2011. június 25., szombat

Az ún. Kortárs Keresztyén Zene - 3. rész

Az ún. Kortárs Keresztyén Zene
(3. rész)

Nagyon örülök a jó commenteknek, mert ez mutatja, hogy a problémát mások is látják, és a megoldást mások is keresik. Természetesen sokat lehetne írni erről a dologról, és az is igaz minden időben, hogy a szívünk állapota fontosabb bármilyen formaságnál.

Nem lehet válaszolni arra a kérdésre, hogy „milyen zenei irányzatokat sorolunk a KKZ-hez”. A „módszert” nem lehet „felsorolni” csak felismerni. Maga az éneklés módja lehet kedves Isten előtt, vagy lehet utálatos. A módszert neveztem "KKZ-nek, nem pedig az énekeket. Azt, amit elítélek, nem egy ének újsága dönti el. A karácsonyi „Csendes éj”-t is lehet úgy énekelni és zenélni, hogy az utálatos Isten előtt!

Szögezzük le újra: a rock zenének semmi köze nincs ahhoz az élethez és üzenethez, amiről mi énekelni akarunk. Azt mondják, hogy ezzel megnyerjük a fiatalokat? Nem. Cigarettával a kezedben nem fogod leszoktatni a dohányzókat bűnös szenvedélyükről. Iszogatva ugyanannál az asztalnál nem fogod megnyerni a részegeseket a józanságnak. Pogány szokást használva (ez a rock) nem fogod a fiatalokat behozni Isten országába. Legfeljebb te is kiesel. Nem listáról beszélek, hanem stílusról, filozófiáról, életvitelről! Egy világi és bűnös lázadást, szórakozást, testiességet, szexet, erőszakot, mágiát, stb. jelentő éneklést nem lehet úgy "megtéríteni", hogy ezután a stílusa, a ritmusa, a dallama mást jelentsen, főképp, ha a hangerő, a felszerelés, az öltözet, stb. azonos. 

Túlságosan mechanikus  dolog úgy osztályozni az énekeket, hogy „ez KKZ”, ezért elítéljük, ez nem KKZ”, ezért énekelhető… A gyülekezeti éneklésnek van egy helyes és természetes fejlődése, amelyet követni kell, minden időben. Ami veszélyt jelent, az egy elhatalmasodó világi és testi megnyilvánulás a gyülekezeti éneklésben, ami ellen felemeltem a szavam. Ez abban mutatkozik meg, hogy a bibliai értékrendet felváltja egy világi érték(telenség), a jellemet és lelkiséget felváltja a professzionális képesség és személyiség, a bűntudatot és szégyen-érzetet felváltja egy felületes és szégyentelen viselkedés, a tisztaságot és szentséget felváltja a közönséges és a fertőzött. Amikor az istentiszteleti éneklés ki van szolgáltatva tizenéves gyermekek kénye-kedvének (akiknek sem elég ismeretük, sem elég tapasztalatuk nincs), akkor e fontos szolgálatban félrebillent  az egyensúly. Innen csak egy lépés van odáig, hogy a mély lelki üzenetet (bűnvallást, hitvallást, evangéliumot, meghívást) tartalmazó énekeinket felváltsák a silány, szórakoztató ismételgetések, háromszoros hangerővel és dübörgő ritmussal. Maga a gyülekezet is elfelejt egy idő után énekelni, merthát, ugye, azér’ van a dicsicsopi, hogy énekeljen!

Ne értsen félre senki. Gyermekbetegség nem haladni a kultúrával: leragadni a metrikus zsoltároknál, vagy az angolszász énekeknél… Egyáltalán nem vagyok ellene a repertoár kiszélesítésének, és nem ragadok le az olyan megjegyzéseknél, hogy "Graham Kendrick karizmatikus volt, ezért az énekét nem énekeljük". Az énekeknek (éppúgy, mint a verseknek), nincs felekezeti hovatartozásuk: van jó egy ének (vagy vers), és van rossz. Ne legyünk elfogultak, hanem vizsgáljuk meg a dolgokat részrehajlás nélkül. A hit hangjai énekei mellett lehet mást is énekelni. Sőt! De legyünk igényesek, és az új énekek legyenek teológiailag, zeneileg, irodalmilag legalább annyira minőségűek, mint amilyeneket A hit hangjaiban találunk.

Az is elgondolkoztató, hogy az újabb énekek érzelmileg hatnak. Így van. Nem kell túlzásba vinni a szöveget sem: lehet egy éneknek annyira súlyos üzenete, hogy egy adott esetben, (bizonyos helyzetben) a gyülekezet úgy érzi, hogy megtömték a szájukat „lelki eledellel”, és nem képesek azt megrágni… Ez is egy véglet. De az is véglet, amit Adrian Plass említ a könyvében, amikor egy fél sort ismételgetnek értelmetlenül!… A tanulság újra az, hogyaz énekek megfelelő kiválasztását nem szabad tapasztalatlan gyermekekre bízni!

Egy másik kérdés a zenei kíséret minősége. Isten házához és Nevéhez nem illik a silányság sem a prédikációban, sem az éneklésben. Istennek a legjobbat illik adni zenei téren is. Ezért, az a félszeg és gyarló gitáros jobban tenné, ha megtanulna kottát olvasni, hogy vezethesse a közös éneklést! A pengetős zenekar (és a fúvós is) csak arra való, hogy egy generációt megtanítsunk kottát olvasni, zenélni, és előkészíteni az énekkari tagságra, és arra, hogy később orgonisták, karvezetők legyenek. Jobb közösséget, nevelési módot, eredményesebb tanulást ezen a téren nem látok gyermekeink számára. Akik csak a hangszert és a zenekart látják, azok nem látják a fától az erdőt. A lényeg nem a zenekarban van, hanem az együttlétben, a tanulásban, a szolgálati lehetőségben. A pengetős zenekar egy evangélizáló eszköz, nem pedig egy cél. 

Félek, hogy sokan nem tudják, fel sem mérik, hogy A hit hangjai milyen széles alternatívát kínál a közös éneklésre. Hogy „a fiatalok mást szeretnének”? Lehet. De miért? Ha megválaszoljuk ezt a „miértet”, akkor tudunk válaszolni arra is, hogy ezt az igény érdemes-e kielégíteni vagy nem. Meglehet, hogy annál, aki „mást akar”, annál egyéb bajok (is) vannak! Persze, az is lehetséges, hogy a fiatalok igénye jogos, és érdemes rá odafigyelni. De ez utóbbi eset jóval ritkább. 

Alább megpróbálom csoportosítani A hit hangjai új énekeit „újságuk” szerint (a pontosság és teljesség igénye nélkül). Az ünnepi énekeket kihagytam.

1. Vannak az ún. ’60-as és ’70-es ébredés énekei:
2. A Bárány vére megtisztít
4. A béke messze tőled
5. A bús Gecsemáné kertből
6. Add át a szívedet Jézusnak
7. Ad ébredést az Úr
11. Adj hálát Istennek
18. A gond ha nyomja szívedet
40. Angyalok nyelvén szólhatok
84. Az út Atyánkhoz
92. Áldjad lelkem, áldjad életem
97. Áldjuk Jézust hálás szívvel
105. Bágyadt, fáradt
113. Béke jön tőled, Uram
114. Békét ad Ő, aki összetör
124. Bűnömet elvette Jézus
125. Bűn útját tapostam
126. Bűn-sötét éjből
153. E földön lenn
161. Egykor oly távol voltam
179. Ez az a nap
186. Édes Atyám, Tied az ég
189. Égi Jeruzsálem
191. Égi trombiták, ha zengnek
192. Égi trónról szállt a földre
194. Élünk-e az Úrban?
197. Énértem jó Megváltóm
263. Határtalan és mérhetetlen
264. Ha szemem nyitva tartom
266. Hálaének hangja zendül
273. Hálával áldozom, Jézusom
281. Hívtál, Uram, hallottam jól
282. Hol e földön nagy
290. Hozzád jövünk, Uram
295. Hullámzik a szép kalászos
314. Istentől jött e földre Jézus
337. Járok a Jézus lábnyomán
361. Jézus Krisztus megváltott
365. Jézus Krisztus mikor
368. Jézus megtalált és karjaiba
376. Jézus, tarts keresztednél
377. Jézussal járok földi utamon
379. Jézus szent Nevéről
380. Jézus szíve megbocsát
388. Jézus zörget a szíveden
389. Jó Pásztorom nékem
424. Krisztus testének
435. Küzdjünk bátran
456. Majd, ha átkelünk mind
461. Már jön a hajnal
465. Magára vette
489. Messze tájról hallatszik
496. Mily boldogság
500. Mily nagy boldogság
523. Mint eltévedt bárány
555. Nemsokára jön
556. Ne rettegj, akármi sújt
557. Nem tudom mikor lesz
558. Ne várj addig, amíg
561. Nincsen ennél drágább hír
571. Oly szép a Jézus szent Neve
573. Onnan a fény, öröm
614. Ó, mily csodálatos
650. Siessetek, hamar lejár
654. Sújtson bár próba
658. Szánj időt imára
680. Szeretet áradjon köztünk
685. Szeretnék Jézus folyton
688. Szívemben eldőlt
696. Tarts meg engem, Uram
698. Te csak az Istennek
706. Teremts bennem tiszta
719. Több szeretet, több szív
722. Tudom, az Úrnak terve van
723. Tüzed, Uram Jézus
724. Uram, a csendet vágyom
728. Uram, Te jól ismersz
729. Úgy gyötört a szomj
746. Van még számomra is
747. Vágyom Jézus közelébe
748. Vágyod-e elhagyni?
751. Válasszatok!
752. Vándorutam roskadozva
764. Zarándok utamon
772. Jézusért élek
        Összesen 84 ének.

2. Aztán vannak a majdnem hasonló stílusban írt újabb énekek:
3. Abbá, Atyánk
14. Adj Uram, nékem
26. Aki hozzám fordul
35. A mennybe’ fenn*
36. A menny örök otthona vár
46. A szívemet átadom én*
47. A Te nevedben mi együtt
60. Az életem ajtaján
68. Az Úré minden hatalom*
73. Az Úr Jézusnak még ma*
74. Az Úr légyen áldott*
88. Áldásoddal megyünk *
96. Áldjuk a mennyei Atyát
100. Áldott szavad által*
102. Átadom a szívem
103. Átadom magamat
132. Csend van bennem
137. Csodálva, imádva
163. Egy szív érettem*
164. Egymásnak terhét
171. Emlékezz vissza az útra
176. Esdve kérlek jó Atyám
215. Felséges vagy, Uram
221. Fenn a mennyben az Úr
225. Formáld a szívünket
245. Hajlékunk voltál
268. Hálát adok, Uram
272. Hálát adva áldja Istent*
291. Hozsánna, hozsánna
296. Hűséged végtelen*
301. Immánuel, Immánuel
357. Jézus hű Megváltó*
428. Krisztus Úr, a nagy Király*
429. Krisztus újra eljön
440. Legyen áldás az úton
503. Mily szent öröm*
509. Mindenható, kit csillagmilliárd
513. Minden reggel érzem
514. Mindent megbocsátott
546. Nagy Király*
567. Olyan sokáig éltem
569. Oly jó tudni azt
572. Oly szép az Ő Neve
585. Ó, drága kegyelem
639. Ő az Úr, Ő az Úr
686. Szívemnek mélyén*
684. Szívből köszönöm*
691. Szolgálni Néked teljes
694. Találkozni jöttem Veled
710. Te vagy a menny királya
713. Tégy engem békeköveteddé*
715. Tégy Uram, engem, áldássá!
        Összesen 52 ének.

3. Ide sorolhatók az újabb fordítások is:
20. A Jordán szirtes partjánál
115. Bízom Jézus drága
135. Csodaszép látvány
165. Egy névről vágyom hallani
193. Élted tengerén, hogyha
198. Én hallottam, hogy egykor
220. Fenn a mennyben a szentek
230. Fönn a honban, melybe
237. Ha az Úrral járunk
251. Halljad bűnös, megtört
258. Ha megterhelt, fáradt
261. Hatalmas Megtartó, Jézus
352. Jézus, életkenyér vagy
360. Jézus Krisztus él
407. Jöjj, zengjük vígan
412. Kezed, ha megérint
434. Küzdelmes útjain
441. Lehet súlyos a napnak
451. Légy csendben, mert Isten
458. Majd, ha szemtől szembe
468. Meglátni Jézust
482. Megy a bűnös világ
550. Nekem többet ér Jézus
590. Ó, halld meg imám*
674. Szent Nevedben
678. Szent vagy… jó Atyánk*
690. Szívem zengő hárfa-húrján
736. Úr Jézus, mindenkor
745. Valaki szolgált
759. Vidd a jó hírt*
        Összesen 30 ének.

4. Aztán ott vannak az újabb stílusban írt énekek(!):
29. A legnagyobb cél
63. Azért jött az Isten Fia
128. Csak Istennél nyugszik
162. Egykor oly kedves dolgok
232. Gyermekként jött*
239. Hadd legyen minden úgy
394. Jöjj a szentek szentjébe
444. Lelkem áldd az Urat
450. Légy csendben és várj
470. Megtört a teste
552. Nem erővel, nem
578. Ó, áldd Isten nagy kegyét
601. Ó, kérlek, tisztíts meg
665. Szent az Úr, oly szent az Úr
717. Tied a hatalom
        Összesen 15 ének.

5. Máshonnan átvett régi-új énekek:
71. Az Úr irgalma végtelen*
212. Fel, gyermekek
216. Fel Sion, fel, légy fény
219. Feltámadt Megváltómnak
255. Halld, Megváltód hív
276. Hintsd szerteszét*
283. Hogyha Jézus, nagy
307. Isten hív, te el ne küldd
308. Isten hord karjain
332. Ím, készen áll az alkotás*
335. Ím, tárva egy dicső kapu
488. Még ha úgy is látszik néha
510. Minden javadra lesz
512. Mindenről lemondok Érted
522. Mint tágas rét*
528. Mit mond a régi ige?
531. Mióta lelkem szabad lett
577. Ó, áhítat időszaka
599. Ó, jöjjön el, Urunk
612. Ó, mily jó az Úrban bízni
618. Ó, mily szép az Úrnak
619. Ó, mint örül a lelkem
621. Ó, nézd a tiszta égbolt
633. Ó, vezess a hűs forráshoz
651. Samariának leánya
720. Törvénytől menten
721. Trónod elé jövök
730. Úgy szeretlek, hű
735. Úr Jézus, csodállak
753. Várnak ránk az üdvözültek
760. Vigyázz és gyakran merülj
768. Zengj az Úrnak vígan
741. Üdvözítőm hozott
        Összesen 33 ének.

22 megjegyzés:

Névtelen írta...

Íme néhány link: van itt orgona , zongora, dob, nagybőgő, fiatal, idős, régi templom, szep ének, lelkesedés és hozzáértés!

http://www.youtube.com/watch?v=XDwtEadnIX8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=B0oDBiHcVgI&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=clU_ETYP8OI&feature=related

Névtelen írta...

Az Úr őrizzen meg ettől az igénytelenségtől minden gyülekezetet és kárvezetőt!

http://www.youtube.com/watch?v=S45Tut8rI1c&feature=related

Borzási István írta...

Ha nem is annyira profi, de van benne haszon... Ennél van igénytelenebb, és főleg károsabb zenélés/éneklés!

Névtelen írta...

...talán van haszna , de ha ennyi energiát fektetnek bele- mert ok talán tudnak kottát olvasni még ha mezitláb is nyomják:)- akkor miért nem igyekeznek pl. min. tobbhangra, szervezettem játszani?Szerintem a zenéhez értő embert az ilyen zene iritálja. Van akire ez károsabban hat mint pl. egy "keresztyén rockerbanda".
de ez csak egy vélemény:)

Borzási István írta...

Én a lelki hasznát nézem, nem a művészit. Silány játékuk mögött sok-sok óra kottatanulás és hangszergyakorlat van, és ez bizonyára hasznára vált az egész társaságnak. A zenéhez értő ember lehet hogy irritálja, de az emberek üdvösségét kereső embert nem. Mert a zenét nem célnak látja hanem eszköznek. Annak pedig nagyon hasznos ez is!

Névtelen írta...

Nyilván a zene is eszköz.
De attól még lehet és kell is törekedni a minőségre.(pl. a karvezető állandóan képezi magát, felkészül)
Nem csak a művészi oldalt kell nézni de adott esetben ez nagyon hiányos.
Szerintem is értékelendő, hogy a gyerekek megtanulnak hangszeren játszani , talán kottát olvasni (a kettő nem jár együtt!) de azért ne mindig azzal nyugtassuk magunkat, hogy csak "felfele szálljon".Társadalomban élünk, szeretjük a szépet és jót. Az isteni zenétől miért nem várható ez is el (nyilván mindenki ahogy tud)? ...mondjuk nem egy egyszerű tagtól aki csak szereti a zenét hanem egy énekkartól vagy zenekartól?
Szerintem törekedni kell a szépre is!
üdv. G.Z.

DOULOS írta...

Nem vagyok szakértője ennek a témának, de valahol érzem, hogy nagyon fontos tisztán látni e területen.
Úgy gondolom, hogy a mai gyülekezet érzékelve azt, hogy a KKZ vonzza az embereket, főleg a fiatalokat, próbálja olykor a meggyőződése ellenére is befogadni és támogatni azt, bármennyire is idegen úgy stilusban, mint tartalomban.
Mint gyülekezet bele esünk abba a tévedésbe, hogy a gyülekezeti zenénk meg kell ragadja a nemhívő fiatalok rétegét, különben unalmasnak találják az istentiszteleteinket.
Az igazság az, hogy a zene, amit a gyülekezetben művelünk mi hívők, nem a hitetleneknek lett eredetileg sem kitalálva. Örülünk ha vannak nem hívő hallgatók az istentiszteleteinken, de ne várjuk azt, hogy nekik tetszeni fog a mi énekstilusunk és a mi énekszövegeink. Mi a megváltottak énekeit énekeljük. És azok egészen biztosan nincsenek benne a nemhívő barátkozók kedvencei között.
A hívők énekei a hívők énekei. Ha valaki nemhívő ként hallgatja azokat, tulajdonképpen kívülálló ként hallgatja.
Sok olyan megtérési történetet hallottam, hogy valaki betért a hívőkhöz, és hallgatta a megtért emberek istendícséretét, és az megragadta őt és elkezdte keresni Istent. Azonban ez a hatás egy közvetett hatás a hallgatóra. A megváltott szív valósága hatott, amely abban az esetben a gyülekezeti éneklésben fejeződött ki.
A Bibliában nem találunk olyan felhívást a gyülekezet felé, hogy a saját megszentelt istendicsőítő zenéjét igazítsa hozzá a sátán fiainak az izléséhez. Mert ez a mi zenénk, nem a világé, és nem is kell, hogy hasonlítson a világéhoz.
L. János - felhasználva idézeteket John McArthurtól.

Dávid írta...

Istentiszteleteinken közös énekeink előtt a következőket is szoktuk mondani (bevezető gyanánt):
- A következő éneket énekeljük felállva, hogy kicsit megmozduljunk! (Előtte ugyanis hosszas bizonyságtételek, igei gondolatok stb. sora hangzott el.)
- Kezdjünk már énekelni, hogy lecsendesedjék végre a gyülekezet! (Istentiszteletek kezdésekor szokás mondani az orgonistának.)
- Énekeljünk egy vidámat, ropogósabbat, mert mindenki bágyadt és álmos! (Egy istentiszteletet vezető testvér mondta ezt nekem egy hosszas missziókerületi ünnepi istentisztelet közben.)

Úgy gondolom, hogy a kevésbé KKZ-hez tartozó énekeinknek ilyen fajta beágyazása az istentiszteleti rendbe ugyancsak káros és egészségtelen. Amennyire fontos, hogy megfelelő énekeket énekeljünk az istentiszteleteinken, ugyanannyira fontos az is, hogy megértsük, az éneknek (elsősorban) nem zsibongást lecsendesítő, bágyadtságot és álmosságot megakadályozó vagy éppen tornaórát helyettesítő szerepe van (erre sokkal megfelelőbb lenne a cikkben említett rock zene...). Mintha hézagpótló szerepet adunk az éneknek az istentiszteleten. Az érzéki zene térhódítása részben ennek is betudható; hát énekeljünk úgy, mint akik komolyan veszik azt, amit tesznek, és Akinek énekelnek. Ebből a hozzáállásból igényes lesz a kíséret is és az éneklés módja is.

iri írta...

En is nagyon orvendtem ezeknek a bejegyzeseknek!

db írta...

"Íme néhány link: van itt orgona , zongora, dob, nagybőgő, fiatal, idős, régi templom, szep ének, lelkesedés és hozzáértés!

http://www.youtube.com/watch?v=XDwtEadnIX8&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=B0oDBiHcVgI&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=clU_ETYP8OI&feature=related"

-gondolom az orgonan sem olyan ember jatszik es a dobot sem olyan fiatal veri, aki meg a kottat sem tudja rendesen olvasni

Névtelen írta...

Kedves DB!
Amikor bejegyzesedet olvasom( beleneztem a videokba is),a kovetkezo kerdesek fogalmazodnak meg bennem,nem kotelezo valaszolni...
-Te tenyleg komolyan gondolod,hogy ezek az enekesek,zeneszek lelkesedessel enekelnek...?megirom az eddigi bibliai ismereteim alapjan mennyit er ez?...nagyon de nagyon keveset(irhatnam hogy egy nagy nullat)...csak mert ismerek egy nehany zenekart vagy enekkart akik minosegileg,tehetsegileg nagyon lelkesen enekelnek es azutan meg lelkesebben megreszegednek...a kottat is jol ismerik!
-A tanitvanyok,illetve az ujszovetsegi gyulekezetekben elo keresztyenek mennyire tudtak rendesen olvasni a kottat?...attol meg tudtak dicserni tiszta szivukbol az Urat...es orommel,lelkesedessel.
-Milyen lelkiismerettel sorolhatod a regi templomot az Istendicsoito enekles ertekei koze,hiszen az elso gyulekezet elsorangu ellensegei a regi temlomokba jarok voltak?

...Nem lehet megszabni egy hazatert tekozlo fiu oromenek kifejezesi modjat...meghozza epp a testvere...?

dr. Matus Istvan írta...

Egy egérkét betesznek a labirintusba. A labirintus végére tesznek egy sajtot. Eddig egyszerű a történet. Az egérke éhes, jó szimata van, megtalálja a sajtot. Megint leteszik, megint megtalálja. Most már gyorsabban. Megtanulja, hogyan kell eljutni a célhoz. Megint leteszik, de bekapcsolják a magnetofont.
Elkezd szólni a zene, és az egérke sokkal gyorsabban oldja meg a feladatot, éri el a labirintusban a célját. Most bekapcsolnak egy másikfajta zenét. Az egér lassul. Nem értik. A zene hatására az egér egyszer gyorsabb, egyszer pedig lassúbb. Amit beengedünk a szervezetünkbe, az lehet táplálék, lehet levegő, napfény, víz, lehetnek hangok, és ezek mind befolyással vannak a lelki működésünkre, az intelligenciánkra, a problémamegoldó képességünkre. Az egérnek fogalma sincs arról, mi a klasszikus zene, amitől felgyorsul, és mi a popzene, mi a rockzene stb., de a labirintusmegoldó képessége jelentősen függ attól, hogy éppen milyen zene szól. Gyorsulnak az egerek, ha klasszikus zene szól.
Viszont nagyon lelassulnak, amikor up-beat szól. Az up-beat zenében a hangsúly a második, illetve a negyedik ütemen van. Különösen elbutítja az egeret, ha ez még szinkópás ritmus effektekkel is bővül. Ettől teljesen ostobává válik. Már megismerte a labirintust, tudja, hol a sajt, és most nem találja a zene miatt. Miért? Mert lemegy alfába! Egy ember agyhullámait megmérve azt látjuk, hogy amikor nagyon gondolkodik vagy figyel egy előadásra, akkor tele van béta-hullámokkal. Az alfa-hullám azt jelenti, hogy kikapcsolom a frontális lebenyt, a szűrőt, az értékrendet. Az up beat ezt kikapcsolja. Megszűnök analizálni az információkat, nem elemzek, nem döntök. Nem szelektálok, hogy ez jó, ez pedig rossz információ, azaz nem gondolkodom. Az idegrendszer ki van téve a fizikai hatásoknak. Ahhoz, hogy valakit meggyógyítsak a depresszióból, nem elegendő antidepresszánst adni, hanem érdemes odafigyelni arra, milyen zenét hallgasson, milyen ételt egyen, milyen levegőt szívjon stb.
Ezt már a görögök is tudták, és azt mondták: ha két ember ugyanazt a bűntényt követi el - például mind a kettő ellop egy csirkét -, akkor a bírónak vizsgálnia kell, hogy e kettő közül melyik tanult zenét. Mert ha valamelyik zenét tanult, akkor annak súlyosabb büntetést kell adni, mint a másiknak - ugyanis tudták, hogy a klasszikus zene tanulása fejleszti az akaratot, a döntési képességet, a jellemet. (Test és lélek harmóniája.)
José Silva (agykontroll) szerint akkor tudunk gyógyulni és akkor tudunk más embereket meggyógyítani, ha lemegyünk alfába. Alfahullám-terápián emberek tucatjai estek át, ami azért vált kárukra, mert az alfa-hullám kikapcsolja az ember akaratát, döntési, elemzési, gondolkodási képességét. Választhatunk a „kikapcsolás" vagy a klasszikus zene hatása között.

4given2serve írta...

örvendek ennek a cikk-sorozatnak. hadd szálljon minél több Istent dicsőítő, hívőket építő és közösséggé formáló ének gyülekezeteinkben, otthonainkban

Névtelen írta...

oriasi lehetoseg all amai fiatalok elott. aki allami helyen tanul kolozsvaron beiratkozhat a zeneakademiara (modullkent) felveteli es penz nelkul . fejheztheti tudasat es izleset.nagy lelki szegenysegrol tanuskodnak a kkz kedveloi es muveloi.

Névtelen írta...

Kedves Matus Istvan!
...Ha mi tudomanyosan vizsgalodunk a zene teruleten, akkor eloszor azt szogezzuk le ,hogy majombol lettunk...?Legyunk mar komolyak!Isten akkor tud szabadon es hatekonyan munkalkodni eletunkben,ha az emberi okoskodasainkat felretesszuk!Isten felulmul minden emberi logikat es minden emberi tudomanyt!Hogyan lehet tudomanyosan megmagyarazni azon jeleket es csodakat amiket Isten vegez ma is emberek eleteben?Az en velemenyem szerint az Istendicsoites teruleten is nagy tevedes lenne figyelembe venni kulobozo emberi okoskodasokat (meg akkor is,ha tanult emberektol szarmazik).A hivoket Isten beszede (a biblia) es a Szentlelek(vezet el minden igazsagra) tanitja az eneklesre,dicsoitesre is.

Névtelen írta...

........... HA A GYULEKEZETEITEKROL BESZELTEK HA JOL ERTEM VALAMI FELSOBBRENDU LENYNEK TARTJATOK MAGATOKAT ,
Mi az Urnak enekelunk , ha jol ertem ti egymasnak

NGéza írta...

Gondolkozott valaki azon: Mi a lényeges külömbség a régi és az "új" keresztyén zene között?
Az ének, a zene kifejezi azt ami bent, a lélekben van. Az a szellem aki betölt, az árad ki az énekekből is, a zenei stílusból is, amit választunk, gyakorolunk, (szeretünk).
Utolsó időket élünk, a kor szelleme a lázadás szelleme, a testiesség szelleme, az élvezet szelleme, az okultizmus szelleme...
Nem ezek kell bennünket vezessenek, meg kell vizsgáljuk a szellemeket még az éneklésben is.
Nagyon jó a cikk sorozat, bár minél többen elolvasnák, megfontolnák.

zsoltáros írta...

Spurgeon gyakorlata az új énekek bevezetésével a következő volt. Először ő maga megvizsgálta, hogy a szöveg és a dallamvilág alkalmas lesz-e istendicsőítő életre nevelni a gyülekezetet. Utána, egy (1) "esélyt" adott minden új éneknek a bemutatkozásra. Ha úgy érezte, hogy a gyülekezet első hallásra nem pozitívan reagált az új "dalra", soha többet nem próbálkozott vele. Vagyis, nem akármit énekelt szívesen a rohamos gyorsasággal növekvő gyülekezet.

Én mégsem látom olyan égetőnek ezt a problémát. Minden generáció meggyűrközött ezzel a kihívással: és ránk értékek maradtak. Azoknak az énekeknek a dallamvilága, amit a fiatalok szívesen énekelnek idegen nekem. Annál inkább oda kell figyelnem a szövegre. Így lett kedves énekem pl. "A zene nem szól már". Története is van, amit hasznos tudni...

Névtelen írta...

Egy poston belül az erdélyi(!!!) Hit hangajai és a profizmus... Vicces.
Marketing fogásnak nem utolsó. Lehet nem fogy a sok szép "imaórapárna"?

Borzási István írta...

Hol írja, hogy "erdélyi"? Hol írja, hogy "profi"? Ki mondta, hogy nem fogyott el "A hit hangjai"? Miért nem vállalod a neved?

Névtelen írta...

Kérdésem, hogy 60 évvel ezelőtt ez a zene nem volt túl új, túl más, túl szokatlan? Egyeseknek akkor sem tetszett, mégis elindult, énekelték, egyre többen. Ugyanez a helyzet a mai új énekekkel is. Egyre többen énekelik, és egyre kevesebbet majd a Hit hangjaiból. Ez nem baj. Miért lenne az? Én nem merném elítélni, ugyanúgy a Hit hangjai énekeskönyvet sem.

Borzási István írta...

Kedves Névtelen! Kérdésedre a válasz, sajnos, NEGATÍV: 60 évvel ezelőtt ez a zene NEM volt sem túl más, sem túl szokatlan, csupán új. Új éneket pedig akkor is, ma is szívesen énekelnek minden gyülekezetben. Akkor ún. "írott" éneknek nevezték őket, mivel nem volt lehetőség a kinyomtatásra. Az sem igaz, hogy nem tetszett - nagyonis tetszett!
Éppen arról van szó, hogy a mai ún. "keretyén rock" eltér az egyházi himnológiából eddig ismert összes énekektől (régiektől és újabbaktől egyaránt) és éneklési stílustól. Ne keverjük össze a dolgokat!
Ma is születnek új énekek, amelyek nagyonis megfelelnek - olyan énekek, melyeknek szövege, dallama és ritmusa a gyülekezeti áhítat és hitélet kifejezői. Az ilyeneket bármikor támogatni lehet.
Aki nem érti a lényeget (mi az, amit elítélünk), az jobb, ha előbb utánajár egy kicsit a dolgoknak, mielőtt kommentelne.
És vállalná az identitását.