Keresés, találkozás, bizonyságtétel - Lk 24:1-12

Keresés, találkozás, bizonyságtétel

Lk 24:1-12

I. A keresés – asszonyok a sírnál – 1-3. v.

 ¹ A hétnek első napján pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fűszerszámokat, és némely más asszonyok is velük.

 ² És a követ a sírról elhengerítve találták.

 ³ És mikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét.

n Kora reggel mentek, elsőként. Ez azt jelenti, hogy nagyon ragaszkodtak az Úrhoz. Bármilyen áldozatra készek voltak, szeretetből. Mária Magdolna volt az egyik, akiből hét ördögöt űzött ki az Úr. Az asszonyok odaszánták nemcsak vagyonukat, hanem egész életüket az Úr szolgálatára.

v  23:53-ban olvashatjuk, hogy mikor visszajöttek a kereszttől, már elkészítették a fűszerszámokat, a bebalzsamozáshoz szükséges dolgokat és reggel korán vitték a sírhoz.

n Már a temetésen sok illatszert használtak: „³⁹ Eljött pedig Nikodémus is (aki éjszaka ment vala először Jézushoz), hozván mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot. ⁴⁰ Vették azért a Jézus testét, és begöngyölgették azt lepedőkbe illatos szerekkel együtt, amint a zsidóknál szokás temetni.” (Jn 19:38-40)

v  Mindezt hálából tették. Akik nem hajlandók hálából szolgálni, azoknál kérdéses az Úr Jézus Krisztus iránti szeretet.

n Korán reggel mentek (nem tudjuk hány óra lehetett, de még napkelte előtt), a hét első napján, (tehát vasárnap), és a kő már nem volt a síron.

n Az őrség is megrettent, (pedig erős katonák lehettek), a földre estek, olyanok lettek, mint a holtak.

v  Pilátus azt mondta az írástudóknak, a nép vezetőinek, hogy: „van őrségetek, őriztessétek, amint tudjátok” - ha tudjátok! Azok pedig őrséget állítottak, és lepecsételtették a követ az őrséggel.

n Mindezek ellenére az Úr Jézus harmadnap reggel feltámadt a halálból. A kő, mintha elpattant volna a helyéről, ráült az angyal, hogy onnan továbbítsa a Feltámadott üzenetét az asszonyoknak. Nyitott lett a sír, és az Úr Jézus teste már nem volt benne.

n Az asszonyok két dolgot találtak: (1) a kő el volt hengerítve a helyéről, és (2) a sír üres volt. Bementek, és nem találták az Úr Jézus testét.

n Ezen a húsvéton is nagyon sokan keresnek valamit, vagy valakit. Talán nem is tudják, hogy kire van szükségük: céltalan, értelmetlen az életük, és lázasan keresik azt, ami életüket boldoggá tehetné. A lényeg hiányzik belőle! Futnak, rohannak, dolgoznak, küszködnek, harcolnak, keresnek valamit. Talán te is ezt teszed. Ha így van, akkor állj meg: „Az Embernek Fia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.” Most megtalálhatod Azt, akiért mindent kárba veszni hagyhatsz. Megéri. Úgy tehetsz, mint az az ember, aki drágagyöngyöt keresett: mikor rátalált egy igazgyöngyre, örömében mindenét eladta, hogy azt megvehesse.

v  A szíro-főniciai asszony kereste az Urat: „Jézus, Dávidnak fia, könyörülj rajtam, az én leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik.” Leborult előtte, megalázkodott, s az Úr Jézus könyörült rajta. Zákeus is kereste az Urat: egy szikámór fára mászott fel, hogy láthassa Őt. Mikor Jézus odaért, talákozott vele, házába ment, hogy üdvösséggel ajándékozza meg. „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok Őt segítségül, amíg közel van!” (Ézs 55,6)

n „Mit keresitek a holtak között az élőt?” Nem mindegy, hogy hol keresed. Ott keresd, ahol megtalálható! Az életed boldogságát, értelmét, nyugalmát, sebeidre gyógyulást, reménytelenségedre vigasztalást csak nála találhatsz.

II. A találkozás – angyalok a sírnál – 2-8. v.

 ⁴ És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbentek, íme, két férfiú álla melléjük fényes öltözetben:

 ⁵ És mikor ők megrémülvén a földre hajtották orcájukat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt?

 ⁶ Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt,

 ⁷ Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bűnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni.

 ⁸ Megemlékeztek azért az ő szavairól.

n Miközben az asszonyok a nyitott síron csodálkoztak, két angyal (férfi) jelent meg nekik, és nagyon megrémültek. „A földre hajtották az arcukat!”

n Ez kifejezi az asszonyok tiszteletét a mennyeiek iránt. Szükség van olyan férfiakra és asszonyokra, akik tisztelettel vannak a szent dolgok irány.

v  Márknál egy ifjú jelent meg fehér ruhában (Mk 16:5).

v  Máténál az Úr angyala jelent meg (Mt 28:2).

v  Lukácsnál két férfi jelent meg, fényes öltözetben. (Lk 24:4)

v  Jánosnál két angyal jelent meg (Jn 20:12).

n Máté szerint az Úr angyala azt mondta nekik, hogy „Ne féljetek!” Utána Máté szerint így szólt: tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek! Isten mindent tud.

v  Lukácsnál azt kérdezi: Miért keresitek a holtak között az élőt? (5b. v.) Nincs itt, hanem feltámadott! – ez a húsvét jelszava. Megemlíti Jézus próféciáját. Erre csupán emlékeztetni kellett őket.

n Nem a megtapasztalások, az élmények, a látomások, az érzelmek a lényeg, hanem az Ige, amit Jézus megmondott. Megemlékezének az Ő szaváról! – Emlékeztetésre ma is szükség van.

n Abban a kérdésben, amit az angyal feltesz: „Mit keresitek a holtak között az élőt?” - csodálkozás van: „Hát nem emlékeztek rá, hogy megmondta néktek? Nem ismeritek az Írásokat? Mit keresitek a holtak között az élőt?” Aztán, mintha szemrehányás is lenne ebben a kérdésben. „Mit keresitek a holtak között az élőt?! Nincsen itt! Feltámadott, amint megmondta néktek!” A halott dolgok között keresitek? Tudhatnátok, hogy Ő nincs a holtak között! Az üres ceremóniák, formaságok, - a holt dolgok - között nincs ott Jézus. Útba is igazítja őket: „Menjetek, mondjátok meg ezt az Ő tanítványainak!” Ne keressétek itt, máshol fogtok találkozni Vele.

III. A bizonyságtétel – asszonyok a tanítványoknál – 9-12.v.

⁹ És visszatérvén a sírtól, elmondák mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek.

 ¹⁰ Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab anyja Mária, és egyéb asszonyok is velök, akik ezeket mondák az apostoloknak.

 ¹¹ De az ő szavuk csak üres beszédnek látszék azok előtt; és nem hivének nékik.

 ¹² Péter azonban felkelvén elfuta a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedők vannak ott; és elméne, magában csodálkozván e dolgon.

n Ez a nap a bizonyságtétel napja. Az angyal utasítására az asszonyok elmondják mindezt a tanítványoknak - 9.v. „Elmondák mindezeket” – semmit sem hagytak ki.

v  Így tettek bizonyságot később az apostolok is. „Nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.” (ApCsel 4:20) „Az életnek fejedelmét megöltétek, de Isten feltámasztotta a halálból.” (ApCsel 3:15) Ezeket prédikálja Péter, mivel nem hallgathat. Neki van miről beszélnie.

v  Pál apostol Jézussal való találkozása után mindjárt kezdte prédikálni a zsinagógáikban a Krisztust, hogy ő az Isten Fia.

v  Ha te tudsz hallgatni, akkor félő, hogy veled nem történt semmilyen változás! Nem volt találkozásod Vele.

n De bizonyságtételüket nem mindenki hitte el. „Üres beszéd”-nek nevezték.

v  Ma is vannak, akik ennyire tiszteletlenek Isten Igéjével szemben.

v  Nem hívének nekik! – ez volt a baj. Akik nem tisztelik Istent, azok hitetlenekké válnak.

n Nem az a megoldás, hogy akkor hallgassunk el, vagy változtassunk az üzeneten! Az úgy kell továbbadni, ahogyan kaptuk! A Megfeszített Krisztust prédikáljuk!

n Jelentős megjegyzés Péterről, hogy személyesen elfutott a sírhoz. János evangéliumából tudjuk, hogy János is vele ment. De mindekét evangélium megjegyzi, hogy Péter „csodálkozott” e dolgon.

v  Vagyis, még nem hitt.

v  Számára külön megjelent az Úr, aznap délután – és azután hitt. 

Ha nem lenne feltámadás - 1Kor 15:12-20

Ha nem lenne feltámadás

(A feltámadás tagadásának értelmetlensége)

1Kor 15:12-20

n Az Úr Jézus feltámadása mind a négy evangéliumban olvasható, míg a születését csak a Máté és Lukács evangéliuma örökítette meg. Ez azért van, mert a feltámadás érvényesítette az Úr Jézus születését is, és halálát is. A legdokumentáltabb, a legigazoltabb, a legrészletesebben leírt esemény az egész Újszövetségben.

n Ennek ellenére, szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy vannak, akik tagadják az Úr Jézus feltámadását! Feladatunk újra és újra bizonyságot tenni róla, és ha lehetséges, meggyőzni a kételkedőket az igazságról.

n Tekintsük át, hogyan történtek az események! Az Úr Jézus nagycsütörtök éjszakáján vért izzadva imádkozott a Gecsemáné kertben. Ott árulta el egyik tanítványa, és elfogták a főpap emberei. A főpap udvarán megkínozták őt, majd kora reggel Pilátus helytartóhoz vitték, onnan Heródeshez, majd vissza Pilátushoz. Leköpdösték, megöklözték, kicsúfolták, a nádszálat a fejéhez verték, töviskoronázták, megostorozták. Majd kereszthalálra ítélték, és maga kellett vigye keresztfáját a vesztőhelyre. Mivel nem bírta vinni a keresztfát, egy idegent kényszerítettek arra, hogy ezt tegye. Ennek a nevét is ismerjük, Cirénei Simonnak hívták (Márk 15:21). Azt tudjuk, hogy keresztre feszítése után Jézus aránylag hamarabb meghalt, mint mások: nem volt szükség siettetni a halál beálltát azzal, hogy megtörjék lábszárait. A két másik megfeszített gonosztevővel azonban így tettek. Jézus halott testét egyik katona dárdával szúrta át, hogy halála még bizonyosabb legyen. Ennek egyik szemtanúja János volt. Este vették le a keresztről, és két titkos tanítványa temette el.

n Harmadnapra azonban feltámadt!

n A feltámadásról szóló evangéliumi híradás nagyon változatos. Mindegyik a maga nézőpontjából és ismeretei szerint mutatja be az eseményeket. Kora reggel Mária Magdolna odament a sírhoz. Nyílván, nem egyedül, hanem más asszonyok is vele mentek, akik már pénteken elkészítették a bebalzsamozáshoz szükséges fűszerszámokat. A sírt üresen találták, és egy angyal tudomásukra hozta, hogy a sír azért üres, mert feltámadt. Máshol két angyalról olvasunk, és ez bizonyára ugyanolyan valóságos volt. Nem állott a sírnál egy riporter sem, hogy meginterjúvolja az angyalokat, vagy a katonákat, hogy pontos feljegyzést adjon percről percre, hogy a hajnali óráktól kedve mi is történt azon a dicsőséges feltámadási vasárnapon. Ami fel van jegyezve, az felettébb hiteles és megbízható.

n Ennek ellenére mégis vannak, és voltak kezdettől fogva olyanok, akik tagadták az Úr Jézus feltámadását! Korinthusban mindenképp voltak: nem olyanok, akik Jézus feltámadását tagadták, hanem olyanok, akik a mi feltámadásunkat tagadták.

n Pál apostol azonban itt összekapcsolja Jézus feltámadását a mi feltámadásunkkal. Úgy tűnik, hogy a korinthusi hívők nem tagadták az Úr Jézus feltámadását, de tagadták az ő feltámadásukat. „Jézus feltámadt, mondták, de mi nem támadunk fel.” Ha rákérdezett volna valaki: - Feltámadt-e Jézus a halálból? - Persze, hogy feltámadt! – mondták volna ők. - Valóságos testtel jött ki a sírból? - Persze. Úgy, ahogy le van írva az evangéliumban. – És azt hiszitek-e, hogy ugyanígy ti is feltámadtok? - Azt már nem! Nos, ezért kellett Pál apostol eszükbe juttassa az evangéliumot, amely tartalmazza azt, hogy Jézus feltámadt a halálból az Írások szerint. Mivel az evangéliumot a korinthusiak is befogadták, ennek alapján érvel az apostol arról, hogy mi is fel fogunk támadni.

n A gyülekezet tagjai bizonyára az akkori divatos görög filozófia hatása alá kerültek. Platón például azt tanította, hogy a lélek jó, szent, de a test, az gonosz. Pál apostol is vitatkozott a sztoikusokkal és epikureusokkal Athénben. A sztoikusok azt mondták: Isten tűz, és az emberben van egy kicsi szikra. Ez a kicsi szikra aztán egyszer majd egyesül az istenséggel, amikor meghal: a szikra visszaszármazik majd az istenséget jelentő tűzbe. Pál prédikált Athénben, de ezek a filozófusok azt mondták róla, hogy ő egy csácsogó, és nem lehet érteni, hogy mit akar mondani. A filozófusok összeakadtak vele az utcán! Mások meg idegen istenségek hirdetőjének vélték Pált, mivelhogy a Jézust és a feltámadást hirdette nekik. Nahát, ezt nem tudták elfogadni! Korinthus pedig nem is volt olyan messze Athéntől: átvették ezt a gondolkozást, és nem hittek abban, hogy mi is feltámadunk a halálból.

n Pál apostol ezért ebben az igerészben sorba veszi az érveket, amellyel a feltámadás tagadásának értelmetlenségét bizonyítja. Lényegében azt mondja, hogy gyetek, nézzétek meg, micsoda katasztrófához vezetne az, ha mi nem támadnánkk fel! Figyeljétek meg, mi történne, ha igaz lenne, hogy nincs feltámadás a mi számunkra, ahogyan ti gondoljátok!

I. Akkor Krisztus sem támadott fel

n Először is, ha a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadott fel. „Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mimódon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása? Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel!” (12-13. v.)

n Ez az első és nagyon fontos, döntő érv. Miért? Mert Krisztus is embert volt, éppúgy, mint mi. Ember és Isten. Hogyan? Fele-fele? Nem! Száz százalékban ember, és száz százalékban Isten. Ő volt az egyetlen, aki úgy 200%-ban létezett, mint ember és Isten. Asszonytól született. Törvény alatt lett, és hirdetjük róla, hogy a halottak közül feltámadt. Úgy jött erre a világra, mint bárki más ember. Ő nemcsak „született”, hanem „jött”. (Jn 18:37). Ézsaiás azt mondja: „Egy gyermek születet nékünk, fiú adatott nékünk.” (Ézs 9:6). Született, mint ember, adatott, mint Isten Fia. Maga a százados elismerte, hogy Isten Fia volt. (Mk 15:39). Nos, Jézus Krisztus, az Isten-ember, szenvedett és meghalt. És ha nincs halottak feltámadása, akkor Ő sem támadott fel!

n Vagyis, az evangélium lényege az, hogy Krisztus feltámadott! Ezt a korinthusiak el is fogadták, hiszen ez által üdvözültek. Igen ám, de ha ez így van, akkor ez garanciája annak, hogy mi is feltámadunk, miként Jézus feltámadt!

II. Akkor az evangélium nem létezik

n Másodszor, ha a halottak nem támadnak fel, akkor az evangélium nem létezik. Miért? Azért, mert az evangélium épp azt tartalmazza, hogy Krisztus feltámadott a halálból az Írások szerint. Márpedig, ha a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel, és az evangélium elveszett. Így az evangélium nem jó hír, nem örömhír, hanem rossz hír lenne! Rettenetes! „Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (14. v.)

n Gondoljunk arra, hogy pünkösdkor Péter apostol a feltámadást hirdette. Kornéliusnál is ezt hirdette: „A názáreti Jézust, mint kente fel Őt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten volt Ővele. És mi vagyunk bizonyságai mindazoknak, amiket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; akit megöltek, fára feszítve. Ezt az Isten feltámasztotta harmadnapon, és megadta, hogy Ő megjelenjék nyilván, Nem ez egész népnek, hanem az Istentől eleve választott bizonyságoknak, nékünk, kik együtt ettünk és együtt ittunk Ővele, minekutána feltámadott halottaiból. És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot, hogy Ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatját veszi az Ő neve által mindenki, aki hiszen Őbenne.” (ApCsel 10:38-43)

n Pál apostol is erről prédikált Athénben: „Némelyek pedig az epikureus és sztoikus filozófusok közül összeakadtak ővele. És némelyek azt mondták: Mit akarhat ez a csacsogó mondani? Mások meg: Idegen istenségek hirdetőjének látszik. Mivelhogy a Jézust és a feltámadást hirdette nékik.” „Mikor pedig a halottak feltámadásáról hallottak, némelyek gúnyolódtak; mások pedig mondának: Majd még meghallgatunk téged e felől.” (ApCsel 17:18. 32). A mi feltámadásunk annyira össze van kötve a Krisztus feltámadásával, hogy ha ez nem lenne igaz, akkor evangélium sem létezne, hiszen nem lenne, hogy mit tartalmazzon.

III. Akkor a hitünk hiábavaló

n Harmadszor, ha a halottak nem támadnak fel, akkor a mi hitünk hiábavaló, érvel Pál apostol. Sőt, hiábavaló volt az eddigi hívők hite is, beleértve a hithősöket is mind! Ábel, Énók, Nóé, Ábrahám, Mózes, Dávid és a többiek hite mind értelmetlen dolog volt, hiszen ha nincs halottak feltámadása, akkor ezek is mind elvesztek! Mi pedig hiába ünnepeljük a húsvétot, hiába gyűlünk össze minden vasárnap, mert ha a halottak nem támadnak fel, akkor a Krisztus sem támadt fel, és nincs mit ünnepelni! A hitünk azért lenne hiábavaló, mert az a feltámadásról szól: „Ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, megtartatol.” (Róm 10:9) Erre épül, hogy van feltámadás, és van örök élet. Jézus Krisztus „világosságra hozta az életet és a halhatatlanságot az evangélium által” (2Tim 1:10). Azért, mert az evangélium tartalmazza azt, hogy Jézus feltámadt a halálból. Nem hiábavaló a hitünk! Tudjuk, hogy kiben hiszünk!

n Pál apostol beszél Himenéusról és Filétusról (2Tim 2:17-18), akik zavarták a gyülekezetet szentségtelen és üres lármáikkal. Róluk az apostol azt írja, hogy e két tévtanító tévelygése „mind nagyobb istentelenségre növekedik, és az ő beszédük, mint a rákfekély terjed… akik az igazság mellől eltévelyedtek azt mondván, hogy a feltámadás már megtörtént, és feldúlták némelyek hitét. Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentuma!...” Igen, ismeri az Úr az övéit. Számon tartja őket. Markaiba metszette fel őket. Azok örökösei Istennek, és örökös társai Krisztusnak. Van örökélet! Nem hiábavaló a hitünk!

IV. Akkor az apostolok hamis tanítók

n Negyedszer, ha a halottak nem támadnak fel, akkor az apostolok hamis tanítók! Nem mondanak igazat! Miért? Azért, mert azt hirdetik, hogy Krisztus feltámadt a halálból! Márpedig nem támadhatott fel, ha nincs feltámadás! Péter hazugságot prédikált. Pál is! A mi prédikálásunk is hazugság lenne, mert ha Jézus nem támadt fel, akkor miért is prédikálnánk?

n Pál apostol is hiába mondja, „hogy megismerjem őt és az ő feltámadásának erejét”, mert annak így nincs ereje! A mi prédikálásunk is hiábavaló, de a ti hitetek is!

n De hát, ti hiszitek, hogy Jézus feltámadt a halálból! Mi nem találtatunk hamis bizonyságtevőknek, mert Krisztus feltámadt a halálból! A Krisztus feltámadása pedig a garanciája a halottak feltámadásának. „Mert ha a halottak nem támadnak fel, akkor a Krisztus sem támadott fel.” Ha így lenne, akkor becsaptak bennünket! Akkor mi prédikálunk valamit, ami nem igaz! Ami még ennél is több, maga Jézus sem mondott igazat, ha csakugyan nem támadt fel a halálból, hiszen azt mondta, hogy fel fog támadni: „Útban voltak pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttük ment Jézus, ők pedig álmélkodtak és követve őt, féltek. És Ő a tizenkettőt ismét maga mellé vévén, kezdett nékik szólni azokról a dolgokról, amik majd vele történnek, Mondván: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, és halálra kárhoztatják őt, és a pogányok kezébe adják őt; És megcsúfolják őt, és megostorozzák őt, és megköpdösik őt, és megölik őt; de harmadnapon feltámad.” (Mk 10:32-34) Hasonlóképpen szólott Mk 14-ben, hogy feltámadása után előttük megy Galileába. (Mk 14:28) Hát Jézus ne mondott volna igazat?

V. Akkor ti még bűneitekben vagytok

n Ötödször, ha a halottak nem támadnak fel, akkor ti még bűneitekben vagytok, mondja Pál. Hát persze! Hiszen akkor nincs evangélium, nincs bűnbocsánat!

n Ez egy gyakorlati érv, a teológiai érvek után. Feltámadás nélkül nincs bűnbocsánat, mert az Úr Jézus halálát az Ő feltámadása érvényesíti. A feltámadás bizonyítja, hogy az ő halála engesztelő áldozat volt a bűnért. Ha nem támadt volna fel, akkor egyszerűen meghalt, mint más ember. Kivégezték. De Ő nem úgy halt meg, mint más ember! És nem lett az enyészeté! Feltámadt a mi megigazulásunkra, az Írások szerint. Ezért van bűnbocsánat.

n Van örömhír a legnagyobb bűnösök számára is. Isten gyönyörködik a megbocsátásban. Jézus Krisztusnak az Isten Fiának vére megtisztít minket minden bűntől (1Jn 1:7). Nem igaz, hogy csak kárhozat van! Nem igaz, hogy a halállal mindennek vége! Csak akkor lenne így, ha Krisztus nem támadt volna fel a halálból. Ámde Krisztus feltámadt, és van reménye minden bűnösnek!

VI. Akkor az eddig meghaltak is mind elvesztek

n Hatodszor, ha a halottak nem támadnak fel, akkor az eddig meghaltak is mind elvesztek. Nincs értelme annak, hogy a fejfákra ráírják: A.B.F.R.A. (A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt). Kár a sok temetési vigasztalásért, mert nincs vigasz. Van miért sírni! Örökre elvesztek a halottak! Ha Jézus nem támadt fel, akkor mindenki elveszett! Gondolj bele! Akik hittek, összes elődeink, szeretteink… – ó, milyen rettenetes lenne!

n Lejjebb az apostol párbeszédet kezdeményez a hitetlen korinthusiakkal, és feltételezi, hogy némelyek tovább akadékoskodnak, hogy „Mi módon támadnak fel a halottak? és minémű testtel jönnek ki?” (35. v.) Tudjátok, mit válaszol erre az apostol? Azt mondja: „Bolond!” Mert csakugyan nagy balgatagság ilyesmit még gondolni is! Valami hasonló reagálása volt az apostolnak Agrippa király felé is, amikor a feltámadásról kezdett beszélni neki: „Micsoda? Hihetetlen dolognak tetszik néktek, hogy Isten halottakat támaszt fel?” (ApCsel 26:8) Sajnos, ma is vannak ilyenek, akiknek nincs reménységük. Ezért bánkódnak, amíg élnek, és vigasztalhatatlanok, amikor a halállal kell szembenézni…

VII. Akkor mi lennénk a világon a legnyomorultabb emberek

n Végül, ha a halottak nem támadnak fel, akkor mi hívők vagyunk a világon a legnyomorultabb emberek!
n Ez a legélesebb érv, és ebbe bátran bele meri sorolni magát is, mert a mondatot úgy kezdi, hogy „ha”. A feltámadásban nem hívők hitetlenségének az alaptalanságát és rettenetességét, katasztrófáját próbálja megvilágítani ezzel. „Hogyha ti nem hiszitek, hogy a halottak feltámadnak, akkor nézzétek meg mi történik…” Nemcsak hiábavaló, amit eddig mondtunk, hittünk, prédikáltunk, éltünk, de a világon a legnyomorultabb emberek vagyunk, ha nincs feltámadás! Márpedig, mi nem a legnyomorultabb, hanem a legboldogabb emberek vagyunk a földön! Miért? Mert Jézus feltámadt a halálból, mint első zsenge, első gyümölcs, garantálva ezzel a mi feltámadásunkat. Van üdvösség! Van örökélet! „Eltétetett nékem az igazság koronája, amit megad majd az igaz Bíró, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik várva várják az Ő dicsősége megjelenését.” (2Tim 4:8) Isten kegyelmi ajándéka az örök élet. Áldott legyen érte az Úr!

Pilátus előtt - Lk 23:1-25

Pilátus előtt

Lk 23:1-25

n Jézus Krisztust gyakran az ún. „vallásalapítók” között emlegetik. Szólnak arról, hogy voltak és éltek valamikor emberek, akik ezért vagy azért vallást alapítottak. Így élt egyszer Zarathustra, Konfucse, Budha, Mohamed, és… Jézus.

n De a felsorolt „vallásalapítók” és Jézus Krisztus halála döntő különbség van. Halálunk pedig életünk magyarázata is!

n Nos, hogyan haltak meg ezek a nagy emberek, ezek a „vallásalapítók”? Budha 80 éves korában halt meg, maga után hagyva szép hercegi feleségét és fiát, előző napon kövér húst evett, állítólag ez okozta halálát.

v  Zarathustra 77 éves korában, karddal kezében, felesége oldalán egy várostrom közben esett el.

v  Konfucse, a kínai bölcs 73 éves korában ágyban, párnák között hunyt el, miniszteri rangban, népes családja körében. Előbb azonban szépen behajtotta a legelőbéreket és a közmunkák béreit.

v  Mohamed népes háremében, 62 éves korában, kedvenc felesége karjai között szenderült el, Aisvháéban.

n Milyen természetes és prózai módon, szép magas életkort megérve haltak meg ezek a nagy emberek! Olyan volt a haláluk, mint az életük: emberi. „Magánügy” volt a haláluk (is).

n Da ha a Golgotára nézünk, bele kell hogy rendüljön a szívünk! Ez a halál nem a haldokló „magánügye”! Ez misztérium. Ez döntően más, mint bármilyen emberi halál!

v  Ehhez a halálhoz közünk van. Közöd van!

v  Jézus halála azonos azzal, amit életében hirdetett, mondott, cselekedett: annak az összefoglalása.

I. A „semleges” Pilátus – 1-12. v.

n Pilátus 26-36 között volt Júdea helytartója.

v  7x olvassuk, hogy kiment és bement… (Jn 18:29. 33. 38.)

v  Háromszor is kijelentette, hogy Jézus ártatlan: Lk 23: 4. 14-15. 22. Ezt mások is így vallották: Heródes (15. v.), gonosztevő (41-43. v.), százados (47. v.).

v  Mindezek ellenére, Pilátus megpróbál semleges lenni.

n Elhangzott a vád: 2. v. – „És kezdék őt vádolni, mondván: úgy találtuk, hogy ez a népet félrevezeti, és tiltja a császár adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak mondja.”

v  Meg hogy a népet felzendíti 5. v. – „De azok erősködének, mondván: A népet felzendíti, tanítván az egész Júdeában, elkezdve Galileától mind idáig.”

n Megpróbált „igazságos” lenni – de az ártatlant végül mégsem bocsátja el, ahogyan kijelentette, hanem megostoroztatja – gondolva, hogy a „fenyíték” elég lesz a zsidók vérszomjának kielégítésére.

v  Szeretett volna helyesen cselekedni, de félt Rómától – hogy bevádolják, hogy nem barátja a császárnak. – Jn 19:12 – „Ettől fogva igyekszik vala Pilátus őt szabadon bocsátani; de a zsidók kiáltozának, mondván: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: valaki magát királlyá teszi, ellene mond a császárnak!”

n Nem az igazság érdekelte, hanem a hivatala, a pozíciója, a hírneve. Heródest is eszközül használta – hátha megoldódik ez a kérdés valahogy…

n Semleges szeretett volna lenni. Távol akarta tartani magát ettől az ügytől. Közben megmosta a kezét – mint aki ártatlan.

n Így cselekedett Heródes is – és megölette Keresztelő Jánost: „Heródes félt Jánostól, igaz és szent embernek ismervén ő és oltalmazá őt; és ráhallgatván, sok dologban követte, és örömest hallgatta őt.” (Mk 6:20)

v  „Akinek én fejét vétetém, az a János ez; ő támadt fel a halálból.” (Mk 6:16) – A lelkiismeret hangját nem tudjáék elhallgattatni a pszichológusok és filozófusok sem!

II. Az alkudozó Pilátus – 13-23. v.

Jézust vagy Barabbást? - kikerülhetetlen kérdés. Mit tegyek Jézussal?

v  Először Pilátus szembesült ezzel a kérdéssel, de majd a zsidók is. Végül, mindannyiunknak válaszolnunk kell reá.

n  Pilátus nehéz döntés elé volt állítva. De már akkor megalkudott, amikor Jézust megostoroztatta.

n  Azt sem tudta, hogy mit akar. Csak azt akarta volna, hogy hagyják békén. De a kérdést nem lehet kikerülni!

v  Tudta, hogy mi az igazság, de nem vállalta fel annak következményeit. A gyávák is kinn maradnak! – Jel 21:8.

n  Pilátus kibékült Heródessel, de nem békült ki Jézussal!

v  Kevébe akart járni Heródesnek – de nem Jézusnak. Milyen szomorú. 

III. A megalkuvó Pilátus – 24-25. v.

n  „Pilátus megítélé, hogy meglegyen, a mit kérnek vala.” (24. v.)

v  Pilátus pedig helyet adott a hamisságnak: szabadon bocsátotta Barabbást, Jézust pedig kiszolgáltatta nekik, hogy megfeszítsék: „megítélé, hogy meglegyen, amit akarnak” – 24. v.

v  Odadobta a gyeplőt a lovak közé – nem irányította tovább: az események sodorták őt.

v  „Kiszolgáltatta az ő akaratuknak.” – 25. v.

v  Barabbás rabló volt (Jn 18:40), gyilkos és lázadó (Lk 23:49). 25. v. Ez csak még inkább megerősítette az Úr Jézus ártatlanságát.

n  A zsidóknak ez jó üzletnek tűnt. Ők az utolsó percben is visszafordulhattak volna, de nem tették: ők szándékosan, tudatosan cselekedték azt, ami gonosz. Pilátus pedig eszközük lett a gonoszságban.

v   „Vére mi rajtunk és a mi magzatainkon!” – Mt 27:25.

n  Az Embernek Fia a bűnös emberek kezében. Kiszolgáltatva.

Befejezés

n  Aki nem áll ellene a bűnnek, azt a bűn elsodorja, legyőzi.

n  Aki tudja az igazságot, de nem azt cselekszi, annak erről felelnie kell majd az ítéletkor.

n  A gyávaság: bűn. Ha nem számolsz le bűneiddel, akkor a bűneid fognak leszámolni veled.

n  Mi sem lehetünk semlegesek. De ne legyünk megalkuvók sem!

v  Vannak, akiket nem érdekel, hogy Jézussal mi történik.

v  Vannak, akik alkudoznak – és ilyenkor mindig a Sátán győz.

v  Vannak, akik elárulják Őt – pedig tudják, hogy Ő a Messiás.

v  Vannak, akik megtagadják Őt – pedig azt ígérték, hogy hűek lesznek Hozzá mindhalálig.

n  Hogy mennyit jelent számunkra Jézus, az megnyilvánul istentiszteletünkben, a beszédünkben, a viselkedésünkben, az öltözködésünkben, stb. Megnyilvánul embertársi kapcsolatainkban Tégy vallást az Úr Jézusról: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia!

A méltatlan szenvedés legmagasabb példája - 1Pt 2:18-25

A méltatlan szenvedés legmagasabb példája

1Pt 2:18-25

n Péter apostol korának a legkényesebb kérdéshez nyúl: a rabszolgatartás kérdéséhez. Nem a cselédekről van szó, hanem a rabszolgákról.

n Sok rabszolga csatlakozhatott a hívők közösségéhez. Az örömhír főképp az ilyeneknél talált halló fülekre és nyitott szívekre. A római birodalomban abban az időben állítólag 60 millió rabszolga volt.

v  Őket nem védte semmiféle törvény. Nem is számítottak valóban embereknek. Bármilyen kicsi vétségért, apróságért szidalom, verés, vagy akár halál érte őket.

n Péter nem társadalmi forradalmár, hanem lelkigondozó. Épp ezért, ma is érvényes, amit mond, mindazoknak, akik keresztet hordoznak.

I. A meg nem érdemelt, méltatlan szenvedés – 18-20. v.

 ¹⁸ A cselédek teljes félelemmel engedelmeskedjenek az uraknak; nem csak a jóknak és kíméleteseknek, de a szívteleneknek is.

 ¹⁹ Mert az kedves dolog, ha valaki Istenről való meggyőződéséért tűr keserűségeket, méltatlanul szenvedvén.

 ²⁰ Mert micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arcul veretve tűrtök? de ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök, ez kedves dolog Istennél.

n A rabszolgákat gyakran érte ilyen bántalmazás.

v  Mi is gyakran kapunk sebeket egymástól. Gyakran olyan sebeket, amelyeket nem vártunk volna, amelyeket igazságtalanságnak látunk.

v  Az igazságtalanságot viseli el az ember a legnehezebben. Elviseli a testi fájdalmakat, az anyagi terheket, a gyászt, a szomorúságot, – de az igazságtalanságot nehezen. Ez ellen tiltakozik, minden idegszálával.

n Ha így gondolod, akkor Péter azt tanácsolja, hogy először vizsgáld meg jól, hogy valóban méltatlanul szenvedsz-e?

v  „Mert micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arcul veretve törtök? De ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök, ez kedves dolog Istennél.” (20. v.)

v  Mt 5:10-12 – Két fontos feltétel: (1) Jézusért, és (2) hazugságot tűrve.

n Ha a rabszolgát a lustaságért büntették meg, - akkor nem ártatlanul szenved.

n Ha hűtlenségével, kötelességmulasztásával okot adott az arcul verésre, akkor nem történt vele igazságtalanság.

n Ugyanis, a Sátán könnyen rászedhet bennünket, mert az igazságtalanság megítélésében könnyen megromolhat a látásunk: mindenki hajlandó azt hinni, hogy méltatlanul szenved. Azt véli, hogy csupa rosszindulat veszi körül…

n Pedig talán csak azt viszonozzák, amit ő adott. Kérdezzük meg magunktól: vajon nem a zárkózottságunknak, kedélytelenségünknek, pesszimizmusunknak, figyelmetlenségünknek, durvaságunknak, stb. isszuk a levét? Ha igen akkor az nem igazságtalanság. „Micsoda dicsőség az, ha vétkezve ... tűrtök?” (20. vers)

v  A saját kiállhatatlan, kibírhatatlan, összeférhetetlen természeted miatt gyakran érhetnek bántások. Az ilyen ne gondolja azt, hogy igazságtalanul szenved, hanem tartson bűnbánatot.

n De van valódi méltatlan szenvedés is. Erről beszél az apostol: „jót cselekedve és mégis szenvedve”. Amikor mellőzés, meghurcolás, keserűség ér, anélkül, hogy okot adtál volna reá.

v  Rettenetes dolog az, amikor egy ember őrlődik, emésztődik az őt ért igazságtalanság miatt…

v  Péter azt tanácsolja, hogy ezt el kell tűrni, azért, mert „ez kedves dolog Istennél”.

n Nem olyan do­log ez, ami miatt az embernek sajnálnia kellene önmagát, beleélve magunkat a mártír szerepébe, az áldozat szerepében tetszelegve.

n Ne önmagadnak akarj di­csőséget aratni, hanem Istennek! – Ugyanis, a jócselekedetért szenvedni a legna­gyobb kiváltság.

II. A méltatlan szenvedés elviselése – „az Ő nyomdokait kövessétek” – 21 v.

²¹ Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek:

n Ezen az úton járt előtted Jézus: „Mert arra hívat­tatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek: A ki bűnt nem cselekedett, sem a szá­jában álnokság nem találtatott: A ki szidalmaztatván, viszont nem szidal­mazott, szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélő­re.” (21-23. v.)

n Az Úr Jézus példája egy újfajta életstílust mutat be. Ha Jézus tanítványa vagy, akkor te sem lehetsz különb Mesterednél (= nem lehet különb dolgod, mint Neki). Ugyanaz a sors vár reád.

n † Timótheus (2Tim 3:10-13a)

n A jászoltól a keresztig –Jézus bemutatta. Mit mutatott be? Hogyan szenvedett az Úr Jézus?

v  Bűnt nem cselekedett. Szájában álnokság nem találtatott. Szidalmaztatván viszont nem szidalmazott.

·      Vagyis, szenvedett: Csendesen, szótlanul, alázatosan, szelíden (Ézs 53:7).

·      Másokon segítve és őket áldva.

·      Bűn és álnokság nél­kül. Üldözték, megvetették, megverték, csúfolták, megölték… – de mindezzel nem tudtak kicsikarni belőle semmilyen bűnös megjegyzést. Nem vétkezett.

·      Panasz és fenyegetőzés nélkül.

·      Nem tervezve bosszút.

·      Átadva mindent az igazságosan ítélő Atyának.

n „Arra hívattatok el, hogy az Ő nyomdokait kövessétek”!

n Mert az ártatlanul szenvedés jó melegágya lehet egy csomó lappangó bűnnek: az elkeseredésnek, haragnak, gyűlölködésnek, bosszúvágynak, megkeményedésnek, elfásulásnak, irigységnek, és sok más egyébnek.

v  De a méltatlan szenvedés ugyanúgy lehet a nagyobb kegyelem megtapasz­talásának is az eszköze is. A fájdalomban, amelyben Isten munkálkodik, Isten terve szerint formálhat.

·      A forró vízben a tojás megkeményedik, a krumpli meglágyul…

v  Ha ezt Isten nem végezheti, akkor cinikussá, keserűvé, panasszal telivé tesz, és ez károdra van.

n Ha viszont Istent beengeded a fájdalmadba, akkor az nem lesz értelmetlen szenvedés, hanem fegyelmezési eszköz, amely a javadra válik.

v  Persze, a méltatlan szenvedés továbbra is szívtelen emberektől származik, de nem az a lényeg, hogy kitől ered, hanem az, hogy hová vezet!

v  Vezethet a bűn megnövekedéséhez, de vezethet a megtisztuláshoz is.

v  Isten a gonoszt is fel tudja használni arra, hogy javunkra váljék. Így a vereségeink is győzelmekké változhatnak.

v  Nem a legfontosabb tehát, hogy az élet igazságos legyen velünk szemben, hanem az, hogy az élet igazságtalanságait is Isten eszközévé változtassuk.

n † Cirénei Simon.

n Nem a szenvedés nemesít, hanem az a mód, ahogyan viseljük.

III. A méltatlan szenvedés jóval való viszonzása – 22-25. v.

 ²² Aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott:

 ²³ Aki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre:

 ²⁴ Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel gyógyultatok meg.

 ²⁵ Mert olyanok voltatok, mint tévelygő juhok; de most megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához.

n A szidalom és fenyegetőzés helyett inkább imádkozott értük! Azokért, akiktől az igazságtalanságot kellett elszenvednie.

v  Ez már egészen gyakorlati dolog: imádkozz ellenségeidért! Utána már nem gyűlölöd őket többé.

v  Imádság nélkül nem lehet! Lásd a tanítványokat Gecsemánéban.

v  Ha kérted rájuk Isten áldását, akkor nem kívánsz rájuk átkot.

n Imádság nélkül tele van a szíved nehezteléssel. Az imádság kitépi a neheztelés fullánkját.

n Továbbá, gondold át, hogyan tehetnél jót azzal, aki igazságtalan volt veled szemben.

v  „Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.” (Róm 12:21)

v  Tartsd oda a másik orcádat is. Jó cselekedeteddel nagyobb leszel ellenségeidnél, és hasonlítani fogsz mennyei Atyádra.

v  Mt 5:44-45.

n Jézus nem fenyegetőzött, hanem hagyta az igazságosan ítélő Istenre – ez azt jelenti, hogy ne a tied legyen az utolsó szó. Hagyjad, hogy az Istené legyen!

n Nyugodtan rábízhatod sérelmeidet arra, aki a világ legnagyobb vereségét, a keresztet elszenvedte. És azt a világ legnagyobb győzelmévé változtatta!

n Az Úr Jézus ártatlan szenvedése nemcsak példa, hanem engesztelő áldozat. Helyettes elégtétel. „A ki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel gyógyultatok meg. Mert olyanok valátok, mint tévelygő juhok; de most megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához.” (24-25. v.)