A nyelveken szólásról

A karizmák közé sorolt „nyelvek nemei” valóságos nyelvek voltak, míg a mai divatos „nyelveken szólás” nem az.

A nyelveken szóló számára is öt érthető szó többet használt, mint tízezer szó nyelveken. Ezért kellett imádkoznia azért, hogy magyarázhassa meg (1Kor 14:13).

A „titkos dolgok” olyan titkok lehettek, amelyek a kinyilatkoztatás folyamatában azelőtt még rejtve voltak (Róm 16:25-27. Ef 3:2-6. Kol 1:25-27).

A magyarázat („hermeneüó”) egyértelműen fordítást jelentett (Lásd: Lk 24:27. Jn 1:38. 42. ApCsel 9:36.) Ha nincs fordítás, akkor hallgatnia kell az istentiszteleten (1Kor 14:28).

Sajnos, a mai nyelveken szólásnak nevezett öntudatlan beszédnek nincs szótára, nyelvtana, mondattana, és ezért lefordíthatatlan. (Az állítólagos "fordítások" nem felelnek meg a valóságnak.)

A „nyelveken szólás” Istennek azon kegyelmi ajándéka, amikor a Szentlélek által valakit képessé tesz egy ismeretlen (idegen) nyelven való beszédre, amelyet adott esetben egy jelenlévő, aki ismeri azt a nyelvet, vagy akit az Úr erre külön ajándékkal képessé tesz, világosan megért és le tud fordítani.

Nincs „igazi” és „hamis” nyelveken szólás, hanem van „a” nyelveken szólás (amelynek üzenete, szótára, nyelvtana, szerkezete és magyarázata/fordítása van), és van öntudatlan beszéd, amely nem rendelkezik a „nyelv” ismertető jegyeivel, így lefordítani sem lehet. Ez utóbbi még nyelvnek sem nevezhető.

Az öntudatlan beszéd nemcsak manapság gyakori, hanem a görög misztériumvallásokban is gyakori volt, éppúgy, mint ma a buddhistáknál. Ez nem a Szentlélek ajándéka, mivel meg lehet tanulni. Míg a nyelveken szólás öntudatos beszéd, addig az öntudatlan beszéd gyakran extázisban történő jelenség. Az istentiszteleten azonban az értelmünket nem kikapcsolni, hanem használni kell. Minden esetben, kivétel nélkül! Ezért, egy ilyen jelenséget egyáltalán nem látunk elfogadhatónak a gyülekezetben, az istentiszteleten.

A nyelveken szólás célja az volt, hogy meggyőzze a hitetlen zsidókat, hogy az üdvösség a más nyelvűeknek, a pogányoknak is adatott. Ez látható a pünkösdi- és a Kornélius megtérését követő eseményekben. Állítólag manapság is megtörtént, hogy valaki olyan nyelven (arisztokrata-franciául) kezdett el beszélni a gyülekezetben, amit sohasem tanult, és egy másik azt lefordította, pedig ő sem tanulta. De ahol ez megtörtént, a nyelveken szólás ott is ugyanolyan céllal történt: meggyőzte a hitetlen zsidókat az evangéliumról. Ennek ellenére, el kell ismerjük, hogy ez nem egy gyakori dolog, még karizmatikus körökben sem! Mi lehet ennek az oka?

Nyílván az, hogy nincs szükség már meggyőzni senkit.

Hadd szemléltessem ezt egy bibliai példával: „Másnaptól kezdve, hogy ettek a föld terméséből, megszűnt a manna, és nem volt többé mannájuk az Izráel fiainak; hanem Kanaán földjének gyümölcséből ettek abban az esztendőben.” (Józs 5:12) Pedig Isten nem figyelmeztette őket előre! Pedig Istennek hatalma lett volna továbbra is mannát adni! De nem volt reá szükség többé. Isten azt adja, amire népének szüksége van. Nem beszélhetsz „az én ajándékomról”, hanem csak „Isten ajándékáról” a gyülekezet számára. Nem a lelki érettség jutalmazása ez, mert az új hívő ugyanúgy szólhatja a bölcsesség igéjét, prófétálhat vagy beszélhet nyelveken. Ahogyan Isten akarja. A Lélek kijelentése „haszonra adatik” (1Kor 12:7). Mindenek épülésre kell legyenek (1Kor 14:26). Egy értelmes mondat, öt szó, többet használ, mint tízezer nyelveken mondott szó. (1Kor 14:19 – Pál mondhatott volna nagyobb számot is, de az akkori görög nyelvben tízezernél nagyobb számra nem volt kifejezés.)

Ami a közösséget illeti, a nyelveken szólás nem jelent lelki többletet. Ami többletet jelent, az a Lélek gyümölcse. Az ajándékokat könnyen hamisíthatja a gonosz, de a gyümölcsöt nem. Ezért mondta az Úr, hogy „gyümölcseiről ismeritek meg őket” (Mt 7:16. 20). Manapság sok szenzációhajhász, szakadár, erkölcstelen és tekintélyellenes álhívő van, akik talán beszélnek nyelveken, de jellemükben romlottak és gonoszak. A korintusiaknál is láthatjuk, hogy hiányzott a szentség, az alázat és a szeretet, de volt felfuvalkodás és paráznaság, meg - nyelveken szólás… A test cselekedete soha nem fér meg a Lélek gyümölcsével, de megfér a karizmákkal! Úgyhogy, egy karizma jelenléte (főképp a legkisebb karizma, a nyelveken szólás) egyáltalán nem garancia a Lélek jelenlétére.

Mi baptisták, nem törekszünk a nyelveken szólásra, hanem inkább a hasznosabb karizmákra törekeszünk (1Kor 12:31; vö. 14:39). Ennek ellenére, ha a Szentlélek szuverén módon mégis megadja valakinek a (bibliai) nyelveken szólás ajándékát, akkor azt használhatja alázattal, a Biblia által meghatározott módon. Nem tiltjuk a nyelveken szólást (1Kor 14:39), de nem is törekszünk rá (1Kor 12:31). Nem kell azt mondanunk, hogy ez az ajándék „megszűnt”, hanem azt mondjuk, hogy ez maghatározott céllal adatott, és Isten akkor adja újra, amikor ugyanúgy célja van vele.

Mint ahogyan Isten mannát is hullathat az égből bármikor, ha újra úgy akarja.

No comment

Mától kezdve letiltom a hozzászólásokat.

A hozzászólásodat, kérdéseidet megkaphatom, ha írsz levelet: iborzasi@gmail.com
A levelekre, ha csak tehetem, válaszolok.

Az olvasók szíves megértését megköszönöm.

P.S.
Február közepétől lehet majd újra commentelni.

"Ki vagy te, hogy ítélkezz?"

„Ki vagy te, hogy ítélkezz?” – teszik fel néha a kérdést.

Ilyeneket kérdeznek: Ki vagy te, hogy azt mondd, hogy Isten elítéli a homoszexualitást? Ki vagy te, hogy azt mondd, hogy a Jehova Tanúi tévednek? Ki vagy te, hogy azt mondd, hogy amikor az emberek összeesnek, mert egy „felkent” prédikátor „szellemben leterítette őket”, akkor nem a Szentlélek „terítette le” őket? Ki vagy te, hogy azt mondd, hogy ha valaki meggyógyult egy összejövetelen – akkor lehet, hogy az nem az Isten ereje által történt? Ki vagy te, hogy azt mondd, hogy amikor Szűz Mária könnyezik, akkor nem kell arra gondolni, hogy üzenetet próbál eljuttatni hozzánk? Ki vagy te, hogy azt mondd, hogy amikor valaki látomást lát vagy prófétál, akkor nem biztos, hogy ez Istentől jövő üzenet? A kérdéseket lehetne még folytatni.

Vannak, akik nem is akarnak semmilyen ítéletet alkotni: ők élnek, és elvárják, hogy élni hagyják őket… Szerintük sem egyénnek, sem gyülekezetnek, hát még szövetségnek, nincs jogában megítélni őket. Vagyis, hogy az ítélet nem a mi dolgunk… Az egység szerintük fontosabb, mint az igazság. A szeretet fontosabb, mint az igaz tanítás. Ez a felfogás terjes mértékben téves! „Nem tudjátok-e, hogy a szentek a világot ítélik meg? És ha ti ítélitek meg a világot, méltatlanok vagytok-e a legkisebb dolgokban való ítéletekre? Nem tudjátok-e, hogy angyalokat fogunk ítélni, nemhogy életszükségre való dolgokat?” (1Kor 6:2-3)

Persze, nem fölényeskedve kell ítéletet hozni, hanem alázattal. Tényeket kell látnunk, nem pedig feltételezéseket. Előbb magunkat kell megvizsgálnunk, mielőtt másokat vizsgálnánk. A mérce a teljes Szentírás kell legyen, nem pedig személyes preferenciánk. Még így is, ítéletünk csak átmeneti, mert a végső, örökre szóló ítélet egyedül Isten előjoga. De kötelességünk a Szentírás tanulmányozása során választ adni két egyszerű kérdésre: (1) mit akar Isten, hogy higgyünk, és (2) hogyan akarja, hogy megéljük a hitünket?

Valaki azt mondta, hogy egy hamis próféta szavai és az emberek viszkető füle szinkronban vannak egymással. Az anyagi boldogulás és jólét délibábja, és a betegségektől való szabadulni vágyás ámítása sok követőt talál magának. Hát még az ún. „prófétai kijelentés”, amely mindig friss ígéreteket és üzeneteket hoz, mintha nem is lenne szükség komoly bibliatanulmányozásra többé! Aki megkérdőjelezi a jelenséget, annak neki szegezik a kérdést. „Ki vagy te, hogy megkérdőjelezd azt, amit Isten tesz?” De mi van, ha azt mégsem Isten teszi? Még ha elfogadják is, hogy az Ige mérlegére kell tenni minden jelenséget, idézik Ézs 43:19-at, mint kibúvót: „Mert én újat cselekszem!...” És nem számít, hogy a szövegösszefüggés szerint az „új dolog” az, hogy Isten visszahozza a zsidókat a fogságból, – ők ez minden új dolog legitimizálására értelmezik, és ha te nem így teszel, akkor „Isten munkájának ellensége vagy”.

De mi van, ha az egyáltalán nem Isten munkája?

Karácsonyi szálló gondolatok

Olyan jó érzés, amikor tudod, hogy valaki szeret.

Isten szeret.

Karácsonykor Isten döntötte el, hová jusson el az evangélium. A híradás ideje, helye, követe, módja – Isten kezében van.

De azután, miután az evangélium eljutott hozzád, te döntöd el, hogy mit teszel az vele. Hiszed? Fogadod? Megvallod? Magasztalod? Elsőbbséget élvez?

Isten szuverén – és csodát tesz Zakariás családjában, mert szükség van Bemerítő Jánosra.
Isten szuverén – és értesíti Máriát.
Isten szuverén – és meggyőzi Józsefet, hogy fogadja Máriát úgy, ahogy van.
Isten szuverén – és Augusztusz császár kihirdeti a népszámlálást.

De mintha hiba csúszott volna a számításokba: „nem volt számukra hely...” Isten tehetetlen az emberi önzéssel szemben?

Nem. Neki bizonyára hatalma lett volna más helyet biztosítani Fiának születésekor.
De Ő Isten Fia még a jászolban is.

Ez csak azt példázza, hogy Isten nem szégyell megszületni benned!

Fontos megfigyelni, hogy Jézus az éjszaka csendjében született, egy család meghitt körében. Csak miután megszületett következett a nagy öröm és a népszerűség. Sokan az Úr Jézus születéséből valami nagyot és népszerűt akarnak csinálni... Jézus ott születik meg a szíved gondolatainak meghittségében! Miután ott megszületett, titokban, előbb csak azok tudnak róla, akik a születésében részt vettek. Utána jön az öröm. Az első, akik énekelnek, a mennyeiek. Utána azok, akik ugyanúgy hisznek az Ő születésében, mint te is. Végül nagyon sokan, akiknek szolgálni fogsz.

Nem az a lényeg, hol születtél, hanem kinek a gyermeke vagy!
Nem az a lényeg, hogy ki az ellenséged, hanem ki az, aki a pártodat fogja.
Nem az a lényeg, mit tesznek a földön, hanem hogy mit tesznek a mennyben!
Nem az a lényeg, mikor találkozol a Fiúval, hanem hogy mit teszel, amikor találkozol.
Nem az a lényeg, milyen gazdagok a szüleid, ha maga Isten az Atyád.
Nem az a lényeg, mikor halsz meg, hanem hogy hogyan és miért.
Nem az a lényeg, mit adnak az emberek, hanem hogy mit ajándékoz neked az Atya.

"Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa." - 1Jn 4:9

A jelen kor problémája

A jelen kor problémája

A jelen kor problémája az, hogy a posztmodern felfogás határozza meg, amely szerint az igazság forrása én vagyok. „Én” döntöm el, mi igaz, és mi nem. Ezért rengeteg „igazság” létezik. A modernizmus megtámadt minden vallást, babonának címkézve azokat. A posztmodernizmus elfogad minden vallást, és egyenlő szintre emel minden babonát. Ma a spiritualitásnak minden nézőpontja elfogadott, anélkül a feltételezés nélkül, hogy lehetnek hibás- és lehetnek helyes nézőpontok. Sőt, egyszerűen tagadják, hogy létezik egy abszolút mérce, amivel a jót és rosszat, az igazságot és a hamisságot meg lehetne állapítani.

Sokak meggyőződését és értékelését manapság már nem is az igazság szabja meg, hanem a méltányosság. Ebből ered, hogy a keresztyénség nem méltányos, mert kizárólagos jelleggel lép fel. Lassan az erkölcsösség is csak személyes elfogultságnak tűnik. Pedig nyilvánvaló, hogy a toleranciának vagy intoleranciának az igazságon kell alapulnia! Legtöbbször arra hivatkoznak fegyelmi eljáráskor, hogy nincs szeretet. Kérdezem: ki iránt? Az Úr iránt? A gyülekezet iránt? Az eltévedt vagy vétkező tag iránt? Van, amikor a bűnöst azért kell fenyíteni (szeretettel), mert meg kell védeni az Isten gyülekezetét és annak bizonyságtételét! A szeretet nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal!

Nekem nincs válaszom összekuszált világunk minden kérdésére. De megkísérlek hűséges maradni ahhoz, amit a Biblia tanít. Állhatatos akarok maradni ahhoz a küldetéshez, amit az Úr ránk hagyott.

Elárasztottak erőszakkal és erotikával bennünket. Egyik érzéketlenné tesz, a másik érzékivé tesz, és egyik esetben sem a racionalitás mozgatja az embert, hanem a vágyai. Az ember pillanatnyi érzései kielégítésére vágyik, és már nem is az a nagy baj, ha azt hirdetik, hogy „ha jól esik, akkor tedd meg”, hanem az, ha azt hirdetik, hogy „ha jól esik, akkor az helyes”. Egyre többen vannak, akik úgy vélik, hogy jobb eltűrni ezt a tévedést, mint az igazságot védelmezve csúnyának tűnni! Micsoda balgaság! Mindez nemcsak politikai vagy társadalmi porondon történik, hanem vallásos téren, benn a gyülekezetben! Miközben az igazság egyre halványul, egyre inkább a fogyasztói társadalom követelményei szerint zajlik az istentisztelet: azt prédikálják, azt éneklik, ami jól esik, nem pedig azt, amit kell. Nos, ilyen helyzetben, menni kell az árral? Kövessük a divatot? Nem. Egyáltalán nem azt kell tenni. Fel kell emelnünk a szavunkat, ha Isten népét félrevezeti a világ.

John Stott szerint „az igazság keménnyé válik, ha nem enyhíti a szeretet; a szeretet ellágyul, ha nem erősíti meg az igazság.” Nem szabad sem abba a hibába esnünk, hogy szélmalomharcot folytatunk eretnekségnek látszó apróságokkal, sem pedig abba, hogy elnézünk vaskos tévedéseket. Van egy bibliai egyensúly: az igazság és szeretet egyensúlya.