Kérünk, szállj ránk, Isten Lelke - Doris Akers és Borzási István

Kérünk, szállj ránk, Isten Lelke

Zene: Doris Akers, Szöveg: Borzási István

1. Kérünk, szállj ránk, Isten Lelke, jöjj!

Járd át teljesen a lényünk, szent erő!

Még ma áradj bőséggel ki ránk,

Töltsd be szent tüzeddel szívünk és a szánk!

Refrén: 

Jöjj, égi Harmat, szent Kenetet adj!

Jöjj, szelíd Galamb, szentelj magadnak!

Jöjj tüzes Lángnyelv és vezesd népedet!

Úgy kérünk, jöjj velünk, és áldd meg életünk,

Míg Hozzád érkezünk!

2. Kérünk, újítsd bágyadt népedet,

Szenteld meg, hadd áldja a Te Nevedet!

Minden lélek forduljon Hozzád,

Legyen elpecsételt tulajdonoddá! Refrén.

3. Kérünk, áldd meg élő, szent Igéd,

Hassa át mindnyájunk lelkét és szívét!

Szóljon hozzánk, formáljon most át,

Vonjon nagy erővel közelebb Hozzád! Refrén.

Kit tisztel meg az Úr? - 1Sám 2:12-36

Kit tisztel meg az Úr?

1Sám 2:12-36

n  A lényeges kérdés, hogy mik az Isten elvárásai az Ő népe felé, főképp azok felé, akik szolgálatában vannak?

v Mert Istennek vannak elvárásai: azok felé is, akik még nem az övéi, és azok felé is, akik már az övéi.

n  „Aki nékem szolgál, engem kövessen…”

v „Akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek…” – 30. v.

v Mivel szerez Isten tisztességet az Őt tisztelőknek? Azzal, hogy kijelenti magát nekik, hogy elhívja őket a szolgálatra, hogy megáldja a házát és háznépét, és hogy megadja számukra mindazt, amire szükségük van.

n  Azonban, láthatjuk, hogy lehet az Úr szolgálatában állni, és Isten előtt mégsem tetsző az életed!

v Mert lehet szolgálni Istennek képmutatással, bűnben élve, önzéssel, és mások miatt – és a szolgálatod így nem kedves az Úrnak.

n  Előbb az Éli fiairól: az áldozatuk képmutató volt, az életük pedig tisztátalan. Utána Éliről: felelőtlenül szolgált az Úrnak.

I. A képmutató szolgálat: Hofni és Fineás

n  Hofni és Fineás volt a Frigyláda mellé rendelve.

v Akik „Béliál” fiai voltak – vagyis hasonlítottak hozzá. Lásd: Mt 5:44-46. Jn 8:44.

n  Őket az öntisztelet és a haszonlesés jellemezte.

v Mózes bűne is az volt, hogy egyetlen egyszer nem Istennek adta a dicsőséget. És emiatt nem mehetett be Kánaán földjére.

v Ilyenek voltak a farizeusok és írástudók is. Lásd: Mt 23.

v Övezzétek fel magatokat az „igazlelkűség övé”-vel – Ef 6:13

n  Hofni és Fineás talán szépen prédikált…

v Értettek hozzá. Úgy gondolták, ők ebben profik. Ez jár nekik. Tőlük nem kérhetik számon az egyszerű pórnép…

n  A te szolgálatod igazi-e?

v Az áldozatod, adakozásod, lelkesedésed, dicsőítésed, alamizsnád, imádságod

n  „Az volt a szokásuk a papoknak”…

v  Vannak jó szokások, és rossza szokások.

n  Mikor fekszel le, mikor kelsz fel… Ott vagy-e az imaáhítaton, imádkozol-e? Szolgálsz-e valamivel?

v Baj van, ha más a helyzet a színfalak mögött, és újra más a színfalak előtt… Ez színjátszás!

II. A tisztátalan szolgálat: Hofni és Fineás

n  Az áldozás szolgálatában éltek vissza Istennel – 15-16. v. A nép megutálta az Úrnak való áldozatot.

n  Az ajtónállókkal paráználkodtak.

v Bűn volt az életükben, így tisztátalan volt minden, amit tettek.

v A kettős életmód miatt lelkiismeret furdalásod lesz.

n  18. v. Sámuel pedig… vagyis: Sámuel ellenben szolgált az Úrnak!

v Kegyelem az, hogy még ilyen helyzetben is van, akit elhív az Úr az Ő szolgálatára: Sámuelt.

v Olyan időben, amikor hiányzott az Ige, hiányoztak az igazi szolgálatok és szolgálattevők.

n  Feladatunk, hogy megtiszteljük Istent: az öltözetünkkel, a családunkban.

v Vonz, vagy taszít az életed másokat?

v Éli háza miatt megutálták az Úrnak való áldozatot!

III. A felelőtlen szolgálat: Éli

n  Éli elnéző volt fiaival szemben. Felelőtlen!

v Lásd: 2:29-30. 3:13-14.

v Azért kivételezett, mert a fiairól volt szó! Bezzeg Annával tudott kemény lenni! – Pedig nem is volt részeg…

n  Nekünk embereknek van „felelősségünk”. Ebben fokozatok vannak. A nagyobb felelősséget hivatásnak nevezzük. A legmagasabb felelősségtudat már küldetéstudat, vagyis misszió.

v A szülők felelősek! Nem olyan kell lennie a szeretetüknek, hogy elnézzék a bűnt!

n  Vigasztaló olvasni, hogy a gyermek Sámuel ellenben szolgált az Úrnak…

v Lásd: 18. v. 3:19. 

Éljünk alázatban! - 1Pt 5:1-4

Éljünk alázatban!

1Pt 5:1-4-14 (6)

<  A gyülekezet szervezeti felépítéséhez tartozik, hogy vannak „presbiterek”.

v Olyan tekintély ez, amit az Úr ad, de el is lehet veszíteni.

v Ha nincs tekintély, akkor diktatórikus vezetés nyilvánul meg.

<  A lelkipásztor feladata különbözik az ószövetségi pap, vagy világi tanító, filozófus feladatától.

v Jó ha a lelkipásztor, de a tagok is tudják, mi a lelkipásztor feladata. Itt úgy fogalmazza meg Péter, hogy „a nyáj legeltetése”. Ez azt jelenti, hogy ellátja (táplálja), védelmezi, felügyeli, fegyelmezi, tanítja, és vezeti.

v Péter többes számban beszél, vagyis a gyülekezetben több presbiter, lelkipásztor, vagy diakónus van.

<  Van egy személyes követelmény: az elhívás-tudata.

<  Van egy intellektuális követelmény: alkalmas kell legyen a tanításra.

<  Van egy erkölcsi követelmény: életével példát kell mutatnia.

I. A presbiterről, aki Isten elhívottja – 1. v.

¹ A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: 

<  Péternek személyes megtapasztalása volt Jézus Krisztussal.

<  Ő egy „presbitertárs” – együtt szolgál a többiekkel. Ő nem Pápa, nem Krisztus földi helytartója, nem uralkodik, hanem szolgál. Vannak társai a szolgálatban.

v Együtt szolgál másokkal. A szolgák nem egyformák... Nevelni kell őket. (Tit 1:3-8. 2Tim 2:2-4. 1Tim 3:1-7. 1Kor 4:14-15)

v A festőnek palettáján sok színű festék van... Mindegyikre használja, amikor a festő akarja.

v Krisztus a fej.

<  Krisztus szenvedésének tanúja

v „Lesztek nékem tanúim” – ApCsel 1:8. Lk 24:28.

v Előbb Péter, azután Pál...

v Ilyen tanúk többé nem lehetünk. De másképpen, igen, azok kell legyünk.

<  Az eljövendő dicsőség részese

v  A koronát ő is megkapja majd.

II. A nyájról, amely Isten tulajdona – 2a. v.

² legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját;

<  A gyülekezet: Isten nyája. Ez a gyülekezet is Istené.

v de a lelkipásztor (presbiter) felelős érette!

v A gyülekezet Angyala a felelős!

<  Legeltesd!

v a pásztor nem önmagát legelteti, és nem a maga dicsőségét keresi.

v = „tápláld”, = megfelelő mennyiségű (arányos) és tiszta eledelt, = kicsik és nagyok jászlába...

<  Felvigyázó (episzkoposz), ÓSz: = őrálló.

v a botja figyelmeztetés is.

v a felvigyázónak látása kell legyen. Irányt mutat.

III. A szolgálatról, ami Isten elvárása – 2b-3. v.

…ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen;  ³ ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.

<  Ha nincs elhívás-tudata, akkor hamarosan öröm nélkül „kényszerítésből” fogja végezni a szolgálatát. Sajnos, lehet úgy szolgálni tehát, hogy nem találsz örömöt benne!

<  Ha nem az Úrtól kapott sugallatra vállalta ezt a szolgálatot, akkor előbb-utóbb „rút nyerészkedésnek” fogja tekinteni. Az ilyen szolgálatot nem lehet rajta Isten áldása.

<  És lehet úgy szolgálni, hogy uralkodik a gyülekezeten – ami ellenkezője a pásztori lelkületnek. Az ilyen nem is szolgál, hanem uralkodik. A Főpásztor szelíd és alázatos szívű volt!

<  Ne kényszerítésből, hanem önként.

v Akarnia kell. Szeretnie kell.

v Nem úgy, mint Jónás...

v A gyülekezetnek igazolnia kell az ő akarását... Ellenpélda, lásd: Akhimás (2Sám 18:19-32)

<  Ne nyerészkedésből, hanem készségesen.

v Ne legyenek egyéni érdekei.

v Önfeláldozó. Az prédikálja, amit kell, nem pedig, amit hallani szeretnének.

v Nem emberek tetszése szerint.

<  Nem úgy, mint akik uralkodnak, hanem mint akik példaképei a nyájnak

v Elől megy, mert elöljáró. De csak addig vezethet másokat, ameddig ő maga eljutott.

v Toronyóra. Vak festő? Süket zenész?

IV. A koronáról, ami Isten jutalma – 4. v.

⁴ És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.

<  A dicsőség Istené. Ő fogja a jutalmat kiosztani.

v Nem lophatod el Isten dicsőségét következmények nélkül. Lásd: Mózes. Saul. Gedeon.

n A jutalom nem jelenvaló, hanem eljövendő.

n A jutalom nem emberektől várandó, hanem Istentől.

n A jutalom nem romlandó, hanem romolhatatlan jutalom.

v  Isten megbecsüli az Ő szolgáit.

v  Isten megjutalmazza az Ő szolgáit.

n  Mik az Isten elvárásai az Ő népe felé, főképp azok felé, akik szolgálatában vannak?

v  Mert Istennek vannak elvárásai: azok felé is, akik még nem az övéi, és azok felé is, akik már az övéi.

n  „Aki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.” – Jn 12:26.

v  „Akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek…” – 1Sám 2:30. v.

v  Mivel szerez Isten tisztességet az Őt tisztelőknek? Azzal, hogy kijelenti magát nekik, hogy elhívja őket a szolgálatra, hogy megáldja a házát és háznépét, és hogy megadja számukra mindazt, amire szükségük van.

n  Azonban, láthatjuk, hogy lehet az Úr szolgálatában állni, és Isten előtt mégsem tetsző az életed!

v  Mert lehet szolgálni Istennek képmutatással, bűnben élve, önzéssel, és mások miatt – és a szolgálatod így nem kedves az Úrnak.

n  Előbb az Éli fiairól: az áldozatuk képmutató volt, az életük pedig tisztátalan. Utána Éliről: felelőtlenül szolgált az Úrnak.

Mire késztet a feltámadásba vetett hit? - 1Kor 15:29-34

Mire késztet a feltámadásba vetett hit?

1Kor 15:29-34

²⁹ Különben mit cselekszenek azok, a kik a halottakért keresztelkednek meg, ha halottak teljességgel nem támadnak fel? Miért is keresztelkednek meg a halottakért? ³⁰ Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden pillanatban? ³¹ Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. ³² Ha csak emberi módon viaskodtam Efézusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból, ha a halottak fel nem támadnak? Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk! ³³ Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok. ³⁴ Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítésetekre mondom.

Az Újszövetség leghosszabb tanítása a feltámadásról az 1Kor 15-ben található. Itt Pál apostol nem új dolgokat ír, hanem csak „eszükbe juttatja az evangéliumot”, azt az evangéliumot, amelyhez a feltámadásról szóló üzenet is hozzátartozik. Az evangéliumban benne van, hogy Krisztus meghalt az Írások szerint, eltemettetett, és a harmadik napon feltámadt az Írások szerint. Ennek az igazságnak az elfogadásával nem is volt Korinthusban semmi probléma. Azonban a mi feltámadásunkat (és az övékét) már nem fogadták el.

Pál apostol érvelése több síkon mozog. Elmondja, hogy ha nincs halottak feltámadása (ahogyan a korinthusiak képzelték), akkor Krisztus sem támadt fel! Akkor hiábavaló a prédikálásunk, nincs evangélium! A hitünk is hiábavaló, és mindazok, akik eddig hittek, hiába hittek! Sőt, hazugoknak találtatunk, mert olyat prédikáltunk, ami nem igaz! A legrosszabb az, hogy még a bűneitekben vagytok, nincs megváltás, el fogtok kárhozni! És minden embernél a legnyomorultabbak azok, akik csak ebben az életben reménykednek a Krisztusban! Mikor ide érkezik, diadalmasan kiált fel az apostol: Ámde Krisztus feltámadott a halálból, mint az elhunytak zsengéje!

Érthető, hogy a hívők legnagyobb reménysége a feltámadás, mivel ez összetartozik az örök életbe vetett hittel. Ha nincs feltámadás, akkor nincs örökélet. Mivel hiszünk az örökéletben, hiszünk a feltámadásban is. Ez ennyire összetartozik. Ez a hit pedig motivál, késztet, buzdít, lelkesít bennünket az üdvösségre (megtérésre), a szolgálatra és a szentségre. Ezek nagyon gyakorlati dolgok. Minden hitelvnek, így a feltámadásba vetett hitnek is, csak akkor van haszna, ha a gyakorlatban is megnyilvánul. Az elméleti hit nem ér semmit. A teológiai alapvetés után Pál apostol mindig rátért leveleiben a gyakorlatra. Így cselekszik a feltámadásról szóló tanításában is.

I.

A feltámadásba vetett hit mindenekelőtt az üdvösségre késztet minket. Az üdvösség utáni vágy ott él mindenki szívében. Isten „szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta” (Préd 3:11). Ezt nem lehet belőlünk kitörölni. Minden ember vágyik az örökéletre. Tudja, hogy van. Nem a haláltól fél, hanem attól, ami azután következik. Ki ne szeretne üdvözülni? Azonban Pál apostol azt mondja, hogyha nincs halottak feltámadása, akkor nem érdemes prédikálni az üdvösséget! „Ez által üdvözültök is, ha megtartjátok...” (2. v.) A feltámadásba vetett hit és az üdvösség összetartozik!

A 29. vers a Bibliának egyik legnehezebb verse... „Mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük?” Nincs feljegyezés arra nézve, hogy az első gyülekezetben megkeresztelkedtek volna némelyek a halottakért (ahogyan a mormonok teszik). De akkor mi ennek az igeversnek az értelme? A nehézség a görög „hüper” viszonyszó miatt van, birtokos esettel, amelynek több jelentése lehetséges: a halottak fölött, a halottakon, a halottak javára, a halottak érdekében, a halottak nevében, a halottak helyett, a halottakért, a halottak miatt, stb. Főképp ez utóbbi, „a halottak miatt” értelmezhető úgy, hogy összhangba hozható az Újszövetség tanításával.

Miről is lehet szó? Arról, hogy a keresztség gyakran az üdvösség szinonimájaként volt használva. Az első keresztyének számára a keresztség annyira hozzátartozott az üdvösséghez, hogy a keresztség alatt magát az üdvösséget értették. „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül.” (Mk 16:16) Persze, nem a keresztség üdvözít, ez csak annak a jele, de áttételesen magát az üdvösséget lehet érteni alatta.

Abban az időben már elkezdődött a keresztyének üldözése. Különböző hamis vádakkal illették őket: hogy emberhúst esznek, vért isznak, tönkre teszik a társadalmat és a családokat, hogy felgyújtották Rómát, stb. Az Úr követői vállalták a szenvedést, vállalták a halált. Némelyeket égő fáklyaként égettek el, másokat vadállatok elé dobtak vagy keresztre feszítettek. Mikor azok halálát szemlélték, sokakat megérintett a hívőknek az örökéletbe vetett reménysége, és ezt látva ők is hitre jutottak. Vagyis, a halottak miatt, a halálba menők miatt keresztelkedtek meg. A feltámadásba vetett hit késztette őket az üdvösségre.

Mivel van halottak feltámadása, érdemes hinni, érdemes megtérni. Egyébként mi haszna lenne annak, hogy a halottak miatt, vagy akárki miatt, valaki megkeresztelkedjen? Semmi haszna nem lenne! Nem lenne érdemes kitartani, az Úr dolgában buzgólkodni és az apostol sem mondhatná, hogy „munkánk nem hiábavaló az Úrban” (58. v.).

A halállal nem ér minden véget! Lesz feltámadás! „Mikor Krisztus, a mi életünk megjelen, akkor majd ti is vele együtt megjelentek dicsőségben.” (Kol 3:4)

II.

A feltámadásba vetett hit a szolgálatra is késztet minket, amit Pál apostol önmagával próbál szemléltetni. Azt mondja, hogy ha nem lenne halottak feltámadása, akkor nem lenne értelme annak, hogy annyit gyötörje magát, annyit szenvedjen... „Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden pillanatban? Naponként halál révén állok…” (30-31a. v.) Ha nincs feltámadás, akkor ez értelmetlen... Értelmetlen lenne a mi szenvedésünk is: miért is mennénk misszióba, miért osztogatnánk meghívókat, miért hívogatnánk Krisztushoz? „Mi a hasznom abból, ha a halottak fel nem támadnak? Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk!” (32. v.)

Az apostol nem túloz, amikor azt állítja, hogy veszélyezteti magát minden pillanatban! Se akkor, amikor arra utal, hogy naponta a halállal kell szembenéznie. Máshol így sorolja: „Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk; mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben. Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben.” (2Kor 4:8-11) Ehhez hozzáolvashatjuk még, hogy mennyi mindenben ajánlja magát az apostol (2Kor 6:4-10), mennyit szenvedett az Úrért (2Kor 11:24-28), és mi az, amit a Krisztusért kárba veszni hagyott (Fil 3:7-11), hogy „valami módon eljuthatna a halottak feltámadására”. A feltámadás reménysége késztette őt arra, hogy ilyen áldozatkészen szolgáljon az Úrnak. Efézusban fenevadakkal viaskodott. Némelyek úgy vélik, hogy átvitt értelemben kell ezt érteni: Demeterre és ötvös társaira, a hagyomány azonban azt tarja, hogy őt az efézusi arénában valóságos vadállatok elé dobták! Az Úr viszont onnan is kiszabadította.

Nos, tudva, hogy lesz feltámadás, késztet-e ez téged arra, hogy vállald a Krisztus keresztjét? Késztet-e nagyobb odaadásra, buzgóbb szolgálatra?

III.

Végül, a feltámadásba vetett hit szent életre késztet minket. A korinthusi gyülekezet nem akarta tudomásul venni, hogy Isten szent. Voltak, akik a gyülekezetben „nem ismerték az Istent”. Aludtak lelkileg. (Ezeknek kellett mondani, hogy „serkenjetek fel!” „ébredjetek fel!”.) Valóban, ha nincs feltámadás, akkor a szentség is értelmét veszti: sem célja, sem értelme nincs az életnek. Hogyan is lenne, ha a halállal mindennek vége? De azt gondolni, hogy csak ennyi az élet, az nagy tévelygés! „Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.”

Mivel van feltámadás, ez arra késztet minket, hogy megtisztítsuk magunkat, amiképpen Ő is tiszta (1Jn 3:3). Mivel várjuk ama boldog reménységet, ezért mértékletesen, igazán és szentül élünk a jelenvaló világon (Tit 2:11-13). Isten „kiváltképpen való népet” tisztít magának, és azt akarja, hogy a feltámadás erejét ismerjük meg már itt a földön.

Ne ámítsanak el bennünket korunk divatos eszméi! Jusson eszünkbe az evangélium, amely a feltámadás üzenete. Legyünk minden embernél boldogabbak, látva a láthatatlanokat, amelyek örökkévalók, és szolgálva az Úrnak hűséggel, mindhalálig! A boldog feltámadás reménysége alatt.