Isten terve - Ruth 3:1-18

Isten terve

Ruth 3:1-18

¹ És monda néki Naómi, az ő napaasszonya: Édes leányom! ne keressek-e néked nyugalmat, hogy jól legyen dolgod? ² Avagy nem rokonunk-e Boáz, a kinek szolgálóival voltál? Íme, ő az éjjel árpát szór a szérűn. ³ Annak okáért fürödjél meg, és kend meg magadat, és vedd magadra ruháidat, és menj le a szérűre; észre ne vétesd magadat a férfiúval, a míg el nem végezi ételét és italát. ⁴ És majd ha lefekszik, jegyezd meg a helyet, a hol fekszik, és menj oda, és hajtsd fel a leplet lábánál, és feküdjél oda. Ő majd megmondja néked, mit cselekedjél. ⁵ És ő monda néki: Mindazt, a mit mondasz, megcselekszem. ⁶ És lement a szérűre, és mindent úgy cselekedett, a mint napaasszonya parancsolta. ⁷ És Boáz evett és ivott, és felvidámult az ő szíve. És elment, hogy lefeküdjék a garmada szélén; és az eljött titkon, és felhajtotta lába felől a leplet, és lefeküdt. ⁸ Történt pedig éjfél tájon, hogy felrettent a férfiú, és odafordult. És íme: asszony fekszik az ő lábainál. ⁹ És monda: Kicsoda vagy te? És az monda: Én Ruth vagyok, a te szolgálód; terjesszed ki hát takaródat a te szolgálódra, mert te vagy a legközelebbi rokon. ¹⁰ És ő monda: Az Úrnak áldotta vagy te, édes leányom! Utóbbi szereteteddel jobbat cselekedtél, mint az elsővel: hogy nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után. ¹¹ Most hát, édes leányom, ne félj! Mindent, a mit mondasz, megteszek néked; mert tudja az én népemnek egész kapuja, hogy derék asszony vagy. ¹² És most: bizony igaz, hogy közel rokon vagyok: de van nálamnál még közelebbi rokon is. ¹³ Ez éjszakán hálj [itt]; s majd reggel, ha az megvált téged, jó: váltson meg; ha pedig nem akar téged megváltani, akkor én váltalak meg. Él az Úr! Feküdj [itt] reggelig. ¹⁴ És feküdt az ő lábainál reggelig, és felkelt, mielőtt valaki az ő felebarátját megismerhette, mert azt mondta: Meg ne tudja senki, hogy ez az asszony a szérűre jött. ¹⁵ És monda: Add ide a nagy kendődet, a mely rajtad van, és tartsd. És ő oda tartotta azt. Boáz pedig mért hat [mérték] árpát, és feladta néki, maga pedig bement a városba. ¹⁶ És elment az ő napaasszonyához, és az monda: Hogy vagy édes leányom? És ő elbeszélt néki mindent, a mit cselekedett vele az a férfi. ¹⁷ És monda: Ezt a hat [mérték] árpát adta nekem, mert monda: Ne menj üresen a te napadhoz. ¹⁸ És monda [Naómi:] Légy veszteg leányom, míg megtudod, hova dől el a dolog; mert nem nyugszik az a férfiú, míg véghez nem viszi a dolgot még ma.

Az első részben, Isten keserű gondviselése mutatkozik meg Naómi és családja életében, amikor meghal a férje, mindkét fia és úgy kell hazajönnie Moáb mezőségéről, mint akinek nem maradt senkije. Nem biztos, hogy az Úr akarata szerint szólott, akkor, amikor menyei haza akarta küldeni, ugyanis tudta, hogy a bálványimádásba mennének vissza. Még jó, hogy Ruth ragaszkodott hozzá, népéhez és Istenéhez, és nem fordult vissza. Isten édes gondviselése mutatkozik meg abban, hogy amikor visszajönnek, épp az árpaaratás kezdetére érkeznek Betlehembe.

A második részben Isten kegyelme ragyog rájuk: Ruth találkozik Boázzal: „Áldja meg őt az Úr, aki nem vonta meg szeretetét az élőktől és a holtaktól!” (Ruth 2:20). Ruth elkezdett kalászt szedegetni a Boáz mezején, és kibontakozik előttünk Isten terve: „Elméne azért és odaérkezett, szedegetett a mezőn az aratók után, és történetesen oda talált a Boáz szántóföldjére”. (3. v.) A terv szándékosságot feltételez. Az egyéni kezdeményezések összhangban vannak Isten akaratával: a bibliai alapelvekkel összhangban történik a házasság-tervezés. Naómi, Ruth és Boáz tervét vizsgálva végső soron ne tévesszük szem elől azt, hogy itt Isten terve valósult meg. Az a szó, hogy „történetesen” mutatja, hogy itt minden Isten akarata szerint történt.

I. Naómi terve

Naóminak furcsa terve van, amit közöl az ő menyével. Már az is sokat jelent, hogy van terve: a megkeseredett és reménytelen embereknek nincs tervük. Ez mutatja, hogy nem keserű és reménytelen többé.

A Naómi terve a következő volt: Ruth szedje össze magát, tegye vonzóvá magát, öltözzön fel szép ruhába és menjen ki a mezőre, este, vagy éjnek idején, mikor már befejezték a munkát. Várja meg, hogy Boáz is fejezze be a munkáját, evését és ivását, és figyelje meg, hol fekszik le. Akkor lopózzon oda, mikor nem látja senki, hajtsa fel a leplet, amivel betakarózott és feküdön oda a lábához.

Ennél a furcsa tanácsnál azonnal az a kérdés vetődik fel, hogy „na, és mit gondolsz, mi lesz ebből? Hová fog ez vezetni?” Erre Naómi egyszerű válasza ez volt: Ő majd megmondja, hogy mit kell cselekedned.

Ez az akció vezethetett volna helytelen szexuális kapcsolathoz, de ugyanúgy vezethetett Boáz tisztaságának, integritásának, önmegtartóztatásának a bebizonyításához is, mint ahogyan ez meg is történt. A paráznaság tiltott volt az Ószövetségben is (3Móz 19:29. 5Móz 21:13-21), és az Újszövetségben is (Mt 15:19). Zsid 13:4 – „a házasságrontókat és paráznákat megítéli az Isten.”

Nem arról van szó, hogy Naómi azt tanácsolná, hogy Ruth hozza olyan helyzetbe Boázt, hogy kénytelen legyen feleségül venni. Bizonyára minden úgy történt, ahogy a Biblia leírja, és nem történt olyasmi, amit az Ige nem közöl. Azt mindenki érzi, hogy ez egy olyan cselekedete volt Ruthnak, amiről egyelőre nem kell tudnia senkinek: nem kellett megtudja sem Bethlehem lakossága, sem Boáz szolgái, hogy Ruth kiment a szérűre Boázzal találkozni. Ez egyelőre nem tenne jót sem a Ruth, sem a Boáz presztízsének.

A Naómi tanácsa egyszerűen abból állt, hogy Ruth fejezze ki ragaszkodását Boáz iránt, és ezzel együtt Boáznak lehetősége lesz arra, hogy bebizonyítsa tisztaságát és Isten parancs iránti tiszteletét.

II. Ruth terve

Ruth nem volt anyósának bábja: saját bölcsessége szerint válaszolt Boáznak. Mielőtt Boáz megmondta volna, mit kell Ruthnak cselekednie, Ruth egyszerűen és nagyszerűen kifejezte ragaszkodását Boáz iránt.

Éjféltájkor, amikor Boáz észrevette, hogy egy asszony fekszik a lábainál, neki szegezte a kérdést: Kicsoda vagy te? Erre Ruth nemcsak bemutatkozott, hanem utalt arra a köszöntésre, amellyel Boáz köszöntötte őt korábban: „Terjeszd ki hát a te takaródat a te szolgálóleányodra, mert te vagy a legközelebbi rokon.”  Ebből a titokzatos válaszból megérthetjük, hogy Ruth házasságot ajánl Boázzal.

A bibliai nyelvezetben a „kiterjeszteni a takarót” kifejezés ugyanis házassági szövetségre utal. Ezékiel könyve 16. rész 8. versben, az Úr használja ezt az Izráellel való szövetség szemléltetésére: „Elmentem melletted és láttam, hogy már a szerelem korában vagy. Ezért rád terítettem ruhám szárnyát. Megesküdtem néked és szövetségre léptem veled, így szól az én Uram az Úr, és az enyém lettél.” (Ez 16:8) Az Izráellel kötött szövetség is olyan, mint egy házasság: bensőséges, védelmező, szeretetteljes kapcsolat. Amikor Isten szövetséget kötött Izráellel, akkor, jelképesen, „kiterjesztette reá az Ő ruhájának szárnyát”. Boáz köszöntése a 2:12-ben így hangzott: „Fizessen meg az Úr a te cselekedetedért, és legyen teljes a te jutalmad az Úrtól, Izráelnek Istenétől, akinek szárnyai alatt oltalmat keresni jöttél.” (Ruth 2:12). A Ruth válaszát tehát így lehet értelmezni: „ha jól értettem, amit mondták, akkor itt vagyok, tégy úgy, ahogy mondottad.” Amikor Ruth kijelenti, hogy „te vagy a legközelebbi rokon”, ezzel azt mondja, hogy „Te vagy a megváltó, aki megválthatja örökségünket, és családunkat a kihalástól. Töltsd be ezt a szerepet számomra! Légy a férjem!”

Gondoljunk bele abba, hogy Boáz Ruthhoz képest nem egészen fiatalember. Ezt onnan tudjuk, hogy a 2:8-ban és a 3:10-11-ben „édes leányom”-nak szólítja Ruthhot. Később meg azt mondja: „Utóbbi szereteteddel jobbat cselekedtél, mint az elsővel: hogy nem jártál az ifjak után.” Más szóval: én már nem vagyok fiatal, de vannak itt Betlehemben fiatalok, akik után járhattál volna…

Azt is meg kell jegyeznünk, hogy amikor Boáz kedvesen beszél és viszonyul Ruthoz, ez valójában udvarlást jelentett. Ruth tehát nem tett mást azon az éjszakán, minthogy válaszolt Boáz kzdeményezésére, szeretetére, és igent mond neki.

III. Boáz terve

Sajnos, különböző liberális teológusok mindezt félremagyarázzák, és úgy vélik, hogy jobban tudják még a szent írónál is, hogy mi is történt ott. Az ő érvelésük valahogy így hangzik: gondoljuk csak meg, éj van, senki sem látja őket, egy takaró alatt alusznak, fölöttük csak a csillagos ég, egymás szemébe néznek, szeretik egymást… Szerintük ezek miatt jogos arra gondolni, hogy ott nemcsak annyi történt. Pedig épp arról van szó, hogy ezeket az embereket nem az ösztöneik vezetik, hanem Isten törvénye. Boáz nem érinti Ruthot, mert ez nem helyes. Előbb rendeznivalója van, az Isten törvénye szerint. Micsoda férfi! Micsoda nő!

A Biblia érthetően leírja szolgáinak negatív dolgait is, akár Nóéról, Ábrahámról vagy Dávidról legyen szó, de ez esetben a Biblia hallgat arról, amit a liberálisok hallani szeretnének… Helyette azt találjuk, hogy Boáz önmegtartóztató és határozott volt abban, hogy mindent a törvény előírása szerint cselekedjen. Boáz annyira istenfélő, és erkölcsös ember, hogy rokonaival szemben sem akar hatalmi pozícióból intézkedni. Kijelenti, hogy hajlandó lemondani Ruthról, ha egy közelebbi rokon kész megváltani őt. De ha nem, megesküszik – ezt jelenti az, hogy él az Úr –, hogy ő megváltja. Ruth tisztességéről pedig maga Boáz nyilatkozik: az egész város tudja, hogy derék asszony (3:11). Közben titokban, még szürkület előtt elbocsátotta, és nagy kendőjébe hat mérték árpát mért. Ez olyan nagy súlyú volt, hogy fel kellett segítenie azt Ruth vállára.

IV. Isten terve

Boáz összehívja a város véneit a város kapujába, reggel. Itt folytak az ítélkezések a nyilvánosság előtt. Elmondja, hogy Naómi hazajött a menyével és utódjuk nincs. Felszólítja a legközelebbi rokont, hogy váltsa meg a család birtokát. Az először hajlandóságot mutat reá, de amikor megtudja, hogy Ruth hozzá van kapcsolva ehhez a birtokhoz, akkor visszavonul, nehogy elveszítse a saját birtokát. Ugyanis, ha Ruthnak születtek volna gyermekei új férjétől, akkor azok együtt örököltek volna az apa többi fiával is, plusz örökölték volna az anya hozományát is… Ez volt az oka annak, hogy a névtelen legközelebbi rokon visszalépett, Boáz pedig mindenki előtt kijelentette, hogy feleségül veszi Ruthot. Ez tehát nyilvánosan, tisztességesen történt, minden rájátszás, titkolózás, félrevezetés nélkül.

Mindezekben felfedezhetjük Isten tervét. Már az első részben sejthetjük, hogy Elimélek, Mahlon és Kiljon nem véletlenül halnak meg. Naómi sem véletlenül tér vissza Betlehembe, és Ruth sem véletlenül ragaszkodik hozzá. Az események olyan természetesen zajlanak, de mindazok mögött felfedezhetünk egy magasabb szándékot: Isten tervét. Ő az, aki az eseményeket irányítja, és gondja van az özvegyekre, a házasság előtt lévőkre, és az Ő ígéreteinek valóra váltására. Isten vezetni tudja azokat, akik Neki engedelmeskednek. A veszteségeket is be tudja építeni tervébe úgy, hogy azokból is jó származik.

Minden egyes ószövetségi elbeszélés (alsó szinten) legalább része egy nagyobb elbeszélésnek, amely Izráel küldetéséről szól a világban, (közép szinten), amely végül annak az elbeszélésnek a része, mely Isten teremtő és megváltó munkájáról szól (felső szinten). Ez utóbbi, végső elbeszélés átível az Ószövetségből az Újszövetségbe. Egyetlen elbeszélést sem lehet helyesen értelmezni addig, amíg nem látjuk annak kapcsolatát a másik két szinten (Fee & Stuart).

Ez a kedves leírás a bírák korából ellensúlyozza a korábbi leírását azoknak a lehetetlen körülményeknek, amelyek ebben az időben uralkodtak Izráelben, úgy társadalmilag, mint vallásilag. Íme, történt jód dolog is a bírák korában! Voltak istenfélő emberek is, akik hűek voltak az Úrhoz és az Ő törvényéhez, és szolgáltak neki szentül és igazán. Ezek Isten eszközei lettek magasztos terve megvalósításában.

Minket is tisztaságra hívott el az Isten! Hadd keljen fel a nap a mi tisztaságunkra is, és ne legyünk olyanok, mint a világ, hanem legyünk olyanok, mint Boáz: mélyen szerető, kifinomult, figyelmes, és Isten Igéjéhez hűséges. 

Az eltávozás és a hazatérés - Ruth 1:1-22

Az eltávozás és a hazatérés

Ruth 1:1-22

Ruth könyvének első része Elkána családjának eltávozásáról és feleségének egyik menyével való hazatéréséről beszél. Elkána Betlehemből távozott Moáb mezejére, azt gondolva, hogy az éhínség elől el tud menekülni. A történet főképp három asszony köré csoportosul, akik közül a legidősebb Naómi. A másik kettő a moábi Orpa és Ruth, akik fiaihoz mentek feleségül, és hamarosan özvegyen maradtak, mint ahogyan Naómi is.

A történet négy különböző filmkockában, négy képben tárul elénk. Így megfigyelhetjük először az eltávozást, másodszor a távollétet, harmadszor a hazatérést, és végül a megérkezést.

I. Az eltávozás

Az első kép az eltávozást mutatja be. A bírák idejében történt, hogy a tejjel és mézzel folyó földön éhínség lett. Elimélek Naómival és két fiával elköltözött a júdeai Bethlehemből Moáb mezejére. Ugyanis Betlehemben, szó szerint „a kenyér házában” - ezt jelenti „Betlehem”, nincs kenyér. Éheznek. Nos, mit tesz ilyenkor Elimélek és családja? Elköltözik oda, ahol van kenyér. Pedig az éhség is lehet Isten eszköze. Aztán gondolhattak volna arra, hogy Isten Mindenható, és képes gondjukat viselni éhínségben is. Nem a moábiaiakhoz kell ilyenkor fordulni, hanem az Úrhoz!

Néha nekem is magyaráznom kellett, hogy minden embernek ott a helye, ahol Isten látni akarja – és ezért költöztem egyik városból a másikba. Mindenkinek Istentől ki van jelölve a helye. Ő határozta meg rendelt időnket - hogy mikor szülessünk meg -, és lakásunk határait - hogy hol lakjunk. Elhagyni azt a helyet ahová Isten állított: bűn. Elmenni, ha Isten nem küld, vagy maradni, ha Isten küld, egyaránt helytelen. Van a futballban egy olyan helyzet, amit úgy hívnak, hogy „offside”. Amennyire én értek a futballhoz, ez azt jelenti, hogy egy játékos ott van, ahol nem kellene lennie. Ilyenkor van eset, amikor még gólt is rúgnak, de az érvénytelen. Bármi történne is attól kezdve, az mind hiábavaló. A bíró nem fogja elismerni...

Ábrahámmal történt valami hasonló, amikor az éhség elöl Egyiptomba menekült. Szégyent és keserű ízt hagyott maga után az az utazás. Visszajövetelekor oda tért vissza, ahol először volta fel az ő sátorát, Béthelbe ment és újra oltárt épített ott az Úrnak. Meg kellett értenie, hogy éhség miatt sem kell ide-oda futkorásznia, hanem az Úrban kell bíznia. Isten ott tudja megáldani őt, ahová helyezte.

Jónás meg épp azért került bajba, mert nem akart oda menni, ahová az Úr küldte volna: ő ellenkező irányba szaladt... Szeretném, ha velem együtt mindannyian el tudnánk mondani, hogy amíg élek, mindig ott leszek, ahol Isten engem látni akar!

Elimélek családjával nem így történt. Nincs szó arról, hogy Isten küldte volna őket Moáb mezejére. Arról sincs szó, hogy megkérdezték volna az Urat, mielőtt útra keltek volna. De még arról sem, hogy megalázkodtak volna Isten előtt az éhség idején, hogy a gondviselő Istentől kérjék a mindennapi kenyeret. Egyszerűen szedték a sátorfájukat és elköltöztek.

II. A távollét

Következik a második kép, a távollét. Mi is történt Moáb mezején? Másféle nyomorba jutottak, mert Elimélek meghalt. Kenyér talán volt, de kenyérkereső már nem.

Elimélek neve nagyon szép név volt, azt jelentette, hogy „az én Istenem Király”. De valójában ez csak álnév volt, hiszen ő ezt nem vette komolyan. Pogány vidékre költözött, ahol az emberek különböző kőszobrokat tiszteltek és imádtak. Látszólag ez nem zavarta sem őt sem Naómit.

Sőt, azt olvassuk, hogy fiai moábita leányokat vettek felességül. Két idegen, pogány nő került be a családba. Hogyan?! Nem tudták, mit parancsol Mózes törvénye Isten népének házasságáról? Nem emlékeztek Ábrahámra, aki megeskette szolgáját, hogy Izsákot oda vissza ne vigye, ahonnan Ábrahám kijött? Itt megint azt kell mondanunk, hogy újra úgy döntöttek, hogy nem kérdezték meg az Urat. Saját belátásuk szerint cselekedtek. Az ilyen döntéseknek kiszámíthatatlan, súlyos következményei szoktak lenni.

Akkor sem ébredtek fel, amikor ott lakoztak közel tíz esztendeig, de sem Orpának sem Ruthnak nem születtek gyermekei. Isten megvonta tőlük az áldást. Mert van az úgy, hogy a vagyon gyarapszik, a pénz sokasodik, még sincs rajta Isten áldása. Lehet kenyér, lehet ház, lehet nagy szántóföld és vagyon, semmit sem ér, ha nincs rajta Isten áldása. Hiába a sokezer euró, Isten áldása nélkül az nem ér semmit. Isten áldásával a kevés többet ér, mert olyan lesz, mint az özvegy asszony kicsiny olaja és maréknyi lisztje. „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkében kárt vall” (Mt 16:26)?

Egyik faluban egyszer egy ismerőst szerettünk volna meglátogatni, másodmagammal. Jó nagy emeletes ház volt, de akit kerestünk nem volt ott. Kérdeztük, hol van? Elköltözött. Miért? Hát nem ő építette ezt a házat? De igen. Azonban három évig pereskedtünk, mondja az ott lakó fiatalember, aztán ő elköltözött. Igaz, hogy a nagy házban nyugodtan elférne öt család is, de ha nincs békesség?!... Nos, így van ez, ha nincs Isten áldása, még az együttlakozás is keserves. „De mily jó és mily gyönyörűséges, ahol együtt lakoznak az atyafiak! Oda küld áldást az Úr és életet örökké!” (133. Zsoltár)

Ezek után az történik, hogy Isten keményebb eszközökhöz nyúl: meghalt Mahlon is, meghalt Kiljon is. A fenyíték nem az első eszköze Istennek, de ha másképp nem lehet, akkor ezzel próbál más belátásra bírni (Zsid 12,6-13) Naómi ekkor ébredt fel: mindebben Isten keze van! Meghallotta, hogy meglátogatta az Úr az ő népét, hogy adjon nekik kenyeret. Itt van említve először, hogy mi az, amit az Úr tett. Idáig az volt fontos, hogy ők mit tesznek, mibe fognak, mit vállalnak, hova költöznek, emberi bölcsesség és elgondolás szerint. Most azonban Naómi arról kezd beszélni, hogy mit tett Isten.

III. A hazatérés

Itt következik a harmadik kép, a hazatérésről. Naómi megérti, hogy nincs mit keresnie ebben az országban, haza megy a júdeai Betlehembe. Az akkori szokás szerint Naómiról két menyének kellett volna gondoskodnia, élete végéig. Naómi azonban nem akarta ezt bevasalni rajtuk. Miért kötelezné Orpát és Ruthot arra, hogy vele menjenek, amikor nekik jobb lenne népük között? Igen ám, de azok meg azt keresték, mi az, ami Naóminak lenne jobb? Neki az lenne jobb, ha vele mennének.

Naómi megpróbálja hazaküldözgetni őket: menjetek haza édes leányaim! Milyen szép ez a megszólítás. Mindegyik azt keresi, mi az, ami a másiknak jó. Valljuk meg őszintén, manapság sokan másképpen cselekszenek: mindenki a maga hasznát keresi… Hát velem nem törődik senki? Hát én rám nem gondol senki? Engem kihagynak? Hát én!?

Miközben Mahlon és Kíljon meghalt, Orpa és Ruth megszerette anyósát. Ilyen is van. Legyen is! Nemcsak ostoba és hiábavaló viccek, hanem szeretet a meny és az anyós között. A szeretet tud a másik szívével gondolkozni, áldozatot hozni és mások boldogságát keresni.

Naomi megtérését abban is látjuk, hogy másképpen látja már a dolgokat. Amikor a nyomorúság tüzébe kerül, ebbe a kemencébe, akkor megvallja: engem talált az Úr keze. Orpa és Ruth ilyet eddig nem hallott. Főleg Ruth kezdi látni, hogy Naómi rendelkezik valamivel, ami neki nincs. Nem csak Naómi lát és hisz, hanem immár Ruth is: megkívánja azt az Istenfélelmet, amely így segít elhordozni a gyászt. Naomi most már átlátja a dolgokat, igaz, belekerült tíz évbe, de most már látja Isten kezét az események mögött. Tudja, hogy ez nem véletlen, hogy most haza kell mennie. Mi köti őt még ide? Semmi. Az ő Istene, az ő népe, az ő hazája ott van. Megyek haza! Unszolására Orpa visszatért az ő népéhez és az ő isteneihez. Ruth azonban ragaszkodott hozzá. Istenét és népét magáénak vallotta, és ezért vele tartott. Olyan szép az a vallomás, az a bizonyságtétel Ruth részéről: ez az, amiért Isten különleges jövőt készített számára.

IV. A hazaérkezés

A hazaérkezést bemutató negyedik kép arról szól, hogy megmozdult az egész város. Dehát ez Naómi, a kedves! Erre ő így szól: ne hívjatok engem többé Kedves-nek, hanem Keserű-nek, Márá-nak, mert keserűséggel illetett engem a Mindenható.

A 21. vers némelyek szerint a könyv kulcsigéje: „Többedmagammal mentem el, és elárvultan hozott vissza engem az Úr.” Telve mentem el, üresen hozott vissza engem az Úr. Az ellentét nemcsak abban van, hogy telve meg üresen, hogy akkor és most, hanem abban, hogy akkor én mentem el, és most az Úr hozott vissza.

Így történt a tékozló fiúval is: telve pénzzel, büszkén, magabiztosan indult útnak, de nem úgy jött haza. Mit is hozhatott volna magával? Semmit. „Mivel mit sem hozhatok, keresztedre borulok.” Rongyosan, kifosztva, üresen, elkeseredve, de megtérő szívvel és alázatosan jöjjünk haza az Atyához! Úgy, hogy kijelentjük: „nem vagyok méltó, hogy a fiadnak hivattassam”. Valljuk meg az Urat, mint Naómi tette! Ne azt magyarázzuk, hogy mit tettünk mi, hanem azt, hogy mit cselekedett vele az Úr.

Még veszteségek és csalódások után is csodálatos lehet az élet az Úrral! Elmondhatod, hogy az Úr útjai nem a te útjaid voltak, és az Ő gondolatai nem a te gondolataid, aztán elmondhatod, hogy téged is meglátogatott az Úr: úgy is, hogy adjon néked kenyeret, de másképpen is. Az Ő látogatása mindig eredménnyel jár. Naómi az árpaaratás kezdetére érkezett haza. Lelki aratást adhat az Úr az ige magvetése után.

Viszonyulások Isten Igéjéhez - 1Kir 13:11-32

Viszonyulások Isten Igéjéhez

1Kir 13:11-32

<  Egy Júdabeli ember ünneprontó módon félbeszakítja Jeroboám borjú-tiszteletét. Az ítélethirdetés után azonnali jelet jövendöl és az be is teljesedik!

v  Jeroboám meggondolja magát – de a prófétát nem lehet megvesztegetni!

<  Sok kérdés vetődik fel: miért nem ehetett ott kenyeret? Miért más úton kellett visszatérnie (mint a bölcsek – Mt 2-ben)? Később miért ült le egy fa alatt?

v  A kérdéseinkre nem kapunk választ. Miért? Azért, mert ezek nem fontosak. Ami igazán fontos, az világosan közölve van. Isten Igéjéről van szó. Az Ige áll a központban.

I. Jeroboám - aki hallotta, de nem fogadta Isten Igéjét

<  Pedig csodák bizonyították annak igaz voltát. Istentől jövő Ige volt: ez kegyelem!

v  Három csoda sem hozhatott megtérést annak, akinek az Ige nem kellett.

<  Biztos prófécia volt: még a Jósiás nevét is megnevezte, aki 300 évvel később élt.

v  Lásd: Ézs 44:28. 45:1. 13. Isten mindent tud!

<  Jeroboám elutasítja a próféciát, de el akarja fogatni a prófétát! Mi is van, aki az igehirdetőre haragszik, mert felfedi a bűnét!...

v  Pedig nem az igehirdető a hibás az üzenet tartalmáért! Lásd: Mikeás, Jeremiás, Ezékiel...

II. A Júdabeli próféta – aki hirdette, de nem cselekedte Isten Igéjét

<   Mert egy öreg, bétheli kollégája hazudott neki. Péld 25:26.

v  Hallgat a hazugságra, pedig kétszer is idézi, hogy az Úr neki mást mondott! – 8-9. v. 16-17. v.

<  Íme, a győzelmek után jönnek a próbák is!

v   Mint Illésnél: 1Kir 18 és 19.

<  Tudhatta volna, hogy Isten nem vonja vissza parancsait! Elfogadott egy hamis kijelentést, pedig neki világos kijelentést adatott!...

v  1Jn 4:1. 2Pt 3:3. 2Pt 2:1-2. Az Ige elég kellett volna legyen.

<  Hazasietés helyett, leült egy fa alatt... Elmélkedett? Sajnálta a lakomát és a jutalmat, amit a király felkínált? Pedig alig 10 km volt a határig...

III. A Béthelbeli próféta – aki hazudott és nem az Isten Igéjét hirdette

<  Hazudott – ezzel halálba küldte Isten emberét.

v  Félrevezette kollégáját.

v  Ironikus, hogy ezek után még siratja is, amikor eltemeti: hisz ő ölte meg!

<  Persze, az Isten embere nem kellett volna hallgasson rá – de neki meg nem kellett volna hazudnia!

v  Isten Igéjével nem tanácsos játszani! A kétélű kard nem játék!

v  Egyik éle az igehirdetőt, a másik a hallgatót vágja.

v  „A te szádból ítéllek meg téged...” (Lk 19:22)

<  Állítólag Spurgeonhoz jött egy fiatalember: „Isten azt mondta nekem, hogy csütörtökön a Tabernákulumban kell prédikálnom!” Erre a nagy prédikátor így válaszolt: „Ha nekem is azt fogja mondani, akkor meglehet. Másképp én fogok prédikálni.”

<  Csodálkozhatunk, hogy ennek a hamis prófétának Isten később Igaz igét ad a szájába!

v  Igen, mert a hamis próféták is mondhatnak néha igazat. Még Bálám szamara is. Még a kövekből is támaszthat fiakat... (Mt 3:9)

<  Lehetsz eszköz Isten kezében, és mégis méltatlan. Nem mindegy, hogy mit hirdetsz.

v  Lásd: Mt 7:21-23.

v  Egy igazmondás nem ment fel a hazugmondás ítélete alól.

v  1Pt 4:17-18 – „Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végük, a kik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának? És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös?”

v  Péld 11:31 – „Íme, az igaz e földön megnyeri jutalmát; mennyivel inkább az istentelen és a bűnös!”

<  Hazug próféta ez: Igaz próféta nem lakott volna Béthelben. Fiai mit kerestek a bálványavató ünnepségen?

v  Ha igaz lett volna, talán őt küldte volna az Isten Jeroboámhoz, nem egy Júdabelit.

v  A próféták és a lelkipásztorok között különbség van!

IV. Az oroszlán – aki cselekedte Isten akaratát

<  Lényegében itt egyedül ő az, aki engedelmeskedik Istennek.

v  Kissé excentrikus oroszlán: nem bántja sem az embert, sem a szamarat. Nincs étvágya?

<  Isten kézjegye ez! Megmagyarázhatatlan eset, hogy világos legyen mindenki előtt: ezt Isten cselekedte!

v  Ha széttépte volna a prófétát, és legalább megkergette volna, kissé traumatizálta volna a szamarat...  De nem így tett. Ha másképp történt volna, azt meg lehetett volna magyarázni, hogy véletlen vadállat-támadás áldozata lett... Szegény, áldozatul esett... Milyen veszélyesek az utak manapság...

v  De itt minden jel arra mutatott, hogy ez nem véletlen vadállat-támadás volt. Itt Isten cselekedett, és az oroszlán isteni parancsnak engedelmeskedett! Ítélet-végrehajtás történt.

v  Így használta fel Isten a filiszteusokat, később az asszírokat és Nabukodonozort...

Befejezés:

<  Mit teszel Isten Igéjével, Hogyan viszonyulsz hozzá?

<  „Mit mondunk azért ezekre?” - Róm 8:31.

A kegyelem Igéje Jeroboámhoz - 1Kir 13:1-10. 33-34.

A kegyelem Igéje Jeroboámhoz

1Kir 13:1-10. 33-34.

¹ És íme, Isten embere jött Júdából Béthelbe, az Úrnak intésére, és Jeroboám ott állott az oltár mellett, hogy tömjént gyújtson. ² És kiáltott az oltár ellen az Úr intése szerint, és monda: Oltár, oltár! Ezt mondja az Úr: Íme, egy fiú születik a Dávid házából, akinek neve Józsiás lesz, aki megáldozza rajtad a magaslatok papjait, akik most te rajtad tömjéneznek, és emberek csontjait égetik meg rajtad. ³ És ugyanazon napon csodát tett, mondván: Ez lesz jegye, hogy az Úr mondotta ezt: íme, az oltár meghasad, és kiomol a hamu, mely rajta van. ⁴ És amikor meghallotta a király az Isten emberének beszédét, amelyet kiáltott az oltár ellen Béthelben, kinyújtotta Jeroboám az ő kezét az oltártól, mondván: Fogjátok meg őt! És megszáradt az ő keze, amelyet kinyújtott volt ellene, és nem tudta azt magához visszavonni. ⁵ És meghasadt az oltár, és kiomlott a hamu az oltárról a jel szerint, amelyet tett az Isten embere az Úrnak beszéde által. ⁶ És szólott a király, és monda az Isten emberének: Könyörögj az Úrnak a te Istenednek, és imádkozz érettem, hogy ismét hozzám hajoljon az én kezem És mikor könyörgött az Isten embere az Úrnak, visszahajlott a király keze, és olyan lett, mint azelőtt. ⁷ És monda a király az Isten emberének: Jere haza velem és egyél ebédet, meg akarlak ajándékozni. ⁸ És monda az Isten embere a királynak: Ha a te házadnak felét nékem adnád is, nem mennék el veled, és nem enném kenyeret, sem vizet nem innám e helyen; ⁹ Mert azt parancsolta az Úr nékem az ő beszéde által, mondván: Ne egyél ott kenyeret, vizet se igyál; vissza se térj az úton, a melyen elmész. ¹⁰ És elment más úton, és nem tért meg azon az úton, amelyen Béthelbe ment.

³³ De még e történet után sem tért meg Jeroboám az ő gonosz útjáról, hanem ismét papokat rendelt a nép aljából a magaslatokra, és aki akarta, azt szentelte fel, hogy legyen a magaslatok papja. ³⁴ És ez a dolog lett az oka a Jeroboám háza vétkének, és a föld színéről való kiirtatásának és megsemmisíttetésének.

Érdekes történet ez, abból az időből, amikor az északi országrész már elszakadt nemcsak a Dávid házától, hanem elfordult az Úrtól is. Ahia próféta megjövendölte, hogy a Salamon bálványozása miatt elszakít tíz törzset a Dávid házától. Jeruzsálemben Roboám uralkodott, a Salamon fia. Északon viszont Jeroboám lett a király, aki nem a Dávid házából való volt. Ő volt az, aki bűnbe ejtette az Izráelt: hamis isteneket készített és annak megfelelő hamis papságot, áldozást és ünnepeket határozott meg. Jeroboám gonoszt gondolt a szívében, hogy elkerülje azt, hogy Izráel népe visszatérjen a Júda házához. Meg akarta akadályozni, hogy az istenfélő izráeliek rendszeresen feljárjanak Jeruzsálembe az ünnepekre. „Sok néktek Jeruzsálembe felmennetek: ímhol vannak a te isteneid, ó, Izráel, akik téged kihoztak Egyiptomnak földéből” (1Kir 12:28) Úgyhogy, két bálványistent, kér aranyborjút állított fel, egyet Béthelben és egyet Dánban, ahová papokat szentelt fel a nép aljából.

A 12. rész folytatódik e következő részben, ahol az új istenek oltárainak felszentelése van leírva. Ezen a különleges ünnepen, épp akkor, amikor a király meg akarta gyújtani az oltáron a tüzet, valaki furakodva tolongott előre. Érces hangja érthetően zengett mindenki hallatára: „Oltár, oltár! Ezt mondja az Úr: Íme, egy fiú születik a Dávid házából, akinek neve Józsiás lesz, aki megáldozza rajtad a magaslatok papjait, akik most te rajtad tömjéneznek, és emberek csontjait égetik meg rajtad! És ugyanazon napon csudát tett, mondván: Ez lesz a jegye, hogy az Úr mondotta ezt: íme, az oltár meghasad, és kiomol a hamu, mely rajta van.” (2-3. v.)

Mindezeket hallva, Jeroboám nem nézhette tétlenül az Isten emberének ünneprontását. Kinyújtotta kezét és mutatóujját: Fogjátok meg! És lakájai bizonyára azonnal készen álltak, hogy rávessék magukat az Isten emberére. De a király keze lebénult és nem tudta többé visszahajlítani magához! Abban a pillanatban az oltár is meghasadt, és kiomlott a hamu! A paralízis még a királyokat is arra késztetheti, hogy meggondolják magukat… Vannak királyok, akik gyorsan tanulnak! Kéri az Isten emberét, hogy könyörögjön az ő Istenéhez, hogy visszahajlíthassa kezét magához, ami meg is történt. Ezek után a király már nem akarta elfogatni a prófétát, hanem meghívta ebédre… Meg akarta ajándékozni. De az Isten embere nem volt hajlandó elfogadni a meghívást, mert Isten azt parancsolta neki, hogy „Ne egyél ott kenyeret, vizet se igyál; vissza se térj az úton, a melyen elmész.” (9. v.) Úgyhogy, más úton tért vissza Júdába.

Ez az érdekes történet több kérdést felvet, mint amennyit megválaszol. Egyszerre kíváncsiak leszünk. Ki volt ez az Isten embere Júdából? Miért nem fogadhatta el a király meghívását? Miért kellett más úton visszatérnie, mint amelyiken érkezett?

Sok kérdésünk lehet, de amit nekünk tudnunk kell, az viszont világosan értésünkre van adva: Isten Igéje, intése, kijelentése, szája – ez van említve lépten-nyomon: „és kiáltott az oltár ellen az Úr intése szerint” (1. v.), „ezt mondja az Úr” (2. v.), „az Úr mondotta” (3. v.), „azt parancsolta az Úr nékem az ő beszéde által” (9. v.)… Ehhez az Igéhez való viszonyulás van bemutatva a király részéről és az Isten embere részéről. Láthatjuk magát az Ige bátor hirdetését az Isten embere részéről, majd annak csodálatos szemléltetését, és végül, hogy Jeroboámban mindez mégsem volt elég: továbbra is engedetlen maradt.

I. A kegyelem Igéjének hirdetése

A kegyelem Igéje van hirdetve itt. Szó szerint, „evangélium”, örömhír, amit ha megszívlel a király és a nép, nem jutott volna ítéletre. Ha észhez tért volna az utolsó percben, ha felocsúdott volna az ördög tőréből, és felhagyott volna bálványimádásával, elkerülhette volna az ítéletet.

Már az is nagy esemény, hogy egyáltalán szólott hozzá az Úr! Isten megmenteni, megváltoztatni, visszafordítani szerette volna. Ezért küldte hozzá az Ő szolgáját. Annak idején az Úr megjelentette neki, hogy miért szakítja el az ország egy részét a Dávid házától: azért, mert Salamon elfordult az Úrtól. Ha pedig most Jeroboám fordult el az Úrtól, ez azt jelentette, hogy ugyanolyan sors fog várni reá. De Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen bűnéből és éljen! (Ez 18:23) Ezt a célt szolgálta a kegyelem Igéje.

Tudjuk Mózes törvényéből, és a későbbi kijelentésekből, hogy Isten meghatározta az istentisztelet helyét, a papságot, az áldozati rendszert. Ezeket sem Jeroboám, sem más nem változtathatta meg. Ha mégis megpróbálta, akkor Isten üzenetet küld, hátha megtérésre késztetheti általa. Volt lehetőség a megtérésre: Jeroboám újra hallhatta az Isten Igéjét. Korábban akkor hallotta, amikor Isten őt királlyá tette. Most úgy hallhatja, mint Aki elítéli a hamisítványt, a csalást, amit bálványozásával be akart vezetni.

Az Ige hirtelen jött, az események is egymást követték. Amikor Isten szól, akkor összehangolja még az eseményeket is. Kemény kegyelmi üzenet volt ez. Jeroboám hamar észrevette ezt: nem tudta visszavonni a kinyújtott kezét. Kezének megmerevedésével szinte egy időben repedt meg az oltár és ömlött ki a hamu. A távoli jövőre mondott kijelentés valódiságát igazolta az azonnal beteljesedett prófécia.

A „meghasad, szétszakít” igét a 11:11-13-ban olvashatjuk, ahol Salamonhoz beszél az Isten: „Monda azért az Úr Salamonnak: Miután ez történt veled, és nem őrizted meg az én szövetségemet és az én rendelésimet, amelyeket parancsoltam néked: elszakasztván elszakasztom tőled az országot, és adom a te szolgálnak. Mindazáltal míg élsz, nem cselekszem ezt Dávidért, a te atyádért; hanem a te fiadnak kezétől szakasztom el azt. De nem szakasztom el az egész birodalmat; hanem egy nemzetséget adok a te fiadnak Dávidért, az én szolgámért, és Jeruzsálemért, amelyet magamnak választottam.” Annak idején, Ahia próféta is szétszakította palástját, és tíz részt osztott Jeroboámnak. Ez akkor az azt jelentette, hogy Isten elszakít tíz törzset a Dávid házától, és azt Jeroboámnak adja. Most ugyanaz a szó, hogy „meghasad, szétszakad”, az általa készített oltárra van alkalmazva: egy meghasonlott vallás, ítélet alatt. Ez ugyanazt jelzi, (de ezúttal a Jeroboám házára és kezdeményezésére való ítéletként), hogy amilyen igazságosan ítélt Isten a Salamon királysága felett, ugyanúgy fog ítélni most a Jeroboám háza felett.

Az Ige hirdetése is, hallgatása nagy felelősség: életveszélyes, örökélet veszélyes dolog. Ha megszívleled, akkor megmentheti a lelkedet, ha elutasítod, akkor ez ítéletet hoz reád.

II. A kegyelem Igéjének szemléltetése

A kegyelem Igéje, amit az Isten embere mondott Jeroboámnak, az szemléltetve is volt. E nélkül ugyanis, sokan talán azt mondták volna, hogy nem lehet azt tudni, hogy ez az ember igazat mond-e, vagy hazudik… Úgyhogy, Isten jónak látta jelekkel és csodákkal alátámasztani üzenetét, hogy mindenki előtt nyilvánvaló legyen, hogy az Úr szólott. Először lebénult a király kinyújtott keze. Másodszor, meghasadt az oltár és kiomlott a hamu. Harmadszor, a próféta imájára a király keze újra ép lett. Legalább három csoda volt zsinórban, egymás után.

Az ószövetségi próféták gyakran támasztották alá üzenetüket jelekkel és csodákkal. Például, Ezékielnek napokig egyik oldalán kellett feküdnie, és meghatározott módon étkeznie. Hóseásnak a házassága tartalmazta az üzenetet. Ézsaiásnak jel-értékűek voltak a gyermekei: Seár Jásúv, Máher Sálál Hás Báz, és Immánuel… (Ézs 8:18) A próféták házassága, családja, öltözete, étkezése, viselkedése is prédikált, nemcsak a szavuk. Amikor Elizeus feldarabolta a szántóvető szerszámokat, ezzel azt mutatta, hogy mindent odaáldozott az Úrnak, kész mindent feladni az Úrért.

Az újszövetségi igehirdetésben is találunk eseteket, amikor Isten jelekkel és csodákkal támasztotta alá az üzenetet. Az üdvösségről, „amelyet, miután kezdetben hirdetett az Úr, azok, akik hallották, biztosítottak számunkra, velük együtt bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Léleknek közléseivel az ő akarata szerint” (Zsid 2:3-4). Efézusban is „nem közönséges csodákat cselekedett az Isten Pál keze által” (ApCsel 19:11).

Ma is megtörténik, hogy Isten nemcsak mondja, hanem jelét is adja annak, hogy mit üzenni akar. Olvastam egy puritán igehirdetőről, hogy amikor prédikált, idézte a Zsid 9:27-et, hogy „elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és azután az ítélet következik!” Mikor ezt az igét kimondta, nagy mozgolódás támadt a tömegben: valakit ki kellett vinni, mert meghalt. Azon az istentiszteleten újra megismétlődött ugyanez az eset, hogy ennek az igének az idézésére még egy ember meghalt! Gondolom, ennél hatásosabb szemléltetésre nem is volt szükség. Ott senkinek sem kellett többé magyarázni, hogy az Igét komolyan kell venni!

A ’70-es évek első felében, amikor a nagyváradi ébredés kezdődött, egy fiatal leánnyal fogott kezet Oláh Liviu testvér az ajtónál. Azt kérdezte tőle: nem akarsz megtérni? Az azt válaszolta: hát nem látja, hogy még fiatal vagyok? Ráérek még! Azonban, hazafelé menet elütötte a villamos és szörnyethalt. Ez az eset sokakat megrázott azok közül, akik hallották. Egyre többen értették meg, hogy a megtérést nem szabad halogatni! „Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket!” (Zsid 3:8. 15) „Ne halogasd, ne halogasd, talán az utolsó alkalmad!”

Az Isten embere azzal is szemléltette az üzenetet, hogy nem vállalt közösséget a királlyal. Ezzel szinte ezt üzente: „ki vagy közösítve!” – nem lehet része a szentek közösségében.

III. A kegyelem Igéjének elutasítása

Jeroboámnak mindez mégsem volt elég. Eleinte látszólag fogadta, de a gyakorlatában határozottan elutasította az Isten kegyelmi Igéjét. „De még e történet után sem tért meg Jeroboám az ő gonosz útjáról, hanem ismét papokat rendelt a nép aljából a magaslatokra, és aki akarta, azt szentelte fel, hogy legyen a magaslatok papja. És ez a dolog lett az oka a Jeroboám háza vétkének, és a föld színéről való kiirtatásának és megsemmisíttetésének.” (33-34. v.)

Kétséget nem hagy az Úr a felől, hogy miért irtotta ki Isten a Jeroboám házát. Most, a bűnének kezdetén, amikor az Isten embere hozta az Úr üzenetét, ez még megmenthette volna… De még ezek után sem tért meg.

Később hányszor szólott az Isten Júdához és Izráelhez! Jeremiás, és többi próféta hogy figyelmeztette, szemléltette a népet Isten Igéjével – mégsem volt elég. Jeremiás siralmaiban ezt olvashatjuk: „A te prófétáid hazugságot és bolondságot hirdettek néked, és nem fedték fel a te álnokságodat, hogy elfordították volna fogságodat; hanem láttak tenéked hazug és megtévelyítő prófétálásokat.” (JerSír 2:14) Ez az Ige világosan mutatja, hogy ha megszívlelték volna az Igét, az elfordíthatta volna az ítéletet! Még a babiloni fogságra sem kellett volna sor kerüljön! De ugyanaz történt, mint Jeroboámmal: még ezek után sem tért meg. Hiábavaló volt a kegyelmi üzenet, a csodák és a jelek, amiket az Isten küldött megmentésükre.

Pál apostol kijelenti, hogy „Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok; és az Ő hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan: de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.” (1Kor 15:10)

Más helyen bizonyságot tesz, hogy „Agrippa király, nem lettem engedetlen a mennyei látás iránt! Hanem először a damaszkusziaknak és jeruzsálemieknek, majd Júdeának egész tartományában és a pogányoknak hirdettem, hogy bánják meg bűneiket és térjenek meg az Istenhez, a megtéréshez méltó cselekedeteket cselekedvén. Ezekért akartak engem megölni a zsidók, megfogván a templomban.” (ApCsel 26:19-21)

Isten üzenete sokféle lehet. „Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által” (Zsid 1:1). Még egy betegség is lehet szemléltetése az Isten üzenetének. Legyen halló fülünk meghallani, és kész szívünk fogadni, ha Isten üzenni akar! Legyünk az Igének ne csak hallgatói, hanem cselekvői is!

Az összefogás és kockázatvállalás - 2Sám 10:9-12

Az összefogás és kockázatvállalás

2Sám 10:9-12

„Jóáb látta, hogy elöl is, hátul is támadás fenyegeti, ezért kiválogatta egész Izráel színe-javát, és csatarendbe állította őket az arámokkal szemben. A hadinép maradékát pedig testvérének, Abisajnak a vezetésére bízta, és az ammóniakkal szemben állította csatarendbe. Ezt mondta: Ha az arámok erősebbek lesznek nálam, jöjj segítségemre! Ha pedig az ammóniak lesznek erősebbek nálad, akkor én megyek segítségedre. Légy erős, szedjük össze az erőnket (=legyünk bátrak) népünkért és Istenünk városaiért! Az Úr pedig tegye azt, amit jónak lát!”

n Nemrég egy különleges alkalommal jónak láttam, hogy ezeket az igéket idézzem. Máskor kerületi gyűlésen szolgáltam belőle, Csíkszeredában. Azóta tovább érlelődött bennem az üzenet, főképp, miután John Piper magyarázatát is elolvastam. Most szeretném összefoglalni mindazt, amit Jóáb beszédéből megértettem.

n Az ammoniták királya, Náhás meghalt. Fia, Hánun uralkodott helyette. Dávid szerette volna kifejezni kedvességét Hánunnak, ezért követeket küldött, hogy vigasztalják őr apja halála miatt. De Hánunt meggyőzték az udvari urak, hogy Dávid szándékai gonoszak, és megalázta a küldötteket, úgy küldte őket haza. Dávid nagyon megharagudott, és amikor az ammóniak meghallották, hogy Dávid haragszik, felbérelték az arámokat (a szíreket), hogy harcoljanak Izráel ellen. Erre Dávid elküldte Jóábot és vitézeit, hogy harcoljanak az ammóniaiak ellen. Az ammóniaiak egy erődített városban kerestek menedéket. Az arámok a nyílt mezőn gyűltek össze, Jóáb és emberei a kettő közé szorultak.

I. Az összefogás feltételei

n A csapatmunka mintapéldáját akkor látjuk, amikor Jóáb az arámok ellen, Abisaj pedig az ammóniaiak ellen állott csatasorba. Itt hangzanak el Jóáb bátorító szavai: „Ha az arámok erősebbek lesznek nálam, jöjj segítségemre! Ha pedig az ammóniak lesznek erősebbek nálad, akkor én megyek segítségedre. Légy erős és legyünk bátrak népünkért és Istenünk városaiért! Az Úr pedig tegye azt, amit jónak lát!”

n Hat tanulságos jellemvonást fogalmazhatunk meg Jóáb és Abisai partneri kapcsolatáról, a csapatmunkáról. Láthatjuk: (1) az alázatot, (2) a munkamegosztást, (3) a kölcsönösséget, (4) az erőt, (5) az Isten népe javára való szolgálatot. A hatodik nagy jellemvonást külön témaként kezeljük, és a kockázatvállalásról kell szólnunk, amikor hitben lépünk egyet, alárendelve magunkat Isten akaratának.

1. Az alázat

n Mindenekelőtt az alázat hangja szólal itt meg: „Ha az arámok erősebbek lesznek nálam, jöjj segítségemre!” Jóáb vitéz férfiú volt, de nem volt beképzelt, hogy azt higgye, hogy a feladatra mindenképp megfelel… Lehet, hogy ma nem fog megfelelni! Ezért nem szégyellt segítséget kérni testvérétől.

n Az alázat elismert végességét, és nyitott arra, hogy segítséget kapjon, hogy tanuljon. Nem veti meg a jó tanácsot. Az alázat azért fontos a csapatmunkában, mert nincs egység nélküle. Lásd: Ef 4:1-3 – „Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, amellyel elhívattatok, Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben, Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében.” Az erények itt láncolatban vannak: egyik a másik nélkül lehetetlen. A cél az egység, a Lélek kötelében. Nem lehet egység, ha nem szenveded el a másikat… nem tudod elszenvedni, ha nincs türelmed… Hosszútűrő csak úgy lehetsz, ha alázatos és szelíd vagy. A büszke ember mindig bosszús és türelmetlen. Ezért az alázat elengedhetetlen a türelemhez, a türelem az elszenvedéshez, és az elszenvedés az egységhez.

n Az egységért és a közösségért meg kell alázkodnunk. „Az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád.” (Jak 4:6) „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok…” (Mt 11:29)

2. A munkamegosztás

n A második jellemvonása a csapamunkának a munkamegosztás. Abisai az ammóniaiak ellen lett küldve, Jóáb a szírek ellen. Bölcs stratégia, ha az ellenség szét van szórva, és változatos. Nem egy helyre kell összpontosítani a csapatokat! Isten különböző ajándékokat adott az övéinek: „A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi mindezt mindenkiben. Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése.” (1Kor 12:4-7)

n Fennáll a veszély, hogy különböző ajándékaik miatt alsóbbrendűnek vagy felsőbbrendűnek képzeljük magunkat. Pál szerint: „Isten elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindeniket, a mint akarta. Ha pedig az egész egy tag volna, hol volna a test? Így azonban sok tag van ugyan, de egy test. Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem.” (1Kor 12:18-21)

n Jóáb nem mondhatta Abisainak: Nincs rád szükségem! A csapatban minden ember értékes!

3. A kölcsönös segítség

n Ez az előbbinek természetes velejárója, következménye. „Ha az arámok erősebbek lesznek nálam, jöjj segítségemre! Ha pedig az ammóniak lesznek erősebbek nálad, akkor én megyek segítségedre.”

n A csapatmunka lényege, hogy a tagok egymásért vannak, nem pedig egymás ellen.

n Nem fogunk különböző pártokat alapítani, egymás ellenében! Lásd a korinthusiakat: „én Pálé vagyok, és meg Kéfásé, én Apollósé, és meg Krisztusé…” (1Kor 1:12)

4. Az erő, vagy bátorság

n A negyedik jellemzője a csapatmunkának az erő: „Légy erős, szedjük össze az erőnket (legyünk bátrak) népünkért és Istenünk városaiért!” Szó szerint: „mutassuk erőseknek magunkat”. Mikor az ütközet elkezdődik, ne somfordálj el, gyengén és félénken! Támadj! „Legyetek erősek az Úrban, és az Ő hatalmas erejében. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben” (Ef 6:10-11)

n Az új fordítás azért sem helyes, mert az erő nem magunkból jön: Isten erejében kell erősek legyünk! Isten fegyverzete tesz bennünket erőssé. A Szentlélek erősít meg!

5. Az Úr népének javára való szolgálat

n „Népünkért és Istenünk városaiért!” Nem hitetésért, pénzért, hírnévért… „Mert sem hízelkedő beszéddel, a mint tudjátok, sem a telhetetlenség színében nem léptünk fel soha, Isten a bizonyság; Sem emberektől való dicsőítést nem kerestünk, sem tőletek, sem másoktól, holott terhetekre lehettünk volna, mint Krisztus apostolai.” (1Thessz 2:5-6)

n Még ha segítjük és egymást, de miért? Nem ez a végső cél! A végső cél: Népünkért és Istenünk városaiért! Egy csapat sem lehet öncélú. Megalázkodunk, megosztjuk a feladatokat, erősek vagyunk, de mindezt Isten népéért tesszük.

n Nem a nép szórakoztatására, hanem a javára: „Vagy embereknek igyekezem-e tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.” (Gal 1:10) „Nem úgy, hogy embereknek tessünk, hanem az Istennek, a ki megvizsgálja a mi szívünket. (1Thessz 2:4). Fő célunk a bárányok táplálása, nem a kecskék szórakoztatása. Ez volt Pál célja még a börtönben is (Fil 1) – magasztalni Krisztust!. Erre kapta Salamon a bölcsességet: „És a te szolgád a te néped között van, a melyet te magadnak választottál, nagy nép ez, a mely meg nem számláltathatik, meg sem írattathatik a sokaság miatt. Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és a gonosz között; mert kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet? És tetszék e beszéd az Úrnak, hogy Salamon ilyen dolgot kért.” (1Kir 3:8-10).

II. Kockázatvállalás Isten nevéért és ügyéért

n Amint említettem, a hatodik jellemzője a csapatmunkának az Isten akaratában való megnyugvás, annak elfogadása. De ezzel nem a tétlenség jár együtt, hanem a hitben vállalt kockázat!

n Ez utóbbi kijelentése Jóábnak Isten kezére bízza a harc kimenetelét és az életüket. Alárendeli magát Isten akaratának: „Az Úr pedig tegye azt, amit jónak lát!” Vagyis, azt, amit Ő jónak lát, nem amit mi jónak látunk! Ez nem vakmerőség és nem istenkísértés, hanem bátorság és hit.

n Ez kockázatos dolog. Ha kockáztatunk, elveszíthetjük a pénzünket, talán az életünket is. Kockáztathat-e egy bölcs ember? Van ebben szeretet?

v  Van, amikor a kockázat sikere sok embernek javát szolgálhatja, annak kudarca pedig csak neked okoz kárt.

n A kockázat átszövi az életünket. A tudatlanság miatt van kockázat. Ha mindent tudnánk, nem lenne kockázat. Isten számára például nem jelent semmi soha kockázatot.

v  Számunkra azonban van kockázat: „Nosza immár ti, akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk ama városba, és ott töltünk egy esztendőt, és kalmárkodunk, és nyerünk; Akik nem tudjátok mit hoz a holnap: mert micsoda a ti életetek? Bizony pára az, a mely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik. Holott ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, ím ezt, vagy amazt fogjuk cselekedni.” (Jak 4:13-15)

v  Nem tudhatod, hogy megáll-e a szíved, még a prédikáció befejezése előtt. Hogy a hazafele vezető úton, nem rohan-e a kocsidba egy másik? Hogy az étel (a KFC-ben) nincs-e megfertőzve? Vagy nem kapsz-e agyvérzést, infarktust? Nem ismerjük a holnapot. Mi nem vagyunk Isten. A kockázatot nem lehet kikerülni.

n El kell oszlatnom a biztonság mítoszát. Minden oldalról körülvesz a kockázat, kisebb vagy nagyobb mértékben. Nincs minden ellenőrzésed alatt. Miközben kockázatnak vagyunk kitéve minden nap, anélkül, hogy tudnánk, félünk kockáztatni az Úrért, mivel attól tartunk, hogy az a nem létező biztonságunkat megzavarja…

n Merjünk kockáztatni az Úrért! Jóáb egy stratégiai döntést hozott népéért és az Úrért, és nem tudta még, hogy az hogyan fog végződni. Nem volt különleges kijelentése róla, csupán a megszentelt bölcsesség döntése volt. Eldöntötte, és rábízta az Úrra.

v  Igenis, helyes dolog kockáztatni az Úrért!

n Lásd: Eszter, Ahasvérus király előtt. „És monda Eszter visszaüzenve Márdokeusnak:

v  „Menj el és gyűjts egybe minden zsidót, a ki Susánban találtatik, és böjtöljetek érettem és ne egyetek és ne igyatok három napig se éjjel se nappal, én is és leányaim így böjtölünk és ekképpen megyek be a királyhoz, noha törvény ellenére; ha azután elveszek, hát elveszek.” (Eszt 4:15-16)

v  Helyes dolog kockáztatni az Úrért!

n Mint Sidrák, Misák és Abednegó: „Ó, Nabukodonozor! Nem szükség erre felelnünk néked. Íme, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, ó, király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, a melyet felállíttattál, nem imádjuk.” (Dán 3:16-18).

v  Helyes dolog kockáztatni az Úrért!

n Mint Pál apostol, útban Jeruzsálem felé. Pál nagy kockáztató volt… (A Jeruzsálei vezetől így írtak Pálról és Barnabásról: „Oly emberekkel, kik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért.” (ApCsel 15:26). Epafróditusról Pál így ír: „Mert a Krisztus dolgáért jutott majdnem halálra, kockára tévén életét.” (Fil 2:30). Akviláról és Priszcilláról pedig így ír: „Köszöntsétek Priscillát és Akvilát, kik nékem munkatársaim Krisztus Jézusban, akik az én életemért a saját nyakukat tették le.” (Róm 16:2-3)

v  Pál a Szentlélektől indíttatva megy Jeruzsálembe (ApCsel 19:21). Pénzt gyűjtött, amit hűségesen célba kell juttasson. Már korábban, városonként kapta a figyelmeztető próféciákat (ApCsel 20:23). Cézáreában például (21:10) Agabus megprófétálta és bemutatta, hogy mi fog történni vele Jeruzsálemben. Sokan kérté, hogy ilyen kilátások mellett ne menjem Jeruzsálembe! Mit válaszol Pál? „Mit műveltek sírva és az én szívemet kesergetve? Mert én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézusnak nevéért. Mikor azért nem engedett, megnyugodtunk, mondván: Legyen meg az Úrnak akarata.” (ApCsel 21:13-14) Más szóval, Pál szükségesnek látta Jeruzsálembe való felmenetelét, az Úr ügyéért. Nem tudta, mi vár reá. Letartóztatás és üldözés, az biztos. És utána? Halál? Börtön? Száműzetés? Bármi lenne, „legyen meg az Úrnak akarata!” Vagy: „Az Úr tegye azt, amit jónak lát!”

v  Helyes dolog kockáztatni az Úrért!

n Figyeljük meg, mit ír Pál: „A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján. Háromszor megostoroztak, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem; Gyakorta való utazásban, veszedelemben folyó vizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis atyafiak közt; Fáradságban és nyomorúságban, gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Mindezeken kívül van az én naponkénti zaklattatásom, az összes gyülekezetek gondja.” (2Kor 11:24-28)

v  Mit jelent ez? Azt, hogy Pál sohasem tudta, hogy honnan kapja a következő ütést! Minden nap kockáztatta életét. Az utak sem voltak biztonságosak, a folyók sem, a tenger sem. A pogányok közt sem volt biztonságban, saját népe, a zsidók között sem. A sivatagban sem, a városban sem. Még a testvérek között sem! A biztonság csak egy mítosz. „Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden pillanatban? Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (1Kor 15:30-31)

n Két esélyünk van: kockázatot vállalni, vagy elmenekülni! Melyiket válasszuk? - „Az életem sem drága nékem!…” (ApCsel 20:24)

v  Helyes dolog kockáztatni az Úrért!

n Volt úgy, hogy Isten népe nem volt hajlandó kockáztatni (4Móz 13. 14), zúgolódtak Mózes és Áron ellen, mert a kánaániak erősebbek náluk. Káleb nem tudja eloszlatni a biztonság mítoszát. Hiába mondja, hogy ne féljetek tőlük… ha az Úr jónak látja, nekünk adja majd… Azok csak olyanok számunkra, mint a kenyér… Ők mégis vissza akarnak menni Egyiptomba.

v  Helytelen dolog nem kockáztatni az Úrért!

n Az Úr nem ígért rövid távú sikereket. Azt sem ígérte, hogy előbb vagy utóbb sikerrel járunk az Úr ügyében… Meglehet, mi nem fogjuk megérni azt itt a földön. Talán Heródes fejünket veszi. De akkor is ki kell mondanunk az igazságot. Talán megvernek és börtönbe vetnek, két bilinccsel Rómába küldenek. De akkor sem fordulhatunk vissza. Sok misszionárius sírhelye domborul Afrikában és Ázsiában, csak azért, mert készek voltak életüket kockáztatni az Úr ügyéért.

n Érdemes dolog élni, vagy meghalni az Úr ügyéért, ha Isten úgy látja jónak. „Az Úr tegye azt, amit jónak lát!” Ámen.