A lemorzsolódás veszélye - 1Kor 10:1-13

A lemorzsolódás veszélye

1Kor 10:1-13

¹ Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által; ² És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben; ³ És mindnyájan egy lelki eledelt ettek; ⁴ És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követte őket: e kőszikla pedig a Krisztus volt.

⁵ De azoknak többségét nem kedvelte az Isten, mert elhulltak a pusztában.

⁶ Ezek pedig példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, a miképpen azok kívántak. ⁷ Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, amint meg van írva: Leült a nép enni és inni, és felkeltek játszani. ⁸ Se pedig ne paráználkodjunk, mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonhárom ezren. ⁹ Se a Krisztust ne kísértsük, amint közülük kísértették némelyek, és elvesztek a kígyók miatt. ¹⁰ Se pedig ne zúgolódjatok, miképpen ő közülük zúgolódtak némelyek, és elvesztek a pusztító által. ¹¹ Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.

¹² Azért a ki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék. ¹³ Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.

n Az áldozati hús evésének kérdése (a 8. részben) egyre szélesebb körben gyűrűzik tovább: a 10. rész üdvtörténeti példát hoz fel. Milyen alapelvekről szólt eddig? Arról, hogy (1) bálványok nem léteznek, (2) ez a felismerés mégsem az egyedüli módja a helyes magatartásnak, mert a Krisztus testében „nincs mindenki tisztában önmagával”. (3) A testvérek lelki érettségét figyelembe kell venni, az áldozati hús kérdésében. (4) Közben a legjelentősebb kérdés ez: a bálványáldozatokban való tudatos részvétel összeegyeztethető-e az Úr asztalánál való részvétellel? Más szóval: a keresztség és úrvacsora által a szentek közösségébe betagolódott hívő megengedheti-e magának ezt a „szabadságot”?  Erre válaszol a 10. rész félreérthetetlen nemmel.

n A küzdelem, fegyelem és győzelem említését a 9. rész végén az apostol azzal folytatja, hogy jóllehet ebben a lelki versenyfutásban mindenkinek megvan az esélye, hogy győztesen célba érjen, mégsem fog mindenki célba érni. Miért? Talán nincs Istennek elég hatalma vagy szeretete megtartani és célba vinni azokat, akik hívásának engedelmeskedve elindultak a cél felé? De igen. Csakhogy a célba éréshez egyéb tényezőkre is szükség van.

n Úgy, ahogyan az elindulásnál az ember felelőssége megnyilvánult abban, hogy döntött Jézus Krisztus mellett, ugyanúgy felelőssége van a megmaradásban, kitartásban, állhatatosságban is. Nincs garancia senki számára az automatikus célba érésre. „Úgy fussatok, hogy elvegyétek!” a megígért jutalmat (1Kor 9:24). Csak akkor lettünk részesei a Krisztusnak „ha az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk” (Zsid 3:14). A hit dolgában hajótörést lehet szenvedni (1Tim 1:19). Aki nem tartja meg a hitet, úgy, ahogyan nyerte, az hiába lett hívővé (1Kor 15:3).

n Sajnos, hogy a megtérés, az elindulás után még mindig megmarad a lehetősége annak, hogy kikerüljünk az Isten szeretetének köréből. Vannak, akik ezt másképp tanítják, arra hivatkozva, hogy az Isten szeretete, meg­őrző képessége és ereje végtelen: „senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből” (Jn 10:28), „senki sem szakaszthat el a Krisztus szerelmétől” (Róm 8:39). De az is igaz, hogy ez nem független a mi hozzájárulásunktól! A mi hozzájárulásunk pedig lehet ingatag. Az első szeretetet el lehet hagyni. A kegyelemben való megtartás nem statikus, hanem dinamikus folyamat.

n Akik a versenypályán futnak, azok közül csak egy nyeri el a jutalmat. A hívő életben azonban bizonyára nem egy kisszámú hívő csoport fog üdvözülni, hanem egy megszámlálhatatlan sereg! De azok a győztesek mind odaszánt hívő emberek voltak! Mindegyik hívő odaadással futott, és úgy ért célba! Ezt az alapelvet az apostol történeti példával szemlélteti.

I. „Mindnyájan” – 1-4. v.

¹ Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által; ² És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben; ³ És mindnyájan egy lelki eledelt ettek; ⁴ És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követte őket: e kőszikla pedig a Krisztus volt.

n Az első négy igeversben ötször szerepel ez a szó, hogy „mindnyájan”. Az Egyiptomból kijövő Izrael népe közül mindegyik azonos feltételekkel, és azonos kegye­lemben részesülve indult útnak. Mindnyájan részesültek az áldásokban, a csodákban, a rendkívüli lehetőségekben. Melyek voltak ezek?

n „Mindnyájan a felhő alatt voltak.”

n „Mindnyájan a tengeren mentek által.”

n „Mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben.”

n „Mindnyájan egy lelki italt ittak.”

II. A „többség” – 5. v.

⁵ De azoknak többségét nem kedvelte az Isten, mert elhulltak a pusztában.

n A szemléltetésben az apostol nem is élezi ki olyan mértékben a példát, mint amennyire azt a történelem kiélezte. Csak annyit említ, hogy azok többségét nem kedvelte Isten. De mi ismerjük a postos adatokat! Mennyi is volt az a kisebbség, amely végül célba ért? Hatszáz ezer fegyverfogható ember közül csupán kettő, Józsué és Káleb.

n A bibliatudósok vitatják, hogy hányan is lehettek azok, akik elindultak Egyiptomból. 4Móz 1:46 szerint 603.550-en voltak a hadban használható, megszámlált izráeliták. A héber „elef” szó általában azt jelenti, hogy „ezer”, de jelenthet „családot”, „klán”-t is. A több tízezres tömeg így is biztosra vehető, de sokan többszázezer emberre gon­dolnak, ahogyan a bibliai híradás erről beszámol.

n Ha 603.550-en voltak a húsz évesnél idősebbek, akkor ezek közül 603.548 meghalt a pusztában! Ez azt jelenti, hogy naponta több mint negyven temetés volt! Ez egy óriási mértékű lemorzsolódás.

n Az Ósz-ben az Isten jó tetszését a földi élet hosszúsága is jelezte. A földi élet rövidségét valamilyen bűn büntetéseként értelmezték. Az Úsz-ben már nincs ilyen összefüggés az életkor és az áldás között: a rövid életű ember is lehet kedves Isten előtt.

n Azon fáradozunk, hogy megalapozott le­gyen a gyülekezethez csatalakozók megtérése. Ne látszat-megtértekkel, hanem valóban átadott, mély hitű emberekkel gyarapodjon a gyülekezetünk. Ezt követően, a lélekmentésen túl a lelkek megőrzése is feladatunk.

n De úgy tűnik, hogy ezt nem mindig sikerül megvalósítani!

n Az Úr Jézus bizonyára jól végezte szolgálatát, mégis voltak, akik lemorzsolódtak követői közül. Egy alkalommal ezt mondta a tanítványainak: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital...” (Jn 6,54-55) Ezt a beszédet sokan túl keménynek tartották: „Tanítványai közül sokan, amikor ezt hallották, így szóltak: „Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?” (Jn 6:60) Majd t olvassuk: „Ettől fogva tanítványai közül sokan vissza­vonultak, és nem jártak vele többé” (Jn 6:66). Van ez így ma is: a gyülekezet tagjai nem mindig azt kapják a prédikációban, a szolgálatokban, amelyet igényelnének!

n De az Úr nem hatódott meg a lemorzsolódástól. Még a tizenkettőt is megkérdezte: „Vajon ti is el akartok menni?” (Jn 6:67) A lemorzsolódás kockázata olyan jelenség, amely még Jézus Krisztus szolgálatában is megmutatkozott. Csak azok maradtak mellette, akik kijelenthették: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad!” (Jn 6:68) Vagyis azok, akik nemcsak arra figyeltek, hogy milyen kemény tanítást ad Jézus, hanem arra is, hogy ki máshoz csatlakoznának helyette?

n A kritikus helyzetben sokan csak azt nézik, hogy hogyan lehetne kiszabadulni belőle, és nem gondolnak arra, hogy mi lesz utána. Péter kijelenti: nem me­hetnének senki máshoz, sehova máshová.

n Persze, ugyanez a Péter később átkozódva, szitkozódva tagadta meg Jézust, akiről ilyen bizonyságtételt tett! Az elmélet, és a gyakorlat néha nem egyezik.

n Tamás, a többiekkel együtt hitetlenkedve fogadja Jézus feltámadásának tényét.

n Júdás harminc ezüstpénzért árulta el a világ Megváltóját. A lemor­zsolódás a tizenkettőnél is valóságos, szomorú tény volt.

n A gyülekezethez való csatlakozás nagy öröm, és a lemorzsolódás nagy fájdalmat okoz.

III. A lemorzsolódás okai – 6-11. v.

⁶ Ezek pedig példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, a miképpen azok kívántak. ⁷ Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, amint meg van írva: Leült a nép enni és inni, és felkeltek játszani. ⁸ Se pedig ne paráználkodjunk, mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonhárom ezren. ⁹ Se a Krisztust ne kísértsük, amint közülük kísértették némelyek, és elvesztek a kígyók miatt. ¹⁰ Se pedig ne zúgolódjatok, miképpen ő közülük zúgolódtak némelyek, és elvesztek a pusztító által. ¹¹ Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.

n Miért tör­ténhetett meg ez az óriási lemorzsolódás? Néhány ok van felsorolva. Az első a kívánság.

n A kívánság önmagában még nem bűn, hanem a kívánság tárgya határozza meg, hogy az Isten szerinti-e, vagy a Sátán eszköze.

n Azt énekeljük: Vágyom Jézus közelébe... Szeretnék Jézus folyton Veled járni... Vonj Uram, vonj engemet... Úgy szeretnék én szent lenni... És a 105. zsoltár 4. verse így szól: „Kívánjátok az Urat és az Ő erejét; keressétek az Ő orcáját szüntelen!” Szóval, a kívánság, vágyakozás nélküli élet nagyon sívár és üres lenne. Maga az Úr Jézus is így szólt: „Kívánva kívántam a húsvéti bárányt me­genni veletek, mielőtt én szenvednék" (Lk 22:15)

n Azonban a kívánság nem mindig jó tárgyra irányul. Máskor pedig nemcsak a tárgya, hanem amennyisége is lehet bűnös. Jakab apostol ezt írja: „Mert mindenki saját kí­vánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” (Jak 1:14- 15)

n A kívánság a kísértéshez van kapcsolva, amely bűnné érleli a kívánságot. Ez a lemorzsolódás egyik oka: a kívánság megfoganva bűnt szül.

n A bűn, amit a kívánság szült az izráelieknél, a bálványimádás volt.

n A bálványimádáshoz kultikus paráznaság kapcsolódott.

n Ezt követte az istenkísértés, az elégedetlenségből szár­mazó zúgolódás.

n A korinthusiaknál a bálványál­dozati lakomákon való részvétel könnyen vezethetett ezekhez hasonló bűnökhöz. Könnyen visszahúzta őket a régi életük iránti kívánság, és elmerültek a régi pogány istentiszteletük bűneiben. A valamikori megtérés nem zárja ki a lemorzsolódás veszélyét.

IV. A kísértés – 12-13. v.

¹² Azért a ki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék. ¹³ Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.

n A végső ok, amiért a lemorzsolódások megtörténnek, a sátáni kísértés, amely bűnre késztet.

n Van, aki lebecsüli, aláértékeli a kísértést: aki azt hiszi, hogy áll. Aki bizonyos a maga hitben, és úgy gondolja, hogy senki és semmi sem veszélyeztetheti. Ez kóros önbizalom, nem pedig az Úrba vetett bizalom.

n Ne becsüljük alá a kísértéseket! A kísértés alábecsülése a Sátán malmára hajtja a vizet.

n Gyakran a friss, buzgó hívők kísértése vezet bukáshoz. Ők azok, akik nem ismerik még eléggé Isten igéjét, akik nem ismerik a hívő élet realitásait és kockázatait.

n A tapasztalt, szolgálatukat kiválóan végző hívő embereknél is előfordulhat kóros önbizalom. Ők úgy érzik, mivel fontos szolgálatot töltenek be, erősebbek másoknál. De ez nem mindig így van. A lelki erő nem azon múlik, hogy milyen szolgálatot végzünk, mert nem a szolgálat erősít meg a hitben. Csak annyira lehet erős egy szolgálattevő, amennyire ő maga is megéli azt az igét, amelyet prédikál. Aki áll, esetleg szolgálatban áll, vagy a szószéken áll, vigyázzon, hogy el ne essék!

n Ennek ellenkezője is lehetséges: „Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.”

n Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kí­sérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.”

n Az Újfordítás itt azt mondja, hogy „emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket”. Pedig nincs olyan kísértés, amely emberi erővel megoldható lenne. Emberi erővel egyetlen kísértés sem oldható meg. Emberi kísértésről van szó, amely azt jelenti, hogy em­berre szabott, az embert kockára tevő kísértés. De nem megoldhatatlan, ha Jézus Krisztus segít­ségét igénybe vesszük. Az önmagunk ereje vagy hűsége nem elég. A Jézus Krisztustól kapott se­gítség vezet győzelemre.

n A kísértésben a hívő ember szenved, de nem bukik el benne.

n A baj akkor kezdődik, ha élvezi azt, és nem szenved benne! Ekkor áldozatául esik a kísértésnek.

n A kísértés szenvedést okoz, de el lehet szenvedni. Olyankor a Sátán támadja a lelkünket. Azért szenvedünk, hogy a kísértés ne váljék bűnné. De Isten nem hagy feljebb kísértetni, mint amit képesek lennénk elszenvedni. A kísértés érkezésével egyben, a kimenekedést is megadja. Így lehet elszenvedni azt, bűn­beesés, elbukás nélkül.

n „Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért.” (Jak 1:13) Isten senkit sem kísért, mivel nem célja az ember elbuktatása. Az érkező kísértés mellé megadja a szükséges bölcsességet, kitartást, erőt, kimenekedést, annak elszenvedéséhez.

n A kísértésnek korszakai vannak. Az Úr Jézushoz hasonlóan a Kísértő csak egy időre távozik el (Lk 4:13). A következő alkalmas pillanatig hagyta el, egy időre szűnt meg a koncentrált támadás. Ez a mi életünkben is így működik. A kísértés nem bűn, de magában rejti az elesés lehetőségét, ezért kockázatot jelent. Ezért a kísértések lehetőségeit is kerülni kell. „Ne vígy minket kísértésbe!”

A szövetség megújításának követelménye - Józs 24:1-8. 14-31

A szövetség megújításának követelménye

Józs 24:1-8. 14-31

<  Az igerész első felében a honfoglalás áttekintése van.

<  A korábbi igerészek Józsué könyvéből áttekintését adják a honfoglalásnak. Ezt Józsué maga vezette, népének élén.

v Amikor Mózestől átvette a megbízatást, átvezette a népet a Jordánon, kikémleltette a földet és elkezdte a honfoglalást Jerikóban.

v Aztán volt bukás is, volt vereség is, de győzelem-győzelem után adatott. Levertek sok királyt, a déli hadjáratban (10. rész), az északi hadjáratban (11. rész).

v Aztán le van írva, hogyan osztották el a földet a nemzetségek között, törzsek szerint. Mindegyik megkapta örökségét.

v A 13. részben azt mondta az Úr, hogy „te megöregedtél, megvénhedtél, pedig még sok föld maradt elfoglalni való”. Amit te tehetsz csak az, hogy sorsold ki őket úgy, ahogy van! Józsué nem tehetett meg mindent.

<  A szövetség követelménye van a nép elé tárva – amit most mi elénk tár az Úr.

I. A szövetség az előzmények logikus, természetes követelménye – 2-8. v.

<  Ez a követelmény egy természetes követelmény.

<  Azzal kezdődik ez az igeszakasz, hogy „Most azért, féljétek az Urat” „tehát”, „következésképpen”, féljétek az Urat. Minek következtében? Annak, amit az előbbi versekben olvastunk, hogy mit tett Isten az ő népével évek óta.

v  A honfoglalás több évig eltartott. Ez idő alatt, az Úr győzelmeket adott nekik. Megerősödtek, mint nemzet, megerősödtek lelkileg is, és az Úr megáldotta őket. Otthont, hazát adott nekik. „Most azért”…

<  Mikor látjuk Isten kegyelmét, gondviselését, szeretetét, akkor azt kérdezzük, nos, most ennek következményeképpen mit kér ez tetőled? „Azért hát féljétek az Urat és szolgáljatok neki!”

<  Mert Isten elhívott, megszabadított, megoltalmazott, gondunkat viselte, most következik, hogy mi válaszoljunk erre.

<  Pál apostol leveleit úgy írja, hogy az első részekben általában a teológiai alapvetést írja le, Ilyen a Galácia levél, Efézusi levél, Római levél, Kolosséi levél, majd a második részében rátér a gyakorlatra.

<  A Római levél 12. része úgy kezdődik, hogy „Annak okáért, kérlek titeket atyámfiai...” Minek okért? Annak, ami az első 11 részben le van írva, amit Isten cselekedett! Mikor látjuk, hogy mit tett Isten, abból következik, hogy mit válaszolunk arra. Ez egy természetes követelmény. Az egyetlen elképzelhető, logikus válasz, hogy féled az Urat.

v  Mert ha a szeretetre nem szeretettel válaszolunk, ha a gondviselésre, az áldásra nem ajánljuk fel a szolgálatunkat, és nem vállaljuk, hogy az Úr akarata szerint bánjon velünk, akkor megkérdőjelezhető még az üdvösségünk is. Zsidókhoz írt levél azt mondja: „Fattyak vagytok, és nem fiak.”

<  „Azért hát, féljétek az Urat!” Sajnos nem mindig vesszük ilyen természetesen ezt a követelményt, hogy Isten kegyelmét, áldását, szeretetét megfelelő módon viszonyozzuk.

v  Mivel a természetünkben van, hogy mi inkább kapni szeretünk, nem adni. Amikor egy gyermeknek csokoládét adtak, hát az édesanyja szégyellte egy kicsit a vendégtől, és azt mondja a gyermeknek: „Na, mit kell mondani?” Azt mondja a gyerek: „Kérek még!” Igen, ez a természetünkben van: még több áldást, még több szeretet kérünk. De az értelmes, logikus következmény az lenne, hogy szolgáljuk az Urat: „szánjátok oda magatokat”.

<  Persze mi és nemcsak a szeretetre, az áldásra, a gondviselésre emlékezhetünk. Lehetnek olyan események, próbák, amelyek eszünkbe jutnak. Ahogyan valaki az egyik szilveszterkor imádkozott: „Uram, köszönöm a sok áldást, a sok jót, a sok gondviselést, olyan sok jó mindent adtál, amit kaptunk Tőled, amivel megáldottál minket.” S amikor így sorolja, egy pillanatra megállt, s azt mondja: „Szó se róla, volt baj is elég!” De azt nem említi, hanem ment tovább! Még a próbatételben, a nehézségben is érezni lehet Isten kezét. Mert akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál.

v  Ezt Józsué is tudta. Volt bukás is (Ákán, a gibeoniták), de abból is tanulhattak. De Isten kegyelme ragyogott feléjük, és az Ő ígéretei érvényesek voltak. „Most azért”, következik valami: szolgáljatok az Úrnak!

II. A szövetség egy kizárólagos követelmény - 14-15. 23. v.

<  A természetes, logikus követelmény után láthatjuk azt is, hogy ez agy kizárólagos követelmény. A 14. vers arról szó, hogy nem lehet az Úrnak bárhogyan szolgálni. Isten kizárólagos követelménnyel lép fel.

v  Hétszer van említve itt két versben az a szó, hogy „szolgálni” (). Az egész részben tizennyolcszor szerepel a „szolgáljatok”, vagy „szolgálni az Úrnak” kifejezés.

<  Izráel népének tehát el kell döntenie, hogy kinek szolgál. De Józsué úgy tárja elébük, mint egy választást. Mind a kettőt nem választhatják. Érdekes módon, két szett bálványistent állít elébük, hogy azok közül is választhatnak... Ha nem tetszik nektek, hogy az Úrnak szolgáljatok, akkor ez a választék van…

<  Az egyik a hagyománytisztelő, konzervatív választás: szolgálni azoknak az isteneknek, akiknek atyáik, Ábrahám és Tháré szolgáltak, míg túl voltak a folyóvízen, Mezopotámiában.

v  Ezek szerint kijelenthették volna: őseink isteneit választjuk, azt a hagyományt, amelyet örököltünk. Nem változtatunk isteneket, mi ebbe születtünk bele, ez a mi vallásunk, atyáink is ezeket imádták, ezekhez ragaszkodunk.

<  A másik lehetőség az újítók, a liberálisok választása, azoké, akik relevánsak akartak lenni a jelenlegi helyzetre. Ők az emoreusok isteneire szavaztak. Ezek a modern, a helyi követelményeknek megfelelő istenek, akiknek itt és most a többi népek szolgálnak: az emóriak istenei és a kánaániak istenei: Baál és Astarót, Kámós és Molok. Józsué kijelenti, hogy választhatjátok ezeket is. Ha nem az Úr, akkor csak ennyi maradt a választék.

<  Úgy tűnik, mintha ez a Józsué ironikus lenne, nem? Viccel, tréfál velünk? Igen. Józsué ironikus!

v  Mert ugye, mit számít, hogy melyik pogány istent választják, ha elutasítják az Urat? Egyáltalán, komolyan mondja mindezt Józsué? Szó lehet ilyesmiről?

<  Nos, ez az, amit Józsué bemutatni akar! „Reductio ad absurdum”: a kérdést leegyszerűsíti egészen a nevetségesség határáig: Válasszatok! Ha nem az Urat, akkor melyik „nem-istent” akarjátok szolgálni? – De hát ez bolondság! – mondhatták sokan. Így van! Ha elutasítod az Urat, az valóban bolondság: bármilyen más választás értelmetlen és oktalan dolog.

v  Néha egy ilyen „sokk-terápia” jobban használ, mint az előrelátó prédikációk.

<  „Féljétek az Urat, szolgáljatok néki, tökéletességgel és hűséggel. És dobjátok el az isteneket, akiknek szolgáltak atyáitok túl a folyóvízen és Egyiptomban. Szolgáljatok az Úrnak!” Ez a felhívás. De ha ezt rossznak látjátok, akkor választhattok a kétféle hamis megoldás közül. Igazság egy van, hamisság sok.

v  Jó választás csak egy van. De ha nem akarjátok a jót választani, választhatjátok a hamisságot. Erre talán azt válaszolják: hát ez bolondság! A nép ráérzett erre, és azt mondta: Nem Józsué, nem! Te és a te házad népe az Úrnak szolgáltok, de mi is az Úrnak szolgálunk! Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat.

<  Józsué egyébként már döntött. Az ő döntésén a mások döntése már nem változtat. „Én és az én házam népe, az Úrnak szolgálunk!” S akkor jön a nép, és válaszol reá: „Mi is az Úrnak szolgálunk, mert Ő a mi Istenünk!”

v  „Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, szolgálva idegen isteneknek. Az Úr a mi Istenünk, aki felhozott minket Egyiptomból!”

III. A szövetség egy elővigyázatos követelmény

<  Izráel részéről talán nem is lehetne elvárni egy jobb és megfelelőbb választ, mint amilyet adtak: „Mi is...” (16-18 v.)

<  De Józsué elővigyázatos! Kijelenti, hogy „nem tehetitek!” (19. v.)

v  Ugyanis, Isten egy szent Isten, féltékeny Isten, nem fogja megbocsátani bűneiteket! Ha elhagyjátok Őt, Ő megemészt titeket! (20. v.) Nem választhatjátok az Urat, csak akkor, ha lemondotok minden egyébről! Ha teljes szívvel, teljes lélekkel, teljes odaadással választjátok Őt, és senki mást nem szerettek jobban, mint Őt!

<  Gondolom, mindannyian emlékszünk arra az igére, amelyet az Újszövetségben találunk, mikor az Úr Jézust megkérdezte egy írástudó, Mk 12-ben, hogy melyik a legnagyobb parancsolat? „Szeresd az Urat, a te Istenedet” – mennyire? „Teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből!” Ez a nagy követelmény! Az a szó, hogy „teljes” szívedből! Nem elég azt mondani, hogy szeretem az Urat is. Az Úr teljes odaszánást kér.

v  Egy állatmese arról szól, hogy a tyúk és a malac összebeszéltek, hogy segíteni fognak a szegényeken. Mivel segíthetnek. Elhatározták, hogy angol reggelit készítenek számukra. Tudjátok-e, hogy milyen az angol reggeli? Sült sonka és rántotta! Igen ám, de erre a malac azt mondta, hogy ez nem jól van, mert a tyúk részéről ez csak egy csekély hozzájárulás, míg a malac részéről ez teljes odaszánást kér!

v  Igen, sokan úgy gondolkoznak, mint a mesebeli tyúk: lesz egy csekély hozzájárulás a részemről… Tudok én adni a pénzemből is, az időmből is, a tehetségemből is, elmegyek egyik-másik istentiszteletre, főképp vasárnap… Adok még egy tojást: „ha már templom, legyen tornya!” De Istennek nem kell az ilyen szolgálat!

v  Mindet, vagy semmit! Teljes odaszánás szükséges.

<  Mai lelkipásztorok talán megörülnénk a nép ilyen válaszának: „Mi is szolgálunk az Úrnak! Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk Őt! Mi is Neki szolgálunk!”

v  De Józsuét ez nem hatja meg! Azt mondja: Nem, nem! Ti így NEM szolgálhattok az Úrnak! Az Úrnak nem lehet szolgálni „is-is” módon. Ha most ezt mondjátok, de holnap eltértek és idegen isteneknek szolgáltok, amelyek elhajlítják szíveteket, akkor az Úr ellenetek fordul és megbüntet! Ítélet jön rátok áldás helyett! „Hogyha elhagyjátok az Urat, és szolgáltok idegen isteneknek, akkor elfordul és rosszal illet benneteket és megemészt titeket. Még ha jól is cselekedett veletek azelőtt.” Nem lehet az Úrnak szolgálni félszívvel. „Aki csak félig az Istené, az még egészen az ördögé”, mondta Spurgeon és igaza volt. Az Urat teljes szívből, teljes lélekből, teljes erőből kell szeretni!

<  Ugyanígy tanított az Úr Jézus: „Ment pedig ővele nagy sokaság; és megfordulva, azt mondta azoknak: Ha valaki én hozzám jön, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét, és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom. És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jön, nem lehet az én tanítványom.” (Lk 14:24-27) Ezért van az, hogy gondolom más is, velem együtt, félve énekeljük azokat az énekeket, amelyek erről szólnak: „Jézusért élek egészen...” „Mindent Jézusnak szentelek” „Mindenem az Úrnak adom...”

v  Ne tegyünk meggondolatlan ígéreteket!

Befejezés:

n Az elővigyázatos döntés után Józsué „szerzett velük szövetséget”. A kifejezés egy héber szó, a „berit” („szövetség”), amely szó szerint azt jelenti, hogy „vágott” velük szövetséget. Feltételezhetően ez arra a szertartásra vezethető vissza, amit a szövetségkötéskor végeztek: egy állatot ketté hasítottak, és két részét, két oldalt lefektették a földre. Ezt olvassuk az Ábrahámmal kötött szövetségkor. Mint egy égő tüzes kemence, fáklya ment végig a húsdarabok között. Ugyanis, a kettévágott húsdarabok között kellett átmenniük a szövetségkötő feleknek. Ez volt maga a szövetségkötés.

v  Józsué vágott szövetséget, és átvezette őket a húsdarabok között, mintegy kijelentve ezzel, hogy: „így cselekedjék velem az Isten, ha én ezt nem tartanám meg”.

n Aztán megírta mindezt egy könyvben és emlékoszlopot is állított. „Ez hallotta az ígéreteket!” A menny, a föld, a hegy és a kő – ezek maradtak tanúbizonyságul, mert a pantheonok kiürültek a tanúskodó pogány istenségektől (Ézs 1:2. Mik 6:2).

n De gondoljunk most arra, hogy mi is tettünk fogadalmat! Mi is ígértünk! Amikor szövetségre léptünk vele, akkor szolgálatba, munkába álltunk!

v  Ábrahám is oltárt épített Sikemben (1Móz 12:6-7). Jákób is felvezette ide családtagjait (1Móz 35:2-4), miután elásták fülbevalóikat egy cserfa alatt.

n Így jöttünk fel mi is az Úr házába, szövetséget megújítani az Úrral. „Szolgáljatok az Úrnak tökéletes szívvel!” Szövetség-kötő és -megtartó Istenünk van! (Mik 7:18. 1Kir 8:23). Legyünk Hozzá hasonlóak!

Isten segítsége - Józs 23:1-16

Isten segítsége

Józs 23:1-16

¹ Történt pedig sok nappal azután, hogy nyugodalmat adott az Úr Izráelnek minden ő körülötte lévő ellenségeitől: megvénhedett Józsué és megidősödött. ² Előhívta ekkor Józsué az egész Izráelt, annak véneit, fejeit, bíráit és felügyelőit, és azt mondta nékik: Én megvénhedtem és megidősödtem. ³ Magatok is láttatok mindent, amit az Úr, a ti Istenetek mind eme népekkel cselekedett ti előttetek; mivelhogy maga az Úr, a ti Istenetek harcolt érettetek. ⁴ Íme, elosztottam néktek sors által a fennmaradt népeket örökségül a ti nemzetségeitek szerint, a Jordántól kezdve, és mindazokat a népeket, amelyeket kipusztítottam, és a nagy tengert is napnyugat felől. ⁵ Az Úr pedig, a ti Istenetek kiűzi őket a ti orcátok elől, és kiűzi őket ti előletek, hogy örököseivé legyetek az ő földjüknek, amint megmondta nektek az Úr, a ti Istenetek. ⁶ Legyetek azért igen erősek, hogy megtartsátok és megcselekedjétek mind azt, ami meg van írva a Mózes törvényének könyvében; hogy el ne távozzatok attól se jobb kézre, se balkézre; ⁷ Hogy össze ne elegyedjetek ezekkel a népekkel, azokkal, amelyek fennmaradtak közöttetek; isteneiknek nevét ki se ejtsétek, azokra ne esküdjetek, se ne szolgáljatok nékik, se előttük meg ne hajoljatok; ⁸ Hanem ragaszkodjatok az Úrhoz, a ti Istenetekhez, a miképpen e mai napig cselekedtetek! ⁹ Ezért űzött ki az Úr előletek nagy és erős népeket: ami pedig titeket illet, senki meg nem állhatott ellenetekben mind e napig. ¹⁰ Egy férfiú közületek elűz ezret, mert az Úr, a ti Istenetek az, aki harcol érettetek, amiképpen megmondta néktek. ¹¹ Azért igen vigyázzatok magatokra, hogy szeressétek az Urat, a ti Isteneteket! ¹² Mert ha elfordulván elfordultok [tőle] és ragaszkodtok e népek maradékaihoz, a melyek itt maradtak ti közöttetek; és sógorságot köttök ő velük és összeelegyedtek velük és ők veletek: ¹³ Bizonnyal megtudjátok majd, hogy az Úr, a ti Istenetek ki nem űzi többé e népeket ti előletek; sőt inkább lesznek ti néktek tőrré és hurokká, oldalaitokban ostorrá, szemeitekben pedig tövisekké, míglen kivesztek erről a jó földről, a melyet az Úr, a ti Istenetek adott ti néktek. ¹⁴ Én pedig íme, megyek már a minden földinek útján: Tudjátok meg azért teljes szívetek és teljes lelketek szerint, hogy egy szó sem esett el mind ama jó szóból, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott felőletek. Minden betelt rajtatok, egy szó sem esett el azokból! ¹⁵ De amiképpen betelt rajtatok mind az a jó szó, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott felőletek: akképpen teljesíti majd rajtatok mind a gonosz szót [is] az Úr, míglen kipusztít titeket e jó földről, amelyet az Úr, a ti Istenetek adott ti néktek. ¹⁶ Ha általhágjátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségét, amelyet parancsolt néktek, és elmentek és szolgáltok idegen isteneknek, és meghajoltok azok előtt: akkor felgerjed ellenetek az Úrnak haragja, és hamar kivesztek e jó földről, a melyet ő adott néktek.

n Józsué könyvének vége fele közeledve, az utolsó három rész egy-egy összegyülekezést tár elénk, vagy a Szent sátornál, vagy a vének, vezetők, bírák, fejedelmek összegyűjtését, akik előtt most Józsué tartja a beszédet, vagy a következő részben Sikemben, ahol az egész népet összegyűjti.

n Ezúttal a 23. részben az Izráel vénei, fejei, bírái és felügyelői vannak összegyűjtve, akik előtt Józsué utolsó beszédét tartja, elébük tárja végrendeletét, testamentumát, parancsolatokat ad, felszólít, rendelkezik, és azzal kezdi, hogy „én megvénhedtem és megidősödtem”.

n Nem könnyű szavak ezek, vannak, akik ki se tudják mondani. De bölcs dolog belátni, még Józsuénak is, hogy most már nem fiatal. Nem olyan, mint volt régen: a napok, az évek elteltek.

n Úgy kezdődik a rész, hogy „történt pedig sok nappal azután, hogy nyugodalmat adott az Úr Izráelnek minden ő körülötte lévő ellenségeitől”… Az országot elfoglalták, az örökséget kiosztották, a Jordánon túli törzseket hazaküldték. S most következett, hogy Józsué kimondja ezeket a szavakat.

n Nem kívánatos szavak, de tudomásul kell vennie, hogy az idő eltelt felette, le kell tennie, át kell adnia másnak a stafétát. Küldetése befejezéséhez közeledik, megbízatása hamarosan lejár, és „elmegy minden földinek útján”, ahogy ő mondja.

n Előzőleg a 21. rész végén azt olvassuk, hogy ⁴⁴ Nyugodalmat is adott nekik az Úr mindenfelől, szintén úgy, amint megesküdött az ő atyáiknak. És senki nem állott meg ellenükben valamennyi ellenségeik közül; minden ellenségüket kezükbe adta az Úr. ⁴⁵ Nem esett el csak egy szó is mind ama jó szóból, amelyet szólott az Úr az Izráel házának. Mindaz betelt.

n Ez az igerész pedig így kezdődik: „sok nappal azután, hogy nyugodalmat adott az Úr Izráelnek”, előhívta Józsué a főembereket. Isten segítségéről beszél, amelyet kaptak, amelyben örvendeztek, amelyért hálásak lehettek, mert anélkül nem kaphatták volna meg ezt a földet.

n Ám ez a segítség nem egyoldalú cselekedete Istennek, hanem elvárja hogy Izráel népe hasonlóképpen viszonyuljon Hozzá. Ehhez hasonló hűséggel, hasonló engedelmességgel, odaszánással legyen az Úr szolgálatában.

n Szó van itt később arról, hogy mit fog tenni Isten, ha megfogadják szavát, és mit fog tenni, ha engedetlenek lesznek.

n „Ti láttátok az Úr tetteit, mit cselekedett az Isten veletek.” Egy olyan nemzedékhez szól, akik átélték Isten csodáit. Lehet, hogy némelyek gyermekkorukban átmentek a Veres-tengeren is, ettek a mannából, ittak a kőszikla vizéből, látták a fürjeket jönni, vagy meggyógyultak amikor tüzes kígyók marták meg őket és feltekintettek a rézkígyóra amit Mózes felemelt… Hallották a Mózes beszédeit a Moáb mezőségén, most pedig bejöttek az országba. Átélték a csodákat, amelyeket Isten a győzelmek sorozatában adott nekik. „Ti láttátok”, megtapasztaltátok az Isten tetteit.

n Mi az, ami következik?

I. A kiöregedett nemzedék átadja helyét az újnak

n Na mi lesz az újjal? Nem elég, ha a ti atyáitok hűségesek voltak az Úrhoz, milyen nehéz átadni a következő nemzedéknek, hogy az is hűséges legyen az Úrhoz. Mi lesz azzal a nemzedékkel akik nem látták az Úr tetteit a pusztában, nem látták a Jordánt kettéválni és így tovább. Van ennek alkalmazása a mi gyülekezeteinkben is, mert beszélni lehetne azokról a csodákról, különleges dolgokról, Isten kegyelméről, ahogyan kiöntötte reánk, annak idején a 60-as évek idején, 40 évvel ezelőtt, megtapasztalták, átélték. Lehetne arról beszélni. De mi lesz azzal a nemzedékkel, akik nem éltek át ilyet, nem látták az Úr tetteit. Hát erre nézve itt van egy igevers a Bírák könyve 2. részében, a 7 vers azt mondja: ⁷ És a nép az Urat szolgálta Józsuénak egész életében, és a véneknek minden napjaiban, a kik hosszú ideig éltek Józsué után, a kik látták az Úrnak minden dolgait, melyeket cselekedett vala Izráellel. De a 10 vers azt mondja: ¹⁰ És az az egész nemzetség gyűjteték az ő atyáihoz, és támadott más nemzetség ő utánok, a mely nem ismerte sem az Urat, sem az ő cselekedeteit, melyeket cselekedett Izráellel. ¹¹ És gonoszul cselekedtek az Izráel fiai az Úrnak szemei előtt, mert a Baáloknak szolgáltak.

n Mennyire fontos továbbadni az Igét. Mondani kell, vagy hallják, vagy nem hallják. Élni kell, bizonyságot tenni róla, ez a mi feladatunk. Nem adhatunk hitet. Azt Isten adja. Nem adhatunk megtérést, azt a Szentlélek munkálja. De a bizonyságtételt elmondani, de az Igét hirdetni reggel is, este is, ha úton vagy, vagy ha otthon vagy, ez a szülők feladata. Áhítatot tartani együtt a gyermekekkel, imádkozni mikor útnak indulunk, imádkozni mikor megérkezünk. Ez a mi feladatunk. És Józsué mielőtt elmenne minden földinek útján, még egyszer elkívánja mondani amit el kell mondania. A szívükre köti mindezeket a dolgokat. A 78. zsoltárban, Aszáf azt mondja, hogy ² Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi időből. ³ A miket hallottunk és tudunk; és a miket atyáink beszéltek nékünk, ⁴ Nem titkoljuk el azokat az ő fiaiktól; a jövő nemzedéknek is elbeszéljük az Úr dicséretét, hatalmát és csodáit, a melyeket cselekedett. ⁵ Mert bizonyságot állított Jákóbban, és törvényt rendelt Izráelben; a melyek felől megparancsolta atyáinknak, hogy megtanítsák azokra fiaikat; ⁶ Hogy megtudja [azokat] a jövő nemzedék, a fiak, a kik születnek; és felkeljenek és hirdessék [azokat] fiaiknak; ⁷ Hogy Istenbe vessék reménységüket és el ne felejtkezzenek Isten dolgairól, hanem az ő parancsolatait megtartsák. Igen, ezt teszi Józsué, és ez a mi feladatunk is, Józsué példáját követve.

II. Isten segítségének feltételei

n A 6. verstől elmondja Izráel megöregedett vezére, hogy Isten segítségének feltételei vannak. Ezután is szükség van reá, de ez feltételhez van kötve. Az engedelmességhez. Az engedelmesség mércéje az Ige, amit Isten parancsolt. Legyetek azért igen erősek, hogy megtartsátok és megcselekedjétek mind azt, a mi meg van írva a Mózes törvényének könyvében; hogy el ne távozzatok attól se jobbkézre, se balkézre; Szinte vízhangoznak azok az igék, amiket az első részben az Úr mondott Józsuénak. Mit mondott? El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, gondolkozzál arról éjjel és nappal, mert akkor leszel jó szerencsés és akkor boldogulsz. És most Józsué mielőtt továbbmenne, ugyanezt adja tovább. Ne távozzék el az Úr törvényének könyve tőletek, se jobbkézre se balra ne térjetek el tőle, ekkor fogtok boldogulni, így lesztek jó szerencsések. Szükség van a segítségre még ezután is.

n Tréfás történet, amely arról szól, hogy mászott fölfelé a sziklán, a meredek oldalon a cigány és közben imádkozott, nem tudta hogy hogyan mennyen fel, olyan nehéz volt fölfelé menni. De a zivataros borús időben mindig villámlott egyet, és akkor látta hogy hova teheti a következő lépésben a lábát, hol léphet tovább. Itt egy lépés, ott egy lépést, közben imádkozott, az Úr adott még egy villámlást, lépett megint tovább. S amikor már nem messze volt, még két-három lépésnyire, azt találta mondani: Na köszönöm Istenem, innen már magam is feljutok. S akkor visszaesett. Mert hát nem mondhatjuk, még ha odáig eljutottak míg Józsuéék eljutottak, hogy na most már mindenünk megvan, most már nincs szükség többet Isten segítségére. De igen szükség van. És ahhoz hogy Isten segítségét élvezhessék, fontos, hogy Józsué elmondja ugyanazt a feltételt, amit neki mondott az Úr amikor kezdte a szolgálatát. Az Úr törvényének könyve, legyetek igen erősek és bátrak, hogy megtartsátok és megcselekedjétek mindazt ami megvan írva.

n Nem kíván Isten kevesebbet a gyülekezet tagjaitól ezen a téren, mint amennyit kíván az Isten az úgynevezett teljes idejű szolgáitól. Mert a hívő életben mindannyian teljes idejű szolgák vagyunk. Nemcsak hat órát, vagy nyolc órát vagyunk hívők egy nap, hanem teljes idejű szolgái vagyunk az Úrnak és elvárja, hogy teljes időnkkel engedelmeskedjünk neki. De a fő parancsolat a 7. és a 8. versben van, ahol a Kánaánitákról beszél. ⁷ Hogy össze ne elegyedjetek ezekkel a népekkel, azokkal, a melyek fenmaradtak közöttetek; isteneiknek nevét ki se ejtsétek, azokra ne esküdjetek, se ne szolgáljatok nékik, se előttük meg ne hajoljatok; ⁸ Hanem ragaszkodjatok az Úrhoz, a ti Istenetekhez, a miképpen e mai napig cselekedtetek! Ez a szó hogy „ragaszkodjatok”, ugyanaz a kifejezés amit 1 Mózes 2:18-ban olvasunk, hogy a feleség ragaszkodik az ő férjéhez, és a férj ragaszkodik az ő feleségéhez. És az Isten kiválasztotta Izráel népét hogy az Ő menyasszonya legyen, a gyülekezetet, hogy az Ő menyasszonya legyen. Ragaszkodjatok az Úrhoz, szól az egyik parancs. Tovább azt mondja: szeressétek az Urat! Konkrétan ez azzal nyilvánul meg, hogy ne elegyedjetek össze a körülöttetek levő népekkel. Én kihívtalak benneteket onnan, hogy minden nép közül legyetek az enyéim, ne szabjátok magatokat e világhoz, változzatok el a ti elméiteknek megújulása által, mondja Pál apostol – ugyanez a gondolat van itt is. Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől, mondja Péter Pünkösdnapján – ugyanaz van itt is. A világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel, és aki a világ barátja akar lenni, Isten ellenségévé lesz, mondja az apostol.

n Más volt a világ abban az időben. Kánaániták, bálványimádás, pogány szertartások és gyakorlatok, amelyek miatt Isten eltörölte őket, kiűzte őket. És azt mondja Izráelnek: ti ne kövessétek a példájukat ha nem akartok az ő csapdájukba esni és abban az ítéletben részesülni. Ne elegyedjetek össze, ne keveredjetek össze, én kihívtalak titeket magamnak. Fontos üzenet ez ma is. A világ az világ. Nem csak abban az időben, ma is. Itt Európában vagy Amerikában, vagy Ázsiában, de világon, Északon az eszkimók között, vagy Délen az afrikai törzsek között, bárhova megyünk. Isten az Ő népét kihívta a világból, hogy legyen papok birodalma és szent nép. Kiválasztotta őket.

n Na most, mi az amelyre az Úr minket elhívott és mi az amit a világ cselekszik és nekünk megtiltott? Ne elegyedjetek össze, ne keveredjetek össze, ne tanuljátok el, a bálványaik nevét ki se ejtsétek, mondja Józsué. Ez a kísértés fennmaradt hosszú ideig, a babiloni fogságig. Mindvégig kísértette őket a bálványtisztelet. És grafikai módon írja le: lesznek tőrré, csapdává, ostorrá, tövissé a szemetekbe. Szenvedni fognak miatta, és újabb és újabb büntetések fognak jönni miatta. Hallom éppen, hogy amikor megy a busz a reggel a városba, viszi az iskolásokat, hát itt a varsolci dombon nem megy a rádió, sistereg. Csak egy-egy kanyarba jön be egy kicsit, és utána megint bejön. És mi hallatszik reggel korán? Horoszkóp, skorpió, vízöntő, halak, ikrek, stb., mintha csakugyan számítana hogy ki melyik hónapban születik, az meghatározta a fátumát, a sorsát. Dehogy határozta! Legfeljebb annyit határozott meg, hogy az egyik öregebb a másik fiatalabb. Üzlet és ámítás az egész. De van már ennél veszedelmesebb ámítás: babonaság, varázslás, ördöngösség, gonoszság, ami a világban van. És a kicsit aki megengedi, utána jön a nagyobb. És hatással van az egyik, hatással van a másik.

n Kérdeztem a múltkor a fiatalokat, hogy félnek-e a 13-as számtól? Hát félnek-e visszafordulni a kapuból ha valamit otthon felejtettek? Hát valaki azt mondta, hogy szinte minden reggel vissza kell fordulni, mert valamit ottfelejt. Nem félünk! Mi rossz lenne abban? De vannak akik babonások, mert az ördög megtéveszti az embereket. A kánaániták gyakorlata szivárog be Izráel népe közé is. És azt mondja Józsué: Ne elegyedjetek össze! Ki se ejtsétek az ő bálványainak nevét, legyetek szentek az Úr számára. Ez a feltétele Isten további segítségéért. Átélték Isten tetteit, most pedig vegyék figyelembe azt amit Isten mondott nekik és engedelmeskedjenek az Ő szavának.

III. Az engedetlenség veszélyei

n A továbbiakban, 12., 14. verstől a veszélyekről is szó van. Hogyha nem engedelmeskednek, akkor mi lesz? Lényegében ez benne van a szövetségkötésben. A Sínai hegynél elhangzott, hogy ha engedelmeskednek áldást örökölnek, hogyha nem engedelmeskednek ítéletet kapnak. Ugyanezt elmondta Mózes a Moáb mezőségén, ugyanezt mondja Izráel az Ebál és a Garizim hegyén az áldást és az átkot, és az egész nép kellett mondja hogy Ámen. És most elmondja Józsué, és ha megnézzük ezt a 23. részt, negatívan fejezi be. (Biztos nem olvasta a Homiletika könyvemet, hogy a prédikációt nem illik negatívan befejezni...)

n De mi van negatív ebben, amit itt olvasunk? Hiszen nem ez az első eset amikor a Biblia negatívan beszél. Mikor a 95. zsoltár felszólít az Isten dicséretére ¹ Jöjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; víiadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának! ² Menjünk elébe hálaadással; vigadozzunk néki zengedezésekkel. stb., azzal fejezi be: ¹⁰ Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én utamat! ¹¹ A kiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére. Pont. Ezzel fejeződik be a 95. zsoltár, negatívan. Megesküdött az Isten, hogy nem mennek be nyugalma helyére és nem mentek be. Kivéve Józsué és Káleb. Hatszázezer fegyverfogható ember elhullott a pusztában, és az ő feleségeik. Az egész nemzedék takaríthatott az ő atyáikhoz. Fiaikat állította helyükbe az Úr. Most pedig a fiaiknak mondja Józsué: Engedelmeskedjetek az Úrnak, mert ha nem teszitek, ugyanabban az ítéletben lesz részetek. Mert Isten hűséges Isten, és nem csak a kegyelmét mutatja meg hűségben, hanem az igazságát is megmutatja hűségben. Önmagát meg nem tagadhatja, az engedetlenséget megfogja büntetni. Akkor is ha ti engedetlenkedtek, nemcsak a kánaániták.

n De ez a felhívás nekünk is szól. Isten nem csak a kegyelemben hűséges. Olvassuk csak a Római levél 11. részéből, mit mond Pál apostol. ¹⁸ Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. ¹⁹ Azt mondod azért: Kitörettek [az] ágak, hogy én oltassam be. ²⁰ Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; ²¹ Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez. ²² Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét: azok iránt a kik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben; különben te is kivágatol. ²³ Sőt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket. Mert Isten hűséges Isten és önmagát meg nem tagadhatja.

n Hát ezzel a kemény beszéddel és negatív felszólítással Isten felakarja őket rázni, mint ahogy minket is felakar rázni. És alkalmunk van újra azt mondani, amit Izráel népe mondott a következő részben. Mi az Úrnak szolgálunk és az Ő szavára hallgatunk. Őt fogjuk követni, nem csak Józsué és az ő háza népe hanem mi is. És ezt a szövetséget újra meg újra megújítani, nem hiábavaló dolog. Újra meg újra emlékeztetni magunkat feladatunkra és arra, hogy nekünk az Urat kell követni és engedelmeskedni az Ő szavának. Az Úr segítsen erre minket, Ámen.