In Memoriam Victor Dan

Dan Victor 1941-2014

Dan Victor kolozsvári orgonaművészt ma halálra gázolták egy gyalogátjárón.

Régi jó barátságunk alapján arra számítottam, hogy hamarosan meghívhatom őt egy koncertre, ahol kipróbálhatta volna a szilágyperecseni orgonánkat is.  

33 soros orgonánk avató ünnepélyére alig két hét múlva, március 16-án kerül sor, de ezt sajnos, Victor már nem szólaltathatja meg. 

Kedves, alázatos embernek ismertem. Baptista származása miatt szívesen vállalt szolgálatot a baptista gyülekezetekben (is), ha erre lehetősége volt. Mivel magyarul is jól beszélt, magyar gyülekezetekben is örömmel szolgált, ha meghívták.

Isten adjon vigasztalást a gyászolóknak!

Mit nem kért Salamon? - 2Krón 1:11-12 (1Kir 3:11)

Mit nem kért Salamon?

2Krón 1:11-12 (1Kir 3:11)

¹¹ Monda azért az Isten néki: Mivelhogy ezt kérted tőlem, és nem kértél magadnak hosszú életet, sem nem kértél gazdagságot, sem pedig nem kérted a te ellenségidnek lelkét; hanem bölcsességet kértél az ítélettételre:

¹¹ Akkor monda az Isten Salamonnak: Minthogy ez volt a te szívedben, és nem kértél tőlem gazdagságot, kincset és tisztességet, avagy a téged gyűlölőknek lelkét, sem hosszú életet magadnak nem kértél, hanem kértél magadnak bölcsességet és tudományt, hogy kormányozhasd az én népemet, mely felett királlyá tettelek téged: ¹² A bölcsességet és a tudományt megadtam néked, sőt gazdagságot, kincset és tisztességet is olyat adok néked, amelyhez hasonló nem volt sem az előtted, sem az utánad való királyoknak.

Nemrégen Salamon kérésével foglalkoztunk, amikor álomban megjelent neki az Úr, Gibeonban. Salamon akkor bölcsességet kért az Úrtól, hogy kormányozhassa az Isten népét. Most azt vizsgáljuk meg közelebbről, amit Salamon nem kért, de kérhetett volna, amikor az Úr lehetővé tette számára, hogy kérhet, amit akar.

„Kérj, amit akarsz!” – mondta Isten Salamonnak. Olyan ez, mint az Úr Jézus kérdése Bartimeushoz: „Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?” (Mk 1:51) Bartimeus tudta, mit kell válaszolnia erre a kérdésre: Mester, hogy lássak. Ugyanígy, a szükségben lévők tudják, mit kell válaszoljanak. A betegek gyógyulást kérnének, a hontalanok otthont, a nyomorultak jólétet. Salamon is tudta, mit kell válaszolnia. Ha neked szegezné az Úr ezt az ajánlatot, te mit válaszolnál? A legfontosabb dolog, amire a filippi börtönőr kérdése vonatkozott, az üdvösség. „Mit cselekedjem, hogy üdvözüljek?” Erre Pál apostol válaszolt: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz”.

De mikor az üdvösséget ilyen fontosnak nevezzük, sokan legyintenek, és azt mondják „Ó, dehogy! Nekem nem üdvösségre van szükségem, hanem 100.000 dollárra!” Ez azért van így, mert nem látnak túl a jelenvaló világon, és azt hiszik, hogy a halállal mindennek vége. De mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, és üdvössége nincs? (Mt 16:26)

Az Úr felemlegeti Salamonnak azokat a dolgokat, amiket kérhetett volna, és nem kérte. Azért tesszük ezt, mert sokak szívében a sorrend nem az, ami Salamonnál volt: nem az Isten népét és az Úrtól kapott szolgálatot tartják elsőbbrendűnek, hanem e földi életet és az itteni jólétet. Salamon nem ezeket kérte, de ráadásul az Úr is megadta neki, amit nem kért.

A Királyok könyvében lévő igét kiegészíti a Krónikák könyve – ezért most a bővített változattal foglalkozunk. Négy dolgot sorolt fel az Úr a Krónikák könyvében, amit Salamon nem kért: (1) kincset, gazdagságot, vagyont, (2) tisztességet, vagyis hatalmat, megbecsülést, tiszteletet, (3) az őt gyűlölőinek lelkét, nem volt bosszúálló, és végül (4) nem kért magának hosszú életet.

I. Nem kért gazdagságot, kincset

Először tehát, nem kért magának kincset, gazdagságot. Pedig egy királynak, mint Salamon, jól állott volna a gazdagság. Ó, mennyi nézeteltérés van a vagyon miatt! Hányan viszik vásárra a lelküket, mert ráhajtanak a pénzre! „De szeretnék gazdag lenni”, mondta egyszer a költő… De mások szívében ott lehet ez a vágy, hogy gazdag legyen, ne kelljen egyik napról a másikra számolgatni, kuporgatni, minden garast a fogához verni, hogy valahogy kijöjjön egyik nyugdíjtól a másikig, kifizethesse a számláit... hogy legyen neki elég.

Igen ám, de éppen ez a kérdés, hogy mennyi is az az elég? Mert van, akiknek a sok sem elég! Salamon dicséretet nyert az Úrtól, mert nem a gazdagságot tette az első helyre. A világ leggazdagabb embereiről nem mondható el, hogy megelégedettek és boldogok. Szupersztárokról tudunk, akik boldogtalanul, fiatalon haltak meg, eldobva az életet maguktól, pedig sok pénzük volt: Marilyn Monroe, Elvis Presley, és mások.

Az Úr Jézus azt mondja: „Nem a vagyonnal való bővelkedésben van az embernek az ő élete.” (Lk 12:15) Más helyen arra szólít fel bennünket az ige, hogy „elégedjetek meg azzal, amitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.” (Zsid 13:5) A Timótheushoz írt első levélben Pál apostol azt írja, hogy „Valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel.” (1Tim 6:6) Jegyezzük meg ezt a szót, hogy „valóban”!

De miért is szeretnénk, ha gazdagok lennénk? Azért, hogy boldogok legyünk! Lényegében nem is a gazdagság kell nekünk, hanem a boldogság. És azt gondoljuk, hogy a boldogsághoz elengedhetetlen a gazdagság. Pedig bizonyára hallottuk azt a történetet, amely arról a boldogtalan emberről szól, akinek azt tanácsolták, hogy keressen egy boldog embert és vegye magára annak ingét, mert akkor ő is boldog lesz. Vándorútra kelt tehát, hogy keressen egy boldog embert. Nem talált a királyi palotában, a gazdagok között, és amikor már végre feladta, kinn a mezőn, hallott egy vidám, fütyörésző hangot, egy szántóvető ember részéről. Megkérdezte tőle: Mondja uram, maga boldog-e igazán? Én aztán igen! – mondta a szegény ember. Jaj, de jó, megkérem, adja ide nekem az ingét, hogy vegyem magamra! De az ember sajnálkozva válaszolta, hogy sajnos, neki még inge sincs! De ha lett volna, bizonyára nem attól lett volna boldog a másik, ha magára veszi, hanem attól, ha megelégedetté válik. Valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel. Salamon nem kért gazdagságot, és az Úr látta, hogy szíve nem a vagyon után vágyik, nem azt kívánja magának.

Az ige azt kérdezi egy helyen: „Te kívánsz-e magadnak nagyokat? Ne kívánj!” (Jer 45:5) Tedd első helyre Istent és az Ő országát, és a többiek megadatnak néked (Mt 6:33). Elégedj meg azzal, amit adott neked az Isten. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.” (Mt 6:19-21)

Ezzel az Úr Jézus azt kívánja tanítani, hogy az igazi kincs a mennyeknek országa. „Hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldbe elrejtett kincshez”, meg „a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres” (Mt 13:44-45), és amikor erre rátalál, akkor mindenét hajlandó odaadni, hogy azt megszerezze. Keressétek először Istennek országát!

II. Nem kért tisztességet

A következő megállapítás az Úr részéről az, hogy Salamon nem kért tisztességet.

Mi is szeretjük, ha az emberek tisztelnek, és megbecsülnek. Jobban szeretjük, hogyha kiszolgálnak, mintha nekünk kéne szolgálni. Jobban szeretjük, ha minket tisztelnek minket, mintha nekünk kellene tisztességet tenni valaki előtt. A tisztelet elvárása ellenszenves számunkra, még akkor is, ha valaki megérdemli azt.

A szívünkben nekünk is ott van egy emberi vágy, hogy bárcsak nagyobbak lennénk egy kicsit, tiszteletreméltóbbak, hatalmasak, hogy az emberek tiszteljenek, és az átlagból egy kicsit följebb emelkednénk, többek lennénk a többinél. Erre megy ki a politikusok harca, de sokszor a családban is, a társadalomban is, és jaj, talán a gyülekezetben is!

Az Úr értékeli azt, hogy Salamon nem kért tőle tisztességet. De elmarasztalja a farizeusokat, az írástudókat, akik elvárták, hogy az emberek előre köszönjenek a piacokon, hogy a lakomákon az első helyre ültessék őket, és hogy az emberek úgy szólítsák őket, hogy „mester”! (Mt 23:6-7) Az ilyen viselkedésre János evangéliumában ezt mondja az Úr: „Mi módon hihettek ti, akik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?” (Jn 5:44), és Jn 12:43 – „Mert inkább szerették az emberek dicséretét, mintsem az Istennek dicséretét.” Az Úr azokról beszél, akik a főemberek közül a farizeusok miatt nem vallották be, hogy hisznek Benne, nehogy kirekesztessenek a gyülekezetből, mert számukra az emberek dicsérete fontosabb lett az Isten dicséreténél.

Ma is van ilyen: akik a másoktól való félelem miatt nem vállalják a gúnyt, megvetést, csúfolkodást, az Úrért. Mert az emberektől való tisztességet keresik! Salamon nem kérte ezt. Tudta, hogy nem ez a legfontosabb kérdés. Az Úr Jézus sem ezt kereste, és ezzel példát adott nekünk, hogy mi az igazán fontos: az, hogy hogy hogyan vélekedik rólunk Isten. „Aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya”, mondja az Úr. A többi lényegtelen.

III. Nem kérte ellenségei lelkét

 „Nem kérted ellenségeidnek lelkét” – mondja az Úr Salamonnak.

Hogy Salamonnak voltak ellenségei, ezt már az előbbi igerészben olvashattuk. Voltak, akik veszélyeztették a királyságot, és félre kellett őket állítani. Volt olyan ellensége, akinek megbocsátott, és megszabta a keretet, amelyben békességben élhetett. Feltételesen engedte el számára a büntetést. Isten értékelte nála azt, hogy nem kérte tőle ellenségeinek lelkét.

Hosszú ideig úgy gondoltam, hogy nekem nincsenek ellenségeim… Aztán rá kellett jönnöm, mekkorát tévedtem. A kérdés viszont nem az, hogy vannak-e vagy nincsenek, hanem az, hogy hogyan viszonylunk ellenségeinkhez? Tudjuk-e szeretni őket? Őrzünk-e szívünkben haragot, gyűlöletet irántuk? „Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az”, mondja az ige (1Jn 3:15). „Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr” (Róm 12:19) „Ha lehetséges, amennyiben rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek” (Róm 12:18). „Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg” (Róm 12:21). Akár arculütést kell elszenvedni, akár megostorozást vagy börtönt, vagy éppen a halált, akkor sem állhatsz bosszút. Ha szeretteiddel teszik ugyanezt, akkor sem. Neked szeretned kell ellenségeidet! Ne kívánd ellenségeid lelkét!

Az újszövetségi parancs az ellenség szeretetéről magasabb mércét állít az Ószövetségnél. Az Úr Jézus azt mondta: „új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (Jn 13:34-35) Ezt csak lemondással, alázattal, áldozattal, krisztusi lelkülettel lehet megtenni. Ne kérd ellenségeid lelkét, hanem imádkozz érettük, ahogyan Jézus tette ezt!

IV. Nem kért hosszú életet

Végül azt mondja, „Nem kértél hosszú életet”.

Volt, amikor hallottam olyan imádságot, amelyben hosszú életet kértek az Úrtól… Talán másnak is van ilyen titkos kívánsága, ha nem is mondja ki: bárcsak hosszú életet élne, ne halna meg fiatalon. Pedig az életnek nem a hosszúsága a lényege, hanem a tartalma. Lehet tartalmas életed akkor is, ha rövid volt!

David Braynard 29 éves volt, amikor meghalt. De lángoló szívéből átterjedt a misszió tüze Robert McCheyne szívébe, majd William Carey, Edward Payson, Jonathan Edward, John Wesley szívébe, és még sok ismeretlen hívő szívébe! Pedig a David Braynard élete nagyon rövid volt, és szolgálata is csak három és fél évet tartott. De annyi elég volt! Halálos ágyán így szólt: „ha ezer életem lenne, mind Istennek adnám. De már nincs semmim, minden készen van. Nagy vigasztalás, hogy tehettem valamit Érette. De ez mind semmi az Ő áldozatához képest. Ó, bár többet tehettem volna!” Nem volt hosszú élete, de tartalmas élete volt!

Ézsaiás könyvében arról olvashatunk, hogy Ezékiás király a hír hallatára, hogy nem gyógyul meg a betegségéből, elkezdett imádkozni, sírva, a fal felé fordulva. Ézsaiás jóformán még haza sem ért, amikor az Úr visszaküldte a királyhoz: „Hallottam imádságodat, láttam könyeidet, íme, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok.” (Ézs 38:5) Ám ha közelebbről tanulmányozzuk életét, rájövünk arra, hogy az egyik legistentelenebb király, Manasse, ebben az időben született! Nem vált javáras Isten népének az, hogy Ezékiás 15 évvel hosszabb ideig élt.

Mi értelme annak, ha meghosszabbodik valakinek élete 10, 20, 30 vagy akár 50 évvel, de nincs örök élete! Mit használ ez embernek, ha 100 évig él is, de nincs üdvössége?

Az Úr azt mondja Salamonnak: „Nem kértél tőlem hosszú életet, hanem bölcsességet kértél az ítélettételre”. Sokszor nem tudunk helyesen kérni, vagy nem tudjuk azt kérni, amire szükségünk van. Tanuljunk Salamontól olyat kérni, amiben az Úr gyönyörködik! Így áldhat meg minket is az Úr, boldoggá teheti életünket, és teljesíthetjük a ránk bízott szolgálatot, áldássá, hasznossá válva mások számára. Ámen!

Salamon kérése - 1Kir 3:1-15

Salamon kérése

1Kir 3:1-15

 ¹ Sógorságot szerzett azután Salamon a Fáraóval, az egyiptomi királlyal; és elvette a Fáraó leányát, és hozta Dávidnak városába, míg elvégezte az ő házának és az Úr házának építését és Jeruzsálemnek kőfalát köröskörül.

 ² De a nép áldozott a magas helyeken; mert nem építtetett ház az Úr nevének mind ez ideig.

 ³ Szerette pedig Salamon az Urat, járván Dávidnak az ő atyjának parancsolatiban, kivéve, hogy a magas helyeken áldozott, és ott tömjénezett.

 ⁴ És mikor Gibeonba ment a király, hogy ott áldozzék, mert ott volt a nagy magaslat, és Salamon azon az oltáron áldozott égőáldozatul ezer barmot:

 ⁵ Megjelent Gibeonban az Úr Salamonnak azon éjjel álmában, és monda az Isten: Kérj, amit akarsz, hogy adjak néked.

 ⁶ És monda Salamon: Te a te szolgáddal, az én atyámmal, Dáviddal nagy irgalmasságot cselekedtél, amiképpen ő is járt előtted híven, igazán és hozzád egyenes szívvel, és megtartottad néki ezt a nagy irgalmasságot, hogy néki fiat adtál, aki az ő királyi székében ül, amint e mai napon megtetszik.

 ⁷ És most, ó, én Uram Istenem, te tetted a te szolgádat királlyá, Dávid az én atyám helyett. Én pedig kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni.

 ⁸ És a te szolgád a te néped között van, amelyet te magadnak választottál, nagy nép ez, amely meg nem számláltathatik, meg sem írattathatik a sokaság miatt.

 ⁹ Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és a gonosz között; mert kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet?

 ¹⁰ És tetszett e beszéd az Úrnak, hogy Salamon ilyen dolgot kért.

 ¹¹ Monda azért az Isten néki: Mivelhogy ezt kérted tőlem, és nem kértél magadnak hosszú életet, sem nem kértél gazdagságot, sem pedig nem kérted a te ellenségidnek lelkét; hanem bölcsességet kértél az ítélettételre:

 ¹² Íme, a te beszéded szerint cselekszem; íme, adok néked bölcs és értelmes szívet, úgy hogy hozzád hasonló nem volt te előtted, és utánad sem támad olyan, mint te.

 ¹³ Sőt még a mit nem kértél, azt is megadom néked, gazdagságot és dicsőséget: úgy hogy a királyok között nem lesz hozzád hasonló senki minden te idődben.

 ¹⁴ És ha az én útjaimon jársz, megőrizvén az én végzéseimet és parancsolatimat, amiképpen járt a te atyád Dávid: meghosszabbítom életed idejét.

 ¹⁵ És mikor felserkent Salamon, íme, álom volt. És ment Jeruzsálembe, és állott az Úr szövetségének ládája elé, és áldozott egészen égőáldozatokat, és készített hálaáldozatokat, és szerzett nagy lakomát minden szolgáinak.

Salamon király uralma megerősödött Dávid után, miután apja értésére adta, hogy az ország úgy lesz erős a kezében, ha az Úr igéjét komolyan veszi, és ha az ország ellenségeit félreállítja az útból. Ezzel egy időben viszont beteljesedett az is, amit az Úr Dávidnak mondott, hogy bűnéért meg fog lakolni. Négyszeresen fizetett Uriás megöletéséért: először meghalt a gyermek, aki Betsabétól született, azután meghalt az ő elsőszülött fia, Amnon, akit megölt Absolon, utána a tiltás ellenére Joáb mégis megölte Absolont, és végül kivégezték Adóniát is, mert az ország biztonságát veszélyeztette.

Most már megerősödött az ország Salamon kezében. Ez emlékeztet arra, hogy Isten hűséges és igaz Isten, de ugyanakkor az ítélet Istene is, Aki nem hagyja a bűnt büntetlenül.

Salamon lett tehát a király, és a népnek hamarosan meg kellett látnia, hogy Salamon nem Dávid. Dávid egy katona volt, aki mindig az Úrban bízott, Istenbe vetette bizodalmát, és félte az Urat. Salamon egy tudós ember volt, egy politikus, aki alkalom adtán szövetségekben, és teljesítményekben bízott. Dávid zsoltárokat írt, Salamon példabeszédeket írt. Írt énekeket is, háromezret, de a háromezerből, nem maradt fent csak a 72. és 127. zsoltár, valamint az Énekek Éneke. Dávid pásztorember volt, és az egyszerű életet kedvelte, Salamon a luxust választotta. Mikor Dávid meghalt, a nép siratta és gyászolta, mikor Salamon meghalt, a nép azt kérte fiától Roboámtól, hogy könnyítse meg az igát, mert nem bírják viselni…

Az Úr Jézus Salamon dicsőségét, gazdagságát és bölcsességét említi: a mezők lilioma sokkal szebben öltözik, mint Salamon extravagáns, luxus világában, teljes dicsősségében. Pedig biztosan nem rongyokba öltözött, hanem bíborba és patyolatba. István vértanú megemlíti, hogy Salamon építette a templomot – ez az ő nevéhez fűződik.

Salamont a bölcsesség és gazdagság példájaként állítja elénk Isten igéje, de nem követendő példa ez. Amikor a többi királynak követendő mércét állít az Úr, akkor nem Salamont, hanem Dávidot említi az Ige. Ő az, aki követte az Úr utasításait teljes szíve szerint. Miért? Először azért, mert Salamon sógorságot szerzett a Fáraóval. Megkérdezhetjük, hogy vajon miért tette ezt, volt erre szükség? Hogy azt lehessen mondani, hogy Izráel most már méltó helyet foglal el a nemzetek sorában? Íme, ott van már a nagyhatalmak társaságában? Dicsőséget jelentene az, hogy a fáraó feleségül adja leányát Izráel királyához? Nem. Inkább azt kell látni ebben, hogy Salamon egyre hűtlenebb lett az Úrhoz, ahogy erről később olvashatunk.

Nemcsak a fáraó leánya lett felesége, hiszen elsőszülött fia, Roboám, nem ettől a feleségétől származik, hanem egy ammóni nőtől! Pedig Isten igéje tiltotta az ő népét attól, hogy összeházasodjanak a föld népével. 5Móz 7:1-4 így szól: „¹ Mikor bevisz téged az Úr, a te Istened a földre, amelyre te bemenendő vagy, hogy bírjad azt; és sok népet kiűz te előled: a Khitteust, a Girgazeust, az Emoreust, a Kananeust, a Perizeust, a Khivveust, és a Jebuzeust: hétféle népet, náladnál nagyobbakat és erősebbeket; ² És adja őket az Úr, a te Istened a te hatalmadba, és megvered őket: mindenestől veszítsd ki őket; ne köss velök szövetséget, és ne könyörülj rajtok. ³ Sógorságot se szerezz ő velük, a leányodat se adjad az ő fiuknak, és az ő leányukat se vegyed a te fiadnak; ⁴ Mert elpártoltatja a te fiadat én tőlem, és idegen isteneknek szolgálnak; és felgerjed az Úrnak haragja reátok, és hamar kipusztít titeket.” Az Úr előre látta ennek veszélyét és előre figyelmeztette az Ő népét. Sajnos, Salamon ezt nem szívlelte meg.

Ám a 3. igevers mégis Salamon hűségéről beszél: legalábbis ebben az időben. „Szerette pedig Salamon az Urat, járván Dávidnak az ő atyjának parancsolatiban, kivéve, hogy a magas helyeken áldozott, és ott tömjénezett”, mivel akkor még nem volt templom, ahol áldozhatott volna. Salamon is Gibeonban mutatta be az ő áldozatát, amikor megjelent neki az Úr, álomban.

Ebben az álomban az Úr megszólította: „Kérj, amit akarsz, hogy adjak néked.” (5. v.) Foglalkozzunk most azzal a válasszal, amit Salamon erre a felszólításra válaszolt. Ez példát ad nekünk az imádkozásra, hogy mik legyenek az elsődlegesek a mi kéréseinkben. Mi mit válaszoltunk volna egy ilyen kérdésre? Mit kértünk volna? Sok pénzt? Sikert? Házat? Gépkocsit? Figyeljük meg Salamon kérésének motivációját, alapját és tárgyát (tartalmát).

I. Kérésének motivációja: Isten nagylelkűsége – 5. 13-14. v.

Salamon kérésének motivációját, mozgatórugóját láthatjuk először, ami Isten nagylelkűségében mutatkozik meg. Megjelent neki az Úr és azt mondta: „kérj, amit akarsz, hogy adjak néked”. Micsoda ajánlat! Jakab apostol azt mondja, hogy nincs néktek, mert nem kéritek. (Jak 4:2-3) Kérned kell!

De hát kérhetek, amit akarok? Igen. A 13. és 14. vers szerint Isten nagylelkűsége odáig terjed, hogy azt is megadja, amit nem kért Salamon.

Nem egy olyan személy elé járulunk imádságban, akitől nehéz kérni, mert nehezen adja. Mert lehet olyan szomszédod, akihez restellsz odamenni, hogy elkérd a targoncát, mert ugye, a múltkor is, amikor elkérted, olyan nehezen adta oda, és mindig zsémbesen fogad, amikor visszaviszed. De ha van egy olyan szomszédod, akitől ha elkéred a targoncát, szívesen odaadja, sőt, azt mondja, hogy várj, mert még egy zsák hagymát is ráteszek, ne vigyed üresen, ahhoz máskor is szívesen mész majd kérni. „Kérj, amit akarsz!”

Az Isten nagylelkűsége a kérésünk motivációja. Istenhez bátran mehetünk kérni. Ő nekünk is azt mondja: „Kérj, amit akarsz, hogy adjak néked.”

Ez az alapelv nemcsak itt található, ószövetségben. Az Úr Jézus is mondja: „Kérjetek, és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek.” (Mt 7:7) Jakab apostolnál is arra bíztat az ige, hogy ha valakinek nincsen bölcsessége, kérje az Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül adja (Jak 1:5). Isten nem zsémbesen, nem nehezen, nem fogcsikorgatva ad, hanem készségesen és szemrehányás nélkül. Úgyhogy, bátran kérhetsz tőle, amit akarsz, és Ő kész adni még ráadást is. Amit nem kértél, azt is megadja néked, mint Salamonnak. Azért, mert Isten ilyen nagylelkű.

Ezeket hallva és látva, tegyük fel a kérdést, hogy mi az, amit most kérhetnénk az Úrtól? Mi lehet a legnagyobb kérésed, amit elmondhatnál Istennek? Olyat kérj, ami összhangban van az Ő akaratával, amit Jézus nevében elmondhatsz: mintha Jézus kérné az Atyát. Kérheted, hogy megállhass a keskeny úton az Úr követésében, állhatatosan, mindhalálig. Kérheted, hogy élő hited és élő reménységed legyen halálod óráján is. Kérheted szeretteidnek megtérését, üdvösségét. Kérhetsz-e annál nagyobbat, hogy gyermekeid ott legyenek veled együtt a mennyben? Kérheted rokonaid, szomszédjaid, munkatársaid megtérését? Kérj, amit akarsz, mondja az ige, hogy adjak néked!

II. Kérésének alapja: Isten hűsége – 6-8. v.

A 6-8. versekben találjuk az ő kérésének alapját, ez pedig nem más, mint Isten hűsége.

Figyeljük meg, hogyan kezdi Salamon ezt az imádságot! Nem a kérésével kezdi, hanem a múltban kapott áldásokkal, Istennek hűségével. „Te a te szolgáddal, az én atyámmal, Dáviddal nagy irgalmasságot cselekedtél, megtartottad néki ezt a nagy irgalmasságot, hogy néki fiat adtál, aki az ő királyi székében ül, te tetted a te szolgádat királlyá...” „Én kicsiny gyermek vagyok, és ...nagy nép ez, amely meg nem számláltathatik, meg sem írattathatik a sokaság miatt.”

Ezek a szavak abból az ígéretből visszhangoznak, amelyet Isten Ábrahámnak adott: „Megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat, mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.” (1Móz 22:17-18), és abból az ígéretből, amelyet Isten Dávidnak adott: „Feltámasztom utánad a te magodat…: az fog házat építeni az én nevemnek, és megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké.” (2Sám 7:12-13)

Salamon tehát mindenekelőtt azt mondja: Uram, te hűséges Isten vagy! Valóra váltottad az ígéretedet! Ezzel kezdi az imádságot, és ez lesz kérésének alapja.

Ebből megtanulhatjuk, hogy az imádságot nekünk is magasztalással, Istennel kell kezdenünk. Ne a mi dolgainkat soroljuk hamar, hanem előbb mondjuk el, hogy „Szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a te akaratod”! Ne úgy járuljunk Isten elé, mint ahogyan a bevásárló listával megyünk a szupermarketbe! Oda vihetünk bevásárló listát, de Isten előtt az imádságot nem magunkkal kell kezdenünk, hanem Istennel. Mivel Isten ma is hűséges és irgalmas, tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, bátran sorolhatjuk azt, amit irgalmából velünk cselekedett!

Közben felemlegethetjük még azokat az ígéreteket, amelyek még nem teljesültek be, mint például az Úr visszajövetele. Ő megígérte, hogy visszajön. „Amiképpen láttátok Őt elmenni, ugyanúgy fog visszajönni.” (ApCsel 1:11) „Íme, eljön a felhőkön és minden szem meglátja Őt, még akik általszegezték is.” (Jel 1:7) „Amiképpen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugatig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Mt 24:27) „Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; (mert trombita fog szólni, és) a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.” (1Kor 15:52) Milyen rövid idő egy szempillantás! De ennyi elég, hogy az Úr visszajöjjön, és a halottak feltámadjanak! A jelek már mutatják, és ezek a jelek fel is erősödhetnek – de már most számíthatunk arra, hogy az Ő ígéretei valóra válnak, visszajövetelére nézve is.

Ha valóra váltotta az Ő ígéreteit Ábrahámnak és Dávidnak, valóra fogja váltani az Ő ígéreteit, amit gyülekezetnek adott. Az is be fog teljesedni: Jézus visszajön. Mikor imádkozunk tehát, gondoljunk arra, hogy imádságunk alapja, az Isten hűségének kell lennie, az, hogy Isten hű marad az ő szavához, lényéhez és igéjéhez. Így kezdjük az imádságot mindig dicsőítéssel!

III. Kérésének tárgya: Isten népe – 9-12. v.

Végül láthatjuk Salamon kérésének tárgyát, tartalmát is.

Mit kért Salamon? Bölcsességet kért. De miért kérte ezt az Úrtól? Azért, hogy sziporkázó elméjével elkápráztathassa a körülötte lévőket? Nem! Azt mondja: „hogy tudjam ítélni a te népedet”. Más szóval: Uram, a Te néped nagy, megszámlálhatatlan, én meg gyermek vagyok, fiatal, tapasztalatlan. A felelősségem nagy. A megbízatásom meghaladja képességeimet! Adj nekem bölcsességet, hogy népedet vezetni tudjam!

Ez a kérdés elárulja, hogy mi van Salamon szívének központjában: Isten népe. Ezért Isten népe lesz imádságának fő tárgya. Mindenkinek elárulja az imádsága, hogy kicsoda: az imákból meg lehet állapítani, hogy ki hogy áll lelkileg, mit tart fontosnak, kicsoda számára Isten. Mondj egy imádságot, és megmondom, hogy ki vagy! Salamont is elárulja a kérése, és azt találjuk, hogy leghőbb vágya Isten népét Isten szerint vezetni!

A mi imádságunk központjában is Isten népének kell ott lennie. Gondolnunk kell arra, hogy mi lesz Isten népével, a gyülekezettel, mi lesz Isten országával ezen a földön! Imádkoznunk kell az evangélium terjedéséért, győzelméért, az Úrnak való szolgálatunkért, küldetésünk teljesítéséért.

„Adj nekem értelmes szívet”, mondja Salamon. A szív az értelem központját jelentette a héber nyelvben. Mi ma a fejet/elmét tekintjük az értelem központjának, a szívet pedig az érzelem központjának. De a zsidóknál nem így volt. Náluk a szív volt az értelem központja. Azért kéri Salamon az értelmes szívet, hogy tudjon választást tenni a jó és a gonosz között, mert ez elengedhetetlenül szükséges a helyes kormányzáshoz. Ilyen kéréssel mi is jöhetünk az Úrhoz, ha képességünket az Úr szolgálatára kívánjuk felhasználni, nem pedig önkényesen és önző módon.

Befejezésül hadd említsem még a 10. verset: „tetszék e beszéd az Úrnak, hogy Salamon ilyen dolgot kért”. Más szóval Isten azt mondta erre az imádságra, hogy Ámen! Bárcsak áment mondhatna a mi imáinkra is, és áment mondanánk mi is, mindig, hangosan!

Istennek nem tetszik bármilyen imádság, és nem is hallgat meg bármilyen imádságot, csak azt, amely az Ő akaratával közhangban van. Bárcsak Isten mindig Ámen-t mondhatna Isten a mi imádságainkra, és örülne a menny, amikor mi is áment mondunk!

Isten országának biztonsága - 1Kir 2:1-12

Isten országának biztonsága

1Kir 2:1-12

 ¹ Mikor pedig elközelgetett Dávidnak ideje, hogy meghaljon, parancsot adott Salamonnak az ő fiának, ezt mondván:

 ² Én elmegyek az egész földnek útján; erősítsd meg magad és légy férfiú.

 ³ És őrizd meg az Úrnak a te Istenednek őrizetit, hogy az ő útjain járj, és megőrizzed az ő rendeléseit, parancsolatit, és ítéleteit, és bizonyságtételeit, amint meg van írva a Mózes törvényében: hogy előmented legyen mindenekben, amelyeket cselekszel, és mindenütt, valamerre fordulsz;

 ⁴ Hogy megteljesítse az Úr az ő beszédét, melyet szólott nékem, mondván: Ha megőrzik a te fiaid az ő útjukat, járván én előttem tökéletességgel, teljes szívük és teljes lelkük szerint; ezt mondván, mondom: Soha el nem fogy a férfiú te közüled az Izráelnek királyi székiből.

 ⁵ Azt is jól tudod, mit cselekedett én velem Jóáb, a Céruja fia, mit cselekedett az Izráel seregeinek két fővezérével, Abnerrel, a Nér fiával, és Amaszával, a Jéter fiával, akiket megölt, harci vért ontván békességnek idején, és hintett harci vért az ő derekának övére és az ő lábának saruira.

 ⁶ Cselekedjél a te bölcsességed szerint, és ne engedd, hogy megőszülvén, békességgel menjen a koporsóba.

 ⁷ De a gileádbeli Barzillajnak fiaival cselekedjél irgalmasságot, és legyenek a te asztalod vendégei, mert így közeledtek ők is hozzám, mikor Absolon, a te testvéred elől menekültem.

 ⁸ És íme, veled van Sémei, Gérának fia, a bahurimbeli benjáminita, aki gyalázatosan szidalmazott akkor, mikor Mahanáimba mentem; de aztán, mikor elém alájött a Jordánhoz, megesküdtem néki az Úrra, és azt mondtam: Nem öllek meg téged fegyverrel;

 ⁹ Te azonban ne hagyd őt büntetés nélkül, és mivel eszes férfiú vagy, tudod, mit kelljen cselekedned vele, hogy az ő vénségét vérrel bocsássad a koporsóba.

 ¹⁰ Azután elaludt Dávid az ő atyáival, és eltemettetett a Dávid városában.

 ¹¹ Az idő pedig, a melyben uralkodott Dávid Izráelen, negyven esztendő. Hebronban uralkodott hét esztendeig, Jeruzsálemben pedig uralkodott harminchárom esztendeig.

 ¹² Azután Salamon ült Dávidnak, az ő atyjának királyi székibe, és megerősödött az ő királyi birodalma felette igen.

Ez az igeszakasz a Salamon országának, a megerősítéséről, bebiztosításáról van szó, és ezzel egy időben beszélhetünk úgy általában az Isten országának biztonságáról és megerősödéséről. A Salamon királyságát tehát alkalmazhatjuk Isten országára.

Az Úr Jézus úgy kezdte prédikálását, hogy „Elközelített az Istennek országa, elközelített a mennyeknek országa, térjetek meg és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1:15). Ahhoz, hogy Isten országa biztos legyen a számunkra, hogy erős legyen számunkra az Isten országában való polgárjogunk, néhány feltételnek teljesednie kell.

Főképp két dologról van szó az Igében. Az egyik az Úr törvényének a megtartása, a másik pedig Isten országa ellenségeinek eltávolítása az útból, ezek megsemmisítése és eltüntetése.

A fő gondolat ebben a részben a kûn szó, amely héberül a megalapozni, erőssé tenni, bebiztosítani jelentéssel bír, és az ország, a királyság bebiztosítására, megerősítésére, megalapozására vonatkozik. A 12. vers így fejeződik be: „uralma nagyon megerősödött.” Erről szól a 24. vers is: „Most pedig él az Úr, aki megerősített engem, és ültetett az én atyámnak, Dávidnak királyi székébe”, majd a részt záró 46. igevers is: „és megerősödött a királyi hatalom Salamon kezében.”

Itt most már nem az utódlás kérdése merül fel, hanem az, hogy sikerül-e a királyságot megszilárdítani Salamon kezében. Az utódlás kérdése már eldőlt. De kérdéses még, hogy ennek az utódnak erőssé válik-e a királysága? Miként lehet az ország megalapozott, erős és állandó? Erre a kérdésre két választ találunk: (1) úgy, ha a király komolyan veszi az Isten igéjét és az Úrral való kapcsolatot, és (2) úgy ha az ország ellenségeit félreállítja az útból. Ezek között van Adónia, Abjátár, Jóáb és Sémei.

I. Az első feltétel az Isten Igéje iránti engedelmesség – 1-4. v.

Először tehát azt találjuk, hogy az ország úgy lesz megalapozott és erős Salamon kezében, ha komolyan veszi Isten igéjét és az Úrral való kapcsolatot (1-4. v.).

Dávid érezte halálának közeledtét, arról beszél, hogy elmegy minden földinek útján, ezért most rendeleteket ad a fiatal Salamonnak. Meghagyta utolsó beszédében, hogy mi a király elsődleges tennivalója. Jákób, Mózes, Józsué ugyanígy cselekedtek annak idején. Dávid szavai még hasonlítanak is azok szavaihoz, útmutatásaihoz.

Az utasítás mindenek előtt Isten igéjére vonatkozott: „Légy erős, légy férfi! ³Tartsd meg, amit elrendelt Istened, az Ur! Járj az ő útján, tartsd meg rendelkezéseit, parancsolatait, törvényeit és intelmeit, ahogyan meg vannak írva Mózes törvényében. Akkor boldogulsz mindenben, amit teszel, és mindenütt, amerre fordulsz.” (2b-3. v.) Isten Igéje világos és érthető, hasznos rendeletek, parancsok, ítéletek, bizonyságtételek, amelyek áldást hoznak arra, aki megtartja őket.

Ebben az időben, Salamonnak már kezében lehetett az ige: forgathatta, olvashatta, tanulmányozhatta, magáévá tehette. Dávid azt mondja, hogy nemcsak egy részét kell megtartani, és nemcsak részben, hanem teljes szívéből és teljes lelkéből, a teljes Szentírást. „Ahogyan meg vannak írva a Mózes törvényében”. Az ige szerint kell élnie a királynak!

Nem valamilyen különleges, parlamenti határozat dönti el, hogy mi lenne a helyes. Azt már eldöntötte az Isten. Az Ige abszolút igazságát semmi és senki sem bírálhatja felül. A királynak, és nekünk, csak alkalmazkodnunk kell, csak engedelmeskednünk kell.

Ezek hasznos igék, mert „akkor boldogulsz mindenben, amit teszel, és mindenütt, amerre fordulsz.” Szinte ugyanezeket a szavakat olvashatjuk Józsué könyvének elején, ahol Mózes bíztatja Józsuét hasonló módon: „akkor leszel jó szerencsés, és akkor boldogulsz”. Aztán ugyanez megtalálható az első zsoltárban is, hogy a boldog emberről mondja az Ige, hogy mivel az Úr törvényében gyönyörködik, és arról elmélkedik éjjel és nappal, olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa. Minden munkájában jó szerencsés lesz, sikerrel jár.

A következőkben Dávid arra az ígéretre utal, amit az Úr neki adott, amikor szövetséget kötött vele. Ennek az ígéretnek a beteljesedése feltételes. Azt mondja a 4. vers: „Akkor beteljesíti az Ur a nekem adott ígéretét, amikor ezt mondta: Ha vigyáznak fiaid útjukra, és állhatatosan előttem járnak teljes szívvel és teljes lélekkel, akkor nem vesznek ki utódaid Izráel trónjáról.” Akkor beteljesíti az Úr… Az Úr ígéretei igazak és ámenek, de mégis megtörténhet, hogy te nem részesülhetsz belőle, ha engedetlen leszel! Akkor a te számodra nem fogja beteljesíteni ígéretét és te kimaradsz belőle. Isten valóra váltja, beteljesíti azt, de a te életedben, akkor fogja beteljesíteni, ha engedelmeskedni fogsz.

Ezt a feltételes ígéretet ott találjuk kezdettől fogva. Láthatjuk például Ábrahám életében, abban, hogy az ígéretek és maga a szövetség is, az Ábrahám hitétől és engedelmességétől függött. Dávid ugyanúgy világossá teszi fia előtt, hogy az ország csak úgy lehet bebiztosítva, úgy lesz állandó és erős az ő kezében, ha engedelmeskedik Isten igéjének!

De viszont nemcsak egy ószövetségi alapelv, hanem megtalálható az Újszövetségben is. Mert az Úr Jézus, amikor Isten országáról prédikált a hegyi beszéd végén világossá tette hallgatói számára, hogy „csak az a bölcs ember, aki hallja és megcselekszi az én beszédemet.” Nem elég tudni, nem elég hallani, nem elég olvasni, ismerni, vagy kívülről idézni, hanem cselekedni kell. Csak aki megcselekszi, aki aszerint él, az a bölcs ember. Az építette sziklára a házát, aki nemcsak hallja, de meg is cselekszi az Igét. Ennek háza állandó és szilárd marad, mint a Salamon királysága is, ha engedelmeskedik az Úrnak. Ugyanígy, a hívők élete akkor van bebiztosítva, ha engedelmeskednek az Igének. Nekik akkor semmi és senki sem árthat. Életül ítélet-biztos lesz: „nem mennek a kárhozatra, hanem általmentek a halálból az életre” (Jn 5:24).

A kérdés tehát az, hogy mi engedelmeskedünk-e Isten igéjének? Komolyan vesszük-e? Tanulmányozzuk-e minden nap? Gondolkodunk-e arról éjjel és nappal, és gyönyörködünk az Úr beszédében, mint aki nagy nyereséget talált? Mert ezt olvassuk a 119. zsoltár 162. versében: „Gyönyörködöm a te beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.” Boldog ember az, akinek az élete így be van biztosítva!

II. A második feltétel az ellenséggel való leszámolás – 5-9. v.

A történet második fele, az ellenségekről szól, arról, hogy a királyság megerősítése érdekében az ellenséget félre kell állítani az útból. Főképp Adóniáról, Abjátárról, Jóábról és Sémeiről van szó.

Dávid nem akarta átadni a királyság bajait is a fiának, de el kellett mondania, hogy mi az, ami még hátramaradt, amit még meg kell tenni ahhoz, hogy biztos legyen a királyság a Salamon kezében. Elmondja, hogy ott vannak az ellenségei, akik sok kárt tettek Isten országában, és azokat félre kell tenni az útból, hogy ne tegyenek több kárt. Ezek el kell vegyék méltó büntetésüket.

Az előbbi rész végén arról olvastunk, hogy amikor Adónia meghallotta a beszámolót Jónathán részéről, hogy Dávid király Salamont ültette a királyi székbe, hogy uralkodjon helyette a trónon, mai kifejezéssel élve, egyszerre vége lett a bulinak a dáridónak, és hazamentek mindannyian, alárendelve magukat Salamon tekintélyének, királyságának.

Csakhogy ez az alárendeltség nem mindig jön szívből! Például, nem is olyan régen, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom közepette, az egyik pártkongresszuson, az elnök többórás expozéja után, a jelenlévők állva, 67-szer kiáltották, hogy „Hurrá!”. Hatvanhét ováció kérdésessé teszi magát a jelenséget, hogy vajon szívből fakad-e? Az, hogy alárendelték magukat valamilyen tekintélynek, az nyilvánvaló volt. De vajon szívből fakadó volt-e ez az alárendeltség? Mert azt látjuk, hogy Adónia alárendelte magát Salamont tekintélyének, de az ő alárendeltsége kényszerből fakadt, nem őszinte szívből. Szívében nem volt hűséges, lojális Salamon iránt, Isten pedig a szívet nézi, nem a külsőségeket.

A részletek arról szólnak, hogy Adónia megkérte Betsabét, hogy beszéljen Salamonnal annak érdekében, hogy feleségül vehesse Abiságot, Dávid fiatal özvegyét. Ezzel viszont a halálát pecsételte meg, mivel ez a hűtlenségéről árulkodott. Ezt Salamon legalábbis így értelmezte, hogy Adónia újra a királyságra tör, és bizonyára így is volt, főképp ha figyelembe vesszük az akkori politikai és kulturális jellegzetességeket.

Figyeljük meg például Absolont, aki Akitófel tanácsára bement a Dávid ágyasaihoz, a nép szeme láttára. Tanácsadója ezt azért tanácsolta így, hogy megértse az egész Izráel, hogy az ő atyja előtt gyűlöltté tette magát, és annál inkább megerősödjenek mindazok kezei, akik mellette voltak (2Sám 16:21).

Ugyanezt látjuk Isbaál, vagyis Isbóset esetében, aki azzal gyanúsította meg Abnert, a sereg fővezérét, hogy bement Ricpához, Saul egyik ágyasához (2Sám 3:7). Ez ugyanis azt jelentette, hogy Abner jogot formál a királyi trónra, mert a Saul feleségével együtt követelheti magának a Saul királyságát is.

Ilyen indítékai lehettek Amnonnak is, amikor megszeplősítette Támárt (2Sám 13:11-13).

Adónia tehát ilyen szándékkal kérte Abiság kezét, amelyre viszont Salamon azt válaszolta, hogy ugyanúgy kérhetné magát a királyságot is (22. v.)! Abiság ugyanis Dávid egyik feleségének számított, még akkor is, ha nem élt vele. Az akkori gondolkozás szerint pedig az özveggyel együtt járt a királyság is. Ezért az alattomos cselszövésért Adóniának meg kell halnia!

Adóniától csak annyit kért Salamon, hogy adja jelét lojalitásának, ne kezdeményezzen megint valami butaságot. De ő nem nyughatott, belefogott egy ilyen kezdeményezésbe, és most viselnie kell annak következményeit. Ne gondoljuk, hogy Salamon túlságosan keményen és önkényesen kezdte uralkodását, hanem inkább azt kell gondolnunk, hogy szükséges volt elhárítani a veszélyeztető tényezőket. Adónia ugyanis bármikor újrakezdhette alattomos lázadását a királyság ellen.

Abjátár papot Salamon hazaküldi saját falujába. Ő is az ellenszegülők táborához tartozott, Joábbal együtt. De Salamon tekintettel volt arra, hogy ő hordozta a frigyládát, ezért nem ölette meg, hanem hazaküldte a saját birtokára, hogy kezével munkálkodva keresse meg a kenyerét.

Joábnak viszont meg kellett halnia. Ő ugyanis ártatlan vért ontott, két alkalommal is. Saját kezével ölte meg Abnert a Nér fiát, és Amaszát, a Jéter fiát. Mindketten sokkal tekintélyesebbek és becsületesebbek voltak, főképp az északi tíz törzs szeme előtt, mint Jóáb. Dávid ki is békült velük, és ezzel együtt magához próbálta közelíteni a lázadó törzseket, de nem sikerült, mert Joáb meggyilkolta őket: Abnert, amikor visszahívatta Hebrónba, és a kapu alatt galádul leszúrta őt (2Sám 3:27), Amaszát pedig a Séba lázadása után, amikor az arra gondolt, hogy Jóáb csak megcsókolni akarja, és nem vigyázott a fegyverre, amely az ő balkezében volt (2Sám 20:9-10). Most viszont eljött a számadás órája: Jóábnak meg kellett halnia gyilkosságaiért.

Sémei, a negyedik személy, akiről ebben a sorban szó esik. Ő gyalázta az Úrnak felkentjét, Dávidot, amikor Absolon elől menekült. Salamon házi őrizetbe helyezte őt, ám amikor nem engedelmeskedett a parancsnak, hanem elment Gátba, hogy elszökött rabszolgáit megkeresse, és onnan hazahozza, Salamon megölette őt engedetlenségéért.

Ebből a véres és kemény történetből megjegyezhetjük maguknak azt, hogy vannak időszakok, amikor Isten országáért nagyon keményen kell kiállni, radikális eszközökkel, megalkuvás nélkül. Az alapelvekben nem lehet egy fikarcnyi megalkuvás sem. Salamon így cselekszik, mert tudja, hogy csakis akkor lehet biztonságban a királysága, ha leszámol az ellenséggel, ahogyan Dávid tanácsolta őt.

Az újszövetségi hívőknek Isten nem adta meg azt a jogot, hogy ilyenképpen bosszút álljanak magunkért. „Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.” (Mt 5:44) A szeretet Isten gyülekezetének az ismertető jegye. Arról ismerik meg, hogy Jézus tanítványai vagyunk, ha egymást szeretni fogjuk. Ennek ellenére tudnunk kell, hogy eljön az a nap, amikor Isten maga le fog számolni az Ő országának ellenségeivel: lesz büntetés, lesz ítélet, lesz kárhozat – amit Isten maga fog kimérni az Ő ellenségeinek.

Ezt így tanítja nekünk az Újszövetség, például Mt 13:40-42-ben: „akképpen lesz a világnak végén. Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, akik gonoszságot cselekszenek, és bevetik őket a tüzes kemencébe: ott lesz sírás és fogcsikorgatás.”. Ugyanezt olvashatjuk, a 2Thessz 1:9-10-ben: „Akik meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úr ábrázatától, és az ő hatalmának dicsőségétől, amikor eljön majd, hogy megdicsőíttessék az ő szentjeiben, és csodáltassék mindazokban, akik hisznek.”

A lényeges kérdés az, hogy mi melyik táborhoz tartozunk. Isten országának biztonságát, előmenetelét, fejlődését, erősítését szolgálod-e, vagy életeddel, magaviseleteddel veszélyezteted azt? Bárcsak mindannyian az Atya áldottai lennénk, akik örökölni fogják az Ő országát!

Salamon, a király - 1Kir 1:5-10. 24-35.

Salamon, a király

1Kir 1:5-10. 24-35.

⁵ Adónia pedig, Haggitnak fia, felfuvalkodott, ezt mondván: Én fogok uralkodni! És szerzett magának szekereket, lovagokat és ötven előtte járó férfiakat.

 ⁶ Kit az ő atyja soha meg nem szomorított, ezt mondván: Miért cselekszel így?! Ez is pedig igen szép férfi volt, és őt Haggit szülte volt Dávidnak Absolon után.

 ⁷ És tanácskozott Joábbal, Séruja fiával és Abjátár pappal, kik az Adónia párján voltak.

 ⁸ De Sádók pap, meg Benája, a Jójada fia, és Nátán próféta, és Sémei, és Réhi, és a Dávid erős vitézei nem állottak Adónia mellé.

 ⁹ Mikor pedig Adónia áldozatot mutatott be juhokból, ökrökből és egyéb kövér barmokból a Zohélet kősziklánál, amely a Rógel forrása mellett volt: meghívta egész rokonságát, a király fiait, Júda minden férfiait, a király szolgáit;

 ¹⁰ De Nátán prófétát és Benáját, és amaz erős vitézeket és Salamont, az ő atyjafiát, nem hívta el.

 ²⁴ És monda Nátán: Uram, király, te mondtad-e: Adónia legyen én utánam a király, és ő üljön az én királyi székembe?

 ²⁵ Mert ma aláment, és áldozott ökrökkel és kövér barmokkal bőségesen, és vendégekké hívta a királynak minden fiait és a seregnek hadnagyait és Abjátár papot: és íme, ők esznek és isznak ő előtte, és immár azt kiáltották: Éljen Adónia király!

 ²⁶ Engem pedig, aki a te szolgád vagyok, és Sádók papot és Benáját, a Jójada fiát, és Salamont, a te szolgádat nem hívta meg.

 ²⁷ Avagy az én uramtól, a királytól lett-e ez a dolog, hogy nem adtad tudtára a te szolgádnak, kicsoda fogna ülni az én uramnak, a királynak székiben az ő holta után?

 ²⁸ És felelvén Dávid király, monda: Hívjátok hozzám Bethsabét, aki bement a király eleibe, és megállott a király előtt.

 ²⁹ És megesküdött a király, mondván: Él az Úr, aki megszabadította az én lelkemet minden nyomorúságból,

 ³⁰ Hogy amiképpen megesküdtem néked az Úrra, Izráel Istenére, ezt mondván: A te fiad Salamon uralkodik én utánam, és ő ül az én királyi székembe én helyettem: ezt ma így meg is teszem.

 ³¹ És fejet hajtott Bethsabé, arccal a földre leborulván, és magát meghajtván a király előtt, monda: Éljen az én uram, Dávid király, mindörökké!

 ³² Azután monda Dávid király: Hívjátok hozzám Sádók papot és Nátán prófétát és Benáját, Jójadának fiát. És ezek bementek a király eleibe.

 ³³ És monda nékik a király: Vegyétek mellétek a ti uratoknak szolgáit, és ültessétek Salamont, az én fiamat az én öszvéremre, és vigyétek alá őt Gihonba;

 ³⁴ És kenje őt ott Sádók pap és Nátán próféta Izráelnek királyává; és fújjátok meg a harsonákat, és kiáltsátok: Éljen Salamon király!

 ³⁵ És jöjjetek fel onnét ő utána; és eljövén, üljön az én királyi székembe, és ő uralkodjék én helyettem; mert immár meghagytam néki, hogy ő legyen fejedelme mind Izráelnek, mind Júdának.

A Királyok első könyvét kezdjük tanulmányozni, amelyben ez első igeszakasz a Dávid királyságának, trónjának utódlásáról szól. Ki lesz a következő király?

Némelyek úgy gondolják, hogy a trón utódlásáról szóló történet sokkal hosszabb, és egyebet is magába foglal, Sámuel második könyvéből, vagy éppen innen, a Királyok könyvéből. Azonban ez a rész kimondottan erről beszél.

Összehasonlítva a Királyok két könyvet a Krónikák két könyvével, azt találjuk, hogy a Királyok könyve közel négyszáz éves történelmet ölel fel, Izráel és Júda királyainak idejéből. Ez a történet prófétai szemmel van leírva. Ám a Krónikák könyve csak Júdával foglalkozik, és papi szemszögből írja le az eseményeket. Úgy a Királyok könyvei, mint a Krónikák könyvei ugyanazt az üzenetet továbbítják: Isten hűséges Isten, és nem mondott le az Ő népéről. Megtartja a szövetséget, amelyet kötött az ő atyáikkal és terve van népével. De az is benne van ezekben a történetekben, hogy Isten szuverén Isten, a világmindenség uralkodója, vezetője, irányítója, fenntartója, és Ő az, Aki tesz királyokat és dönt királyokat, úgy az ő népe életében, mint a világi nagyhatalmak esetében.

Dávid megöregedett, de az utódlás kérdése még nem volt meghatározva. Dávid fiai közül a legidősebbiket, Amnont megölte Absolon, mivel megszeplősítette az ő testvérét, Támárt. Kileábról, az Abigailtól született fiúról nem sokat tudunk: valószínű, hogy még gyermekkorban meghalt. Absolon tragikus véget ért, miután fellázadt apja ellen: Jóáb nem kímélte meg, hanem szándékosan megölte, gondolva, hogy ezzel jót tesz Dávid uralkodásának. Maradt tehát a negyedik fiú, Adónia, Haggitnak fia, akiről ez a történet szól. (Utánuk következett még Sefátia és Ithreám (2Sám 3:2-5), majd Salamon (2Sám 12:24), akiről Isten megígérte, hogy Dávid utódja lesz a trónon.)

Szó van itt Isten munkájáról, és szó van az ördög munkájáról is. Úgy van ez, ahogyan valaki mondta, hogy az Isten vetésébe az ördög mindig beleveti az ő ellenvetéseit. Az Úr pozíciói ellen a gonosz felállítja az ő ellenpozícióját. Megfertőzni, megrontani, elrontani akarja azt, amit Isten cselekszik. Valaki azt kérdezte: hát az Úr szőlőskertjében már semmi sem megy simán? Nem. Nem számíthatunk arra, hogy könnyen menjenek a dolgok, ellenkezőleg, arra számíthatunk, hogy harcaink lesznek lelkünk ellenségével. Ott lehet viszont a reménység bennünk, hogy az Úr végül győzelemre viszi az Ő akaratát.

Olvasunk először arról meg azokról, akik veszélybe sodorják, veszélyeztetik Isten országát. Utána olvasunk azokról, akik szolgái, segítői, védelmezői Isten országának, és végül Salamonról, aki képviselője, felhatalmazottja, felkent királya lesz az Isten népének, Izráelnek. Mindez alkalmazható a gyülekezetre, a lelki Izráelre, amelyben ugyanúgy vannak, akik veszélyeztetik, és vannak, akik szolgálják, majd vannak, akik képviselik. Remélem, hogy képesek leszünk levonni a következtetéseket a magunk és gyülekezetünk számára, mikor e régi történetet halljuk Isten királyságáról.

I. Akik veszélyeztetik Isten országát – 5-10. v.

Azzal kezdődik az Ige, hogy Dávid, az egykor erős és hős hadvezér, egy meggyengült, megöregedett, ágyhoz kötött beteg lett. Talán túl korán megöregedett… Mozgalmas élete rányomta pecsétjét testi egészségére.

Ebben az időben történt, hogy Adónia felfuvalkodott és kevélységében azt mondta: „én fogok uralkodni”! Úgy is fordíthatjuk, hogy „nekem uralkodnom kell!” Igen ám, de erről nem beszélt semmit az apjával! Nem kérdezte meg a vezéreket, hogy azok mit szólnak hozzá? És főleg nem kérdezte meg az Urat, hogy vajon az Úrnak mi a véleménye? Meg sem fordult a fejében, hogy vajon ez jó lesz-e a népnek? Vajon alkalmas ő erre a feladatra? Kiválasztotta-e őt Isten erre? Nem, nem, ő nem foglalkozott ilyen kérdésekkel. Ő uralkodni akart, és kész!

Ő az opportunista, aki megragadja az alkalmat, hogy az apja most beteg és nem tud gyorsan cselekedni. Most kell megragadni a lehetőséget, gondolta! Áruló embereket is talált a vezetők között és a papságban, mert melléállt Joáb, a hadvezér, és Abjátár, a főpap. Úgyhogy, nekifoghat az akciónak.

Lehet, megfordul bennünk a kérdés, hogy vajon tudta-e Adónia, hogy Isten Salamont választotta királlyá? Vajon tudott-e Adónia Dávid esküjéről, hogy Isten akarata szerint Salamont fogja kinevezni utódjául? Hát persze tudott volna! Másképp nincs magyarázat arra, hogy mért nem hívta meg a többieket az ünnepségre. Ha meghívta a király fiait mind, miért hagyta ki Salamont, meg Benáját, Nátánt, meg Sádók papot? Azért, mert tudta, hogy mi az Isten akarata, és ő szándékosan lázadt Isten akarata ellen! Az ilyen lázadás kudarccal végződik. Az ilyen akciónak nem lehet sikere, mert Isten maga fogja leállítani és megsemmisíteni.

Adónia tehát gyorsított eljárással megpróbálja magát királlyá kenetni. Persze áldozatot is mutat be, mert ha nem is veszi komolyan Isten akaratát – azért mégis, vallásos ember –, az áldozatot be kell mutatni. A látszatra adni kell! Ezt így szokás tenni, ez hozzátartozik a ceremóniához. Ezért kell Abjátár papnak ott lenni. Közben, sem előtte sem utána nem kérdezik, hogy Isten mit szól mindehhez? Intrika, hazugság, alattomosság, titkos, gyors cselekvés jellemzi azokat, akik Isten országának ellenségei.

Azt olvassuk róla, hogy „Ez is pedig igen szép férfi volt, és őt Haggit szülte volt Dávidnak Absolon után.” „Ez is” – hát még ki? Hát a testvére, Absolon, akinek a haja majdnem három kilót nyomott évente, amikor megnyírta! A mai fiatalok hálószobája tele lenne Absolon és Adónia posztereivel… Ők voltak az akkori szupersztárok! És az apja „soha meg nem szomorította, ezt mondván: Miért cselekszel így?!” Nagy figyelmeztetés ez a szülőknek. Még csak lágyan figyelmeztetni sem elég, ahogyan Éli tett a fiaival, hanem megakadályozni kellett volna! A szülőknek ebben nagy felelősségük van. Miután a fa felnőtt, és törzse erős lett, hiába ütik mellé a karót, mert az már nem tudják hajlítani sehova. Addig kellett volna, amíg csemete volt! „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól.” (Péld 22:6) Lássanak jó példát, formálódjon jellemük Isten igéje szerint!

Adóniára reávetül Saul árnyéka is, aki egy fejjel kimagaslott a tömegből. Amikor Dávidot királlyá kente Sámuel, a nagyobbik testvérét, Eliábot gondolta, hogy Isten kiválasztotta… „Bizonyára az Úr előtt van az ő felkentje!” (1Sám 16:6) De az Úr figyelmeztette: ne nézd az ő külsejét, nem róla van szó. „Az ember azt nézi ami a szeme előtt van, de Isten azt nézi ami a szívben van.” (1Sám 16:7) Adónia külseje csodálatos, de a szíve gonosz. Márpedig, azok a boldogok, akiknek a szívük tiszta (Mt 5:8).

A vezetésben, kormányzásban elengedhetetlenül szükséges a szolgálat. Adónia viszont felfuvalkodott, és azt mondta „én fogok uralkodni”! Én, én, én! Ez a mozgatórugója tetteinek. Az Úr Jézus viszont azt mondta tanítványainak, hogy ha valaki első akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája (Mk 10:44)! És erről a szolgáló elsőségről példát adott, amikor megmosta a tanítványok lábait! A tekintély a szolgálatban nyilvánul meg. Az Adónia lelkülete épp az ellenkezője annak, amit az Úr Jézus tanított.

Az ilyen Adónia-lelkület veszélyezteti Isten országát. Minden nagyravágyás veszélyes Isten országára nézve. Tanuljuk meg szolgálni Istennek, otthon a családban, a házasságban, a gyülekezetben, és kinn a társadalomban, mert aki Diotrefesz módjára elsőbbséget kíván, az veszélyezteti Isten országát (3Jn 9-10)! Az ilyen gonosz indulatot ítélje el az Úr bennünk, és adjon helyette szolgálatkészséget és alázatot!

II. Akik szolgálják Isten országát – 24-31. v.

De nemcsak Adóniáról van viszont itt szó, hanem azokról is, akik segítői, védelmezői, szolgái Isten országának.

Három párbeszédet olvashatunk: először Nátán próféta beszél Betsabéval, azután Betsabé Dávid királlyal, ezután Nátán próféta is bejön és beszél Dáviddal. Ebből a három párbeszédből megismerhetjük ezeket az embereket, mint akik védelmezik, segítik, szolgálják Isten országát. Ilyenek kellegyünk mindannyian.

Például Nátán, hamar rájön, hogy itt baj van. Igaz hogy a király öreg és beteg, és igaz hogy ő is már régen nyugalomba vonulhatott volna, és hagyhatná másokra ezeket az ügyeket, de itt Isten országáról van szó! Itt nem lehet hallgatni és félreállni! Neki intézkednie kell.

A próféták nem csak lelki kérdésekkel foglalkoztak, hanem felelősséget éreztek a politikai ügyekben is. Nátán valamikor Dáviddal szemben képviselte Isten akaratát. Milyen szép az, hogy jóllehet hosszú évek és évtizedek teltek el, Nátánt Dávid nem tekintette ellenségnek. Dávid kereste az Úr akaratát, és szüksége volt a prófétára, hogy kijelentse számára azt. Nátán tehát jön, és éberséggel, józansággal, lelki látással kezdeményez. Azt mondja, hogy most van az ideje: ha most nem lépünk, elszalasztjuk a lehetőséget. A király még él, Betsabé, tessék bemenni és jelenteni neki hogy mi a helyzet. Tájékoztatni kell a királyt, és emlékeztetni őt az esküjére.

Az Isten akaratának a képviselete ebben a világban, bármilyen szinten, rendkívülien hálátlan feladat. Ennek nem örülnek az emberek. De ez nem jelenti azt, hogy akkor ezt nem kell tenni! Sőt! Akkor is mondani kell, ha nem akarják hallani! Ezékielnek is ezt mondta az Úr: „A kemény orcájú fiakhoz és makacs szívűekhez küldelek téged, és ezt mondjad nékik: így szól az Úr Isten! Ők pedig vagy hallják, vagy nem hallják, mivelhogy pártos ház, hadd tudják meg, hogy próféta volt köztük.” (Ez 2:4-5)

Reánk alkalmazva: nekünk is feladatunk van a magunk helyén. Milyen fontos itt Nátán szerepe: szinte tőle függ a királyság sorsa! Persze, nem tőle függ, hanem Istentől, de azért Nátánnak tennivalója van! Ilyen felelős hozzáállást vár el mitőlünk is az Úr. „Szólj és ne hallgass”, mondja az Úr Pál apostolnak (ApCsel 18:9). Képviseld te is Isten akaratát, kezdeményezz, menj, szólj, cselekedj! Isten országa legyen a te személyes ügyed!

III. Aki képviseli Isten országát – 32-36. v.

Nátán akkor lép be a királyhoz, amikor már jelentheti is, hogy Adónia nemcsak készül király lenni, hanem ez meg is történt: szerén-szerte kiáltják, hogy éjen Adónija király! Ez Dávidot kijózanítja. A krízishelyzet megértette vele, hogy sürgősen cselekednie kell. A király megesküdött: „él az Úr, aki megszabadította az én lelkemet minden nyomorúságból”; ó, mennyi mindenre emlékezhet most a király! Emlékezik Isten ígéreteire, a szövetségre, és a saját esküre is. De szüksége volt Bethsabé gyöngéd emlékeztetésére és Nátán közbelépésére ahhoz, hogy idejében cselekedjen.

Kiderült aztán, hogy nem az dönti el az események kimenetelét, hogy ki az erőszakosabb, ki mellé áll az erősebbik hadvezér, ki az ügyesebb, vagy ki kezdte el előbb... hanem az, hogy hogyan gondolta Isten. Salamont szabályosan, legitim módon királlyá teszik: hívatják Sádók papot, Benáját, az erős vitézeket, végigvonultatják a főutcán, a király szamarán, és kihirdetik ország-világ előtt, hogy Salamon a király! Éljen a király!

Így lesz Salamon, Isten országának a képviselője. A beiktatási ceremóniához hozzátartozott a felkenetés, amikor olajt öntöttek a fejére. Az olaj az egyik legdrágább árucikk volt, de ilyenkor pazarul, bőségesen használták, míg az lecsorgott a földre. Ez azt jelentette: ilyen túláradó gazdagsággal ajándékozzon meg téged az Isten ésszel, egészséggel, hittel, tiszta látással, józansággal, éberséggel, jó munkatársakkal, mindazzal, amire szükséged van. Legyen áldás az életeden!

A gyülekezetben is így van: Isten rendelt némelyeket, hogy a gyülekezet élén legyenek, hogy az evangélium hirdetésében tevékenykedjenek. Érettük imádkozni kell, őket támogatni, segíteni kell, mert ők Isten országának a képviselői. Tágabb értelemben viszont mindannyian azok kell legyünk ebben a világban.

Tudnunk kell, hogy a háttérben hatalmas erők mozgatják az eseményeket. A mi ősi ellenségünk Isten országa ellen támad. De azért jött az embernek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa (1Jn 3:8). Még ha a sötétség teljes hada összefog is, az Úr győzelemre tudja vinni az Ő akaratát. „Bölcs terveit megérleli, s rügyet fakaszt az ág, / Bár mit sem ígér bimbaja, / pompás lesz a virág.” (Hith. 67.) Az Úrnál nincsenek meglepetések. Ő az erősebb fegyveres (Lk 11:22). Harcoljunk az Ő oldalán! Bízzunk Benne, hogy minden az Ő akarata szerint fog történni!