Hogyan szólott az Isten? - Zsid 1:1-6

Hogyan szólott az Isten?

Zsid 1:1-6

¹ Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, ² Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette, ³ Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, ült a Felségnek jobbjára a magasságban, ⁴ Annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál. ⁵ Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szültelek téged? és ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam? ⁶ Viszont mikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: És imádják őt az Istennek minden angyalai.

n  Sokszor feltett kérdés, hogy hogyan szól az Isten? Hogyan hallhatom meg a hangját?

v   Néha „süketszolgálatra” lenne szükség…

I. „Sok rendben”

n  Ezt azt jelenti, hogy „egymás után sokszor”.

v  Minden este.

v  Minden korban – gyermekkorban, - ifjúkorban, - felnőtt korban, - öregkorban.  

v  „Egy ifjú gyermekhez Isten szent Lelke jött, szelíden, esdve kérte őt…”

n  A történelem során minden időben

v   Édenben

v  A pátriárkák idejében: Nóé, Énók, Ábrahám, Mózes.

v  A Sinai hegyen. Kőtáblák által. A teljes Írás által – Róm 15:4 – „⁴ Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen.”

v  A bírák, királyok idejében. „Próféták által.” A Kármelen. A babiloni fogságban. A hazatéréskor.

II. „Sokféleképpen”

n  Ezt azt jelenti, hogy „többféle módon”.

n  Lelkiismeret által - r

v  Zsid 8:10 – „¹⁰ Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek nékik Istenük és ők lesznek nekem népem.” Jer 31:33.

v  1Jn 3:21 – „²¹ Szeretteim, ha szívünk nem vádol minket, bizodalmunk van az Istenhez.”

n  Urimmal és Thummimmal

v  2Móz 28:30 – „³⁰ Azután tedd az ítéletnek hósenébe az Urimot és Thummimot, hogy legyenek azok az Áron szíve felett, a mikor bemegy az Úr eleibe, és hordozza Áron az Izráel fiainak ítéletét az ő szívén az Úr színe előtt szüntelen.” (4Móz 27:21)

n  Álom által

v  Jób 33:14-15. 29-30. – „¹⁴ Hiszen szól az Isten egyszer vagy kétszer is, de nem ügyelnek rá! ¹⁵ Álomban, éjjeli látomásban, mikor mély álom száll az emberre, és mikor ágyasházukban szenderegnek.” “²⁹ Íme, mindezt kétszer, háromszor cselekszi Isten az emberrel, ³⁰ Hogy megmentse lelkét a sírtól, hogy világoljon az élet világosságával.”

n  Próféták által. Nehéz tehet volt „az Úr terhe”.

v  Jer 20:7-9. – „⁷ Rávettél Uram engem és rávétettem, megragadtál engem és legyőztél! Nevetségessé lettem minden időre, mindenki csúfol engemet; ⁸ Mert a hányszor csak szólok, kiáltozom; így kiáltok: erőszak és romlás! Mert az Úr szava mindenkori gyalázatomra és csúfságomra lett nékem. ⁹ Azért azt mondom: Nem emlékezem róla, sem az ő nevében többé nem szólok; de mintha égő tűz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztetve, és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem.”

v  Ez 2:3-7 – „³ És mondta nékem: Embernek fia! küldelek én téged Izráel fiaihoz, a pártos nemzetségekhez, a kik pártot ütöttek ellenem; ők és atyáik vétkeztek ellenem mind e mai napig, ⁴ A kemény orcájú fiakhoz és makacs szívűekhez küldelek téged, és ezt mondjad nékik: Így szól az Úr Isten! ⁵ Ők pedig vagy hallják, vagy nem hallják, mivelhogy pártos ház, hadd tudják meg, hogy próféta volt köztük. ⁶ Te pedig, embernek fia, ne félj tőlük, és az ő beszédüktől se félj; ha bogácsok és tövisek vannak is veled, és ha skorpiókkal lakol is együtt; beszédüktől ne félj, orcájuktól ne rettegj, mert ők pártos ház. ⁷ És szóljad az én beszédimet nékik, vagy hallják, vagy nem, mert pártos ház.”

n  Szerelmesek nyelvén

v   Ez 33:30-33 – „³⁰ És te, embernek fia, néped fiai beszélgetnek felőled a falak mellett s a házaknak ajtaiban; és egyik a másikkal szól, ki-ki az ő atyjafiával, mondván: Jertek, kérlek, és halljátok: micsoda beszéd az, a mely az Úrtól jő ki? ³¹ És eljönnek hozzád, a hogy a nép össze szokott jönni, s oda ülnek elődbe, mint az én népem, és hallgatják beszédidet, de nem cselekszik, hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkukra, szívük pedig nyereség után jár. ³² És íme, te olyan vagy nékik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs; csak hallják beszédidet, de nem cselekszik azokat. ³³ De ha beteljesednek, mert íme, beteljesednek, megtudják, hogy próféta volt közöttük.”

n  Ítéletek által

v   Ám 4:6-12 – fogak tisztasága… megvontam tőletek az esőt… megvertelek szárazsággal és ragyával… döghalált bocsátottam rátok… felforgattam közületek többeket, mint Sodomát… „¹² Azért hát ekképpen cselekszem veled Izráel! Minthogy pedig ekképpen cselekszem veled, készülj Istened elé, oh Izráel!”

v  2Krón 36:11-21 – „¹¹ Huszonegy esztendős korában kezdett uralkodni Sédékiás, és uralkodott tizenegy esztendeig Jeruzsálemben.  ¹² És gonoszul cselekedett az Úr előtt, az ő Istene előtt, és nem alázta meg magát Jeremiás próféta előtt, a ki az Úr képében szólt néki. ¹³ Sőt még Nabukodonozor király ellen is pártot ütött, a ki őt az Isten nevére megesküdtette, s makaccsá és önfejűvé lett, a helyett, hogy megtért volna az Úrhoz, Izráel Istenéhez. ¹⁴ Sőt még a papok fejedelmei és a nép is, mindnyájan szaporították a bűnt a pogányok minden undokságai szerint, és megfertőztették az Úr házát, a melyet megszentelt Jeruzsálemben. ¹⁵ És az Úr, az ő atyáiknak Istene elküldte hozzájuk követeit jó idején, mert kedvezett az ő népének és az ő lakhelyének. ¹⁶ De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjedt az ő népe ellen, s többé nem volt segítség. ¹⁷ És reájuk hozta a Káldeusok királyát, a ki fegyverrel ölé meg ifjaikat az ő szent hajlékukban, s nem kedvezett sem az ifjaknak és szüzeknek, sem a vén és elaggott embereknek, mindnyájukat kezébe adta. ¹⁸ És az Isten házának mindenféle edényeit, nagyokat, kicsinyeket, és az Úr házának kincseit, s a királynak és az ő vezéreinek kincseit, mindezeket Babilóniában vitette. ¹⁹ Az Isten házát meggyújtották, Jeruzsálem kőfalait lerontották, palotáit mind elégették tűzzel, és minden drágaságait elpusztították. ²⁰ És a kik a fegyver elől megmenekültek, azokat elhurcolta Babilóniába, és néki és fiainak szolgáivá lettek mindaddig, míg a perzsiai birodalom fel nem támadott; ²¹ Hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás szája által mondott beszéde…”

v  Balesetek (Varga Gyula. Gongola Mihai. id. Monár István. * Bányában.)

n  Hallgatással

v  1Sám 28:15-16 – „¹⁵ Sámuel pedig monda Saulnak: Miért háborgattál, hogy felidéztettél engemet? És felele Saul: Igen nagy szorultságban vagyok; a Filiszteusok hadakoznak ellenem, az Isten pedig eltávozott tőlem, és nem felel már nékem sem próféták által, sem álomlátás által; azért hívtalak téged, hogy megmondjad nékem, mit kelljen cselekednem? ¹⁶ És monda Sámuel: Ugyan miért kérdezel engemet, ha az Úr eltávozott tőled és ellenségeddé lett?! ¹⁷ És a szerint cselekedett az Úr, amint általam megmondta: elvette az Úr a királyságot a te kezedből, és adta azt a te társadnak, Dávidnak. ¹⁸ Mivel nem hallgattál az Úrnak szavára, és nem hajtottad végre az ő felgerjedt haragját az Amálekitákon: azért cselekszik most így veled az Úr. ¹⁹ És az Úr Izráelt is veled együtt a Filiszteusok kezébe adja, te pedig holnap fiaiddal együtt velem leszel. Izráelnek táborát is a Filiszteusok kezébe adja az Úr.”

III. Fia által

n  Mint utolsó kijelentés

v   Mt 21:37

n  Mint legnagyobb kijelentés

v   Ennél nagyobbat, többet nem szólhat. Önmagát adta – Tit 2:14.

n  Mint elutasított kijelentés

v   ApCsel 7:51-57. (ApCsel 2:37)

n  A keresztről való beszéd bolondság, botránkozás… 1Kor 1.

Befejezés:

n  Hozzád hányszor szólott már?

v   Zsolt 1:1-6 – „az Ő törvényében gyönyörködik…”

v  Lásd: Félix.

v  Lásd: Jn 12:37-kk. – megkeményedett a szívük. Ézs 6.

v  Lásd: a fáraó. 

v  Zsolt 119:11 – „Szívembe rejtettem a Te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.”

n  „Ma, ha az Ő szavát halljátok…” Zsid 3:7-8.

v   „Szól, Uram, mert hallja a Te szolgád…” – 1Sám 3:9.

Hálaadó bizonyságtételek - Zsolt 107:1–32

Hálaadó bizonyságtételek

Zsolt 107:1–32

Az Úr jó – kegyelme örök

Ez bizonyságtételek gyűjteménye azok részéről akik:

· Megszabadultak / megváltattak   · Akiket összegyűjtött É, D, K, Ny

I. A bujdosókról (v. 4-9)

¨  Eltévedve – fizikailag: - erdőben

 à a városban ahol van ennivaló

   à sivatagban: étlen, szomjan

¨  Eltévedve – lelkileg:  

  a. tévtanítások útvesztőjében

  b.  saját utakon, mint Jónás, Ábrahám, Elimélek

  c.   nem találva helyet a tömegben

  d.  étlen, szomjan, lelki táplálék után (Mt 5:6)

· Lk. 15 (tékozló fiak): · Távol az atyai háztól  · Bent a házban

· Jézus ezekért jött: hogy megkeresse és megtalálja:

- Azt kell keresni: · Ami érték  · Ami nincs a helyén.

II. A megkötözöttekről (v. 10-16) „nyomorultan vasra verve”

¨  Rettenetes volt a Babiloni fogság… Márduk elött…

¨  Majd megszabadultak. à

¨  Manapság is minden ember rabságban van (Jn 8:29-36)

¨  A szabadulás éneke

· énekesmadár - (Ézs 12) (Zsolt. 137:1-5) à (Zsolt 126:1-6)

· Jézus = Szabadító.

· Pál láncokban van, mégis szabad

· Nem: forradalom, háború, ENSZ-erők hoznak szabadulást

III. A balgatagokról (v. 17-22)

¨  Betegek (a bűn következményeitől) – gonoszságaikért

¨  A bűn betegsége

v A vakon született (Jn. 8): Jézus látta nyomorúságát: sem ez, sem az nem vétkezett:„hanem hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei”

v Dávid nem akart ingyen való áldozatot hozni: „áldozzanak hálának áldozatával” (v. 22): az áldozatnak = ára van

IV. A kalmárokról (v. 23 – 32)

¨  Tengeren: hullámok

· Jézus a tengeren: lecsendesítette

· Pál – 276-an, de érette megmenekültek

Adjatok hálát: személyesen!

Akháb halála, Jósafát szabadulása - 1Kir 22:29-40

Akháb halála, Jósafát szabadulása

1Kir 22:29-40 (2Krón 18:28-34)

²⁹ És felvonult az Izráel királya, és Josafát, a Júda királya Rámoth Gileád ellen. ³⁰ És monda az Izráel királya Josafátnak: Megváltoztatom ruhámat, és úgy megyek a viadalra, te pedig öltözzél fel ruhádba. És elváltoztatta ruháját az Izráel királya, és úgy ment a viadalra.

³¹ Szíria királya pedig megparancsolta az ő szekerei harminckét fejedelmeinek, mondván: Ne vívjatok se kicsinnyel, se naggyal, hanem egyedül csak az Izráel királya ellen vívjatok. ³² És a mikor meglátták a szekerek fejedelmei Josafátot, mondának: Nyilván ez az Izráel királya; és reá rohanván, vívtak ellene. De Josafát elkezdett kiáltani. ³³ Mikor pedig látták a szekerek fejedelmei, hogy nem az Izráel királya, ott hagyták.

³⁴ Egy ember pedig csak úgy találomra kilőtte az ő kézívét, és találta az Izráel királyát a páncél és a kapocs között. És ő monda a kocsisának: Fordulj meg és vígy ki engem a táborból, mert megsebesültem! ³⁵ És az ütközet mind erősebb lett azon a napon, és a király az ő szekerében állott a szíriaiak ellen, és meghalt este felé, és a vér a sebből a szekérbe csorgott. ³⁶ És kikiáltották napnyugtakor a táborban, mondván: Minden ember menjen haza a maga városába és földjébe! ³⁷ És meghalt a király és visszavitetvén Samariába, eltemették a királyt Samariában.  ³⁸ És mikor mosták az ő szekerét a Samaria mellett lévő tóban: az ebek nyalták az ő vérét, és paráznák fürödtek ott, az Úrnak beszéde szerint, amelyet szólott volt. ³⁹ Akhábnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, az elefántcsontból építtetett ház, és mind a városok, amelyeket épített, vajon nincsenek-e megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében? ⁴⁰ És elaludt Akháb az ő atyáival; és uralkodott ő utána fia, Akházia.

Krisztus előtt a IX század közepén uralkodott Jósafát Júdában. Hosszú idő telt el azóta, mióta Dávid megszervezte az istentiszteletet, és Salamon felépítette a templomot. Az utánuk következő királyok sajnos bálványimádók lettek, és a felnövekvő nemzedék már nem ismerte sem az Urat, sem az ő igéjét. Ezért Jósafát legfőbb tennivalójának tekintette azt, már uralkodása legelején, hogy az Urat keresse, és Igéjét megbecsülje. Elhatározta, hogy ismertté teszi az Isten igéjét az országban is. Csapatot szervezett, akik városról városra járva tanították a népnek az igét. Az ördög csapdájába akkor esett, amikor Akhábbal és Jézabellel rokonságba került, és rokoni látogatást tett az izraeli udvarban, amikor Akháb elcsalta a harcba Rámóth Gileád ellen. Mikeás próféta hiába figyelmeztette őket a közelgő katasztrófára, a négyszáz hamis próféta szava erősebb volt, és elindultak a harcba. Jósafát csak Isten kegyelme folytán menekül meg ebből a végzetes kimenetelű háborúból.

Akháb attól félt, hogy meghal a harcban! Igaz, hogy a nyilvánosság előtt úgy mutatta, hogy nem hisz Mikeásnak, de intézkedéseivel elárulta, hogy a szíve mélyén mégis hitt neki, és attól félt, hogy meg fog halni a harcban, épp úgy, ahogyan azt Mikeás megjövendölte! Jellemtelenségének teljes valósága abban mutatkozik meg, hogy Jósafátot arra kéri, hogy öltözzön fel királyi ruhájába, úgy jöjjön az ütközetre, míg ő álruhát ölt és az álruha alatt páncélban fog felvonulni. Úgy gondolta, hogy ő majd kijátszódja Istent és annak prófétáját.

Ki ölte meg Akhábot? A véletlen? Nem, hiszen véletlenek nincsenek. Isten az, Aki a nyílvesszőknek is parancsolni tud. Ismeri a páncélok szerkezetét és gombjait. Nem a négyszáz hamis próféta hazugmondása, hanem az Illés és Mikeás által kijelentett igaz ítélet teljesedik be. Akháb az ő engedetlenségével saját halálbüntetését írta alá. A bűn mindig pusztulásba vezet. Aki a kegyelmet megveti, irgalom nélkül fog elveszni. Az igazi ellenséget Akhábnak nem a szíriaiakban, Nábótban vagy Mikeás személyében kellet volna látnia, hanem önmagában.

A tanulságot a következők megállapításokban foglalhatjuk össze: (1) aki engedetlen Isten szavának, az a vesztébe rohan, (2) aki a sötétséget választja, az egy idő után megvakul, annak lelki látása meghomályosodik, és nem tud különbséget tenni jó és rossz között. Végül, (3) aki segítségül hívja az Úr nevét, az megszabadul.

I. Aki engedetlen Isten szavának, az a vesztébe rohan

Akhábbal kapcsolatosan láthatjuk, hogy aki Isten szavának engedetlen, az engedetlenségével a vesztét idézi elő.  Ez azzal a kérdéssel szembesít minket, hogy komolyan vesszük-e Isten igéjét? Figyeljük meg, hogy Akháb mindenképp menni akart a harcba. Őt nem érdekelte az, hogy csakugyan kell-e ezt tenni, vagy most van-e az ideje, vagy milyen árat kell fizetni érte... Nem bánja azt sem, ha több ezer fiatal életével kell fizetnie ezért a katonai kalandért. Ő tudta mit akar: háborúzni akart, és Rámóth Gileádot visszafoglalni. Mivel erre Jósafát már odaígérte magát, hogy vele fog menni, ő is kényelmetlen helyzetbe került. Itt ő volt a vendég, aki nem oktathatta ki vendéglátóját arról, hogy ezt jobban meg kell fontolni. Nem akarta megrontani a viszonyt azzal, hogy nemet mond. Végül is, már igent mondott, most hogyan vonhatná azt vissza? Mivel nem tudott nemet mondani, belesodródott e kilátástalan háborúba.

Ma is megtörténik, hogy fiatalok, és volt fiatalok azért kerülnek az ördög csapdájába, mert nem tudnak nemet mondani!

Időközben, Isten küld számukra valakit, Mikeást, aki meg meri mondani nekik az igazat. Mikeás vállalta azt, hogy ezért arcul üssék, éheztessék és börtönbe zárják, de akkor is csak azt mondta, amit az Úr reá bízott. Vállalta a próféta sorsát. Általa Isten szólott hozzájuk, még egyszer, utoljára. Ha engedelmeskedtek volna Isten szavának, ez megmenthette volna mindkettőjüket és országaikat is. De Akháb nem akar engedelmeskedni, Jósafát pedig nem mert. Ott tántorognak mindketten az engedetlenség szakadékának peremén, és az egyetlen mentőkötelet durván elutasították! Engedetlenek lettek Isten szavának. Mikeás mondhatott, amit akart, ők fütyülnek rá! Márpedig, aki engedetlen az Úrtól jövő igének, az ezzel saját veszedelmét idézi elő.

Sajnos sokan kerülnek ilyen helyzetbe: tudják, mit üzen az Úr, mi az Ő akarata, de nem hajlandók engedelmeskedni Neki csak azért, mert nem olyan a hangulat és már felkészültek az ellenkezőjére. Az Igének csak az tud engedelmeskedni, akinek szent az, amit Isten mond.

Úgy háromszáz évvel később Jeruzsálem épp ilyen okok miatt pusztult el. Azt olvassuk az igében, hogy „az Úr, az ő atyáik Istene elküldte hozzájuk követeit jó idején, mert kedvezett a ő népének és az ő lakhelyének. De ők az Isten követeit kigúnyolták, a ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek, míglen az Úrnak haragja felgerjedt az ő népe ellen, s többé nem volt segítség.” (2Krón 36:15-16) Jeremiás próféta pedig ezt mondja Jeruzsálemről: „A te prófétáid hazugságot és bolondságot hirdettek néked, és nem fedték fel a te álnokságodat, hogy elfordították volna a te fogságodat, hanem láttak tenéked hazug és megtévesztő prófétálásokat.” (JSir 2:14) Íme, a babiloni fogság is elkerülhető lett volna, éppúgy, mint a rámóth-gileádi vereség, ha engedelmeskedni tudtak volna Isten igéjének. A kérdés az, hogy mi komolyan vesszük-e Isten igéjét? Készek vagyunk-e cselekedni azt, még ha körülöttünk sokan másképp tesznek is? Van-e bátorságunk mától fogva vállalni valamit, csak azért, mert Isten igéje úgy parancsolja?

II. Aki a sötétséget választja, az egy idő után megvakul

A második tanulság Jósafáttal kapcsolatos. Róla megállapíthatjuk azt, hogy aki nem mond határozott nemet a bűnnek és a gonosznak, az egyre inkább igent mond neki, aki mindinkább a sötétséget választja, az egy idő után megvakul, mivel lelki látása annyira meghomályosodik, hogy nem tud különbséget tenni a jó és a rossz között. Vajon mi tudunk-e tanulni a hibáinkból, és megtérni engedetlenségünkből?

Akháb kijelenti, hogy álruhában fog a harcba menni, de Jósafátot megkéri, hogy öltözze fel bátran királyi ruháját… Akháb tudta, hogy a harcmezőn a király lesz a célpont. Megneszelte, hogy az ellenség épp őt keresi, ezért nem tanácsos mutatkoznia, mint király. Mikeás kijelentette, hogy ebben a harcban elesik. Jó lesz vigyázni… Jósafátot azonban, akit belecsalt ebbe a kétes kimenetelű harcba, odadobja az ellenség elé, koncnak. Ilyenek az Akhábok: képesek feláldozni társukat csak azért, hogy magukat menthessék. Ez éppen a fordítottja annak, amit az Úr Jézus tett és tanított. Sokan Jósafát módjára beleegyeznek ebbe az előnytelen alkuba, mint ártatlan birkák mennek vesztükbe.

Joggal kérdezhetjük, vajon hová tette ez a Jósafát a józan eszét? Hogy nem jött rá az újabb csapdára? Hát nem vette észre, hogy orránál fogva vezetik és a vesztébe rohan? Ezekre a kérdésekre a válasz egyértelmű: nem, Jósafát már nem látja, hogy mi történik vele! Nem tud különbséget tenni jó és rossz között. Mert aki a sötétséget követi, egy idő után megromlik a látása és megvakul!

Akháb esetéből pedig nyilvánvaló, hogy aki engedetlen az igének, azt az ige nem megmenti hanem elítéli. Az elutasított kegyelem ítéletet jelent. Akháb meghal a harcban.

Pedig mennyire tudta Akháb, hogy mit akar... milyen nagy volt a ravaszsága, amikor álruhában azt gondolta, hogy be van biztosítva, mert helyette Jósafátot fogják lelőni, ő pedig visszafoglalja Rámót Gileádot és győztesen tér majd haza! Mennyire gőgösen utasította el Mikeást, és magabiztosan öltötte magára a páncélruhát! De nem számolt azzal, hogy Istent nem lehet megtéveszteni. A páncélon is van egy kicsi rés, és Isten a nyílvesszőknek is parancsol.

Így történhetett az, hogy valaki csak úgy véletlenül kilőtt egy nyilat, és az egyenesen halálra sebezte Akhábot. Mikor lement a nap, akkor Akháb számára örökre lement, mert meghalt. Aki Isten nélkül élt e földön annak Isten nélkül kell meghalnia, és Isten nélkül kell töltenie az örökkévalóságot. Milyen rettenetes!

III. Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megszabadul

Az evangélium abban található, hogy aki segítségül hívja az Úr nevét, az megszabadul, vagy újszövetségi szóval élve, üdvözül. Kész vagy-e segítségül hívni az Urat?

Szinte magunk előtt láthatjuk Jósafátot a küzdelemben. Az ellenség megkapta a parancsot, hogy ne harcoljon senki ellen, csak Izrael királya ellen. De királyi ruhában csupán Jósafát van. Akkor biztosan ő lehet Izrael királya! Nem törődnek a többiekkel, körbefogják Jósafátot. Jósafát rájön, hogy ez a biztos halál. Másodperceken múlik az élete. Történik azonban egy fordulat, amit az ige abban fejez ki, hogy Jósafát „elkezdett kiáltani”, vagy ahogyan a Krónikák könyve mondja, „akkor felkiáltott Jósafát, és az Úr megsegítette őt, és az Isten azokat elfordította tőle” (2Krón 18:31). Persze, ezt kellett volna tennie, még az Akháb udvarában! Milyen jó, hogy az Úr nem jött szemrehányásokkal, hanem kész volt segíteni. Hogyan? Hát úgy, hogy Neki van hatalma még egy ilyen felbőszült sereget is megállítani. Valahogyan, valamiből megállapították, hogy ez nem Izrael királya... No, akkor nem fontos. „Elfordította azokat tőle.”

De Jósafát előtt világossá vált, hogy őt egyedül Isten szabadíthatta meg. Segítségül hívta az Úr nevét és megaszabadult, „Mert aki segítségül hívja az Úr nevét, az megmenekül.” Ez az igazság három helyen is megtalálható a Bibliában. Először a Jóel könyvében (Jóel 2:22), aztán Péter apostol idézi pünkösdi prédikációjában (ApCsel 2:21), és végül Pál apostol is idézi a római levélben (Róm 10:13). Persze, tudni kell azt, hogy csak akkor igaz ez a megállapítás, ha valaki így kiált fel, mint Jósafát. Ha valaki nem nyugszik bele abba, hogy ostobasága miatt elpusztul, az kiáltson fel Istenhez! Ha valaki kész hosszú idő után végre komolyan venni Isten igéjét, az kiáltson fel Istenhez! Ha valaki kész Isten hívni segítségül, még akkor is ha eddig csak kigúnyolni és semmibe venni tudta őt, az kiáltson fel Istenhez. Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megtartatik.

Olyan ez, mint amikor a süllyedő tanítványok felkiáltottak, hogy „Uram, nem törődsz vele, hogy elveszünk?” (Mk 4:38) Erre az Úr méltósággal rászólt a tengerre, mint egy rossz gyermekre, és azonnal elállt a szél és lett nagy csend.

Olyan ez, mint amikor a kereszten függő lator odafordult Jézushoz: „Uram, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz a te országodban!” (Lk 23:42) Erre az Úr azonnal kész volt biztosítani őt arról, hogy még aznap vele lesz a paradicsomban. Nem magyarázza neki, hogy erre hamarabb is gondolhatott volna. Vagy, hogy legalább a tízparancsolatot megtanulhatta volna. Készségesen és szemrehányás nélkül kész volt számára a segítség. Van szabadulás!

Ez az, ami nekünk is fel van kínálva.

Jósafát elfordulása az Úrtól - 1Kir 22:13-28

Jósafát elfordulása az Úrtól 

1Kir 22:13-28 (2Krón 18:4-27)

¹³ A követ pedig, aki elment volt, hogy elhívja Mikeást, szólott neki, mondván: Íme, a próféták egyenlő akarattal jót jövendölnek a királynak: szólj, kérlek, te is úgy, mint azok közül egy, és jövendölj jót. ¹⁴ Mikeás pedig monda: Él az Úr, hogy csak azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem.

¹⁵ És mikor a királyhoz ment, monda néki a király: Mikeás! elmenjünk-e Rámoth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjuk? Ő pedig monda néki: Menj fel és járj szerencsével; az Úr kezébe adja azt a királynak. ¹⁶ És monda néki a király: Még hányszor kényszerítselek téged, hogy az igaznál egyebet ne mondj nékem az Úr nevében? ¹⁷ És monda: Láttam az egész Izráelt szétszéledve a hegyeken, mint a juhokat, amelyeknek nincsen pásztoruk. És monda az Úr: Nincsen ezeknek uruk? Térjen vissza ki-ki az ő házához békességben. ¹⁸ És monda az Izráel királya Josafátnak: Nemde nem megmondtam-e neked, hogy soha jót nekem nem jövendöl, hanem csak rosszat.

¹⁹ És monda Mikeás: Azért halld meg most az Úr beszédét: Láttam az Urat az ő székében ülni, és az egész mennyei sereget az ő jobb- és balkeze felől mellette állani. ²⁰ És monda az Úr: Kicsoda csalja meg Akhábot, hogy felmenjen, és elvesszen Rámoth Gileádnál? És ki egyet, ki mást szólt hozzá. ²¹ Akkor előjött egy lélek, aki az Úr eleibe állt, és monda: Én akarom megcsalni őt. Az Úr pedig monda néki: Miképpen? ²² És felele: Kimegyek, és hazug lélek leszek minden ő prófétáinak szájában. Akkor monda az Úr: Csald meg és győzd meg; menj ki, és cselekedjél úgy. ²³ Íme, az Úr a hazugságnak lelkét adta mindezeknek a te prófétáidnak szájába; és az Úr szólott veszedelmes dolgot ellened. ²⁴ Akkor odalépett Sédékiás, a Kénaána fia, és arcul csapva Mikeást, monda: Hogyan? Eltávozott volna én tőlem az Úrnak lelke, hogy csak néked szólana? ²⁵ És monda Mikeás: Íme, meglátod azon a napon, amikor az egyik kamarából a másik kamarába mégy be, hogy elrejtőzhess. ²⁶ Az Izráel királya pedig monda: Fogjad Mikeást, és vidd vissza őt Ammonhoz, a város fejedelméhez, és Joáshoz, a király fiához; ²⁷ És mondjad: Ezt mondja a király: Vessétek ezt a tömlöcbe, és tápláljátok őt a nyomorúság kenyerével és a nyomorúság vizével, míg békességgel megjövök. ²⁸ Monda pedig Mikeás: Ha békességgel térsz vissza, nem az Úr szólott én általam. Azután monda: Halljátok ezt meg minden népek!

Jósafát király bukásának története példát ad arról, mit jelent nem engedni az Úr szavának. Nagyon jól kezdte, de rosszul folytatta. Csak Isten kegyelméből történhetett meg, hogy végül mégis jól fejezhette be.

Bukásának további lépései abban mutatkoztak meg, hogy miután kimondta szörnyű fogadalmát, hogy elmegy Akhábbal a harcba, mindjárt rossz érzése támadt, és megpróbálta megtudni Isten akaratát. Sajnos, ahogyan ez történni szokott, már nem volt bátorsága vállalni az igazságot, hanem felpártolta a bűnt, és tudatosan elpártolt az Úrtól, tétlenül nézte végig Mikeás bántalmazását. Figyeljük meg Jósafát engedetlenség miatti nyugtalanságát, (2) megalkuvás miatti gyávaságát, és (3) hitványságát, amikor szótlanul eltűrte a hűséges Mikeás bántalmazását.

I. Jósafát nyugtalansága

Jósafátnak rossz érzése támadt, nyugtalan lett azonnal, ahogyan odaígérte magát Rámót Gileád visszafoglalására. Az engedetlenség miatti nyugtalanság ez. Ez természetes, mert akiben Isten Szentlelke munkálkodik, akik Istenre figyelnek, azokon valami szent békétlenség vesz erőt mindig, amikor engedetlenek lesznek iránta. Jósafát hozzászokott ahhoz, hogy megkérdezze az Urat: ezt most is így kellett volna tennie. De elhirtelenkedte a választ és túlságosan hamar kimondta, hogy menni fog Akhábbal a hadba. Már nincs mit tennie, de ha előtte nem kérdezte meg az Urat, akkor legalább utólag kérdezze meg! Igaz, hogy ez egy kicsit olyan „eső után köpönyeg”, de jobb későn, mint soha! „Kérdezősködjél még ma az Úr beszéde után” (5. v.).

Úgy tűnik, hogy Akhábot meglepte ez a dolog. Mit kell arról kérdezősködni, ha már mindketten eldöntötték, hogy indulnak? De hát, ha ennyire kegyes ez a Jósafát, ám legyen. Nehogy azt higgye már, hogy itt a szomszéd várban nem vallásosak az emberek. Majd ő megmutatja neki. Összeszedte összes udvari prófétáját, akiknek nem kellett megmondani, hogy mit akar hallani a király, mert azt ők úgyis tudták. Egyébként a hamis próféták mindig azt mondják, amit hallani akarnak tőlük. Akkor fizetik meg őket jól. Ezek tehát kórusban kezdték mondani, hogy vonulj föl, mert az Úr győzelmet ad neked! Jósafátnak gyanús lett ez a nagy egyhangúság és hirtelen harci kedv. Isten Szentlelke jelezni szokta övéinek, ha valami hamisan cseng. Akiben Isten Szentlelke van, az ismeri a Pásztor hangját (Jn 10:3-5). Az Úr nevében már nagyon sok hazugságot és féligazságot hirdettek. Jósafát megérezte, hogy itt valami nincs rendben. Újra kérdez, habár kérése szinte udvariatlan és erőszakoskodó: „Nincs itt már több prófétája az Úrnak, hogy attól is tudakozódhatnánk? És monda az Izráel királya Jósafátnak: Még van egy férfiú, aki által megkérdhetjük az Urat, Mikeás, a Jemla fia; de én gyűlölöm őt, mert soha nem jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat. És monda Jósafát: Ne beszéljen így a király!” (7-8. v.)

Akháb attól félt, hogy elveszíti Jósafát támogatását, akinek több mint egymillió katonája volt (2Krón 17:13-19), ezért megpróbálta hitelteleníteni előtte az Úr prófétáját: „Nemde nem megmondtam-e neked, hogy soha jót nekem nem jövendöl, hanem csak rosszat?” (18. v.) Akháb egyre zaklatottabb, mert kezdi látni, hogy az igazság egészen más, mint amit ő elképzelt magának, és amit Akháb megpróbál elhitetni vele. Akháb sem Benhadád ellen harcol immár, hanem Isten ellen: gyűlöli a prófétát, aki megmondja neki az igazat! Bezzeg Dávid soha nem gyűlölte Nátánt amiatt, hogy rámutatott bűneire. De az Akháboknak nincs fülük a hallásra. Ők már úgyis eldöntötték, hogy mit tesznek, és haragszanak, ha Isten azt nem írja alá. „De én gyűlölöm őt...” Micsoda téves gondolkozás!

II. Jósafát gyávasága

A Jósafát nyugtalanságát nemcsak érdeklődés követte, hanem elbátortalanodás, gyávaság is. Amikor nyilvánvalóvá lett Akháb istentelensége, akkor gyáván megalkudott, és nem mert kiállni többé az igazság mellett, nem merte keményen megfeddeni Akhábot istentelensége miatt.

Akháb már régóta hazugságban élt. Most következett, hogy learassa hazugságának következményeit. Ne mondjuk azt, hogy Isten félrevezette Akhábot. Nem Isten a hibás azért, hogy Akháb folytonosan elutasította az igazságot, és emiatt Isten most kiszolgáltatta saját hazugságának (Róm 1:18-32). Itt Jósafát az, akin csodálkoznunk kell, mivel ő nem ilyen életet élt. De amikor meghallotta Akháb istenkáromló szavait, csak annyit mondott: „Ne beszéljen így a király.” (8. v.) A szíve mélyén érezte, hogy a füle hallatára gyalázzák az ő Istenét, de nem mert egyértelműen odaállni Mikeás mellé, mint testvére mellé, mert az istengyalázó Akháb a rokona lett. Úgyhogy, alkalmazkodik. Megalkuszik. Talán azzal magyarázta ezt, hogy vendégségben van, és nem bánthatja meg vendéglátóját. Ezért megpróbál elfogadhatóan, politikailag korrektül mondani véleményt. Tiltakozik, de nem úgy, ahogyan tiltakoznia kellene, egyértelműen, bátran felvállalva a presztízs-veszteséget, vagy akár a halált is, hanem csak úgy udvariasan, amelynek nyílván, semmilyen hatása nem lett.

Mikeást megakarták vesztegetni. Tájékoztatták, hogy mindenki jót mond, álljon ő is be a sorba. Csakhogy az igaz prófétákat nem lehet megvásárolni, nem lehet megvesztegetni. Mikeás megesküszik, hogy csak azt fogja mondani, amit az Úr a szájába ad.

Kissé csodálkozunk azon, hogy ő is úgy kezdi, ahogyan a többiek. Két feltételezés van, amivel ezt magyarázzák. Az egyik az, hogy Mikeás mindezt gúnyosan mondta, ahogyan Illés bíztatta Baál prófétáit Kármel hegyén: „Kiabáljatok hangosabban, hátha kicsit nagyothall, félrement, vagy alszik...” (2Kir 18:27) Így szólhatott Mikeás is, gúnyolódva: „Menj fel és járj szerencsével; az Úr kezébe adja azt a királynak”, hiszen ezt mondják a többiek is mind... (15. v.) Ám lehetséges az is, hogy Mikeás meggyengült: látva a túlerőt, úgy érezte, hogy nem érdemes az árral szemben úszni. Ismerve Akhábot úgy látta, hogy hiábavaló erőlködés lenne ilyen hangos kórussal szemben egyedül képviselni az igazságot. Négyszáz ember! És van képük Istenre hivatkozni! Hát hogy jöjjön ő egy ünneprontó üzenettel ennyi ellenében? Isten azonban olyan kegyelmes, hogy nem engedte meg, hogy Mikeásban maradjon az igaz ige. Akhábot használta fel, hogy Mikeás megbátorodjék, és elmondja szomorú prófétai látomását: „Láttam az egész Izráelt szétszéledve a hegyeken, mint a juhokat, amelyeknek nincsen pásztoruk.” (17. v.) A vereség utáni menekülő népet látta, amelynek királya már meghalt.

Magunk elé képzelhetjük, ahogyan ott ült a két király Samária főterén, díszruhában pöffeszkedve. Már ez is paródiája annak, ami történik, mert Istent nem így kell megkérdezni, hanem inkább térden állva, zsákruhában. Hát még, amikor kiderült, hogy senki sem hajlandó engedelmeskedni Istennek! Ők már előre eldöntötték, hogy mit fognak tenni. Pedig Akháb életében most hallott utoljára igét. Most még megtérhetett volna. Ottmaradt, elesett ebben a csatában. Csak órák, napok választották el a halálától. Hallotta az igét, de engedetlenségével halálra ítélte magát.

Isten szeretetének csodája az, hogy még ilyen körülmények között is kijelentette akaratát. Még meg lehetett volna térni, még elkerülhető lett volna a gyalázat, a vereség, a gyász, a vérveszteség, mégsem érdekelt senkit őszintén, hogy mit üzen az Úr. Megkérdezik az Urat, ha már ennyire ragaszkodik hozzá Jósafát, „hívd ide hamar Mikeást” (9. v.), legyünk túl rajta minél előbb, de már mindenki eldöntötte magában, hogy mit fog tenni. Érezhető Akháb magatartásán az idegesség, a nyugtalanság, a bosszúság, hogy késleltetik, pedig már végleg eldöntötte, hogy mit fog tenni, bármit mondana is az Úr.

III. Jósafát hitványsága

Az ige beszámol arról, hogy mit kellett szenvednie Mikeásnak hűsége miatt. Ilyen nehéz időkben az Úr prófétáinak mindig szenvedniük kell. De még így is érdemesebb vállalni az arculütést, inkább, mint hordozni vas-szarvakat! Kár, hogy Jósafát mindezt hitványul végignézte, anélkül, hogy közbelépett volna.

Sorba vehetjük azokat az alkalmakat, amikor Jósafát döntés elé volt állítva és visszafordulhatott volna: a sógorságnál, a látogatásnál, a könnyelmű igenmondás után, a gyanúsan csengő hamis próféták koholmánya hallatára, a Mikeás látomásának átadása után… Azt mindannyian tudjuk, hogy ilyenkor már nagyon nehéz visszafordulni. De mégsem lehetetlen. Azért nehéz, mert ilyenkor már ki kell jelentenie, hogy „vétkeztem”. Vállalni kell, hogy meglesz róla a vélemény: „Micsoda ember ez, hogy megszegi a szavát, visszakozik..., megbízhatatlan és kiszámíthatatlan...” Jósafát nem tudott megállni és visszafordulni. Megalkudott, magára hagyta Mikeást, és átpártolt Akhábhoz, követve a hamispróféták hamisságát.

Egyedül vállalni az igazságot mindig nagyon nehéz. Képviselni szeretettel, határozottan, odaállni azok mellé, akik ugyanezt képviselik: ez nagyon nehéz. De mégis ezt kell tenni! Bármibe kerülne is, ez a helyes magatartás! Jósafát megpróbált kétfelé sántikálni: úgy akart Mikeás testvére maradni, hogy Akhábbal sem szakított. Márpedig „senki sem szolgálhat két úrnak” (Mt 6:24). Oda kell állni Isten sokat szidott népe mellé, felvállalva, hogy azután téged is szidni fognak. Az igazság ma sem népszerű. Kiállni az Ige mellett, hogy az aktuális üzenet az élet, a család, a társadalom számára, ez ma sem népszerű, sokszor még teológiai körökben sem. Egyre pogányabb világban élünk, ahol egyre nehezebb vállalni az Úr akaratát. Mindinkább különcnek tűnik az, aki ragaszkodik a Szentíráshoz. Sokan vannak, akik a népszerűt hirdetik, mert az kifizetődőbb. Egyre több oldalról halljuk, hogy „íme... mindenki jót mond, mondjad te is”, próbálva rávenni minket a megalkuvásra, a békesség kedvéért, a szeretet jegyében, a tolerancia jelszavával... Csak épp azt nem tolerálják, aki engedelmes akar maradni az Úrnak. Mózes vállalta az Isten népével való együtt nyomorgást! (Zsid 11:25) Vállaljuk mi is! „Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.” (Mt 24:13)

Ha közösséget vállalsz azokkal, akik az Úr ellenségei, ez azt eredményezheti, hogy te is azok sorsára fogsz jutni. Így írja Pál Timótheusnak: „Te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet, üldöztetésemet, szenvedéseimet, amelyek rajtam estek Antiókhiában, Ikóniumban, Listrában: minémű üldöztetéseket szenvedtem! De mindezekből megszabadított engem az Úr. De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak. A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén. De te maradj meg azokban, amiket tanultál és a mik reád bízattak, tudván kitől tanultad.” (2Tim 3:10-14)

Jósafát leszármazottjait szinte teljesen kiirtották! Attália, mint egy trójai faló, a bálványozást és pusztulást importálta Júdába. Pedig csak egy ártatlan menyegzővel kezdődött! „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában!” (2Kor 6:14) Ha egy pacsirta és egy veréb egy kalitkába kerül, hamarabb megtanul a pacsirta csiripelni, mint a veréb énekelni!

A vallásos köntös nem jelenti azt, hogy jó úton jársz. „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-e; mert sok hamis próféta jött ki a világba.” (1Jn 4:1)