan mint egy a királyi városok közül, sőt nagyobb volt az Ainál, férfiai pedig mind vitézek voltak. ³ Küldött azért Adonisédek, Jeruzsálemnek királya Hohámhoz, Hebronnak királyához és Pireámhoz Jármutnak királyához és Jáfiához, Lákisnak királyához és Debirhez, Eglonnak királyához, mondván: ⁴ Jöjjetek fel hozzám, és segéljetek meg engem, és verjük meg Gibeont, mert békességre lépett Józsuéval és Izráel fiaival!” Így gyűltek össze Gibeon ellen, eredetileg. És Gibeon férfiai követeket küldtek Józsuénak, hogy jöjjön segítségükre, mert nagyon szorongattattak: ⁶ Küldének azért Gibeon férfiai Józsuéhoz a táborba, Gilgálba, mondván: Ne vond meg kezeidet a te szolgáidtól! Jöjj fel hozzánk hamar és ments meg minket, és segíts rajtunk, mert mind felgyűltek ellenünk az Emoreusok királyai, a kik a hegyen lakoznak.  

Ha Izráel térképét vizsgáljuk, könnyen beazonosíthatjuk ezt a vidéket. Jerikó a Jordán völgyében volt, Jeruzsálemtől 24 km-re – ami hat és fél órai út, és több mint 1250 m szintkülönbség. Jerikó ugyanis több mint 250 méterrel fekszik tengerszint alatt, Jeruzsálem pedig több mint 1000 méterrel tengerszint fölött. Innen már csak a Holt tenger felé lehet lefelé menni, mert minden egyéb magasabban fekszik.

Jerikó elfoglalása után Ai következett. Egyre nyugatabbra vonulva, Gibeon városa jött volna sorra, de azok csellel szövetségre léptek Izráellel, három másik településsel együtt. Ezzel Józsué uralma alá került a középső dombvidék egész térsége.

Adonisédek előre látta, hogy mi fog következni: meghallotta, hogy mi történt Jerikóval és annak királyával, Aival és annak királyával, tudták hogy ők következnek soron. Nem mertek Izráel ellen harcba szállni, hanem felgyűltek Gibeon ellen. Gibeon azonban segítségét kérte friss szövetségesének, Izráelnek.

Az Úr előre megígérte, hogy győzelmet ad Izráelnek és kezükbe adja az országot. Hasonlít ez a harc ahhoz, amit a hívőknek lelki téren kell megvívniuk. Pál apostol kijelentette életének végén: „a nemes harcot megharcoltam”. Timótheusnak pedig azt írta, hogy „harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet”. Most tehát arra keressük a választ, hogy hogyan kell megharcolnunk a nemes harcot? Figyeljük meg, hogy az igék alapján erre a kérdésre azt a választ adhatjuk, hogy (1) a régi kijelentések szerint, (2) imádkozva, (3) jelképes cselekedetből bátorságot merítve, és (4) kitartással.

I. A régi kijelentések szerint

Hogyan kell megharcolni a nemes harcot? Az első válasz az, hogy a régi kijelentések szerint, amelyek érvényesek most is. Ugyanis azt mondja az Úr Józsuénak: „Ne félj tőlük, mert kezedbe adtam őket; senki sem áll meg közülük előtted.” Isten önmagát ismétli, hiszen Józsué 1:5-ben már kijelentette: „Meg nem áll senki előtted életednek minden idejében; amiképpen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled.” Ezt a kijelentést az Úr később is megismétli. Most azért volt szükséges emlékeztetni Józsuét erre, mert egyszerre öt királlyal kell megvívnia, Jeruzsálem, Hebron, Debír, Eglon és Jármut nagyvárosok királyaival, szálas férfiakból álló csapattal. De az ígéret ugyanúgy érvényes ez öt királya ellen, mint ahogyan Jerikó és Ai ellen érvényes volt. Amit Isten megígért az megmarad. Istennek minden ígérete igaz és ámen. De az ígéret megismétlése bátorításul szolgált Józsuénak.

Nekünk is szükségünk van arra, hogy emlékeztessük magunkat Isten ígéreteire, még akkor is ha mát tudjuk, mert meghallottuk valahol, vagy megtanultuk kicsi korunkban, de ismételni, felidézni mégis kell. Ezt a régi ígéretet egy új környezetben, új helyzetben kell alkalmazni. Ilyen harca még nem volt Józsuénak. Ilyen nagyméretű ellenséggel még nem kellett szembenéznie. Az ígéret ezekre is érvényes, és alkalmazhatja most ebben az új helyzetben, erre az öt királyra. Mikor újabb és újabb helyzettel kell szembe néznünk, amikor a kultúránk újabb és újabb bűneivel és kihívásaival szembesülünk, Isten igéje azokra is alkalmazható. Hirdessük a régi Igét, és alkalmazzuk azt!

Amikor Isten azt mondja Józsuénak, hogy ne félj tőlük, kezedbe adtam őket, egy sem áll meg előtted, ez nem jelentette azt, hogy Józsué karba teheti a kezét és úgy várhatja, ahogyan ez megtörténik. Nem, nem! El kell indulnia Gilgálból, valószínű még előtte levő nap, menetelni egész éjjel, és a reggeli megérkezéskor sem térhetnek pihenőre, hanem harcolniuk kell.

Abban az időben éjszaka nemigen lehetett harcolni. A háborút nappal vívták, és amikor a nap lefelé tartott, Józsué igényelte a nap meghosszabbítását. „Állj meg nap!” - és megállott a nap. Néha mi is úgy érezhetjük, hogy szüksége lenne megállítani a napot: „állj meg nap!” Késleltetni úgy harminc-negyven évet… De ez nem fog megtörténni, mert az van itt megírva a Bibliában, hogy „nem volt olyan nap, mint ez, sem annak előtte, sem annak utána, hogy ember szavának engedett volna az Úr”, csak ez egyszer. Úgyhogy meg kell elégednünk a 24 órával minden nap, nem lehet többé megállítni a napot. Majd Ő fogja megállítani azt, az utolsó napon, amikor „idő többé nem lészen” (Jel 10:6). Addig ez így marad.

Józsuét tehát nem tette tétlenné az Isten ígérete, hanem megszervezte a csapatot és megharcolták a harcolnivalót. Ahogy megérkeztek „⁹ rájuk tört Józsué nagy hirtelen, miután egész éjszaka ment Gilgálból. ¹⁰ És megrettentette őket az Úr Izráel előtt, és megverte őket Gibeonnál nagy vereséggel, és űzte őket a Bethoronba vivő úton, és vágta őket egészen Azekáig és Makkedáig.” Ezt követően nagy jégeső csapott le rájuk, és az Úr többet megölt a jégdarabokkal, mert azok felette nagyok voltak, és többen meghaltak azok által, mint akiket megöltek fegyverrel. Az Úr hadakozott érettük.

Szükséges a régi kijelentésre támaszkodni, azt megismételni, arra emlékezni, azt alkalmazni, de szükséges vállalni mellette a saját részünket is.

II. Imádságos szívvel

Másodszor, ezt a harcot úgy lehet megharcolni, ha közben imádkozunk is. Az imádság a lelki fegyverek közé van sorolva (Ef 6:18-20).

Józsué harcolt, Józsué fáradhatatlanul végezte a reá végzett feladatot, de mikor látta, hogy további segítségre van szüksége, akkor imádkozott: „Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében!”

Van a Bibliában néhány völgy említve az ún, Shefeláról, a Dombvidékről. A Shefelah-t főképp öt nagyobb völgy szeli át. A legészakiabb az Ajalon völgye, amelyről itt szó van. Itt található Gibeon. Délebbre található Sórek völgye, amely Sámson történetéből ismerős. Ebben a völgyben fekszik Béth Semes és Kirját Jeárim. Még délebbre található az Elah völgye, ahol Dávid harca zajlott Góliát ellen. Ez Betlehemtől Ekrónig húzódik. Hebrón irányában Lákisig, és Gátig van a Hebron völgye, és ettől délebbre már Beérseba található, a Gérár völgye és a Bosor patakja egészen Gázáig. Ajalon völgyében vívta Izráel népe a harcot, ott kérte Józsué, hogy álljon meg a nap, amely ott megállott, és nem sietett lenyugodni majdnem egy teljes napig. Isten meghosszabbította a napot a harc befejeztéig.

Az imádságra szükség van a lelki harcban. Senki sem mondhatja magáról, hogy eleget imádkozik. Még többet kell! A lelki harc megharcolásához pedig főképp imádkozni kell, ahogyan Józsué is tette. Isten hallgatott egy ember szavára. Józsué nemcsak testi fegyvereket használt, hanem lelki fegyvereket is.

A 91. zsoltárban azt mondja a zsoltáros: „Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt. Vele vagyok háborúságában, megmentem és megdicsőítem őt, hosszú élettel elégítem meg őt és megmutatom néki az én szabadításomat.” Vagyis Isten megígérte, hogy meghallgatja övéi kiáltását, imádságát.

III. Jelképes cselekedetből bátorságot merítve

Amikor tovább olvassuk ezt az igerészt, azt találjuk, hogy az őt királyt elrejtőzött egy barlangban. A seregük szétszóródott, legtöbben elpusztultak, ők pedig elmenekültek, elrejtőztek. A harc végén aztán előhozták őket a barlangból és ezt olvassuk róluk: „²⁴ Mikor pedig kihozták ezt az öt királyt Józsuéhoz, előhívatta Józsué Izráelnek minden férfiát, és azt monda a hadakozó nép vezéreinek, akik vele mentek: Jöjjetek elő, tegyétek lábaitokat e királyoknak nyakára. Eljöttek azért és tették lábaikat azoknak nyakára. ²⁵ És monda nékik Józsué: Ne féljetek, és meg ne rettenjetek; legyetek bátrak és erősek, mert ekképpen cselekszik az Úr minden ellenségetekkel, akik ellen ti hadakoztok.”  Érdekes jelenet ez, ugye? Öt királyt lefektetnek a földre, és Izráel főemberei, a vezérek ráteszik a lábukat azok nyakára. Vajon miért van szükség ilyen jelenetre? Pontosabban, egy jelképes cselekedetről van szó. Józsué meg is magyarázza nekik: „Ne féljetek, és meg ne rettenjetek; legyetek bátrak és erősek, mert ekképpen cselekszik az Úr minden ellenségetekkel, akik ellen ti hadakoztok” (25. v.). Egy jelképes cselekedetből bátorságot merítettek, megerősödtek a harc folytatására.

A 10. és 11. részben található beszámolót hamar el lehet olvasni. A honfoglalás elolvasásához kevesebb, mint 15-20 perc szükséges. De mindez éveken át tartott, hosszú időbe került, amíg ezeket a harcokat megharcolták. Némelyek úgy vélik, hogy legkevesebb 5 évig tartottak a harcok, mások 7 évet számolnak. Erre az időre szükséges volt a bátorítás, amelyet ebből a jelképes cselekedetből merítettek.

Újszövetségi szempontból kérdezhetjük: vannak-e az újszövetségi gyülekezetnek olyan jelképes cselekedeti, amelyek által Isten bátorítani akar? Van. Amikor megteríti számunkra az asztalt, és részesülünk a megtört kenyérből és a kiöntött borból, e jelképes cselekedet nekünk is új erőt ad. Ez által Isten azt üzeni, hogy az Ő Fiának teste megtöretett, és az Ő vére kiontatott értünk. Ez által emlékeztet minket arra, hogy mindnyájan egy kenyérben részesedünk: összetartozunk és hozzátartozunk. Önvizsgálatra is késztet, de ezzel együtt bátorítást is ad: eltöröltettek a mi bűneink, üdvösségünk van Jézus Krisztus vére érdemében.

Hasonlóképpen, a keresztség, amely nem a test szennyének a lemosása, hanem jó lelkiismeret keresése az Isten előtt, azt üzeni, hogy meghaltam a bűnnek és feltámadtam Krisztusnak. Krisztussal együtt eltemettettem, és feltámadása által egy új életre keltem Vele. Miképpen Krisztus feltámadott a halálból, én is új életben járok. Egy jelképes cselekedet ez, de sokat mond. Ezt teszi Józsué is a főemberekkel: egy szertartásban részesíti, amelynek az üzenete ez: „Ne féljetek tőlük, így fog cselekedni az Úr a többi néppel is.”

IV. Kitartással

Ezek a harcok hosszú ideig tartottak és kitartásra volt szükség, mint ahogyan nekünk is kitartásra van szükségünk a nemes harc megharcolására. Isten Igéje alapján, a régi kijelentésekre támaszkodva, imádságos szívvel, a jelképek erősítése által, de kitartással is.

Több helyen olvassuk, hogy a sereg bevette a városokat. A 28. vers azt mondja ²⁸ Makkedát is bevette Józsué ugyanazon a napon”, majd a 32. versben: „³² És kezébe adta az Úr Izráelnek Lákist és bevette azt másodnapon”, 35. vers „Bevették azt ugyanazon a napon, Eglont”. Hebronról ezt olvashatjuk: „bevették azt és fegyver élére hányták”. A 39. versben Debirről olvashatjuk ugyanezt. Mindezeket a királyokat és azoknak földjét, egyetlen hadjáratban hódította meg Józsué, mivel az Úr, Izráel Istene, hadakozott Izráelért.

Azonban, amikor a Bírák könyvét olvassuk, újra szó van ezekről a városokról! Akkor még egyszer harcolniuk kellett ellenük, Józsué halála után! Dilemmába kerülünk: talán nem érvényes az, amit itt a 10. részben olvasunk, hogy Izráel elfoglalta, bevette azokat a városokat? De igen. Csakhogy a bevétel/meghódítás és a birtokbavétel között különbség van. Nem elég bevenni egy várost, nem elég egy harcot győztesen megharcolni, mert még mindig megtörténhet, hogy elveszíted a háborút. Nemcsak egy harcot kell megharcolnod, hanem a hitnek szép harcát, mindvégig, amíg elnyered az örök életet. Nem elég győzelmet aratni egyik helyen, miközben beengeded az ellenséget a másik helyen – ahogyan Sámson tette. Sámson győzelmeket aratott egyik oldalon, de vereséget szenvedett a másik oldalon.

A héber „lākad” kifejezés jelenti a város bevételét, amit meg kell különböztetni a „yāraš” birtokba venni, lakozást venni kifejezéstől. A bevételt többször meg kellett tenniük, amíg sikerült birtokolni is azt, ellenőrzésük alá vonni azt. Ez ugyanígy van a lelkiéletben is. Nekünk is vannak olyan területeink, amelyekben nemcsak egyszeri győzelmet kell aratnunk, hanem minden nap meg kell harcolnunk győztesen ugyanazt a harcot, amíg birtokba vehetjük, ellenőrzésünk alá vonhatjuk azt. Ki kell jelentenünk, ahogyan Mózes kijelentette, hogy „egy körömnyit sem” engedünk az ellenségnek (2Móz 10:26).

Az Úr hadakozott Izraelért, és ugyanúgy hadakozik miérettünk is, a lelki harcban. „Felettébb diadalmaskodunk Az által, aki minket szeretett.” (Róm 8:37)

Húsvéti prédikációk

Húsvéti prédikációk:

A feltámadott utolsó szavai - Lk 24:36-49
A győztes Bárány - Jel 5:1-14
Keresés, találkozás, bizonyságtétel - Lk 24:1-12
Ha nem lenne feltámadás - 1Kor 15:12-20
Péter helyreállítása - Jn 21:15-23
Három húsvéti küldetés - Mt 28:1-20
Amiképpen feltámasztatott Krisztus - Róm 6:1-11
Jób hitvallása – Jób 19:25-26

Az Úr Jézus kijelentései a görögöknek - Jn 12:20-33

Az Úr Jézus kijelentései a görögöknek

Jn 12:20-33

<  ²⁰ Néhány görög is volt azok között, a kik felmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen: ²¹ Ezek azért a galileai Bethsaidából való Filephez mentek, és kérték őt, azt mondván: Uram, látni akarjuk a Jézust. ²² Elment Filep és szólott Andrásnak, és viszont András és Filep szólott Jézusnak.

v  Istenfélő görögök, akik talán ismerve, hogy Jézus élete veszélyben van, tanítói állást ajánltak volna neki, hogy megmentsék a zsidók haragjától.

I. „Eljött az óra” – 23. 27-30. v.

<  ²³ „Jézus pedig felelt nékik, mondván: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az embernek Fia.”

²⁷ Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától. De azért jutottam ez órára. ²⁸ Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Szózat jött azért az égből: Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem. ²⁹ A sokaság azért, a mely ott állt és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgött: mások mondának: Angyal szólt néki. ³⁰ Felelt Jézus és azt monda: Nem én érettem lett e szó, hanem ti érettetek.

<  Jézus mindig tudta, mikor minek van az ideje.

v  Gal 4:4-5 – „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.”

v  ● Jn 2:4. ● 4:21-23. ● 5:25. ● 7:6. 30. ● 8:20. ● 9:4. (12:23. 31) ● 13:1. ● 17:1. ● 19:30 - Elvégeztetett!

II. „Ha a földbe esett gabonamag” – 24-25. v.

<  ²⁴ Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem. ²⁵ Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét, e világon, örök életre tartja meg azt.

<  A Jézus kereszthalálának gyümölcsei vagyunk.

v  Hasonlítunk Hozzá (a mag a fajtának másolata)

v  A befektetett munkának az eredménye (Ézs 5)

v  Rendeltetésünk a teljes odaszánás (aki megtartja az ő életét…)

v  Megsokszorozódhatunk (benne van a mag természetében)

III. „Aki nékem szolgál” – 26. v.

<  Szolgák vagyunk. Isten szolgái

v Mint Mózes, 4Móz 12. Józs 1.

v Mint Illés, 1Kir 18

v Mint Pál és Silás (Timótheus)

v Mint Júdás (Júd 1)

IV. „Most van a világ kárhoztatása” – 31-33. v.

<  „³¹ Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme: ³² És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok. ³³ Ezt pedig azért mondta, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia.”

<  Az Úr Jézus kijelentette halálát a görögöknek (is).

Az evangélium eredete - Gal 1:11-24

Az evangélium eredete

Gal 1:11-24

n Gal 1:6-10 arról szól, hogy csak egyetlen egy evangélium van.

n Honnan ered? Lásd: Róm, 1-2Kor, Ef, Fil, Kol

v  „nem ember szerint való” – vagyis nem emberi kitalálmány

v  „hanem Jézus Krisztus kijelentése”. Nem invenció hanem reveláció.

n Pál apostolnak kijelentetett. Ezért merte úgy hívni, hogy „az én evangéliumom” – Róm 16:25.

I. Mi történt Pállal megtérése előtt? – 13-14. v.

n ismert volt.

n Mindenki hallotta, hogy milyen fanatikus volt.

v  „háborgatta”, „üldözte”, rajongott”

v  elpusztítani akarta az egyházat

v  1Tim 1:13-ban: „istenkáromló, üldöző, erőszakoskodó” volt

n farizeus volt – ApCsel 26:5.

II. Mi történt Pállal a megtérésekor? – 15-16a. v.

n Nem „én”, hanem „Isten” – drámai módon megváltozik az alany

n Ki volt választva anyja méhétől

v  mint Jákób – Róm 9:10-13

v  mint Jeremiás – Jer 1:5

n Isten „kijelentette az Ő fiát benne” – 1Kor 11:23

v  Látta a Feltámadott Jézust – 1Kor 9:1. 15:8-9

v  A „Krisztus arcán való világoltatás végett” – 2Kor 4:6

III. Mi történt a megtérése után? – 16b-24. v.

n elment Arábiába – 17. v.

v  Nem tanfolyamon vett részt

n felment Jeruzsálembe, de csak 15 napra – 18-20. v.

v  Nem találkozott csak Péterrel és Jakabbal, az Úr testvérével, senki mással

n Elment Szíriába és Ciliciába – 20-24. v.

v  Ismeretlen maradt Júdeában. Csak hallásból ismerték

v  Lásd: 1Kor 15:1-3. 11:23.

Az Úr harca és a szövetség - Józs 8:1-22

Az Úr harca és a szövetség

Józs 8:1-22

A 7. rész ismerete fontos, hogy megértsük a 8. részt: Izráel fiai hűtlenül bántak az Istennek szentelt dolgokkal, ezért felgerjedt az Úr haragja Izráel ellen… vereséget szenvedtek Ainál. Józsué imádkozott az Úr előtt. A válasz: vétkezett Izráel, mert loptak is, csaltak is, hazudtak is, edényeik közé is dugdostak, és az Úr nem lesz többé velük, hacsak meg nem tisztulnak.

Kiderül, hogy Ákán a bűnös, aki egy babiloni köntöst, két és fél kiló ezüstöt és egy aranyrudat elvett abból, ami az Úrnak volta szentelve.

Minden arany, ezüst, réz és vas az Úrnak volt szentelve.

Azzal fejeződik be a történet, hogy Isten sújtja Ákánt és az ő háznépét, és meg szűnt az Úr haragjának gerjedezése Izráel ellen, nem haragudott többé Isten, velük volt az Úr.

Ekkor jön a bíztatás, kellj, fel indulj Ai ellen még egyszer, mert kezedben lesz adva.

Biztos, hogy van ebben az ige szakaszban néhány kétséges, bizonytalan dolog, mert még mindig nem tudták meg állapítani az archeológusok, hogy hol van ennek a városnak a földrajzi helye, pedig már Mózes első könyvétől kezdve, Ábrahám idejétől kezdve, tudunk arról, hogy itt állította fel Ábrahám az ő sátorát és itt épített oltárt az Úrnak. Azt olvassuk, hogy amikor szövetséget kötött az Úr Ábrahámmal, a hegység felé ment Bételtől keletre, és felütötte sátorát, Bétel volt nyugatra, Ai pedig keletre. Ebből világosan kitűnik, hogy Bétel és Ai egy vonalban voltak egyik nyugatra, másik keletre, és ott volt Ábrahámnak oltára valahol középen.

A másik kérdéses dolog itt ebben a részben az, hogy hányan voltak lesben: harmincezer vagy ötezer ember? Ha csak egy csoport volt lesben, akkor ott hányan voltak? Úgy gondolom, hogy ezeken a részleteken nem kell fennakadni, mert mind a kettő igaz lehet: az egyik helyen harminc ezren voltak, a másik helyre pedig ötezret állított másnap Józsué, azokon kívül, akiket elküldött a város háta mögé. Egyik ment éjjel, a másik meg ment reggel az Ige szerint. A többi nép arra maradt, hogy a völgy túl oldaláról Ai ellen harcoljon.

Olyan szemléletesen írja le az Ige, ezt az egész akciót, ahogyan elfoglalják a várost, azt a katonai műveletet, szinte magunk előtt látjuk, ahogy a hadtestek mozognak, cselekednek, felgyújtják a várost, Józsué felemeli a kopját a kezébe, visszafordul a nép és két csapat közé, szorítják Ai népét és győzelmet aratnak.

I. Isten határozott segítsége – 1-2. v.

Az első dolog, amit meg kell jegyeznünk az Igéből az, hogy Isten határozott segítségről biztosítja Józsuét és az ő népét, mert azt mondja: „Ne félj és ne rettegj, vedd magadhoz mind a fegyver fogható népet és meglásd kezedbe adom Ai királyát, népét és városát.”

Hasonlóan olvashatunk arról, hogy támadjanak elő a leshelyből – mert az Úr maga, adja a kezükbe őket. Bármilyenféleképpen fogják végezni ezt a harcot, Isten fogja adni a győzelmet. Nem az Ő katonai haderejük, nem az Ő harci képességük, hanem Isten segítsége adja a győzelmet.

Isten segítségéről beszél az is, hogy az Úr megmondja nekik, hogy hogyan kell harcolni, hiszen nem tanultak ezek ostrom munkát, meg harci dolgokat, a pusztában nem volt ilye kiképzés. Isten megmondja, hogyan kell elfoglalni a várost, még a két seregnek az elrejtése sem a Józsué ötlete volt, nem ők találták, ki hanem Isten mondta meg azt nekik. Vess lest a város háta mögött, mondta az Úr. Tehát először jön a bíztatás, majd a tanács, hogy mit kell cselekedniük utána.

Ha magunk elé képzeljük ezt a történetet, Isten megmondja, hogy mikor történjék a támadás (a támadás idejét), aztán, hogy vessen lest a város ellen (hogyan?), és forduljanak a város ellen, ha az ott lakók kijöttek a városból. Isten mindent megmagyaráz Józsuénak. Előírja részletről részletre Józsuénak, hogy milyen parancsokat adjon és a népnek, hogy a hogyan engedelmeskedjenek a parancsoknak.

Miért van ez így? Azért, hogy nyilvánvalóvá legyen az, hogy Isten adja a győzelmet, hogy a siker Isten kezében van. Isten nekik adja az egész várost, az egész országot, ahogyan azt meg ígérte.

Pál apostol mond valamit a 2Kor levélben, amikor, a lelki munkáról, azt mondja, hogy ez a kincsünk cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen és nem magunktól való (2Kor 4:7). Ez az Istennek a módszere: lecsökkenti a Gedeon seregét is addig, amíg alig voltak vagy háromszázan a harminckétezerből, nehogy dicsekedjenek Isten ellen, hogy az ő karjuk és kézívük szerezte a győzelmet. Legyen gyenge, legyen kicsi a sereg, hogy nyilvánvalóvá legyen általa Isten ereje, segítsége, győzelme.

Van az úgy velünk is, hogy akkor menekülünk Istenhez, amikor már nincs kiút, amikor már mindent megpróbáltunk saját erőnkből és semmi sem sikerült… Pedig az Úrhoz előbb kellene jönnünk, tanácsot kérni, mit kellene cselekednünk. És azután is neki kellene adnunk a dicsőséget, hogy az erőnek nagy volta övé legyen.

Senki se dicsekedjen a saját erejével, a szépségével, az egészségével, az ifjúságával, hanem aki dicsekedik, az dicsekedjék az Úrban.

A 115. zsoltár így kezdődik: Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget!

Mi olyanok vagyunk mind Józsué: teljesen rá vagyunk szorulva az ő segítségére, az ő támogatására, útmutatására, minden nap. Kérjük ezt reggel, kérjük délben, és köszönjük meg este, amikor oltalmát kérjük az éjszakára.

II. Isten nagylelkű ajándéka – 2. 27. v.

A második dolog az a megjegyzés, hogy a zsákmányolni valót, a barmokat is maguknak zsákmányolhatják. Részesedhetnek a zsákmányban.

Milyen nagylelkű Isten ajándéka! Nekik adja a zsákmányt teljes egészében. Ebből következik, hogy milyen hiábavaló zsugoriság, harácsolás, rabló munka volt az, amit Ákán elkövetett. Csak egy kicsit kellett volna várnia, és meggazdagodhatott volna becsületes módon, hiszen Isten megadta volna neki azt, hogy magának zsákmányolja Ai teljes gazdagságát. Csupán Istennek kellett volna adnia először azt, ami az Úré! (Józs 6:18-19)

Isten elvárja az ő népétől, hogy bízzon benne, és hogy Istent első helyre tegye.

Az a baj viszont, hogy az ördög minket mindig becsap, saját kígyó teológiájával, mint az Éden kertben, hogy Isten téged meg akar rövidíteni, nem akarja, hogy gazdag légy… „Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kertnek egyetlen fájáról sem nem ehettek?” Elveszi előletek, ami jó, ami nektek hasznos lenne, nem akarja nektek adni! Tudja az Isten, hogy olyanok lesztek, mint ő, ezért nem engedi, hogy egyetek róla! Micsoda hamis teológia ez!

Amikor az ember nézte a fát, látta, hogy kedves a szemnek, kívánatos az eledelre, és szakított belőle. Kiderült azonban, hogy pont ezzel fosztotta meg magát attól, amit ajándékba kaphatott volna Istentől! Isten nem elvenni akar tőlünk, hanem ajándékozni akar, megáldani akar, de csak, úgy ha Őt tesszük az első helyre, ha ő van, a központban. Ami az Úré az legyen az Úré!

Malakiás könyvében ígérettel egybekötött parancs van a tizedről „próbáljatok meg engem, ha nem dorgálom meg értetek a kártevőt, ha nem áldalak meg titeket…” Ki lehet ezt próbálni: tedd első helyre Istent, legyen ő a központban, keresd először Isten országát és az Ő igazságát, és azután Isten majd gondot visel a többiről. „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van reátok.”

Ez a gyakorlat, hogy elvehették a zsákmányt (2. v.), ez Isten módszere volt. Erről Mózes könyvében is olvashatunk, amikor elfoglalták a Jordánon túl levő emoreusok földjét: ott ugyanezt cselekedte Isten, hogy nekik adta a zsákmányt.

III. Krisztus átokká lett értünk

A főembereket felakasztották haláluk után, közszemlére tették a város kapujánál. Ez egy ókori gyakorlat volt, mint elrettentő példa. Amikor később az északi koalíció királyait legyőzte, velük is így cselekedett (Józs 10:26-27).

De csak estig maradtak ott! Azért, mert a Mózes törvényében meg van ez parancsolva, hogy átkozott mindaz, aki fán függ (5Móz 21:22-23).

Pál apostol is erre utal, amikor azt írja a Galáciai levélben, hogy Jézus Krisztus fára szegeztetvén átokká lett érettünk, mert meg van írva, hogy átkozott minden, aki fán függ (Gal 3:13). Emlékezhetünk tehát Jézus Krisztusra, aki vállalta azt, hogy a mi bűneinkért magára vegye a halált, mert a bűn zsoldja a halál. A mi békességünk büntetése rajta van, és a ő sebeivel gyógyultunk meg! Átokká lett érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.

Később beszél az ige arról is, hogy összegyűltek oltárt építeni az Úrnak: felállították a csapatokat az Ebál és a Garizim hegyére, hogy elmondják az áldást és az átkot. Így erősítették meg a szövetséget.

Az nyolcadik rész nagyon szemléletesen, érdekesen, világosan van megírva, felkelti az ember érdeklődését, hogy tovább olvassa, vajon mi is történt utána… Magunk előtt látjuk az egész harcot, ennek lezajlását, a lesben levőket, a hátba támadókat, a füstöt, amelyek mind később vannak elmondva. Ez a mozgalmas történet nem folytatódik többé, mint ahogyan a tévében a legizgalmasabb résznél megszakítják a filmet mert valami fontosat akarnak közölni.

Amit az Úr mond, az fontosabb! Meg kell újítani a szövetséget Istennel, amit megrontottak. Ákán bűne miatt megromlott a viszony Istennel. Kérdésessé vált, hogy ők Isten népe maradtak-e? Ezért kell újra fogadalmat tenniük az Ebál és Garizim hegyén, Sikemben, Jeruzsálemtől közel ötven kilométerre.