Hálaadó bizonyságtételek - Zsolt 107:1–32

Hálaadó bizonyságtételek

Zsolt 107:1–32

Az Úr jó – kegyelme örök

Ez bizonyságtételek gyűjteménye azok részéről akik:

· Megszabadultak / megváltattak   · Akiket összegyűjtött É, D, K, Ny

I. A bujdosókról (v. 4-9)

¨  Eltévedve – fizikailag: - erdőben

 à a városban ahol van ennivaló

   à sivatagban: étlen, szomjan

¨  Eltévedve – lelkileg:  

  a. tévtanítások útvesztőjében

  b.  saját utakon, mint Jónás, Ábrahám, Elimélek

  c.   nem találva helyet a tömegben

  d.  étlen, szomjan, lelki táplálék után (Mt 5:6)

· Lk. 15 (tékozló fiak): · Távol az atyai háztól  · Bent a házban

· Jézus ezekért jött: hogy megkeresse és megtalálja:

- Azt kell keresni: · Ami érték  · Ami nincs a helyén.

II. A megkötözöttekről (v. 10-16) „nyomorultan vasra verve”

¨  Rettenetes volt a Babiloni fogság… Márduk elött…

¨  Majd megszabadultak. à

¨  Manapság is minden ember rabságban van (Jn 8:29-36)

¨  A szabadulás éneke

· énekesmadár - (Ézs 12) (Zsolt. 137:1-5) à (Zsolt 126:1-6)

· Jézus = Szabadító.

· Pál láncokban van, mégis szabad

· Nem: forradalom, háború, ENSZ-erők hoznak szabadulást

III. A balgatagokról (v. 17-22)

¨  Betegek (a bűn következményeitől) – gonoszságaikért

¨  A bűn betegsége

v A vakon született (Jn. 8): Jézus látta nyomorúságát: sem ez, sem az nem vétkezett:„hanem hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei”

v Dávid nem akart ingyen való áldozatot hozni: „áldozzanak hálának áldozatával” (v. 22): az áldozatnak = ára van

IV. A kalmárokról (v. 23 – 32)

¨  Tengeren: hullámok

· Jézus a tengeren: lecsendesítette

· Pál – 276-an, de érette megmenekültek

Adjatok hálát: személyesen!

Akháb halála, Jósafát szabadulása - 1Kir 22:29-40

Akháb halála, Jósafát szabadulása

1Kir 22:29-40 (2Krón 18:28-34)

²⁹ És felvonult az Izráel királya, és Josafát, a Júda királya Rámoth Gileád ellen. ³⁰ És monda az Izráel királya Josafátnak: Megváltoztatom ruhámat, és úgy megyek a viadalra, te pedig öltözzél fel ruhádba. És elváltoztatta ruháját az Izráel királya, és úgy ment a viadalra.

³¹ Szíria királya pedig megparancsolta az ő szekerei harminckét fejedelmeinek, mondván: Ne vívjatok se kicsinnyel, se naggyal, hanem egyedül csak az Izráel királya ellen vívjatok. ³² És a mikor meglátták a szekerek fejedelmei Josafátot, mondának: Nyilván ez az Izráel királya; és reá rohanván, vívtak ellene. De Josafát elkezdett kiáltani. ³³ Mikor pedig látták a szekerek fejedelmei, hogy nem az Izráel királya, ott hagyták.

³⁴ Egy ember pedig csak úgy találomra kilőtte az ő kézívét, és találta az Izráel királyát a páncél és a kapocs között. És ő monda a kocsisának: Fordulj meg és vígy ki engem a táborból, mert megsebesültem! ³⁵ És az ütközet mind erősebb lett azon a napon, és a király az ő szekerében állott a szíriaiak ellen, és meghalt este felé, és a vér a sebből a szekérbe csorgott. ³⁶ És kikiáltották napnyugtakor a táborban, mondván: Minden ember menjen haza a maga városába és földjébe! ³⁷ És meghalt a király és visszavitetvén Samariába, eltemették a királyt Samariában.  ³⁸ És mikor mosták az ő szekerét a Samaria mellett lévő tóban: az ebek nyalták az ő vérét, és paráznák fürödtek ott, az Úrnak beszéde szerint, amelyet szólott volt. ³⁹ Akhábnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, az elefántcsontból építtetett ház, és mind a városok, amelyeket épített, vajon nincsenek-e megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében? ⁴⁰ És elaludt Akháb az ő atyáival; és uralkodott ő utána fia, Akházia.

Krisztus előtt a IX század közepén uralkodott Jósafát Júdában. Hosszú idő telt el azóta, mióta Dávid megszervezte az istentiszteletet, és Salamon felépítette a templomot. Az utánuk következő királyok sajnos bálványimádók lettek, és a felnövekvő nemzedék már nem ismerte sem az Urat, sem az ő igéjét. Ezért Jósafát legfőbb tennivalójának tekintette azt, már uralkodása legelején, hogy az Urat keresse, és Igéjét megbecsülje. Elhatározta, hogy ismertté teszi az Isten igéjét az országban is. Csapatot szervezett, akik városról városra járva tanították a népnek az igét. Az ördög csapdájába akkor esett, amikor Akhábbal és Jézabellel rokonságba került, és rokoni látogatást tett az izraeli udvarban, amikor Akháb elcsalta a harcba Rámóth Gileád ellen. Mikeás próféta hiába figyelmeztette őket a közelgő katasztrófára, a négyszáz hamis próféta szava erősebb volt, és elindultak a harcba. Jósafát csak Isten kegyelme folytán menekül meg ebből a végzetes kimenetelű háborúból.

Akháb attól félt, hogy meghal a harcban! Igaz, hogy a nyilvánosság előtt úgy mutatta, hogy nem hisz Mikeásnak, de intézkedéseivel elárulta, hogy a szíve mélyén mégis hitt neki, és attól félt, hogy meg fog halni a harcban, épp úgy, ahogyan azt Mikeás megjövendölte! Jellemtelenségének teljes valósága abban mutatkozik meg, hogy Jósafátot arra kéri, hogy öltözzön fel királyi ruhájába, úgy jöjjön az ütközetre, míg ő álruhát ölt és az álruha alatt páncélban fog felvonulni. Úgy gondolta, hogy ő majd kijátszódja Istent és annak prófétáját.

Ki ölte meg Akhábot? A véletlen? Nem, hiszen véletlenek nincsenek. Isten az, Aki a nyílvesszőknek is parancsolni tud. Ismeri a páncélok szerkezetét és gombjait. Nem a négyszáz hamis próféta hazugmondása, hanem az Illés és Mikeás által kijelentett igaz ítélet teljesedik be. Akháb az ő engedetlenségével saját halálbüntetését írta alá. A bűn mindig pusztulásba vezet. Aki a kegyelmet megveti, irgalom nélkül fog elveszni. Az igazi ellenséget Akhábnak nem a szíriaiakban, Nábótban vagy Mikeás személyében kellet volna látnia, hanem önmagában.

A tanulságot a következők megállapításokban foglalhatjuk össze: (1) aki engedetlen Isten szavának, az a vesztébe rohan, (2) aki a sötétséget választja, az egy idő után megvakul, annak lelki látása meghomályosodik, és nem tud különbséget tenni jó és rossz között. Végül, (3) aki segítségül hívja az Úr nevét, az megszabadul.

I. Aki engedetlen Isten szavának, az a vesztébe rohan

Akhábbal kapcsolatosan láthatjuk, hogy aki Isten szavának engedetlen, az engedetlenségével a vesztét idézi elő.  Ez azzal a kérdéssel szembesít minket, hogy komolyan vesszük-e Isten igéjét? Figyeljük meg, hogy Akháb mindenképp menni akart a harcba. Őt nem érdekelte az, hogy csakugyan kell-e ezt tenni, vagy most van-e az ideje, vagy milyen árat kell fizetni érte... Nem bánja azt sem, ha több ezer fiatal életével kell fizetnie ezért a katonai kalandért. Ő tudta mit akar: háborúzni akart, és Rámóth Gileádot visszafoglalni. Mivel erre Jósafát már odaígérte magát, hogy vele fog menni, ő is kényelmetlen helyzetbe került. Itt ő volt a vendég, aki nem oktathatta ki vendéglátóját arról, hogy ezt jobban meg kell fontolni. Nem akarta megrontani a viszonyt azzal, hogy nemet mond. Végül is, már igent mondott, most hogyan vonhatná azt vissza? Mivel nem tudott nemet mondani, belesodródott e kilátástalan háborúba.

Ma is megtörténik, hogy fiatalok, és volt fiatalok azért kerülnek az ördög csapdájába, mert nem tudnak nemet mondani!

Időközben, Isten küld számukra valakit, Mikeást, aki meg meri mondani nekik az igazat. Mikeás vállalta azt, hogy ezért arcul üssék, éheztessék és börtönbe zárják, de akkor is csak azt mondta, amit az Úr reá bízott. Vállalta a próféta sorsát. Általa Isten szólott hozzájuk, még egyszer, utoljára. Ha engedelmeskedtek volna Isten szavának, ez megmenthette volna mindkettőjüket és országaikat is. De Akháb nem akar engedelmeskedni, Jósafát pedig nem mert. Ott tántorognak mindketten az engedetlenség szakadékának peremén, és az egyetlen mentőkötelet durván elutasították! Engedetlenek lettek Isten szavának. Mikeás mondhatott, amit akart, ők fütyülnek rá! Márpedig, aki engedetlen az Úrtól jövő igének, az ezzel saját veszedelmét idézi elő.

Sajnos sokan kerülnek ilyen helyzetbe: tudják, mit üzen az Úr, mi az Ő akarata, de nem hajlandók engedelmeskedni Neki csak azért, mert nem olyan a hangulat és már felkészültek az ellenkezőjére. Az Igének csak az tud engedelmeskedni, akinek szent az, amit Isten mond.

Úgy háromszáz évvel később Jeruzsálem épp ilyen okok miatt pusztult el. Azt olvassuk az igében, hogy „az Úr, az ő atyáik Istene elküldte hozzájuk követeit jó idején, mert kedvezett a ő népének és az ő lakhelyének. De ők az Isten követeit kigúnyolták, a ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek, míglen az Úrnak haragja felgerjedt az ő népe ellen, s többé nem volt segítség.” (2Krón 36:15-16) Jeremiás próféta pedig ezt mondja Jeruzsálemről: „A te prófétáid hazugságot és bolondságot hirdettek néked, és nem fedték fel a te álnokságodat, hogy elfordították volna a te fogságodat, hanem láttak tenéked hazug és megtévesztő prófétálásokat.” (JSir 2:14) Íme, a babiloni fogság is elkerülhető lett volna, éppúgy, mint a rámóth-gileádi vereség, ha engedelmeskedni tudtak volna Isten igéjének. A kérdés az, hogy mi komolyan vesszük-e Isten igéjét? Készek vagyunk-e cselekedni azt, még ha körülöttünk sokan másképp tesznek is? Van-e bátorságunk mától fogva vállalni valamit, csak azért, mert Isten igéje úgy parancsolja?

II. Aki a sötétséget választja, az egy idő után megvakul

A második tanulság Jósafáttal kapcsolatos. Róla megállapíthatjuk azt, hogy aki nem mond határozott nemet a bűnnek és a gonosznak, az egyre inkább igent mond neki, aki mindinkább a sötétséget választja, az egy idő után megvakul, mivel lelki látása annyira meghomályosodik, hogy nem tud különbséget tenni a jó és a rossz között. Vajon mi tudunk-e tanulni a hibáinkból, és megtérni engedetlenségünkből?

Akháb kijelenti, hogy álruhában fog a harcba menni, de Jósafátot megkéri, hogy öltözze fel bátran királyi ruháját… Akháb tudta, hogy a harcmezőn a király lesz a célpont. Megneszelte, hogy az ellenség épp őt keresi, ezért nem tanácsos mutatkoznia, mint király. Mikeás kijelentette, hogy ebben a harcban elesik. Jó lesz vigyázni… Jósafátot azonban, akit belecsalt ebbe a kétes kimenetelű harcba, odadobja az ellenség elé, koncnak. Ilyenek az Akhábok: képesek feláldozni társukat csak azért, hogy magukat menthessék. Ez éppen a fordítottja annak, amit az Úr Jézus tett és tanított. Sokan Jósafát módjára beleegyeznek ebbe az előnytelen alkuba, mint ártatlan birkák mennek vesztükbe.

Joggal kérdezhetjük, vajon hová tette ez a Jósafát a józan eszét? Hogy nem jött rá az újabb csapdára? Hát nem vette észre, hogy orránál fogva vezetik és a vesztébe rohan? Ezekre a kérdésekre a válasz egyértelmű: nem, Jósafát már nem látja, hogy mi történik vele! Nem tud különbséget tenni jó és rossz között. Mert aki a sötétséget követi, egy idő után megromlik a látása és megvakul!

Akháb esetéből pedig nyilvánvaló, hogy aki engedetlen az igének, azt az ige nem megmenti hanem elítéli. Az elutasított kegyelem ítéletet jelent. Akháb meghal a harcban.

Pedig mennyire tudta Akháb, hogy mit akar... milyen nagy volt a ravaszsága, amikor álruhában azt gondolta, hogy be van biztosítva, mert helyette Jósafátot fogják lelőni, ő pedig visszafoglalja Rámót Gileádot és győztesen tér majd haza! Mennyire gőgösen utasította el Mikeást, és magabiztosan öltötte magára a páncélruhát! De nem számolt azzal, hogy Istent nem lehet megtéveszteni. A páncélon is van egy kicsi rés, és Isten a nyílvesszőknek is parancsol.

Így történhetett az, hogy valaki csak úgy véletlenül kilőtt egy nyilat, és az egyenesen halálra sebezte Akhábot. Mikor lement a nap, akkor Akháb számára örökre lement, mert meghalt. Aki Isten nélkül élt e földön annak Isten nélkül kell meghalnia, és Isten nélkül kell töltenie az örökkévalóságot. Milyen rettenetes!

III. Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megszabadul

Az evangélium abban található, hogy aki segítségül hívja az Úr nevét, az megszabadul, vagy újszövetségi szóval élve, üdvözül. Kész vagy-e segítségül hívni az Urat?

Szinte magunk előtt láthatjuk Jósafátot a küzdelemben. Az ellenség megkapta a parancsot, hogy ne harcoljon senki ellen, csak Izrael királya ellen. De királyi ruhában csupán Jósafát van. Akkor biztosan ő lehet Izrael királya! Nem törődnek a többiekkel, körbefogják Jósafátot. Jósafát rájön, hogy ez a biztos halál. Másodperceken múlik az élete. Történik azonban egy fordulat, amit az ige abban fejez ki, hogy Jósafát „elkezdett kiáltani”, vagy ahogyan a Krónikák könyve mondja, „akkor felkiáltott Jósafát, és az Úr megsegítette őt, és az Isten azokat elfordította tőle” (2Krón 18:31). Persze, ezt kellett volna tennie, még az Akháb udvarában! Milyen jó, hogy az Úr nem jött szemrehányásokkal, hanem kész volt segíteni. Hogyan? Hát úgy, hogy Neki van hatalma még egy ilyen felbőszült sereget is megállítani. Valahogyan, valamiből megállapították, hogy ez nem Izrael királya... No, akkor nem fontos. „Elfordította azokat tőle.”

De Jósafát előtt világossá vált, hogy őt egyedül Isten szabadíthatta meg. Segítségül hívta az Úr nevét és megaszabadult, „Mert aki segítségül hívja az Úr nevét, az megmenekül.” Ez az igazság három helyen is megtalálható a Bibliában. Először a Jóel könyvében (Jóel 2:22), aztán Péter apostol idézi pünkösdi prédikációjában (ApCsel 2:21), és végül Pál apostol is idézi a római levélben (Róm 10:13). Persze, tudni kell azt, hogy csak akkor igaz ez a megállapítás, ha valaki így kiált fel, mint Jósafát. Ha valaki nem nyugszik bele abba, hogy ostobasága miatt elpusztul, az kiáltson fel Istenhez! Ha valaki kész hosszú idő után végre komolyan venni Isten igéjét, az kiáltson fel Istenhez! Ha valaki kész Isten hívni segítségül, még akkor is ha eddig csak kigúnyolni és semmibe venni tudta őt, az kiáltson fel Istenhez. Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megtartatik.

Olyan ez, mint amikor a süllyedő tanítványok felkiáltottak, hogy „Uram, nem törődsz vele, hogy elveszünk?” (Mk 4:38) Erre az Úr méltósággal rászólt a tengerre, mint egy rossz gyermekre, és azonnal elállt a szél és lett nagy csend.

Olyan ez, mint amikor a kereszten függő lator odafordult Jézushoz: „Uram, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz a te országodban!” (Lk 23:42) Erre az Úr azonnal kész volt biztosítani őt arról, hogy még aznap vele lesz a paradicsomban. Nem magyarázza neki, hogy erre hamarabb is gondolhatott volna. Vagy, hogy legalább a tízparancsolatot megtanulhatta volna. Készségesen és szemrehányás nélkül kész volt számára a segítség. Van szabadulás!

Ez az, ami nekünk is fel van kínálva.

Jósafát elfordulása az Úrtól - 1Kir 22:13-28

Jósafát elfordulása az Úrtól 

1Kir 22:13-28 (2Krón 18:4-27)

¹³ A követ pedig, aki elment volt, hogy elhívja Mikeást, szólott neki, mondván: Íme, a próféták egyenlő akarattal jót jövendölnek a királynak: szólj, kérlek, te is úgy, mint azok közül egy, és jövendölj jót. ¹⁴ Mikeás pedig monda: Él az Úr, hogy csak azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem.

¹⁵ És mikor a királyhoz ment, monda néki a király: Mikeás! elmenjünk-e Rámoth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjuk? Ő pedig monda néki: Menj fel és járj szerencsével; az Úr kezébe adja azt a királynak. ¹⁶ És monda néki a király: Még hányszor kényszerítselek téged, hogy az igaznál egyebet ne mondj nékem az Úr nevében? ¹⁷ És monda: Láttam az egész Izráelt szétszéledve a hegyeken, mint a juhokat, amelyeknek nincsen pásztoruk. És monda az Úr: Nincsen ezeknek uruk? Térjen vissza ki-ki az ő házához békességben. ¹⁸ És monda az Izráel királya Josafátnak: Nemde nem megmondtam-e neked, hogy soha jót nekem nem jövendöl, hanem csak rosszat.

¹⁹ És monda Mikeás: Azért halld meg most az Úr beszédét: Láttam az Urat az ő székében ülni, és az egész mennyei sereget az ő jobb- és balkeze felől mellette állani. ²⁰ És monda az Úr: Kicsoda csalja meg Akhábot, hogy felmenjen, és elvesszen Rámoth Gileádnál? És ki egyet, ki mást szólt hozzá. ²¹ Akkor előjött egy lélek, aki az Úr eleibe állt, és monda: Én akarom megcsalni őt. Az Úr pedig monda néki: Miképpen? ²² És felele: Kimegyek, és hazug lélek leszek minden ő prófétáinak szájában. Akkor monda az Úr: Csald meg és győzd meg; menj ki, és cselekedjél úgy. ²³ Íme, az Úr a hazugságnak lelkét adta mindezeknek a te prófétáidnak szájába; és az Úr szólott veszedelmes dolgot ellened. ²⁴ Akkor odalépett Sédékiás, a Kénaána fia, és arcul csapva Mikeást, monda: Hogyan? Eltávozott volna én tőlem az Úrnak lelke, hogy csak néked szólana? ²⁵ És monda Mikeás: Íme, meglátod azon a napon, amikor az egyik kamarából a másik kamarába mégy be, hogy elrejtőzhess. ²⁶ Az Izráel királya pedig monda: Fogjad Mikeást, és vidd vissza őt Ammonhoz, a város fejedelméhez, és Joáshoz, a király fiához; ²⁷ És mondjad: Ezt mondja a király: Vessétek ezt a tömlöcbe, és tápláljátok őt a nyomorúság kenyerével és a nyomorúság vizével, míg békességgel megjövök. ²⁸ Monda pedig Mikeás: Ha békességgel térsz vissza, nem az Úr szólott én általam. Azután monda: Halljátok ezt meg minden népek!

Jósafát király bukásának története példát ad arról, mit jelent nem engedni az Úr szavának. Nagyon jól kezdte, de rosszul folytatta. Csak Isten kegyelméből történhetett meg, hogy végül mégis jól fejezhette be.

Bukásának további lépései abban mutatkoztak meg, hogy miután kimondta szörnyű fogadalmát, hogy elmegy Akhábbal a harcba, mindjárt rossz érzése támadt, és megpróbálta megtudni Isten akaratát. Sajnos, ahogyan ez történni szokott, már nem volt bátorsága vállalni az igazságot, hanem felpártolta a bűnt, és tudatosan elpártolt az Úrtól, tétlenül nézte végig Mikeás bántalmazását. Figyeljük meg Jósafát engedetlenség miatti nyugtalanságát, (2) megalkuvás miatti gyávaságát, és (3) hitványságát, amikor szótlanul eltűrte a hűséges Mikeás bántalmazását.

I. Jósafát nyugtalansága

Jósafátnak rossz érzése támadt, nyugtalan lett azonnal, ahogyan odaígérte magát Rámót Gileád visszafoglalására. Az engedetlenség miatti nyugtalanság ez. Ez természetes, mert akiben Isten Szentlelke munkálkodik, akik Istenre figyelnek, azokon valami szent békétlenség vesz erőt mindig, amikor engedetlenek lesznek iránta. Jósafát hozzászokott ahhoz, hogy megkérdezze az Urat: ezt most is így kellett volna tennie. De elhirtelenkedte a választ és túlságosan hamar kimondta, hogy menni fog Akhábbal a hadba. Már nincs mit tennie, de ha előtte nem kérdezte meg az Urat, akkor legalább utólag kérdezze meg! Igaz, hogy ez egy kicsit olyan „eső után köpönyeg”, de jobb későn, mint soha! „Kérdezősködjél még ma az Úr beszéde után” (5. v.).

Úgy tűnik, hogy Akhábot meglepte ez a dolog. Mit kell arról kérdezősködni, ha már mindketten eldöntötték, hogy indulnak? De hát, ha ennyire kegyes ez a Jósafát, ám legyen. Nehogy azt higgye már, hogy itt a szomszéd várban nem vallásosak az emberek. Majd ő megmutatja neki. Összeszedte összes udvari prófétáját, akiknek nem kellett megmondani, hogy mit akar hallani a király, mert azt ők úgyis tudták. Egyébként a hamis próféták mindig azt mondják, amit hallani akarnak tőlük. Akkor fizetik meg őket jól. Ezek tehát kórusban kezdték mondani, hogy vonulj föl, mert az Úr győzelmet ad neked! Jósafátnak gyanús lett ez a nagy egyhangúság és hirtelen harci kedv. Isten Szentlelke jelezni szokta övéinek, ha valami hamisan cseng. Akiben Isten Szentlelke van, az ismeri a Pásztor hangját (Jn 10:3-5). Az Úr nevében már nagyon sok hazugságot és féligazságot hirdettek. Jósafát megérezte, hogy itt valami nincs rendben. Újra kérdez, habár kérése szinte udvariatlan és erőszakoskodó: „Nincs itt már több prófétája az Úrnak, hogy attól is tudakozódhatnánk? És monda az Izráel királya Jósafátnak: Még van egy férfiú, aki által megkérdhetjük az Urat, Mikeás, a Jemla fia; de én gyűlölöm őt, mert soha nem jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat. És monda Jósafát: Ne beszéljen így a király!” (7-8. v.)

Akháb attól félt, hogy elveszíti Jósafát támogatását, akinek több mint egymillió katonája volt (2Krón 17:13-19), ezért megpróbálta hitelteleníteni előtte az Úr prófétáját: „Nemde nem megmondtam-e neked, hogy soha jót nekem nem jövendöl, hanem csak rosszat?” (18. v.) Akháb egyre zaklatottabb, mert kezdi látni, hogy az igazság egészen más, mint amit ő elképzelt magának, és amit Akháb megpróbál elhitetni vele. Akháb sem Benhadád ellen harcol immár, hanem Isten ellen: gyűlöli a prófétát, aki megmondja neki az igazat! Bezzeg Dávid soha nem gyűlölte Nátánt amiatt, hogy rámutatott bűneire. De az Akháboknak nincs fülük a hallásra. Ők már úgyis eldöntötték, hogy mit tesznek, és haragszanak, ha Isten azt nem írja alá. „De én gyűlölöm őt...” Micsoda téves gondolkozás!

II. Jósafát gyávasága

A Jósafát nyugtalanságát nemcsak érdeklődés követte, hanem elbátortalanodás, gyávaság is. Amikor nyilvánvalóvá lett Akháb istentelensége, akkor gyáván megalkudott, és nem mert kiállni többé az igazság mellett, nem merte keményen megfeddeni Akhábot istentelensége miatt.

Akháb már régóta hazugságban élt. Most következett, hogy learassa hazugságának következményeit. Ne mondjuk azt, hogy Isten félrevezette Akhábot. Nem Isten a hibás azért, hogy Akháb folytonosan elutasította az igazságot, és emiatt Isten most kiszolgáltatta saját hazugságának (Róm 1:18-32). Itt Jósafát az, akin csodálkoznunk kell, mivel ő nem ilyen életet élt. De amikor meghallotta Akháb istenkáromló szavait, csak annyit mondott: „Ne beszéljen így a király.” (8. v.) A szíve mélyén érezte, hogy a füle hallatára gyalázzák az ő Istenét, de nem mert egyértelműen odaállni Mikeás mellé, mint testvére mellé, mert az istengyalázó Akháb a rokona lett. Úgyhogy, alkalmazkodik. Megalkuszik. Talán azzal magyarázta ezt, hogy vendégségben van, és nem bánthatja meg vendéglátóját. Ezért megpróbál elfogadhatóan, politikailag korrektül mondani véleményt. Tiltakozik, de nem úgy, ahogyan tiltakoznia kellene, egyértelműen, bátran felvállalva a presztízs-veszteséget, vagy akár a halált is, hanem csak úgy udvariasan, amelynek nyílván, semmilyen hatása nem lett.

Mikeást megakarták vesztegetni. Tájékoztatták, hogy mindenki jót mond, álljon ő is be a sorba. Csakhogy az igaz prófétákat nem lehet megvásárolni, nem lehet megvesztegetni. Mikeás megesküszik, hogy csak azt fogja mondani, amit az Úr a szájába ad.

Kissé csodálkozunk azon, hogy ő is úgy kezdi, ahogyan a többiek. Két feltételezés van, amivel ezt magyarázzák. Az egyik az, hogy Mikeás mindezt gúnyosan mondta, ahogyan Illés bíztatta Baál prófétáit Kármel hegyén: „Kiabáljatok hangosabban, hátha kicsit nagyothall, félrement, vagy alszik...” (2Kir 18:27) Így szólhatott Mikeás is, gúnyolódva: „Menj fel és járj szerencsével; az Úr kezébe adja azt a királynak”, hiszen ezt mondják a többiek is mind... (15. v.) Ám lehetséges az is, hogy Mikeás meggyengült: látva a túlerőt, úgy érezte, hogy nem érdemes az árral szemben úszni. Ismerve Akhábot úgy látta, hogy hiábavaló erőlködés lenne ilyen hangos kórussal szemben egyedül képviselni az igazságot. Négyszáz ember! És van képük Istenre hivatkozni! Hát hogy jöjjön ő egy ünneprontó üzenettel ennyi ellenében? Isten azonban olyan kegyelmes, hogy nem engedte meg, hogy Mikeásban maradjon az igaz ige. Akhábot használta fel, hogy Mikeás megbátorodjék, és elmondja szomorú prófétai látomását: „Láttam az egész Izráelt szétszéledve a hegyeken, mint a juhokat, amelyeknek nincsen pásztoruk.” (17. v.) A vereség utáni menekülő népet látta, amelynek királya már meghalt.

Magunk elé képzelhetjük, ahogyan ott ült a két király Samária főterén, díszruhában pöffeszkedve. Már ez is paródiája annak, ami történik, mert Istent nem így kell megkérdezni, hanem inkább térden állva, zsákruhában. Hát még, amikor kiderült, hogy senki sem hajlandó engedelmeskedni Istennek! Ők már előre eldöntötték, hogy mit fognak tenni. Pedig Akháb életében most hallott utoljára igét. Most még megtérhetett volna. Ottmaradt, elesett ebben a csatában. Csak órák, napok választották el a halálától. Hallotta az igét, de engedetlenségével halálra ítélte magát.

Isten szeretetének csodája az, hogy még ilyen körülmények között is kijelentette akaratát. Még meg lehetett volna térni, még elkerülhető lett volna a gyalázat, a vereség, a gyász, a vérveszteség, mégsem érdekelt senkit őszintén, hogy mit üzen az Úr. Megkérdezik az Urat, ha már ennyire ragaszkodik hozzá Jósafát, „hívd ide hamar Mikeást” (9. v.), legyünk túl rajta minél előbb, de már mindenki eldöntötte magában, hogy mit fog tenni. Érezhető Akháb magatartásán az idegesség, a nyugtalanság, a bosszúság, hogy késleltetik, pedig már végleg eldöntötte, hogy mit fog tenni, bármit mondana is az Úr.

III. Jósafát hitványsága

Az ige beszámol arról, hogy mit kellett szenvednie Mikeásnak hűsége miatt. Ilyen nehéz időkben az Úr prófétáinak mindig szenvedniük kell. De még így is érdemesebb vállalni az arculütést, inkább, mint hordozni vas-szarvakat! Kár, hogy Jósafát mindezt hitványul végignézte, anélkül, hogy közbelépett volna.

Sorba vehetjük azokat az alkalmakat, amikor Jósafát döntés elé volt állítva és visszafordulhatott volna: a sógorságnál, a látogatásnál, a könnyelmű igenmondás után, a gyanúsan csengő hamis próféták koholmánya hallatára, a Mikeás látomásának átadása után… Azt mindannyian tudjuk, hogy ilyenkor már nagyon nehéz visszafordulni. De mégsem lehetetlen. Azért nehéz, mert ilyenkor már ki kell jelentenie, hogy „vétkeztem”. Vállalni kell, hogy meglesz róla a vélemény: „Micsoda ember ez, hogy megszegi a szavát, visszakozik..., megbízhatatlan és kiszámíthatatlan...” Jósafát nem tudott megállni és visszafordulni. Megalkudott, magára hagyta Mikeást, és átpártolt Akhábhoz, követve a hamispróféták hamisságát.

Egyedül vállalni az igazságot mindig nagyon nehéz. Képviselni szeretettel, határozottan, odaállni azok mellé, akik ugyanezt képviselik: ez nagyon nehéz. De mégis ezt kell tenni! Bármibe kerülne is, ez a helyes magatartás! Jósafát megpróbált kétfelé sántikálni: úgy akart Mikeás testvére maradni, hogy Akhábbal sem szakított. Márpedig „senki sem szolgálhat két úrnak” (Mt 6:24). Oda kell állni Isten sokat szidott népe mellé, felvállalva, hogy azután téged is szidni fognak. Az igazság ma sem népszerű. Kiállni az Ige mellett, hogy az aktuális üzenet az élet, a család, a társadalom számára, ez ma sem népszerű, sokszor még teológiai körökben sem. Egyre pogányabb világban élünk, ahol egyre nehezebb vállalni az Úr akaratát. Mindinkább különcnek tűnik az, aki ragaszkodik a Szentíráshoz. Sokan vannak, akik a népszerűt hirdetik, mert az kifizetődőbb. Egyre több oldalról halljuk, hogy „íme... mindenki jót mond, mondjad te is”, próbálva rávenni minket a megalkuvásra, a békesség kedvéért, a szeretet jegyében, a tolerancia jelszavával... Csak épp azt nem tolerálják, aki engedelmes akar maradni az Úrnak. Mózes vállalta az Isten népével való együtt nyomorgást! (Zsid 11:25) Vállaljuk mi is! „Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.” (Mt 24:13)

Ha közösséget vállalsz azokkal, akik az Úr ellenségei, ez azt eredményezheti, hogy te is azok sorsára fogsz jutni. Így írja Pál Timótheusnak: „Te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet, üldöztetésemet, szenvedéseimet, amelyek rajtam estek Antiókhiában, Ikóniumban, Listrában: minémű üldöztetéseket szenvedtem! De mindezekből megszabadított engem az Úr. De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak. A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén. De te maradj meg azokban, amiket tanultál és a mik reád bízattak, tudván kitől tanultad.” (2Tim 3:10-14)

Jósafát leszármazottjait szinte teljesen kiirtották! Attália, mint egy trójai faló, a bálványozást és pusztulást importálta Júdába. Pedig csak egy ártatlan menyegzővel kezdődött! „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában!” (2Kor 6:14) Ha egy pacsirta és egy veréb egy kalitkába kerül, hamarabb megtanul a pacsirta csiripelni, mint a veréb énekelni!

A vallásos köntös nem jelenti azt, hogy jó úton jársz. „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-e; mert sok hamis próféta jött ki a világba.” (1Jn 4:1)

Nem engedélyezett kapcsolat - 1Kir 22:1-12

Nem engedélyezett kapcsolat

1Kir 22:1-12 (2Krón 18:1-3)

¹ És három esztendő lefolyt úgy, hogy nem volt hadakozás a szíriaiak és az Izráel között. ² De a harmadik esztendőben aláment Jósafát, Júda királya az Izráel királyához.

³ Akkor monda az Izráel királya az ő szolgáinak: Nem tudjátok-e, hogy Rámoth Gileád a miénk? És mi hallgatunk, és nem vesszük vissza azt Szíria királyától? ⁴ És monda Jósafátnak: Feljössz-e velem e hadba Rámoth Gileád ellen? Felelt Jósafát az Izráel királyának: Úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped; úgy az én lovaim, mint a te lovaid. ⁵ És monda Jósafát az Izráel királyának: Kérdezősködjél még ma az Úr beszéde után.

⁶ És összegyűjtötte az Izráel királya a prófétákat, közel négyszáz férfiút, és monda nékik: Elmenjek-e Rámoth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? És mondának: Menj fel; mert az Úr kezébe adja azt a királynak. ⁷ És monda Jósafát: Nincs itt már több prófétája az Úrnak, hogy attól is tudakozódhatnánk? ⁸ És monda az Izráel királya Jósafátnak: Még van egy férfiú, aki által megkérdhetjük az Urat, Mikeás, a Jemla fia; de én gyűlölöm őt, mert soha nem jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat. És monda Jósafát: Ne beszéljen így a király! ⁹ És előszólított az Izráel királya egy udvari szolgát, és monda: Hívd ide hamar Mikeást, a Jemla fiát.

¹⁰ És ott ült az Izráel királya és Jósafát, Júda királya, ruhákba öltözötten, mindenik a maga trónusán Samaria kapuja előtt a térségen, és a próféták mind ott jövendöltek előttük. ¹¹ És Sédékiás, a Kénaána fia, vasszarvakat készített, és monda: Ezt mondja az Úr: Ezekkel ökleled a szíriaiakat, míg meg nem emészted őket. ¹² És a próféták is mindnyájan ekképpen jövendöltek, mondván: Menj fel Rámoth Gileád ellen, és jó szerencséd lesz; mert azt az Úr a király kezébe adja.

Az igében körvonalazódó konfliktus, Rámót Gileád miatt, egy elvett és nem visszaadott város miatt robbant ki, Izráel és Szíria között. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy a 20. részben leírt győzelmek után Akháb és Benhadád szövetségesekként harcoltak az Orontes folyó mellett, a qarqari csatában az asszír Salmanasszár ellen. Erre a csatára Kr. e. 835-ben került sor. A Biblia nem beszél erről a csatáról, de Salmanasszár egyik krónikája a British Museum-ban beszámol róla. Meglehet, hogy ez a győzelem bátorította fel Akhábot arra, hogy szembeszálljon addigi szövetségesével, Benhadáddal.

A történet mondanivalója Jósafát bukásának lépésit mutatja be, amelyek egy nem engedélyezett kapcsolatról, egy nem engedélyezett látogatásról, és egy nem engedélyezett ígéretről szólnak.

I. Egy nem engedélyezett rokonság

Jósafátról sok szép és jó dolgot mond a Biblia, főleg a Krónikák könyvében (2Krón 17-20). Megmagyarázhatatlan, hogyan kerülhetett ilyen kapcsolatba az istentelen Akhábbal, amely majdnem az életébe került. Az egymással való szövetség szentesítéseként Akháb a leányát, Attáliát Jósafát fiához, Jórámhoz adta feleségül (2Kir 11:1). Ennek következményeképpen történhetett az, hogy „békességben élt Jósafát az Izráel királyával” (44. v.).

Ám nagyon úgy tűnik, hogy mindez az ördög csapdája volt, mert a ravasz Akháb saját céljaira próbálta meg felhasználni a kegyes Jósafátot. A krónikás részletesebben beszámol erről: „Jósafátnak nagy gazdagsága és dicsősége volt. Ő sógorságot szerzett Akhábbal. Néhány esztendő múlva aláment Akhábhoz Samariába, és levágatott Akháb az ő és a vele való nép számára sok juhot és ökröt, és rávette őt, hogy felmenjen vele Rámóth Gileádba.” (2Krón 18:1-2) Akháb tervébe jól beleillett az a rokoni látogatás, amelyet a naiv Jósafát Samariában tett, jelentős hadinép kíséretében. Részt vett a vendéglátója által készített lakomán, amelyen Akháb egy alkalmas pillanatban megkérdezte, hogy elmenne-e vele Jósafát a hadba, hogy visszaszerezzék Rámót-gileádot a szíriaiaktól. Jósafát könnyelműen így felelt: „úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped; úgy az én lovaim, mint a te lovaid.” (4. v. 2Krón 18:3).

A bukás első lépcsője az volt, amikor Jósafát sógorságot szerzett Akhábbal. Hogyan tehetett ilyet egy istenfélő király, hogy sógorságot szerez az Úr prófétái ellen tomboló Jézabellel és papucs férjével? Hiszen bizonyára tudatában volt annak, hogy Isten megtiltotta, hogy pogányokkal kössenek házasságot, és Jósafát mindeddig Isten igéjéhez kívánta szabni magát!

Nyilvánvaló, hogy érdekházasságról, politikai házasságról volt szó. Dávid is kötött ilyen házasságot Thalmaival, Gessúr királyával – onnan született Absolon. Salamon meg egyenesen a fáraó veje lett, és csodálatos palotát épített egyiptomi feleségének! Tehát itt sem úgy állt a helyzet, hogy Jórám beleszeretett volna Attáliába… Még ha úgy lett volna is, az édesapa maga mellé ültethette volna, hogy megbeszélje vele, valahogy így: „Nézd, én csak a boldogságodat akarom, ezért kérlek, jöjj, beszéljük ezt meg! Tudod-e te, hogy kifélék azok? Gyűlölik az Urat! Megkérdezted-e, hogy mit szól ehhez a kapcsolathoz az Isten?” Ilyen beszélgetésre biztos nem került sor, pedig nagyon jó lett volna, mert később ennek a házasságnak szörnyű következményei lettek. Ez van megírva: „Amikor Attália látta, hogy meghalt a fia, kipusztította a királyi ház minden ivadékát.” (2Kir 11:1. 2Krón 22:10) Vagyis Jósafát utódjait! Ilyet nem kívánhat magának egy édesapa sem!

„Sógorságot szerzett Akhábbal.” Legtöbbször az ilyen kapcsolatokra emelt kifogásokra azt válaszolják, hogy ne szóljon bele senki. Mindenki azzal szerez sógorságot, akivel akar. Megengedheti magának. Joga van a boldogsághoz. Úgy vélik, hogy ezek semleges lépések és nincsenek kihatással a lelkiekre. Pedig nagyon tévednek, mert az ördög csapdája ez. „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? Vagy mi közössége van a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? Vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten templomának a bálványokkal? Mert ti az élő Isten temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket. És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.” (2Kor 6:14-18.)

II. Egy nem engedélyezett látogatás

A második lépés az ördög csapdájában az Isten által nem engedélyezett látogatás, ahol Jósafát társult Akháb erkölcstelen és istentelen irányvonalához.

Az Akháb udvarában azok a „haladónak” nevezett kifejezések uralkodtak, amelyeket manapság is sokat hangoztatnak: tolerancia, pluralizmus, ökuménia... Lehet, hogy Jósafát nem talált kivetnivalót abban, hogy elmenjen vendégségbe Akhábhoz. Elvégre, mi rossz van abban, ha egyik szomszéd meglátogatja a másikat? Hol van itt baj? Ott, hogy Jósafát nem diszkrét látogatásra ment, egyedül, hanem sok néppel. Akháb is kitett magáért: sok juhot és barmot vágatott le a vendégeknek, ahol vigadhattak sokáig. Volt ott minden: ital és étel, a bálványáldozatok sorában, az ahhoz kapcsolódó „játékokkal”. Tivornyáztak, ahogyan a világ szokott. De mit keres ott Jósafát? Hogy érezheti jól magát ilyen helyen Istennek gyermeke? Hogy engedheti ezt meg magának? Miért nem kérdezte meg, hogy „hogyan jutottam ide?” Annak idején Péter is kérdezhette volna: „Hogyan melegedhetek együtt azokkal, akik letartóztatták és megcsúfolták Mesteremet?” De nem kérdezte…

Cseri Kálmán egyik prédikációjában elmondja, hogy egy fiatalembernek új életet ajándékozott az Úr az egyik nyáron, de volt barátai szilveszterkor szeretettel és erőszakosan még meghívták egy házi összejövetelre. Úgy éjfél fele, amikor széjjelnézett egy kicsit, mint aki álomból ébredt, látta, hogy már mindenki spicces, a cigarettafüstöt akár vágni lehetne, a zene bömböl, és bárhová néz, mindenütt parázna jelenetek voltak... Erre feleszmélt. „Mit keresek én itt?” – kérdezte magától. Szótlanul felvette a kabátját és elment. Ez mentette meg.

Persze, ilyenkor szoktak jönni a kérlelések, hogy „egyszer te is megteheted”, „Isten kegyelmes, majd megbocsátja”... Azonban mégis úgy van, hogy az ilyen tivornyázásokon ás dorbézolásokon nincs mit keressen Isten gyermeke. „Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók.”

Ezt kellett volna megértenie Jósafátnak, de ő nem eszmélt fel, hanem tovább haladt a bukását előidéző csapdába.

III. Egy nem engedélyezett ígéret

A harmadik lépése Jósafátnak egy nem engedélyezett ígéret volt. Odaígérte magát és népét egy kilátástalan és értelmetlen háborúba, Akháb oldalán.

Az Akháb udvarában lévő próféták nem voltak valódi prófétái az Úrnak, hanem annak a korrupt vallásos rendszernek voltak a kiszolgálói, amelyet annak idején Jeroboám alapított (1Kir 12). Ma is megtörténik, hogy a vallás képviselői cinkosai lesznek a politikai vezetésnek. Ilyenkor valóban „egy hazug lélek” veszi át az irányítást!

Ott, Samária főterén, díszes ruhákban, amikor már jól felönthettek a garatra, Jósafát odaígérte magát a háborúba. Akháb tudni akarta, hogy Jósafát elmegy-e vele a harcba. Jósafát viszont tudni akarta, hogy mi az Úr akarata, és hogy velük fog-e tartani? Akháb saját terveit követte, Jósafát Isten akaratát kereste. Mivel Akháb bizonyos volt az udvarbeli próféták hűségében (cinkosságában), hajlandó volt tejesíteni Jósafát kérését. Minden próféta győzelmet jövendölt. De Jósafátot nem győzte meg a próféták egyhangúsága, hanem az után érdeklődött, hogy van-e olyan próféta, aki nem függ Akháb jóindulatától: „⁷ És monda Jósafát: Nincs itt már több prófétája az Úrnak, hogy attól is tudakozódhatnánk? ⁸ És monda az Izráel királya Jósafátnak: Még van egy férfiú, aki által megkérdhetjük az Urat, Mikeás, a Jemla fia; de én gyűlölöm őt, mert soha nem jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat. És monda Jósafát: Ne beszéljen így a király!” (7-8. v.) Már az Akháb véleménye is elárulta, hogy az udvari próféták olyan vallásos szélhámosok, akik nem a Szentlélek vezetése alatt prófétálnak. Később Mikeást is arról próbálták meggyőzni, hogy mondja azt, amit a király hallani akar, és amit a többiek is mondanak, nem pedig az igazságot. De Mikeás nem engedte, hogy megvásárolják.

Eddig épp azért tudta Jósafátot megáldani az Úr, mert nem ment oda, ahova mások mentek. Most viszont hirtelen és meggondolatlanul kijelenti: ahova te mégy, oda megyek én is. Hogy mondhatott ilyet? Hiszen eddig csak oda ment, ahová az Úr küldte! Hogyan dönthetett az Úr nélkül?

Mindezt el lehetett volna kerülni: ha nem lép sógorságra Akhábbal, ha nem társul hozzá azon a látogatáson, hanem tiltakozik az istentelen magaviselet ellen. „Aki lágyan viseli magát az ő dolgában, testvére annak, aki tönkretesz.” (Péld 18:9) Amikor Isten gyermekéről és a világról van szó, senki nem viselkedhet lágyan.

A hívő a világban él, de a világi gondolkozást nem teheti magáévá, hiszen akkor már nem Isten országának polgára, hanem ennek a világnak kárhozott fia. A hajó a vízen van, de a víz nem kerülhet a hajóba, mert akkor elsüllyed. A szakítás, elhatárolódás a megtéréskor kezdődik, és mindvégig tart. Ne legyünk megalkuvók az ellenséggel!

A gutaütött meggyógyítása - Mt 9:1-8

A gutaütött meggyógyítása

Mt 9:1-8

<  Ugyanez a gyógyítása Jézusnak megtalálható részletesen a Mk 2-ben is: „Napok múlva pedig ismét bement Kapernaumba, és meghallották, hogy otthon van.” (Mk 2:1) Ez a megállapítás kapcsolódik a Mt 4-ben található feljegyzéshez: „Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatért Galileába; és odahagyva Názáretet, elment és lakozott a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali határain.” (Mt 4:12-13)

v  Kapernaumban a Péter házánál lakhatott (Mt 8:14), ahol meggyógyította a Péter anyósát. (Mk 1:29) Itt történik az, hogy a zsúfolásig megtelt házba a tetőn keresztül hoznak egy agyvérzést kapott embert, aki tehetetlenül feküdt a hordágyon, négy barátjától hordozva. Odateszik Jézus elé...

v  Otthon történik? Talán saját szállásán, vagy Péter házánál… Sok vendég összegyűlt ott…

v  Mit látott Jézus, amikor lenézett, felnézett és körbenézett?

I. Bűnök és gondok

<   Egy agyvérzés miatt megbénult ember volt ott, akit vinni kellett, beszélni sem tudott. Talán nem is volt eszméleténél.

v  Jézus megbocsátja bűneit. Az akadékoskodó farizeusoknak is bebizonyítja isteni hatalmát.

<   Itt is van egy nagybeteg, akit Jézushoz kell hoznunk: Szilágyperecsen. Úgy is mondhatnám különben, hogy az egész világ beteg. De ebben a perecseniek is benne vannak. Most legyen csak róluk szó.

v  Tudjuk, milyen súlyos állapotban van ez a beteg. Kritikus feszültség. Belső láz emészti az erejét. Hajszálon függ az élete. Aggasztó a holnapja. (Alkohol, harag, viszály, gyűlölet, erkölcstelenség és hitetlenség gyötri…)

v  Kábult és tehetetlen. Tanácstalan. Béna. Megnyomorodott. Lehet ezzel nem törődni? Lehet ebbe belenyugodni, hogy úgysem állíthatjuk meg a végzetet? Lépjünk közbe!! Gondolom, sokan aggódnak miatta…

<  Az Úr Jézus szava: „Megbocsáttattak néked a te bűneid!” – nagy jelentőséggel bírt, mégis bizonyára csalódást okozhatott a szívekben... Azok az emberek nem ezt várták!

v  Nem ezért cipelték oda ezt a beteget, hanem azt remélték, hogy Jézus segít a nyomorúságán. És minderről szó sincs!

v  Jézus a bűneiről beszél. Szerintük nem ez volt itt a gond, hanem a testi nyomorúság. A gutaütés! Talán félreértette őket?

<  Nem a bűn a legnagyobb problémánk....

v  Csalódnak! Így csalódnak sokan, mert gondjaik vannak, de nem bűneik... A Bűnök? Azok nem annyira lényegesek....

<  Mennyi sok mindent várunk Jézustól! Sokkal inkább, mint bűneink bocsánatát. Bűnbocsánat? Az a legkevesebb igényünk Jézustól, hogy a bűneinket megbocsássa. Elrontott, megfáradt, kifosztott élettel jövünk ide, és nem azt várjuk, hogy felszabadító szót mondjon bűneinkre... Ó, azok a kisebb-nagyobb bűnök nem nyomják a szívünket! Hozzászoktunk. Napirendre tértünk felette. „Én már ilyen vagyok, nem tehetek róla.” Majd csak elintézzük valahogy azokat a bűnöket is...

<  Inkább a bajainkat soroljuk. Gondjaink vannak.

v  Gutaütés, lakásgondok, nem bírod a társbérletet, válságban a házasságod vagy a családod, nem bírsz a gyermekeiddel, engedetlenek, rossz emberek gonoszul bánnak veled, tönkretették az idegeid, emésztődik az életed, van egy titkos lelki bánatod, nem értenek meg, vagy épp testi fájdalmak gyötörnek és attól félsz, nehogy arra a betegségre utaljanak, amitől mindenki annyira retteg manapság...

v  Valami ilyen segítség kellene... Kihúzni a kátyúból, felemelni, megszabadítani a gondoktól és bajoktól. Ezt várjuk Tőle. Ehelyett meg Ő azt mondja: „Megbocsáttattak néked a te bűneid!” Nahát!

<  Ilyenkor jönnek a vádak Isten felé.

v  Isten engem nem szeret! Hiába is könyörögtem, nem hallgatott meg! Nem segít!

<   Mi a mi igazi bajunk? Betegség, gutaütés? Vagy a bűneid? Jobban félsz egy fogfájástól, mint a bűntől? Mellékes ügy számodra a bűntől való szabadulás?

<  Jézus épp segíteni akar. De nem a tünetet kezeli, hanem a bajt.

v  Ezért beszél a bűnről. Azt mondja: nem az a te igazi bajod, ami látszik, hanem ami benned van! Nagy baj a gutaütött, tehetetlen állapot, az emberek rosszindulata, a hűtlen élettárs, de a te bajod mélyebben van, a szívedben! A lelkedben: a bűneid. Nem a mások bűnei, hanem a tieid. Amiket talán észre sem veszel már, vagy rejtegetsz, titkolsz, nehogy kitudódjon, mert akkor lehet nem köszönne többé a szomszédod! Az a titkos paráznaság, a magzatgyilkosság, az adócsalás, a hazugság, a lopás, a hamis, rideg, szeretetlen szíved... Sok kicsi és nagy hitványság, ún. rossz természet, ami a jólneveltség és mosoly mögött álcázva van... Az a te végzetes bajod!

v  Emiatt van, hogy nem értenek meg, nem szeretnek (nem is csoda!), nincs békességed, felborul az egyensúly - mert nem vagy összhangban Istennel.

<  Nem a betegséggel szembeni tehetetlensége miatt mondja ezt. A pusmogó farizeusokat is elnémítja, amikor a beteget talpra állítja. Ami sürgetőbb és fontosabb, az a bűnbocsánat és nem a gyógyulás.

v  Igenis, az Úrral való kapcsolat feltétele a megtérés és a hit, a megtérő bűnösnek pedig Isten megbocsát. Az a bocsánat, amit Isten a megtérőnek ad, az teljes és tökéletes. „Bűneikről meg nem emlékezem...” - mondja Isten igéje (Zsid 8:12). „Megbocsáttattak néked a te bűneid!” Ez egy tökéletes bocsánat. Isten nemcsak megbocsát, hanem el is felejti a bűnt. Nem emlékezik többé reá. Letörli a táblát. Eltünteti a bizonyítékokat. Elégeti a filmet. Kitisztítja a merevlemezt.

<  Így tehát ha megtérsz, Isten nem emlékezik többé bűneidre, amit megbocsátott. Elutasítja a tévedéseid számontartását. Amikor bocsánatot kérsz, nem azzal áll elő, hogy „de hát már megbocsátottam ötszáztizenhatszor”... Ő nem emlékezik arra. „Amilyen messze van napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.” (Zsolt 103:12) „Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek.” (Ézs 1:18)

v  Persze, erre azt mondod, hogy az igaz, hogy Ő nem emlékezik, de én és te igenis emlékezünk! A bűnre, a szennyre, a tévedésre, a lelki kárra nagyon is világosan emlékszel, és az emlékek vissza-vissza térnek! Jaj, az a rettenetes hazugság... Jaj, az az utazás, amely olyan messzire elvezetett... Jaj, amikor haragosan felrobbantál, mint egy tűzhányó, pedig megalázkodni kellett volna... Azok az eltékozolt idők... Az a dátum... Az a szokás... Sok-sok rossz emlék! Aztán mindezen emlékek ítélkeznek is feletted: ilyen háttérrel nem taníthatsz gyermekeket Istenfélelemre! Hogyan is képzeled egyáltalán meghívni a szomszédodat a gyülekezetbe!? Mi lesz ha megtudják mások is bukásodat?

<  Hát most akkor tudd meg: Isten természetével ellenkezik az, hogy egy megbocsátott bűnre visszaemlékezzék. Ha nem felejtene, akkor nem is imádkozhatnál Hozzá. Akkor nem lenne érdemes megtérni! De érdemes!! Lehetséges újat kezdeni, lehetséges megtérni és újjászületni! „Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel.” (Gal 3:27) Jól olvastad: Krisztust öltöztétek fel. Mikor Isten reád néz azután, már nem téged lát, hanem Krisztust látja. Benne vagy elrejtve.

<  Figyelmeztetés ez:

v  Te ember, azzal nincs segítve rajtad, ha megbénult tagjaidat újra használni tudod, ha sikerül egy jobb lakásba költöznöd – de viszed magaddal a régi szívedet!

v  Azzal nincs rajtad segítve, ha élettársad elhidegült szíve visszafordul hozzád, de te továbbra is követeled a szeretetet, nem pedig adod!

v  Azzal nincs rajtad segítve, ha megszabadulsz a fájdalmaktól, de a bűntől nem! A bűn nagyobb baj, mint a rákbetegség, nagyobb nyomorúság, mint a gutaütés, nagyobb veszedelem, mint egy vérző seb! Nagyobb tragédia, mint egy anyagi csőd! Nem 20, 30, 40 évet akar adni, hanem örök életet!

II. Hit és megtérés

<  „Látta azoknak hitét.” A gutaütött hitét nem lehetett látni, valószínű, még beszélni sem tudott. De az Úr Jézus mindig azért gyógyított, mert volt hit, vagy hogy legyen hit: higgyenek Benne.

<  Hittek Jézusban. Lehet jönni Hozzá. Látta Jézus azoknak hitét: nem a gutaütöttét, hanem a barátaiét! Valódi hit (cselekszik), továbbadni akaró hit, akadályt legyőző hit, alázatos hit (háttérben marad)…

<  Külső lépcső vezetett a tetőre. Megbontották a szalmát…

<  Érdekelte őket barátjuk sorsa. Segíteni akartak. Nemcsak imádkoztak, cselekedtek is. Leleményesek voltak.

<  Ezek hittek Jézusban, de Jézus csalódást okozott nekik: ugyanis nem azt kapták, amire vártak.

v  Jaj, mennyi mindent vár az ember Istentől, - és nem bűneinek bocsánatát! „Azt merik mondani, hogy Isten engem nem szeret! Isten engem nem hallgat meg! Isten rólam megfeledkezett!”

<   Nem bűnbocsánatért jönnek Isten elé. De mi lesz a bűnnel? - Hát, majd csak elintéződik valahogy… De a legnagyobb gondom a lakásügy, a gyermekem, a férjem, a feleségem, a másik ember, aki tönkre tette az idegeimet, emészti az életemet…

v  Bűnbocsánat?… Ő ilyet mond, miközben az meg se tud mozdulni!?

<   Nem tudják, hogy az igazi baj a BŰN. Emiatt van a betegség, a családi válság, a gyermekek engedetlensége, az emberek rosszindulata… BŰN: titkos paráznaság, magzatgyilkosság, adócsalás, hazugság, lopás, gyűlölet a mosoly mögött, gonoszság az álarc mögött.

<   Nem minden betegség a bűn következménye, de a bűn a legnagyobb betegség. (Jn 9:-3) A legnagyobb szükségre a legnagyobb ajándékot adja Jézus!

<   Amikor körbenézett, látta a bírálókat.

<   Azok kritizáltak.

<   Mi könnyebb? Persze, hogy megbocsátani könnyebb, mert azt nem lehet ellenőrizni… Amikor körbenézett, akkor beléjük is látott! Mit lát Jézus, ha rád néz?

<   „Az Úrnak hatalma volt Jézussal, hogy gyógyítson” - Lk 5:17c. Vagyis, nem mindig gyógyíthatott. Nem azért, mintha nem akart volna, de volt amikor hitetlenségük miatt nem tehetett semmi csodát közöttük! Létezik ilyen? Igen: van amikor a szív zárva marad előtte.

v  De ott voltak négyen, akik hittek. Te azok közé tartozol-e, akik hisznek?

<   Mi könnyebb? A bűnbocsánat olyan, mint a teremtés. Akkor: Legyen! - a bűnbocsánatnál pedig: Ne legyen!

v  Nem lesz megoldva a helyzet, ha jobb lakást kapsz, de a szíved a régi marad! Ha tagjaid meggyógyulnak, lemúlik a fájdalom, de örök életed nincs!

v  Azt mondod: nem ezért jöttél ide! Azok sem azért mentek Jézushoz! De többet kaptak annál, mint amit vártak. Az Isten Bárányára te is leteheted bűnödet!

Befejezés:

<  „Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én. / És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén. / A szívem mindenestől Az Úr elé viszem, / Megtisztul minden szennytől A Jézus vérében, / A Jézus vérében. // 2. Megtörve és üresen Adom magam Neki, / Hogy újjá Ő teremtsen, Az űrt Ő töltse ki. / Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, / Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, / Eltörli bánatom.”