Isten országának alapelvei - 2Sám 1:1-16

Isten országának alapelvei

2Sám 1:1-16

<  Az amálekita a gyász valódi jeleit viselte magán – mégis minden hamis volt. Mintha tükrözte volna Izráel veseségét...

v Az amálekita jól meghatározott tervvel érkezett Dávidhoz. Senki sem utazik 130 km-t csak úgy, ha nincs semmilyen terve. De igazi tervét nem fedte fel.

<  A fő kérdés ugyanaz, mint 1Sám 24-ben: Hogyan kerül a királyság Dávid kezébe? Megvárja, míg az Úr neki adja, vagy átveszi erővel?

v Az amáleki úgy vélte, hogy ha Isten megígérte is (ha tudott az ígéretről), szükséges egy kicsit besegíteni...

I. A hamisság felfedése – 6-10. v.

<  Aki épp elolvasta az 1Sám 31. részét az hamar felfedi, hogy az amáleki beszámolója különbözik... „Hát én azt hittem, hogy Saul önkezével vetett véget életének, itt pedig az amálekita azt mondja, hogy egyfajta „euthanáziát” hajtott végre rajta...” 

v Soha ne higgyetek az amálekitáknak!

<  C.F. Keil és Dale Ralph Davis bibliamagyarázók ugyancsak rámutattak, hogy az amálekita beszámolójában hiányosságok vannak. Hogy történhetett, hogy Saul közelében sem fegyverhordozója, sem mások nem voltak, csak épp ez az amáléki, hogy megadja neki a kegyelemdöfést?

v Ugyebár, ha ajándékot várt Dávidtól, meg kellett színezze egy kicsit! Hogyan mondhatta volna el, hogy ő megbújt a bokorban, amíg a harc lezajlott és Saul együtt a fegyverhordozójával a halálba menekült? Hogy aztán előugorva, mikor nem látta senki, ellopja a koronát és a karperecet Saultól?

v Sokkal megragadóbb forgatókönyv, ha úgy mutatja be magát, hogy ő a harc hevében Saul társaként méltósággal segített neki meghalni...

<  Az amálekita igazságban részesült. Ítéletben. De ebben mély irónia van.

v Azt kapta, amit vallástétele alapján megérdemelt!

<  Isten az igazságban gyönyörködik – „Íme, te az igazságban gyönyörködöl, a mely a vesékben van, és bensőmben bölcsességre tanítasz engem.” (Zsolt 51:6)

v Felfedi a bűnt – „Elédbe vetetted a mi álnokságainkat; titkos bűneinket a te orcádnak világa elé.” (Zsolt 90:8)

v Hasonlít es Anániás és Szafira esetéhez. ApCsel 5.  (4:32-37)

v Egy nap minden napvilágra kerül! – „Mert nincs oly rejtett dolog, mely napfényre ne jönne; és oly titok, mely ki ne tudódnék. Annak okáért amit a sötétben mondtatok, a világosságban fog meghallatszani; és amit fülbe súgtatok a rejtekházakban, azt a házak tetején fogják hirdetni.” (Lk 12:2-3)

v Dale Raph David: a szilvalopást láttam. És Isten is látta!

II. A gyász sürgőssége – 11-12. v.

<   Központi helyen van leírva Dávid és embereinek gyásza: két párbeszéd között, az amálekita érkezése és ítélete között. 

v Talán mi a 10. vers után mindjárt a 13. verssel folytattuk volna...

v A szent író szerint az amáléki várhat! Sürgősebb dolog van ennél: a gyászt kifejezni! Történik ez így a gyermekeikkel is, amikor hazajönnek az iskolából...

<  Siratják Isten népének állapotát!

v  Az Isten népe kell foglalkoztasson minket!

v Sírni a hitetlenség felett.

v Sírni az apátia és hitehagyás felett.

v Sírni a lelki hidegség miatt!

v Sírni a pogányság és erkölcstelenség belopózkodása miatt!

<  Lásd: A farizeus és vámszedő imája. (Lk 18:11-12)

III. Az istenfélelem biztonsága – 13-16. v.

<  „Hogy nem féltél?!” v. 14.

v Az Úr felkentjének szentsége – Dávid számára érinthetetlenséget jelentett.

v Ő ugyanis félt! 1Sám 24. és 26:8-11. „Akkor monda Abisai Dávidnak: Kezedbe adta a mai napon Isten a te ellenségedet; most azért, hadd szegezzem a földhöz őt a dárdával egy ütéssel, és másodszor nem ütöm át. Dávid azonban monda Abisainak: Ne veszesd el őt! Mert vajon ki emelhetné fel kezét az Úrnak felkentje ellen büntetlenül?! És monda Dávid: Él az Úr, hogy az Úr megveri őt! Vagy eljön az ő napja és meghal, vagy pedig harcba megy és ott vész el! Távoztassa el azért az Úr tőlem azt, hogy kezemet az Úrnak felkentje ellen emeljem, hanem csak vedd a dárdát, mely feje mellett van, és a vizes korsót, és menjünk el.”

Befejezés:

<  Nem a legfelemelőbb gondolatok ezek: hamisság, gyász, félelem...

v De nem én vagyok a hibás, hanem ez az amálekita, aki megkérdőjelezi Istent...

Isten titokzatos munkája - 1Sám 9:1-20

Isten titokzatos munkája

1Sám 9:1-20

n A színfalak mögött Isten ellenőrzi az eseményeket, embereket, az ő bölcsessége és hatalma szerint. Ez a gondviselés. Némelyek ezt „szerencsének” nevezik. De a hívők tudják, hogy szerencse nem létezik. Csak gondviselés van.

n Habár az ige fő mondanivalója az izráeli monarchia megalapítása, a gondviselés munkáját figyelhetjük meg 1Sám 9-ben.

v  Saul, egy magas és jóképű fiatalember a Benjámin nemzetségéből, ismeretlenül is már Izráel kiválasztott királya. Ám hogyan lesz belőle király? Megválasztják? Puccsot hajt végre? Nem. Isten hamarosan ismertté fogja tenni az ő választottját. Titokzatos munkája ez Istennek!

I. Természetes események használata természetfeletti eredmények elérésére

n Isten szuverenitása és gondviselése először a szamarak elvesztésében és megtalálásában mutatkozik meg.

n Nagy fordulatok gyakran kis eseményekkel kezdődnek. Isten akarata volt, hogy Saul keresése hiábavaló legyen, hogy aztán tudomására hozza, hogy ő lesz a király.

v  Mi okozta a szamarak elvesztését? A válasz: Isten. Persze, meglehet, méhrajt, vagy morgó medvét használt fel (mint Jónás könyvében: nagy halat, nagy szelet, árnyas növényt, férget, tikkasztó keleti szelet, stb.)

n Nem ez volt az egyetlen természetes esemény, amit Isten felhasznált. Saul már majdnem visszafordult, amikor éppen ott és éppen akkor Sámuellel találkozhatott Rámában (6. v. lásd. 1:1).

v  Nem nagy összeg, egy prófétai szolgálatért, de a szolgánál épp volt egy negyed-sékel, amit az áldozatra odaadhattak.

v  Épphogy találkoztak valami lányokkal, akik a városból jöttek, és megmondták hol van a látnok háza.

v  Csodák csodája, épp Sámueltől kérdezősködtek, hogy hol van Sámuel!

n Mindezen egybeesések: Isten gondviselése.

n Olyan ez, mint Eszter könyvében (ahol egyszer sincs említve Istennek a neve), éppen Márdokeus az, akinek tudomására jutott Bigtán és Téres áruló cselszövése, a király éppen akkor nem aludt, és éppen azt olvasta a krónikákból, hogy mit tett Márdokeus, amikor leleplezte az árulókat, éppen Hámán érkezett, akitől a király megkérdezte, hogy mit kell tenni azzal az emberrel, akinek a király tisztességet kíván?...

n Az ilyeneket soha ne nevezzük „szerencsének”, mert azzal Isten szuverenitását tagadjuk meg! Isten ellenőrzése alatt tartja a szamarak elbarangolását, a verebek leesését, vagy a fejed hajszálait…

v  Bízhatunk Isten gondviselésében! – Róm 8:28.

II. Alkalmatlan/közönséges emberek használata Isten munkájában

n Bármennyire volt Saul magas és jóképű, a királyságra mégis alkalmatlan volt, emberi szemmel nézve. Legtöbb országban az arisztokráciát a születés határozta meg: a legidősebb fiúnak a legidősebb fia, akinek a legidősebb fia… Benjámin a legkisebb volt. Lásd: 21. v.

v  Ám a 17. versben Isten mégis kijelentette: ő az! Különleges megtiszteltetésben volt része.

n Ugyanúgy használja Isten a szolgát, aki egy másik, alkalmatlan/közönséges ember. Lásd: 6. v. Van egy kis pénze, kezdeményezése, gondolkozik. Isten eszköze lesz.

v  Isten az emberi gondolkozást néha feje tetejére állítja. 1Kor 1:26-29

n Ezért: ne vessük meg azt a tanácsot, amit egyszerű, közönséges emberek adnak. Hasonlóképpen, ne féljünk megszólalni feletteseink felé, ha Isten minket akar használni, mint közönséges eszközöket.

v  John Owent aggasztotta néhány kérdés Isten szuverenitásával kapcsolatosan. Elment, hogy meghallgasson egy nagy puritán igehirdetőt. Ám megérkezésekor derült ki, hogy az illető igehirdető el van utazva, és más fog prédikálni helyette. Az viszont megválaszolta Owen minden kérdését! A nagy puritán, John Owen sohasem tudta meg, hogy ki volt az az alázatos, egyszerű ember, akit Isten felhasznált kérdései megválaszolására.

III. Isten munkája folyamatosan bontakozik ki

n Van egy nagyon fontos megtanulnivaló ebben a leckében: Isten lépésről lépésre vezet.

v  Vannak, akik konkrét vezetést várnak minden lépéshez. Útmutatást, vagy egy sms-t a mennyből! De ez nem így történik.

n Saul végezte mindennapi teendőit. A mindennapi munka közben Isten vezette őt.

v  A városi leányok kimentek vizet meríteni akkor is, amikor Sámuel ott volt a városban és áldozásra készültek.

n Akik valamilyen nagy munkára készülnek, azok jó, ha előbb végzik a mindennapi kis munkákat, amire itt az istentiszteleten vagy a vasárnapi iskolában tanították. Énekkar, zenekar, szavalat, aranymondás, stb. Közben figyelj arra, amit Isten munkád közben üzenni akar!

v  Ha a gépkocsi vagy kerékpár nincs mozgásban, nem lehet kormányozni!

IV. Isten az Ő Igéjével igazolja a vezetést

n Isten igéje ebben az időben a próféták szájában volt.

v  Isten szólott hozzájuk, ők pedig szóltak a néphez.

n Ha a prófécia nem teljesedett be, akkor halállal kellett lakolnia. (Ez a módszer elhallgattathatná a mai ún. „prófétákat”!...) Lásd: 16-17. v. 20. v. 10:1.

n A dolgok helyessége nem attól függ, hogy mit „érzünk”. Isten gondviselésében csak akkor bízhatunk, ha Igéjével összhangban cselekszünk. Sohasem lehet helyes ellene állni a Bibliának.

v  Fiú-lány barátság… – 2Kor 6:14.

n Ha ellene állsz Isten kijelentésének, nem lesz mentséged. Nem állhatsz Isten elé, hogy azt mondjad: „Nem tudtam!” De igenis tudtad, mert hallottad ezt a prédikációt!

Királykérés világi módra - 1Sám 8:1-9

Királykérés világi módra

1Sám 8:1-9

<  A királykérés felfedi a nép állapotát, úgy ahogyan a valóságban van.

v Miközben róluk beszélünk, mirólunk van szó!

I. Mennyire lelkesedünk azért, ami Istent helyettesíti – 8:5-8

<  A királykérés nem volt bűn, önmagában – lásd: 5Móz 17:14-20.

v A bűn inkább abban keresendő, hogy olyanok akartak lenni „mint a többi népek” – 8:5.

v Mert az 5Móz 17 világossá teszi, hogy Izráelnek nem olyan királya lesz, „mint a többi népeknél”, mivel Isten fogja kiválasztani (15a v.): izráeli lehet, nem idegen (15b v.), nem lehet nagy katonasága, háremje, gazdagsága (16-17 v.), és Isten törvényének tisztelője kell legyen (18-20 v.)

v Nem a kérés maga, hanem a kérés oka az igazi bűn. „Nem téged utáltak meg, hanem engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettük.” (8:7b)

<  Isten kiértékeli a királykérést. (7-8 v.)

v 1Sám 12-ben igazolva van a 8:7-8.

v A. érvelés – Az egyiptomi szolgaságban Istenhez kiáltottak, és Isten megszabadította őket. (12:8)

v B. érvelés – Izráel elfelejtkezett az Úrról, és a bírák idején mindenféle elnyomásban volt részük. De amikor az Úrhoz kiáltottak, megtérve, Isten Jerubbaált és társait küldte szabadítóul. (12:9-11)

v C. érvelés – Izráel az ammonita Náhással szembesül, aki erejét fitogtatja... Akkor azt mondták: „Semmiképpen nem, hanem király uralkodjék felettünk, holott csak a ti Istenetek, az Úr a ti királyotok.” (12:12) Vagyis: itt nem volt többé kiáltás az Úrhoz szabadításért, hanem ehelyett királykövetelés történt! Ez pedig Isten helyettesítése. Most nem Istenben bíztak, hanem egy másféle kormányzásban…

v Nem a monarchia bűn, hanem a monarchiában való bizalom. (Zsolt 118:8-9. 146:3) Mert az embert kísérti, hogy Istent helyettesítse: monarhiával, demokráciával, kommunizmussal, kapitalizmussal…

<  A 8. rész perspektívában:

v A 12. rész a 8. rész magyarázata: a királykérés Isten elutasítását jelentette.

v A 7. rész a 8. rész ellentétje: ott megtértek, hittek, imádkoztak, és király nélkül is győztek!

v A 4. rész a 8. rész párhuzama: itt királyban bíztak, ott pedig a frigyládában. Mindkettő bálványimádás és Isten helyettesítése!

<  Bajunkban hajlamosak vagyunk mechanikai megoldást keresni a lelki helyett!

v Például: Biztos, hogy a technikánkkal van baj! A módszer rossz! Program kell! Ügyeskedés!

<  Ahelyett, hogy Istentől várnánk segítséget, inkább előírjuk, hogy miféle segítséget akarunk...

v  Előírjuk Neki, hogyan és mikor szabadítson meg... Ki, mikor, hogyan lépjen közbe…

<  Isten néha megadja kérésünket, pedig nem örül neki.

v A meg nem hallgatott kérések gyakran az Ő szeretetét mutatják – Zsolt 106:14-15 – „¹⁴ Epekedés epesztette őket a pusztában, és próbára tevék Istent a sivatagon. ¹⁵ És megadta nekik, amit kívántak; és ösztövérséget bocsátott lelkükbe.”

v Bajunkban (12:12), helyzetükben (8:1-3) a királykérés logikusnak tűnt. Mégis, Isten rossznak minősíti! Mert javaslataink lehetnek logikusak, értelmesek, kivitelezhetőek – mégis istentelenek! Ne hagyjuk ki Istent!

v A bálványimádást sokszor nehéz kimutatni. De Isten látja! Hiába titkolod: „Ember szemétől bűneim…” (KÉ 308)

v Sámuel megtapasztalja, amit Mózes is, a próféták is, és Jézus is átélt: „Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék felettünk.” (Lk 19:14)

II. Mennyire irtózunk a szentségtől (8:5. 19-20)

<   „Olyanok lenni, mint a többi népek” – 8:5. 19b-20a.

v Természet szerint nem szeretjük felvállalni a különbözőséget csak azért, mert az Úrhoz tartozunk (az Úr miatt).

v Pedig Isten előírta, hogy a király nem lehet olyan, mint a többi népeknél! (5Móz 17:15-20)

<  Izráel népe önmagában különböző, egyedi volt. 5Móz 4:32-40.

v „Csak néked adatott láthatóan tudnod, hogy az Úr az Isten és nincsen kívüle több!” – 5Móz 4:35

v 3Móz 19:2 – „Különbözők legyetek, mert én az Úr különböző vagyok!” (Persze, eredetiben „szent” van. De értitek, ugye, a lényeget?)

<  Miért is lenne másféle sikerszabályunk? Másféle kinézetünk? Másféle beszédünk? Hűség a házasságban? Tisztaság a házasság előtt is? Igazságot keresni a szegénynek? Segítség a szűkölködőnek? Lelkesedni az istentiszteletért a szórakozás helyett? – Zsid 11:13-16.

v Alexander Maclaren: Az első lecke: – megtanulni mellőzni mások szokásait!

<  „Hallgass szavukra; mindazáltal tégy ellenük bizonyságot!” – 8:9.

v Tudtukra adta, mit jelent a király: elveszi... elveszi... (11. 13. 14. 16)

v Gondoljatok fiaitokra! Leányaitokra! Vagyonotokra!

v Rabságért kiáltotok, Egyiptomot kívánjátok vissza?

<  De a nép nem hallgatott Sámuel szavára – (8:19).

v Sámuel hallgatott a szavukra (22. v.), de ők nem hallgattak Sámuel szavára (19. v.).

<  Az igazság ismerete és szeretete között különbség van. Csak az utóbbi vezet engedelmességre.

v „És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának leheletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével; Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességükre.” (2Thessz 2:8-10)

<   Úgyhogy kérésünk esetleges elutasítása Isten irgalmáról beszél. Adjunk érte hálát!

III. Mennyire következetesen késztet Isten a megtérésre – 10:17-19 (20-21) -22-24. és a 12. részben

<  Isten Következetesen (könyörtelenül) ismétli a szavakat, melyek valahogy nem illettek az ünnep keretébe... (10:18-19)

v Mi többet adunk az etikettre és a díszletre!

v Sámuel tudta, hogy hűségesnek lenni fontosabb, mint illedelmesnek lenni. Ezért, nem azzal kezdi, hogy „Milyen jó benneteket újra együtt látni ezen az örömteljes napon...”

<  Isten jobban szeret annál, minthogy csak kedves szavakat mondjon! Könyörtelenül ismételni fogja üzenetét, amíg meghalljuk!

v Hajlandó elrontani egy kedves alkalmat, ha megtérésre vezethetne!

<  Sámuel végigvitte a választást, amíg a sors egy emberre, Saulra esett (20-21. v.)

v A legkisebb törzsből Benjáminból választott Isten, hogy megszégyenítse az erőseket (9:21). Lásd: Bír 20-21.

<  Saul kijött a sorsoláson – de nem találták! – 21b.

v Mint ahogyan a szamarakat sem találták... (9:4 kk)

v Izráel nem sikeresebb a király megkeresésében, mint Saul a szamarak megkeresésében!

v A központban Isten kijelentése van – 22. v.

v Isten népe teljességgel ki van szolgáltatva Isten szavának.

Befejezés:

<  Mindezek ellenére, Isten kegyelmes (12:13-23).

v Azért, mert az Ő népévé választott. Ő az Atyánk!