A Feltámadott üzenete - Mk 16:7

A Feltámadott üzenete

Mk 16:7

„De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába; ott meglátjátok őt, amint megmondta néktek.”

n A Feltámadott üzenetét tartalmazza ez az igevers, amit a fehér ruhába öltözött angyal adott át a sírhoz látogató asszonyoknak. Végső soron a nagy üzenet éppen az, hogy nekünk olyan Megváltónk van, Aki különbözik a többi vallások alapítóitól, mivel a mi hitünk fejedelme él! Az is nagy csoda volt, hogy meghalt, de ha csak ennyi történt volna, akkor mi nem lennénk itt. Akkor hiábavaló lenne a hitünk is, a prédikálásunk is, akkor még bűneinkben lennénk, ahogyan Pál apostol mondja.

n Buddha is meghalt ezelőtt 2500 évvel, állítólag gombamérgezésben, ételmérgezésben. Meghalt és eltemették. Zoroaszter, a perzsák vallásának megalapítója is meghalt, elesett egy harcban. Mohamed is meghalt Kr.u. 632-ben. Krisztus is meghalt, és eltemették – de nemcsak ennyi történt! Jézus Krisztus feltámadt a halálból.

n Ha a keresztyén hit alapigazságát, a feltámadást a Sátán már kezdettől fogva megpróbálta cáfolni és kétségbe vonni, ami mind a mai napig követőkre talál, mégis ki kell jelentenünk Pál apostollal együtt a leghatározottabban, hogy Krisztus feltámadt a halálból, és zsengéje lett azoknak, akik elaludtak. Ugyanis, az, aki nem tudja hittel kimondani az Apostoli Hitvallás utolsó mondatát is, hogy „hisszük testünk feltámadását és az örök életet”, az nem is igazán keresztyén. A mi evangéliumunk központjában az áll, hogy Krisztus feltámadt. Ezt hirdetjük, erről teszünk bizonyságot, ez az újszövetség legnagyobb eseménye. Nagyobb, mint az Ószövetségben a Veres-tengeren való átkelés.

n Az nem igaz, hogy csak tetszhalott lett volna, mint némelyek mondják. A rómaiak tudták, a zsidók is, valamint Jézus édesanyja és egyik tanítványa is tudta, hogy a kereszten maga Jézus szenvedett kínhalált. Hallották halálkiáltását, amit nem lehet színlelni. János azt mondja, hogy miután dárdával átszúrták az oldalát, abból víz és vér folyt ki, vagyis meghalt. Halála után még egy néhány órát ott maradt a kereszten. Ha csakugyan csak elájult volna ott a kereszten, akkor hogyan gördíthette el a sírbolt szájáról a követ az, aki nem bírta vinni a keresztjét? Meggyötörten hogyan bizonyította volna be tanítványainak azt, hogy Ő az élet Fejedelme? Nem, Ő nemcsak elájult a kereszten. Nem tetszhalott volt, hanem valójában meghalt, és valójában feltámadt.

n Az sem igaz, hogy mást feszítettek volna meg helyette, ahogyan az Iszlám vallás tanítja. Jézus születése, élete, csodái, tanítása halála kizárja azt, hogy ikertestvére lett volna. Ha találtak volna is valakit, aki ennyire hasonlított volna Rá, hogy senki sem különböztethette meg, vajon vállalta volna helyette, hogy meghaljon a kereszten ártatlanul?

n Az sem igaz, hogy ellopták az Úr Jézus testét. Ez volt az első hazugság, amit pénzért híreszteltek a katonák, mivel üres volt a sír. Azt, hogy a sír üres lett, az Úr ellenségei sem vonták kétségbe. Nem az üres sírt találták ki a tanítványok, hogy Jézus feltámadását bizonyítsák, hanem a feltámadás tényét épp az bizonyítja, hogy a sír üres lett! Ennek magyarázatára kellett kitalálni egy hazugságot, hogy a tanítványok ellopták éjjel… mégpedig azok a tanítványok, akik Gecsemánéból mind elfutottak! Az asszonyok és a tanítványok az üres sírban mindent a legnagyobb rendben találtak, mert Jézus testét nem ellopták, hanem feltámadt. Ha tolvajok jártak volna a sírban, azok nem hajtogatták volna össze a lepedőt és a fején levő kendőt…

n Az sem lehet, hogy hallucináltak volna, negyven napon át, több mint ötszázan, egyenlőképpen, aztán negyven nap múlva hirtelen megszűnt volna minden. Nem, az Úr csakugyan megjelent az asszonyoknak, tanítványainak, sokaknak, miután feltámadt a halálból.

n Sokan azzal érvelnek, hogy Jézus feltámadása nem lehet igaz, mivel a négy evangélium négyféleképpen mondja el az eseményeket. Végül is, kérdezik ők, hány asszony volt a sírnál? És hány angyalt láttak?  Galileába küldte őket Jézus, vagy arra kérte, hogy maradjanak Jeruzsálemben? Nos, tudnunk kell, hogy az evangéliumok írói nem hasonlítottak a mai riporterekhez. Nem álltak ott a sír mellett, hogy nagypéntektől a hét első napjáig percről percre jegyezgessék, hogy mi történik. Interjút sem készítettek az angyalokkal. Egyenként mindegyik saját szemszögéből írta le az eseményeket, anélkül, hogy összebeszéltek volna. Ők nem tehették, hogy amit láttak és hallottak, azokról ne szóltak volna.

n Márk evangéliumának híradásából a 7. verset kívánom most kiemelni, amelyben az az üzenet áll, hogy Jézus szeretne találkozni övéivel. Ő az, Aki kezdeményezi e találkozást, és alig várja, hogy láthassa Őket, Nem kell Őt meggyőzni arról, hogy találkozzon tanítványaival. Küld egy vigasztaló üzenetet ezeknek a kétségbeesetteknek: „Mondjátok meg az én tanítványaimnak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába, ott meglátjátok Őt.”

n Néhány megállapítást szeretnék tenni az ige alapján. Először azt, hogy Jézus Krisztus kezdeményezi a találkozást tanítványaival. Másodszor, hogy Jézus Krisztus betartja ígéretét, és elsőnek jelenik meg a találkozón. Harmadszor pedig, hogy Jézus ezen a találkozón kijelenti magát.

I. Jézus Krisztus kezdeményezi a találkozást

n Az első megállapítás ezen ige alapján az, hogy Jézus Krisztus kezdeményezi a találkozást. Ő az, aki üzeni, hogy „Mondjátok meg az Ő tanítványainak és Péternek…” hogy találkozni akar velük.

n Azokkal akar találkozni, akik elfutottak a Gecsemáné kertből, mikor Jézus elfogták. Azokkal, akik elaludtak, amikor Jézussal imádkozni kellett volna. Ugyanis, magához vette őket, hogy Vele együtt vigyázzanak és imádkozzanak, és tőlük egy kőhajításnyira, térdre esett, buzgóságosan imádkozott, verejtéke, mint vércseppek hullottak a földre. Mikor tanítványaihoz ért, azok aludtak. Megdorgálja őket: nem bírtatok velem egy órát sem vigyázni? Simon! Vigyázzatok és imádkozzatok! Aztán újra eltávozott, hogy tovább imádkozzon, de visszatérve azokat megint aludva találta. Nos, ezekkel kezdeményezi a találkozást az Úr.

n Nem válogat közöttük, hogy hadd lássuk, melyik az, amelyik még valamivel különb a többinél. Ki az, aki nem aludt olyan mélyen… Ki az, aki nem szaladt messzire, hanem maradt benne valami hit és áldozat… Nem, Ő nem válogat. „Mondjátok meg az én tanítványaimnak!” Azonban, van közöttük egy, aki rosszabb a többinél, mert háromszor is megtagadta Őt halála előtt, a Feltámadott azt üzeni: „Mondjátok meg tanítványainak és Péternek…” Péter volt az, aki távolról követte Őt a főpap udvaráig. János, aki ismerős volt a főpap házánál, kijött, hogy Pétert is bevigye. De a bejáratnál a kapuőrző leány ráismert: „Te is a tanítványai közül való vagy.” „Nem vagyok.” Erre mi lehet, azt mondjuk, hogy ez egy szükséges hazugság. Mit is mondhat Péter ilyenkor, amikor felismerték… Mit mondjon?! Hát megvallhatta volna Őt, szégyen és félelem nélkül. Nincsenek kegyes hazugságok. Később egy második is szól: te is tanítványa vagy! Péter újra megtagadja. Harmadszor Málkusnak, akinek levágta a kertben egyik fülét, annak rokona ismerte fel, és rákiált: ne tagadd, hiszen a beszéded is elárul téged, hogy galileai vagy! Láttalak a kertben! Ekkor esküdözni és átkozódni kezdett, hogy nem ismeri azt az embert. Megszólalt a kakas, és Jézus, a gúnyolódók és csúfolkodók gyűrűjéből rátekintett Péterre. Kiment, és keservesen sírni kezdett.

n Lehetett Péternek egy nagy félelme Húsvét reggelén. Jánossal együtt futott a sírhoz. Bementek. János lát és hisz. Péter csodálkozik. Talán arra gondolt, ha Jézus valóban feltámadt, amint előre megmondta, vajon találkozni fog-e még velem, a tagadás után?

n Lukács evangéliumában olvasunk arról, hogy amikor az emmausi tanítványok visszatértek, akkor a többiek azt híresztelik, hogy feltámadt az Úr bizonnyal, mert megjelent Simonnak!

n Mi, akik végig gondoljuk most a nagycsütörtöki, nagypénteki eseményeket, a tanítványok gyávaságát és hitetlenségét, azt mondjuk, hát szégyellhetnék magukat! De az Úr nem ezt üzeni nekik. Épp ezért, ha úgy gondoljuk, hogy mi vagyunk a Péter, egyik gyáva és hitetlen tanítványa Jézusnak, a bűnösök közül az első, még akkor is szól nekünk a Feltámadott üzenete: mondjátok meg neki, hogy találkozni szeretnék vele…

II. Jézus Krisztus betartja ígéretét

n A második megállapítás az, hogy Jézus Krisztus betartja ígéretét, és elsőnek jelenik meg a találkozón.

n Mert azt mondja, hogy „mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába”. Reá nem kell sokáig várni majd. Ő ott lesz. Ha valamelyik tanítványa hiányzik, az meglehet, de Jézus nem fog hiányozni, sőt, ő lesz ott elsőnek, és várni fogja őket ott a Genezáret tó partján.

n Ez az ige engem is vádol, mivel megtörténik, hogy megígérek egy találkozót. Megegyezünk a napban, az órában, a helyben, aztán várnak és várnak, és én nem érkezem meg. Fordítva is történt, hogy én vártam arra, akivel találkoznom kellett, mert megegyeztünk, mikor és hol fogunk találkozni, de nem érkezett meg a találkozóra. Egy idő után hazamentem, arra gondolva, hogy ha a társam azt gondolja, hogy már az örökkévalóságban van, én sajnos még időhöz vagyok kötve, és nem várhatok rá a végtelenségig. Az idő pénz – szokták mondani.

n Jézus azonban nem olyan, hogy megszegné az ígéretét. Reá nem kell sokáig várni. Ő azt ígérte, hogy ha ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében, Ő ott van közöttük. Nem ott lesz, Majd ha sokat várnak rá, hanem ott van. Ez így van minden Istentiszteleten: mielőtt mi összegyűlnénk, az Úr már ott van, és vár reánk. „Előttetek megyek Galileába.”

n Azért első a találkozón, mert Ő a legfontosabb személy. A 14,27-28-ban azt olvassuk, hogy az Úr azt mondja tanítványainak, hogy „ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok majd bennem, mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok. De feltámadásom után előttetek fogok felmenni Galileába. Megverték a pásztort, és elszéledtek a juhok. De még mindig Ő a Főpásztor. Ezért elől megy. Az Ő juhai hallják az Ő szavát, és követik őt.

n Ezen a találkozón nem Péter a legfontosabb személy, hanem Jézus. Nem a hajó, vagy a halak a fontosak, hanem Jézus.

n A galileai találkozó előtt Péter azt mondta, hogy elmegy halászni. Hatan a társai közül jónak látták, hogy elmenjenek vele, vissza régi foglalkozásukhoz. Azon az éjszakán nem fogtak semmit. De pirkadatkor valaki várta őket a parton. Kiáltott nekik, fiai, van-e valami ennivalótok? Nincsen! Vessétek a hálót túloldalt, és találtok! És nem bírták kivonni a 153 nagy hal miatt… 1996-ban nekem is volt lehetőségem részt venni egy korabeli halászaton a Genezáret taván, de mi csak két-három halat fogtunk, azok is kicsik voltak. A 153 nagy halat nem bírták kivonni, és erre egyik elkiáltotta magát: az Úr van ott! Egyszerre nem az lett a fontos, hogy hal van a hálóban, sem nem az, hogy ki van még a hajóban, hanem az, hogy ott van Jézus! Péter levetette az ingét és belevetette magát a tengerbe, hogy kiússzon a partra, mert Jézus ott van. Ő a legfontosabb személy ezen a találkozón. Vele kell találkozni.

n Olyan ez, mintha Ő lenne a házigazda, aki fogadja a tanítványokat. Előttük megy Galileába. A pogányok Galileájába, hogy hozzánk is közelebb legyen. Olyan ez, mint amikor a pusztai vándorlás alatt Izrael népe előtt ment a felhő és a tűzoszlop. Ahol aztán megállott, ott felvonták a Szent Sátrat mindenekelőtt, hogy a Frigyládának legyen előbb hely. Ha a szent sátor megvolt, akkor már fel lehetett vonni a többi sátrakat is. Azért, mert az Úr jelenléte az, ami mindennél fontosabb. „Ha a Te orcád nem jár velünk, ne vígy ki minket innen!” Ha Jézus nincs ott, akkor hiába megyünk Galileába. Ő az első. Legyen is az első minden Istentiszteleten, minden döntésben, minden barátságban, minden választásban, minden utunkban, egész életünkben, mert Ő a lényeg. Ő nem is tűri meg, hogy háttérbe legyen szorítva. Két úrnak szolgálni nem lehet.

n Ő mindig előbb kész van számunkra, mint ahogyan mi készen lennénk az Ő számára.

III. Jézus Krisztus kijelenti magát nekik

n Harmadszor, figyeljük meg, hogy a Feltámadott azt üzeni tanítványainak és Péternek, hogy ezen a találkozón kijelenti magát nekik. „Mondjátok meg az Ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába, ott meglátjátok őt.”

n Jézus az, aki kezdeményezi a találkozást, aki elsőnek jelenik meg, és aki e találkozón ki fogja jelenteni magát. „Ott meglátjátok Őt.”

n Hogy még bizonyosabb legyen, az angyal hozzáteszi: „Íme megmondottam néktek.” Vagyis: ne kelljen kétszer mondani. Ez nem elhamarkodott, meggondolatlan beszéd. Nincs a Bibliában Istennek egy ígérete sem, ami elhamarkodott lenne, és amit Isten utána megváltoztatott volna, mert nem gondolta meg eléggé a dolgokat… Azok mind igazak és ámenek. Könnyebb az égnek és a földnek elmúlni, hogy abból egy jóta vagy egy pontocska be ne teljesedjék. „Íme, megmondottam néktek. Ott meglátjátok Őt.”

n Ez az amire nekünk is, mint az akkori tanítványoknak, szükségünk van. János 12-ben olvassuk, hogy az ünnepre görögök is feljöttek, és az volt a kívánságuk, hogy „látni akarjuk a Jézust!”. Nem Pétert, Jánost, Jakabot vagy tamást… nem a tanítványokat. Jézust! Nem a templomot, nem a szertartásokat, nem a papokat és az írástudókat. Jézust! Az emberek ma is látni akarják a Jézust! Mindenkinek Vele kell találkoznia, hogy élete megváltozzon. Péter találkozott Vele, és mintha kicserélték volna. Saulus találkozott vele, és nem volt többé ugyanaz. Mária Magdolna is találkozott Jézussal, és felszáradtak a könnyei. Félre mindazzal, ami eltakarja a Jézust. Látni akarjuk Jézust! „Ott meglátjátok Őt!” Az Ő jelenlétében már nem a hajó a foltos, nem a halfogás, sem nem a többiek társasága, hanem az, hogy Őt láthatták.

n Ha megláthatjuk Őt, ez nagy dolog. Sokan nem láthatják meg, mert csak a láthatókra néznek. Látják a teremtett világot, de nem látják a Teremtőt. Látják az alkotást, imádják is azt, de nem az Alkotót. Némelyekért úgy kell imádkozzunk, mint Elizeus tette szolgájáért: Uram, nyisd meg az ő szemeit, hogy lásson! Lukács 24-ben olvassuk, hogy az Úr megnyilatkoztatta az ő szemeiket, hogy értsék az írásokat.

n Hol vannak a csillagok délben? Ugyanott vannak, de a nap olyan fényes, hogy héttérbe szorul minden egyéb. Így van Jézussal. Ha Őt látjuk, ezzel minden egyéb háttérbe szorul. Ne is foglalkozz egyébbel! Ez elég. „Teljesen elég, elég nékem Jézus vére.” „Meglátni Jézust és hallani hangját, most ez minden vágyam, hogy halljam és lássam. Csodálom fényét, szent isteni lényét, mert imádni méltó, Ő Úr és Megváltó.”

n Ha megláttad Jézust, akkor ez egy életen át elkísér. János még öregkorában is emlékszik arra, hogy körülbelül 10 óra volt, amikor előbb találkozott Jézussal. Meglátni Jézust! Kívánom, hogy ezután csakis őt lásd, mindhalálig.

Nemcsak ebben az életben reménykedünk! - 1Kor 15:19-20

Nemcsak ebben az életben reménykedünk!

1Kor 15:19-20

„Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lett azoknak, kik elaludtak.”

n Pál apostol a feltámadás valóságát bizonyítja a korinthusiaknak ebben az igerészben. Erőteljes érveket sorakoztat fel arra nézve, hogy a halottak feltámadása valóság. Mert ha nem lenne feltámadás, akkor:

v  Krisztus sem támadott fel – 13.v.

v  Hiábavaló a mi prédikálásunk – 14-16.v.

v  Hiábavaló a mi hitünk – 14. 17.v.

v  Hamis hirdetőknek találtatunk – 15. v.

v  Nincs bűnbocsánat – 17. v.

v  Akik Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek – 18.v.

v  Mi vagyunk a legnyomorultabb emberek – 19. v. - „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.”

n Ugyanis, ebben az életben van nyomorúság… Mi viszont vállaljuk, hogy nyomorúságban legyünk, ha szükséges, mert túllátunk a nyomorúságon az örökélet ígéretére! A nyomorúságunk is rámutat arra a reménységre, amelyet Krisztusban kaptunk.

n Miért van az, hogy ha nincs feltámadás, hogy akkor a hívő ember minden embernél nyomorultabb?

I. A földi lét nyomorúsága

n Eredete

v  Ádám fiainak közös sorsa a földi nyomorúság. Senkit nem kerülheti el.

v  Egyeseket jobban ér ez a nyomorúság, másokat kevésbé.

v  Jób mondta már rég: „Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővölködő.”

v  Ez a nyomorúság, (háborúság, betegség, halál), ami az embert éri, a bűn által lépett be ebbe a világba. Az ember bűne az okozója ennek! Az egyedüli orvosság pedig a bűn ellen Isten kegyelme Jézus Krisztus által.

n A hívők (plusz)nyomorúsága

v  A hívőkre is vonatkozik, hogy nyomorúság éri őket.

v  Sőt, a hívőket súlyosabban érinti ez a dolog, mivel a hívőnek harcolniuk kell a világ ellen, és óemberi természetük ellen.

v  Ezért a világ nem szereti a hívő embert, mert életével, hitével megfeddi azt. A világ üldözi a hívőket!

v  Emiatt a hívők még inkább ki vannak téve a nyomorúságnak!

v  Ezt a Biblia is így mondja:

v  Péld 29:27 – „Iszonyat az igazaknak a hamis ember; és iszonyat az istentelennek az igaz úton járó.”

v  2Tim 3:12 – „De mindazok is, a kik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.”

II. Az örökélet reménysége

n Feltevődik a kérdés, hogy lesz-e a hívő embernek valamilyen kárpótlása, jutalma mindezért?

n Ezt a nyomorúságot minden igazán hívő ember vállalja. Erre hívott el minket az Úr Jézus.

v  Jn 16:33 – „E világon nyomorúságtok lesz; de bízzatok: én meggyőztem a világot.”

n Csak a nyomorúsággal marad a hívő ember? Vajon az, aki őt ilyen életre hívta, nem fogja megjutalmazni őt azért, amit Krisztusért vállalt?

n Hogyan is tudna a hívő ember harcolni a világ ellen, a bűn ellen, ha nem fűtené az a reménység, hogy ennél az életnél van több is: van örökélet?

v  „E földön lenn oly küzdelmes az élet, / Kísért a bűn, nyomaszt a félelem, / De vár reám egy dicsőséges élet, / Mit Jézus vérén szerzett meg nekem. // Refrén: De addig vígan énekel a szívem, / Drága ígérete lelkesít, / Míg fönn a mennyben kapu tárul nékem, / Mert Jézus engem hazahív. // 2. A földi kincs elveszti csillogását, / Mikor a mennyre rácsodálkozom, / Nem kell arany, ezüst, mit e világ ád, / Örökség vár, szép égi otthonom!”

n Az Úr Jézus megígérte az övéinek, hogy a földi szenvedésen túl vár reánk egy drága hon.

v  2Kor 4:17 – „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk; mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.”

n A földi lét nyomorúsága könnyű és rövid, nem önmagában, hanem az örök élethez viszonyítva.

n Önmagában ez a nyomorúság sok esetben nagyon nehéz, és nagyon hosszú lehet, de – az örökkévalóság fényében mindez eltörpül!

n Nehogy félreértsük ezt az igazságot! Mindez nem azt jelenti, hogy a hívő ember nem lehet boldog már ezen a földön… De igenis boldog lehet, sőt, egyedül ő az igazán boldog ember, még a nyomorúság közepette is!

n De az igazi öröm és boldogság a halál után vár az Isten megváltott népére:

v  Jel 7:17 – „A Bárány, a ki a királyiszéknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet.”

v  Jel 21:4-5 – „És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. És monda az, aki a királyiszéken ül vala: Íme, mindent újjá teszek. És monda nékem: írd meg, mert e beszédek hívek és igazak.”

III. A feltámadás valósága

n Ha nem lenne halottak feltámadása, akkor senkit nem lehetne rávenni arra, hogy vállalja a Krisztus követésével járó plusz nyomorúságot. Ha nincs halottak feltámadása, ha nincs mennyország, akkor a hívők valóban minden embernél a legnyomorultabbak!

v  20. v. – „Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lett azoknak, kik elaludtak.”

n A reménységünk nem illúzió, nem képzelődés. A bűneink bocsánatának bizonyossága, az Istennel való közösség sem mese, nem üres képzelődés, hanem valóság!

v  1Tim 4:10 - „Mert azért fáradunk és szenvedünk szidalmakat, mivelhogy reménységünket vetettük az élő Istenben, aki minden embernek megtartója, kiváltképpen a hívőknek.”

v  Feltámadás nélkül a hívő ember legfőbb vágya soha nem lenne beteljesedve. Mégis vannak, akik nem hiszik a feltámadást: Pál apostol így kérdezte Agrippa királytól: ApCsel 26:8 – „Micsoda? Hihetetlen dolognak tetszik néktek, hogy Isten halottakat támaszt fel?”

n Teljes meggyőződéssel valljuk, hogy lesz feltámadás, van örökélet! „Hisszük testünk feltámadását és az örökéletet!”

n Ezt Isten lénye is megköveteli: Isten lénye, természete, akarata, nem engedné meg, hogy másképp legyen. Isten örökre összekötötte a bűnt a bűnhődéssel, és a szent életet az örök boldogsággal, üdvösséggel.

n Azért létezik örökélet, mert létezik egy örök Isten.

v  Ezt hit által tehetjük magunkévá: Zsid 11:6 – „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.”

v  Isten Igéje ezt világosan így tanítja: Jak 1:12 – „Boldog ember az, a ki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek.”

v  Nem hiába mondja Pál a hívőknek: vigasztaljátok egymást ezekkel a beszédekkel! Milyen beszédekkel? A feltámadás, az örök élet reménysége a vigasztaló üzenet!

n Ezért, ne a jelenre tekintsetek, hanem a jövőbe!

v  Ne arra, hogy mit tapsol meg a világ most, hanem arra, mi tetszik az Úr Jézusnak azon a napon!

v  Nem arra, amit érzel most, hanem arra, amit fogsz élvezni az örök honban.

n Habár a világban az látszik, hogy a gonoszok virágoznak és élvezik az életet, de eljön hamar az idő, amikor mennyire hiábavaló az emberi gondolkozás!

v  Minden szertefoszlik, mint egy álom.

n Akkor majd a gonosz, megtéretlen világot szégyen éri, a hívőt pedig a dicsőség és boldogság. Akkor a megtéretlen világ örök kárhozatra megy, a megtért hívők pedig az örök dicsőségre! Akkor majd világos lesz, mint a nap, hogy aki az Úr Jézus útját választotta, a jobbik részt választotta!

A Feltámadott szemtanúi - 1Kor 15:5-11

A Feltámadott szemtanúi

1Kor 15:5-11

⁵ És hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettőnek; ⁶ Azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak; ⁷ Azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak; ⁸ Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nékem is megjelent. ⁹ Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, ki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert háborgattam az Istennek anyaszentegyházát. ¹⁰ De Isten kegyelme által vagyok, a mi vagyok; és az ô hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan: de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. ¹¹ Akár én azért, akár azok, így prédikálunk, és így lettetek ti hívőkké.

n Az előbbi versek arról szólnak, hogy hogyan lehetünk, és maradhatunk hívőkké?

n Ha valaki megtért, de meghátrált, az hiába lett hívővé. Jobb lett volna, ha el se kezdte volna, mert így bizonyíték, hogy ő megismerte az igazságot, csak nem követte, és nem tartott ki mellette.

n Utána Pál apostol rátér arra, hogy nem csak az bizonyította az Úr Jézus feltámadását, hogy létezik a korinthusi gyülekezet, (mert nem lenne gyülekezet, ha Jézus nem támadott volna fel a halálból), hanem rátér arra, hogy szemtanúk is vannak, akik közül némelyek mind a mai napig élnek.

n De Pál nemcsak az Úr Jézus feltámadásáról beszél, hanem a mi feltámadásunkról is, a test feltámadásáról. Korinthusban voltak olyanok, – mint ahogy ma is vannak –, akik nem hitték a feltámadást. Lehet, hogy elmondták, a „Hiszek-egyet”, az utolsó mondatot is, „hogy hisszük testünk feltámadását és az örök életet”, de csak szájjal mondták, legyintettek egyet, és azt mondták, hogy „nem jött még onnan vissza senki”. Ez nem igaz, mert valaki visszajött, Jézus Krisztus – vagy inkább, ahogyan valaki fogalmazott, úgy jött vissza, hogy előrement.  

n Ha Krisztus nem támadt volna fel – annak óriási következményei lennének, ahogyan öszefoglalja azokat a 12-20 versben.

n Azzal fejezi be a felsorolást, hogy akkor mi sem támadunk fel, és nincs örök élet, akkor minden embernél mi vagyunk a legnyomorultabbak. „Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül és az első zsenge lett azok közül, akik meghaltak.” Ő lett az első gyümölcs, és mi nem a legnyomorultabb emberek vagyunk, hanem a legboldogabbak.

n  Ez a keresztyénség alapköve, a feltámadás emberei, a feltámadás követői vagyunk. Ezt a korinthusiak is hitték – így lettek hívőkké. Ez által üdvözülhetnek is. (Ha nem hinnék ezt, hiábavaló lenne a hitük.) „Ezáltal üdvözültök is, ha megtartjátok mindvégig, ahogy hirdettem nektek.”

n Közben összefoglalja, hogy kik voltak a feltámadás tanúi. Szándékában áll bebizonyítani a korinthusiaknak, hogy a Krisztus feltámadt a halálból – mivel ez az alapja a testünk feltámadásának, a mi feltámadásunknak is.

n Vegyük sorra ezeket a szemtanúkat, amelyekről az apostol beszél.

I. Kéfás – a minőségbeli tanú

n Először Kéfással kezdi és az apostolokkal.

n Ki volt Kéfás? Péter, az apostolok közül is a legelőkelőbb, az Úr Jézus belső csoportja, a három tanítványok egyike, akit magával vitt a megdicsőülés hegyére is.

n Pétert félre vitte, amikor Gecsemánéban imádkozott. Ő volt a többiek szószólója, a legerteljesebb hangadó, a legelőkelőbb. Reá tisztelettel néztek fel a többiek is. Amikor a Gecsemáné kertben Jézus visszatér, Pétert dorgálta meg. Azt mondta, „nem bírtál velem Simon egy óráig sem vigyázni”?

n Ő tehát a legközelebbi tanítvány. Azt tudjuk róla, hogy az Úr Jézusról vallást tett, megvallotta, hogy „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”. Az Úr Jézus elmondta neki, hogy ezt nem test és vér jelentette ki neki, hanem az én Mennyei Atyám. Boldog vagy, mert te ezt tudod és hiszed, és erre a kősziklára, (Kéfás) építem fel az én anyaszentegyházamat. Bármit jelentsen is, az tény, hogy Péter által indult el a gyülekezet pünkösd napján, és Péter rakta le az alapköveket, lévén a szegeletkő maga Jézus Krisztus. Tömeges megtérés történt akkor Péter szolgálata nyomán.

n Péter volt az, aki azt mondta, hogy „a halálba is kész vagyok menni”, de utána nagycsütörtök éjszakáján nem éppen úgy történt, hogy ő kész lett volna Jézussal a halálba menni. Éppen ellenkezőleg, amikor rámutattak, hogy „te is közülük való vagy”, nem vállalta a közösséget Jézussal. Megtagadta Őt. Másodjára és harmadjára is. Esküdözni és átkozódni kezdett, mondja az ige, hogy nem ismeri azt az embert, nem tudja mit beszélnek.

n Nos, most ez a Péter, aki elfutott onnan, keservesen sírt, aki tudta, hogy Jézus meghalt, várta a feltámadás reggelét. Mikor ketten futottak a sírhoz, János látott és hitt, de „Péter elmenvén, csodálkozott ezen a dolgon”. Nem tudta, hová tegye ezt az esetet, őt még nem változtatta meg az üres sír látványa. Nem az üres sír változtatta meg Pétert, hanem az, hogy az Úr megjelent Kéfásnak.

n Ez a kifejezés még egy helyen van a Bibliában. Lukács evangéliuma 24. fejezetében, amikor visszatérnek az emmausi tanítványok, a 34. versben ezt olvashatjuk: „Feltámadott az Úr bizonnyal, és megjelent Simonnak”. Ezzel fogadják a Jeruzsálembe összegyűltek, és az emmausiak és elbeszélték, mi történt az úton.

n Húsvét reggelén megjelent a feltámadott Úr Jézus Mária Magdalénának, elsőnek (Márk 16:9), akiből hét ördögöt űzött ki. Tehát először az asszonyoknak jelent meg. Délután megjelent az emmausi tanítványoknak, lement a nap, amikor Emmausba értek három órai gyaloglás után. Azért marasztalták ott, mert már este van. Mikor jelent meg Simonnak? Valamikor a kettő között, még talán az emmausi tanítványok előtt, mert amire ők visszajöttek, már megjelent Simonnak. A többiek is tudták már, hogy Jézus feltámadott. Az, hogy megjelent Simonnak, megváltoztatta Simont.

n Ha a Korinthusiak hallgatnak valakire, akkor íme, itt van a tanítványok közül az egyik, nem is akárki, Kéfás. Gondoljátok meg, „megjelent Kéfásnak”. Kéfás nem változott volna meg, nem lett volna olyan buzgó hirdetője a feltámadásnak, és ennek a hitnek, ha Jézus nem találkozott volna vele.

n Mert mit prédikált pünkösd napján? Azt prédikálta: „Előre látván Dávid, így szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő Lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott. Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.” ApCsel 2:31-32.

n Amikor Júdás helyett választják a tizenkettedik tanítványt, akkor is Péter viszi a szót, és vezeti a tanácskozást. Azt olvassuk, hogy „azok közül a férfiak közül, akik velünk együtt jártak minden időben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt. A János keresztségétől kezdve mind a napig, melyen fölviteték tőlünk, azok közül egy az ő feltámadásának bizonysága legyen mivelünk egyetemben.” Nos, ilyen embert kell választani, aki a feltámadásnak a tanúbizonysága volt!

n Ez az első érve Pál apostolnak a szemtanúkat sorolva. Kéfás és a tizenkettő. Megjelent a tizenkettőnek is, vagy pontosabban a tizenegynek. de a tanítványok közül elsőként Péternek.

II. 500 testvér – a mennyiségbeli tanúk

n Tovább menve azt mondja, ha a minőségi szemtanút nézzük, az Péter, de nemcsak minőségi tanuk vannak, hanem mennyiségbeli tanunk, 500 atyafi egyszerre.

n Bizonyára jöttek némelyek és azt mondták, hát ezek a tanítványok képzelődnek, hallucinálnak, és azért mondják, hogy feltámadott a halálból, pedig csak az ő képzeletükben támadt fel.

n De Jézus teste nincs a sírban! A sír üres! De hogy ne legyen ez a vád sem, azt mondja az apostol, képzeljétek el, volt olyan alkalom, amikor 500 ember egyszerre látta. 500 atyafinak jelent meg egyszerre! Azok is képzelődtek volna? És ez negyven napon át tartott, nemcsak egy pillanatig!

n Az Úr Jézusnak voltak távolabbi követői a tizenkettőn kívül, egyszer hetvenet küldött ki. Az emmausi tanítványok is azok közé tartoztak, hittek benne. Ezeket a feltámadás után az Úr Jézussal való találkozás változtatta meg, adta vissza a reménységüket, hitüket. Azelőtt azt mondták, „mi azt hittük, hogy ő fogja megváltani az Izraelt”, de ez a reménységünk odaveszett. Mikor Jézus találkozott velük, a reménységük visszajött. Élő reménységük lett. Jézus él!

n Készek voltak ezért a meggyőződésükért a halálba menni. Ötszázan látták egyszerre, nem csak egy ember! Asszonyok találkoztak Vele először. Kéfás után tehát az 500 testvér van említve. Ezek közül némelyek élnek – kérdezzétek meg őket. Ők tudják, mert látták!

III. Jakab – a leghitetlenebb tanú

n Érvelésében az apostol még tovább megy, és azt mondja, figyeljétek meg, hogy ezek a szemtanúk között van egy, aki a leghitetlenebb volt, ez pedig Jakab. Azután megjelent Jakabnak és mind az apostoloknak.

n Ki volt Jakab? Itt nincs megnevezve konkrétan, és némelyek a Zebedeus fiai közül egyikre gondolnának, hiszen Jakab, János és Péter a szűk tanítvány körhöz tartozott. De inkább az a nyilvánvaló, hogy nem arról a Jakabról van szó, hanem az  Úr Jézus testvéréről, pontosabban féltestvéréről.

n Miért említi ezt Pál apostol? Azért mert az Úr Jézus testvérei nem hittek benne! Több igét is olvashatunk erre nézve.

n Például Mk 3:21-22 - „Azután hazatérének. És ismét egybegyűle a sokaság, annyira, hogy még nem is ehetének. Amint az övéi ezt meghallák, eljövének, hogy megfogják őt: mert azt mondják vala, hogy magán kívül van”.

n A 31. vers: „Megérkezének az ő testvérei és az ő anyja és kívül megállva, beküldének hozzá, hívatván őt. Körülötte pedig sokaság ül vala és mondának néki. Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged. Ő pedig felele nékik mondván: Ki az én anyám vagy kik az én testvéreim? Azután elnézvén körös-körül a körülötte ülőkön, monda: Íme, az én anyám és az én testvéreim. Mert aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám.”

n Mk 6:2-6 is erről szól. Jakab nem hitt Jézusban, nem hitt a csodáknak, nem hitte a tanításait, amit hallott, pedig találkozott vele, mert az Úr Jézus gyakran hazalátogatott Názáretbe. Ott kezdte a szolgálatot és meg-megfordult azon az északi részen, de nem hittek benne (Kapernaum, Korazin).

n Mi változtatta meg Jakabot? „Megjelent Jakabnak.” Így lett Jakab a Jeruzsálemi gyülekezet vezetője. Így lett Jakab a feltámadás tanúja, az evangélium hirdetője. A korinthusiak tehát figyelhetnek erre is. Nemcsak Péter, nemcsak az apostolok, nemcsak a tömeg, hanem egy a hitetlenek közül, mert Jakab hitetlen volt és megtért és hitt. Jézus feltámadt a halálból.

IV. Pál – az utolsó tanú

n Önmagáról is beszél az apostol, ami nagyon jellegzetes. Pálról azt mondja: „Legutoljára mintegy idétlennek, nékem is megjelent.”

n Utoljára, ebben a sorban, de úgy általában is mondhatnánk, ez az ige bizonyíték arra nézve, hogy az Úr Jézus megjelenései abban az időben lezárultak Pál apostollal.

n „Legutoljára nekem is megjelent.” De még inkább fontosabb, amit ezután mond. „Mint egy idétlennek”, „torzszülöttnek” – ezen azt értik, hogy a szó koraszülöttet jelent. Mindenképpen, időn kívül született…

n De vannak, akik azt mondják, Pál apostolt így csúfolták!

n Mint ahogy ma is vannak, akik mondák ezt a kifejezést, te idétlen! Pál apostol komolyan vette ezt a kifejezést, ezt a csúfszót. Igen, nekem is megjelent, mint egy idétlennek.

n Közelebb jár az igazsághoz az a magyarázat, amely arra utal, hogy ez alatt a kifejezés alatt késői születést kell érteni. Nem időben született – jóval később, mint a tönbbiek…

Elvégeztetett! - Jn 19:30

„ELVÉGEZTETETT!”

(A hatodik szó a kereszten)

Jn 19:30

János evangéliuma jegyzi fel az Úr Jézus hatodik szavát, mondását, kiáltását a kereszten, amely az ötödik mondáshoz hasonlóan, csupán egyetlen szóból állott. „Elvégeztetett!”.

Ez görögül „tetelesthai”, vagyis szó szerint azt jelenti, hogy „kifizetve”, „kiegyenlítve”, „minden kötelezettség teljesítve”. Kereskedők egymás között váltott, megtalált irataira volt ilyen szó ráírva, ami az ár teljes kifizetését, a számla kiegyenlítését jelentette. Ezt a pontos jelentőséggel bíró szót kiáltotta Jézus a kereszten.

Az Úr Jézus hatodik szava a kereszten nem valami elhaló sóhaj, vagy kétségbeesett motyogás volt Jézus részéről, hogy no, most már végem van, mindennek vége-, hanem egy diadalkiáltás, egy győzelmi felkiáltás, amelyről az evangéliumok egyhangúlag bizonyságot tesznek. Jóllehet maga a szó, csak János evangéliumában található, a többi evangéliumokban is megtalálhatjuk azt, hogy az ecetes bor elvevése után Jézus nagyot kiáltva bocsátotta ki lelkét. Lukács azt is elmondja, hogy mit kiáltott még Jézus, utoljára: azt, hogy „Atyám a te kezeidbe teszem le az én lelkemet”. Máté evangéliumának 27. részében olvashatjuk, hogy Jézus nagy fennszóval kiáltván, kiadta lelkét. Márk evangéliumának 15. részében szóról szóra ugyanez található: Jézus pedig nagy fennszóval kiáltván, kibocsátotta lelkét. Lukács evangélista hasonlóképpen megemlíti, hogy Jézus kiáltott, mielőtt meghalt volna. Ez a diadalkiáltás, ez a hatodik mondat, ami a kereszten hangzik el, csupán egy szó volt: „Elvégeztetett!” (Mt 27:50, Mk 15:37, Lk 23:46).

Mit jelent ez a szó, ez a kijelentés? Először is, talán azt mondja számunkra, hogy Isten nem végez félmunkát, elvégzi azt, amihez hozzáfogott. Majd másodszor nyilván azt jelenti, hogy a megváltás munkája ott a kereszten elvégeztetett, vagyis, nincs mit hozzátenni. Végül bizonyára arról van itt szó, hogy Isten részéről minden elvégeztetett, tehát rajtunk van a sor, te és én következem ezután.

I.

Elvégeztetett, vagyis Isten nem végez félmunkát. Véghezvitte teljesen a megváltás munkáját.

A teremtéstől kezdve láthatjuk azt, hogy Isten nemcsak megkezdi munkáját, hanem be is fejezi azt. A körülöttünk levő világ bizonyítja ezt. Igaz, hogy bizonyos tudósok nagyon türelmes évszámokkal dolgoznak, amikor a föld és az élet keletkezéséről beszélnek, azt állítva, hogy a föld legalább négy és fél milliárd éves, az élet pedig legalább három milliárd éves, ezzel szinte teljesen kiiktatva Istent, és a teremtésnek tényét. Én mégis azt hiszem, hogy a Bibliának igaza van, és elég ellenbizonyíték áll már rendelkezésünkre, hogy az evolúciós elméletet ne fogadjuk el kész ténynek. Elméletnek nem rossz, csakhogy nem lehet bizonyítani. Egy soha be nem bizonyított elméletről van szó, nem pedig egy tudományos tényről. A világot Isten teremtette. És nem is csak félig, hanem egészen. Isten nem végez félmunkát. Ez az igazság ott van az évszakokban, a nappalok- és éjszakákban, az emberi test felépítésében, a madárdalban, a csillagok forgásában, mindenütt. Látható a teremtett világ minden területén, de a történelem is bizonyítja. Isten nem hagyta népét a Veres tenger közepében sem, a pusztában sem, hanem bevitte őket Kánaánba, nekik adta a megígért országot. Néppé, nemzetté formálta őket, és évszázadokon át hordozta sorsukat, tervének és ígéreteinek megfelelően. Isten nem végez félmunkát.

Isten megjelent testben, és lakozott közöttünk, végigjárta minden lépését az ember útjának, egészen, amíg meghalt a kereszten. Megkísértetett mindenekben, kivéve a bűnt. Szenvedett, éhezett, szomjazott, elfáradt, betegség ismerője volt, majd halálra adatott a mi bűneinkért. Mint igaz meghalt a nem-igazakért. Elvégeztetett, - Isten nem végzett félmunkát. Jézus ismerte a szent „kell” parancsát: „keresztséggel kell nálam megkereszteltetnem” - mondja (Lk 12:50), „az én eledelem az, hogy cselekedjem annak akaratát, aki elküldött engem” (Jn 4:34, 9:4), „elvégeztem a munkát, amit reám bíztál” (Jn 17:4). Mindezt azért, mert Isten nem végez félmunkát. Jézusra vonatkozóan minden prófécia beteljesedett. Isten szentsége engesztelést nyert, Isten igazsága kielégíttetett, Jézus váltság munkája befejeződött: elvégeztetett. A nagy áldozat be lett mutatva, a bűn büntetése ki lett fizetve, elvégeztetett!

De a te és az én életemben is így igaz: aki elkezdte bennünk a jó munkát, el is végzi azt a Krisztusnak napjára. Vezet a megszentelődés útján. Akiket eleve elrendelt azokat el is hívta, meg is igazította, meg is dicsőítette. Isten tervében már meg is dicsőíttettünk. Isten nem végez félmunkát.

II.

Másodszor, ez a diadalkiáltás azt jelentette, hogy a megváltás munkájához nincs mit hozzátenni: elvégeztetett!

Vannak, akiknek Krisztus halála nem elég: próbálna hozzáadni valami emberi erőlködést, vezeklést, ceremóniát, felfogást, hitelvet, kegyeskedést, jócselekedeteket, hogy azok alapján valahogy üdvözülhessenek. De ez nem szükséges, nem lehetséges: elvégeztetett, vagyis: nincs mit hozzátenni! Egyedül Krisztus által van üdvösségünk, de általa van! Semmi és senki más nem tehette volna jóvá elrontott életünket, nem fizethette le bűneinket, csak Jézus.

A törvény nem tudta Izráel népét és minket megváltoztatni. A törvény csak törvényszegést idézett elő, megsokasodott a bűn. Ha a törvény tiltja, hát csak azért is, - ilyen az ember. A törvény Krisztusra vezérlő nevelőnk, mesterünk lett, odavezetett a megoldáshoz. Nincsen senkiben másban üdvösség, a törvény által sem, csak Jézusban. Ő végezte el a megváltás munkáját. Ahhoz nincs mit hozzátenni. A törvény az Istennel való együtt járás lehetőségéről beszél, Jézus viszont maga az Út. Aszkétikus áldozatokkal, szenvedésekkel, erőlködésekkel semmit sem érdemelhetünk ki Isten előtt.

Elvégeztetett! Minden együttvéve, befejezést nyert. Ehhez nincs mit hozzátenni, ezt csak elfogadni lehet, ebben csak hinni lehet, magunkévá tenni. Semmit nem kell és nem lehet kiegészíteni. Nem cselekedetekből van az üdvösség, hogy senki ne kérkedjék.

Még érzéseinket sem adhatjuk hozzá üdvösségünkhöz. Nóé nem az érzései szerint szabadult meg, hanem az által, hogy bement a bárkába, bármit érzett előtte, vagy utánna. Hasonlóképpen mi is úgy üdvözülhetünk, hogy elfogadjuk Jézus Krisztus egyszer s mindenkorra elégséges és elvégezett áldozatát, ha úgy számolunk magunkkal, hogy Vele együtt mi is meghaltunk a bűnnek, hogy ezután Istennek éljünk. Isten semmi mást nem kíván tőlünk, mint azt, hogy higyjünk Jézus Krisztusban, vagyis fogadjuk be Őt, hogy bűneink büntetéséért beszámíthassa az Ő halálát. Ezt elfogadni lehet, de kiegészíteni, hozzáadni nem. Elvégeztetett! Teljesen és véglegesen megoldást nyert az ember legnagyobb problémája, a bűn. Jézus Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.

III.

Harmadszor, az „Elvégeztetett!” kiáltása Jézusnak nemcsak azt jelentette, hogy Isten nem végez félmunkát, és hogy a megváltáshoz nincs mit hozzátenni, hanem azt is, hogy most már rajtunk van a sor. Ő elvégezte, befejezte: most tehát te következel. Üdvösséged kérdése egyedül csak tőled függ. Rajtad van a sor!

Krisztus meghalt az egész világ bűneiért, Isten üdvözítő kegyelme megjelent minden embernek, mindenki számára elvégeztetett a megváltás, de ez mégsem jelenti azt, hogy mindenki üdvözülni fog. A Biblia nyíltan beszél arról, hogy Krisztust elfogadni kell, Benne hinni kell, ha valaki üdvözülni akar. Jézus annál többet nem tehetett, mint amennyit tett, hiszen Ő mindent megtett. Most már csak elfogadni kell azt a munkát, amit elvégzett a kereszten. Ez viszont teljesen az ember felelőssége. Az Ő befogadásán, a belé vetett hiten fordul meg minden. Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz! Egyedül rajtad van a sor, ezt senki és semmi nem teheti meg helyetted. Neked kell lépéseket tenned szabad akaratod szerint, arra nézve, hogy személyes üdvbizonyosságod legyen. Sokszor a szülők szeretnének dönteni gyermekeik helyett, a férj a feleség helyett, vagy fordítva, de ez nem lehetséges. Mindenki személyesen kell döntsön, higgyen, megtérjen.

Ha valaki hiszen Őbenne - mondja az Írás. Aki hiszen és megkeresztelkedik - szól az Ige. Istennek hatalma az evangélium, mindazok üdvösségére, akik hisznek - mondja Pál apostol. Itt nincs kivétel. A tudós is, a tudatlan is, a gazdag is a szegény is, a férfi is, a nő is, a magyar is, a román is - mindenki csupán hit által. Ez személyes lépés, személyes feladat. Elvégeztetett - kiáltotta Jézus, tehát üdvösséged érdekében Ő ennél többet nem tehet. Rajtad van a sor.

Elközelített a mennyeknek országa, mondta az Úr. Ott a kereszten a lehető legközelebb jött hozzánk Isten országa. Talán nem vagy messze tőle, még mindig fennáll a veszély, hogy nem vagy benne! Fogadd el, higgy benne, tedd magadévá, lépj be! Lehet, hogy csak egy nagyon kicsi döntésen, lépésen múlik minden, de az a lépés épp a küszöb átlépése. Ne maradj kívül, lépj be, - most rajtad van a sor. Sokáig halogattad, gondolva arra, hogy talán valaki megteheti helyetted: az egyházad, a származásod, a cselekedeteid üdvözíthetnek majd. Sajnos, ez nem így van. Az üdvösség, a hit nem örökölhető. Ez személyes. Rajtad van a sor, mivel Jézus Krisztus mindent elvégezett már.

Elvégeztetett! Őt senki sem vádolhatja majd, hogy kihagyott valamit, nem vállalt valamit üdvösséged érdekében. Minden készen van. Mi a megfeszített Jézus Krisztust prédikáljuk. Némelyeknek bolondság, másoknak botránkozás, mégis, számunkra, akik megtartatunk, ez Istennek ereje. Higgy Jézus Krisztusban, mert egyedül ez az, ami számodra szabadulást jelent. Benne minden kifizetve, elvégezve van. Van bocsánat, bűntől való szabadulás, ha elfogadod Őt. Ő átokká lett érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne. Ő a bűnösök közé számláltatott, hogy te az igazak közé számláltassál. Ő meghalt, hogy te élhess. Ő elhagyatva volt, azért, hogy te örökké közösségben lehess Istennel. Járulj tehát bizodalommal a kegyelem királyi székéhez! Mondd az énekíróval együtt: „Jövök Uram, bár nincs rá érdemem, Hozzád futok, könnyíts a lelkemen”!