A Feltámadott szemtanúi - 1Kor 15:5-11

A Feltámadott szemtanúi

1Kor 15:5-11

⁵ És hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettőnek; ⁶ Azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak; ⁷ Azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak; ⁸ Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nékem is megjelent. ⁹ Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, ki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert háborgattam az Istennek anyaszentegyházát. ¹⁰ De Isten kegyelme által vagyok, a mi vagyok; és az ô hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan: de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. ¹¹ Akár én azért, akár azok, így prédikálunk, és így lettetek ti hívőkké.

n Az előbbi versek arról szólnak, hogy hogyan lehetünk, és maradhatunk hívőkké?

n Ha valaki megtért, de meghátrált, az hiába lett hívővé. Jobb lett volna, ha el se kezdte volna, mert így bizonyíték, hogy ő megismerte az igazságot, csak nem követte, és nem tartott ki mellette.

n Utána Pál apostol rátér arra, hogy nem csak az bizonyította az Úr Jézus feltámadását, hogy létezik a korinthusi gyülekezet, (mert nem lenne gyülekezet, ha Jézus nem támadott volna fel a halálból), hanem rátér arra, hogy szemtanúk is vannak, akik közül némelyek mind a mai napig élnek.

n De Pál nemcsak az Úr Jézus feltámadásáról beszél, hanem a mi feltámadásunkról is, a test feltámadásáról. Korinthusban voltak olyanok, – mint ahogy ma is vannak –, akik nem hitték a feltámadást. Lehet, hogy elmondták, a „Hiszek-egyet”, az utolsó mondatot is, „hogy hisszük testünk feltámadását és az örök életet”, de csak szájjal mondták, legyintettek egyet, és azt mondták, hogy „nem jött még onnan vissza senki”. Ez nem igaz, mert valaki visszajött, Jézus Krisztus – vagy inkább, ahogyan valaki fogalmazott, úgy jött vissza, hogy előrement.  

n Ha Krisztus nem támadt volna fel – annak óriási következményei lennének, ahogyan öszefoglalja azokat a 12-20 versben.

n Azzal fejezi be a felsorolást, hogy akkor mi sem támadunk fel, és nincs örök élet, akkor minden embernél mi vagyunk a legnyomorultabbak. „Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül és az első zsenge lett azok közül, akik meghaltak.” Ő lett az első gyümölcs, és mi nem a legnyomorultabb emberek vagyunk, hanem a legboldogabbak.

n  Ez a keresztyénség alapköve, a feltámadás emberei, a feltámadás követői vagyunk. Ezt a korinthusiak is hitték – így lettek hívőkké. Ez által üdvözülhetnek is. (Ha nem hinnék ezt, hiábavaló lenne a hitük.) „Ezáltal üdvözültök is, ha megtartjátok mindvégig, ahogy hirdettem nektek.”

n Közben összefoglalja, hogy kik voltak a feltámadás tanúi. Szándékában áll bebizonyítani a korinthusiaknak, hogy a Krisztus feltámadt a halálból – mivel ez az alapja a testünk feltámadásának, a mi feltámadásunknak is.

n Vegyük sorra ezeket a szemtanúkat, amelyekről az apostol beszél.

I. Kéfás – a minőségbeli tanú

n Először Kéfással kezdi és az apostolokkal.

n Ki volt Kéfás? Péter, az apostolok közül is a legelőkelőbb, az Úr Jézus belső csoportja, a három tanítványok egyike, akit magával vitt a megdicsőülés hegyére is.

n Pétert félre vitte, amikor Gecsemánéban imádkozott. Ő volt a többiek szószólója, a legerteljesebb hangadó, a legelőkelőbb. Reá tisztelettel néztek fel a többiek is. Amikor a Gecsemáné kertben Jézus visszatér, Pétert dorgálta meg. Azt mondta, „nem bírtál velem Simon egy óráig sem vigyázni”?

n Ő tehát a legközelebbi tanítvány. Azt tudjuk róla, hogy az Úr Jézusról vallást tett, megvallotta, hogy „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”. Az Úr Jézus elmondta neki, hogy ezt nem test és vér jelentette ki neki, hanem az én Mennyei Atyám. Boldog vagy, mert te ezt tudod és hiszed, és erre a kősziklára, (Kéfás) építem fel az én anyaszentegyházamat. Bármit jelentsen is, az tény, hogy Péter által indult el a gyülekezet pünkösd napján, és Péter rakta le az alapköveket, lévén a szegeletkő maga Jézus Krisztus. Tömeges megtérés történt akkor Péter szolgálata nyomán.

n Péter volt az, aki azt mondta, hogy „a halálba is kész vagyok menni”, de utána nagycsütörtök éjszakáján nem éppen úgy történt, hogy ő kész lett volna Jézussal a halálba menni. Éppen ellenkezőleg, amikor rámutattak, hogy „te is közülük való vagy”, nem vállalta a közösséget Jézussal. Megtagadta Őt. Másodjára és harmadjára is. Esküdözni és átkozódni kezdett, mondja az ige, hogy nem ismeri azt az embert, nem tudja mit beszélnek.

n Nos, most ez a Péter, aki elfutott onnan, keservesen sírt, aki tudta, hogy Jézus meghalt, várta a feltámadás reggelét. Mikor ketten futottak a sírhoz, János látott és hitt, de „Péter elmenvén, csodálkozott ezen a dolgon”. Nem tudta, hová tegye ezt az esetet, őt még nem változtatta meg az üres sír látványa. Nem az üres sír változtatta meg Pétert, hanem az, hogy az Úr megjelent Kéfásnak.

n Ez a kifejezés még egy helyen van a Bibliában. Lukács evangéliuma 24. fejezetében, amikor visszatérnek az emmausi tanítványok, a 34. versben ezt olvashatjuk: „Feltámadott az Úr bizonnyal, és megjelent Simonnak”. Ezzel fogadják a Jeruzsálembe összegyűltek, és az emmausiak és elbeszélték, mi történt az úton.

n Húsvét reggelén megjelent a feltámadott Úr Jézus Mária Magdalénának, elsőnek (Márk 16:9), akiből hét ördögöt űzött ki. Tehát először az asszonyoknak jelent meg. Délután megjelent az emmausi tanítványoknak, lement a nap, amikor Emmausba értek három órai gyaloglás után. Azért marasztalták ott, mert már este van. Mikor jelent meg Simonnak? Valamikor a kettő között, még talán az emmausi tanítványok előtt, mert amire ők visszajöttek, már megjelent Simonnak. A többiek is tudták már, hogy Jézus feltámadott. Az, hogy megjelent Simonnak, megváltoztatta Simont.

n Ha a Korinthusiak hallgatnak valakire, akkor íme, itt van a tanítványok közül az egyik, nem is akárki, Kéfás. Gondoljátok meg, „megjelent Kéfásnak”. Kéfás nem változott volna meg, nem lett volna olyan buzgó hirdetője a feltámadásnak, és ennek a hitnek, ha Jézus nem találkozott volna vele.

n Mert mit prédikált pünkösd napján? Azt prédikálta: „Előre látván Dávid, így szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő Lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott. Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.” ApCsel 2:31-32.

n Amikor Júdás helyett választják a tizenkettedik tanítványt, akkor is Péter viszi a szót, és vezeti a tanácskozást. Azt olvassuk, hogy „azok közül a férfiak közül, akik velünk együtt jártak minden időben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt. A János keresztségétől kezdve mind a napig, melyen fölviteték tőlünk, azok közül egy az ő feltámadásának bizonysága legyen mivelünk egyetemben.” Nos, ilyen embert kell választani, aki a feltámadásnak a tanúbizonysága volt!

n Ez az első érve Pál apostolnak a szemtanúkat sorolva. Kéfás és a tizenkettő. Megjelent a tizenkettőnek is, vagy pontosabban a tizenegynek. de a tanítványok közül elsőként Péternek.

II. 500 testvér – a mennyiségbeli tanúk

n Tovább menve azt mondja, ha a minőségi szemtanút nézzük, az Péter, de nemcsak minőségi tanuk vannak, hanem mennyiségbeli tanunk, 500 atyafi egyszerre.

n Bizonyára jöttek némelyek és azt mondták, hát ezek a tanítványok képzelődnek, hallucinálnak, és azért mondják, hogy feltámadott a halálból, pedig csak az ő képzeletükben támadt fel.

n De Jézus teste nincs a sírban! A sír üres! De hogy ne legyen ez a vád sem, azt mondja az apostol, képzeljétek el, volt olyan alkalom, amikor 500 ember egyszerre látta. 500 atyafinak jelent meg egyszerre! Azok is képzelődtek volna? És ez negyven napon át tartott, nemcsak egy pillanatig!

n Az Úr Jézusnak voltak távolabbi követői a tizenkettőn kívül, egyszer hetvenet küldött ki. Az emmausi tanítványok is azok közé tartoztak, hittek benne. Ezeket a feltámadás után az Úr Jézussal való találkozás változtatta meg, adta vissza a reménységüket, hitüket. Azelőtt azt mondták, „mi azt hittük, hogy ő fogja megváltani az Izraelt”, de ez a reménységünk odaveszett. Mikor Jézus találkozott velük, a reménységük visszajött. Élő reménységük lett. Jézus él!

n Készek voltak ezért a meggyőződésükért a halálba menni. Ötszázan látták egyszerre, nem csak egy ember! Asszonyok találkoztak Vele először. Kéfás után tehát az 500 testvér van említve. Ezek közül némelyek élnek – kérdezzétek meg őket. Ők tudják, mert látták!

III. Jakab – a leghitetlenebb tanú

n Érvelésében az apostol még tovább megy, és azt mondja, figyeljétek meg, hogy ezek a szemtanúk között van egy, aki a leghitetlenebb volt, ez pedig Jakab. Azután megjelent Jakabnak és mind az apostoloknak.

n Ki volt Jakab? Itt nincs megnevezve konkrétan, és némelyek a Zebedeus fiai közül egyikre gondolnának, hiszen Jakab, János és Péter a szűk tanítvány körhöz tartozott. De inkább az a nyilvánvaló, hogy nem arról a Jakabról van szó, hanem az  Úr Jézus testvéréről, pontosabban féltestvéréről.

n Miért említi ezt Pál apostol? Azért mert az Úr Jézus testvérei nem hittek benne! Több igét is olvashatunk erre nézve.

n Például Mk 3:21-22 - „Azután hazatérének. És ismét egybegyűle a sokaság, annyira, hogy még nem is ehetének. Amint az övéi ezt meghallák, eljövének, hogy megfogják őt: mert azt mondják vala, hogy magán kívül van”.

n A 31. vers: „Megérkezének az ő testvérei és az ő anyja és kívül megállva, beküldének hozzá, hívatván őt. Körülötte pedig sokaság ül vala és mondának néki. Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged. Ő pedig felele nékik mondván: Ki az én anyám vagy kik az én testvéreim? Azután elnézvén körös-körül a körülötte ülőkön, monda: Íme, az én anyám és az én testvéreim. Mert aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám.”

n Mk 6:2-6 is erről szól. Jakab nem hitt Jézusban, nem hitt a csodáknak, nem hitte a tanításait, amit hallott, pedig találkozott vele, mert az Úr Jézus gyakran hazalátogatott Názáretbe. Ott kezdte a szolgálatot és meg-megfordult azon az északi részen, de nem hittek benne (Kapernaum, Korazin).

n Mi változtatta meg Jakabot? „Megjelent Jakabnak.” Így lett Jakab a Jeruzsálemi gyülekezet vezetője. Így lett Jakab a feltámadás tanúja, az evangélium hirdetője. A korinthusiak tehát figyelhetnek erre is. Nemcsak Péter, nemcsak az apostolok, nemcsak a tömeg, hanem egy a hitetlenek közül, mert Jakab hitetlen volt és megtért és hitt. Jézus feltámadt a halálból.

IV. Pál – az utolsó tanú

n Önmagáról is beszél az apostol, ami nagyon jellegzetes. Pálról azt mondja: „Legutoljára mintegy idétlennek, nékem is megjelent.”

n Utoljára, ebben a sorban, de úgy általában is mondhatnánk, ez az ige bizonyíték arra nézve, hogy az Úr Jézus megjelenései abban az időben lezárultak Pál apostollal.

n „Legutoljára nekem is megjelent.” De még inkább fontosabb, amit ezután mond. „Mint egy idétlennek”, „torzszülöttnek” – ezen azt értik, hogy a szó koraszülöttet jelent. Mindenképpen, időn kívül született…

n De vannak, akik azt mondják, Pál apostolt így csúfolták!

n Mint ahogy ma is vannak, akik mondák ezt a kifejezést, te idétlen! Pál apostol komolyan vette ezt a kifejezést, ezt a csúfszót. Igen, nekem is megjelent, mint egy idétlennek.

n Közelebb jár az igazsághoz az a magyarázat, amely arra utal, hogy ez alatt a kifejezés alatt késői születést kell érteni. Nem időben született – jóval később, mint a tönbbiek…