„Láttuk az Ő csillagát” - Mt 2:1-2. 9-10.

„Láttuk az Ő csillagát”

Mt 2:1-2. 9-10.

"Amikor pedig megszületett Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jöttünk, hogy tisztességet tegyünk néki. ...Ők pedig a király beszédét meghallva, elindultak. És íme, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük ment mindaddig, amíg odaérvén, megállott a hely fölött, a hol a gyermek volt. És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendeztek."

Isten Fiának testet öltése az egyik legnagyobb esemény a világtörténelemben. Mégis, ez nem volt különösen ismeretes az akkori emberek előtt, mert csak néhány pásztornak és néhány keleti bölcsnek jelentetett ki. A tudatlanok közül és a tudósok közül választott valakiket az Úr, hogy tudtukra adja a nagy eseményt. Mások számára, mint például a nagytanács tagjainak, az írástudóknak és farizeusoknak ez nem volt ismertetve.
Kérdezhetjük, hogy vajon miért ezeket választotta Isten, hogy a Messiás születésének hírnökei legyenek? Miért a kicsiknek és a távolvalóknak jelentette ki ezeket az Úr? Valószínű azért, mert ezekben látta megdicsőülni az Ő nevét. „Hálákat adok néked ó, Atyám – mondta az Úr Jézus egyik imájában –, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen Atyám, mert így volt kedves Te előtted!” Sok özvegy volt Izráelben Illés idejében, de ő nem küldetett csak a sareptai özvegyhez. Sok bölcs lehetett a zsidók és a pogányok között, de Isten a világ végéről választotta ki a keleti bölcseket, hogy egyszülött Fiának köszöntői legyenek. Isten útjai nem a mi útjaink, gondolatai nem a mi gondolataink. Az Övéi mindig magasabbak.

I.
Láthatjuk mindenekelőtt a napkeleti bölcsek keresését. Hol van? – kérdezték. A szent városban élők nem kérdezősködtek utána, nem keresték Őt... A zsidók közül mások sem keresték... Sok ezren nem érdeklődtek utána. Hát semmit nem jelentett nekik, hogy a Messiásuk megszületett? Ezek a távoli bölcsek kellett jöjjenek köszönteni Őt?
Mert ugye, a bölcsek jöttek, és kérdezősködtek. Nem tudom, hol kezdték. Bizonyára azt gondolták, hogy a zsidók fővárosában tudniuk kell a zsidók királyáról. Megkérdezték talán a kapuőrt: hol van a zsidók királya? A kapuőr nevetett, és gúnyolódott. Azt mondta, hogy nem ismer más királyt, csak Heródest. Megkérdeztek egy álldogálót az utcán: hol van a zsidók királya, aki megszületett? Talán azt válaszolta: engem nem érdekelnek ilyen buta kérdések. Társaságot keresek magamnak. A kereskedő így válaszolt: semmi baj, királyok, szeretném tudni, hogy mit árultok, vagy mit vásároltok? Hol van a zsidók királya? – kérdezhették a sadduceusokat. Azok elhallgattatni próbálták őket ezzel a kérdéssel, esetleg vallási barátaikhoz, a farizeusokhoz küldték őket. Az úton siető fiatalasszony azzal érvelt, hogy neki elég saját gyermekeire gondot viselni, nem foglalkozhat azzal, hogy ki született, vagy ki halt meg. A bölcsek viszont nem nyugodtak addig, amíg nem kapták meg a megfelelő információt a zsidók királyának születéséről, és nem találkoztak vele. Ők nem nyugodhattak bele, nem azért tettek meg olyan hosszú utat, hogy most abbahagyják.
Ők a csillagok tudósai voltak, és messziről jöttek. Milyen messziről? Nem tudjuk. Talán hónapok, esetleg egy-két év is eltelhetett az akkori lassú utazással, a csillag megjelenése óta, sokféle veszély és nehézség között, amíg Jeruzsálembe értek. Jöhettek Perzsiából, vagy Indiából, vagy Sittim földjéről (Ézs 49:12), vagyis Kínából – nem tudjuk. De azt tudjuk, hogy jöttek, kérdezősködtek, mert keresték a megszületett Messiást.
Isten szereti a kereső embereket. „Akik engem keresnek – mondja az Úr –, megtalálnak”. „Keressétek az Urat amíg megtalálható, hívjátok Őt segítségül, amíg közel van.” (Ézs 55) Nekünk is keresnünk kel Őt! Ez kell legyen a fő foglalkozásunk.
Ne vonja el a figyelmet karácsonykor a sok hangulatkeltő reklám Arról, akit reklámozunk, aki a központ. Őt kell keresnünk! Vele kell találkoznunk!

II.
Találjuk továbbá a bölcsek felbátorodását a csillag láttán. Látták az Ő csillagát napkeleten. Ma ezt így mondanánk: „hallották az evangéliumot”. Valamilyen formában tudomásukra jutott, hogy kicsoda a megszületett Gyermek. A te eseted talán más. Olvastad az igét, kezedben lehet a Biblia – olyan ez, mint a betlehemi csillag: ezek azok, amelyek odavezethetnek Krisztushoz. Nagy kiváltságban volt részed, ha láttad az Ő csillagát. Akik látták az Ő csillagát, azok felelnek ezért a különleges kegyelemért. Felelősebbek azoknál, akik nem láttak és nem hallottak semmit.
A bölcsek sem mondták, hogy látták az Ő csillagát, és ez elég. Ők nem cserélték fel a csillagot Jézussal. Ők a Királynak akartak tisztességet tenni, nem a csillagnak. Nem imádták a csillagot Jézus helyett. Sok száz kilométert utaztak, de erről még csak említést sem tesznek. Nem ültek le, mondva, hogy sivatagon, hegyeken, vizeken keresztül utaztunk, most már legyen elég! Nem. Nekik meg kellett találni a gyermeket, a megszületett királyt. Semmi más nem lehetett elég számukra!
A csillag egy Istentől küldött jel volt, hogy jó úton járnak, hogy Isten vezeti őket, és hogy eddigi fáradozásuk nem volt hiábavaló. De az utat nekik kellett végigjárni, nekik kellett követni az isteni vezetést, egészen a célig. Ne mondd tehát te sem, hogy: olvastam a Bibliát heteket, imádkoztam hónapokat, és az Úr nem jelent meg nekem! Habár örvendetes dolog, ha ezt teszed, de itt nem állhatsz meg. Meg kell találnod a Gyermeket! Neked sem több, sem kevesebb nem elég, mint Jézus. Nem állhatsz meg. Ne nyugodj bele, amíg meg nem találod Őt!
A bölcsek nem elégedtek meg azzal, hogy Jeruzsálembe értek. Azzal sem elégedtek meg, hogy újra meglátták a csillagot. Nagyon örültek neki, de nem állhattak ott meg. Elmentek Betlehembe. De ott sem állhattak meg, mert meg kellett keresniük a házat. Még az sem volt elég, hogy azt megtalálták, be kellett menjenek a házba. Csakis az volt elég, amikor megtalálták a zsidók királyát. És akkor imádták Őt.
A te vágyad is akkor teljesedik be, te is akkor éred el a célodat, ha találkozol a Messiással. Nem kaphatsz vigasztalást, amíg az Úr meg nem vigasztal téged! Nem szabadulhatsz bűneidtől, amíg az Ő vére meg nem tisztít! Nem lehet üdvösséged addig, amíg Jézussal nem találkozol. „Nincsen senkiben másban üdvösség, mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.” Csakis Jézus! Ő az egyetlen megoldás.

III.
Végül, le van írva részletesen a megérkezésük. Azért jöttek, hogy tisztességet tegyenek néki. Ha valaki keresi az Úrral való találkozást, és azért keresi, hogy imádja Őt, akkor nem kell sokáig várakoznia. Maga az Úr vár rád az Imaházban: nem kell neked várakoznod, hogy találkozhass vele. Aki éhezi és szomjúhozza az igazságot – ó, boldog ember az, mert – megelégíttetik. Ha még nem találtad meg Őt, az azért van, mert nem kerested. Senki sem mondhatja, hogy kerestem, de nem találtam meg.
Három dolgot tettek: meglátták, imádták, adtak.
Először: meglátták. Nem úgy, hogy valamelyik megszólalt, „nézzétek ott van”, aztán ezzel a dolog be van fejezve... Hanem úgy, hogy megálltak mind, és nézték. Talán percekig senki sem szólt. Ámultak az Ő természetfeletti szépségén. Lehet másnak nem is volt szép, de nekik igen. Íme, a megtestesült Isten!
Aztán imádták Őt. Íme, az uraknak Ura és a királyok Királya! Imádták őt a királyok. Hát te? Egy napon meghajol majd előtte minden térd. Nem imádhatsz igazán valakit, akit nem ismersz. „Az ismeretlen Istennek” állított oltár gyenge imádat. Mi Jézust imádjuk: a jászolban is, a kereszten is, a dicsőségben is. Legyen kész a szívünk Őt imádni karácsonykor is!
Mit adsz neki? Nem arról van szó, hogy adsz egy kicsit az idődből és pénzedből... Egyik énekünk azt mondja: „Átadom magamat teljesen”. Annak, Aki „önmagát adta érettünk” nem is illik kevesebbet adni. Isten teljes odaszánást kér! Nem azért kéri az Úr az életed, hogy neked kevesebb legyen, hogy megszegényedj. Ó, dehogy! Épp ezáltal gazdagodsz meg. Így lesz neked több. Ő gazdag volt, de szegénnyé lett, hogy mi az Ő szegénysége által meggazdagodhassunk.
Hosszú az éjszaka. Mindannyian éjszaka-járók vagyunk. Követned kell a csillagot, hogy célba érhess. Meg kell érkezned oda, ahol Ő van. Nem tudod hogyan? Kövesd a csillagot, olvasd az Igét! Talán elfáradtál már, eltévedtél... Figyelj az Istentől küldött jelekre, hallgass az Ő szolgáira...
Az élet nem osztja el egyenlőképpen a dolgokat. De Isten helyrehozza az élet igazságtalanságait: a sötét korszakokban azzal kompenzál, hogy küld neked egy csillagot. Isten az, aki áthúz, átvezet az éjjelen. Az elnyomás, üldözés, gyengeség, tévedés, botlás, a szomorúság, a gyász ellenére. Kövesd a csillagot! Célba érhetsz.
A csillag nem a cél, ez csak eszköz, amely elvezet a célhoz. Most még mindannyian úton vagyunk... Sok sírás-rívás és keserves jajgatás hallatszik, és nincs vigasztalás... Fáj a szív, és nem akar megvigasztalódni. De ne add fel. Kövesd a csillagot. Még nem érkeztünk meg. Pál apostol is azt mondja, hogy „Én nem gondolom magamról, hogy elértem volna... De amelyek hátam mögött vannak elfelejtvén, amelyek előttem vannak azoknak nekidőlvén, célegyenest igyekszem...” Egyszer azonban, amikor már nagyon közel volt a célhoz, akkor kijelenti: „eltétetett számomra az igazság koronája”... Tudta, hogy nem fáradt hiába. Hazavárja Őt az Megváltó, Aki az első vértanút is állva fogadta a megnyílt mennyben. Ott készít helyet a te számodra is, ha kész vagy átadni Neki magadat teljesen. Ámen.

Kenózis - megüresítés

Kenózis - megüresítés

Fil 2,5-11

Azt a címet adtam ez igeszakasznak, hogy „kenózis“. A görög kenoó szó megüresítést jelent. Ahogy itt, ebben a részben előfordul, nagy nehézségeket okozott a bibliafordítóknak. Ez a megüresítés, a kenózis, Jézus Krisztusnak az a cselekedete, amelyben Isteni formájából alászállt, megüresítette magát és emberré lett.
Pál apostolnak nem voltak problémái vallani Krisztus istenségét. A ferdeségek és tévelygések Pál apostol után ütötték fel a fejüket. Ha azt mondjuk, hogy Jézus ember volt, akkor persze, könnyű azt is mondani hogy a karácsonyi történet csak legenda. De akkor hova tesszük ezt az igét, hogy Ő isteni formában találtatott, onnan üresítette meg magát, szolgai formát vett fel és emberekhez hasonlóvá lett? Ez több, mint legenda! Szeretném ha látnánk azt a magasságot ahonnan Krisztus alászállott, majd azt az engedelmességet amely az alászállását, megüresítését, kísérte, és végül felmagasztaltatását, mint alázatának jutalmát, amiről később szó van.

I.
Előttünk van tehát először az a magasság, ahonnan Krisztus alászállott. Jézus Krisztus születése előtt Isten formájában volt, de nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő Istennel egyenlő, hanem megüresítette magát és szolgai formát vett fel.
Ebben az igében a forma szó görögül „morfé”. Innen származik a „metamorfózis“. Isten morféjában volt és szolgai morfét vett fel. Amikor azt olvassuk, hogy olyan állapotban találtatott, mint ember, ott egy külön szót használ a Biblia. Az állapot görögül „szkéma”. Mikor olyan szkémában, állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, és engedelmes volt a keresztfának haláláig.
De mi is a különbség a „morfé” és a „szkéma” között? A morfé egy olyan formát jelöl, ami nem változik, ami a dolgok lényegét, jellegzetességét mutatja be, azok jellemét mondja el. Jézus Krisztus Isten formájában volt, vagyis Isten volt. Emberré lett, anélkül, hogy megszűnt volna Isten lenni. Például, vegyük a gyógyszert, az orvosságot, mint morfét, amelynek különböző szkémái vannak: penicillin, ampicilin, oxacilin, vagy rudotel, nitrazepam, ibuprofen, aspirin, és így tovább... Ezek közül mindegyik „gyógyszer“, vagyis a gyógyszer morféhoz tartozik, de különbféle állapotban, szkémában találtatnak. Más példát véve alapul: ha azt mondjuk hogy „virág“, ez lehet egy morfé. A virágok közt ott van a liliom, a tulipán, a nárcisz, a jácint, és sok-sok más virág, megannyi szkémája a virág morfénak!
Valahogy így lehet érteni azt, amiről beszél nekünk az ige: Jézus isteni formában találtatott, Isten volt. Ilyen magasról szállt alá Jézus! Ez a jellegzetessége, ez a karaktere megmaradt, csupán más „állapotban találtatott“ alászállása után. Ő nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő, nem félt attól hogy elveszíti istenségét. Az Ő istensége nem egy szerzett, nyert, ellopott, zsákmány volt. Nem tekintette ezt olyan valaminek, amihez ragaszkodnia kellet volna, amit kikért volna magának, mint jogos tulajdonát. Ő bátran emberré lett, mert emberi állapotban is Isten maradt.
Ez az amit mi nagyon nehezen tudunk megérteni. Isten emberré lett. És mikor emberré lett, ott is a legmélyebbre szállott alá, szolgai formát vett fel. Lemondott isteni jellemzőinek és tulajdonságainak egy részéről.
Például, tudjuk azt, hogy a mi Istenünk mindenütt jelenvaló Isten. Ebben a pillanatban, jelen van Brassóban, Zilahon, New York-ban, Kínában, Ausztráliában, Olaszországban, Afrika legdélibb csücskéjén is, a déli sarkon vagy az északi sarkon ugyanabban a pillanatban. Ez csak a Föld, de jelen van a Holdon, a Napon és a 15 milliárd fényévre levő csillagokon túl is. Nem rejtőzhetsz el Isten elől, Ő mindenütt jelenvaló Isten. Jézusnak azonban le kellett mondania egy időre erről a tulajdonságáról, mivel szolgai formát vett fel, és emberekhez lett hasonló. Emberi állapotban egyszer csak egy helyen lehetett jelen. A mindenütt-jelenvalóságtól megüresítette magát.
Jákób kútjánál, Sikár városa mellett azt mondja az Úr: „Isten Szellem, és akik Őt imádják szükséges hogy lélekben és igazságban imádják“. De Jézus testet öltött, és a szellemi léttől megüresedve testté lett, hogy ember lehessen. Megszületett erre a földre úgy mint bárki közülünk megszületett. Asszonytól lett mondja Pál apostol, és törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa. (Gal 4,4) Az Úr, mindenek Ura, szolgai formát vett fel, hogy az embereket megváltsa. Ugyanakkor Isten is kellett maradjon ahhoz, hogy a megváltás munkáját elvégezhesse. Ő nemcsak ember volt, hanem Isten is. Másképp hogyan tudnánk megmagyarázni azt, hogy járt a vízen, szólt a betegnek, és az meggyógyult, parancsolt és az ördögök távoztak, kinyújtotta karját és lecsendesedett a tenger, kiáltott és Lázár feltámadt. Ezt csak Isten tehette meg, ember nem. Ő olyan állapotban találtatott mint ember, azonban mégis Isten maradt.
Az első századokban mikor az apostoli és konstantinápolyi hitvallásokat megfogalmazták, nagyon vigyáztak arra hogy tisztázzák azt, hogy Jézus Krisztus emberi és isteni természete egyszerre létezett személyében, nem összekeverve, és nem elválasztva. Nem lehetett szétválasztani de nem lehetett összekeverni sem. Ugyanabban a pillanatban, minden esetben és mindenütt Ő valóságos ember és valóságos Isten volt. Lehet azt mondod: ezt nem lehet megérteni! Hogy van az hogy Jézus szűztől született? Csakugyan, ezt nem lehet megérteni, csupán elhinni: itt kezdődik a hit.

II.
A magasság után lássuk azt a mélységet, ahova alászállott Jézus. Nagy dologról van itt szó. Jézus Krisztus, a mindenség teremtője, fenntartója és Ura, kivetkőzött isteni formájából, megüresítette magát, szolgai formát vett fel, és mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát halálig, mégpedig a legcsúfosabb halálig a keresztfának haláláig.
Itt van szó arról, hogy ez hogyan történt: engedelmes lett. Megalázta magát, alárendelte magát, Az, Aki valójában az Úr. Alárendelte magát az igének is, Ő, aki az igét ihlette. Az mondta: meg van írva - vagyis az ige az ő számára is éppoly érvényes, mint bárki más számára. Akármelyik pillanatban ott lehettek volna mellette az angyalseregek, hiszen azoknak is Ő parancsol. De Ő ezt nem igényelte: megalázta magát. Elfogatásakor a Gecsemáné kertben, mikor Péter levágja a főpap szolgájának, Málkusnak fülét, így szólt: „Azt gondolod, hogy nem kérhetném most Atyámat, hogy adjon mellém tizenkét sereg angyalnál is többet?” (Mt 26,53) Egy angyal száznyolcvanötezret ölt meg egy éjjel az asszír seregben. (Ézs 37,36) Ő kérhetett volna tizenkét sereggel! De megüresítette magát ettől a hatalomtól, korlátozta magát mindenható tulajdonságában.
Talán akkor értjük meg jobban, ha magunk elé képzeljük a Megváltót, amint leborul a Gecsemáné kertben imádkozni: „Atyám ha lehetséges múljék el tőlem ez a pohár, de mindazáltal ne úgy legyen ahogy én akarom, hanem amint Te.” (Mt 26,39) És úgy imádkozott, hogy az Ő verejtéke vércseppek formájában hullottak a sziklára.
Nehogy azt gondoljuk hogy emberek kényszerítették Jézust, hogy megüresítse magát, Isten, vagy az angyalok! Nem! „Önmagát megüresíté“. Nem Pilátus adta Őt a keresztre. Nem Kajafás, nem az Ő ellenségei és nem Júdás adta Őt a halálba. Ő önként vállalta, önként adta oda magát. Ezért született. Azt mondta: „nem azért jöttem hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak, s adjam az életemet váltságul sokakért.”
Azt parancsolta, hogy: „tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok”. A bevezető igevers is azt mondja, hogy az az indulat kell bennünk legyen amely Krisztusban volt. Pál nem téveszti szem elől hogy miről akar beszélni. „Az az indulat legyen meg bennetek“. Mi pedig az asztalra ütünk és azt mondjuk, márpedig nekem ehhez vagy ahhoz jogom van! Ezt nem engedem ki a kezemből, és az utolsó percig harcolok érte! A jussomat nem adom! De a Jézus indulata más. Ő nem tekintette zsákmánynak óriási jogát, hogy az Istennel egyenlő. Kész volt ezt letenni, és szolgálni. Ó, milyen nehéz ezt megtanulni Jézustól!

III.
De nincs vége mindennek. Következik a felmagasztalás, mint az alázat jutalma. „Éppen ezért, Isten felmagasztalta Őt, és ajándékozott neki oly nevet amely minden név felett való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattvalóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére”.
Melyik az a név amely minden név felett való? Én úgy gondolom, hogy ez a név az, hogy „Úr”: „Jézus Krisztus Úr”, görögül „Küriosz”. Nekünk nagyon fontos, Jehovának, Jáhvénak a görög fordítása. Az Ő nevét az újszövetségi írók úgy fordítják, hogy „Küriosz”. Sokkal inkább, mint bárki más, Ő valóban Úr.
Mózes második könyvében a „Vagyok“-nak jelentette ki magát. „Mondd meg, hogy a Vagyok küldött engem ti hozzátok”. Ugyanabból a szótőből származik az is, hogy Jáhveh. Majd azt mondja Isten Mózesnek: mondd meg a fáraónak: „Én vagyok az Úr. Ábrahámnak, Izsáknak meg Jákóbnak úgy jelentem meg mint Mindenható Isten, Él Sáddáj. Nem voltam ismeretes előttük az én Jáhveh nevemen, de most mondd meg, hogy Én vagyok az Úr”.
Ez az Isten felemelte, felmagasztalta Jézust, ajándékozott neki oly nevet mely minden név felett való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattvalóké. Egy napon tehát minden térd meghajol előtte, s minden nyelv vallja majd, hogy Jézus Krisztus Úr.
Megszületett, nem gazdag családban és pompában, hanem egy jászolban. Ott kezdődött a szolgálata, megalázkodása, lemondása. A legmélyebbre szállott, hogy ha valaki a legmélyebben van onnan emelhesse ki. „Isten fia a földre jött, és megtalált a bűn között, a vétkemért Ő bűnhődött s kegyesen felemelt. Az ingoványból engemet, szelíd kezekkel felemelt”. Ezért jött Jézus. Nem az igazakat jött hívni, hanem a bűnösöket a megtérésre. Igaz beszéd ez, hogy az Úr Jézus azért jött e világra hogy megtartsa a bűnösöket: engem és téged. „Íme az ajtó előtt állok és zörgetek...”, mondja. Legyen Ő az Úr, életed középpontja, és Ura!

A keresztyén hit titka

A keresztyén hit titka
1Tim 3,14-16


Ez a néhány vers úgy hangzik mint egy himnusz, mint egy hitvalló ének. Az akkori keresztyének hitvallása ugyanaz, mint a miénk. Ez a hitvallás benne kell legyen az énekeinkben, tetteinkben, imádságainkban, beszé¬dünkben. Erre építjük fel életünket és isten¬tiszteletünket.
Úgy kezdődik, hogy nagy a „kegyességnek” a titka. Ez a szó, hogy „kegyesség” a görög „eusebeia” fordítása. Itt a keresztyén hitről, a keskeny útról, vallásunkról van szó. Tehát nagy a keresztyén vallásnak a titka: erről beszél az ige, hat dolgot említve, melyeket párosával fogunk megvizsgálni. Ezek a következők: Isten megjelent hústestben, megigazíttatott a Szentlélek által. A második: megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt. Végül: hittek benne a világon, felvitetett dicső¬ségbe.
Pál apostol gyakran használja ezt a szót, hogy „titok”, főleg ha valami nehezen érthető, vagy addig nem értett dologról van szó. Beszél az ige a mennyek országának titkáról, Izrael megkeményedésének titkáról, a zsidókból és pogányokból alakult gyülekezet titkáról, Krisztus menyasszonyának titkáról, Krisztus bennünk lakozásának titkáról, Isten, vagyis Krisztus titkáról, a szentek elragadtatásának tit¬káról, a törvénytiprás titkáról, a hét csillag titkáról, Babilon titkáról, itt pedig a kegyesség, vagyis a keresztyén vallás titkáról beszél.

I.
Kezdjük tehát azzal, hogy „Isten megjelent testben, és megigazíttatott, más szóval bizonyíttatott, igazolva volt a Lélek által”.
De mit jelent ez az első titok, hogy „Isten megjelent testben”?
Minden vallásnak volt egy alapítója. Megvilágosodott, kije¬lentést kapott személy, aki felfedezte a „titkot”, és tanítani kezdte az embereket. Ezek mind emberek voltak, akik néha igazat és nagy dolgokat mondtak. Tudtak valamit, de nem tudtak mindent, mert emberek voltak. A keresztyén hitnek az a titka, hogy nem ember találta ki. Isten szállott le és jelentette ki magát.
Mi amennyit Istenből ismerünk, azt Jézus Krisztus jelent¬ette ki nekünk. Ha nem jött volna Jézus, akkor annyival maradtunk volna, amennyit a próféták mondtak, amennyit Mózes törvényében olvasunk, amennyit jelek és szimbólumok által elmondhatott Isten. Nagy a keresztyén hitnek eme titka: Isten alászállott, testet öltött! Nézz rá Jézus Krisztusra, Benne Isten gondolatát, akara¬tát, szívet láthatod meg. Általa a legtöbbet mondott Isten.
Gügyög a kisgyermek, nem érti senki, csak a kismama. Egye¬dül ők tudnak kommunikálni egymással. Ha idegennel találkoznak, sokszor csak mutogatva, jelekkel tudnak beszélni. Nos, jelek és csodák által szólott az Isten sok rendben és sokféleképpen, de karácsonykor megszólalt emberi nyelven. Isten megjelent testben! Ilyen nem történt egy vallásban sem! Ki az aki elmondhatja: Isten belépett a mi történelmünkbe? Nemcsak a tanításunk isteni kijelentés, hanem a történelmünk is. Ilyet csak a zsidók és a keresztyének mondhatnak!
Ennek a titoknak a párja az, hogy megigazíttatott lélekben. Jézus testben járt ezen a földön, de igazolta minden nyomát, szavát, tettét a Szentlélek. Ez az amit sokan nem tudnak elhinni. Az Úr Jézus arról tett bizonyságot, hogy semmit sem cselekszik magától. Ő Isten, testben. Megjelent testben, de nem ember volt csupán. Jézust a Szentlélek támogatta!
Egy alkalommal azt állították a zsidók, hogy Belzebub által űzi ki az ördögöket. Jézus azt mondta: ha egy ország meghasonlik önmagával, nem állhat többé fenn. Ha Sátán űzi ki Sátánt, nem állhat fenn az ő országa. „Ha én Belzebub által űzöm ki az ördö¬göket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Azért ők maguk lesznek majd a bíráitok. Ha pedig én Istennek Lelke által űzöm ki az ördögöket, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Istennek országa” olvassuk Máté 12,28-ban. Minden ördögűzés egy egy bizonyítéka volt az Ő istenségének, annak, hogy az Szentlélek támogatta, igazolta. A Szentlélek által maradt meg bűn nélkülinek. A Szentlélek hatalma által támadt fel a halálból a harmadik napon. Ó, nagy ez a titok: Jézus Isten és ember egy személyben.

II.
„Megláttatott az angyaloktól, és hirdettetett a pogányok közt” ez az előbbihez hasonló nehéz és mély titok.
Vajon mire utal ez az ige, hogy „megláttatott az angyalok¬tól”? Amilyen rövid ez a mondat, éppoly tömény teológia van benne. Mikor láttatott meg az angyaloktól? Földrejövetele előtt? Vagy amikor a földön járt, az angyali lények látták őt a földön? Vagy azokra az alkalmakra utal az ige amikor születésénél, megkísértetésénél, halála előtt és után látták őt az angyalok? Titok. Nagy a keresztyén hitnek eme titka. Van egy rész amit megérthetünk belőle, mint ahogy holdvilágnál is látunk valameddig. De a teljes valóság titok marad.
Annyit tudunk, hogy Jézus Krisztus küldetése kozmikus méreteket öltött: Isten úgy határozta el, hogy Ő általa békéltes¬sen meg magával mindent ami van a földön és a mennyekben. Minden Őbenne, Őáltala és Őrá nézve teremtetett, és minden Őbenne áll fenn. Az Istennel ellenségeskedő világot jött kibékíteni Teremtőjével. Az Ő küldetését az angyalok látták, mennyei és ördögi lények egyaránt. Egy napon megfog hajolni előtte minden térd, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr.
Az, hogy hirdetve volt a pogányok közt, ez számunkra nagy örömhír. Pál apostol ezt is úgy említi, mint titkot. Az erre vonatkozó igeszakasz, az efézusi gyülekezethez írt levél 3. részében van: „Kijelentés utján ismertette meg velem a titkot, a szerint, amint az előbb megírám röviden, melynek olva¬sásából megérthetitek mi az én értelmem a Krisztus titka felől; amely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófé¬táinak a Lélek által: hogy tudniillik a pogányok örökös társak és egyugyanazon test tagjai, és részesei az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangélium által” (Ef 3,3 6). Ez a Krisztus titka! Hirdettetett a pogányoknak! A Gyülekezet rejtve volt a próféták előtt is, különösképpen zsidók pogányokkal egy gyülekezetté való kovácsolása, teremtése.
Ez ilyen távlatban már nem tűnik olyan szenzációsnak. De akkor, egy zsidónak ez hallatlan volt. Pogányoknak? Üdvösség?! Szó sem lehet róla. A zsidók a választott nép. Nekik jött a Messiás. De mit mondott az Úr? „Jöjjetek énhozzám mind¬nyájan”! „Ha valaki hiszen Őbenne”! Tehát a pogányok, a nemzsidók is üdvözülhetnek.
Jónásnak meg kellet érteni, hogy Isten Ninive megtérésében is érdekelt. Péternek meg kellet értenie azt, hogy Isten Kornélius megtérésében is érdekelt. Isten azt akarja, hogy minden ember megtérjen, és az igazság ismeretére eljusson. Isten a pogányoknak is adott megtérést az életre. Kivétel nélkül mindenki üdvözülhet.
Te is, aki e sorokat olvasod. A te számodra is megjelent az Isten üdvözítő kegyelme. Térj meg Istenhez! Higgy Jézus Krisztus¬ban! Hol fogod tölteni az örökkévalóságot? Ezt te magad döntöd el itt e földön. Jézus meghalt a te bűneidért is. Ő elfogad: jöjj Hozzá! Jézus testté lett, Akit a Szentlélek igazolt élete során, szolgálata az angyalokat is mozgósította, és hirdetve volt a pogányok között. Nagy ez a titok! „Megláttatott az angyaloktól és hirdettetett a pogányok közt!” Neked is hirdetve van!

III.
„Hittek Benne a világon, felvitetett dicsőségbe”. Ez a harmadik titok pár.
A kezdetén csak százhúszan voltak, olvassuk a Cselekedetek könyvének első részében, a 15. versben. De nagy a keresztyén hitnek eme titka: hittek Benne a világon!
No, nem a Pilátusok, nem a Kajafások, nem a Júdások! Hanem a Máriák és a Magdolnák, a Tamások és a Péterek, a Pálok és Timó¬teusok. Isten a tudatlanokat a kicsiket, a nincsteleneket válasz¬totta ki magának. A gyengéket felemelte és a hatalmasokat megszégyenítette. Nem a világ tudósai és politikusai hittek Benne, nem a hatalmasok és gazdagok. De mégis: hittek Benne a világon.
Ezzel mindjárt két táborra oszlik az emberiség: a hivők és a hitetlenek táborára. Nem mindenki hitt Jézusban akkor sem, de mégsem jött hiába: voltak akik hittek Benne.
Szeretnék most feltenni egy kérdést: veled hogy áll ez a dolog? Te hova tartozol? Hova sorol téged Isten? Akkor, amikor megnyitják az életnek könyvét, olvasni fogják e a nevedet? Hittél e Benne? Igen, Isten kegyelméből az én nevem olvasni fogják majd: én is hittem Benne, engem is megváltott. Igaz beszéd ez, hogy Jézus Krisztus a bűnösökért jött, hogy megtartsa a bűnösöket. Ez én vagyok, Jézus értem jött. Az én nevem ott van azok között, akik hittek Benne a világon. A te neved ott van e?
Az Úr Jézus küldetése a mennyben kezdődik, és a mennyben ér véget: „Felvitetett dicsősségbe”. Isten elfogadta Jézus megváltás művét. Ez volt a pecsétje a megváltás munkájának. Isten is felmagasztalta Őt, és ajándékozott Neki oly nevet, mely minden név fölött való. Feltámadása után negyven napig együtt volt tanítványaival, majd megáldotta őket, és mennybe ment. Most Isten jobbján közbenjár övéiért.
De ez a Jézus, aki felvitetett dicsősségbe, ugyanúgy fog eljönni ítélni eleveneket és holtakat. Jézus visszajön. „Jövel Uram Jézus”!

Ip

This Saturday we had our regional meeting with the representatives of the churches. It was a good fellowship. And the Sunday School teachers, and the Women Association committee also had good meetings.
More than a week for now that I became the interim pastor of the church in Ip (where I was born). Please pray for finding a good pastor for this church (and for the other church in Balc). Tomorrow morning will be the first time that I will be at the Communion Table with this church. And in the evening we will have a special service with the former (retired) pastor.

Karácsonyi kinyilatkoztatás

Karácsonyi kinyilatkoztatás
Gal 4,4-5 (és Lk 2,1-7)

Karácsony előtt mindig eszünkbe jut az emberiség legnagyobb szégyene, az, hogy amikor Isten Fia emberré született ezen a földön, akkor itt nem volt számára hely. De milyen hely kellett volna Neki? Hát, kellett volna egy üres hely, ahol semmi sem szorítja ki őt. Máriának egy üres szobára lett volna szüksége! Ilyen nem volt, ezért a Dicsőség Királya jászolban született meg. Ma is üres helyet keres az Úr! Bűnöktől, szenvedélyektől, önmagamtól is megüresített hely kell Neki, ahol ő állandó lakozást vehetne. Nemcsak egy karácsonyra, nemcsak egy napra, nemcsak egy évre akar ott lakni, hanem mindörökké. Ilyen-e a te szíved, az én szívem? Tud-e parancsolni ott, Úr-e ő ott, megalapította-e már ott az ő királyságát?

A Galatákhoz írt levélből az olvassuk, hogy kibocsátotta Isten az ő Fiát, amikor az időnek teljessége eljött, hogy asszonytól törvény alatt megszülessen, hogy a törvény alatt levőket megváltsa. Ezt az örömhírt angyalok adták tudtul először. Az első karácsonyi evangéliumot angyalok hirdették. De csak akkor. Azóta emberek adják tovább. Már a következő versekben arról olvasunk, hogy pásztorok vitték tovább, Mária forgatta a szívében, másutt olvassuk, hogy keletről bölcsek jöttek hogy hódoljanak Neki.

Az a gondolat van bennünk: milyen szépen énekelhettek az angyalok ott Betlehem mezején... Az angyalok lehet, hogy szépen énekelnek, de a Bibliában ezt sehol nem olvassuk. Ott a pásztorok jelenlétében mondták, nem énekelték a karácsonyi örömhírt. A megváltottak, azok énekelnek még a mennyben is... Majd egykor új éneket fognak énekelni a Bárány tiszteletére. Az angyal első karácsonykor viszont azt mondta, hogy „Ne féljetek! Mert hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz. Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. És hírtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, akik az Istent dicsérik, és azt mondják: Dicsősség... Békesség... Jóakarat.”

Isten legcsodásabb, legnagyobb kijelentése Jézus Krisztus. Hajdan szólott Isten sok rendben és sokféleképpen a próféták által, ez utolsó időben szólott nékünk az ő Fia által! (Zsid 1,1) Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, az ő valóságának képmása, a mindenségnek teremtője. Isten valóságban közénk jött. Velünk az Isten! Ez a karácsonyi ünnep lényege. Ennek a kinyilatkoztatásnak néhány jellegzetes tényét szeretném, ha megvizsgálnánk ma. Először annak idejét, hogy mikor történt, majd annak a módját, hogyan nyilatkoztatta ki magát Isten Jézus Krisztus által, és végül, hogy miért, mi volt a célja Istennek ezzel, mit akart vele elérni.

I.
Kezdjük tehát azzal, mikor volt e kinyilatkoztatás ideje?

Pál apostol csupán annyit említ, hogy „amikor az időnek teljessége eljött”. Ebben minden benne van. Lukács evangélista szerette a pontosságot, és mindent próbál kronologikusan elmondani. Az Úr Jézus születését is belehelyezi a történelmi kontextusba, környezetbe. Elmondja például, hogy Keresztelő János munkássága Tibériusz császár uralkodásának 11. évében kezdődött, amikor Judeában Poncius Pilátus volt a helytartó, Galileában Heródes, Ithurea és Trakhonitisz tartományokban Filep, Heródes testvére, Abilénében Liszániász volt negyedes fejedelem. A Templomban pedig Annás és Kajafás voltak a főpapok. Ezek nagyon pontos történelmi feljegyzések. Hasonlóképpen helyezi bele a történelembe Lukács a karácsonyi eseményeket is. „Azokban a napokban Augusztusz császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeírattassék”. Az egész föld azt jelentette abban az időben, hogy a Római Birodalom. Mindenki saját városába kellett menjen, a népszámlálás végett, hogy összeírják. Ezek a rendeletek inkább az adó behajtása miatt, máskor a katonai szolgálatok miatt történtek. Így történt, hogy Mária és József a Dávid városába, Betlehembe kellett felmenjenek. Mintha csak véletlenül történt volna minden. Talán még bosszankodtak is, hogy vajon miért éppen most kellett ezt a rendeletet kiadni, amikor Máriának eljöttek az ő szülésének napjai. Miért? Így volt benne Isten tervében. Ezt Pál apostol úgy fejezi ki, hogy „mikor az időnek teljessége eljött”.
Sokat várakozott Izráel népe: várták a Messiást. Meg volt ígérve. Úgy volt ez, mint ahogy ma várjuk az ő visszajövetelét. Bármikor megjöhet, bármelyik éjjel, bármelyik órában... „amikor nem gondoljátok”- mondta az Úr Jézus. Úgy fog meglepni titeket, mint az éjjeli tolvaj. Legyetek készen! Nos, Izráel is várta a Messiást, de nem volt készen fogadni őt. De az időnek teljessége eljött, Isten órája ütött. Mikor? Feltevődik a kérdés, miért nem jött előbb, vagy később... Miért nem jött ma a húszadik század végén... Mi nem feszítettük volna meg, ugye? Nem a jászolban adtunk volna Neki helyet... De Isten azt jobban tudta, mikor kell eljöjjön... Amikor az időnek teljessége eljött!

Szeretném leírni egy néhány szóban, milyen volt az akkori világ. Mindenesetre, nem olyan volt, mint a mai. Nem voltak tömegkommunikációs eszközök, nem volt ilyen apróra feldarabolt Európa. Akkor minden a rómaiaké volt. Az összeírás az „egész földre” vonatkozott. Ez nemcsak egy néhány évre, vagy egy rövid időre volt így... Többszáz évig így volt, sok császár uralkodott egymás után ebben a birodalomban. Sokféle kérdést tehetnénk fel ezzel kapcsolatban, de itt csak a lényegre szeretnék kitérni. Mit jelentett „az időnek teljessége”?

Vallási téren, minden új terület elfoglalásával a rómaiak hozzáadták annak a népnek istenét a már meglévő istenek csoportjához. Maradhattak szokásaikkal, vallásos szertartásaikkal, csak tisztelni kellett a császárt is, mint egy istent a sok közül. Cserébe békét és biztonságot biztosítottak, a jól megszervezett római birodalom kiváltságait élvezhették. Új nép, új istenek... Ez oda vezetett, hogy megszámlálhatatlan sok isten volt, akik között a rendfokozat nem volt világos. A római többistenhit mellett, ott voltak a zsidók, akik kezdettől fogva azt vallották „Halljad Izráel, az Úr, a mi Istenünk egy Úr”! ők nem hajtottak térdet a császár előtt, ők csak az egy igaz Istent imádták. Így tehát, elérkezett az ideje annak, hogy egy új vallásos rend vegye kezdetét.

Amíg a rómaiak kölcsönözték ennek a birodalomnak a határok eltörlését, a békét, a görögök kölcsönöztek egy kultúrát, egy nyelvet, amit az egész birodalomban beszéltek. Ezért utazhatott például Pál apostol országokon és világrészeken át, hirdetve az evangéliumot, mert mindenki értette azt a nyelvet, amit ő beszélt. Az Ószövetség le volt fordítva már görög nyelvre, az Újszövetséget görögül írták. Útlevélre pedig nem volt szükség. Elérkezett az időnek teljessége.

Morális téren, az erkölcsi színvonal olyan mélyre zuhant, hogy megérett a világ a változásra. Magasra ugrott a házasságok felbomlásának száma, nagy volt az erőszak, az elnyomás, a társadalmi osztályok közötti különbség.

A világtörténelem nem ismer még egy ilyen időszakot, amikor ilyen körülmény adódott volna elő. Amikor az evangélium bejött erre a világra, akkor azonnal lehetett hirdetni mindenütt az akkor ismert világban, egy olyan nyelven, amit mindenki ismert, egy olyan országban, ahová mindenki beletartozott, egy olyan társadalomban, ahol mindenkinek éppen erre volt szüksége.

Ha tehát megkérdezzük, miért nem jött el a Megváltó a régi Sumér- vagy Akkád birodalomban, a Perzsa-, az Asszír-, a Babiloni birodalomban, vagy az Inkák és a Mayák birodalmában... A válasz az, hogy azért, mert ekkor jött el az időnek teljessége. Most ütött Istennek órája. Kibocsátotta Isten az ő Fiát!

II.
Lássuk másodszor e kinyilatkoztatás módját.

Az ige így szól: „Aki asszonytól lett”. „Felment József is Galileából, Názáret városából Judeába, a Dávid városába, mely Betlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt, hogy beírattassék Máriával, aki néki jegyeztetett feleségül, és várandós volt. És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai, és szülé az ő elsőszülött fiát”... Isten, a mindenség Ura, Aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik, Akinek kezébe esni rettenetes dolog, felvette az emberi formát. Hogy ez mit jelent, hogy az Ige testté lett, hogy kilépett Isten a keretből, valóságos emberi formát vett fel, közénk jött, gyermekké született, - ezt nem tudjuk megmagyarázni. Így jött be Isten erre a földre, Így szólott hozzánk. Szólott hajdan sokféleképpen, sok rendben, de ez utolsó időben így szólott hozzánk az Isten. Sok módszert használt már az Úr, de most úgy szólott, mint még soha: egészen hozzáférhetően, érthetően.

Ha most franciául, vagy eszperantóul hirdetném az igét, nem sokan értenék meg. Nem tudnánk kapcsolatot teremteni, kommunikálni... De mert ezt a nyelvet mindannyian értjük, amelyen beszélek, egész közel érezzük magunkat egymáshoz. Isten karácsonykor olyan nyelvet használt, hogy megértesse magát velünk. Az Ige testté lett, hogy megérthessük végre! Azért mondta az Úr Jézus, hogy én azokat mondom, amiket az Atya kijelent nékem. Isten kijelentette magát Jézus Krisztus által. Nem úgy, mint a próféták által, vagy események által! Az ő Fia által szólalt meg az Isten.

A Zsidókhoz írt levélben olvasunk arról, hogy mi nem járultunk egy megtapintható hegyhez, mondások szavához, Isten városához, angyalok ezreihez, tűzhöz, homályhoz, sötétséghez, szélvészhez, trombitaharsogáshoz, mondások szavához, rettenetes látományhoz. Most nem úgy szólott az Isten, mint a Sinai hegynél. Akkor még Mózes is megijedt, és remegett. A nép kérte, hogy ne szóljon velük az Isten, nehogy meghaljanak. Jézus Krisztus által úgy szólott az Isten, hogy mindnyájan megérthetjük őt. Hozzáférhetővé lett. Hitkezünkkel megérinthetjük őt. Lelki szemeinkkel láthatjuk őt. Szívünkbe befogadhatjuk: a miénk lehet. Jézus Krisztus nemcsak egy képmása Istennek: ő valóságos Isten, és valóságos ember, egy személyben.

Ha a napról azt mondanám, hogy olyan, mint egy tányér, vagy egy fénylő ballon... igazat mondanék. Még közelebb járnék a valósághoz, ha azt mondanám, hogy a nap olyan, mint ez a földgömb. Mégis, a valóságot nem tudnám ezzel igazán érzékeltetni. Egészen más az, amikor valaki belenéz a napba, átérzi melegét és fényét, látja, amit életre hívja a télből a növényeket. Nos, szólott Isten sok rendben és sokféleképpen hajdan a próféták által... kijelentette magát, bemutatta magát, de sohasem szólott még az Isten úgy, mint az ő Fia által. ő a valóságos Isten. „Kibocsátotta Isten az ő Fiát”.

A szőlőművesekről szóló példázatban az Úr Jézus említi azt, hogy miután a gazda szolgáival gúnyt űztek, megcsúfolták, megkövezték, majd újabb szolgákat küldött, újabb rendben, másképpen szólott, de azokkal is hasonlóképpen bántak. Majd a gazda így szólt: „elküldöm a saját fiamat, azt meg fogják becsülni”. Nem tudjuk kibeszélni azt, hogy mit jelent a János 3:16: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta”! Nem egy Ézsaiást adott, nem egy Illést, nem egy Ezékielt, nem egy Dánielt, nem egy Dávidot, nem egy embert, hanem az ő Fiát, - hogy ha valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!

III.
Itt van a válasz a harmadik kérdésre: arra, hogy Miért történt e kinyilatkoztatás? Mi volt a célja Istennek ezzel?

Isten jól tudta, hogy az ő Fiát hova küldi, hogy nekünk mire és kire van szükségünk. Isten jól tudta, hogy ezt a mai sötétséget senki és semmi nem tudja megtörni, csupán ő. Nem tud az ember feljutni Istenhez, nem tudja legyőzni szenvedélyeit, bűnös voltát, nem tudja bűneit meg nem történtté tenni. De tudott Isten leszállni, emberré lenni.

A Biblia arról beszél, hogy lesz ítélet, van örök üdvösség, vagy örök kárhozat. Rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni. Karácsonykor nem ítélettel jött. Jaj lett volna nekünk, ha úgy jön! Szeretettel jött. Kegyelemmel. Isten ítélete, haragja Jézus Krisztust sújtotta a kereszten. Meghalt a mi bűneinkért: ő épp azért jött, hogy életét adja váltságul. Azért jött, hogy kijelentse magát nekünk.

Többször ítéletek által jelentette ki magát az Isten. Például Egyiptomban. A fáraó kijelentette, hogy nem tudja kicsoda az Úr, és nem is bocsátja el az Izráelt. Erre az Úr azt mondta: majd én megmutatom neki. Majd megtudja, hogy kicsoda az Úr. Gondolom, ismerjük a történetet, mi következett ezek után: jöttek a csapások egyre-másra: Isten sorra vette Egyiptom bálványisteneit, és ítéletet tartott felettük. Aztán jött az utolsó csapás, amikor általment az Úr Egyiptom földén, egy éjjelen, és megölt minden elsőszülöttet Egyiptom földén, az embertől fogva a baromig, és Egyiptom minden istene felett ítéletet tartott az Úr. Mikor a trónörökös is meghalt, akkor a fáraó elismerte, hogy az Úr az Isten. Menjetek, - mondja Mózeséknek - de hamar. Áldjatok engem is! A Veres tengernél amikor Isten eltörli az Egyiptombeliek seregét, ezt azért teszi, hogy megtudják az összes egyiptomiak, hogy ő az Úr.

Ha karácsonykor is így jött volna hozzánk az Úr... Vagy úgy ahogy Akháb meg kellet ismerje, hogy az Úr az Isten. Nem volt eső három évig és hat hónapig... A Kármel hegyén Illés ítéletet tartott... Leszállott az Úr tüze, megemésztette az áldozatot, a fát, a köveket, a port, a vizet az árokból. És a kétfelé sántikáló nép, közöttük a király, Akháb, felkiáltottak: Az Úr az Isten!

Mi lett volna, ha karácsonykor is így jött volna közénk az Úr? Ha Mózes is megrettent, és remegett. Mit tettünk volna mi? Amikor az időnek teljessége eljött, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki... aki nem villámcikázásként, vagy angyalként jött. Aki nem a haragot hozta, hanem a szeretet kinyilatkoztatása volt. Jézus Krisztus által tudja meg ez a világ, hogy kicsoda Isten. Jézus azért jött, hogy éljünk általa, hogy üdvösségünk legyen általa.

A Biblia beszél arról, hogy lesz még egy nap, amikor Isten kibocsátja az ő Fiát másodszor is. De nem úgy, mint először. „Egyszer jött, mint Bárány, ki bűnünkért, halleluja, meghalt keresztfáján“. Másodszor nem a kegyelem hanem az igazság lesz kinyilvánítva általa.

Most „Velünk az Isten”! Nem ellenünk van. De ha az általa kinyilvánított kegyelmet most elutasítod, amikor másodszor lesz kibocsátva, majd ítélettel fog jönni feléd. Ne várd meg azt a napot! Most Jézus a te szívednél vár, bebocsátást kér az életedbe. Fogadd be őt! Engedelmeskedj Neki! Borulj le Előtte! Térj meg Hozzá! Higgy Benne, hogy üdvösséged legyen általa!