A gazdag és Lázár - Lk 16:19-31

A gazdag és Lázár

Lk 16:19-31

n Történet vagy példázat? Mindkettő. Mert történetnél több, és példázatnál is több.

n Az Úr Jézus felhasználhatta az akkori idők gondolatait, történeteit (egyiptomi mese, zsidó történet – Bar Majan egy gazdag vámszedő és egy szegény írástudó – vagy bármit…).

n Bizonyára nem épp a túlvilágról akar számunkra Jézus tanítást adni, de a túlvilágról szóló következtetések is helytállóak! Csak nem kell túlfeszíteni, túlrészletezni, egy példázat alapján.

n Két részre tagolódik: (1) a gazdag és Lázár története [mit mond az Ige róluk], és (2) a gazdag és Ábrahám párbeszéde [mit mondanak ők]. Közte van viszont a haláluk, ami ugyancsak különbözik.

v  Nem a kíváncsiságunk kielégítését szolgálja, hanem a gazdagság veszélyére és a megtérés szükségességére hívja fel a figyelmet.

I. Kétféle élet, kétféle meghalás (avagy: mit mond az Ige róluk? – 19-22)

n Nem tudunk sok mindent róla. Még a nevét sem. De a Lázár nevét (~Eleázár) ismerjük. Ki volt a Fáraó Mózes idejében?... Hát hogy hívták azokat a bábákat, akik megmentették az újszülött gyermekeket? Sifra és Púa.

v  A gazdagról tudjuk, hogy fényűző életet élt. Naponta nagy lakomákat rendezett. „Minden nap!”

v  Háza és portája: utca és lakóház között volt egy előudvar, mögötte pedig egy gazdasági udvar. Az árnyékot adó fák alá asztalokat állítottak, itt étkeztek, de ide beengedték a koldusokat és a kutyákat is.

v  Öltözet – tisztaság – bőség – kényelem – szórakozás…

v  Nem tudjuk, honnan szerezte a vagyonát, vagy tisztességes úton-e.

v  Önmagának élt. Ennek a világnak élt. Nem törődött a lelkével, sem másokkal. Önző volt. Ez volt a bűne. Nem a gazdagság volt a bűne. Hanem az, hogy bezárta a szívét Lázár előtt! A gazdagság nem bűn önmagában. De a szegénység sem érdem önmagában.

v  A gazdagok nem jutnak mind a pokolba, és a szegények sem jutnak mind a mennybe.

v  Ez a hedonista életszemlélet nagy kísértés lehet ma is. „Élj magadnak, magad örömére!” „Ne törődj a másikkal, akár át is gázolhatsz rajta!” „Fő a siker, a gazdagság, a világi javak!” „Előbb én, az élvezetem, a jólétem, a szórakozásom…” Azután, ha marad idő, lehet más is és Isten is…

v  Az ilyen ember nem gondol a halálra, nem gondol arra, hogy neki feladata is van az életben. Gyakorlati materialista, gyakorlati ateista. Pedig, a gazdagok is meghalnak!

v  „Aki tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.” - Jak 4:17

v  Nincs társasága a pokolban, pedig többen voltak: 26. v.

n Lázár egész élete csak szenvedés volt.

v  El kellett szenvednie azt, hogy beteg, hogy nincstelen, hogy az emberek megvetik.

v  Fekélyek – szenvedés, fájdalmak – ínség, éhség – magány – megvetés.

v  Neve: Lo ezer (nincs segítség), vagy inkább Eliézer – Isten a segítség

v  „Odadobták” őt a gazdag kapujához. Helyzete nagyon szomorú és reménytelen: fekélyes sebei vannak, tisztátalan utcai ebek nyalják a sebeit.

v  A tanítás nem arról szól, hogy Lázár MIÉRT került a mennybe, hanem arról, hogy jobb koldusként bejutni a mennyek országába, mint gazdagként elkárhozni!

v  Halála után angyalok jönnek a szolgálatára. Meghalni egyedül kell, de az Úr gyermekei nincsenek egyedül.

v  Ábrahám kebelén: mintha vacsorán lennének! (Mint Jézus és János az utolsó vacsorán.)

II. Kétféle végzet (avagy: mit mondanak ők? [a gazdag és Ábrahám párbeszéde] – 23-31)

n Most látja Lázárt, eddig nem látta. Most ő kiált, eddig Lázár kiálthatott, de nem hallotta. Azt kéri most Ábrahámtól, amit ő nem adott meg az életében. Most észreveszi Lázárt, de azelőtt nem vette észre.

n Késő a megtérés.

v  Ha tagadó voltál, halálod után egy perccel már tudod, hogy mekkorát tévedtél!

v  „Atyám”-nak hívja Ábrahámot! Egy zsidó is kerülhet a pokolba? Egy baptista is?

v  „Könyörülj rajtam” – kegyelemért könyörög. De már késő. A megtérés is lehet késő.

v  De nincs is megtérés! Életében, ha lett volna megtérés, jó lett volna. De nem volt. Önző maradt.

v  „Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek.” – Mt 7:2

v  „Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak.” – Mk 4:24

v  Annak az embernek, aki nem gyakorol kegyelmet, annak nincs kegyelem. (Jak 2:13)

v  „Emlékezzél meg…” – fájó emlékek lesznek azok!

n Tudja, hogy gyötrelmét nem lehet megszüntetni. Csak enyhíteni szeretné… Van láng és gyötrelem! Örökké!

n Azt szeretné, ha rajta nem lehet segíteni, akkor valaki menjen el a testvéreihez, akik ugyanazt az életet követik, mint, ahogy ő élt. Valószínű ugyanaz lesz majd a sorsuk!

v  „diamartüromai” – tegyen ellenük bizonyságot – leplezze le a bűneiket. Talán tudatára ébredt saját bűneinek? Megtért?

n A közbenső állapotban tudatosak leszünk.  Jel 6-ban az oltár alatti lelkek tudatosan kiáltanak…

n Mi győzi meg az embereket?

v  Sokan csodát szeretnének. Pedig az Ige a legfőbb meggyőző erő. Ha nem tudsz hinni Isten Igéjének, akkor nem tudnál hinni egy feltámadott embernek sem.

v  Most van az ideje a missziónak!

n Nem vihetett semmit magával.

n A menny és a pokol között hatalmas a szakadék, nincs átjárás! Nincs purgatórium. Nincs változtatás.

n Mi a tanulság?

v  „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” – Gal 6:10

v  „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” – Zsolt 90:12

n Mt 25,44 –Mikor láttunk éhezni?...

n Préd 9,10 – tedd meg mindent!…

Befejezés:

n Milyen értékrend szerint élsz?

n Mennyire keresed Isten országát, „először”?

n Mennyire halasztgatod vagy veszed komolyan a megtérésedet?

n Mennyire vagy kész szolgálni másoknak?

v  Tanuljunk meg együtt élni beteljesületlen vágyainkkal. Odaát majd „Isten letöröl az ő szemeikről minden könnyet!”

Páros szükségek Salamon imájában - 1Kir 8:31-43. 54-61.

Páros szükségek Salamon imájában

1Kir 8:31-43. 54-61.

 ³¹ Mikor vétkezik valaki felebarátja ellen, és esküre köteleztetik, hogy megesküdjék, és ő ide jön, megesküszik az oltár előtt ebben a házban: ³² Te hallgasd meg a mennyekből, és vidd véghez, és tégy igazat a te szolgáid között, kárhoztatván az istentelent, hogy fején teljék, amit keresett; és megigazítván az igazat, megfizetvén néki az ő igazsága szerint.

³³ Mikor megverettetik a te néped, az Izráel, az ő ellenségeitől, mivel ellened vétkeztek, és hozzád megtérnek, és vallást tesznek a te nevedről, és néked imádkoznak és könyörögnek e házban: ³⁴ Te hallgasd meg a mennyekből, és bocsásd meg az Izráelnek, a te népednek vétkét; és hozd vissza őket arra a földre, amelyet adtál az ő atyáiknak.

³⁵ Mikor berekesztetik az ég, és nem lesz eső, mert ellened vétkeztek; és imádkoznak e helyen, és vallást tesznek a te nevedről, és megtérnek az ő bűnükből, mert te szorongatod őket: ³⁶ Te hallgasd meg őket a mennyekből, és légy kegyelmes a te szolgáidnak és az Izráelnek, a te népednek vétke iránt, tanítsd meg őket a jó útra, amelyen járjanak; és adj esőt a te földedre, a melyet örökségül adtál a te népednek.

³⁷ Éhség ha lesz e földön, ha döghalál, aszály, ragya, sáska, cserebogár; ha ellenség szállja meg kapuit; vagy más csapás és nyavalya jön reájuk: ³⁸ Aki akkor könyörög és imádkozik, legyen az bárki; vagy a te egész néped, az Izráel, ha elismeri ki-ki az ő szívére [mért] csapást, és kiterjeszti kezeit e ház felé: ³⁹ Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből és légy kegyelmes, és cselekedd azt, hogy kinek-kinek fizess az ő útjai szerint, amint megismerted az ő szívét, mert egyedül csak te ismered minden embernek szívét. ⁴⁰ Hogy féljenek téged mind éltig, míg e földnek színén lakoznak, amelyet adtál a mi atyáinknak.

⁴¹ Sőt még az idegen is, aki nem a te néped, az Izráel közül való, ha eljön messze földről a te nevedért; ⁴² (Mert meghallják a te nagyságos nevedet és a te hatalmas kezedet és kinyújtott karodat), és eljőve imádkozik e házban: ⁴³ Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, amiért könyörög néked, hogy mind az egész földön való népek megismerjék a te nevedet, és féljenek úgy téged, miképpen a te néped az Izráel; és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik ez a ház, amelyet én építettem.

⁵⁴ És mikor elvégezte Salamon az Úr előtt való minden imádságát és könyörgését, felkelt az Úr oltára elől, és megszűnt az ő térdein való állástól, és kezeinek az égbe felemelésétől. ⁵⁵ És felállván megáldotta az Izráel egész gyülekezetét, fennszóval ezt mondván: ⁵⁶ Áldott legyen az Úr, aki nyugodalmat adott az ő népének, az Izráelnek, minden ő beszéde szerint, csak egy beszéde is hiábavaló nem volt minden ő jó beszédei közül, amelyeket szólott Mózes, az ő szolgája által. ⁵⁷ Az Úr, a mi Istenünk, legyen velünk, amiképpen volt a mi atyáinkkal, ne hagyjon el minket, el se távozzék tőlünk, ⁵⁸ Hanem hajtsa magához a mi szívünket, hogy járjunk minden ő útjaiban, és őrizzük meg az ő parancsolatit, rendeléseit és végzésit, amelyeket a mi atyáinknak parancsolt. ⁵⁹ És ezek a szavak, amelyekkel imádkoztam az Úr előtt, legyenek jelen az Úr előtt a mi Istenünk előtt éjjel és nappal, hogy ítéletet tegyen az ő szolgájának és az ő népének, az Izráelnek, minden időben, ⁶⁰ Hogy megismerjék a földön minden népek, hogy [csak] az Úr az Isten, és hogy ő kívüle nincsen [más]. ⁶¹ És a ti szívetek legyen tökéletes az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, hogy járjatok az ő rendeléseiben, és őrizzétek meg az ő parancsolatit, miképpen e mai napon.

Salamon imádságát tanulmányozva további ellentéteket találunk: ezúttal olyan ellentéteket, amelyeket Isten egybeszerkesztett, egyesített, hogy két véglet együttesen jelen legyen. Három ilyen egybeszerkesztett ellentétet szeretnék felemlíteni az igék alapján.

Salamon imája hét lehetséges forgatókönyvet tár elénk, amelyben Izráel népe szükséghelyzetbe kerül, és olyankor Istenhez kiált, Istenhez fordul. Mindegyik ilyen állapot a bűn miatt van. Izráel népe vétkezni fog, és a bűn miatt kerül ilyen helyzetbe. Ezek a lehetséges forgatókönyvek a 3Móz 26-ból vagy 5Móz 28-ból vannak merítve, azokból az áldásokból és átkokból, amiket Izráel népe elmondott az Ebál és a Garizim hegyén. Az ott felsorolt helyzeteket Salamon az ő imádságában megismétli, mint olyan lehetséges szükséghelyzeteket, amelyek bekövetkezhetnek Izráel népén. Sajnos, hogy ezek mind, egytől egyig be is következtek.

Beszél először arról, (1) ha valaki az ő felebarátja ellen vétkezik (31kk. v.) és esküre kényszerül az Úr házában, majd arról, (2) amikor az Izráel népét ellenség fogja szorongatni (33kk. v.). Harmadszor, (3) arról szól, amikor nem lesz eső és a nép az Úrhoz fordul esőért (35kk. v.). A 37. verstől (4) összefoglalt bajokat említ: éhség, jégeső, sáskák, cserebogár, ostrom, különböző betegségek, csapások érik a népet. Ám a 41. igeverstől (5) arról az idegenről beszél, aki ellátogat az Úr házába messze földről, mert hallotta az Úr nevét, és vágya odavonta az Úrhoz, és imádkozni fog ebben a házban, hallgassa meg az Úr őt is. Beszél arról is, (6) amikor Izráel háborúba megy, és ellenségeivel harcol, végül a legrosszabb forgatókönyvet említi, (7) amikor a bűn miatt az Úr népe fogságba megy. Akkor majd messze földön fog imádkozni, e hajlék felé fordulva, emlékezve az Úrról, ahogyan a 137. zsoltár is bemutatja: „Babilon folyóvizeinél ott ültünk és sírtunk, amikor a Sionról megemlékeztünk.”

Figyeljük meg az összekapcsolt szükségeket, mintegy ellentéteket Salamon imájában: (1) a fenyíték és a bocsánat, vagyis az ítélet és a kegyelem szükségét, (2) az egyén és a nép, vagyis a részletes és az általános szükségeit és (3) a jelen és a jövő szükségeit.

I. A fenyíték és a bocsánat (az ítélet és a kegyelem)

Az első összekapcsolt szükség, amit maga Isten szerkesztett egybe, a fenyíték és a bocsánat, a büntetés és a kegyelem. Szó van előbb Isten keménységéről, de azután Isten kegyelméről és irgalmáról is. Salamon mind a kettőt reálisan látja, mert tudja, hogy Izráel népe mindkettőben részesülhet. Ha Izráel vétkezni fog, akkor azt ítélet fogja követni; ha Izráel megtér, és kegyelemért könyörög, akkor bocsánatot nyer. Isten népe állandó szükséghelyzetben, bűnhelyzetben van!

Erről szól ez a felsorolás: mikor vétkezik valaki felebarátja ellen (31. v.), mikor megverettetik a Te néped, az Izráel az ő ellenségeitől, mivel ellened vétkeztek (33. v.)… Vagy, mikor berekesztetik az ég és nem lesz eső, mert ellened vétkeztek (35. v.)… aztán az éhség, a ragya, a sáska, a döghalál, a cserebogár, az ellenség megszállása vagy más csapás ha jön, mind-mind a bűn miatt következik be, és Salamon ezt nagyon jól tudja. Isten népe folytonos szükségállapotban van! Izráelnek állandó bocsánatra, kegyelemre van szüksége!

De amikor a templomba jön, akkor itt nem igazként járul Isten színe elé, hanem úgy, mint bűnös. Úgy jön, mint aki Isten irgalmáért esd! Isten erre lehetőséget biztosított az áldozati rendszerben: rendelt vétekért való áldozatot, bűnért való áldozatot, hálaáldozatot, égőáldozatot, engesztelő áldozatot… Az áldozatok főképp a bűn elfedezésére adattak: valakinek meg kellett halnia a bűnért! Az Úr háza épp azért építtetett, hogy közbenjárás történhessen a bűnösért. Isten ott jelen van. Dicsősége betöltötte azt. Ez az a hely, ahol Isten kegyelmet gyakorol az Ő népe felé, mert az Ő népe valahányszor közeledni fog Hozzá, menekülni fog az ítéletből, keresni fogja Isten arcát bűnei miatt, itt könyöröghet Isten irgalmáért, kérheti Isten bocsánatát.

Nem úgy van-e hogy ez az imádsága Salamonnak, valamiképpen szöges ellentéte annak, amit sokszor hallunk manapság? Salamon nem Izráel érdemeit sorolja, hogy milyen hűséges az Úrhoz, hogyan tartja meg a parancsolatokat, feljárva az ünnepekre, vagy, ahogy a farizeus mondta, hogy böjtölve kétszer egy héten és tízedet adva mindenből, amit szerez… Salamon nem az érdemeket sorolja, hanem azokat a bűnhelyzeteket, azokat a szükséghelyzeteket, amelyekbe belekerül majd Izráel népe, és azok miatt jön majd az Úrhoz, megalázkodva, kegyelmet kérve.

Figyeljük meg, például, egy iskolai tanévnyitón, vagy tanévzárón, amikor az élet kandidátusait szárnyukra bocsátják és sorra kerül a jutalmak kiosztása. Miket szoktak emlegetni? A sérelmeket és hiányosságokat? Ó, dehogy! Az érdemeket! „Ezek azok, akik majd megváltoztatják a világot!” – miközben mindenki tudja, a diákok is, a szülők is, és főleg a tanárok is tudják, hogy ez nem így van, ez csak szóvirág.

Egy-egy temetésen is megtörténik, hogy ehhez hasonlóan sorolják a megholt érdemeit, amikor jobb lenne inkább bűnbánattal az Úr elé állni, azok miatt a bűnhelyzetek miatt, szükséghelyzetek miatt, amelyek a kegyelem trónjához terelnek bennünket. Könyörögjünk inkább bocsánatért, esedezzünk inkább irgalomért! Mert erre van nekünk is szükségünk!

A Zsidókhoz írt levél 4. részének utolsó verse erre biztat: „Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk alkalmas időben való segítségül.” (Zsid 4:16)

Csodálatos az, hogy még a legrosszabb forgatókönyv szerint is, amikor Izráel népe majd a fogságba megy, és onnan fog kiáltani az Úrhoz: onnan is van kiút, van kegyelem. Még abból a helyzetből is van helyreállás, Isten kegyelméből.

Salamon tehát ebben az imádságában összekapcsolja az ítéletet a kegyelemmel, egymás mellé teszi, és tudja, hogy mind a kettő egyaránt aktuális. Ő egyszerűen csak a Mózes törvényét imádkozza, amit a 3Móz és az 5Móz könyvében találunk. A 3Móz 26-ban ezt olvashatjuk: „⁴⁰ Akkor megvallják az ő hamisságukat, és atyáiknak hamisságát az ő hűtlenségükben, amellyel hűtlenkedtek ellenem, és hogy mivel ellenemre jártak. ⁴¹ Bizony én is ellenükre járok, és beviszem őket az ő ellenségeik földjére; akkor talán megalázódik az ő körülmetéletlen szívük, és akkor az ő bűnüknek büntetését békével szenvedik: ⁴² Én pedig megemlékezem Jákóbbal kötött szövetségemről, Izsákkal kötött szövetségemről is, Ábrahámmal kötött szövetségemről is megemlékezem, és e földről is megemlékezem. ⁴³ A föld tehát pusztán hagyatik tőlük, és örül az ő szombatjainak, amíg pusztán marad tőlük, ők pedig békével szenvedik bűnöknek büntetését, azért, mert megvetették az én ítéleteimet, és megutálta lelkük az én rendeléseimet. ⁴⁴ De mindamellett is, ha az ő ellenségeik földjén lesznek is, akkor sem vetem meg őket, és nem utálom meg őket annyira, hogy mindenestől elveszítsem őket, felbontván velük való szövetségemet, mert én, az Úr, az ő Istenük vagyok. ⁴⁵ Sőt megemlékezem érettük az elődökkel kötött szövetségről, akiket kihoztam Egyiptom földéről, a pogány népek láttára, hogy Istenük legyek nékik. Én vagyok az Úr.” Salamon ugyanezt említi imádságában. Ugyanezt megtaláljuk az 5Móz 30-ban is. A bíztatás, a felszólítás, maga Isten részéről így szól: „Te azért térj meg, és hallgass az Úr szavára, és teljesítsd minden parancsolatát, amelyeket én e mai napon parancsolok néked. És bővelkedővé tesz téged az Úr, a te Istened kezeidnek minden munkájában.” (5Móz 30:8-9)

Az irgalom lehetőségét nemcsak Salamon ismerte fel, hanem Dániel és Nehémiás is, akik hasonlóképpen imádkoztak (Lásd Dán 9:1-19 és Neh 1:5-11). Dániel ablakai nyitva voltak Jeruzsálem felé, és így imádkozott: „⁴ És imádkoztam az Úrhoz, az én Istenemhez, és vallást tettem, és az mondtam: Kérlek, ó, Uram, nagy és rettenetes Isten, aki megtartja a szövetséget és a kegyességet azoknak, akik őt szeretik és teljesítik az ő parancsolatait. ⁵ Vétkeztünk és gonoszságot műveltünk, hitetlenül cselekedtünk és pártot ütöttünk ellened, és eltávoztunk a te parancsolataidtól és ítéleteidtől. ⁶ És nem hallgattunk a te szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak a mi királyainknak, fejedelmeinknek, atyáinknak és az ország egész népének. ⁷ Tied Uram az igazság, mienk pedig orcánk pirulása, amint ez ma van Júda férfijain, Jeruzsálem lakosain és az egész Izráelen, a közel és távol valókon, mind ama földeken, amelyekre kivetetted őket az ő gonoszságuk miatt, a mellyel vétkeztek ellened. ⁸ Miénk, ó, Uram, orcánk pirulása.” (Dán 9:4-8)

De ugyanígy imádkozott Nehémiás is: „⁴ Hogy pedig meghallotta e beszédeket, leültem és sírtam és keseregtem napokon át, s böjtöltem és imádkoztam a mennynek Istene előtt; ⁵ És azt mondtam: Kérlek Uram, mennynek Istene, nagy és rettenetes Isten! Ki megtartja a szövetséget és irgalmasságot az őt szeretőknek és az ő parancsolatait megtartóknak; ⁶ Ó, legyen figyelmetes a te füled, és szemeid legyenek nyitva, hogy meghallgassad a te szolgádnak könyörgését, mellyel én könyörgök most előtted nappal és éjjel Izráel fiaiért, szolgáidért, és vallást teszek az Izráel fiainak bűneiről, melyekkel vétkeztünk te ellened, én is s az én atyámnak háza vétkeztünk! ⁷ Felette igen vétkeztünk ellened, és nem tartottuk meg a parancsolatokat, és a rendeléseket és a törvényeket, melyeket parancsoltál volt Mózesnek a te szolgádnak. ⁸ Ó, emlékezzél meg arról a beszédről, melyet parancsoltál Mózesnek, a te szolgádnak, mondván: [Ha] ti vétkeztek, én [meg] elszélesztelek titeket a népek között; ⁹ Ha pedig megtértek hozzám és megtartjátok parancsolataimat és cselekszitek azokat: még ha az égnek utolsó szélén volnának is szétszórt [gyermekeitek,] onnan is összegyűjtöm őket és beviszem arra a helyre, melyet választottam, hogy lakozzék ott az én nevem!” (Neh 1:4-9)

Az ítélet és az irgalom a 23. zsoltárban is össze van kapcsolva, ahol Dávid azt mondja, hogy „a te vessződ és botod azok vigasztalnak engem” (Zsolt 23:4). A vigasztalás benne van a büntetésben. Habakkuk pedig így imádkozik: „Haragban emlékezzél meg kegyelmességről” (Hab 3:2). Az ítélet is kegyelemből fakad, mert Isten összeszerkesztette ezt a kettőt.

II. Az egyén és a nép (a részletes és az általános) – 41-43. 59-60. v.

Salamon összekapcsolja imádságában a személyes szükséget az Izráel népének szükségével, az egyéni szükséget az általános nemzeti szükséggel.

A sokféle szükségek és bajok között megemlíti azt az idegent, azt a pogányt, aki messze földről jön, mint jövevény. Ezt nem a „gér”, aki ott lakik Izráel népe között, hanem a „nokri”, vagyis olyan idegen, aki nem lakik Izráel népe között, nem tartozik Izráel népe közé, hanem „messziről jött idegen”, aki azért jött oda az Úr házához, mert hallott az Úr nevéről és tetteiről. Salamon így imádkozik: „⁴¹ Sőt még az idegen is, aki nem a te néped, az Izráel közül való, ha eljön messze földről a te nevedért; ⁴² (Mert meghallják a te nagyságos nevedet és a te hatalmas kezedet és kinyújtott karodat), és eljőve imádkozik e házban: ⁴³ Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből…” (41-43. v.)

Ez helyénvaló kérés, mert a templom – akár Salamon temploma, akár az újszövetségi gyülekezeti hely –, nem egy titkos épület, hanem egy missziós központ. Ide jönnek majd messze földről a pogányok, az idegenek. Eljönnek mindazok, akik hallottak az Úrról, akiknek a szívét odavonta Isten munkája. Ide vágyakoznak jönni az idegenek is, és Izráel Isten felé fordulnak imádságban. Salamon azt kéri, hogy az Úr hallgassa meg az idegent is, mert neki is helye és lehetősége van arra, hogy ezen a helyen imádkozzon.

Különben Ézsaiás próféta beszél arról, hogy ez így lesz főképp az utolsó időkben: „Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok; És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útjaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jön, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde…” (Ézs 2:2-3) Az Úr házának épp ez a rendeltetése, hogy tanítást, üzenetet küldjön a pogányok felé is. Nemcsak egy zártkörű közösségnek kell meghallania az Úr szavát, hanem minden népnek, minden pogánynak is. „És ezek a szavak, amelyekkel imádkoztam az Úr előtt, legyenek jelen az Úr előtt a mi Istenünk előtt éjjel és nappal, hogy ítéletet tegyen az ő szolgájának és az ő népének, az Izráelnek, minden időben, hogy megismerjék a földön minden népek, hogy [csak] az Úr az Isten, és hogy ő kívüle nincsen [más].” (59-60. v.) Erről szól a legrövidebb zsoltár, a 117. zsoltár is: „Dicsérjétek az Urat mind ti pogányok; magasztalják őt mind a népek! Mert nagy az ő kegyelmessége mi hozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt 117)

Ezt a részletes és általános munkáját, egyéni és nemzeti munkáját ma is végzi Isten. Van, amikor egy személlyel kezdi, azért, hogy általa megnyerje az egész családot. Van, amikor a gyermekkel kezdi, hogy magához vonja a szülőket is. És van, hogy egy egész családdal kezdi, hogy azok által az egész falu felé, vagy az egész vidék felé áradjon az ő kegyelme. És van, amikor egy tartomány nagy hatással van az egész nemzetre. Hallják azt meg minden népek!

Az Ószövetségben inkább a népről van szó, míg az Újszövetségben Isten inkább személyesen, az egyénnel foglalkozik. Mindkettő szükséges. A te személyes hited, szolgálatod kihat a környezetedre, családodra, az egész vidékre. Isten felhasználhat arra, hogy áldás légy sokak számára. Ezért imádkozik Salamon is: bárcsak áldás lenne a Templom úgy az egyszál idegen életében, mint az egész nép életében egyaránt.

III. A jelen és a jövő szükségei - 56-61. v.

Végül, Salamon összekapcsolja a távoli szükséget és a mostani szükséget, egybeszerkeszti az azonnali és a jövőbeli állapotot. Van egy eszkatológiai kiterjedése ennek az imádságnak, amely a távoli jövőre, az utolsó időkre vonatkozik, de úgy, hogy továbbra is gyakorlatias marad, és nem szakad el a mai helyzettől. Ez a kettős hangnem, fellelhető az igében főleg az 58. verstől: „Hanem hajtsa magához a mi szívünket, hogy járjunk minden ő útjaiban, és őrizzük meg az ő parancsolatit, rendeléseit és végzésit, amelyeket a mi atyáinknak parancsolt. És ezek a szavak, amelyekkel imádkoztam az Úr előtt, legyenek jelen az Úr előtt a mi Istenünk előtt éjjel és nappal.” (58-59. v.) Isten népének nemcsak most van szüksége segítségre, hanem a közeli és a távoli jövőben is, amikor már csak az utódaink élnek, hogy ők is megismerjék, hogy az Úr az Isten. Más szóval, van egy mostani szükség, hogy az Úr legyen velünk, szenteljen meg minket, áldjon meg minket, de van egy ugyanilyen szükség a távoli jövőre nézve, hogy ezek a kérések legyenek ott az Úr előtt éjjel és nappal.

Viszont a végső cél még ennél is több. A végső cél az, hogy minden nép megismerje, hogy az Úr az Isten, és Isten népének küldetése van, ahogyan most elindulunk erről a helyről. Most felszenteljük a templomot, most megnyíttatik a nép előtt és a pogány előtt, de ez csak a kezdet. Ez az azonnali szükségre ad választ. De Isten nemcsak a mának az Ura, hanem jövőnek is, Ő tegnap, ma és mindörökké, ugyanaz. Nincs a ma elválasztva a jövőtől. Mindenütt Ő az Úr.

Az Úr Jézus azt mondja Mt 19:6-ban, hogy amit Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. Ott a házasságról beszél, de az alkalmazható ezekre az igazságokra is: ne válasszuk el egymástól, de ne is hangsúlyozzuk túl az egyiket a másik ellenében.

Például a hívők biztonsága Jézus Krisztusban össze van kapcsolva az ember felelősségével. Isten egybeszerkesztette ezt az igazságot az ember felelősségének igazságával: ahhoz, hogy elnyerjük az örök életet, kitartással, állhatatossággal, hűséggel kell megfutnunk a hit versenypályáját. Másképp hiába lettünk hívőkké, csakugyan minden elveszíthető. Minket Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, de nekünk meg kell maradnunk a hitben! Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék! Minden nap vizsgálja meg magát és legyen hűséges az Úrhoz, tagadja meg a bűnt, a testet ne táplálja a kívánságokra. Ragaszkodjunk Jézus Krisztushoz, hogy elnyerjük az élet koronáját.

Ne hangsúlyozzuk túl az egyik igazságot a másik ellen, mert abból tévtanítás lesz. De ne is választjuk el egymástól őket, ne tegyük félre egyiket vagy másikat, hanem úgy együtt, higgyük és valljuk. A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra és az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jócselekedetre felkészített. Legyen ez így a mi életünkben is!

Ellentétek Salamon Templomában - 1Kir 8:1-15. 25-30.

Ellentétek Salamon Templomában

1Kir 8:1-15. 25-30.

¹ Akkor összegyűjtötte Salamon az Izráel vénjeit és a nemzetségeknek minden fejeit, az Izráel fiai atyjaiknak fejedelmeit Salamon királyhoz Jeruzsálembe, hogy az Úr szövetségének ládáját felvigyék a Dávid városából, mely a Sion. ² És felgyűltek Salamon királyhoz az Izráel minden férfijai az Ethánim havában, az ünnepen; ez a hetedik hónap. ³ Mikor pedig eljöttek mindnyájan az Izráel vénjei: felvették a papok a ládát, ⁴ És felvitték az Úr ládáját, a gyülekezetnek sátorát, és mind a szent edényeket, melyek voltak a sátorban, és felvitték azokat a papok és a Léviták. ⁵ És Salamon király és az Izráel egész gyülekezete, amely ő hozzá gyűlt, ment ő vele a láda előtt, áldozván juhokkal és ökrökkel, melyek meg sem számláltathattak, sem pedig meg nem írattathattak a sokaság miatt. ⁶ És bevitték a papok az Úr szövetségének ládáját az ő helyére a ház belső részébe, a szentek-szentjébe, a Kérubok szárnyai alá. ⁷ Mert a Kérubok kiterjesztették szárnyaikat a láda helye felett, és befedték a Kérubok a ládát és annak rúdjait felülről. ⁸ És a rudak olyan hosszúak voltak, hogy azok vége látható volt a szenthelyen a szentek-szentjének első része felől; azonban kívül nem voltak láthatók; és ott vannak mind e mai napig. ⁹ És nem volt egyéb a ládában, mint csak a két kőtábla, amelyeket Mózes a Hórebnél helyezett bele, mikor az Úr szövetséget kötött az Izráel fiaival, mikor kijöttek Egyiptom földjéből. ¹⁰ Mikor pedig kijöttek a papok a szenthelyből: köd töltötte be az Úrnak házát, ¹¹ Úgy, hogy meg sem állhattak a papok az ő szolgálatukban a köd miatt; mert az Úr dicsősége töltötte be az Úrnak házát. ¹² Akkor (azt) mondta Salamon: Az Úr mondotta, hogy ő ködben kíván lakni. ¹³ Építve építettem házat néked lakásul; helyet, ahol örökké lakjál. ¹⁴ Azután megfordult a király, és megáldotta Izráel egész gyülekezetét és az Izráel egész gyülekezete felállott. ¹⁵ És monda: Áldott legyen az Úr, Izráelnek Istene, aki szólott az ő szája által Dávidnak, az én atyámnak; és azt az ő hatalmasságával beteljesítette.

²⁵ Most azért Uram, Izráel Istene, tartsd meg, amit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak ígértél, ezt mondván: A te magodból való férfiú el nem fogy én előttem, aki az Izráel királyi székibe üljön; csakhogy a te fiaid őrizzék meg az ő útjukat, hogy én előttem járjanak, amint te én előttem jártál. ²⁶ Most teljesítsd be, Izráel Istene, a te szavaidat, amelyeket szólottál a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak. ²⁷ Vajon gondolható-e, hogy lakozhatna az Isten a földön? Íme, az ég, és az egeknek egei be nem foghatnak téged; mennyivel kevésbé e ház, amelyet én építettem. ²⁸ De tekints a te szolgád imádságára és könyörgésére, ó, Uram, én Istenem, hogy meghalljad a dicséretet és az imádságot, amellyel a te szolgád könyörög előtted e mai napon; ²⁹ Hogy a te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal, e helyre, amely felől azt mondottad: Ott lesz az én nevem; hallgasd meg ez imádságot, amellyel könyörög a te szolgád e helyen. ³⁰ És hallgasd meg a te szolgádnak és a te népednek, az Izráelnek könyörgését, akik imádkoznak e helyen; hallgasd meg lakhelyedből, a mennyekből, és meghallgatván légy kegyelmes!

Ebben az igeszakaszban a Salamon által épített Templom ellentéteit vizsgáljuk meg, amelyeket a frigyláda elhelyezéséből és a Salamon imádságából megérthetünk.

 „És felgyűltek Salamon királyhoz az Izráel minden férfijai az Ethánim havában, az ünnepen; ez a hetedik hónap” – valószínű, hogy a sátoros ünnepről van szó, amelyen arra emlékeztek Izráel fiai, hogy kivonultak Egyiptom földéről és az Úr megtartotta őket a nagy és rettenetes pusztai vándorlás alatt, amíg sátorokban laktak. Ez az ünnep több napon át tartott, amelyben a nyolcadik napon, az ünnep utolsó napján, bemutatták az első zsengét is az Úrnak. Az ünneplés áldozati rendtartása gazdag és különleges volt: minden nap egy tulokkal többet áldoztak, a nép felajánlott áldozatain kívül.

Három különleges ellentétre szeretném felhívni a figyelmet: (1) Isten kinyilatkozása és mégis rejtve maradása, (2) Isten hűsége, de ugyanakkor feltételes ígérete, elvárása, (3) Isten hozzáférhetetlensége és közvetlensége. Vizsgáljuk meg közelebbről e három ellentétet, majd később foglalkozni fogunk az Ő imájában található ellentétekkel is.

I. Isten kinyilatkozása és rejtve maradása – 1-12. v.

Az egyik ellentét az, ahogyan Isten kinyilatkoztatta magát és mégis rejtve maradt. Vannak nyilvánvaló, világos dolgok, ahogyan Isten bemutatta azokat, és vannak titkok és rejtelmek, amelyek homályban maradtak. „Mikor pedig kijöttek a papok a szenthelyből: köd töltötte be az Úrnak házát, úgy, hogy meg sem állhattak a papok az ő szolgálatukban a köd miatt; mert az Úr dicsősége töltötte be az Úrnak házát.” (10-11. v.) Isten tehát nem jelentett ki mindent, és e kettő a kinyilatkoztatás és a titokzatosság, együtt mutatkozik meg a Templom felszentelésekor is.

A titkok kinyilatkoztatásáról olvashatunk itt, de arról is, hogy amikor kijöttek a papok a szent helyből, köd töltötte be az Úrnak házát (10. v.). A következő igevers részletezi, hogy meg sem állhattak a papok a szolgálatban a köd miatt, mert az Úr dicsősége töltötte be a Templomot. Egyfelől azt mondja, hogy köd, homály borította be a Templomot, másfelől meg Isten dicsőségét említi. Úgy érthető, hogy maga a köd volt az Isten dicsősége!

Mi ragyogásnak, világosságnak, csodálatos fénynek képzelnénk el az Isten dicsőségét, nemde? De amikor Isten dicsősége betöltötte a szent sátort, és betöltötte a Salamon templomát, mindkét alkalommal a dicsőség felhő, homály, köd volt. Így olvashatjuk 2Móz 40:34-35-ben: „És a felhő befedezte a gyülekezet sátorát, és az Úrnak dicsősége betöltötte a hajlékot. És Mózes nem mehetett be a gyülekezet sátorába, mert a felhő rajta nyugodott, és az Úrnak dicsősége töltötte be a hajlékot.” Ugyanilyen megnyilatkozást találunk a törvényadáskor is, amikor a Tízparancsolatot adta az Úr: „Távol állott azért a nép, Mózes pedig közelebb ment a felhőhöz, amelyben az Isten volt”. (2Móz 20:21)

Megtaláljuk tehát ezt az igazságot, hogy Isten kijelenti magát, miközben elrejtőzik és titokzatos marad. Hallható, de nem látható. Nem mehetnek közel hozzá és nem láthatják Őt szemtől-szembe. Az Ő dicsőségét nem úgy mutatja be, hogy megvakítsa őket, ellenkezőleg, köd, homály, felhő borítja azt. Tudják, hogy ott van az Úr, jelen van a felhőben, birtokba vette az Ő lakhelyét, de ez mégis olyan titokzatos marad! Még a papok is távol kellett álljanak tőle, nem mehettek közel.

Ez inkább több kérdést vet fel, mint ahányat megválaszol, mégis azt kell mondanunk, hogy ez végigkíséri Isten teljes kijelentését a Bibliában, és végigkíséri hívő életünket is. Kezünkben van Isten kijelentése, de abban megmaradtak a titkok is.

Az első kilenc versben nyolcszor van említve a frigyláda, az Úr szövetségének ládája: ahogyan azt felvették a papok és új helyére vitték, ahogyan a nép ment a szövetség ládája előtt, majd áldozatokat mutattak be, ahogyan elhelyezték azt, és a kérubok kiterjesztették szárnyaikat a láda felett, és a rudak felett, amelyen hordozták azt… meg hogy a rudak láthatóak voltak a szenthelyen a szentek-szentjének első része felől. Ezután következik, az a megjegyzés, hogy nem volt egyéb a ládában, mint a két kőtábla, melyeket Mózes helyezett bele, a Hórebnél, amikor az Úr szövetséget kötött Izráellel.

Megkérdezhetjük, hogy volt-e valami azon a két kőtáblán, valami homályos, zavaros, vagy érthetetlen? Azon minden világos és érthető volt, ugye? Mikor Isten azt mondta, hogy ne lopj, ne paráználkodj, hamis tanúbizonyságot ne tégy, tiszteld Isten nevét, szentségét, szüleidet, és szenteld meg a nyugalom napját, ezek mind világos tanítások voltak, amelyeket bárki megérthetett. A probléma azzal van, amikor ezeket a világos tanításokat félreteszi az ember és kutatja a titkokat, amelyek nem voltak kijelentve, fürkészi a homályt, amiket az Úr elrejtett előle!

Úgy van ez, mint a fiatalok, akik házasságra készülnek, szeretnék, ha az Úr álomban bemutatná, mint egy videofilmen, ki az, hogy néz ki, aki majd házastársa lesz… Esetleg közölhetné nevét, telefonszámát, felkészültségét, családi hátterét, stb. mielőtt megismerkedne vele… Ezt az Úr azonban nem fogja megtenni! Miért? Azért, mert vannak eléggé világos útmutatások a Bibliában erre nézve, amelyek elégségesek arra, hogy vezessenek a döntésben, a kérdések megválaszolásában.

A baj akkor kezdődik, amikor a világos kijelentés félreteszi az ember, és olyan kinyilatkoztatást kér, amelyet az Úr nem adhat meg. Ha azt kérdezi valaki: Uram, megsegítesz-e, hogy kiássam a szomszéd krumpliját magamnak? Velem leszel-e, amikor elmegyek, hogy fát vágjak magamnak a szomszéd erdejéből? Ilyesmit kérdezni, nevetséges dolog, hiszen az Úr világosan kijelentette, hogy ne lopj! Mégis megtörténik, hogy a világos kijelentést félreteszi az ember, hogy kutassa a ködöt, a homályt.

Salamon kijelenti, hogy „az Úr mondotta, hogy ő ködben kíván lakni.” (12. v.) Ezt alkalmazva megérthetjük, hogy van, amit nem ismerhetsz meg, nem tudhatsz meg Róla itt e földön. Egy napon majd színről színre láthatod, és megismerheted Őt, úgy amint van, addig viszont együtt kell élnünk a rejtelmekkel, a titkokkal. Kérdéseink lehetnek a világ kezdetével és a világ végével kapcsolatban, amelyekre nem fogsz választ kapni itt e földön. Hitben járunk és nem látásban.

Vannak, akik azt mondják, minden vallás egyforma, mindegyik vallás Istent keresi, mintha el lennének tévedve a ködben… Botorkálnak és tapogatóznak… Mégis van egy különbség! Ézsaiás azt mondja: „Ó, vajha szétszakasztanád az egeket és leszállnál!” (Ézs 64:1) Nos, ez történt karácsonykor: Isten szétszakította a homályt és emberré lett, lakozott közöttünk. Pál apostol, így prédikált Athénben: „Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől sem: mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17:27-28) Jézus Krisztusban Isten kinyilatkoztatta magát. Ám érvényes marad az is, hogy megmarad a rejtély is. „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig miénk és a mi fiainké mind örökké.” (5Móz 29:29)

II. Isten hűsége és elvárása – 25-26. v.

Isten hűséges Isten, de elvárja, hogy Salamon és az ő utódai is hűségesek legyenek. Isten hűsége nem ettől függ, de a hűtlenségnek mégis következményei vannak. Isten akkor is hűséges marad, ha mi hűtlenkedünk, de a hűség elvárása alapvető követelmény Dávid utódai számára.

Dávid neve többször szerepel ebben a szakaszban, főképp olyan kijelentésekben, amelyekben Isten hűségéről van szó: „És beteljesítette az Úr az ő beszédjét, amelyet szólott; mert felkeltem az én atyám, Dávid helyett, és ültem az Izráel királyi székébe, amiképpen megmondotta az Úr, és megépítettem a házat az Úr, Izráel Istene nevének.” (1Kir 8:20) A 25. igeversben Salamon azért imádkozik, hogy Isten váltsa valóra az Ő ígéreteit: „Most azért Uram, Izráel Istene, tartsd meg, amit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak ígértél, ezt mondván: A te magodból való férfiú el nem fogy én előttem, aki az Izráel királyi székébe üljön.” Ugyanígy, a 26. igeversben: „Most teljesítsd be, Izráel Istene, a te szavaidat, amelyeket szólottál a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak.”. Csakhogy az ígéret valóra váltását Isten feltételhez kötötte! Figyeljük meg a 25. vers második felét: „csakhogy a te fiaid őrizzék meg az ő útjukat, hogy én előttem járjanak, amint te én előttem jártál.” Nem elég tehát annyit mondani, hogy ó, Uram teljesítsd be a te szavadat, váltsd valóra, amit szóltál, mert az ígéret teljesítése feltételhez van kötve: az ember hűségéhez.

Isten hűséges Isten, ehhez semmi kétség nem fér: „Nem ember az Isten, hogy hazudjék.” (4Móz 23:19) „Lehetetlen, hogy az Isten hazudjon.” (Zsid 6:18) Ez az, amiben a mi Istenünk különbözik a bálványistenektől. Ugyanis, a bálványok hírhedtek hűtlenségeikről. Például, a gilgamesi eposzban, amikor Gilgamesnek Hunbabával való eseménye után egy lakomán vigadozik, megakad a szeme rajta Istár istennőnek… Mindjárt felajánlja magát Gilgamesnek, amit a főhős elutasít. Aztán felsorolja az istennő hűtlenkedéseit, amelyeket mindenki ismert. A babiloni Istár, a kánaáni Astarót változata. Ilyenek voltak a kánaáni, babilóniai és egyiptomi istenek mind: hűtlenek. Azonban az igazi Isten nem ilyen. Ő hűséges. Ő valóra váltja az ígéreteit. Ha te is hűséges vagy, akkor ezekből az ígéretekből részesülni fogsz. Ha azonban hűtlenkedsz, Isten akkor is hű marad, valóra váltja az ígéretét, de te nem részesülsz belőle. Isten hűséges Isten, de elvárásai érvényesek.

„Fiaid járjanak én előttem, amint te én előttem jártál”. Dávid volt a mérce. De fiairól gyakran olvasunk olyat, hogy „nem volt az ő szíve olyan tökéletes az Urához Istenéhez, mint Dávidnak, az ő atyjának szíve.” (1Kir 15:3)

Isten ígéretei érvényesek reánk nézve is: „Nektek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (ApCsel 2:39) De jegyezzük meg: az ígéretek teljesülése nem független a mi hűségünktől. Isten valóra váltja őket, de ahhoz, hogy te részesülhess belőle, ahhoz neked is hűségesnek kell lenned!

Isten, Aki az Ő tulajdon Fiát nem drágállotta, hanem Őt mindnyájunkért ideadta (Róm 8:32), hajlandó Vele együtt mindent nekünk adni. Ehhez viszont szükséges a mi hűségünk is. A hűséges Istennek megvannak az elvárásai felénk!

III. Isten hozzáférhetetlensége és közvetlensége – 13-15. 27-30. v.

A harmadik ellentét Isten magasztosságáról, mérhetetlen voltáról, végtelen nagyságáról szól, Aki ugyanakkor közvetlen közelségbe engedi az embert. Őt az egek egei sem fogadhatják be, de Salamon mégis azonnal imádkozhat hozzá, mert Isten fülei hallják, szemei látják, amikor népe hozzá közeledik, és kész meghallgatni Salamon imáját is, amit a Templom felszentelésekor mond.

A 13. versben, Salamon kijelenti: „Építve építettem házat néked lakásul; helyet, ahol örökké lakjál”, de a 27. versben visszatér erre a témára, és elmondja, hogy ezt csak úgy általánosságban mondta, mert ez valójában úgy van, hogy „Vajon gondolható-e, hogy lakozhatnék az Isten a földön? Íme, az ég, és az egeknek egei be nem foghatnak téged; mennyivel kevésbé e ház, amelyet én építettem.”

Más szóval, Isten sokkal nagyobb annál, amit Salamon készíthet számára. Ő nagyobb, mint a Templom, mint ez a föld, mint ez a naprendszer, nagyobb, mint ez a galaxis, és nagyobb, mint az egész világmindenség! Az egek egei sem fogadhatják be Őt. Istent nem lehet becsomagolni, nem lehet bezárni. Ő magasztosabb, végtelenebb, mérhetetlenebb mindennél, amit mi el tudunk képzelni. Mégis, Salamon ezzel folytatja: „De tekints a te szolgád imádságára és könyörgésére, ó, Uram, én Istenem, hogy meghalljad a dicséretet és az imádságot, amellyel a te szolgád könyörög előtted e mai napon; hogy a te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal, e helyre, amely felől azt mondottad: ott lesz az én nevem! Hallgasd meg ez imádságot, amellyel könyörög a te szolgád e helyen, és hallgasd meg a te szolgádnak és a te népednek, az Izráelnek könyörgését, akik imádkoznak e helyen; hallgasd meg lakhelyedből, a mennyekből, és meghallgatván légy kegyelmes!” (28-30. v.)

Isten hozzáférhetetlen világosságban lakozik, de a megtört szívűvel is, a csendes imádkozóval is, mindazokkal, akik lélekben és igazságban imádják Őt. Amikor Mózes megkérdezte az Úrtól, hogy „ha azt mondják nékem: Mi a neve (Istennek), mit mondjak nekik? És azt mondta Isten Mózesnek: Vagyok, Aki Vagyok. Így szólj az Izráel fiaihoz: A Vagyok küldött engem ti hozzátok.” (2Móz 3:13-14) Más szóval, „itt vagyok”. Ott vagyok, ahol lennem kell, jelen vagyok, ahol szükséges. Bármilyen mérhetetlen az Isten, az Ő jelenlétébe léphetsz, ebben a pillanatban, és Ő kész arra, hogy megszabadítson, közel jöjjön hozzád, és felemeljen téged.

Isten nagysága, csodálatos volta nem zárja ki ezt a közvetlenséget. Nem zárja ki azt, hogy hallható, látható, népével folytonos közösséget vállaló legyen. Ez így érvényes Salamonnál, de sokkal inkább érvényes a mi számunkra, akik ismerjük Jézus Krisztust. „Az Ige testté lett, és lakozott mi közöttünk.” (Jn 1:14)

Ez a Jézus, Aki emberekhez hasonlóvá lett és engedelmes volt halálig, mégpedig a keresztfának haláláig, arra tanított, hogy ti imádkozzunk: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben...” De Ő, aki a mennyekben van, kész meghallgatni e földön imádkozó gyermekeit. Atyádnak hívhatod Őt és közvetlen közösségben lehetsz Vele.

Isten kinyilatkoztatta magát, de a kinyilatkoztatás mellett megmaradt a titokzatossága is. „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig miénk és a mi fiainké mind örökké.” (5Móz 29:29) Isten hűséges Isten, de tudjuk, hogy tőlünk is elvárja, hogy hűségesek legyünk. Isten mérhetetlenül nagy, mégis, egészen közel jött hozzánk, és velünk közösséget vállalt. Legyen áldott érte az Ő neve! 

Orgonaavató Ünnepély Szilágyperecsenben - 2014. március 16.

ORGONAAVATÓ ÜNNEPÉLY

a Szilágyperecseni Magyar Baptista Imaházban
2014. március 16-án.

Mindenkit szeretettel várunk!

A Templom díszítésének üzenete - 1Kir 7:1-15. 21-26.

A Templom díszítésének üzenete

1Kir 7:1-15. 21-26.

¹ Azután a maga házát építette Salamon tizenhárom esztendeig, a mely alatt elvégezte az ő házát egészen. ² Megépítette a Libánon erdő házát is, melynek hossza száz sing volt, szélessége ötven sing, magassága harminc sing; építette azt négy rend cédrusoszlopon és az oszlopokon cédrusgerendák voltak. ³ És bepadolta cédrusdeszkákkal felül a gerendák felett, melyek voltak negyvenöt oszlopon, mindenik renden tizenöt. ⁴ És három rend ablak rajta egymással átellenben, három-három ellenében. ⁵ És mind az ajtók és azoknak oldalfái négyszögűek voltak az ablakokkal együtt, és egyik ablak a másiknak átellenébe volt mind a három renden. ⁶ És építette az oszlopcsarnokot, amelynek hossza ötven sing és szélessége harminc sing volt; és egy tornácot ez elé, és oszlopokat és vastag gerendákat ezek elé. ⁷ És építette a trón-termet, ahol ítélt, a törvényházat, amelyet cédrusfával bélelt meg a padlózattól fogva fel a padlásig. ⁸ Azután a saját házát építette, amelyben ő maga lakott, a másik udvarba befelé a teremtől, hasonlóan a másikhoz, és épített egy házat a Fáraó leányának is, akit feleségül vett Salamon, hasonlót e teremhez. ⁹ Mindezek drágakövekből voltak, mérték szerint kifaragva, fűrésszel metszve minden oldalról, a fundamentumtól a tetőzetig, kívül is mind a nagy pitvarig. ¹⁰ Még a fundamentum is drága és nagy kövekből volt: tíz singnyi kövekből és nyolc singnyi kövekből. ¹¹ És ezeken felül voltak a mérték szerint faragott drágakövek és cédrusfák. ¹² És a nagy pitvarban köröskörül három sor faragott kő és egy sor faragott cédrusgerenda volt, éppen, mint az Úr házának belső pitvara és a ház tornáca. ¹³ És elküldött Salamon király, és elhozatta Hírámot Tírusból. ¹⁴ Ez egy özvegyasszonynak volt a fia a Nafthali nemzetségéből; az ő atyja pedig tírusbeli rézműves ember volt; és ez teljes volt bölcsességgel, értelemmel és tudománnyal, hogy tudna csinálni mindenféle művet rézből. Ki mikor Salamon királyhoz jött, minden művet megcsinált néki. ¹⁵ És formált két réz oszlopot, az egyik oszlop magassága tizennyolc sing volt, és tizenkét sing zsinór érte át mind a két oszlopot.

²¹ És felállította az oszlopokat a templom tornácában; és felállította a jobb oszlopot, és nevezte annak nevét Jákinnak, és felállította a bal oszlopot, és nevezte annak nevét Boáznak. ²² És az oszlopok tetején liliomok formáltattak. És ilyen módon végeztetett el az oszlopok műve. ²³ És csinált egy öntött tengert, mely egyik szélétől fogva a másik széléig tíz sing volt, köröskörül kerek, és öt sing magas, és a kerületit harminc sing zsinór érte körül. ²⁴ Voltak pedig a peremén alól köröskörül formáltatva apró sártökök; tíz- tíz mindenik singben az egész tenger körül, az ilyen sártököcskék két renddel voltak öntve köröskörül a maga öntésében. ²⁵ És tizenkét ökrön állott, három északra fordulva, három nyugatra, három délre és három naptámadatra, és a tenger fölül rajtuk, hátuk pedig mind befelé. ²⁶ És a vastagsága egy tenyérnyi volt, és a pereme olyan, mint a pohár ajaka, vagy a liliom virága, és kétezer báth fért bele.

Salamon uralkodásának részleteit találjuk a Királyok első könyvében, amelyben főhelyen található a Templom megépítése. Az Ige három-négy részen keresztül sorolja a Templom felszerelésének és díszítésének apró részleteit. Ezek a részletek a 4., 5., és 6. részben találhatók, de mi csak a 7. résznél állunk meg, röviden összefoglalva mindazt, ami ezzel kapcsolatos. A Templom külső és belső felszerelésének és díszítésének üzenetét vizsgáljuk először meg. A továbbiakban majd újra a Templommal fogunk foglalkozni, és végül Salamon templomszentelő imájával is, azon a sátoros ünnepen, amikor a Templom felszentelése megtörtént.

A 7. rész elején említve van, hogy Salamon palotáját tizenhárom évig építették, míg a Templomot csak hét évig. E feljegyzésből talán azt halljuk ki, hogy Salamon elsőbb helyre tette az ő palotáját, mint a Templomot… De ennek fő mondanivalója valami más. Néha szükséges a sorok között is olvasni, mert a Templom díszítésének üzenetét nemcsak a tartalomból, hanem a szerkezetből, a formából is kiolvashatjuk. Üzenetet tartalmaz az, ami közölve van, de az is, amit elhallgat az Ige. Lássuk először a mellőzés üzenetét, majd az oszlopok üzenetét és végül, a részletek üzenetét ebben az Igében.

I. A mellőzés üzenete – 1-12. v.

A mellőzés üzenete abban található, hogy a királyi palota építése be van szorítva a Templom külső és belső díszítésének elbeszélése közé, 12 igeversbe, a 7. rész elején. Míg a Templom felszereltségét bőven részletezi a 6. és 7. rész, addig a palotával nagyon szűkszavúan bánik. Pedig a Templom csak 7 évig épült, a palota pedig 13 évig!

A szűkszavú beszámolóval azt üzeni nekünk az Ige, hogy „ez valójában nem olyan fontos, de mivel megtörtént, néhány szóban szólunk erről is…” Úgyhogy, az Ige röviden mutatja be a libanoni erő házát (2-5. v.), az oszlopcsarnokot (6. v.), a tróntermet (7. v.), Salamon házát (8a. v.), a fáraó lányának házát (8b. v.), és befejezi pár építészeti jegyzettel (9-12. v.). Ennyi. Ez egy lekicsinylő bánásmód a 13 évig épült palotával, és ennek üzenete van! A részletes elbeszélés mellőzése azt üzeni, hogy nincs szándéka propagandát csinálni ennek az épületnek. Az imádat fontosabb a kormányzásnál. A szent fontosabb a profánnál. A Templomban lévő istentisztelet fontosabb, mint az, ami a kormányzóházban, a trónteremben történik. Úgyhogy, az Ige gyorsan visszatér a Templom részleteihez.

A 6. rész utolsó (38. v.) verse, és a 7. rész első verse így szól: „És a tizenegyedik esztendőben, Búl havában, (mely a nyolcadik hónap) végeztetett el a ház, minden dolga és rendje szerint. És így építette azt hét esztendeig. …Azután a maga házát építette Salamon tizenhárom esztendeig.” De a 8. részben megtaláljuk Isten hozzáállását az elkészült Templomhoz: „Mikor pedig kijöttek a papok a szenthelyből: köd töltötte be az Úrnak házát, úgyhogy meg sem állhattak a papok az ő szolgálatukban a köd miatt; mert az Úr dicsősége töltötte be az Úrnak házát” (8:10-11. v.). Vagyis, Isten örült annak a Templomnak, kedvét lelte benne! A palotáról ilyet nem olvasunk. Pedig a palota a Templomnál jóval nagyobb épület lehetett: a templom harminc méter hosszú és tíz méter széles volt, és teljes magassága tizenöt méter, de a palota mérete akár kétszerte is nagyobb lehetett ennél.

Volt, aki arra gondolt, hogy talán azért kellett ilyen hosszú ideig építeni a palotát, mert ahhoz nem voltak összegyűjtve az építési anyagok, mint például a templomhoz, amelyhez Dávid előkészítette a hozzávalót. Nem tudjuk. Azt viszont tudjuk, hogy az Ige mellőzi Salamon palotájának részletes leírását. Olyan ez a mellőzés, mint amikor a választási kampányokban egy-egy jelölt szándékosan nem ejti ki ellenfelének nevét. Sőt, néha az egész kampánystábnak megtiltja ezt. Miért? Azért, mert a név kiejtésével sem kívánnak propagandát csinálni az ellenfélnek. A mellőzés üzenete minden esetben ez: nem érdemes foglalkozni vele. Salamonnak is fontosabb a jelleme, a lelki élete, a szentsége, az istentisztelete, az imádsága, mint a saját háza, ezért a házára kevés szót pazarol az Ige.

Alkalmazva mindezt mireánk, jó lesz, ha felülvizsgáljuk értékrendszerünket: mi az, ami számunkra igazán fontos? Nem kerülnek néha az imádságainkban előtérbe az evilági dolgok, a munkánk, az egészségünk, a megélhetésünk, miközben háttérbe kerül Isten szentsége, Isten dicsősége, és Isten tisztelete? Azokkal a részletekkel foglalkozunk-e mi, amit igazán érdemes részletezni?

Salamonnak kérése elárulta azt annak idején, hogy mi az, ami számára igazán fontos. Az Úr pedig nagyra értékelte, hogy Isten népét és a kapott szolgálatot előbbre tette a gazdagságnál, tisztességnél, ellenségeinek lelkénél és a hosszú életnél. Mivel előbb Isten országát kereste és annak igazságát, ezért a többi is mind megadatott neki (Mt 6:33). Jó lett volna, ha ilyen maradt volna Salamon szíve mindvégig, és az lesz jó, ha a mi szívünk is mindenekelőtt az Úrért dobog!

II. Az oszlopok üzenete – 13-15. 21-22. v.

A Salamon palotájának rövid említése után az Ige visszatér a templom külső és belső felszerelésének a leírására, amelyekből lássuk előbb az oszlopok üzenetét. Ugyanis, a 13. verstől Isten igéje tudomásunkra adja, hogy a templom bejáratánál, amely valószínű keleti oldalánál volt, ott állott két oszlop, amelyet Hírám készített bronzból. Összesen 10,50 m magas volt mindegyik, amelyen egy 2,30 m gömb alakú oszlopfő díszelgett. A gömb fölött egy háló volt, köröskörül gránátalmákkal díszítve. Vastag oszlopok voltak ezek, 5,40 m volt a kerületük, és tenyérnyi vastag bronzból készültek, amelyek belül üresek voltak (lásd Jer 52:21).

A főbejáratnál tehát ott állott két oszlop, amelyek egyébként nem tartottak semmit: nem volt fölöttük fedél, sem gerenda, nem kellett támasszanak semmit. Valaki a Templomba érkezett, ezzel a két díszített, magas és vastag oszloppal találkozott mindenekelőtt: egyikkel észak felől, a másikkal dél felől, a bejáratnál. Vajon milyen célt szolgáltak ezek? Mit akart üzenni Isten általuk?

Ne próbáljunk technikai vagy misztikus jelentés után kutatni: az üzenetüket a nevükben kell keresni. Az egyiket Jákinnak nevezték, a másikat pedig Boáznak. A Jákin szó, mintegy felhívásként úgy fordítható, hogy „erősítse meg”, vagy kijelentésként úgy, hogy „Ő, (vagyis az Úr) megerősíti”. A Boáz jelentése az, hogy „Benne van az erő”, vagy „Ő általa erős”. De mi az, amire ez a megerősítés vonatkozott? Ehhez vissza kell lapoznunk Sámuel második könyve 7. részéhez, ahol Isten ígéretet tett Dávidnak: „Mikor pedig a te napjaid betelnek, és elaluszol a te atyáiddal, feltámasztom utánad a te magodat, mely ágyékodból származik, és megerősítem az ő királyságát: az fog házat építeni az én nevemnek, és megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké.” (2Sám 7:12-13)

Emlékezzünk arra, hogy a második rész 12. versében azt olvastuk, hogy „megerősödött a Salamon királyi birodalma felette igen” (1Kir 2:12). A 24. versben újra, hogy „él az Úr, aki megerősített engem és ültetett engem az én atyámnak, Dávidnak királyi székibe” (1Ki 2:24), és végül az utolsó versben is, hogy „az az ország megerősödött Salamon kezében” (1Kir 2:46). Erről beszél e két díszes oszlop: Isten valóra váltotta ígéretét. „Megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké” (2Sám 7:13), szólt az ígéret, és Salamon épített két oszlopot a Templom bejáratához, és elnevezte az egyiket „Ő az, aki megerősít” vagyis Jákinnak, a másikat pedig „Ő általa erős” vagyis Boáznak. Egyik, mint ígéret, a másik, mint beteljesedés. Egyik, ahogyan Isten megmondta, a másik, ahogyan Isten valóra váltotta. Salamon tehát Ő általa erős, mert benne van az erő. Istennek adja a dicsőséget, mert az Úr erősítette meg őt a Dávid trónján.

Nekünk is vannak ígéreteink, amelyek már valóra váltak, de olyan ígéreteink is, amelyek ezután fognak valóra válni. És az is igaz, hogy a mi erőnk is az Úrban van, nem mi magunkban. A 105. zsoltárban szinte felhívásként hangzik felénk az ige, hogy „kívánjátok az Urat és az Ő erejét, keressétek az Ő orcáját szüntelen” (Zsolt 105:4). A római levél Ábrahám erejéről így szól: „Hitében erős lévén, nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére; az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek, és teljesen elhitte, hogy amit ő ígért, meg is cselekedheti. Azért is tulajdoníttaték néki igazságul.” (Róm 4:19-22) Önmagunkban mi is gyengék és erőtlenek vagyunk, de Isten által mi is erősek lehetünk. „Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljön reátok és lesztek nékem tanúim” – mondta az Úr. Ez olyan erőfölötti feladat, hogy ehhez a mi erőnk nem elég, az Úr erejére van szükség. Gedeont is az Úr Lelke öltözte fel, és így lett erős: „Az Úr veled, erős férfiú! …Menj el ezzel a te erőddel, és megszabadítod Izráelt Midián kezéből!” (Bír 6:12. 14.) Gedeon így indult el, és az Úr erejével legyőzte Midián seregét.

A gyenge tanítványok is erőt vettek pünkösdkor, és véghezvitték a rájuk bízott hatalmas munkát. Isten által erősek lettek. Pál apostol is így tesz bizonyságot: „Nagy örömest dicsekedem azért az én erőtlenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem. …Gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12:9-10) Mindezt elmondhatják az Úrban bízók mindannyian! Ő „Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is, de a kik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ézs 40:29-31)

III. A részletek üzenete – 23-26. v.

A palota és az oszlopok leírása után további részletek találhatók a Templomról, amelyeknek üzenetük van. Nem építészeti részletek ezek, mert a lényeges adatok hiányoznak: a falvastagság, az oromzat, a tetőzet... Márpedig építkezéskor nagyon fontos megadni a fal vastagságát! Azt sem tudjuk, hogy mivel és hogyan volt befedve a Templom. Némelyek úgy gondolják, hogy olyan fedele lehetett, mint nálunk van a házaknak, mert az hasonlít a sátorhoz… Mások viszont azzal érvelnek, hogy nem lehetett csúcsos fedele, hanem csak lapos, amilyen általában az épületek teteje most is a Közel-keleten. Fontos részletek hiányoznak tehát, de közölve van egy sor egyéb részlet.

Számunkra egy kicsit mintha zavaró lehet e hosszú felsorolás, a réztenger átmérőjéről (4,50 m), magasságáról (2,25 m), kerületéről (13,50 m), vastagságáról (7 cm), ajakáról (mint a liliom virága), és az ezt tartó ökrökről (12 ökör). Azt is megtudjuk, hogyan volt kidíszítve, hány mintával és hányféleképpen, és hogy ezt mind Hírám készítette. Majd sorra veszi az Ige a többi egységeket is: a talpazatokat, kérubokkal, oroszlánokkal és pálmafákkal díszítve, az öntött kerekeket, az üstöket, lapátokat és medencéket, az arany oltárt, arany asztalt, arany gyertyatartókat, arany virágokat, lámpákat és hamvvevőket, csészéket, késeket, medencéket, tömjénezőket és serpenyőket tiszta színaranyból… Még az ajtók sarkai is aranyból készültek!

Úgy tűnik, hogy ez a sok részlet csak számunkra zavaró, a szent író számára sem nem sok, sem nem zavaró. Neki nem volt terhes mindezt felsorolni! Mindennek bizonyára üzenete van. Ezek a részletek azt üzenik számunkra, hogy semmi sem túl drága, semmi sem túl szép, túl díszített Isten számára. Isten számára a legjobbat és legszebbet kell adni!

A Templom külső és belső díszítésével 77 igevers foglalkozik, míg a királyi palotáról 12 igevers beszél. Ebben a leírásban benne van minden tudomány és művészet, amit akkor el lehetett érni, amit Isten szolgálatába lehetett állítani. Talán megkérdezzük, hogy miért szükséges részletezni, hogy tizen-valahány méter magasan mi volt rámetszve az oszlopfőkre, és hogyan nézett ki az a háló, ami befedte a gömböket? Lentről úgysem látta azt senki! Ez így igaz. De Isten látta! Isten tudta, hogyan készítették el számára ezeket a díszítéseket, még ha lentről nem is látták az emberek. Nem is az embereknek készült az, hanem Istennek.

Hallottam egy alkalommal egy zenekarról, amelyben egy hárfa is játszott. Gondolom tudjátok, hogy a hárfának nagyon halk és finom hangja van. Éppen ezért, amikor a nagy zenekar megszólalt, benne a dobok, a fúvósok és a vonósok, a hárfás úgy gondolta, hogy hiába játszik, úgysem hallja senki. Úgyhogy, elhallgatott. A karmester azonban azonnal leintette a zenekart, és azt kérdezte, hogy a hárfa miért nem játszik? Mert a karmester észrevette, hogy a hárfa hangja hiányzik a zenekarból! Valaki mindig hallja, ha énekelsz, ha imádkozol, akkor is, ha a nagy tömegben a te hangod nagyon halkan hallatszik. Az Isten Templomában mindennek rendeltetése van. Lehet, hogy az emberek nem látják és nem hallják, de Isten látja és hallja! Isten azt üzeni nekünk most a templom belső és külső díszítésével, hogy Ő érdekelt a részletekben is, a hétköznapokban is, az éjszakáidban is, életünk minden percében, a munkahelyeden, a családban, a konyhában, vagy itt a gyülekezetben. Őt minden részlet érdekli! Ő mindent tud és mindent lát, és „mindent, amit csak cselekedtek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek” (Kol 3:17), az Ő dicsőségére. Számára a legjobb, a legszebb, a legdrágább is túl kevés. Ne adjunk Neki kevesebbet, mint mindent!

Isten az Ő egyszülött Fiának nem kedvezett, hanem mindnyájunkért odaadta (Róm 8:32). Adjuk mi is az Úrnak önmagunkat, legdrágább kincsünket, életünket. Minden részlet nagyon fontos abban, amit az Úrnak adunk, amit az oltárra teszünk. Hadd gyönyörködjön bennünk is az Úr, a mi Istenünk!