Kit tisztel meg az Úr? - 1Sám 2:12-36

Kit tisztel meg az Úr?

1Sám 2:12-36

n  A lényeges kérdés, hogy mik az Isten elvárásai az Ő népe felé, főképp azok felé, akik szolgálatában vannak?

v Mert Istennek vannak elvárásai: azok felé is, akik még nem az övéi, és azok felé is, akik már az övéi.

n  „Aki nékem szolgál, engem kövessen…”

v „Akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek…” – 30. v.

v Mivel szerez Isten tisztességet az Őt tisztelőknek? Azzal, hogy kijelenti magát nekik, hogy elhívja őket a szolgálatra, hogy megáldja a házát és háznépét, és hogy megadja számukra mindazt, amire szükségük van.

n  Azonban, láthatjuk, hogy lehet az Úr szolgálatában állni, és Isten előtt mégsem tetsző az életed!

v Mert lehet szolgálni Istennek képmutatással, bűnben élve, önzéssel, és mások miatt – és a szolgálatod így nem kedves az Úrnak.

n  Előbb az Éli fiairól: az áldozatuk képmutató volt, az életük pedig tisztátalan. Utána Éliről: felelőtlenül szolgált az Úrnak.

I. A képmutató szolgálat: Hofni és Fineás

n  Hofni és Fineás volt a Frigyláda mellé rendelve.

v Akik „Béliál” fiai voltak – vagyis hasonlítottak hozzá. Lásd: Mt 5:44-46. Jn 8:44.

n  Őket az öntisztelet és a haszonlesés jellemezte.

v Mózes bűne is az volt, hogy egyetlen egyszer nem Istennek adta a dicsőséget. És emiatt nem mehetett be Kánaán földjére.

v Ilyenek voltak a farizeusok és írástudók is. Lásd: Mt 23.

v Övezzétek fel magatokat az „igazlelkűség övé”-vel – Ef 6:13

n  Hofni és Fineás talán szépen prédikált…

v Értettek hozzá. Úgy gondolták, ők ebben profik. Ez jár nekik. Tőlük nem kérhetik számon az egyszerű pórnép…

n  A te szolgálatod igazi-e?

v Az áldozatod, adakozásod, lelkesedésed, dicsőítésed, alamizsnád, imádságod

n  „Az volt a szokásuk a papoknak”…

v  Vannak jó szokások, és rossza szokások.

n  Mikor fekszel le, mikor kelsz fel… Ott vagy-e az imaáhítaton, imádkozol-e? Szolgálsz-e valamivel?

v Baj van, ha más a helyzet a színfalak mögött, és újra más a színfalak előtt… Ez színjátszás!

II. A tisztátalan szolgálat: Hofni és Fineás

n  Az áldozás szolgálatában éltek vissza Istennel – 15-16. v. A nép megutálta az Úrnak való áldozatot.

n  Az ajtónállókkal paráználkodtak.

v Bűn volt az életükben, így tisztátalan volt minden, amit tettek.

v A kettős életmód miatt lelkiismeret furdalásod lesz.

n  18. v. Sámuel pedig… vagyis: Sámuel ellenben szolgált az Úrnak!

v Kegyelem az, hogy még ilyen helyzetben is van, akit elhív az Úr az Ő szolgálatára: Sámuelt.

v Olyan időben, amikor hiányzott az Ige, hiányoztak az igazi szolgálatok és szolgálattevők.

n  Feladatunk, hogy megtiszteljük Istent: az öltözetünkkel, a családunkban.

v Vonz, vagy taszít az életed másokat?

v Éli háza miatt megutálták az Úrnak való áldozatot!

III. A felelőtlen szolgálat: Éli

n  Éli elnéző volt fiaival szemben. Felelőtlen!

v Lásd: 2:29-30. 3:13-14.

v Azért kivételezett, mert a fiairól volt szó! Bezzeg Annával tudott kemény lenni! – Pedig nem is volt részeg…

n  Nekünk embereknek van „felelősségünk”. Ebben fokozatok vannak. A nagyobb felelősséget hivatásnak nevezzük. A legmagasabb felelősségtudat már küldetéstudat, vagyis misszió.

v A szülők felelősek! Nem olyan kell lennie a szeretetüknek, hogy elnézzék a bűnt!

n  Vigasztaló olvasni, hogy a gyermek Sámuel ellenben szolgált az Úrnak…

v Lásd: 18. v. 3:19. 

Éljünk alázatban! - 1Pt 5:1-4

Éljünk alázatban!

1Pt 5:1-4-14 (6)

<  A gyülekezet szervezeti felépítéséhez tartozik, hogy vannak „presbiterek”.

v Olyan tekintély ez, amit az Úr ad, de el is lehet veszíteni.

v Ha nincs tekintély, akkor diktatórikus vezetés nyilvánul meg.

<  A lelkipásztor feladata különbözik az ószövetségi pap, vagy világi tanító, filozófus feladatától.

v Jó ha a lelkipásztor, de a tagok is tudják, mi a lelkipásztor feladata. Itt úgy fogalmazza meg Péter, hogy „a nyáj legeltetése”. Ez azt jelenti, hogy ellátja (táplálja), védelmezi, felügyeli, fegyelmezi, tanítja, és vezeti.

v Péter többes számban beszél, vagyis a gyülekezetben több presbiter, lelkipásztor, vagy diakónus van.

<  Van egy személyes követelmény: az elhívás-tudata.

<  Van egy intellektuális követelmény: alkalmas kell legyen a tanításra.

<  Van egy erkölcsi követelmény: életével példát kell mutatnia.

I. A presbiterről, aki Isten elhívottja – 1. v.

¹ A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: 

<  Péternek személyes megtapasztalása volt Jézus Krisztussal.

<  Ő egy „presbitertárs” – együtt szolgál a többiekkel. Ő nem Pápa, nem Krisztus földi helytartója, nem uralkodik, hanem szolgál. Vannak társai a szolgálatban.

v Együtt szolgál másokkal. A szolgák nem egyformák... Nevelni kell őket. (Tit 1:3-8. 2Tim 2:2-4. 1Tim 3:1-7. 1Kor 4:14-15)

v A festőnek palettáján sok színű festék van... Mindegyikre használja, amikor a festő akarja.

v Krisztus a fej.

<  Krisztus szenvedésének tanúja

v „Lesztek nékem tanúim” – ApCsel 1:8. Lk 24:28.

v Előbb Péter, azután Pál...

v Ilyen tanúk többé nem lehetünk. De másképpen, igen, azok kell legyünk.

<  Az eljövendő dicsőség részese

v  A koronát ő is megkapja majd.

II. A nyájról, amely Isten tulajdona – 2a. v.

² legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját;

<  A gyülekezet: Isten nyája. Ez a gyülekezet is Istené.

v de a lelkipásztor (presbiter) felelős érette!

v A gyülekezet Angyala a felelős!

<  Legeltesd!

v a pásztor nem önmagát legelteti, és nem a maga dicsőségét keresi.

v = „tápláld”, = megfelelő mennyiségű (arányos) és tiszta eledelt, = kicsik és nagyok jászlába...

<  Felvigyázó (episzkoposz), ÓSz: = őrálló.

v a botja figyelmeztetés is.

v a felvigyázónak látása kell legyen. Irányt mutat.

III. A szolgálatról, ami Isten elvárása – 2b-3. v.

…ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen;  ³ ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.

<  Ha nincs elhívás-tudata, akkor hamarosan öröm nélkül „kényszerítésből” fogja végezni a szolgálatát. Sajnos, lehet úgy szolgálni tehát, hogy nem találsz örömöt benne!

<  Ha nem az Úrtól kapott sugallatra vállalta ezt a szolgálatot, akkor előbb-utóbb „rút nyerészkedésnek” fogja tekinteni. Az ilyen szolgálatot nem lehet rajta Isten áldása.

<  És lehet úgy szolgálni, hogy uralkodik a gyülekezeten – ami ellenkezője a pásztori lelkületnek. Az ilyen nem is szolgál, hanem uralkodik. A Főpásztor szelíd és alázatos szívű volt!

<  Ne kényszerítésből, hanem önként.

v Akarnia kell. Szeretnie kell.

v Nem úgy, mint Jónás...

v A gyülekezetnek igazolnia kell az ő akarását... Ellenpélda, lásd: Akhimás (2Sám 18:19-32)

<  Ne nyerészkedésből, hanem készségesen.

v Ne legyenek egyéni érdekei.

v Önfeláldozó. Az prédikálja, amit kell, nem pedig, amit hallani szeretnének.

v Nem emberek tetszése szerint.

<  Nem úgy, mint akik uralkodnak, hanem mint akik példaképei a nyájnak

v Elől megy, mert elöljáró. De csak addig vezethet másokat, ameddig ő maga eljutott.

v Toronyóra. Vak festő? Süket zenész?

IV. A koronáról, ami Isten jutalma – 4. v.

⁴ És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.

<  A dicsőség Istené. Ő fogja a jutalmat kiosztani.

v Nem lophatod el Isten dicsőségét következmények nélkül. Lásd: Mózes. Saul. Gedeon.

n A jutalom nem jelenvaló, hanem eljövendő.

n A jutalom nem emberektől várandó, hanem Istentől.

n A jutalom nem romlandó, hanem romolhatatlan jutalom.

v  Isten megbecsüli az Ő szolgáit.

v  Isten megjutalmazza az Ő szolgáit.

n  Mik az Isten elvárásai az Ő népe felé, főképp azok felé, akik szolgálatában vannak?

v  Mert Istennek vannak elvárásai: azok felé is, akik még nem az övéi, és azok felé is, akik már az övéi.

n  „Aki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.” – Jn 12:26.

v  „Akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek…” – 1Sám 2:30. v.

v  Mivel szerez Isten tisztességet az Őt tisztelőknek? Azzal, hogy kijelenti magát nekik, hogy elhívja őket a szolgálatra, hogy megáldja a házát és háznépét, és hogy megadja számukra mindazt, amire szükségük van.

n  Azonban, láthatjuk, hogy lehet az Úr szolgálatában állni, és Isten előtt mégsem tetsző az életed!

v  Mert lehet szolgálni Istennek képmutatással, bűnben élve, önzéssel, és mások miatt – és a szolgálatod így nem kedves az Úrnak.

n  Előbb az Éli fiairól: az áldozatuk képmutató volt, az életük pedig tisztátalan. Utána Éliről: felelőtlenül szolgált az Úrnak.

Mire késztet a feltámadásba vetett hit? - 1Kor 15:29-34

Mire késztet a feltámadásba vetett hit?

1Kor 15:29-34

²⁹ Különben mit cselekszenek azok, a kik a halottakért keresztelkednek meg, ha halottak teljességgel nem támadnak fel? Miért is keresztelkednek meg a halottakért? ³⁰ Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden pillanatban? ³¹ Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. ³² Ha csak emberi módon viaskodtam Efézusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból, ha a halottak fel nem támadnak? Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk! ³³ Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok. ³⁴ Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítésetekre mondom.

Az Újszövetség leghosszabb tanítása a feltámadásról az 1Kor 15-ben található. Itt Pál apostol nem új dolgokat ír, hanem csak „eszükbe juttatja az evangéliumot”, azt az evangéliumot, amelyhez a feltámadásról szóló üzenet is hozzátartozik. Az evangéliumban benne van, hogy Krisztus meghalt az Írások szerint, eltemettetett, és a harmadik napon feltámadt az Írások szerint. Ennek az igazságnak az elfogadásával nem is volt Korinthusban semmi probléma. Azonban a mi feltámadásunkat (és az övékét) már nem fogadták el.

Pál apostol érvelése több síkon mozog. Elmondja, hogy ha nincs halottak feltámadása (ahogyan a korinthusiak képzelték), akkor Krisztus sem támadt fel! Akkor hiábavaló a prédikálásunk, nincs evangélium! A hitünk is hiábavaló, és mindazok, akik eddig hittek, hiába hittek! Sőt, hazugoknak találtatunk, mert olyat prédikáltunk, ami nem igaz! A legrosszabb az, hogy még a bűneitekben vagytok, nincs megváltás, el fogtok kárhozni! És minden embernél a legnyomorultabbak azok, akik csak ebben az életben reménykednek a Krisztusban! Mikor ide érkezik, diadalmasan kiált fel az apostol: Ámde Krisztus feltámadott a halálból, mint az elhunytak zsengéje!

Érthető, hogy a hívők legnagyobb reménysége a feltámadás, mivel ez összetartozik az örök életbe vetett hittel. Ha nincs feltámadás, akkor nincs örökélet. Mivel hiszünk az örökéletben, hiszünk a feltámadásban is. Ez ennyire összetartozik. Ez a hit pedig motivál, késztet, buzdít, lelkesít bennünket az üdvösségre (megtérésre), a szolgálatra és a szentségre. Ezek nagyon gyakorlati dolgok. Minden hitelvnek, így a feltámadásba vetett hitnek is, csak akkor van haszna, ha a gyakorlatban is megnyilvánul. Az elméleti hit nem ér semmit. A teológiai alapvetés után Pál apostol mindig rátért leveleiben a gyakorlatra. Így cselekszik a feltámadásról szóló tanításában is.

I.

A feltámadásba vetett hit mindenekelőtt az üdvösségre késztet minket. Az üdvösség utáni vágy ott él mindenki szívében. Isten „szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta” (Préd 3:11). Ezt nem lehet belőlünk kitörölni. Minden ember vágyik az örökéletre. Tudja, hogy van. Nem a haláltól fél, hanem attól, ami azután következik. Ki ne szeretne üdvözülni? Azonban Pál apostol azt mondja, hogyha nincs halottak feltámadása, akkor nem érdemes prédikálni az üdvösséget! „Ez által üdvözültök is, ha megtartjátok...” (2. v.) A feltámadásba vetett hit és az üdvösség összetartozik!

A 29. vers a Bibliának egyik legnehezebb verse... „Mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük?” Nincs feljegyezés arra nézve, hogy az első gyülekezetben megkeresztelkedtek volna némelyek a halottakért (ahogyan a mormonok teszik). De akkor mi ennek az igeversnek az értelme? A nehézség a görög „hüper” viszonyszó miatt van, birtokos esettel, amelynek több jelentése lehetséges: a halottak fölött, a halottakon, a halottak javára, a halottak érdekében, a halottak nevében, a halottak helyett, a halottakért, a halottak miatt, stb. Főképp ez utóbbi, „a halottak miatt” értelmezhető úgy, hogy összhangba hozható az Újszövetség tanításával.

Miről is lehet szó? Arról, hogy a keresztség gyakran az üdvösség szinonimájaként volt használva. Az első keresztyének számára a keresztség annyira hozzátartozott az üdvösséghez, hogy a keresztség alatt magát az üdvösséget értették. „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül.” (Mk 16:16) Persze, nem a keresztség üdvözít, ez csak annak a jele, de áttételesen magát az üdvösséget lehet érteni alatta.

Abban az időben már elkezdődött a keresztyének üldözése. Különböző hamis vádakkal illették őket: hogy emberhúst esznek, vért isznak, tönkre teszik a társadalmat és a családokat, hogy felgyújtották Rómát, stb. Az Úr követői vállalták a szenvedést, vállalták a halált. Némelyeket égő fáklyaként égettek el, másokat vadállatok elé dobtak vagy keresztre feszítettek. Mikor azok halálát szemlélték, sokakat megérintett a hívőknek az örökéletbe vetett reménysége, és ezt látva ők is hitre jutottak. Vagyis, a halottak miatt, a halálba menők miatt keresztelkedtek meg. A feltámadásba vetett hit késztette őket az üdvösségre.

Mivel van halottak feltámadása, érdemes hinni, érdemes megtérni. Egyébként mi haszna lenne annak, hogy a halottak miatt, vagy akárki miatt, valaki megkeresztelkedjen? Semmi haszna nem lenne! Nem lenne érdemes kitartani, az Úr dolgában buzgólkodni és az apostol sem mondhatná, hogy „munkánk nem hiábavaló az Úrban” (58. v.).

A halállal nem ér minden véget! Lesz feltámadás! „Mikor Krisztus, a mi életünk megjelen, akkor majd ti is vele együtt megjelentek dicsőségben.” (Kol 3:4)

II.

A feltámadásba vetett hit a szolgálatra is késztet minket, amit Pál apostol önmagával próbál szemléltetni. Azt mondja, hogy ha nem lenne halottak feltámadása, akkor nem lenne értelme annak, hogy annyit gyötörje magát, annyit szenvedjen... „Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden pillanatban? Naponként halál révén állok…” (30-31a. v.) Ha nincs feltámadás, akkor ez értelmetlen... Értelmetlen lenne a mi szenvedésünk is: miért is mennénk misszióba, miért osztogatnánk meghívókat, miért hívogatnánk Krisztushoz? „Mi a hasznom abból, ha a halottak fel nem támadnak? Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk!” (32. v.)

Az apostol nem túloz, amikor azt állítja, hogy veszélyezteti magát minden pillanatban! Se akkor, amikor arra utal, hogy naponta a halállal kell szembenéznie. Máshol így sorolja: „Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk; mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben. Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben.” (2Kor 4:8-11) Ehhez hozzáolvashatjuk még, hogy mennyi mindenben ajánlja magát az apostol (2Kor 6:4-10), mennyit szenvedett az Úrért (2Kor 11:24-28), és mi az, amit a Krisztusért kárba veszni hagyott (Fil 3:7-11), hogy „valami módon eljuthatna a halottak feltámadására”. A feltámadás reménysége késztette őt arra, hogy ilyen áldozatkészen szolgáljon az Úrnak. Efézusban fenevadakkal viaskodott. Némelyek úgy vélik, hogy átvitt értelemben kell ezt érteni: Demeterre és ötvös társaira, a hagyomány azonban azt tarja, hogy őt az efézusi arénában valóságos vadállatok elé dobták! Az Úr viszont onnan is kiszabadította.

Nos, tudva, hogy lesz feltámadás, késztet-e ez téged arra, hogy vállald a Krisztus keresztjét? Késztet-e nagyobb odaadásra, buzgóbb szolgálatra?

III.

Végül, a feltámadásba vetett hit szent életre késztet minket. A korinthusi gyülekezet nem akarta tudomásul venni, hogy Isten szent. Voltak, akik a gyülekezetben „nem ismerték az Istent”. Aludtak lelkileg. (Ezeknek kellett mondani, hogy „serkenjetek fel!” „ébredjetek fel!”.) Valóban, ha nincs feltámadás, akkor a szentség is értelmét veszti: sem célja, sem értelme nincs az életnek. Hogyan is lenne, ha a halállal mindennek vége? De azt gondolni, hogy csak ennyi az élet, az nagy tévelygés! „Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.”

Mivel van feltámadás, ez arra késztet minket, hogy megtisztítsuk magunkat, amiképpen Ő is tiszta (1Jn 3:3). Mivel várjuk ama boldog reménységet, ezért mértékletesen, igazán és szentül élünk a jelenvaló világon (Tit 2:11-13). Isten „kiváltképpen való népet” tisztít magának, és azt akarja, hogy a feltámadás erejét ismerjük meg már itt a földön.

Ne ámítsanak el bennünket korunk divatos eszméi! Jusson eszünkbe az evangélium, amely a feltámadás üzenete. Legyünk minden embernél boldogabbak, látva a láthatatlanokat, amelyek örökkévalók, és szolgálva az Úrnak hűséggel, mindhalálig! A boldog feltámadás reménysége alatt. 

Tanuljunk az építőktől! - Neh 3:1-12

Tanuljunk az építőktől!

Neh 3:1-12

¹ És fölkele Eliásib, a főpap és atyjafiai, a papok és építették a juhok kapuját; ők szentelték meg azt és állították fel annak ajtait; építették pedig a kőfalat a Meáh toronyig, amelyet megszenteltek, s azután Hanánel tornyáig; ² És ő mellette építettek a Jerikóbeliek, ezek mellett pedig épített Zakkur az Imri fia; ³ A halaknak kapuját pedig építették a Hasszenáa fiai, ők gerendázták be azt és állították fel annak ajtait, kapcsait és závárait; ⁴ Mellettük javítgatta a kőfalat Merémóth, Uriásnak, a Hakkós fiának fia, mellette pedig javítgatott Mesullám, Berekiásnak, a Mesézabéel fiának a fia, és ő mellette javítgatott Sádók, Baána fia. ⁵ Ezek mellett javítgattak a Tékoabeliek, akiknek előkelői azonban nem hajtották nyakukat az ő Urok munkájának jármába. ⁶ Az ó-város kapuját pedig javítgatták Jójada, a Pászéah fia és Mesullám, a Beszódia fia; ők gerendázták be azt és állították fel annak ajtait, kapcsait és závárait; ⁷ És mellettük javítgatott a Gibeonból való Melátia és a Meronothból való Jádón, Gibeonnak és Mispának lakosai, a folyóvízen túl való helytartónak hivatala helyéig; ⁸ Mellettük javítgatott Uzziel, Harhajának fia az ötvösökkel, és ő mellette javítgatott Hanánia, a kenet-készítők egyike, és megerősítették Jeruzsálemet mind a széles kőfalig; ⁹ Mellettük javítgatott Refája, Húr fia, aki a Jeruzsálemhez tartozó tartomány felének fejedelme volt; ¹⁰ Mellette javítgatott Jedája, Harumáf fia, és pedig a maga háza ellenébe, és mellette javítgatott Hattus, Hasabneja fia. ¹¹ A kőfal másik darabját javítgatta Malkija, Hárim fia és Hassub, a Pahath-Moáb fia, és a kemencéknek tornyát. ¹² És mellettük javítgatott Sallum, Hallóhés fia, aki fejedelme volt a Jeruzsálemhez tartozó tartomány másik felének, ő és az ő leányai.

I. Kik építettek?

1 – a főpap és atyjafiai, a papok

2 – jerikóbeliek

5 – tékoabeliek – de az előkelők NEM

7 – gibeonból való

8 – öntvösökkel, kenetkészítőkkel

9 – Jeruzsálemhez tartozó tartomány felének fejedelme

12 - aki fejedelme volt a Jeruzsálemhez tartozó tartomány másik felének,

12 - és az ő leányai

A papok vannak először említve.

A nők is részt vettek. A kormányzők is. Fiatalok is.

4. v. – Merémóth, Uriásnak, a Hakkós fiának fia… Lásd: Ezsd 8:33 – Aki a babilonból hozott kincseket átvette.

Malkija, Hárim fia – Lásd: Ezsd 10:31 – Aki Ezsdrás házasságtisztításának alávetette magát.

II. Hogyan építettek?

Házuk ellenében – 28. 29. 30. 23.

Vigyázva és pítkezve („Vigyázzatok és imádkozzatok!”)

Lelkesen, buzgósággal.

Felelősség átruházásával – 3:17-18.

Éljünk Isten akarata szerint! - 1Pt 4:1-11

Éljünk Isten akarata szerint!

1Pt 4:1-11 (1-2)

¹ Minthogy azért Krisztus testileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki testileg szenved, megszűnik a bűntől; ² Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt. ³ Mert elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, dobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban.

⁴ Ami miatt csodálkoznak, hogy nem futtok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba az áradatába, szitkozódván. ⁵ Akik számot adnak majd annak, aki készen van megítélni élőket és holtakat. ⁶ Mert azért hirdettetett az evangélium a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben.

⁷ A vége pedig mindennek közel van. Annak okáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok. ⁸ Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétkez elfedez. ⁹ Legyetek egymáshoz vendégszeretők, zúgolódás nélkül. ¹⁰ Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai; ¹¹ Ha valaki szól, mintegy Isten Igéit szólja; ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad: hogy mindenben Isten dicsőíttessék a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen.

n Tudjuk-e valóban úgy tekinteni, szemlélni a földi életünket, mint aktív szolgálatot Jézus uralma alatt?

n Olyan az életem, mint egy nagy háztartás, sok különbözőszobával; egyikben egyéni életem csendes idejét töltöm, a másik szobában a családi életemet élem le, a harmadik szoba azt a munkateret jelenti, amit a világban gépek vagy íróasztalok, vagy betegágyak mellett, iskolapadokban vagy katedrán végzek, - de ebben a nagy háztartásban, mely az életemet jelképezi, egyetlen bútordarab sem az enyém. Az egyes szobák, amelyeknek falai között az életem lefolyik, nem egy öröklakásnak egyes helyiségei, a háznak nem én vagyok a tulajdonosa, - a háziúr Jézus Krisztus, én pedig megbízottja, gondviselője vagyok az Ő vagyonának. A kegyelem éppen az, hogy érdemtelenül is gondviselővé tett a maga javai felett. Senkinél sem tudakolja előbb, megérdemli-e ezt a bizalmi állást, - mindenkinek előlegezi a bizalmat, nagy isteni háztartásába fölfogadja és engedi, hogy kezelje, gondozza azt. Mindnyájan tehát ilyen bizalmi emberei vagyunk Jézusnak. Úgy nevezi ezt a Biblia, hogy sáfárok vagyunk, a munkánkat pedig sáfárságnak vagy sáfárkodásnak mondja.

n Amit Tőle kaptunk, merjünk vele és belőle élni kint a világ pénzváltó asztalai között.

n Ezért mondja az apostol, hogy ki-ki amint kegyelmi ajándékokat kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak. A Krisztusnak való szolgálat ismertetőjegye az, hogy abból mindig haszna van a másik embernek.

n *- Olvastam egyszer egy buddhista szentről, aki miután teleszívta magát a különbözőtudományokkal, befalaztatta magát és éveken keresztül ott élt elzárva a világtól. Azon a kis lyukon át, amelyen beadták neki az ételt, boldogan hirdette, hogy szeret minden embert, gonoszt és jót, tudóst és tudatlant. Nem ártott soha senkinek egyetlen szóval sem, - de nem is tett jót soha senkivel. Ma is vannak ilyen terméketlen jó lelkek, semmi rosszat nem lehetne rájuk mondani, csak az a baj, hogy semmi jót sem. Ilyen volt az a példázatbeli egy tálentumos ember is. Egészen modern betegsége volt néki: antiszociális magatartás.

n Minden szolgálatom akkor lesz Krisztusnak való szolgálat, ha abból haszna van a másik embernek. Az egytalentumos embernek nem az volt a bűne, hogy lopott, nem, hiszen megőrizte, amit kapott, épségben, - hanem, hogy nem hasznosította azt, amije volt.

n Pedig az Úr nem a tálentumot jutalmazza, hanem azt a hűséget! A számonkérésnél nem a tálentum számít, hanem az, hogy ki mit tett vele? Ezért mondja Pál, hogy „ami pedig egyébiránt a sáfárokban megkívántatik, az, hogy mindenben hűnek találtassanak!”

n Hűségről és hűtlenségről csak ott lehet beszélni, ahol személyes viszony áll fenn. Csak személyes kapcsolatban lehet hű vagy hűtlen az ember. A hűség közvetlen kitartás az Úr és útmutatásai mellett, akit szolgálunk.

n Nem tudjuk, mikor lesz itt az a pillanat, amikor „megjön a szolgáknak ura és számot vet velünk”.

n Mit szólna az Úr, ha belenézne most a pénztárkönyvünkbe, ha számon kérné a kimondott szavainkat, a két kezünk munkáját, a napoknak a 24 óráját?

I. A kicsapongás vége – 1-3. v.

¹ Minthogy azért Krisztus testileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki testileg szenved, megszűnik a bűntől; ² Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt. ³ Mert elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, dobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban.

„Aki testileg szenved, megszűnik a bűntől” (1. v.) – nem a vétkezés szűnik meg, hanem a bűn terhétől, ami a lelkét nyomta. Krisztus szenvedésével, halálával eltörölte a bűnt, a hívő „megszűnik”, „megnyugszik”, vagyis megszabadul a bűntől.

„a testben hátralévő időt” – Isten akarata szerint élni!

Elég volt addig, „életünk elfolyt idejében”: - „a pogányok akaratát cselekedtük, - járván feslettségekben, - kívánságokban, - részegségekben, - dobzódásokban, - ivásokban és - undok bálványimádásokban”

II. A különleges tisztaság – 4-6. v.

⁴ Ami miatt csodálkoznak, hogy nem futtok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba az áradatába, szitkozódván. ⁵ Akik számot adnak majd annak, aki készen van megítélni élőket és holtakat. ⁶ Mert azért hirdettetett az evangélium a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben.

- Csodálkoznak… hogy nem futtok velük… a kicsapongás áradatába… szitkozódva…

Számot adnak majd!

Hirdettetett az evangélium a holtaknak. Kiknek? (1) A 3:19-ben lévő tömlöcben lévő lelkeknek (angyaloknak). (2) Krisztus alászállott, és „evangélium” a paradicsomban lévő ÓSz-i lelkeknek hirdettetett, szabadulást. (3) A Nóé idejében élőknek hirdettetett (Nóé által), akik most már halottak. (4) Nincs kapcsolat a 3:19-20-al: a bűneikben halottaknak hirdettetett az evangélium.

Emberekről van szó, mert a bukott angyalok sorsa már meg van pecsételve – 2Pt 2:4. Jud 6. Egyébként is, az angyalok sehol nincsenek „halottaknak” nevezve.

Zsid 9:27 kizárja a megtérés lehetőségét a halál után.

„Mert azért hirdettetett” – vagyis az ítélet közelségére való tekintettel. Nóé idejében.

Az, hogy „szálla alá poklokra”, ilyen nincs megírva így a Bibliában. Ezt csak az Apostoli hitvallás mondja (Hiszekegy).

A Bibliában ez van megírva:

1Pt 3:18-20 – „Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint; amelyben elmenvén, a tömlöcben lévő lelkeknek is prédikált, amelyek engedetlenek voltak egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé napjaiban, a bárka készítésekor...”

Hozzá kell olvasni még:
1Pt 4:6 – „Mert azért hirdettetett az evangélium a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben.”

Meglehet, hogy a két igevers között nincs közvetlen kapcsolat, de az is lehet, hogy egy dolgoról van szó. Miről? Arról, hogy hirdettetett az evangélium a holtaknak. Lehetséges értelmezés:
1. - angyaloknak, akik a „börtönben” voltak;
2. - az ÓSz-i lelkeknek, akiknek szabadulást hirdetett (mert addig börtönben voltak);

3. - a Nóé idejében élőknek (Nóé által), akik Jézus idejében halottak voltak.

4. - a bűneikben halottaknak.

Vegyük figyelembe:

- Biztosan emberekről van szó, mert a bukott angyalok sorsa már meg van pecsételve – 2Pt 2:4. Jud 6. Az angyalok sehol nincsenek „halottaknak” nevezve. Így az 1. elesik.

- A Zsid 9:27 kizárja a megtérés lehetőségét a halál után. Ezzel a 4. is elesik.

- Marad a 2. és a 3. Az biztos, hogy Nóé hirdette az ítélet közelségét, a maga idejében. De itt Jézusról van szó, nem Nóéról. Habár, Nóébón is beszélhetett a Krisztus lelke…

Inkább a 2. értelmezést tartom fontosnak, mivel az ÓSz-i hívők is csak Jézus váltságáldozata által üdvözülhettek. A Jézus áldozatának visszafele ható érvényességét kellett kihirdetni a holtak hazájában (Seolban, Hádészben, pokolban?).

Erre utalhat az Ef 4:8-10 – „Ez okáért mondja az Írás: Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek. (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire? Aki leszállott, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.)”

Következésképp, arról lehet szó, hogy Jézus halála után győszelmet hirdetett az ÓSz-i szenteknek, a halál birodalmában, akik addig „tömlöcben” voltak, és „foglyokat vitt fogva”, amikor mennybe ment. Kihirdette győzelmét, áldozatának visszafele hatását, nemcsak Nóéig, hanem egészen Ádámig.

III. A mértékletes és józan viselkedés – 7-11. v.

⁷ A vége pedig mindennek közel van. Annak okáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok. ⁸ Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez. ⁹ Legyetek egymáshoz vendégszeretők, zúgolódás nélkül. ¹⁰ Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai; ¹¹ Ha valaki szól, mintegy Isten Igéit szólja; ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad: hogy mindenben Isten dicsőíttessék a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen.

 „A vége pedig mindennek közel van.” A vég, amiről a 2Pt 3-ban beszél. Ez azt jelenti, hogy pünkösd után nem történik többé semmilyen üdvfontosságú esemény Jézus visszajöveteléig. Ez az utolsó idő, a vég ideje.

Legyetek: mértékletesek és józanok, hajlandók az egymás iránti szeretetre; vendégszeretők, zúgolódás nélkül.

¹⁰ Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai;

¹¹ Ha valaki szól, mintegy Isten Igéit szólja;

ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad:

hogy mindenben Isten dicsőíttessék a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen

Ebben benne vannak a lelki ajándékok mind. 1Kor 12, Róm 12, Ef 4. – apostol, próféta, evangélista, pásztor, tanító, bölcsesség beszéde, kijelentés, hit, gyógyítás, csodatévő erők, prófétálás, lelkek megítélése, nyelvek nemei, nyelvek magyarázata, szolgálat, bátorítás (intés), adakozás, vezetés, segítés, adminisztráció, cölibátus (1Kor 7:7).