A Templom díszítésének üzenete - 1Kir 7:1-15. 21-26.

A Templom díszítésének üzenete

1Kir 7:1-15. 21-26.

¹ Azután a maga házát építette Salamon tizenhárom esztendeig, a mely alatt elvégezte az ő házát egészen. ² Megépítette a Libánon erdő házát is, melynek hossza száz sing volt, szélessége ötven sing, magassága harminc sing; építette azt négy rend cédrusoszlopon és az oszlopokon cédrusgerendák voltak. ³ És bepadolta cédrusdeszkákkal felül a gerendák felett, melyek voltak negyvenöt oszlopon, mindenik renden tizenöt. ⁴ És három rend ablak rajta egymással átellenben, három-három ellenében. ⁵ És mind az ajtók és azoknak oldalfái négyszögűek voltak az ablakokkal együtt, és egyik ablak a másiknak átellenébe volt mind a három renden. ⁶ És építette az oszlopcsarnokot, amelynek hossza ötven sing és szélessége harminc sing volt; és egy tornácot ez elé, és oszlopokat és vastag gerendákat ezek elé. ⁷ És építette a trón-termet, ahol ítélt, a törvényházat, amelyet cédrusfával bélelt meg a padlózattól fogva fel a padlásig. ⁸ Azután a saját házát építette, amelyben ő maga lakott, a másik udvarba befelé a teremtől, hasonlóan a másikhoz, és épített egy házat a Fáraó leányának is, akit feleségül vett Salamon, hasonlót e teremhez. ⁹ Mindezek drágakövekből voltak, mérték szerint kifaragva, fűrésszel metszve minden oldalról, a fundamentumtól a tetőzetig, kívül is mind a nagy pitvarig. ¹⁰ Még a fundamentum is drága és nagy kövekből volt: tíz singnyi kövekből és nyolc singnyi kövekből. ¹¹ És ezeken felül voltak a mérték szerint faragott drágakövek és cédrusfák. ¹² És a nagy pitvarban köröskörül három sor faragott kő és egy sor faragott cédrusgerenda volt, éppen, mint az Úr házának belső pitvara és a ház tornáca. ¹³ És elküldött Salamon király, és elhozatta Hírámot Tírusból. ¹⁴ Ez egy özvegyasszonynak volt a fia a Nafthali nemzetségéből; az ő atyja pedig tírusbeli rézműves ember volt; és ez teljes volt bölcsességgel, értelemmel és tudománnyal, hogy tudna csinálni mindenféle művet rézből. Ki mikor Salamon királyhoz jött, minden művet megcsinált néki. ¹⁵ És formált két réz oszlopot, az egyik oszlop magassága tizennyolc sing volt, és tizenkét sing zsinór érte át mind a két oszlopot.

²¹ És felállította az oszlopokat a templom tornácában; és felállította a jobb oszlopot, és nevezte annak nevét Jákinnak, és felállította a bal oszlopot, és nevezte annak nevét Boáznak. ²² És az oszlopok tetején liliomok formáltattak. És ilyen módon végeztetett el az oszlopok műve. ²³ És csinált egy öntött tengert, mely egyik szélétől fogva a másik széléig tíz sing volt, köröskörül kerek, és öt sing magas, és a kerületit harminc sing zsinór érte körül. ²⁴ Voltak pedig a peremén alól köröskörül formáltatva apró sártökök; tíz- tíz mindenik singben az egész tenger körül, az ilyen sártököcskék két renddel voltak öntve köröskörül a maga öntésében. ²⁵ És tizenkét ökrön állott, három északra fordulva, három nyugatra, három délre és három naptámadatra, és a tenger fölül rajtuk, hátuk pedig mind befelé. ²⁶ És a vastagsága egy tenyérnyi volt, és a pereme olyan, mint a pohár ajaka, vagy a liliom virága, és kétezer báth fért bele.

Salamon uralkodásának részleteit találjuk a Királyok első könyvében, amelyben főhelyen található a Templom megépítése. Az Ige három-négy részen keresztül sorolja a Templom felszerelésének és díszítésének apró részleteit. Ezek a részletek a 4., 5., és 6. részben találhatók, de mi csak a 7. résznél állunk meg, röviden összefoglalva mindazt, ami ezzel kapcsolatos. A Templom külső és belső felszerelésének és díszítésének üzenetét vizsgáljuk először meg. A továbbiakban majd újra a Templommal fogunk foglalkozni, és végül Salamon templomszentelő imájával is, azon a sátoros ünnepen, amikor a Templom felszentelése megtörtént.

A 7. rész elején említve van, hogy Salamon palotáját tizenhárom évig építették, míg a Templomot csak hét évig. E feljegyzésből talán azt halljuk ki, hogy Salamon elsőbb helyre tette az ő palotáját, mint a Templomot… De ennek fő mondanivalója valami más. Néha szükséges a sorok között is olvasni, mert a Templom díszítésének üzenetét nemcsak a tartalomból, hanem a szerkezetből, a formából is kiolvashatjuk. Üzenetet tartalmaz az, ami közölve van, de az is, amit elhallgat az Ige. Lássuk először a mellőzés üzenetét, majd az oszlopok üzenetét és végül, a részletek üzenetét ebben az Igében.

I. A mellőzés üzenete – 1-12. v.

A mellőzés üzenete abban található, hogy a királyi palota építése be van szorítva a Templom külső és belső díszítésének elbeszélése közé, 12 igeversbe, a 7. rész elején. Míg a Templom felszereltségét bőven részletezi a 6. és 7. rész, addig a palotával nagyon szűkszavúan bánik. Pedig a Templom csak 7 évig épült, a palota pedig 13 évig!

A szűkszavú beszámolóval azt üzeni nekünk az Ige, hogy „ez valójában nem olyan fontos, de mivel megtörtént, néhány szóban szólunk erről is…” Úgyhogy, az Ige röviden mutatja be a libanoni erő házát (2-5. v.), az oszlopcsarnokot (6. v.), a tróntermet (7. v.), Salamon házát (8a. v.), a fáraó lányának házát (8b. v.), és befejezi pár építészeti jegyzettel (9-12. v.). Ennyi. Ez egy lekicsinylő bánásmód a 13 évig épült palotával, és ennek üzenete van! A részletes elbeszélés mellőzése azt üzeni, hogy nincs szándéka propagandát csinálni ennek az épületnek. Az imádat fontosabb a kormányzásnál. A szent fontosabb a profánnál. A Templomban lévő istentisztelet fontosabb, mint az, ami a kormányzóházban, a trónteremben történik. Úgyhogy, az Ige gyorsan visszatér a Templom részleteihez.

A 6. rész utolsó (38. v.) verse, és a 7. rész első verse így szól: „És a tizenegyedik esztendőben, Búl havában, (mely a nyolcadik hónap) végeztetett el a ház, minden dolga és rendje szerint. És így építette azt hét esztendeig. …Azután a maga házát építette Salamon tizenhárom esztendeig.” De a 8. részben megtaláljuk Isten hozzáállását az elkészült Templomhoz: „Mikor pedig kijöttek a papok a szenthelyből: köd töltötte be az Úrnak házát, úgyhogy meg sem állhattak a papok az ő szolgálatukban a köd miatt; mert az Úr dicsősége töltötte be az Úrnak házát” (8:10-11. v.). Vagyis, Isten örült annak a Templomnak, kedvét lelte benne! A palotáról ilyet nem olvasunk. Pedig a palota a Templomnál jóval nagyobb épület lehetett: a templom harminc méter hosszú és tíz méter széles volt, és teljes magassága tizenöt méter, de a palota mérete akár kétszerte is nagyobb lehetett ennél.

Volt, aki arra gondolt, hogy talán azért kellett ilyen hosszú ideig építeni a palotát, mert ahhoz nem voltak összegyűjtve az építési anyagok, mint például a templomhoz, amelyhez Dávid előkészítette a hozzávalót. Nem tudjuk. Azt viszont tudjuk, hogy az Ige mellőzi Salamon palotájának részletes leírását. Olyan ez a mellőzés, mint amikor a választási kampányokban egy-egy jelölt szándékosan nem ejti ki ellenfelének nevét. Sőt, néha az egész kampánystábnak megtiltja ezt. Miért? Azért, mert a név kiejtésével sem kívánnak propagandát csinálni az ellenfélnek. A mellőzés üzenete minden esetben ez: nem érdemes foglalkozni vele. Salamonnak is fontosabb a jelleme, a lelki élete, a szentsége, az istentisztelete, az imádsága, mint a saját háza, ezért a házára kevés szót pazarol az Ige.

Alkalmazva mindezt mireánk, jó lesz, ha felülvizsgáljuk értékrendszerünket: mi az, ami számunkra igazán fontos? Nem kerülnek néha az imádságainkban előtérbe az evilági dolgok, a munkánk, az egészségünk, a megélhetésünk, miközben háttérbe kerül Isten szentsége, Isten dicsősége, és Isten tisztelete? Azokkal a részletekkel foglalkozunk-e mi, amit igazán érdemes részletezni?

Salamonnak kérése elárulta azt annak idején, hogy mi az, ami számára igazán fontos. Az Úr pedig nagyra értékelte, hogy Isten népét és a kapott szolgálatot előbbre tette a gazdagságnál, tisztességnél, ellenségeinek lelkénél és a hosszú életnél. Mivel előbb Isten országát kereste és annak igazságát, ezért a többi is mind megadatott neki (Mt 6:33). Jó lett volna, ha ilyen maradt volna Salamon szíve mindvégig, és az lesz jó, ha a mi szívünk is mindenekelőtt az Úrért dobog!

II. Az oszlopok üzenete – 13-15. 21-22. v.

A Salamon palotájának rövid említése után az Ige visszatér a templom külső és belső felszerelésének a leírására, amelyekből lássuk előbb az oszlopok üzenetét. Ugyanis, a 13. verstől Isten igéje tudomásunkra adja, hogy a templom bejáratánál, amely valószínű keleti oldalánál volt, ott állott két oszlop, amelyet Hírám készített bronzból. Összesen 10,50 m magas volt mindegyik, amelyen egy 2,30 m gömb alakú oszlopfő díszelgett. A gömb fölött egy háló volt, köröskörül gránátalmákkal díszítve. Vastag oszlopok voltak ezek, 5,40 m volt a kerületük, és tenyérnyi vastag bronzból készültek, amelyek belül üresek voltak (lásd Jer 52:21).

A főbejáratnál tehát ott állott két oszlop, amelyek egyébként nem tartottak semmit: nem volt fölöttük fedél, sem gerenda, nem kellett támasszanak semmit. Valaki a Templomba érkezett, ezzel a két díszített, magas és vastag oszloppal találkozott mindenekelőtt: egyikkel észak felől, a másikkal dél felől, a bejáratnál. Vajon milyen célt szolgáltak ezek? Mit akart üzenni Isten általuk?

Ne próbáljunk technikai vagy misztikus jelentés után kutatni: az üzenetüket a nevükben kell keresni. Az egyiket Jákinnak nevezték, a másikat pedig Boáznak. A Jákin szó, mintegy felhívásként úgy fordítható, hogy „erősítse meg”, vagy kijelentésként úgy, hogy „Ő, (vagyis az Úr) megerősíti”. A Boáz jelentése az, hogy „Benne van az erő”, vagy „Ő általa erős”. De mi az, amire ez a megerősítés vonatkozott? Ehhez vissza kell lapoznunk Sámuel második könyve 7. részéhez, ahol Isten ígéretet tett Dávidnak: „Mikor pedig a te napjaid betelnek, és elaluszol a te atyáiddal, feltámasztom utánad a te magodat, mely ágyékodból származik, és megerősítem az ő királyságát: az fog házat építeni az én nevemnek, és megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké.” (2Sám 7:12-13)

Emlékezzünk arra, hogy a második rész 12. versében azt olvastuk, hogy „megerősödött a Salamon királyi birodalma felette igen” (1Kir 2:12). A 24. versben újra, hogy „él az Úr, aki megerősített engem és ültetett engem az én atyámnak, Dávidnak királyi székibe” (1Ki 2:24), és végül az utolsó versben is, hogy „az az ország megerősödött Salamon kezében” (1Kir 2:46). Erről beszél e két díszes oszlop: Isten valóra váltotta ígéretét. „Megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké” (2Sám 7:13), szólt az ígéret, és Salamon épített két oszlopot a Templom bejáratához, és elnevezte az egyiket „Ő az, aki megerősít” vagyis Jákinnak, a másikat pedig „Ő általa erős” vagyis Boáznak. Egyik, mint ígéret, a másik, mint beteljesedés. Egyik, ahogyan Isten megmondta, a másik, ahogyan Isten valóra váltotta. Salamon tehát Ő általa erős, mert benne van az erő. Istennek adja a dicsőséget, mert az Úr erősítette meg őt a Dávid trónján.

Nekünk is vannak ígéreteink, amelyek már valóra váltak, de olyan ígéreteink is, amelyek ezután fognak valóra válni. És az is igaz, hogy a mi erőnk is az Úrban van, nem mi magunkban. A 105. zsoltárban szinte felhívásként hangzik felénk az ige, hogy „kívánjátok az Urat és az Ő erejét, keressétek az Ő orcáját szüntelen” (Zsolt 105:4). A római levél Ábrahám erejéről így szól: „Hitében erős lévén, nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére; az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek, és teljesen elhitte, hogy amit ő ígért, meg is cselekedheti. Azért is tulajdoníttaték néki igazságul.” (Róm 4:19-22) Önmagunkban mi is gyengék és erőtlenek vagyunk, de Isten által mi is erősek lehetünk. „Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljön reátok és lesztek nékem tanúim” – mondta az Úr. Ez olyan erőfölötti feladat, hogy ehhez a mi erőnk nem elég, az Úr erejére van szükség. Gedeont is az Úr Lelke öltözte fel, és így lett erős: „Az Úr veled, erős férfiú! …Menj el ezzel a te erőddel, és megszabadítod Izráelt Midián kezéből!” (Bír 6:12. 14.) Gedeon így indult el, és az Úr erejével legyőzte Midián seregét.

A gyenge tanítványok is erőt vettek pünkösdkor, és véghezvitték a rájuk bízott hatalmas munkát. Isten által erősek lettek. Pál apostol is így tesz bizonyságot: „Nagy örömest dicsekedem azért az én erőtlenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem. …Gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12:9-10) Mindezt elmondhatják az Úrban bízók mindannyian! Ő „Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is, de a kik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ézs 40:29-31)

III. A részletek üzenete – 23-26. v.

A palota és az oszlopok leírása után további részletek találhatók a Templomról, amelyeknek üzenetük van. Nem építészeti részletek ezek, mert a lényeges adatok hiányoznak: a falvastagság, az oromzat, a tetőzet... Márpedig építkezéskor nagyon fontos megadni a fal vastagságát! Azt sem tudjuk, hogy mivel és hogyan volt befedve a Templom. Némelyek úgy gondolják, hogy olyan fedele lehetett, mint nálunk van a házaknak, mert az hasonlít a sátorhoz… Mások viszont azzal érvelnek, hogy nem lehetett csúcsos fedele, hanem csak lapos, amilyen általában az épületek teteje most is a Közel-keleten. Fontos részletek hiányoznak tehát, de közölve van egy sor egyéb részlet.

Számunkra egy kicsit mintha zavaró lehet e hosszú felsorolás, a réztenger átmérőjéről (4,50 m), magasságáról (2,25 m), kerületéről (13,50 m), vastagságáról (7 cm), ajakáról (mint a liliom virága), és az ezt tartó ökrökről (12 ökör). Azt is megtudjuk, hogyan volt kidíszítve, hány mintával és hányféleképpen, és hogy ezt mind Hírám készítette. Majd sorra veszi az Ige a többi egységeket is: a talpazatokat, kérubokkal, oroszlánokkal és pálmafákkal díszítve, az öntött kerekeket, az üstöket, lapátokat és medencéket, az arany oltárt, arany asztalt, arany gyertyatartókat, arany virágokat, lámpákat és hamvvevőket, csészéket, késeket, medencéket, tömjénezőket és serpenyőket tiszta színaranyból… Még az ajtók sarkai is aranyból készültek!

Úgy tűnik, hogy ez a sok részlet csak számunkra zavaró, a szent író számára sem nem sok, sem nem zavaró. Neki nem volt terhes mindezt felsorolni! Mindennek bizonyára üzenete van. Ezek a részletek azt üzenik számunkra, hogy semmi sem túl drága, semmi sem túl szép, túl díszített Isten számára. Isten számára a legjobbat és legszebbet kell adni!

A Templom külső és belső díszítésével 77 igevers foglalkozik, míg a királyi palotáról 12 igevers beszél. Ebben a leírásban benne van minden tudomány és művészet, amit akkor el lehetett érni, amit Isten szolgálatába lehetett állítani. Talán megkérdezzük, hogy miért szükséges részletezni, hogy tizen-valahány méter magasan mi volt rámetszve az oszlopfőkre, és hogyan nézett ki az a háló, ami befedte a gömböket? Lentről úgysem látta azt senki! Ez így igaz. De Isten látta! Isten tudta, hogyan készítették el számára ezeket a díszítéseket, még ha lentről nem is látták az emberek. Nem is az embereknek készült az, hanem Istennek.

Hallottam egy alkalommal egy zenekarról, amelyben egy hárfa is játszott. Gondolom tudjátok, hogy a hárfának nagyon halk és finom hangja van. Éppen ezért, amikor a nagy zenekar megszólalt, benne a dobok, a fúvósok és a vonósok, a hárfás úgy gondolta, hogy hiába játszik, úgysem hallja senki. Úgyhogy, elhallgatott. A karmester azonban azonnal leintette a zenekart, és azt kérdezte, hogy a hárfa miért nem játszik? Mert a karmester észrevette, hogy a hárfa hangja hiányzik a zenekarból! Valaki mindig hallja, ha énekelsz, ha imádkozol, akkor is, ha a nagy tömegben a te hangod nagyon halkan hallatszik. Az Isten Templomában mindennek rendeltetése van. Lehet, hogy az emberek nem látják és nem hallják, de Isten látja és hallja! Isten azt üzeni nekünk most a templom belső és külső díszítésével, hogy Ő érdekelt a részletekben is, a hétköznapokban is, az éjszakáidban is, életünk minden percében, a munkahelyeden, a családban, a konyhában, vagy itt a gyülekezetben. Őt minden részlet érdekli! Ő mindent tud és mindent lát, és „mindent, amit csak cselekedtek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek” (Kol 3:17), az Ő dicsőségére. Számára a legjobb, a legszebb, a legdrágább is túl kevés. Ne adjunk Neki kevesebbet, mint mindent!

Isten az Ő egyszülött Fiának nem kedvezett, hanem mindnyájunkért odaadta (Róm 8:32). Adjuk mi is az Úrnak önmagunkat, legdrágább kincsünket, életünket. Minden részlet nagyon fontos abban, amit az Úrnak adunk, amit az oltárra teszünk. Hadd gyönyörködjön bennünk is az Úr, a mi Istenünk!

In Memoriam Victor Dan

Dan Victor 1941-2014

Dan Victor kolozsvári orgonaművészt ma halálra gázolták egy gyalogátjárón.

Régi jó barátságunk alapján arra számítottam, hogy hamarosan meghívhatom őt egy koncertre, ahol kipróbálhatta volna a szilágyperecseni orgonánkat is.  

33 soros orgonánk avató ünnepélyére alig két hét múlva, március 16-án kerül sor, de ezt sajnos, Victor már nem szólaltathatja meg. 

Kedves, alázatos embernek ismertem. Baptista származása miatt szívesen vállalt szolgálatot a baptista gyülekezetekben (is), ha erre lehetősége volt. Mivel magyarul is jól beszélt, magyar gyülekezetekben is örömmel szolgált, ha meghívták.

Isten adjon vigasztalást a gyászolóknak!

Mit nem kért Salamon? - 2Krón 1:11-12 (1Kir 3:11)

Mit nem kért Salamon?

2Krón 1:11-12 (1Kir 3:11)

¹¹ Monda azért az Isten néki: Mivelhogy ezt kérted tőlem, és nem kértél magadnak hosszú életet, sem nem kértél gazdagságot, sem pedig nem kérted a te ellenségidnek lelkét; hanem bölcsességet kértél az ítélettételre:

¹¹ Akkor monda az Isten Salamonnak: Minthogy ez volt a te szívedben, és nem kértél tőlem gazdagságot, kincset és tisztességet, avagy a téged gyűlölőknek lelkét, sem hosszú életet magadnak nem kértél, hanem kértél magadnak bölcsességet és tudományt, hogy kormányozhasd az én népemet, mely felett királlyá tettelek téged: ¹² A bölcsességet és a tudományt megadtam néked, sőt gazdagságot, kincset és tisztességet is olyat adok néked, amelyhez hasonló nem volt sem az előtted, sem az utánad való királyoknak.

Nemrégen Salamon kérésével foglalkoztunk, amikor álomban megjelent neki az Úr, Gibeonban. Salamon akkor bölcsességet kért az Úrtól, hogy kormányozhassa az Isten népét. Most azt vizsgáljuk meg közelebbről, amit Salamon nem kért, de kérhetett volna, amikor az Úr lehetővé tette számára, hogy kérhet, amit akar.

„Kérj, amit akarsz!” – mondta Isten Salamonnak. Olyan ez, mint az Úr Jézus kérdése Bartimeushoz: „Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?” (Mk 1:51) Bartimeus tudta, mit kell válaszolnia erre a kérdésre: Mester, hogy lássak. Ugyanígy, a szükségben lévők tudják, mit kell válaszoljanak. A betegek gyógyulást kérnének, a hontalanok otthont, a nyomorultak jólétet. Salamon is tudta, mit kell válaszolnia. Ha neked szegezné az Úr ezt az ajánlatot, te mit válaszolnál? A legfontosabb dolog, amire a filippi börtönőr kérdése vonatkozott, az üdvösség. „Mit cselekedjem, hogy üdvözüljek?” Erre Pál apostol válaszolt: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz”.

De mikor az üdvösséget ilyen fontosnak nevezzük, sokan legyintenek, és azt mondják „Ó, dehogy! Nekem nem üdvösségre van szükségem, hanem 100.000 dollárra!” Ez azért van így, mert nem látnak túl a jelenvaló világon, és azt hiszik, hogy a halállal mindennek vége. De mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, és üdvössége nincs? (Mt 16:26)

Az Úr felemlegeti Salamonnak azokat a dolgokat, amiket kérhetett volna, és nem kérte. Azért tesszük ezt, mert sokak szívében a sorrend nem az, ami Salamonnál volt: nem az Isten népét és az Úrtól kapott szolgálatot tartják elsőbbrendűnek, hanem e földi életet és az itteni jólétet. Salamon nem ezeket kérte, de ráadásul az Úr is megadta neki, amit nem kért.

A Királyok könyvében lévő igét kiegészíti a Krónikák könyve – ezért most a bővített változattal foglalkozunk. Négy dolgot sorolt fel az Úr a Krónikák könyvében, amit Salamon nem kért: (1) kincset, gazdagságot, vagyont, (2) tisztességet, vagyis hatalmat, megbecsülést, tiszteletet, (3) az őt gyűlölőinek lelkét, nem volt bosszúálló, és végül (4) nem kért magának hosszú életet.

I. Nem kért gazdagságot, kincset

Először tehát, nem kért magának kincset, gazdagságot. Pedig egy királynak, mint Salamon, jól állott volna a gazdagság. Ó, mennyi nézeteltérés van a vagyon miatt! Hányan viszik vásárra a lelküket, mert ráhajtanak a pénzre! „De szeretnék gazdag lenni”, mondta egyszer a költő… De mások szívében ott lehet ez a vágy, hogy gazdag legyen, ne kelljen egyik napról a másikra számolgatni, kuporgatni, minden garast a fogához verni, hogy valahogy kijöjjön egyik nyugdíjtól a másikig, kifizethesse a számláit... hogy legyen neki elég.

Igen ám, de éppen ez a kérdés, hogy mennyi is az az elég? Mert van, akiknek a sok sem elég! Salamon dicséretet nyert az Úrtól, mert nem a gazdagságot tette az első helyre. A világ leggazdagabb embereiről nem mondható el, hogy megelégedettek és boldogok. Szupersztárokról tudunk, akik boldogtalanul, fiatalon haltak meg, eldobva az életet maguktól, pedig sok pénzük volt: Marilyn Monroe, Elvis Presley, és mások.

Az Úr Jézus azt mondja: „Nem a vagyonnal való bővelkedésben van az embernek az ő élete.” (Lk 12:15) Más helyen arra szólít fel bennünket az ige, hogy „elégedjetek meg azzal, amitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.” (Zsid 13:5) A Timótheushoz írt első levélben Pál apostol azt írja, hogy „Valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel.” (1Tim 6:6) Jegyezzük meg ezt a szót, hogy „valóban”!

De miért is szeretnénk, ha gazdagok lennénk? Azért, hogy boldogok legyünk! Lényegében nem is a gazdagság kell nekünk, hanem a boldogság. És azt gondoljuk, hogy a boldogsághoz elengedhetetlen a gazdagság. Pedig bizonyára hallottuk azt a történetet, amely arról a boldogtalan emberről szól, akinek azt tanácsolták, hogy keressen egy boldog embert és vegye magára annak ingét, mert akkor ő is boldog lesz. Vándorútra kelt tehát, hogy keressen egy boldog embert. Nem talált a királyi palotában, a gazdagok között, és amikor már végre feladta, kinn a mezőn, hallott egy vidám, fütyörésző hangot, egy szántóvető ember részéről. Megkérdezte tőle: Mondja uram, maga boldog-e igazán? Én aztán igen! – mondta a szegény ember. Jaj, de jó, megkérem, adja ide nekem az ingét, hogy vegyem magamra! De az ember sajnálkozva válaszolta, hogy sajnos, neki még inge sincs! De ha lett volna, bizonyára nem attól lett volna boldog a másik, ha magára veszi, hanem attól, ha megelégedetté válik. Valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel. Salamon nem kért gazdagságot, és az Úr látta, hogy szíve nem a vagyon után vágyik, nem azt kívánja magának.

Az ige azt kérdezi egy helyen: „Te kívánsz-e magadnak nagyokat? Ne kívánj!” (Jer 45:5) Tedd első helyre Istent és az Ő országát, és a többiek megadatnak néked (Mt 6:33). Elégedj meg azzal, amit adott neked az Isten. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.” (Mt 6:19-21)

Ezzel az Úr Jézus azt kívánja tanítani, hogy az igazi kincs a mennyeknek országa. „Hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldbe elrejtett kincshez”, meg „a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres” (Mt 13:44-45), és amikor erre rátalál, akkor mindenét hajlandó odaadni, hogy azt megszerezze. Keressétek először Istennek országát!

II. Nem kért tisztességet

A következő megállapítás az Úr részéről az, hogy Salamon nem kért tisztességet.

Mi is szeretjük, ha az emberek tisztelnek, és megbecsülnek. Jobban szeretjük, hogyha kiszolgálnak, mintha nekünk kéne szolgálni. Jobban szeretjük, ha minket tisztelnek minket, mintha nekünk kellene tisztességet tenni valaki előtt. A tisztelet elvárása ellenszenves számunkra, még akkor is, ha valaki megérdemli azt.

A szívünkben nekünk is ott van egy emberi vágy, hogy bárcsak nagyobbak lennénk egy kicsit, tiszteletreméltóbbak, hatalmasak, hogy az emberek tiszteljenek, és az átlagból egy kicsit följebb emelkednénk, többek lennénk a többinél. Erre megy ki a politikusok harca, de sokszor a családban is, a társadalomban is, és jaj, talán a gyülekezetben is!

Az Úr értékeli azt, hogy Salamon nem kért tőle tisztességet. De elmarasztalja a farizeusokat, az írástudókat, akik elvárták, hogy az emberek előre köszönjenek a piacokon, hogy a lakomákon az első helyre ültessék őket, és hogy az emberek úgy szólítsák őket, hogy „mester”! (Mt 23:6-7) Az ilyen viselkedésre János evangéliumában ezt mondja az Úr: „Mi módon hihettek ti, akik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?” (Jn 5:44), és Jn 12:43 – „Mert inkább szerették az emberek dicséretét, mintsem az Istennek dicséretét.” Az Úr azokról beszél, akik a főemberek közül a farizeusok miatt nem vallották be, hogy hisznek Benne, nehogy kirekesztessenek a gyülekezetből, mert számukra az emberek dicsérete fontosabb lett az Isten dicséreténél.

Ma is van ilyen: akik a másoktól való félelem miatt nem vállalják a gúnyt, megvetést, csúfolkodást, az Úrért. Mert az emberektől való tisztességet keresik! Salamon nem kérte ezt. Tudta, hogy nem ez a legfontosabb kérdés. Az Úr Jézus sem ezt kereste, és ezzel példát adott nekünk, hogy mi az igazán fontos: az, hogy hogy hogyan vélekedik rólunk Isten. „Aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya”, mondja az Úr. A többi lényegtelen.

III. Nem kérte ellenségei lelkét

 „Nem kérted ellenségeidnek lelkét” – mondja az Úr Salamonnak.

Hogy Salamonnak voltak ellenségei, ezt már az előbbi igerészben olvashattuk. Voltak, akik veszélyeztették a királyságot, és félre kellett őket állítani. Volt olyan ellensége, akinek megbocsátott, és megszabta a keretet, amelyben békességben élhetett. Feltételesen engedte el számára a büntetést. Isten értékelte nála azt, hogy nem kérte tőle ellenségeinek lelkét.

Hosszú ideig úgy gondoltam, hogy nekem nincsenek ellenségeim… Aztán rá kellett jönnöm, mekkorát tévedtem. A kérdés viszont nem az, hogy vannak-e vagy nincsenek, hanem az, hogy hogyan viszonylunk ellenségeinkhez? Tudjuk-e szeretni őket? Őrzünk-e szívünkben haragot, gyűlöletet irántuk? „Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az”, mondja az ige (1Jn 3:15). „Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr” (Róm 12:19) „Ha lehetséges, amennyiben rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek” (Róm 12:18). „Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg” (Róm 12:21). Akár arculütést kell elszenvedni, akár megostorozást vagy börtönt, vagy éppen a halált, akkor sem állhatsz bosszút. Ha szeretteiddel teszik ugyanezt, akkor sem. Neked szeretned kell ellenségeidet! Ne kívánd ellenségeid lelkét!

Az újszövetségi parancs az ellenség szeretetéről magasabb mércét állít az Ószövetségnél. Az Úr Jézus azt mondta: „új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (Jn 13:34-35) Ezt csak lemondással, alázattal, áldozattal, krisztusi lelkülettel lehet megtenni. Ne kérd ellenségeid lelkét, hanem imádkozz érettük, ahogyan Jézus tette ezt!

IV. Nem kért hosszú életet

Végül azt mondja, „Nem kértél hosszú életet”.

Volt, amikor hallottam olyan imádságot, amelyben hosszú életet kértek az Úrtól… Talán másnak is van ilyen titkos kívánsága, ha nem is mondja ki: bárcsak hosszú életet élne, ne halna meg fiatalon. Pedig az életnek nem a hosszúsága a lényege, hanem a tartalma. Lehet tartalmas életed akkor is, ha rövid volt!

David Braynard 29 éves volt, amikor meghalt. De lángoló szívéből átterjedt a misszió tüze Robert McCheyne szívébe, majd William Carey, Edward Payson, Jonathan Edward, John Wesley szívébe, és még sok ismeretlen hívő szívébe! Pedig a David Braynard élete nagyon rövid volt, és szolgálata is csak három és fél évet tartott. De annyi elég volt! Halálos ágyán így szólt: „ha ezer életem lenne, mind Istennek adnám. De már nincs semmim, minden készen van. Nagy vigasztalás, hogy tehettem valamit Érette. De ez mind semmi az Ő áldozatához képest. Ó, bár többet tehettem volna!” Nem volt hosszú élete, de tartalmas élete volt!

Ézsaiás könyvében arról olvashatunk, hogy Ezékiás király a hír hallatára, hogy nem gyógyul meg a betegségéből, elkezdett imádkozni, sírva, a fal felé fordulva. Ézsaiás jóformán még haza sem ért, amikor az Úr visszaküldte a királyhoz: „Hallottam imádságodat, láttam könyeidet, íme, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok.” (Ézs 38:5) Ám ha közelebbről tanulmányozzuk életét, rájövünk arra, hogy az egyik legistentelenebb király, Manasse, ebben az időben született! Nem vált javáras Isten népének az, hogy Ezékiás 15 évvel hosszabb ideig élt.

Mi értelme annak, ha meghosszabbodik valakinek élete 10, 20, 30 vagy akár 50 évvel, de nincs örök élete! Mit használ ez embernek, ha 100 évig él is, de nincs üdvössége?

Az Úr azt mondja Salamonnak: „Nem kértél tőlem hosszú életet, hanem bölcsességet kértél az ítélettételre”. Sokszor nem tudunk helyesen kérni, vagy nem tudjuk azt kérni, amire szükségünk van. Tanuljunk Salamontól olyat kérni, amiben az Úr gyönyörködik! Így áldhat meg minket is az Úr, boldoggá teheti életünket, és teljesíthetjük a ránk bízott szolgálatot, áldássá, hasznossá válva mások számára. Ámen!

Salamon kérése - 1Kir 3:1-15

Salamon kérése

1Kir 3:1-15

 ¹ Sógorságot szerzett azután Salamon a Fáraóval, az egyiptomi királlyal; és elvette a Fáraó leányát, és hozta Dávidnak városába, míg elvégezte az ő házának és az Úr házának építését és Jeruzsálemnek kőfalát köröskörül.

 ² De a nép áldozott a magas helyeken; mert nem építtetett ház az Úr nevének mind ez ideig.

 ³ Szerette pedig Salamon az Urat, járván Dávidnak az ő atyjának parancsolatiban, kivéve, hogy a magas helyeken áldozott, és ott tömjénezett.

 ⁴ És mikor Gibeonba ment a király, hogy ott áldozzék, mert ott volt a nagy magaslat, és Salamon azon az oltáron áldozott égőáldozatul ezer barmot:

 ⁵ Megjelent Gibeonban az Úr Salamonnak azon éjjel álmában, és monda az Isten: Kérj, amit akarsz, hogy adjak néked.

 ⁶ És monda Salamon: Te a te szolgáddal, az én atyámmal, Dáviddal nagy irgalmasságot cselekedtél, amiképpen ő is járt előtted híven, igazán és hozzád egyenes szívvel, és megtartottad néki ezt a nagy irgalmasságot, hogy néki fiat adtál, aki az ő királyi székében ül, amint e mai napon megtetszik.

 ⁷ És most, ó, én Uram Istenem, te tetted a te szolgádat királlyá, Dávid az én atyám helyett. Én pedig kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni.

 ⁸ És a te szolgád a te néped között van, amelyet te magadnak választottál, nagy nép ez, amely meg nem számláltathatik, meg sem írattathatik a sokaság miatt.

 ⁹ Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és a gonosz között; mert kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet?

 ¹⁰ És tetszett e beszéd az Úrnak, hogy Salamon ilyen dolgot kért.

 ¹¹ Monda azért az Isten néki: Mivelhogy ezt kérted tőlem, és nem kértél magadnak hosszú életet, sem nem kértél gazdagságot, sem pedig nem kérted a te ellenségidnek lelkét; hanem bölcsességet kértél az ítélettételre:

 ¹² Íme, a te beszéded szerint cselekszem; íme, adok néked bölcs és értelmes szívet, úgy hogy hozzád hasonló nem volt te előtted, és utánad sem támad olyan, mint te.

 ¹³ Sőt még a mit nem kértél, azt is megadom néked, gazdagságot és dicsőséget: úgy hogy a királyok között nem lesz hozzád hasonló senki minden te idődben.

 ¹⁴ És ha az én útjaimon jársz, megőrizvén az én végzéseimet és parancsolatimat, amiképpen járt a te atyád Dávid: meghosszabbítom életed idejét.

 ¹⁵ És mikor felserkent Salamon, íme, álom volt. És ment Jeruzsálembe, és állott az Úr szövetségének ládája elé, és áldozott egészen égőáldozatokat, és készített hálaáldozatokat, és szerzett nagy lakomát minden szolgáinak.

Salamon király uralma megerősödött Dávid után, miután apja értésére adta, hogy az ország úgy lesz erős a kezében, ha az Úr igéjét komolyan veszi, és ha az ország ellenségeit félreállítja az útból. Ezzel egy időben viszont beteljesedett az is, amit az Úr Dávidnak mondott, hogy bűnéért meg fog lakolni. Négyszeresen fizetett Uriás megöletéséért: először meghalt a gyermek, aki Betsabétól született, azután meghalt az ő elsőszülött fia, Amnon, akit megölt Absolon, utána a tiltás ellenére Joáb mégis megölte Absolont, és végül kivégezték Adóniát is, mert az ország biztonságát veszélyeztette.

Most már megerősödött az ország Salamon kezében. Ez emlékeztet arra, hogy Isten hűséges és igaz Isten, de ugyanakkor az ítélet Istene is, Aki nem hagyja a bűnt büntetlenül.

Salamon lett tehát a király, és a népnek hamarosan meg kellett látnia, hogy Salamon nem Dávid. Dávid egy katona volt, aki mindig az Úrban bízott, Istenbe vetette bizodalmát, és félte az Urat. Salamon egy tudós ember volt, egy politikus, aki alkalom adtán szövetségekben, és teljesítményekben bízott. Dávid zsoltárokat írt, Salamon példabeszédeket írt. Írt énekeket is, háromezret, de a háromezerből, nem maradt fent csak a 72. és 127. zsoltár, valamint az Énekek Éneke. Dávid pásztorember volt, és az egyszerű életet kedvelte, Salamon a luxust választotta. Mikor Dávid meghalt, a nép siratta és gyászolta, mikor Salamon meghalt, a nép azt kérte fiától Roboámtól, hogy könnyítse meg az igát, mert nem bírják viselni…

Az Úr Jézus Salamon dicsőségét, gazdagságát és bölcsességét említi: a mezők lilioma sokkal szebben öltözik, mint Salamon extravagáns, luxus világában, teljes dicsősségében. Pedig biztosan nem rongyokba öltözött, hanem bíborba és patyolatba. István vértanú megemlíti, hogy Salamon építette a templomot – ez az ő nevéhez fűződik.

Salamont a bölcsesség és gazdagság példájaként állítja elénk Isten igéje, de nem követendő példa ez. Amikor a többi királynak követendő mércét állít az Úr, akkor nem Salamont, hanem Dávidot említi az Ige. Ő az, aki követte az Úr utasításait teljes szíve szerint. Miért? Először azért, mert Salamon sógorságot szerzett a Fáraóval. Megkérdezhetjük, hogy vajon miért tette ezt, volt erre szükség? Hogy azt lehessen mondani, hogy Izráel most már méltó helyet foglal el a nemzetek sorában? Íme, ott van már a nagyhatalmak társaságában? Dicsőséget jelentene az, hogy a fáraó feleségül adja leányát Izráel királyához? Nem. Inkább azt kell látni ebben, hogy Salamon egyre hűtlenebb lett az Úrhoz, ahogy erről később olvashatunk.

Nemcsak a fáraó leánya lett felesége, hiszen elsőszülött fia, Roboám, nem ettől a feleségétől származik, hanem egy ammóni nőtől! Pedig Isten igéje tiltotta az ő népét attól, hogy összeházasodjanak a föld népével. 5Móz 7:1-4 így szól: „¹ Mikor bevisz téged az Úr, a te Istened a földre, amelyre te bemenendő vagy, hogy bírjad azt; és sok népet kiűz te előled: a Khitteust, a Girgazeust, az Emoreust, a Kananeust, a Perizeust, a Khivveust, és a Jebuzeust: hétféle népet, náladnál nagyobbakat és erősebbeket; ² És adja őket az Úr, a te Istened a te hatalmadba, és megvered őket: mindenestől veszítsd ki őket; ne köss velök szövetséget, és ne könyörülj rajtok. ³ Sógorságot se szerezz ő velük, a leányodat se adjad az ő fiuknak, és az ő leányukat se vegyed a te fiadnak; ⁴ Mert elpártoltatja a te fiadat én tőlem, és idegen isteneknek szolgálnak; és felgerjed az Úrnak haragja reátok, és hamar kipusztít titeket.” Az Úr előre látta ennek veszélyét és előre figyelmeztette az Ő népét. Sajnos, Salamon ezt nem szívlelte meg.

Ám a 3. igevers mégis Salamon hűségéről beszél: legalábbis ebben az időben. „Szerette pedig Salamon az Urat, járván Dávidnak az ő atyjának parancsolatiban, kivéve, hogy a magas helyeken áldozott, és ott tömjénezett”, mivel akkor még nem volt templom, ahol áldozhatott volna. Salamon is Gibeonban mutatta be az ő áldozatát, amikor megjelent neki az Úr, álomban.

Ebben az álomban az Úr megszólította: „Kérj, amit akarsz, hogy adjak néked.” (5. v.) Foglalkozzunk most azzal a válasszal, amit Salamon erre a felszólításra válaszolt. Ez példát ad nekünk az imádkozásra, hogy mik legyenek az elsődlegesek a mi kéréseinkben. Mi mit válaszoltunk volna egy ilyen kérdésre? Mit kértünk volna? Sok pénzt? Sikert? Házat? Gépkocsit? Figyeljük meg Salamon kérésének motivációját, alapját és tárgyát (tartalmát).

I. Kérésének motivációja: Isten nagylelkűsége – 5. 13-14. v.

Salamon kérésének motivációját, mozgatórugóját láthatjuk először, ami Isten nagylelkűségében mutatkozik meg. Megjelent neki az Úr és azt mondta: „kérj, amit akarsz, hogy adjak néked”. Micsoda ajánlat! Jakab apostol azt mondja, hogy nincs néktek, mert nem kéritek. (Jak 4:2-3) Kérned kell!

De hát kérhetek, amit akarok? Igen. A 13. és 14. vers szerint Isten nagylelkűsége odáig terjed, hogy azt is megadja, amit nem kért Salamon.

Nem egy olyan személy elé járulunk imádságban, akitől nehéz kérni, mert nehezen adja. Mert lehet olyan szomszédod, akihez restellsz odamenni, hogy elkérd a targoncát, mert ugye, a múltkor is, amikor elkérted, olyan nehezen adta oda, és mindig zsémbesen fogad, amikor visszaviszed. De ha van egy olyan szomszédod, akitől ha elkéred a targoncát, szívesen odaadja, sőt, azt mondja, hogy várj, mert még egy zsák hagymát is ráteszek, ne vigyed üresen, ahhoz máskor is szívesen mész majd kérni. „Kérj, amit akarsz!”

Az Isten nagylelkűsége a kérésünk motivációja. Istenhez bátran mehetünk kérni. Ő nekünk is azt mondja: „Kérj, amit akarsz, hogy adjak néked.”

Ez az alapelv nemcsak itt található, ószövetségben. Az Úr Jézus is mondja: „Kérjetek, és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek.” (Mt 7:7) Jakab apostolnál is arra bíztat az ige, hogy ha valakinek nincsen bölcsessége, kérje az Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül adja (Jak 1:5). Isten nem zsémbesen, nem nehezen, nem fogcsikorgatva ad, hanem készségesen és szemrehányás nélkül. Úgyhogy, bátran kérhetsz tőle, amit akarsz, és Ő kész adni még ráadást is. Amit nem kértél, azt is megadja néked, mint Salamonnak. Azért, mert Isten ilyen nagylelkű.

Ezeket hallva és látva, tegyük fel a kérdést, hogy mi az, amit most kérhetnénk az Úrtól? Mi lehet a legnagyobb kérésed, amit elmondhatnál Istennek? Olyat kérj, ami összhangban van az Ő akaratával, amit Jézus nevében elmondhatsz: mintha Jézus kérné az Atyát. Kérheted, hogy megállhass a keskeny úton az Úr követésében, állhatatosan, mindhalálig. Kérheted, hogy élő hited és élő reménységed legyen halálod óráján is. Kérheted szeretteidnek megtérését, üdvösségét. Kérhetsz-e annál nagyobbat, hogy gyermekeid ott legyenek veled együtt a mennyben? Kérheted rokonaid, szomszédjaid, munkatársaid megtérését? Kérj, amit akarsz, mondja az ige, hogy adjak néked!

II. Kérésének alapja: Isten hűsége – 6-8. v.

A 6-8. versekben találjuk az ő kérésének alapját, ez pedig nem más, mint Isten hűsége.

Figyeljük meg, hogyan kezdi Salamon ezt az imádságot! Nem a kérésével kezdi, hanem a múltban kapott áldásokkal, Istennek hűségével. „Te a te szolgáddal, az én atyámmal, Dáviddal nagy irgalmasságot cselekedtél, megtartottad néki ezt a nagy irgalmasságot, hogy néki fiat adtál, aki az ő királyi székében ül, te tetted a te szolgádat királlyá...” „Én kicsiny gyermek vagyok, és ...nagy nép ez, amely meg nem számláltathatik, meg sem írattathatik a sokaság miatt.”

Ezek a szavak abból az ígéretből visszhangoznak, amelyet Isten Ábrahámnak adott: „Megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat, mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.” (1Móz 22:17-18), és abból az ígéretből, amelyet Isten Dávidnak adott: „Feltámasztom utánad a te magodat…: az fog házat építeni az én nevemnek, és megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké.” (2Sám 7:12-13)

Salamon tehát mindenekelőtt azt mondja: Uram, te hűséges Isten vagy! Valóra váltottad az ígéretedet! Ezzel kezdi az imádságot, és ez lesz kérésének alapja.

Ebből megtanulhatjuk, hogy az imádságot nekünk is magasztalással, Istennel kell kezdenünk. Ne a mi dolgainkat soroljuk hamar, hanem előbb mondjuk el, hogy „Szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a te akaratod”! Ne úgy járuljunk Isten elé, mint ahogyan a bevásárló listával megyünk a szupermarketbe! Oda vihetünk bevásárló listát, de Isten előtt az imádságot nem magunkkal kell kezdenünk, hanem Istennel. Mivel Isten ma is hűséges és irgalmas, tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, bátran sorolhatjuk azt, amit irgalmából velünk cselekedett!

Közben felemlegethetjük még azokat az ígéreteket, amelyek még nem teljesültek be, mint például az Úr visszajövetele. Ő megígérte, hogy visszajön. „Amiképpen láttátok Őt elmenni, ugyanúgy fog visszajönni.” (ApCsel 1:11) „Íme, eljön a felhőkön és minden szem meglátja Őt, még akik általszegezték is.” (Jel 1:7) „Amiképpen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugatig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Mt 24:27) „Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; (mert trombita fog szólni, és) a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.” (1Kor 15:52) Milyen rövid idő egy szempillantás! De ennyi elég, hogy az Úr visszajöjjön, és a halottak feltámadjanak! A jelek már mutatják, és ezek a jelek fel is erősödhetnek – de már most számíthatunk arra, hogy az Ő ígéretei valóra válnak, visszajövetelére nézve is.

Ha valóra váltotta az Ő ígéreteit Ábrahámnak és Dávidnak, valóra fogja váltani az Ő ígéreteit, amit gyülekezetnek adott. Az is be fog teljesedni: Jézus visszajön. Mikor imádkozunk tehát, gondoljunk arra, hogy imádságunk alapja, az Isten hűségének kell lennie, az, hogy Isten hű marad az ő szavához, lényéhez és igéjéhez. Így kezdjük az imádságot mindig dicsőítéssel!

III. Kérésének tárgya: Isten népe – 9-12. v.

Végül láthatjuk Salamon kérésének tárgyát, tartalmát is.

Mit kért Salamon? Bölcsességet kért. De miért kérte ezt az Úrtól? Azért, hogy sziporkázó elméjével elkápráztathassa a körülötte lévőket? Nem! Azt mondja: „hogy tudjam ítélni a te népedet”. Más szóval: Uram, a Te néped nagy, megszámlálhatatlan, én meg gyermek vagyok, fiatal, tapasztalatlan. A felelősségem nagy. A megbízatásom meghaladja képességeimet! Adj nekem bölcsességet, hogy népedet vezetni tudjam!

Ez a kérdés elárulja, hogy mi van Salamon szívének központjában: Isten népe. Ezért Isten népe lesz imádságának fő tárgya. Mindenkinek elárulja az imádsága, hogy kicsoda: az imákból meg lehet állapítani, hogy ki hogy áll lelkileg, mit tart fontosnak, kicsoda számára Isten. Mondj egy imádságot, és megmondom, hogy ki vagy! Salamont is elárulja a kérése, és azt találjuk, hogy leghőbb vágya Isten népét Isten szerint vezetni!

A mi imádságunk központjában is Isten népének kell ott lennie. Gondolnunk kell arra, hogy mi lesz Isten népével, a gyülekezettel, mi lesz Isten országával ezen a földön! Imádkoznunk kell az evangélium terjedéséért, győzelméért, az Úrnak való szolgálatunkért, küldetésünk teljesítéséért.

„Adj nekem értelmes szívet”, mondja Salamon. A szív az értelem központját jelentette a héber nyelvben. Mi ma a fejet/elmét tekintjük az értelem központjának, a szívet pedig az érzelem központjának. De a zsidóknál nem így volt. Náluk a szív volt az értelem központja. Azért kéri Salamon az értelmes szívet, hogy tudjon választást tenni a jó és a gonosz között, mert ez elengedhetetlenül szükséges a helyes kormányzáshoz. Ilyen kéréssel mi is jöhetünk az Úrhoz, ha képességünket az Úr szolgálatára kívánjuk felhasználni, nem pedig önkényesen és önző módon.

Befejezésül hadd említsem még a 10. verset: „tetszék e beszéd az Úrnak, hogy Salamon ilyen dolgot kért”. Más szóval Isten azt mondta erre az imádságra, hogy Ámen! Bárcsak áment mondhatna a mi imáinkra is, és áment mondanánk mi is, mindig, hangosan!

Istennek nem tetszik bármilyen imádság, és nem is hallgat meg bármilyen imádságot, csak azt, amely az Ő akaratával közhangban van. Bárcsak Isten mindig Ámen-t mondhatna Isten a mi imádságainkra, és örülne a menny, amikor mi is áment mondunk!

Isten országának biztonsága - 1Kir 2:1-12

Isten országának biztonsága

1Kir 2:1-12

 ¹ Mikor pedig elközelgetett Dávidnak ideje, hogy meghaljon, parancsot adott Salamonnak az ő fiának, ezt mondván:

 ² Én elmegyek az egész földnek útján; erősítsd meg magad és légy férfiú.

 ³ És őrizd meg az Úrnak a te Istenednek őrizetit, hogy az ő útjain járj, és megőrizzed az ő rendeléseit, parancsolatit, és ítéleteit, és bizonyságtételeit, amint meg van írva a Mózes törvényében: hogy előmented legyen mindenekben, amelyeket cselekszel, és mindenütt, valamerre fordulsz;

 ⁴ Hogy megteljesítse az Úr az ő beszédét, melyet szólott nékem, mondván: Ha megőrzik a te fiaid az ő útjukat, járván én előttem tökéletességgel, teljes szívük és teljes lelkük szerint; ezt mondván, mondom: Soha el nem fogy a férfiú te közüled az Izráelnek királyi székiből.

 ⁵ Azt is jól tudod, mit cselekedett én velem Jóáb, a Céruja fia, mit cselekedett az Izráel seregeinek két fővezérével, Abnerrel, a Nér fiával, és Amaszával, a Jéter fiával, akiket megölt, harci vért ontván békességnek idején, és hintett harci vért az ő derekának övére és az ő lábának saruira.

 ⁶ Cselekedjél a te bölcsességed szerint, és ne engedd, hogy megőszülvén, békességgel menjen a koporsóba.

 ⁷ De a gileádbeli Barzillajnak fiaival cselekedjél irgalmasságot, és legyenek a te asztalod vendégei, mert így közeledtek ők is hozzám, mikor Absolon, a te testvéred elől menekültem.

 ⁸ És íme, veled van Sémei, Gérának fia, a bahurimbeli benjáminita, aki gyalázatosan szidalmazott akkor, mikor Mahanáimba mentem; de aztán, mikor elém alájött a Jordánhoz, megesküdtem néki az Úrra, és azt mondtam: Nem öllek meg téged fegyverrel;

 ⁹ Te azonban ne hagyd őt büntetés nélkül, és mivel eszes férfiú vagy, tudod, mit kelljen cselekedned vele, hogy az ő vénségét vérrel bocsássad a koporsóba.

 ¹⁰ Azután elaludt Dávid az ő atyáival, és eltemettetett a Dávid városában.

 ¹¹ Az idő pedig, a melyben uralkodott Dávid Izráelen, negyven esztendő. Hebronban uralkodott hét esztendeig, Jeruzsálemben pedig uralkodott harminchárom esztendeig.

 ¹² Azután Salamon ült Dávidnak, az ő atyjának királyi székibe, és megerősödött az ő királyi birodalma felette igen.

Ez az igeszakasz a Salamon országának, a megerősítéséről, bebiztosításáról van szó, és ezzel egy időben beszélhetünk úgy általában az Isten országának biztonságáról és megerősödéséről. A Salamon királyságát tehát alkalmazhatjuk Isten országára.

Az Úr Jézus úgy kezdte prédikálását, hogy „Elközelített az Istennek országa, elközelített a mennyeknek országa, térjetek meg és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1:15). Ahhoz, hogy Isten országa biztos legyen a számunkra, hogy erős legyen számunkra az Isten országában való polgárjogunk, néhány feltételnek teljesednie kell.

Főképp két dologról van szó az Igében. Az egyik az Úr törvényének a megtartása, a másik pedig Isten országa ellenségeinek eltávolítása az útból, ezek megsemmisítése és eltüntetése.

A fő gondolat ebben a részben a kûn szó, amely héberül a megalapozni, erőssé tenni, bebiztosítani jelentéssel bír, és az ország, a királyság bebiztosítására, megerősítésére, megalapozására vonatkozik. A 12. vers így fejeződik be: „uralma nagyon megerősödött.” Erről szól a 24. vers is: „Most pedig él az Úr, aki megerősített engem, és ültetett az én atyámnak, Dávidnak királyi székébe”, majd a részt záró 46. igevers is: „és megerősödött a királyi hatalom Salamon kezében.”

Itt most már nem az utódlás kérdése merül fel, hanem az, hogy sikerül-e a királyságot megszilárdítani Salamon kezében. Az utódlás kérdése már eldőlt. De kérdéses még, hogy ennek az utódnak erőssé válik-e a királysága? Miként lehet az ország megalapozott, erős és állandó? Erre a kérdésre két választ találunk: (1) úgy, ha a király komolyan veszi az Isten igéjét és az Úrral való kapcsolatot, és (2) úgy ha az ország ellenségeit félreállítja az útból. Ezek között van Adónia, Abjátár, Jóáb és Sémei.

I. Az első feltétel az Isten Igéje iránti engedelmesség – 1-4. v.

Először tehát azt találjuk, hogy az ország úgy lesz megalapozott és erős Salamon kezében, ha komolyan veszi Isten igéjét és az Úrral való kapcsolatot (1-4. v.).

Dávid érezte halálának közeledtét, arról beszél, hogy elmegy minden földinek útján, ezért most rendeleteket ad a fiatal Salamonnak. Meghagyta utolsó beszédében, hogy mi a király elsődleges tennivalója. Jákób, Mózes, Józsué ugyanígy cselekedtek annak idején. Dávid szavai még hasonlítanak is azok szavaihoz, útmutatásaihoz.

Az utasítás mindenek előtt Isten igéjére vonatkozott: „Légy erős, légy férfi! ³Tartsd meg, amit elrendelt Istened, az Ur! Járj az ő útján, tartsd meg rendelkezéseit, parancsolatait, törvényeit és intelmeit, ahogyan meg vannak írva Mózes törvényében. Akkor boldogulsz mindenben, amit teszel, és mindenütt, amerre fordulsz.” (2b-3. v.) Isten Igéje világos és érthető, hasznos rendeletek, parancsok, ítéletek, bizonyságtételek, amelyek áldást hoznak arra, aki megtartja őket.

Ebben az időben, Salamonnak már kezében lehetett az ige: forgathatta, olvashatta, tanulmányozhatta, magáévá tehette. Dávid azt mondja, hogy nemcsak egy részét kell megtartani, és nemcsak részben, hanem teljes szívéből és teljes lelkéből, a teljes Szentírást. „Ahogyan meg vannak írva a Mózes törvényében”. Az ige szerint kell élnie a királynak!

Nem valamilyen különleges, parlamenti határozat dönti el, hogy mi lenne a helyes. Azt már eldöntötte az Isten. Az Ige abszolút igazságát semmi és senki sem bírálhatja felül. A királynak, és nekünk, csak alkalmazkodnunk kell, csak engedelmeskednünk kell.

Ezek hasznos igék, mert „akkor boldogulsz mindenben, amit teszel, és mindenütt, amerre fordulsz.” Szinte ugyanezeket a szavakat olvashatjuk Józsué könyvének elején, ahol Mózes bíztatja Józsuét hasonló módon: „akkor leszel jó szerencsés, és akkor boldogulsz”. Aztán ugyanez megtalálható az első zsoltárban is, hogy a boldog emberről mondja az Ige, hogy mivel az Úr törvényében gyönyörködik, és arról elmélkedik éjjel és nappal, olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa. Minden munkájában jó szerencsés lesz, sikerrel jár.

A következőkben Dávid arra az ígéretre utal, amit az Úr neki adott, amikor szövetséget kötött vele. Ennek az ígéretnek a beteljesedése feltételes. Azt mondja a 4. vers: „Akkor beteljesíti az Ur a nekem adott ígéretét, amikor ezt mondta: Ha vigyáznak fiaid útjukra, és állhatatosan előttem járnak teljes szívvel és teljes lélekkel, akkor nem vesznek ki utódaid Izráel trónjáról.” Akkor beteljesíti az Úr… Az Úr ígéretei igazak és ámenek, de mégis megtörténhet, hogy te nem részesülhetsz belőle, ha engedetlen leszel! Akkor a te számodra nem fogja beteljesíteni ígéretét és te kimaradsz belőle. Isten valóra váltja, beteljesíti azt, de a te életedben, akkor fogja beteljesíteni, ha engedelmeskedni fogsz.

Ezt a feltételes ígéretet ott találjuk kezdettől fogva. Láthatjuk például Ábrahám életében, abban, hogy az ígéretek és maga a szövetség is, az Ábrahám hitétől és engedelmességétől függött. Dávid ugyanúgy világossá teszi fia előtt, hogy az ország csak úgy lehet bebiztosítva, úgy lesz állandó és erős az ő kezében, ha engedelmeskedik Isten igéjének!

De viszont nemcsak egy ószövetségi alapelv, hanem megtalálható az Újszövetségben is. Mert az Úr Jézus, amikor Isten országáról prédikált a hegyi beszéd végén világossá tette hallgatói számára, hogy „csak az a bölcs ember, aki hallja és megcselekszi az én beszédemet.” Nem elég tudni, nem elég hallani, nem elég olvasni, ismerni, vagy kívülről idézni, hanem cselekedni kell. Csak aki megcselekszi, aki aszerint él, az a bölcs ember. Az építette sziklára a házát, aki nemcsak hallja, de meg is cselekszi az Igét. Ennek háza állandó és szilárd marad, mint a Salamon királysága is, ha engedelmeskedik az Úrnak. Ugyanígy, a hívők élete akkor van bebiztosítva, ha engedelmeskednek az Igének. Nekik akkor semmi és senki sem árthat. Életül ítélet-biztos lesz: „nem mennek a kárhozatra, hanem általmentek a halálból az életre” (Jn 5:24).

A kérdés tehát az, hogy mi engedelmeskedünk-e Isten igéjének? Komolyan vesszük-e? Tanulmányozzuk-e minden nap? Gondolkodunk-e arról éjjel és nappal, és gyönyörködünk az Úr beszédében, mint aki nagy nyereséget talált? Mert ezt olvassuk a 119. zsoltár 162. versében: „Gyönyörködöm a te beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.” Boldog ember az, akinek az élete így be van biztosítva!

II. A második feltétel az ellenséggel való leszámolás – 5-9. v.

A történet második fele, az ellenségekről szól, arról, hogy a királyság megerősítése érdekében az ellenséget félre kell állítani az útból. Főképp Adóniáról, Abjátárról, Jóábról és Sémeiről van szó.

Dávid nem akarta átadni a királyság bajait is a fiának, de el kellett mondania, hogy mi az, ami még hátramaradt, amit még meg kell tenni ahhoz, hogy biztos legyen a királyság a Salamon kezében. Elmondja, hogy ott vannak az ellenségei, akik sok kárt tettek Isten országában, és azokat félre kell tenni az útból, hogy ne tegyenek több kárt. Ezek el kell vegyék méltó büntetésüket.

Az előbbi rész végén arról olvastunk, hogy amikor Adónia meghallotta a beszámolót Jónathán részéről, hogy Dávid király Salamont ültette a királyi székbe, hogy uralkodjon helyette a trónon, mai kifejezéssel élve, egyszerre vége lett a bulinak a dáridónak, és hazamentek mindannyian, alárendelve magukat Salamon tekintélyének, királyságának.

Csakhogy ez az alárendeltség nem mindig jön szívből! Például, nem is olyan régen, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom közepette, az egyik pártkongresszuson, az elnök többórás expozéja után, a jelenlévők állva, 67-szer kiáltották, hogy „Hurrá!”. Hatvanhét ováció kérdésessé teszi magát a jelenséget, hogy vajon szívből fakad-e? Az, hogy alárendelték magukat valamilyen tekintélynek, az nyilvánvaló volt. De vajon szívből fakadó volt-e ez az alárendeltség? Mert azt látjuk, hogy Adónia alárendelte magát Salamont tekintélyének, de az ő alárendeltsége kényszerből fakadt, nem őszinte szívből. Szívében nem volt hűséges, lojális Salamon iránt, Isten pedig a szívet nézi, nem a külsőségeket.

A részletek arról szólnak, hogy Adónia megkérte Betsabét, hogy beszéljen Salamonnal annak érdekében, hogy feleségül vehesse Abiságot, Dávid fiatal özvegyét. Ezzel viszont a halálát pecsételte meg, mivel ez a hűtlenségéről árulkodott. Ezt Salamon legalábbis így értelmezte, hogy Adónia újra a királyságra tör, és bizonyára így is volt, főképp ha figyelembe vesszük az akkori politikai és kulturális jellegzetességeket.

Figyeljük meg például Absolont, aki Akitófel tanácsára bement a Dávid ágyasaihoz, a nép szeme láttára. Tanácsadója ezt azért tanácsolta így, hogy megértse az egész Izráel, hogy az ő atyja előtt gyűlöltté tette magát, és annál inkább megerősödjenek mindazok kezei, akik mellette voltak (2Sám 16:21).

Ugyanezt látjuk Isbaál, vagyis Isbóset esetében, aki azzal gyanúsította meg Abnert, a sereg fővezérét, hogy bement Ricpához, Saul egyik ágyasához (2Sám 3:7). Ez ugyanis azt jelentette, hogy Abner jogot formál a királyi trónra, mert a Saul feleségével együtt követelheti magának a Saul királyságát is.

Ilyen indítékai lehettek Amnonnak is, amikor megszeplősítette Támárt (2Sám 13:11-13).

Adónia tehát ilyen szándékkal kérte Abiság kezét, amelyre viszont Salamon azt válaszolta, hogy ugyanúgy kérhetné magát a királyságot is (22. v.)! Abiság ugyanis Dávid egyik feleségének számított, még akkor is, ha nem élt vele. Az akkori gondolkozás szerint pedig az özveggyel együtt járt a királyság is. Ezért az alattomos cselszövésért Adóniának meg kell halnia!

Adóniától csak annyit kért Salamon, hogy adja jelét lojalitásának, ne kezdeményezzen megint valami butaságot. De ő nem nyughatott, belefogott egy ilyen kezdeményezésbe, és most viselnie kell annak következményeit. Ne gondoljuk, hogy Salamon túlságosan keményen és önkényesen kezdte uralkodását, hanem inkább azt kell gondolnunk, hogy szükséges volt elhárítani a veszélyeztető tényezőket. Adónia ugyanis bármikor újrakezdhette alattomos lázadását a királyság ellen.

Abjátár papot Salamon hazaküldi saját falujába. Ő is az ellenszegülők táborához tartozott, Joábbal együtt. De Salamon tekintettel volt arra, hogy ő hordozta a frigyládát, ezért nem ölette meg, hanem hazaküldte a saját birtokára, hogy kezével munkálkodva keresse meg a kenyerét.

Joábnak viszont meg kellett halnia. Ő ugyanis ártatlan vért ontott, két alkalommal is. Saját kezével ölte meg Abnert a Nér fiát, és Amaszát, a Jéter fiát. Mindketten sokkal tekintélyesebbek és becsületesebbek voltak, főképp az északi tíz törzs szeme előtt, mint Jóáb. Dávid ki is békült velük, és ezzel együtt magához próbálta közelíteni a lázadó törzseket, de nem sikerült, mert Joáb meggyilkolta őket: Abnert, amikor visszahívatta Hebrónba, és a kapu alatt galádul leszúrta őt (2Sám 3:27), Amaszát pedig a Séba lázadása után, amikor az arra gondolt, hogy Jóáb csak megcsókolni akarja, és nem vigyázott a fegyverre, amely az ő balkezében volt (2Sám 20:9-10). Most viszont eljött a számadás órája: Jóábnak meg kellett halnia gyilkosságaiért.

Sémei, a negyedik személy, akiről ebben a sorban szó esik. Ő gyalázta az Úrnak felkentjét, Dávidot, amikor Absolon elől menekült. Salamon házi őrizetbe helyezte őt, ám amikor nem engedelmeskedett a parancsnak, hanem elment Gátba, hogy elszökött rabszolgáit megkeresse, és onnan hazahozza, Salamon megölette őt engedetlenségéért.

Ebből a véres és kemény történetből megjegyezhetjük maguknak azt, hogy vannak időszakok, amikor Isten országáért nagyon keményen kell kiállni, radikális eszközökkel, megalkuvás nélkül. Az alapelvekben nem lehet egy fikarcnyi megalkuvás sem. Salamon így cselekszik, mert tudja, hogy csakis akkor lehet biztonságban a királysága, ha leszámol az ellenséggel, ahogyan Dávid tanácsolta őt.

Az újszövetségi hívőknek Isten nem adta meg azt a jogot, hogy ilyenképpen bosszút álljanak magunkért. „Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.” (Mt 5:44) A szeretet Isten gyülekezetének az ismertető jegye. Arról ismerik meg, hogy Jézus tanítványai vagyunk, ha egymást szeretni fogjuk. Ennek ellenére tudnunk kell, hogy eljön az a nap, amikor Isten maga le fog számolni az Ő országának ellenségeivel: lesz büntetés, lesz ítélet, lesz kárhozat – amit Isten maga fog kimérni az Ő ellenségeinek.

Ezt így tanítja nekünk az Újszövetség, például Mt 13:40-42-ben: „akképpen lesz a világnak végén. Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, akik gonoszságot cselekszenek, és bevetik őket a tüzes kemencébe: ott lesz sírás és fogcsikorgatás.”. Ugyanezt olvashatjuk, a 2Thessz 1:9-10-ben: „Akik meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úr ábrázatától, és az ő hatalmának dicsőségétől, amikor eljön majd, hogy megdicsőíttessék az ő szentjeiben, és csodáltassék mindazokban, akik hisznek.”

A lényeges kérdés az, hogy mi melyik táborhoz tartozunk. Isten országának biztonságát, előmenetelét, fejlődését, erősítését szolgálod-e, vagy életeddel, magaviseleteddel veszélyezteted azt? Bárcsak mindannyian az Atya áldottai lennénk, akik örökölni fogják az Ő országát!