Hálaadó Ünnepély, Sólyomkővár, 2017 szept. 10 - II. RÉSZ

Hálaadó Ünnepély, Sólyomkővár, 2017 szept. 10 - I. RÉSZ

Ünnepi megtisztulás - 2Krón 30:13-22. 1Kor 5:6-8.

Ünnepi megtisztulás

2Krón 30:13-22. 1Kor 5:6-8.

n Hogyan bántak, és hogyan kellett volna bánniuk a korinthusiaknak a bűnnel?

n Egy olyan pogány világban éltek, ahol a házastársi hűség nem volt ismeretes.

I. A bűn természete: terjed

n Korinthusban is terjedt. Nyilvános bűn volt. Nem egy privát, ki nem tudódott dologról volt szó.

n A bűn súlyos volt. Sokféle tettleges és mulasztásos bűn van, de nem mindegyik tárgya a gyülekezeti fegyelemnek. Ez súlyosan károsította a gyülekezet bizonyságtételét és jó hírnevét. (Egy tag paráznaságban élt az apja feleségével [mostohaanyjával]. 2Kor 7:12 két személyről beszél: a fiú elcsábította apja [második] feleségét.)

n Pál hat bűnt sorol fel, ami gyülekezeti fegyelem tárgya lehet (1Kor 5:11): 

v Paráznaság – a házasságon kívüli szexuális kapcsolat (1Kor 7:2. Mt 5:32) (Thessz 4:3-5): Homoszexualitás, vérfertőzés (incesztus), megerőszakolás, bestialitás, és pornográfia.

v Csalás – Kívánni, ami nem a tied, ami tiltott (2Móz 20:17; 5Móz 5:21; Józs 7:21). A mások kárán való meggazdagodás (Páld 28:16; Mik 5:2). A pénz és vagyon szerelme, ami a megelégedésnek az ellentéte. (1Tim 6:6-11. Lk 12:15). 

v Bálványimádás – Istennek járó tiszteletet másnak adni.

v Szidalmazás, szitkozódás – 1Kor 6:10.

v Részegség – Alkoholtól vagy kábítószertől való mérgezett állapot.

v Ragadozás: lopás, zsarolás – Zsolt 109:11; Ez 22:12. 

n A bűn olyan, mint a kovász. 

II. A bűn kitisztítása: az új tészta

n Ne legyen a szabadság a gonoszság palástja:

n 1Pt 2:16 – „Szabadok, de nem, mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja.”

n Pál nem látta szükségesnek, hogy személyesen menjen el az ügyet intézni. Nem kereste, hogy az illető, miért cselekedett úgy, ahogyan tett, és nem keresett enyhítő körülményeket. Elégnek látta, hogy tudja, hogy a bűn súlyos, az illető pedig nem akar megtérni.

n  A fegyelem gyakorlása

n A világ a Sátán birodalma.

n A Gyülekezet az Isten birodalma.

v Jn 12:31 - Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme.

v Jn 16:11 - Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett.   

v ApCsel 26:18 - Hogy megnyissad szemeiket, hogy sötétségből világosságra, és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneik bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által.

v Kol 1:13 - Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába;

n „Hogy a lélek üdvözüljön a Krisztus napján.” – vagyis, még van számára remény. A fegyelmezés a megváltás bizonyítéka – Zsid 12:7-8.

v A bűnöst ki kellett zárni a közösségből (1Kor 5:3. 13). Ez azt jelentette, hogy a hívők nem tarthattak vele szoros kapcsolatot (1Kor 5:11). Nem cselekedhetnek úgy, mintha semmi komoly dolog nem történt volna... A tagok nem ehettek vele együtt (1Kor 5:11). Ez jelenthet rendes étkezést, és Úrvacsorát egyaránt (1Kor 11:26. 29).

III. A megtisztult ünneplés

n A gyülekezet bizonyságtételéért történik: jó bizonysága kell maradjon a nem-hívők előtt (1Kor 5:1). Lásd még: Fil 2:14-15; 1Pt 2:9-12.

n A gyülekezeti fegyelem kedves Isten előtt (1Kor 5:4). Jézus Krisztus nevében történik: ez az, amit Krisztus parancsolt és megkíván.

n A gyülekezeti fegyelem a bűnös megtéréséért is van (1Kor 5:5) Lásd 2Kor 2:6-8. A fegyelmezésnek nem elpusztítania, hanem segítenie kell.

n A gyülekezeti fegyelem megóvja a gyülekezetet attól, hogy a bűn és hamisság elárassza (1Kor 5:6-8).

v A bűn olyan, mint a kovász: hamar terjed, és mindent áthat. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy majd csak megoldódik valahogy... Kezelni kell.

n Kétféle kovász van említve a Szentírásban: a bűn erkölcsi kovásza, (1Kor 5:6) és a hamis tanítás hitelvi kovásza (Gal 5:7-9).

v A kovász nincs pozitív értelemben használva. A kovásztalan kenyér a megtisztított gyülekezet képe (1Kor 5:7-8).

v A kovásztalan kenyerek ünnepe a Húsvét utáni hét nap (2Móz 12:1-14. 15. 18-20). Nem maradhatott házukban semmi kovász. Ennek igazi megünneplése az, amikor nem marad bűn többé az életünkben és házunkban.

n Kitisztítani (a lelki) kovászt: a haragot, gyűlöletet, viszályt, kívánságot, stb. és „a testi” kovászt: paráznaságot, részegséget, lopást, hazugságot, mulatozást. Belső és külső bűnöket. Őszintén, igazságban, képmutatás nélkül kell ünnepelni.

n A fegyelem visszatart a bűntől (1Tim 5:20). Lásd még: 5Móz 13:11; 17:12-13; 19:18-20; ApCsel 5:1-11. A fegyelmezéssel ellenkezik a modern pszichológia, mivel a megromlott emberi természetet elveti. Ha mi nem gyakorlunk ítéletet, Isten fogja majd gyakorolni (1Kor 11:31-32).

v  A „kovász kitisztítása” ez egy zsidó szóhasználat. Ők tisztították ki a házat Adár hónap 14-én.

v  2Móz 12:15   ¹⁵ Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret; még az első napon takarítsátok el a kovászt házaitokból, mert valaki kovászost eszik az első naptól fogva a hetedik napig, az olyan lélek irtassék ki Izráelből.

v  2Móz 13:7   Kovásztalan kenyeret egyél hét napon át, és ne láttassék nálad kovászos kenyér, se kovász ne láttassék a te egész határodban.

Befejezés: (1Kor 5:9-13)

n Egy korábbi levélre történik utalás, amit a korinthusiaknak írt. Erről nem tudunk többet. Némelyek úgy vélik, hogy ez a levél elveszett. Mások úgy vélik, hogy az első levél korábbi szakaszára történik utalás.

n A fegyelmezés nem vonatkozik a kívül valókra, az „e világ fiaira” 1Kor 5:10. Nincs hatalmunk a világ felett. A gyülekezet nem a világ, és a világ nem a gyülekezet.

n Van kapcsolatunk a kívül valókkal: kereskedelem, munkáltatás, politika, közmunka. Egy faluban lakunk, náluk dolgozunk és vásárolunk. Ez hozzá tartozik a normális keresztyén élethez.

n Nem keresztyénesíteni kell a világot, hanem hirdetni az evangéliumot, hogy Istenhez térjenek.

n Sem kimenni nem kell a világból, kolostorba élni...

n Fegyelmezni azokat kell/lehet, akik a gyülekezet tagjai: 1Kor 5:11-12.

n A gyülekezeti fegyelem gyakorlásához való helyes hozzáállás:

v Nem adni az ördögnek helyet!

v Isten dicsőségét keresni nem a magunkét! – 1Kor 5:4

v Alázattal és kesergéssel kell a fegyelmet gyakorolni – 1Kor 5:1. Gal 6:1

v Együttérzés is kell a bűnösök iránt – 1Kor 5:5. 2Kor 7:12.

v Buzgóság kell a szentségre és igazságra – 1Kor 5:8

Naámán szolgálóleánya - 2Kir 5:1-10. 14.

Naámán feleségének szolgálóleánya

2Kir 5:1-10. 14.

n Miért olyan fontos, hogy a szülők gyermekeik lelki nevelését is komolyan vegyék? Akarva-akaratlanul mindnyájan nevelők vagyunk, mert mindnyájan formáljuk a felnövekvő nemzedéket azzal, ahogyan élünk, viselkedünk, beszélünk, cselekszünk.

n A történet egyik szereplője egy olyan kislány, akit a történelem vihara, népének tragikus sorsa egyszer váratlanul rendkívül nehéz helyzetbe vitt. Ez a kislány ott korát meghaladó érettséggel, helytállt. Nemcsak túlélte ezt a nagy próbát, hanem lelki sérülés nélkül élte túl: áldás lett.

n Hogyan történt ez? „Egyszer portyázó csapatok mentek ki Szíriából, és azok Izráel országából egy kis leányt vittek el foglyul, és ez Naámán feleségének szolgált.” Ugyanúgy történhetett, mint a török világban... A szülei azt sem tudták, hova lett. Egy olyan országba került, aminek a nyelvét sem értette. Aztán ott állt, talán sírva, a damaszkuszi rabszolgapiacon, s jött a hadsereg főparancsnokának a felesége, megtetszett neki, megvásárolta. Így lett ez a kislány Naámán feleségének a kis cselédje, és egy életre rabszolga.

n Micsoda szörnyű sors! – mondja az ember. Milyen szép küldetés! – mondja Isten.

n Ez a kicsi világítani fog abban a nagy sötétségben. Mi tette képessé ezt a kisleányt arra, hogy bírja a váratlan terhelést, és határozottan mutassa másoknak: pogányoknak, az ellenségeinek azt az utat, amely az életre, a gyógyuláshoz, a szabaduláshoz vezet? Honnan vette azt a mondanivalót?

n Hallotta a kislány, hogy milyen nagy gond az, hogy a tábornok úr testén szaporodnak a fehér foltok, a leprának a jelei, és hamarosan eljön az a pillanat, hogy kiközösítik őt, és csak a hozzá hasonló betegek között lehet addig, amíg aztán meghal, és ezen senki nem tud változtatni. Először csak a komor ábrázatok mutatták ezt, aztán halk pusmogást is lehetett hallani róla, aztán már kénytelenek voltak nyíltan beszélni. Elvégre is az ember – különösen, ha katonaember – szembe kell, hogy nézzen a sorsával. De mindenkiben az volt, hogy segítség nincs. Egyszer csak megszólal a kis cseléd: van segítség. Azt is tudom, hol. Bárcsak elkerülne oda az én uram, mert az a próféta, az Isten embere, kétség nélkül meggyógyítaná őt.

n Ha nem kerül oda ez a kislány, soha nem hallják meg Naámánék, hogy van, és hol van segítség. Isten tervében ez is benne volt.

I. Mit tanulhatunk a szüleitől?

n Azt, hogy ezek az emberek rendesen felkészítették gyermeküket az életre. Biztosra vehetjük, hogy ennek a kislánynak is voltak szülei. Arra meg egyenesen következtethetünk – mindabból, amit olvastunk –, hogy milyen szülei lehettek. Honnan vette ez a leányka azokat az ismereteket, ezt a sziklaszilárd hitet, amivel tudott beszélni Istenről? Honnan ismerte ő Elizeus prófétát, és azt, hogy Elizeus által Isten milyen csodákat tett: betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel, mérges ételt tett élvezhetővé és így tovább? Ki csepegtette a szívébe mindezt?

n Izráelben ekkor az istentelenség uralkodott. A király a bálványtiszteletet támogatta. Az ateizmus, a hitetlenség, az ennek következtében mindig járó erkölcstelenség, korrupció, a családok felbomlása, a hatalommal való visszaélés sajnos mindennapossá lett akkor Izráel életében. Hát még Szíriában, Baál és Astarót hazájában! És előkerül egy kislány, aki azt mondja: emberek, Isten ma is ugyanolyan hatalmas, mint régen volt! Az Ő egyik prófétája, Elizeus által csodát tehet! Ez az Isten mindenkit szeret, nemcsak az Ő választott népét. Menjen csak hozzá az én pogány gazdám, kétség nélkül meg fogja gyógyítani az a próféta!

n Ezt csak otthon hallhatta. A szülei beszéltek neki Isten nagy dolgairól. A szüleitől ismerte meg, hogy kicsoda Isten. Hogy Isten ma is él, s ami meg van írva a Bibliában. Isten azóta sem változott. Neki ma is lehetséges az, ami az embereknek lehetetlen. Próbáld ki!

n Mindezt alázatosan mondja. Nem gőgösen, nem a mindent tudó fölényével. Finoman fogalmaz: „bárcsak egyszer az én uram találkozhatna azzal a prófétával, aki Samáriában működik.” – Teljesen átengedi a döntést Naámánnak. Ő nem ad utasítást, tanácsot sem ad, ő csak a lehetőséget csillantja fel. Ha úgy gondolod, elmehetnél oda. De micsoda határozottság van a szavaiban: kétség nélkül meggyógyítja. Nincs tétovázás. Istennek nincs nehéz, nehezebb, és megoldhatatlan helyzet. Az Ő számára minden helyzet megoldható, majd meglátod, ha elmész!

n Mennyi édesanyai tanítás, mennyi apai imádság és példa lehetett a mögött, hogy váratlanul ilyen nehéz helyzetbe kerülve nem omlik össze ez a gyermek, nem esik kétségbe, nem lesz öngyilkos, nem sír éjjel-nappal, hanem világít. Helytáll, és határozottan mutatja az utat másoknak is az Istenhez, akivel neki személyes kapcsolata van. És amivel tele van a szív, az csordul ki a szájon. Tele van a szíve az élő Isten iránti tisztelettel, az Ő mélységes szeretetével.

n Így értettem azt, hogy felkészítették rendesen a szülei. Nem is tudták, hogy mire kell felkészíteni. Nem számíthattak arra, hogy egyszer elveszítik a gyermeküket, és az ilyen nehéz helyzetbe kerül. De mindent megadtak neki ahhoz, hogy túlélje, sérülés nélkül élje túl, és áldássá legyen másoknak.

n Olyan sokszor hallható: én mindent megadtam a gyerekemnek, és mégis hol van most! Mindent megadni azt jelenti, hogy a temérdek iskolai leckéje mellett lehetőleg még két nyelvből is legyen közép- vagy felsőfokú vizsgája, de azért egy hangszeren is tanuljon meg muzsikálni, mert sosem lehet tudni, a sportban is érjen el eredményeket, hozzon haza valamilyen érmet, amit aztán büszkén lehet mutogatni a vendégeknek?

n Vajon nem ez lenne a „minden”, a legfontosabb, amit ennek a névtelen kislánynak a szülei megadtak neki? Hogy amikor jobbról-balról pofonok érik, akkor legyen olyan belső tartása, hogy mégis talpon marad. Legyen mondanivalója, amely kiúttalan helyzetből mutatja a kivezető utat, a bálványok világából az élő Istenhez. Abban a szellemi sötétségben, amiben ő élt, tudjon világítani.

n Isten Szíriában is megmaradt neki. Ez elvehetetlen gazdagság, olyan kincs, amivel másokat is gazdagítani tud, ami soha nem veszíti el az értékét, beragyogja az ő életét is, és ragyogóvá teszi őt mások számára.

n Nem volt ő hős. Egyszerűen az volt, akivé Isten igéje formálta. Szereti még az ellenségét is. Ilyenek azok, akikben Isten él. Nem magát siratja, az ellenségének a betegsége fáj neki, és mutatja neki a szabaduláshoz vezető utat. Ő nem tudja meggyógyítani, de tudja, hogy kinél van gyógyulás, és ezt nem hallgatja el.

n Nem gondol arra sem, hogy mi lesz, ha kinevetik. Az az ő dolguk, hogy mit tesznek azzal a hírrel, amit mondok neki. Az meg az én felelősségem, hogy mondom-e: hol van szabadulás.

n El lehet kezdeni. Már ma elkezdhetjük a szívekbe is csepegtetni az Isten iránti szeretet. Először nekünk kellene igazán megismernünk a minket szerető, ma is élő és hatalmas Istent. Aztán beszélhetünk Isten tetteiről: mit tett Ő értünk. Sokszor ostoba mesék, kitalált történetek, különösen krimik, és egyéb lélekgyilkos foglalkozások helyett az Isten igéjével.

II. Mit tanulhatunk meg a kislánytól?

n Azt, hogy így kell világítania egy hívő embernek abban a sötétben, amelyikben él. A fényt nem rejtette véka alá az ellenség főhadiszállásának a sötétjében sem. Meggyőződéssel beszél az élő Istenről, az Ő szeretetéről és hatalmáról. Vállalja Őt; megosztja másokkal, el tudja mondani.

n Olyan kedves ez a kicsi gyermek. Nem nyafog: haza akarok menni, hanem helytáll ott, ahova került. Nem a maga bajával foglalkozik, hanem a másikéval. Így lesz az élet képviselője a halál közelében. Reménységet ébreszt a csüggedésben. Istenről beszél a pogányság világában.

n Jézus mondta: „Szeressétek ellenségeiteket! Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik háborgatnak és kergetnek titeket!”

n Az újjászületés, a gyermekeink Istennel való közössége, benne való hite így tud elérni olyan változásokat az életükben, amilyet semmiféle neveléssel nem lehet elérni. Sem fenyítéssel, sem ígérgetéssel, sem dresszurával, sem kényeztetéssel. Még a jó példával sem, mert ez belülről lezajló minőségi változás.

n Ehhez az kell, hogy valaki kicsi korától kezdve halljon Istenről, mert a hit hallásból van. Ehhez az kell, hogy megismerje: mit tett Isten értünk.  Azt is, amit Elizeus által tett, és még inkább, amit Jézus Krisztus által tett ezen a földön. És ez nem megjavítja vagy megváltoztatja, hanem egészen újjá teszi az ember életét: a gyermekét és felnőttét egyaránt.

n Sok szülő nem is tudja, milyen mérgező videofilmeket és tv-műsorokat néz a gyermeke. Vele együtt nézi, mutatva a rossz példát, akár az éjszakai pihenés rovására is. Sokan nem törődnek azzal, vagy nem is tudják, miket olvas a gyermek, hogy kik a barátai, mivel tölti a szabadidejét. Hogy mire és mennyit használja az otthoni számítógépet. Arról meg végképp sejtelmük sincs sokszor a szülőknek, hogy milyen rémálmok gyötrik gyermekeiket éjszaka, hogy miért nem tud, vagy nem mer elaludni este, hogy milyen kényszergondolatokkal küszködik.

n Leprás foltok, idegen szellemi hatások pusztítják a gyerekeinket, amelyektől megvédhetnénk őket.

Az utolsó idők - 2Pt 3:1-18

Az utolsó idők

2Pt 3:1-18

n Ez a második levele Péternek.

n Mindkét levél összhangban van azzal, amit a próféták mondtak, amit az Úr Jézus mondott, és amit az apostolok hirdettek. (2. v.)

I. Az utolsó idők csúfolkodói – 1-7. v.

n Az Úr visszajövetele előtt teljes erkölcsi züllés lesz az egész világon. Erről szól az előbbi rész. (2. rész).

n Vannak, akik a 2. verset ismétlődni vélik Júdás apostol levelében: „minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva” (Júd 17. v.) De Péter nemcsak az apostolok beszédeire utal: „hogy megemlékezzetek a szent prófétáktól ezelőtt mondott beszédekről, és az Úrnak és Megtartónak általunk, az apostolok által közölt parancsolatjáról” (2. v.).

v A csúfolkodók saját kívánságaik szerint élnek. Ők tagadják Jézus visszajövetelét és tagadják a teremtést és az özönvizet. Az uniformitáriánus nézet szerint gondolkoznak: „minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva” (4. v.)

<  Az ÚSz-ben csak a Filem és 3Jn nem foglalkozik az utolsó időkkel, Jézus visszajövetelével.

v Az első században sokan úgy gondolták, hogy az üdvösség, az elragadtatás, az örök élet még az ő idejükben megvalósul, elkezdődik.

<  Ez az elképzelés mindenekelőtt az Úr Jézus szavaira épült.

v „Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek”… „magamhoz veszlek titeket”

v Ezt úgy értették, hogy nem fognak meghalni, hanem elragadtatnak.

<  Persze, később János írja a Jelenések könyvében, hogy „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg…” – de ez jóval később történt.

<  Pál apostol II. misszióútja során alakult thesszalonikai gyülekezet annyira komolyan vette ezt, hogy némelyek megszűntek dolgozni is… Miért is? Hiszen ha Jézus hamarosan visszajön, nincs semmi értelme…

v Pál levelet írt nekik, a Szentlélek ihletése alapján – amit talán maga Pál sem értett igazán.

v 1Thessz 4:13-18 - ¹³ Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, a kik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, a kiknek nincsen reménységük.  ¹⁴ Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak, a Jézus által ő vele együtt.  ¹⁵ Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, a kik elaludtak.  ¹⁶ Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban;  ¹⁷ Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.  ¹⁸ Annak okáért vigasztaljátok egymást e beszédekkel.

<  Ekkor Pál még biztos abban, hogy „mi akik élünk”… „megmaradunk”… Megérjük az Úr eljövetelét.

v Ez lett volna Pál legnagyobb tévedése? Nem.

v A Biblia tévedhetetlen. Hogy mindkét gondolat belekerült a Bibliába, ennek célja van.

<  Egyéni éltünk vége és a világ vége nem esik egybe. Csak akkor, ha a mi életünkben visszajön Jézus.

v A thesszalonikai levél: Kr. u. 50.

v Korinthusi levél: Kr. u. 55-57

v 1-2 Tim és Tit: Kr. u. 65-67

<   „Mert én immár megáldoztatom…”

v Közben fiatal munkásokat készít a következő generáció számára.

<  Nem helyes, hogy az Úr Jézus visszajöveteléről keveset beszélünk!

v Inkább az individuális eszkatológiával foglalkozunk, - de a kozmikus eszkatológiával már nem annyira…

v Persze, látjuk a saját életünkben a mulandóságot: életünk leépül… és ez elszomorít.

<  De észre vesszük-e a kor jeleit is? Örülünk-e ennek?

v Az Úr visszajövetele az első hívőket a misszióra serkentette: „E világ bűnnel telve, / Küzdj igével ellene, / Testvéred sincs megmentve, / És a nap megy lefelé!” HH. 559.

v …„Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre ne jussanak.” – Zsid 11:40

<  Az én életem biztosan csak egy generációs lesz: akár meghalunk, akár Jézus visszajön.

v Ezért, feladatunk van. „Most tehát munka vár még mindig énreám…”

II. Az Úr napja – 8-13. v.

n A 3. v. szerint a libertinisták és a parousia-tagadók azonosak.

v Jézus visszajövetelének tagadása a hitetlenségen alapszik. Jézus is figyelmeztetett arra, hogy lesznek, akik nem hisznek benne (Mt 24:45-51).

n Péter a parousiát a teremtés ellentétjeként fogja föl. A teremtés a kezdet, Jézus visszajövetele a világ végén lesz.

n Péter három világot különböztet meg: (mint a 2:5-ben is): a teremtettet, a mostanit és az eljövendőt.

v A régi világot víz pusztította el. A jelenlegi világ tűznek van fenntartva.

n Istennek más az időszámítása, mint a mienk.

n Mégis, Isten hosszútűrő és kegyelmes (2Móz 34,6).

v Az Úr eljövetele a tolvajhoz van hasonlítva, mint Mt 24:43-44-ban (vö. 1Thessz 5:2; Jel 3:3).

n A kozmikus elemek (csillagokra), és a teremtés elemei (Nap, föld, tenger, stb.) felbomlik.

v A sztoikusok kozmológiájában négy alapelem létezett (víz, tűz, föld, levegő). Ez is elmúlik. Kémiai fölbomlásról van szó.

n Van reménységünk, van jövőnk!

n A parousia elmaradása a hálaadásra ad okot, nem pedig a kétségekre.

n Manapság is sokféle csúfolkodás, gyalázkodás hangzik el a hívőkről. Divattá lett a keresztyéneket és a gyülekezetet bántani. Akik ezt teszik, azok nem tudják, hogy mit tesznek, mert vakok és süketek. Feslettségében és erkölcstelenségben élnek. Az utolsó időkben a gonoszság megsokasodik. A kilátástalanság és a reménytelenség megnő.

n A csúfolódók azt mondják, hogy nincsenek csodák. Tehát Jézus nem fog eljönni. Nem hisznek az Ő első ittlétében sem. Szerintük sem az nem volt igaz, sem ez nem lesz igaz.

v 2003-ban Londonban több pogány templomot látogattak meg, mint ahány keresztyén elment a saját felekezetének az istentiszteletére.

n Képzeljük el! Mentek le fürdeni az emberek. Nóé ott izzadt, egy felhő nem volt az égen. Ácsolta a bárkát, építette. Megkérdezték: mit csinálsz Nóé? Építem a bárkát, mert jön az özönvíz. Összenéztek. Hát igen, ez a Nóé, ez az egyisten-hívő mindig olyan fura alak volt. Mániája ez az özönvíz. S mentek tovább mosolyogva, nevetve, s talán gúnyolódva is. Nóé pedig dolgozott tovább.

n Aztán elkészült a bárka, bementek az állatok, és néhány ember. Isten becsukta utánuk a bárka ajtaját, és elkezdett szemerkélni az eső. Felnéztek a többiek az égre. Esik az eső. Kezdtek felbugyogni a földnek forrásai, egyre több lett a víz. Körülnéztek. Nem áll el az eső. Probléma lesz. Siettek haza, de nem állt el akkor sem. Egyre több lett a víz, és egyre kevesebb a szárazföld. Aztán már nem mosolyogtak, és nem nevettek, hanem eszükbe jutott az, amit Nóé mondott, és azt mondták: de jó lenne most a bárka védettségében lenni. De az ajtókat Isten bezárta, és többé nem tudtak bemenni. Egyre nagyobb lett a kétségbeesés. Egyre hangosabb a kiabálás és a sikoltozás. Talán behallatszott a bárkába is… Látni nem látták, mert az ablakok fölfelé nyíltak. Aztán egyre nagyobb lett a csend. S a végén minden elcsendesedett, csak a víz csobogását lehetett hallani. Hazudott az Isten? Nem. Jött az özönvíz, s azok menekültek meg, akik elhitték Isten szavát.

v Egyszer becsukja Isten az ajtót, és senki többet be nem mehet az Ő országába!

n Isten igazat mond, és nem hazudik.

n Péter figyelmeztet: Drága Testvéreim, jusson eszetekbe, ami Nóé idejében történt! Ez a világ gúnyolódik, gyalázkodik, és a keresztyének kiirtására ad tanácsot és biztatást ilyen-olyan fórumokon. Divatos lett a keresztyéneket és az egyházakat gúnyolni és csúfolni, s ha lehet, megsemmisíteni. Isten órája pedig csendben ketyeg. Egyszer bezáratnak az ajtók, és jön az ítélet.

v Isten soha nem késik el. A világ kezdetét is Ő határozta meg, és annak a végét is Ő tartja a kezében. Itt nem véletlenül történnek a dolgok.

n A mi elképzeléseink szerint sokszor lassú és késedelmes az Isten. Pedig Isten órája pontosan jár, nem késik el az ígérettel. A saját menetrendje szerint történik minden, mint a vasútállomáson. Nem én fogom meghatározni a vonatok közlekedését. Azt meghatározza a menetrend. Nekem kell igazodnom a menetrendhez, és nem a menetrend fog hozzám igazodni.

III. Pál írásai – 14-18. v.

n Péter ismeri a Pál apostol leveleit. Pált testvérének, a keresztyén hitben való társnak tartja, és apostolnak nevezi. Pál és Péter között nincsenek komoly nézeteltérések. Péter tud arról, hogy a páli leveleket is félremagyarázták.

n Péter tudatában van annak, hogy a Pál levelei egyenértékűek az ÓSz Írásokkal: „¹⁵ És a mi Urunknak hosszútűrését üdvösségnek tartsátok; a miképpen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint. ¹⁶ Szinte minden levelében is, amikor ezekről beszél azokban; amelyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére.”

n Erről Pál apostol is tudott: Kol 1:24-25 – „²⁴ Most örülök a ti érettetek való szenvedéseimnek, és a magam részéről betöltöm ami híja van a Krisztus szenvedéseinek az én testemben az Ő testéért, a mi az egyház; ²⁵ Amelynek lettem én szolgájává az Isten sáfársága szerint, a melyet nékem adott ti rátok nézve, hogy betöltsem az Isten Igéjét.”